Sziasztok, kedves olvasók!
Az én történetem Jehova Tanúival kapcsolatban a következő.
Még a történetem elején leszögezném, hogy sem a Tanúkat, sem a tanítókat, sem pedig a katolikus egyházat nem akarom bántani és nem is haragszom rájuk. Az időben lehet, ugrálni fogok kicsit, mert hét hosszú hónapot kell összefoglalnom.
Kiábrándulva a katolicizmusból, két éve otthagytam a templomot és az egyházam, és gyülekezet nélküli keresztény lettem, gondolom, tudjátok, hogy ez mit jelent. Olvasod a Bibliát, imádkozol és egyebek. A Biblia olvasásával és megértésével még nem is volt gondom, sőt megtapasztaltam Isten feltétel nélküli szeretetét is, innentől jöttek be sok hónapra rá a Tanúk az életembe.
Tudtam a jw.org létezéséről, bele is néztem, de még nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, félresöpörtem. Ahogy teltek a hónapok, fel-feltévedtem rá és tetszett az akadálymentessége, tetszett az, hogy rengeteg sok dolgot le lehet tölteni ingyen, tetszett az is, hogy a Biblia is elérhető sok formátumban ingyen és nem kell össze-vissza keresgélnem. Továbbá tetszett az is, ahogy akár a siketekhez akár a látássérültekhez áll ez a szervezet, egyszóval hasra estem ettől az egésztől, hogy hű lehet itt vakként is prédikálni és szolgálni, nem úgy, mint egyházunkban ahol pedig nem tudtam szolgálni Istent. Ez talán önhibámból alakult így, talán nem, de lényeg a lényeg, nem szerettem volna visszatérni az egyházamhoz, mert a Biblia megértése által sok mindenre rájöttem, hogy mi nem annyira biblikus számomra.
Ez lehet, hogy ismételten csak magánvélemény és lehet, hogy teljesen rosszul látom.
Utolsó kommentek