„Boldogok a szelídek, mivel örökölni fogják a földet.” 

„Ez a vers bizonyítja, hogy létezik a keresztényeknek egy olyan csoportja, akik örökké élnek majd a földön, ahelyett, hogy a mennybe mennének” - érvelnek Jehova Tanúi. Mindazonáltal még az Őrtorony szervezet sem értelmezi ezt így. Tehát a Tanú aki így érvel valójában ellentmond a szervezet értelmezésének, amely kijelenti, hogy „Jézus a föld legfőbb örököse” és hogy a mennyhez kötött „társörökösök Krisztussal osztoznak majd Jézus földi örökségében”. (Az Őrtorony, 1978. február 1., 29. o.) Tehát még Jehova Tanúi vezetősége is elismeri, hogy a Máté 5:5 elsősorban a mennybe menő személyekre vonatkozik. Mindazonáltal néhány szektatag tévesen használja e verset.

Egy közönséges emberi király anélkül is örökölhet egy birodalmat, hogy ott uralkodnia kellene. Például a Brit Birodalom fénykorában egy újonnan megkoronázott szuverén uralkodó örökölte a Kanada, India és az afrikai gyarmatok feletti uralkodást, azonban egy angliai trónból uralkodott felettük. Hasonlóképpen, a szelídek „öröklik a földet” mint társörökösei Krisztusnak az ő mennyei királyságában.

Azok a Jehova Tanúi, akik megértik ezt talán továbbra is a Máté 5:5-höz fordulnak úgy érvelve, hogy „Mi értelme lenne annak, hogy Krisztus és az ő társörökösei egy üres föld felett uralkodnak majd? Kell majd lennie emberi örökösöknek, akik örökké élnek majd a földön.” Az erre az érvelésre adott válaszunkban nem szabad úgy tennünk, mintha Isten jövőbeli terveinek az összes erre a bolygóra vonatkozó részletét ismernénk - csupán az Újszövetség egyértelmű üzenetét, hogy a keresztények végül Krisztushoz jutnak, oda, ahol ő van, hogy lássák az ő dicsőségét. (János 17:24) A feltámasztott és megdicsőült Krisztus számos alkalommal jelent meg a földön, még egy tengerparti étkezés alkalmával sült halat is fogyasztott, tehát a mennyei életre felemelkedő keresztényeknek az ő képében várhatóan hasonló belépésük lesz a mennyei királyság földi birodalmába.

Az, hogy az üdvözültek „uralkodnak a földön” nem jelenti, hogy léteznie kell egy olyan emberkasztnak, amely csak a Földön kap üdvösséget. Hogy pedig csak emberek fölött lehetne uralkodniuk, az merő önkényes feltételezés, hiszen Ádámnak és Évának sem kellett emberi alattvaló, hogy ezt megtegyék. Ádám is tudott úgy uralkodni a Földön, hogy kifejezetten a teremtett (állat)világot vetik az uralma alá (1Móz 1:26.28). De írva van, hogy angyalokat fogunk ítélni, valamint hogy ők szolgáló szellemek: hát mi szükség még embernek emberen való uralkodásáról fantáziálni, különösen az egyházban, amelyben ez deklaráltan tilos? (Mt 20:25-27) Egyébként pedig ezen felfogása érdekében az Új világ fordítás (tőle nem túl meglepő módon) a bibliahamisítás eszközével is élt, mégpedig a Jelenések könyve 5:10-ben. Ez a félrefordítás magyarban ha jól tudom nem feltűnő, de angolban igen. A különbség abban áll, hogy az „epi tēs gēs” (επι της γης) görög kifejezést úgy fordítják, hogy „over the earth” („a föld fölött”), nem pedig úgy ahogy helyesen lenne: „on the earth” („a földön”). Tehát a görög „epi” kifejezést, ami a magyar –on, -ön helyhatározót jelenti, úgy fordítják, hogy „… fölött”, ezzel bibliailag helyet csinálva itt is a kétkasztos dogmájuknak.

Tehát a Máté 5:5 nem nyújt bibliai alapot a Jehova Tanúihoz hasonló érvelésekhez, amely szerint Krisztus követői két osztályra lennének osztva két reménységgel - néhányaknak földi, néhányaknak mennyei. A Biblia „egy reménységet” ad a hívők számára (Efézus 4:4).

