„Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, csak az Atya.” (Máté 24:36) 

„Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya.” (Márk 13:32)

Vö.: „Mindaz, ami az Atyáé, az enyém” (Jn 16:15)

„Egyedül Isten mindentudó (1Kir 8:31-32, Zsolt 44:21-22, 94:9-10, 139:2, Jób 21:22, Dán 2:20, Róm 11:33-34). Mindentudó az Atya (Mt 6:4,32, 10:29-30), a Fiú (Lk 2:46-47, Jn 2:25, 4:19,29, 16:30, 21:17, Kol 2:3, Mt 25:31-45, Zsid 4:12-13) és a Szentlélek (Ézs 11:2, 40:13, Dán 4:6, Jn 14:26, 16:13, 1Kor 2:10-11).” (Apológia)

Az első három század egyházatyáit olvasva kiderül, hogy ez a kérdés korábban is felmerült a kereszténység történelme során. Az ókori egyházatyák általánosságban távol tartják Krisztustól a tudatlanság gondolatát. A gnósztikusok spiritualista kevélykedéseivel szemben azt mondják: az Üdvözítő bizonyságot akarván tenni alázatosságáról, azt vallotta, hogy nem ismeri az ítélet napját. Origenész azt mondja: Krisztus nem tudatlanságból kérdez, hanem mivel emberré lett, mindenben emberi módon viselkedik. Mikor az ariánusok saját tévedésük igazolására kezdték nyomatékozni az Üdvözítőnek az utolsó ítélet napjáról tett kijelentését és az evangélistának a gyermek Jézus haladásáról tett megjegyzését (Mk 13:32 és Lk 2:52), a velük szemben sorompóba lépő görög egyházatyák nagy része (Alexandriai Atanáz, Nagy Vazul, Nazianzi Gergely, Alexandriai Cirill, Theodorétosz) arra az álláspontra helyezkedik, hogy Krisztus istensége szerint mindentudó; azokat a helyeket az emberségéről kell érteni. Őket nem foglalkoztatta Krisztus emberi tudásának kérdése mint olyan, és jóllehet nem elég határozott az álláspontjuk kivált az utolsó ítélet napjának ismeretét illetőleg, épen ők mondták ki a jelentős alaptételt: az Ige által Krisztus embersége megistenült; továbbá ők is távol tartják Krisztus emberi tudásától a tévedést, és szükségtelennek mondják számára a kérdezősködést.

Több egyházatya és némely újkori hittudós (pl. Klee, Schell, Lagrange, Lebreton) elképzelhetőnek tartotta azt az értelmezést, hogy az Üdvözítő ezt a napot mint ember nem tudta. Ez a nemtudás azonban mennybemenetele előtt nem volt benne hiány, mert akkor az emberiség fölötti tiszte nem volt még esedékes; tehát az ítélet napjának ismerete sem tartozott ügykörébe. Az egyházatyák nagy része ellenben és a hittudósok csaknem valamennyien azon a nézeten vannak, hogy az Üdvözítő mint ember is tudta az ítélet napját, azonban nem közölhető tudással, amint mennybemenetele előtt megmondotta: «Nem a ti dolgotok, hogy tudjátok az időket és pillanatokat, melyeket az Atya önhatalmával megállapított». (Csel 1:7) Ezt az értelmezést a szövegösszefüggés is javallja, hiszen közvetlenül a Mk 13:32-ben tett kijelentés után következik Mk 14:33 (vö. Mt 24:42); megelőzi Mk 13:31 (vö. Mt 24:35). Továbbá mellette szól az a megfontolás, hogy a világtörténelem ama legnagyobb titkát az Üdvözítő nem emberi természeténél fogva, hanem csakis az örök Igével való személyes egységénél fogva tudta (in, sed non ex natura humana); tehát mondhatta valamilyen értelemben, hogy nem tudja.

