4. CHARLES T. RUSSELL, MINT „AZ A SZOLGA”

Jehova Tanúi még mindig azt állítják, hogy Russellt Isten felhasználta, hogy újjáélessze Jézus és az apostolok nagy tanításait. Miért van mégis az, hogy manapság nem tanulmányozzák a könyveit a gyülekezeteikben, ha másért nem is, legalább történelmi szempontból? Ez azért van így, mivel ma eretnekségnek tekintenének sok mindent, amit írt! Russell rendkívüli ember és termékeny író volt. Ő formálta meg az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat arculatát. Ő volt az Őrtorony-magazin szerkesztője a kezdetektől. 1879-től kezdve egészen az 1916-ban bekövetkezett haláláig, több száz cikket,  füzetet és traktátust írt, valamint az Írástanulmányok hat kötetét, amelyet eredetileg úgy ismertek, mint a Millenniumi Hajnal sorozatot. Sőt, a tanításai különös tekintélynek örvendtek a követői között. Gyakorlatilag ezek váltak „az Igazsággá”, őrá pedig úgy tekintettek, mint ennek az Igazságnak a „csatornájára”.

Ebben az összefüggésben érdekes megjegyezni, hogyan tekintettek a Bibliakutatók és maga Russell az Írástanulmányokra. Az Őrtorony 1910. szeptember 15-i kiadása (a 298. oldalon) ezt írta:

Ha az Írástanulmányok hat kötete gyakorlatilag egyenlő a Biblia tematikusan elrendezett változatával, mely tartalmazza a bizonyító bibliai szöveget, akkor nem helytelen a köteteket ‘rendezett formátumú Bibliának’ nevezni. Ez azt jelenti, hogy [a hat kötet] nem pusztán kommentár, hanem gyakorlatilag maga a Biblia, hiszen nem szándékozunk egyetlen egy tanítást, vagy gondolatot sem egyéni  ízlésre, vagy bármiféle egyéni bölcsességre építeni, hanem mindent Isten Szavának irányelvei alapján akarunk bemutatni. Így tehát biztonságosnak tartjuk, ha ezt a fajta értelmezést, ezt a fajta iránymutatást, ezt a fajta bibliatanulmányozást követjük. Továbbá, nem csak, hogy úgy találjuk, az emberek magának a Bibliának a tanulmányozásával nem érthetik meg az isteni tervet, de azt is láthatjuk, hogy ha valaki félreteszi az Írástanulmányokat, még azután is, amikor már sokat forgatta, jól megismerte, miután tíz évig olvasta — ha ekkor félreteszi, és nem vesz többé tudomást róla, és egyedül a Bibliával foglalkozik, akkor, noha tíz éven keresztül jól értette a Bibliáját, tapasztalataink azt mutatják, hogy két éven belül sötétségbe jut. Másfelől, ha pusztán az Írástanulmányokat és annak utalásait olvasta volna, és egy oldalt sem olvasott volna magából a Bibliából, világosságban lenne annak a két évnek a végére, mert az övé lenne az Írások világossága.

Ez természetesen azt jelenti, hogy Russell az évek során drámaian megváltoztatta a nézőpontját. Hiszen kezdetben nem állt ihletés alatt, nem tudta megérteni a Bibliát. Most azonban, a hat kötet kiadása után, senki más nem mehetett a Bibliához egyedül és tanulhatta meg „az Igazságot”. Most már „az Igazság” csupán az ő kiadványaiban volt megtalálható, amelyek elmagyarázzák a Bibliát. Gyakorlatilag ezek jelentették „az Igazságot”. Ha valaki ezzel nem értett egyet, akkor úgy tekintettek rá, mint aki szellemi sötétségben van. Ma ugyanakkor a legtöbb dolgot, amit ezekben a kötetekben tanítottak, Jehova Tanúi elutasítják. Russell idejében azonban ezek jelentették „az Igazságot”, és ha valaki „az Igazságban” akart lenni, hinnie kellett bennük.

Tehát az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat által manapság tanúsított hozzáállás nem újdonság. Ez egy olyan jellegzetesség, amely jellemző volt már az első elnökük utolsó napjaiban is. Russell és a Bibliakutatók kétségkívül őszinte, istenfélő emberek voltak, akik valóban hitték, hogy Isten megvilágosította és különös módon felhasználta őket. Az alábbiakban felsorolt tények azonban azt mutatják, hogy ez a meggyőződés elsősorban önámításon alapult, ez az önámítás pedig arra vezette őket, hogy tekintélyelvű módon beszéljenek, hogy elítéljenek mindenkit, aki nem értett egyet velük. Feltételezték, hogy különlegesek voltak, így önhitté váltak az Írás dolgainak bemutatásában.

Ennek a vallási önelégültségnek nagy része, ha nem az egész, a Bibliakutatók Russell és az írásai iránti magatartásából származott. Az Őrtorony Társulat ma elismeri, hogy sok Bibliakutató vagy russellita, ahogyan gyakran nevezték őket, bűnös volt abban, ami végső soron a pásztoruk iránti „teremtményimádatnak” nevezhető. Ez a teremtményimádat annak természetes következménye volt, amit tanítottak nekik róla. A Máté 24:45-47 AV [Authorized Version (King James)] hűséges rabszolgájával vagy „szolgájával” azonosították őt. A.H. Macmillan ezt mondja: „Gyakran, amikor megkérdezték tőle, Ki az a hűséges és bölcs szolga? Russell így válaszolt: ’Néhányan azt mondják, én vagyok; míg mások azt mondják a Társulat az’. Mindkét kijelentés igaz volt; Russell volt valójában a Társulat (a legabszolútabb szempontból), ő döntött a Társulat eljárásairól és irányvonaláról. Időnként kikérte mások tanácsait a Társulattal kapcsolatban, meghallgatta a javaslataikat, majd a legjobb megítélése alapján döntött arról, amiről úgy hitte, az Úr akarata a számára.”6 Ennek következtében Russellt csaknem az imádat fokáig kezdték tisztelni, amit a Jehova Tanúi az Isteni tervben című könyv el is ismer. Ez a könyv bemutatja, hogyan tekintettek rá a Bibliakutatók közvetlenül a halála után. Ezt mondja: „Ragaszkodásuk ahhoz, hogy Russell volt ’az a szolga,’ sokakat arra vezetett, hogy úgy tekintsenek Russellre, ami gyakorlatilag teremtményimádatnak tekinthető. Úgy hitték, hogy minden igazság, amit Isten jónak látott a népe számára felfedni, Russell számára ki lett jelentve, és most már semmi új nem hozható elő, mivel ’az a szolga’ meghalt.”7