***

A „föld” kifejezés eredetileg (az Ószövetségben) az Ígéret Földjén lakó Izráel népét jelölte. Később változott a jelentése: a „földet örökölni” azt jelentette, hogy „boldognak lenni, és boldogan élni”. Jézus korában a „föld öröklése” sokkal tágabb értelmet nyert: a „föld” Isten eljövendő Országát jelentette az idők végén. Vagyis a „föld” szó alatt a Bibliában nem ezt a sárgömböt kell érteni, melyért az erőszakosak harcolnak, s ahol a szelídek a rövidebbet húzzák, hanem az ígéret földjét, a földi messiási országot és annak folytatását a mennyben. A földet, országot gyakran nevezik a próféták képleg a mennyország helyett. Az örökkévalóságban nem lesz (külön) menny és föld (a mostani, „régi” értelemben), hanem e kettő lényegében fedni fogja egymást. Nincs kétosztályos megváltás: minden üdvözült a „mennyföldön” lesz. Az ég (helyesebben: menny) meg nem valami külön hely, amely a brooklyni vezetőség számára van fenntartva, hanem a megdicsőültség állapota.

Minden áldás, a „föld öröklése”, a „mennyek országának elnyerése”, a „megelégíttetés”, az „irgalom elnyerése”, „Isten meglátása” és „Isten gyermekévé válni” mély örömet és beteljesedést fejez ki, amit Isten azoknak ígér, akik őt tiszta szívvel keresik. Ezen ígéretek öröklésének minden „feltétele”, a „lelki szegénység”, az „irgalmasság” a „szelídség”, az „éhség és szomjúság az igazságra” alapvető keresztény tulajdonságok, mély vágyakozást fejeznek ki Isten iránt. Lehetetlen két kategóriára bontani az áldásokat, s így az azokban részesülő keresztényeket is.

Isten országában nincs első és másodosztály. Az Újszövetségben a mennyei és a földi osztályok létezése egyértelmű utalásokat tett volna szükségessé arra vonatkozóan, hogy melyik ige, szakasz vagy levél kikről szól, és kiknek szól. Ilyen utalások nincsenek, tehát vagy az Újszövetséget kell kidobnunk a szentírók döbbenetes, félrevezető gondatlansága miatt, vagy pedig a szétválasztásról szóló tant.

A hegyi beszéd ezen agyonidézgetett részének tehát semmi köze az Őrtornyos kétkasztos megváltástantól, hiszen ugyanott a 3., a 10. és a 12. versben ismételten a mennyek országát ígéri a hallgatóságnak Jézus, egy fia utalás nélkül, hogy a föld és menny öröklése egymást kizáró két különkaszt külön osztályrésze volna. Amúgy ezzel a logikával az összes „boldogságot” külön (osztállyá) kellene választani. Tehát itt a szöveg nem kettő, avagy több embercsoportról beszél, hanem csak egyről. Mellesleg a tradicionális kereszténység szerint a megváltás a feltámadást követően éppúgy anyagi (tehát „földi”) IS lesz, mint mennyei, tekintve, hogy az új földre majdan leszáll az új ég, a mennyei Jeruzsálem, és e kettő tehát fedni fogja egymást, vagyis egy reménységű megváltás van, mint Pál is mondja az Efézus 4:4-ben, amely bízvást mondható földinek és mennyeinek is.

Pláne, hogy a „menny” nem annyira egy helynek tekintendő. A Szentírásban az „ég és föld” kifejezés jelentése: minden, ami létezik, az egész teremtés. „Aki a mennyekben vagy” - Ez a bibliai kifejezés nem helyet (teret) jelent, hanem létmódot; nem Isten távolságát jelenti, hanem fölségét. A mi Atyánk nem „másutt” van, hanem túl van mindazon, amit mi az Ő szentségéről elgondolhatunk. A mennyország nem valami történésen kívüli hely, ahová az ember eljut, hanem a Krisztussal való együttlét, az ő dicsőségében való részesedés, amit ő földi érdemeivel kiérdemelt önmagának és a mi számunkra. A mennyországot nem lehet úgy fölfogni, mint külön helyet, vagy mint egészen más állapotot, hanem mint az embereknek Istennel való életközösségét. Ezért amikor „felsőbb” világról beszélünk, azt nem tér szerint, hanem a lét rendje szerint kell érteni.