A kérdés nyitja tehát Krisztus kettős természete. Ez ’mysterium absolutum’, tehát soha nem fogjuk megérteni. Jézus, mint Isten tudta és tudja a végítélet napját, mint ember nem tudta. Egyébként éppenséggel, mint ember is tudhatná, ui. az Evangéliumban sajátos módon szerepel a „még a Fiú sem” kitétel: a Fiú nem tudja az időt, abban az értelemben, hogy küldetése nem terjed ki az időpont közlésére. Jézus embersége ui. ún. beléöntött tudással /scientia infusa/rendelkezett. Csak azt tudta, mint ember tévedhetetlenül, ami része volt a küldetésének, ugyanakkor bármikor bármit tudhatott, mint Isten /pl. Péter adópénze a hal gyomrában/. Hogy miért? Mert benne a Logosz pótolta a személyt.

Egyébként a kettős természet számos ilyen kérdést felvet: Jézus meghalt, vagy nem halt meg. Hiszen Isten sose hal meg - Jézus, mint Isten halhatatlan, mint ember meghalt a bűnös emberiségért. Jézus embrió korában tudta-e a születése idejét? Mint embrió nem, mint Isten igen.

Jehova Tanúi azonban ezt a verset felhasználva érvelnek a Szentháromság tanítása ellen, és ezzel támogatják azon tanításukat, amely szerint egyedül az Atya az Isten, míg a Fiú az első, Isten által teremtett angyal, és hogy a Szent Szellem csupán egy személytelen erő, mint az elektromosság, amit Isten az akarata véghezviteléhez használ fel.

Mielőtt válaszolnánk nekik ennek a versnek a félreértelmezésével kapcsolatban, először is figyelembe kell vennünk egy alapvető különbséget Jehova Tanúi és a keresztények között: Ők úgy érzik, hogy az Istenről ismert összes tényt szépen bele tudják illeszteni egyértelműen megállapított hitnézetek egyszerű keretei közé, mi azonban felismerjük, hogy Istennel kapcsolatban sok minden korlátolt emberi értelmünk és megértésünk felett áll.

Személyesen és bensőségesen ismerjük az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, ahogyan egy kisgyermek ismeri a szüleit, akikben megbízik, de abban is hasonlítunk erre a pici gyermekre, hogy képtelen teljesen megérteni az édesapja és az édesanyja közötti kapcsolatot - hogy a szexuális egyesülésük hogyan teszi őket „egy testté”, a férj főségének és az asszonyokhoz illő alávetettség elveit, a házastársi kötelék jogi és érzelmi szempontjait és így tovább. Hasonlóképpen az, hogy az Istenség egyik Személye hogyan tudhat valamit, amit a másik nem, értelmi képességeink fölött áll. Valamint, ha még mi sem vagyunk képesek ezt felfogni, mennyivel inkább meghaladja ez Jehova Tanúi felfogóképességét! ("Testi ember azonban nem fogadja el az Isten szellemének dolgait, mert bolondságnak tekinti azokat, és nem tudja megismerni őket, mert szellemi módon történik a megvizsgálásuk."--1Korintusz 2:14)

Amikor megpróbáljuk ezt úgy magyarázni, hogy a Fiú talán azért nem tudta „azt a napot, vagy órát”, mivel megtestesült emberi állapotában szólt, a Tanú azzal vághat vissza: “de a szent szellem [sic] miért nem tudja?” - amely kérdés az Érveljünk az Írásokból! című JT kézikönyv 426. oldaláról származik.

Miközben készségesen elismerjük, hogy emberi elménk képességeit túlhaladhatja annak megértése, hogy az Istenség egyik tagja tud valamit, míg a másik nem - és azt, hogy csak azokat a részleteket ismerhetjük meg, amelyekről Isten úgy döntött, hogy emberi fogalmakban kinyilatkoztatja számunkra - akár a következő lehetséges magyarázattal is előállhatunk: Jézus magától értetődőnek vette, hogy a Szentlélek mindent tud, amit az Atya ismer. A JT Új Világ Fordítás azt mondja az 1Korintusz 2:10-11-ben, hogy „a szellem mindent kutat, még az Isten mélységes dolgait is”, és hogy „Isten dolgait sem ismerte meg senki, csak az Isten szelleme”.

Mellesleg, figyeljük meg, hogy a vers azt mondja: „senki, csak az Isten szelleme”. Tehát a Szent Szellem valaki, nem pedig valami. (Ha megkérdezünk valakit, hogy egészítse ki ezt a mondatot: „Senki sem tudja a címemet, csak _______” akkor a hiányzó részt valakinek a nevével fogja kitölteni, nem pedig egy személytelen dologgal, mint amilyen például egy könyv vagy egy számítógép.) Tehát azzal, hogy ezt írja, „senki, csak a szelleme”, az Új világ fordítás azt bizonyítja, hogy a Szent Szellem valaki!

