„Íme, minden lélek az enyém. Ahogy az apa lelke, úgy a fiú lelke is az enyém. Amely lélek vétkezik, az hal meg.” (ÚVF)
Először is, Isten a prófétán keresztül küzd egy izraeli közmondás ellen: „Az apák ették meg az egrest, de a fiak foga vásott bele” azt jelenti: az apák bűnéért a fiak is bűnhődnek. Ezékiel üzenete egyértelmű: Isten előtt mindenki önmagáért felel. Másodszor, a szó szerinti fordítás („amely lélek…”) félrevezető, mert a kifejezés egyszerűen csak azt jelenti: „aki...”. Nem az ember egyik „részéről”, a lélekről van szó (amit a lélek halandóságának hívei eleve nem is tekintenek külön résznek), hanem az egész emberről és személyes felelősségéről.
Más szövegekben is félreérthető a Károli Biblia szó szerinti fordítása. ApCsel 3:23 „Lészen pedig, hogy minden lélek, valamely nem hallgatánd arra a prófétára, ki fog irtatni a nép közül” – azaz mindenki. Józs 11:11 „És levágának minden lelket, a mely benne vala, megölvén őket fegyver élével…” – azaz mindenkit.
Az Őrtorony Társulat válaszként idézi ezt a verset a következő kérdésre: Van olyan része az embernek, amely tovább él a test halála után? A válasz a szerintük, nem. Rámutatnak, hogy néhány fordításban ennél a versél „aki vétkezik, az hal meg” olvasható. Ezért a „lélek” szó (héberül: nefeš) nem az ember anyagtalan természetű részére utal, hanem magára a tényleges élő személyre. Így tehát az állítják, hogy a „lélek” nem olyan valami, amely túléli a test halálát.
A Biblia tanítása: Az Ezékiel 18:4-ben olvasható megállapítás, amely szerint „annak a léleknek kell meghalnia, aki vétkezik” nem áll szemben azzal a gondolattal, hogy az ember olyan anyagtalan természettel rendelkezik, amely tudatánál maradva túléli a halált. Az itt olvasható szövegkörnyezetben igaz, hogy a héber, lélek szót (ne′fes) „élő teremtmény” vagy „személy” értelemben használatos. Ezt a keresztények sem vitatják. (Adott szövegkörnyezetben a nefeš szó „élő teremtményt” jelent; rendelkezhet további jelentésekkel is - mint például egy emberi teremtmény „belső énje”.)
A keresztények rámutatnak, hogy mivel az ember anyagtalan természetét nem tárgyalja az Ezékiel 18:4, ezért nem vonhatunk le következtetéseket arról, se mellette, sem ellene, ezen vers alapján. Mindaz amit Ezékiel kívánt tenni, hogy felvegye a küzdelmet egy akkoriban felmerült hamis tanítással - egy tanítással, amely az öröklött bűn tanával kapcsolatos. Néhány ember arról kezdett vitázni, hogy miért szenvednek és halnak meg a gyermekek az apáik bűneiért. Bár igaz, hogy a bűnnek van egy öröklődő hatása (lásd a 2Mózes 20:5-6 verseit), Ezékiel ebben a versében azt hangsúlyozza, hogy minden egyes személy az ő saját bűnéért felelős. Ezért mondta azt, hogy az a „lélek” (vagy személy) amely bűnt követ el, az meghal. Ezékiel nem próbált semmit sem tanítani az ember anyagtalan természetének meglétéről vagy hiányáról.