Fontos észben tartani ezen a ponton, hogy ez a hozzáállás nem olyasmi volt, amelyre néhány ember jutott el magánemberként; ezt az Őrtorony Társulat tanította. Figyeljük meg ezt az idézetet a Jehova Tanúi az Isteni tervben című könyvben: „Volt némi ellenállás azok részéről, akik nem voltak haladó szelleműek és nem voltak elképzeléseik az előttük álló munkáról. Néhányan kitartottak amellett, hogy a múltban éljenek, Russell pásztor idejében, amikor a testvérek általában úgy tekintettek rá, mint az Írás szerinti megvilágosodás egyedüli csatornájára. Egészen 1927-ig az volt a kiadott és elfogadott nézet, hogy ő volt ’az a szolga’ a Máté 24:45-ből.”8 Így tehát lényegében az összes Bibliakutató hitt abban, hogy ő volt „az a szolga” egészen 1927-ig, tizenegy évvel a halála utánig.9 Azonfelül azonban, hogy a Máté 24:45-47 hű és bölcs szolgájának tekintették, az Ezékiel 9 „titkári tintatartót viselő férfi” személyével is azonosították őt 10, valamint a Jelenések 1:20 „hetedik angyalával”.11 Ebben az utóbb említett versben a megdicsőült Jézus Krisztus jelenik meg, amint hét csillag van a jobb kezében, melyek hét „angyalt” vagy „hírvivőt” jelképeznek. Russellt e hét csillag egyikének tartották, a hetediknek. Ezért úgy vált ismertté, mint a „hetedik hírvivő”.12 Az 1917. november 15-i Őrtorony vezető cikke, amit egy évvel Russell halála után adtak ki, ezzel a címmel jelent meg: „Tisztelgés a Hetedik Hírvivő előtt”. Ez azt állítja, hogy az egész evangéliumi kor hét időszakra, vagy korszakra osztható, melyek mindegyikéhez Isten egy különleges hírvivőt rendelt Jézus Krisztus földi egyháza számára. A 324. oldalon ezt mondja:

„Az evangélium korának hatalmas drámája Pál apostollal mint az egyház vezető hírvivőjével, vagy angyalával indult, és Russell pásztorral mint a harcoló egyház hetedik, utolsó hírvivőjével zárul. Az egyház többi öt korszaka számára az Úr gondoskodott hírvivőkről az alább megnevezett sorrendben: Szent János, Áriusz, Waldo, Wycliffe és Luther. Mindegyikük a maga idejében hordozta azt az üzenetet, amelyet az általuk jelképezett korszak idején meg kellett érteni. A két legfontosabb hírvivő azonban az első és az utolsó - Szent Pál és Russell pásztor.”

Tehát, az Őrtorony szerint Russell pásztor túlragyogta a Jelenések könyvének Jánosát, akiről maguk is elismerik, hogy Krisztus eredeti tizenkét apostolának egyike volt.

Egyértelmű, hogy Russellnek és írásainak ez az értékelése kultuszra emlékeztet. Továbbá a tömjénezés, mellyel Russellt elárasztották, aligha felel meg annak, ami hagyományosan egy „szolgának” vagy „rabszolgának” járna. Az Őrtorony Társulat és szóvivői mégis több, mint harminc éven keresztül ilyen módon mutatták be Russellt kiadványaikban. Noha Jehova Tanúi ma elutasítják ezt, mégis hosszú ideig ezt tartották „az Igazságnak”, és ha bármelyik Bibliakutató megkérdőjelezte ezt, arról azt tartották, hogy „szellemi sötétségbe” jutott. Érdekes módon az Őrtorony Társulat még ma is azt szeretné elhitetni a követőivel, hogy Isten valami módon részt vett mindebben.

____________________
7 A.H. Macmillan, A hit diadalútja (Faith on the March, Englewood Cliffs, N. J.: Prentice-Hall, 1957), 126-127. old.
8 69. old.
9 95. old.
10 Az 1927. február 15-i Őrtoronyban, a „Jó és Gonosz Szolga” című cikkben a Társulat második elnöke azt kezdte el tanítani, hogy az egész egyház, a „Krisztus teste”, és így az egész Bibliakutató közösség a Társulattal egységben volt az a „szolga”, nem Russell.
11 Jehova Tanúi később abban is hittek, hogy „a titkári tintatartót viselő férfi” a felkentek maradékát szemlélteti, de ma már ezt a látomást Jézus Krisztusra vonatkoztatják. (a szerk.)
12 Ezeknek a címeknek a tárgyalásához lásd The Memoirs of Pastor Russell: The Laodicean Messenger: His Life, Works and Character (Russell pásztor emlékiratai: A laodiceai hírvivő: élete, munkái és jelleme, Chicago: The Bible Students Bookstore, 1923).