Azonban, ahelyett, hogy meg akarnák fejteni, miért is mondta Jézus, hogy ő nem ismeri azt az órát és napot, Jehova Tanúi számára sokkal fontosabb lenne azon a kérdésen gondolkodni, miért állították vezetőik tévesen, hogy ismerik Krisztus visszatérésének az időpontját, miért prófétáltak tévesen az 1914-es, 1918-as, 1925-ös, 1975-ös és a többi évről.

Már az ókori ariánusok hivatkoztak ezekre az igehelyekre, és arra használták, hogy kimutassák, mivel Krisztus nem ismerte az ítélet napját, tehát nem is lehetett ténylegesen Isten. Ugyanezen szavak alapján: senki sem tudja, csak az Atya egyedül (ahogyan ők értelmezték), a Szent Szellem sem lehet igaz Isten. A probléma megoldása: ha azt mondjuk, csupán az Atya egyedül, akkor bizonyos, hogy az örökkévaló Fiúnak és a Szent Szellemnek mindenképpen ismerniük kell az ítélet napját, mert - mivel ők ugyanaz az Isten, mint az Atya - a természetüknek, a lényegüknek, a bölcsességüknek, és a tudásuknak is ugyanolyannak kell lennie, mind abszolút tökéletességben.

Az is bizonyos, hogy Jézus Krisztus ismerte az ítélet napját, és mindent, ami eljövendő volt, egy olyanfajta tudással, amellyel mindenképpen rendelkeznie kellett amiatt az egység miatt, amely által emberi természete egyesült az isteni személlyel és természettel. Lásd a Kolosszé 2. fejezet 3. versét. [„Őbenne van gondosan elrejtve a bölcsesség és ismeret minden kincse.” (ÚVF)] Így tudatlanságot tulajdonítani Krisztusnak az agnoétáknak nevezett eretnekek tévedése volt.

"Agnoéták: (gör.) a. m. nemtudást vallók, latinosan agnosztikusok. Themistius alexandriai diakon után azt tanították, hogy Krisztus némi dolgokat nem tudott, mert hiszen maga mondta (Márk 13, 32), hogy az utolsó itélet napját nem tudja. Az A. felfogásával szemben a tan az, hogy Jézus Krisztus mint ember ugyan nem tudta az utolsó itélet idejét, de mint isten igenis tudta; sőt sok hittudós azt tartja, hogy Krisztus mint ember is értesült az üdvösség mozzanatairól, tehát az utolsó itéletről is, de annak idejét nem tudta közölhető ismerettel (scientia communicabili) és lsten rendelete értelmében el kellett azt rejtenie embertársaitól." (Pallas nagy lexikona)

Noha Jézus mint ember ismerte az ítélet napjának dátumát, ez a tudás mégsem mint embernek járt neki, nem azért, mert ember volt, csakis azért ismerhette ezt a napot, mert ugyanúgy Isten is volt, mint ahogyan ember. De tudta mint Isten s természetesen istenségének megvilágosító hatása alatt tudta mint ember is, de nem emberi tudománya alapján. A Fiú az emberi természetünkben való osztozással együtt bizonyos értelemben véve részleges tudatlanságunkban is osztozott.

Az egyházatyák általában azt tartják, hogy Krisztus ebben a versben a tanítványaihoz szól, de csak mint az Atya követe; ezért csak azt tudja, amit az emberekkel meg akar ismertetni. Szent Ágoston szerint amit az emberekkel nem fog megismertetni, vagy amit nem fog felfedni előttük, arról mondhatjuk – bizonyos értelemben véve -, hogy nem is tudja.

Jézus ezen szavaival tehát lelohasztani kívánta a tanítványok kíváncsiságát. Vagyis önmagában véve ez a vers leállítja a vég időpontjára vonatkozó találgatásokat. Feltámadása után is hasonlóan válaszolta meg ugyanezt a kérdést: „Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.” Ez a végszó azért hangzott el, hogy az apostolok ne bátortalanodjanak el, és ne gondolják, hogy az ő Isteni tanítójuk méltatlannak tartja őket arra, hogy tudják ezeket. Egyes görög írástöredékek a Márk 13:32-ben hozzáteszik, hogy még a Fiú sem tudja. A Fiúnak nincs tudomása róla, nem az Isteni, sem az emberivel egyesült Isteni, hanem az emberi mivolta miatt, amely független az Istenitől.