Bár a héber nefeš szó Ezékiel 18:4 versében egy „élő teremtményre” vagy „személyre” vonatkozik, nem találunk más olyan verset az Ószövetségben, ahol a szót más értelemben használják. Például a 1Mózes 35:18 versében a nefeš szó értelmezhető az ember anyagtalan természetére utaló hivatkozásként: „Ezért amikor már-már kiment belőle a lélek (mert haldoklott), Ben-Óninak nevezte el; az apja azonban Benjáminnak hívta” (kiemelés tőlünk). Ez a vers jól láthatóan azonosítja a lelket a halandó fizikai testtől különböző dologként. Sok-sok újszövetségi részt találunk, amelyek minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy az embernek van anyagtalan természete (lásd például a Máté 10:28, 2Korintusz 5:8-10 és Jelenések 6:9-11 verseit).
Annak alátámasztására, hogy a lélek elpusztul a halál alkalmával gyakran idézik az Ezékiel 18:4-ben található szavakat: „amely lélek vétkezik, az hal meg.” Kiragadva a szövegkörnyezetből, ezek a szavak valóban úgy tűnik, hogy ezt jelentik, azonban vajon milyen jelentést hordoznak, ha a megfelelő szövegkörnyezetükben vizsgáljuk őket? A környező versek felfedik, hogy a 4. vers egyáltalán nem arról szól, hogy mi történik a halálunkkor:
„És Jehova szava így szólt még hozzám: „Mit jelent az nálatok, hogy ezt a példabeszédet mondogatjátok Izrael földjén: »Az apák eszik az éretlen szőlőt, de a fiak foga vásik el.« »Élek én — ez a legfőbb Úr, Jehova kijelentése —, hogy nem fogjátok többé ezt a példabeszédet mondogatni Izraelben. Íme, minden lélek az enyém. Ahogy az apa lelke, úgy a fiú lelke is az enyém. Amely lélek vétkezik, az hal meg. Ha igazságos egy ember, és jogot és igazságosságot cselekedett; ha nem evett a hegyeken, és szemeit nem emelte föl Izrael házának mocskos bálványaira, társának feleségét nem szennyezte be, és nem közelített asszonyhoz annak tisztátalansága idején; ha senkivel sem bánt rosszul; ha az adósságért vett zálogot visszaadta; ha semmit sem vett el rablással; ha saját kenyerét adta az éhezőnek, és ruhát terített a mezítelenre; ha semmit sem adott kamatra, és nem szedett uzsorát; ha az igazságtalanságtól visszavonta a kezét; ha valódi igazságossággal járt el ember és ember között; ha mindig a rendeleteim szerint járt, és megtartotta bírói döntéseimet, hogy igazságot cselekedjen, akkor ő igazságos. Élni fog« — ez a legfőbb Úr, Jehova kijelentése.” (Ezékiel 18:1-9)
Ha a teljes szövegkörnyezetében olvassuk, láthatjuk az egyszerű lényeget: az ember amely bűnt követ el az aki meg fog halni, és az ember amely Istennek engedelmeskedik az aki élni fog. Az idézett szakasz nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy létezik-e vagy sem a halál utáni/túlvilági élet.
Ezen kívül elkerülte a figyelmüket a „halálnak” a Bibliában megtalálható szellemi értelme. Például az 1Timóteusz 5:6 verseiben ezt olvassuk:
„Amelyik ellenben érzéki kielégülésben leli kedvét, az élő létére halott.” (vö. Ef 2:1 és Lk 15:24)
Az, hogy az Ezékiel 18:4, 20 versei a szellemi halálra vonatkoznak (értsd: elszakadás Istentől, nem a megsemmisülés) nyilvánvalóan látszik a szövegkörnyezetből, mivel a 18:21 kijelenti:
„Ha pedig a gonosz megtér minden bűnéből, amit elkövetett, és megtartja minden rendeletemet, és jogot és igazságosságot cselekszik, élni fog. Nem hal meg.”
Mivel minden ember meghal fizikailag, ez mindenképpen a szellemi vagy „második” halálra vonatkozik.
