„…hogy egyek legyenek, mint ahogy mi is.”
(János 17:11)

Az Őrtorony Társulat erre a szakaszra hivatkozva igyekszik lerontani a János Jn 10:30-nak („Én és az Atya egy vagyunk”) értelmét, és azt állítja, hogy az Atya és a Fiú egysége csak annyiban állna, mint ami a hívek között fennáll. Ebben a cikkben nem a János 10:30-ról lesz szó (erről külön cikk lesz), hanem csupán a fenti szakasz társulati értelmezésének cáfolatáról.

Jézus itt azt kéri az Atyától, hogy a tanítványok „egyek legyenek”, vagyis egységes meggyőződés és törekvés, az isteni személyek egysége mintájára, összekösse őket. Vagyis ez a minta, de nem azt jelenti, hogy a keresztények egysége kimerülne ennyiben, mint ahogy az isteni személyek sem csak valamiféle „akarategységben” állnak, hanem az Atyának és a Fiúnak egy és ugyanazon isteni valójuk, természetük van. Vegyük alapul ezt a kijelentést: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5:48). Ha ezen verset ugyanazzal a logikával kívánnánk értelmezni, mint a kérdéses szakaszt, akkor arra jutnánk, hogy a Mennyei Atya tökéletessége elérhető ember számára. Mivel hogy ez nem lehetséges, akkor ugyanígy értelmezendő, mint a másik: mind a Mennyei Atya tökéletessége, mind az Atya és a Fiú közötti egység előttünk lebegő cél és minta, melyet emberként soha el nem érhetünk, csak konvergálhatunk felé. Egyik sem jelenti azt, hogy éppen olyan fokú tökéletesség ill. egység elérhető lenne.

A főpapi imában ebből a lényegi egységből néhány vonás átszármazik a keresztények egymással való szeretetkapcsolatára is, de ez nem jelenti azt, hogy az Atya-Fiú viszony minden mozzanata is megjelenik ugyanott. A keresztények egymással való egysége nem foglalhatja magában pl. a természetfölötti élet egymásnak történő átadását, vagy az engesztelőáldozat bemutatását az Atyának. Ehelyett ilyen téren öröklik az Atya és a Fiú egységét: aki a Fiúé, az az Atyáé is (Jn 17:10). Ahogy az Atya szereti a Fiút, úgy szereti a Fiú követőit is (17:23). Ahol a Fiú van, követői is ott lesznek (24).

Ezen értelmezés a következő fordulat szektás, nyers, betű szerinti és formállogikai értelmezésére támaszkodhat, amikor Jézus úgy fogalmaz imájában, hogy „egyek legyenek, mint mi” (ti. ő, Jézus az Atyával). Azonban a Szentírás szóhasználata alapján az „úgy”, „mint”, „ahogy”, „amint” nem jelent feltétlenül ekvivalenciát, hanem sokkal inkább viszonyítási alapot, modellt: bizonyos hasonlóságot sejtet az isteni személyek egysége és Isten gyermekeinek igazságban és szeretetben élt egysége között. Elég csak erre példáként felhozni azon szenírásbeli kijelentést, hogy „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5:48). Nyilvánvalóan ezt a kijelentést sem fogjuk úgy értelmezni, mint ahogy az Őrtorony itt a főpapi ima szövegét kívánják megerőszakolni, és úgy értelmezni, hogy az Atyaisten abszolút tökéletességének elérésére hív fel Jézus – hiszen természetesen ez fogalmilag lehetetlen egy teremtés számára. Ez is ugyanúgy értelmezendő, mint a főpapi ima esetén: az Atyaisten tökéletessége a tökéletesség mintaképe, „modellje”, amelyet végső soron elérhetetlen célként kell a szemünk előtt lobognia.

Még egyszer csak a lényeget: „A főpapi imában ebből a lényegi egységből néhány vonás átszármazik a keresztények egymással való szeretetkapcsolatára is, de ez nem jelenti azt, hogy az Atya-Fiú viszonyminden mozzanata is megjelenik ugyanott. A keresztények egymással való egysége nem foglalhatja magában pl. a természetfölötti élet egymásnak történő átadását, vagy az engesztelőáldozat bemutatását az Atyának.”

Ez a szó, hogy „egy”, a hívők számára úgy fogható föl, hogy a szeretet egységét értjük a kegyelemben, az isteni személyek számára pedig úgy, hogy felfogjuk a természetben való azonosságnak az egységét, mint ahogyan az Igazság ezt más helyen is mondja: „Legyetek … tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok is tökéletes [Mt 5,48], mintha kézzelfoghatóbban mondaná azt, hogy „legyetek tökéletesek” kegyelemi tökéletességben úgy, „amint a ti mennyei Atyátok tökéletes” az Ő természetének tökéletességében, mindkettőn megvan a maga módja: minthogy a Teremtő és a termény között nem lehet akkora hasonlóságot megjelölni, hogy egyúttal tudomásul ne vennénk a közöttük létező nagyobb különbözőségeket.