De hogy lehet, hogy a Fiú nem ismeri az utolsó napot? Ha ez lenne a helyzet, akkor arra kell következtetnünk, hogy tökéletlen volt a természete: ugyanis szükséges volt egy második eljövetele, mégsem tudta, hogy annak mikor lenne itt az ideje. Ne felejtsük el azonban, hogy ennek a versnek nem az a jelentése, hogy Krisztus tényleg nem volt tisztában ezzel a körülménnyel, hanem csak az, hogy az még nem volt a megfelelő idő, hogy felfedje a titkot. (Szent Ágoston)

Nem mintha Krisztus maga nem tudott volna erről, ahogyan bizonyos agnoétáknak nevezett eutichiánus eretnekek gondolták, hanem mert nem mint tanítónk tudta, hogy másoknak is megtanítsa, mert ez nem volt célszerű. (Szent Ambrosius, De Fide lib. 5. fej. 8.)

Az Isten Fia nem ismeri azt a napot, de nem az istensége szerint, amely lát és tud mindent, hanem az emberi természete szerint, amely magától ezt nem tudja, hanem csak a kinyilatkoztatás által, amelyet az isteni természet tett, amely szoros egységben van vele. ’In natura quidem divinitatis novit’ (az Isteni természet tudja), mondta Szent Gergely, ’non ex natura humanitatis’ (nem az emberi természetéből fakadóan).

Jézusnak emberként voltak bizonyos korlátai. De Isten is volt és a fenti vers meggyőzően, következetesen értelmezhető a többi vers fényében, amelyek a mindenhatóságára utalnak (mely jegyekkel egyedül Isten rendelkezik):

• Máté 28:18:  …Nekem adatott minden hatalom mennyben és földön.
• János 3:35: Az Atya szereti a Fiút, és kezébe adott mindent.
• János 13:3: Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott,…
• Filippi 3:21: ...maga alá vethet mindeneket.
• Kolossé 1:17 ...minden őbenne áll fenn.
• Zsidók 1:3: …aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget

Másodszor, azt állítani hogy Jézus az Atyát egy különleges, egyedi módon ismeri, teljes összhangban van az egységgel és a háromságtannal. Harmadszor, Jézus azt mondja, hogy az Atyát nem ismeri senki, csak akinek a Fiú kijelenti, amely egészen rendkívüli állítás. Ez nem egy abszolút bizonyíték, viszont három különböző szempontot is kínál, amelyek Jézus Istenségét sugallják (különösen a sok száz, ezt igazoló igevers fényében).

A «nap és az óra» kifejezés a Biblia nyelvén a 'pontos időmeghatározást' jelenti. Jézus arra hívja fel a figyelmet, hogy ez Isten titka, amiről senkinek sem lehet tudása, még az ő 'közvetlen tanácsadóinak', az angyaloknak sem. Máté nem ismétli meg a Mk 13,32-ben szereplő («még a fiú sem») kifejezést, de burkoltan az olvasó értésére adja, hogy ez az 'adat' a fiú számára is ismeretlen, és ezért nem közölheti. Ez az üdvözítő 'tudásával' kapcsolatos adalék sok fejtörést okozott a teológusoknak, valójában azonban egyszerűen Jézus emberi tudásának határaira utal. A jövendő Isten titka, és csak azok tudhatnak róla valamit, akiknek ő kinyilatkoztatja. Ebben a részben nem Krisztus nem-tudásán van a hangsúly, hanem az Atyától való függésén. A parúzia pontos időpontját csak az Atya ismeri, mert ez egyben az ő döntése is. Ezen túlmenően különbséget tehetünk Jeruzsálem pusztulásának időpontja (amelyet mindenki előre láthatott) és a parúziának vagy Krisztus végső visszatérésének pontos ideje között: ez utóbbit senki sem ismerhette, hiszen a mi elgondolásunk szerint az erre vonatkozó döntés még nem született meg. Azt a bizonyos értelemben vett nem-tudást, amelyet ezen evangéliumi szakasz Jézus esetében elismer, csupán a körülményekből eredezteti, és nem ontológiai tényekből.  Ám lehetséges, hogy a szövegnek mélyebb mondanivalója van. Az 'ismerni' ige a Bibliában az 'akarást' is jelenti. Vagyis a szöveg nem egyszerűen Isten közölhetetlen titkáról beszél, hanem olyan döntésről, amely egyedül tőle függ. A válasz visszhangját az Apostolok Cselekedeteiben (1,7) találjuk, ahol Jézus az ország helyreállításának ideje felől érdeklődő apostoloknak ezt mondja: «Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett». Az üdvtörténet döntő fordulatait csak az Atya ismeri, mert ezek kizárólag az ő meghatározó akaratától függenek.