Az ilyen kitételek, mint pl. „lelkem az igaznak halálával haljon meg”, hebraizmusok, ugyanis a ne′fes sokszor a magára térő és személyes névmást is helyettesítheti a héberben, így kell érteni az ilyen kifejezéseket: „meghal az én lelem” = „én meghalok”. Ugyanaz a szó Biblia többféle jelentéssel bírhat, máskor egyazon dolgot több szó is kifejezhet. Pl. a héber nefeš gyakran nem „léleknek”, hanem „élőlénynek” fordítandó (ezért, amikor a nefeš haláláról esik szó, ez nem a lélek halhatatlanságának tagadása, mint Jehova Tanúi gondolják). Így az Ezékiel 18:4 értelemhű fordítása a következő:
„Nézd, minden élet az enyém: az apa élete éppúgy az enyém, mint a fiú élete. Aki vétkezik, az hal meg!” (Katolikus fordítás)
Ezen kívül a szövegkörnyezet alapján nyilvánvaló, hogy itt egyáltalán nem az ember halál utáni reménységéről van szól, hanem a személyes felelősségről. Itt az Úr azt mondja, hogy ő szeret és megitél minden embert, az atyát úgy, mint a fiút, miért büntetné és a fiút atyja vétkeért? Csak a bűnöst bünteti, legyen az atya vagy fiú; vagyis nem atyáitért büntet, hanem tulajdon bűneikért.
Lothar Gassman írja:
„Amikor a Bibliában arról van szó, hogy a „lélek” meghal (például 4Móz 23:10; 1Kir 19:14), az mindig az egész embert (szélesebb értelem), de sohasem a lelket, mint az ember teremtésbeli elemét (szűkebb értelem) jelenti. Ez különösen az olyan helyekre vonatkozik, mint Ez 18:4, amelyet szívesen vesz elő az Őrtorony Társulat. Ha ott azt mondja a próféta, hogy „annak a léleknek kell meghalnia, amelyik vétkezik”, ezen nyilvánvalóan az ember szellemi-testi egységében értendő, mert egy elszigetelt lélek sem vétkezni, sem meghalni nem tudna.
A halandóság olyan tulajdonság, amely az Újszövetségben csak a földi testre vonatkozóan használatos (Róm 6:12; 8:11; 1Kor 15:53k; 2Kor 4:11; 5:4). Hiszen a földi test a látható és múlandó szférájába tartozik (2Kor 4:18). Az új test azonban, amelyben a személyes folyamatosságában tovább létező ember az utolsó napi feltámadáskor részesül, halhatatlan (1Kor 15:35-54; 2Kor 5:1-10; Fil 3:21).”
A Szentírás nem bölcseletileg, hanem szemléletesen írja le az ember eredetét, és ezért embernek, állatnak egyaránt tulajdonítja a נָפֶשׁ-t (nefeš, a meleg leheletben megnyilvánuló életelv). A Szentírás, mikor leírja az első ember teremtését, csak a föld agyagából formált testet és az élet leheletét említi, semmi mást. S ezen az állásponton vannak a későbbi könyvek is (Préd 12:7, Ez 33:3; különösen pedig 37:7–10). Mindamellett nem hagy kétséget az emberi lélek felsőbb eredete és a testtől lényegesen különböző természete felől: Isten közvetlenül leheli bele az emberbe az élet leheletét, akit nem úgy mint az állatokat, a maga képére teremtett, s ezért az állatok között nincs is hozzá hasonló; נְשָׁמָה-ja (nesámá, eszes lélek) egyedül az embernek van. A lélek nincs alávetve a test sorsának; tehát más jellegű léte van: «Visszatér a por (az ember teste) a földbe, ahonnan vétetett, az éltető lehelet pedig visszatér Istenhez, aki adta». (Préd 12:7; Ez 37:7.10) «Ne féljetek azoktól, kik megölik a testet, de nem tudják megölni a lelket.» (Máté 10:28; cf. 16,26.) S párhuzamba állítja Isten szellemiségével: «Ki tudja az emberek közül az ember dolgait, ha nem az ember lelke, mely őbenne van? Éppúgy az Isten dolgait sem ismeri senki, csak az Isten Lelke.» (1Kor 2:11) A léleknek igazság-megismerő képessége van (Jób 20:3 32:8; 2Móz 28:3, Zsolt 138:14); tehát más mint az állatnak lelke.
Igen sok racionalista valláshistorikus szerint a régebbi ószövetségi könyvek nem tudnak a lélek másvilági életéről (némely újabbak szerint csak azért olyan hallgatagok, hogy ne hajtsák a sémitáknál rendkívül elterjedt animizmusnak malmára a vizet). Ebben a kérdésben meg kell állapítanunk, hogy
- a) az egész ószövetség egyenest és közvetlenül nem a másvilágra, hanem az Istenre van beállítva. De ép ebben burkoltan benne van a halhatatlanság hite, mint azt Krisztus jelzi: «Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké; mert mindnyájan neki élnek». (Lk 20:38)
- b) Az is bizonyos, hogy Isten ebben a kérdésben is fokozatosan vitte előre a kinyilatkoztatás-hordozó népet a magasabb vallási álláspontra. Ő nem elővételezte Deus ex machina-ként a rendes szellemi fejlődést, hanem annak a fázisaiba kapcsolta bele a másvilágra és így a halhatatlanságra vonatkozó kinyilatkoztatásait.
- c) Nem szabad végezetül figyelmen kívül hagyni, hogy a Szentírás a halhatatlanságot nem elvont bölcseleti tételként kezeli, hanem tényleg megvalósuló formájában, a test föltámadásával kapcsolatban mutatja be.
A kinyilatkoztatás első szakában a másvilágra vonatkozó szemléletek és fogalmak homályossága miatt a szentírók is a tapasztalat benyomása alatt állottak: a jelen élet a maga meghatározott formáival, örömeivel és színeivel szól az emberhez; hozzá képest a másvilági lét színtelen, örömtelen, árnyéklét (Jób 10:21, Zsolt 87:12 113:17, Ézs 38:18 stb.); ha nem is egyforma a jók és rosszak számára (5Móz 32:22). S ennek a földi létnek elmúlása, az összes élőknek látszólag egyformán a halálba torkoló pályája mélabúra hangolja az ószövetségi elmélkedőt (Jób 14:7–14, Préd 2:14–16, 3:11–22, 6:6 9:4–6 stb).
De mégis a legrégibb szentírási könyvek is ismerik a lélek másvilági életét:
- a) Jákob zarándoklásnak mondja a maga és atyái földi életét 81Móz 47:9; vö. Héb 11:9)
- b) a seólba való leszállás, az atyákhoz való gyüjtetés sokszor nem akar egyszerűen az eltemetés kifejezése lenni (1Móz 15:5, 25:8, 35:29 37:35, 49:32)
- c) bizonyság a szellemidézés tilalma és ténye is (3Móz 19:,31 20:6.27; 5Móz 18:11; 1Sám 28:75)
Az ilyen kitételek: lelkem az igaznak halálával haljon meg, hebraizmusok. A nefeš sokszor a magáratérő és személyes névmást is helyettesíti a héberben; így kell érteni az ilyen kijelentéseket: «meghal az én lelkem» = «én meghalok». A későbbi ószövetségi könyvek és az újszövetség kifejezetten szólnak: «Isten halhatatlannak teremtette az embert, és saját hasonlóságának képére alkotta» [Préd 12:7; Dán 12:1–3.]; «Ne féljetek azoktól, kik megölik a testet, de nem tudják megölni a lelket». (Máté 10:28; vö. Lk 20:36–38) «Aki életét gyűlöli e világon, örökéletre őrzi meg azt». (Jn 12:25; vö. mindama helyeket, hol az újszövetségben az emberrel kapcsolatban örök életről van szó.)
http://www.matthaios.hu/az-anima-separata-1-resz/
Utolsó kommentek