Krisztus tudása: Mennyit tudott Jézus? Ha Isten volt, miért volt töredékes az ismerete?

Jehova Tanúi azon vitáznak, hogy Jézus nem lehetett Isten, a töredékes ismerete miatt, hiszen Jézus „engedelmességet tanult” (Kell hinned a Háromságban?, 7. fejezet), nem tudta az utolsó idők pontos napját, óráját (uo.) és Istentől kapta a kijelentést (uo.) A Jehova Tanúi zavarosságának nagy része onnan ered, hogy nem képesek befogadni, hogy Jézus egy személyben volt Isten-ember (azaz a teremtett ember-Jézus volt az, aki nem Isten volt, s aki engedelmességet tanult). Jézus háromrétű tudásának természetét sem értik.

A teológusok általában egyetértenek abban, hogy Jézusnak volt a) boldogító isten-színelátásból eredő tudása; b) beléöntött tudása, c) megszerzett tudása (Katolikus Enciklopédia, 930)

A) Boldogító isten-színelátásból (visio beatifica) eredő tudás

Tekintettel Isten-színelátásából adódó tudására, azt tanítják hogy „Krisztusnak az Ő emberségében, vagyis az Ő emberi értelmében, már az inkarnáció legelső pillanatakor volt közvetlen látása Istenről” (uo. 930). „A kettő, a hüposztatikus egység és a látás, szükségszerűen együtt jár.”

Krisztus öntudatossága isteni személyként az emberi természetében magában foglalja a boldogító isten-színelátásból eredő, vagy közvetlen tudást.

Krisztus látása Istenről az általános tanítás szerint nem volt teljes annak elsődleges tárgyát, az isteni lényeget tekintve; az töredékes volt emberi mivolta miatt. Nem terjed ki másodlagos tárgyaiként mindazokra a dolgokra, amiket az isteni tudás magában foglal, csupán azokra a dolgokra, amelyek az Isten színelátásából fakadó dolgokhoz tartoznak… nem az egyszerű megértésből fakadó ismeret dolgaira…; és itt kifejezetten, bár nem kizárólagosan vonatkozik mindarra, ami az Ő küldetéséhez és az ember üdvösségéhez tartozik. (uo.)

B) Beléöntött tudás (scientia infusa)

Amíg „az Isten-színelátása emberi fogalmakkal kifejezhetetlen” (Katolikus Enciklopédia, 930) és egy olyan ismeret, mely „Krisztusnak az Atyával fennálló kapcsolatából származott”, Krisztus készen kapott ismerete „kifejezhető emberi fogalmakkal és szavakkal” (uo. 938.) „A különbség nyilvánvaló lehet a Szentírásban” (vö. Jn 7:16; Mt 11:27). A készen kapott tudás hasonló az angyali tudáshoz, „mivel az Isten-színelátásából adódó tudás emberi fogalmakkal nem közölhető, és Krisztus küldetése magában foglalta az isteni misztériumok közvetítését az embereknek…” vagyis az üdvösséget, “...ezeknek a misztériumoknak a közölhető ismerete szükséges volt” (uo.) A készen kapott ismeretre szükség volt Jézus küldetése miatt.

Manapság a teológusok hajlanak arra a magyarázatra, hogy Krisztus készen kapott tudásának terjedelme az Ő küldetésének céljából és természetéből magyarázható; ez pedig egy alázatosságban való eljövetel volt, nem pedig dicsőségben, és nem volt szükséges hozzá minden emberi tudomány ismerete… csupán mindaz, ami az ember üdvösségéhez tartozik… Ez szükséges és egyben elégséges is volt Krisztus számára, hogy bevégezze küldetését.” (Katolikus Enciklopédia, 938)

C) Szerzett ismeret (scientia acquisita)

„Krisztus tapasztalati, vagy szerzett tudását bizonyosnak tekintik a teológusok manapság”, és mindnyájunkhoz hasonlóan ez „behatárolt, korlátozott volt”. Ez az ismeret „tökéletes volt abban, hogy lépést tudjon tartani az Ő saját idejének, lakóhelyének és küldetésének konkrét körülményeivel, valamint az emberekkel való találkozásaiban megváltói és prófétai küldetése céljából” (uo.). Jézus „növekedett” ebben az ismeretben (vö. Lukács 2:40, 52) megfigyelés és tapasztalás útján, illetve más emberek által (uo.).

D) A háromfajta emberi tudás megkülönböztethető, de szét nem választható

“A három fajta emberi tudás Krisztusban, amelyet az Írás és kijelentés mond az Isten-emberről nem gátolta vagy zárta ki, hanem kiegészítette egymást. Mindhárom szükséges volt különböző szempontokból és eltérő szinteken léteztek, miközben egyesültek egy ember öntudatában Krisztus küldetésének céljából” (uo., 938., 939. old.)

Az ismeret e három fajtája egyetlen emberi intellektus és egyetlen emberi tudatosság cselekedetei és tulajdona volt; ezek megkülönböztethetőek, de nem választhatók szét. Tökéletes harmóniájuk ugyanakkor rejtély marad; az magának Krisztus misztériumának a része.” (uo., 939. old.)

Egyes modernisták kevesebb hangsúlyt fektetnek Krisztus Isten-színelátásából adódó tudására abban a hitben, hogy az zavart okozhat és kizárhatja a valódi emberi tapasztalatot (A Vallás Enciklopédiája, 25).

Krisztus tudta az utolsó napot, Isten színelátásából adódó tudása miatt, amely emberi fogalmaink szerint kifejezhetetlen, és nem azért mert a tudás meg lett osztva vele. De vajon a Szentlélek tudta-e a napját és az óráját az utolsó napnak?

A Márk 13:32-nél és a Máté 24:36-nál a „sem a Fiú” a maga szövegkörnyezetében nem „Istenre” utal az Isten-ember Jézust illetően, hanem az emberre, és az Ő emberi tudására. Szent Ágoston kínál megoldást a Krisztus töredékes ismeretére felvetődő kérdésre, amely manapság széles körben elfogadott, vagyis hogy „Krisztusnak az utolsó napokról való ismerete nem volt közzétehető, mert nem volt a küldetésének a része, hogy ezt felfedje.” “Úgy is mondhatjuk, hogy Krisztus az Utolsó Napot a boldogító istenlátás tudása szerint ismerte, nem a beléöntött tudása szerint” (Katolikus Enciklopédia, 939) (kiemelve).

“Ágoston ezt a Krisztus emberi fogyatékosságáról szóló szövegkörnyezetben mondta; a magyarázata itt is érvényesül: Krisztus az összes ilyen tökéletlenséget magára vette, kivéve a tudatlanságot, amely nem csak következménye a bűnnek, hanem alapelve is.”

Roch A. Kereszty ekképp fogalmaz: „Az Ige tudta mi az, hogy ember, ismerte az emberi mibenlétet annak teljességében már a kezdetektől fogva az Isteni tudásának köszönhetően. De az emberré válás folyamatában megüresítette magát, lemondott Isteni pozíciójáról, és úgy tűnik az Isteni öntudatáról valamint tudásáról, emberként jut önismeretre, és emberként ismeri meg fokozatosan Istent, önmagát, az emberiséget és a világot. Az emberi megtapasztalását minden téren beteljesíti azáltal, hogy meghal és feltámad egy új, végleges emberi formában” (Fundamentals of Christology - A Krisztológia Alapjai, 317).

Gyakorlatias megfontolások is vannak Krisztus töredékes ismerete mögött az utolsó napokról. Nem csak, hogy szükségtelen volt a küldetésének beteljesítéséhez, de ha az emberiség tudatában van a pontos napnak és órának, az azt a hajlamot eredményezi az emberekben, akik egyébként kárhozat alatt vannak, hogy az utolsó lehetséges pillanatig halogassák a megtérést és az üdvösséget. Ez visszavonná Krisztus azon parancsát, hogy legyünk folyamatosan éberek. (Máté 25:1-13)

A Jehova Tanúi azzal is érvelnek, hogy még ha „amint azt egyesek sugallják, hogy a Fiú ismerete az emberi természete miatt nem tudta, a kérdés még mindig fennáll, Miért nem tudta a Szentlélek?” (Érveljünk, 409). A válasz az, hogy a Szentlélek tudta, mert Ő a Szentháromság egyik személye, megnyilvánulási formája. Emlékezzünk, hogy általában “az Atya nem a Háromság első személyének a címe, hanem az Isten szinonimája” (A Vallás Enciklopédiája, 54). Isten, természetéből fakadóan három személyből áll, és ezek egyike a Szentlélek. Ezért amikor Jézus azt állította, hogy csak az Atya tudja pontosan, mikor lesz az utolsó nap, Ő az Atyára, mint a három személyű Istenre gondolt, mely meghatározás magában foglalja a Szentlélek személyét.

Az a vélekedés, hogy a Szentlélek nem tudott valamit, ellent mondana másutt az írásoknak, ahol azt tanítja, hogy a Szentlélek Isten minden gondolatát ismeri; ezért tehát a logika is azt diktálja, hogy mindentudóként (amely egyedül Isten jellemzője) határozzuk meg Őt:

„...mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is... azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke.” (1Korinthus 2:10-11, Vö. Jer 17:10, Jel 2:23)

Mivel a Szentírás nem mond ellent magának, csak olyan értelmezés létezhet, amely összhangban van a teljes írással. A kevésbé világos, homályosabb részt értelmezzük az egyértelműbb és egyszerűbb alapján. Ezenfelül a Biblia több helyen is azt tanítja, hogy a Szentlélek Isten.

Egyébként, bár ez a nézetük is hamis, a Tanúk tanítják, hogy az Atya önként dönthet úgy, hogy nem tud bizonyos jövőbeli eseményeket. („A szelektív előre tudás [jövőbe tekintés] azt jelenti, hogy Isten dönthetett úgy, hogy nem ismeri meg válogatás nélkül teremtményei összes jövőbeli cselekedetét.” -- Éleslátás az Írásokból, 853. oldal) Vagyis Jehova Tanúi szerint Isten nem valóságosan és aktuálisan mindentudó, hanem csak van egy előrelátási képessége, mintha lenne egy varázsgömbje, amibe belenéz, ha akar. Ha Jehova Tanúi azt állítják, hogy ez így van, akkor az ő logikájukat követve akár Jézus is dönthetett úgy, hogy nem tekint a jövőbe és nem ismeri meg az eljövetelének idejét -- anélkül, hogy bármely tekintetben alacsonyabb vagy alárendeltebb lenne az Atyánál. Így a Tanúk nem használhatják a Márk 13:32 versét Krisztus istenségének cáfolására anélkül, hogy ellentmondanának a saját tanításuknak az Atyáról.

KRISZTUS TUDÁSÁRÓL (AZ AGNOÉTÁK ELLEN)

Arról …, ami írva van, hogy „a napot és az órát sem a Fiú, sem az angyalok nem tudják” (Mt 13,32), egészen helyesen azt tartja szentséged, hogy egészen biztosan ugyanarra a Fiúra nem aszerint kell vonatkoztatni, hogy ő a fő, hanem teste szerint, ami mi vagyunk. Erről a dologról, írásainak sok helyén … Ágoston az előbbi értelmezést használja. Mond mást is, amit ugyanarra a Fiúra érthetünk, mivel a mindenható Isten némelykor emberi módon szól, amint Ábrahámnak is mondja: „Most megtudtam, hogy féled az Istent” (Ter 22,12), nem mivel akkor ismerte meg Isten, hogy őt féli, hanem mivel akkor adta Ábrahámnak azt az ismeretet, hogy féli az Istent. Amint ugyanis mi vidám napot mondunk, nem azért, mert maga a nap vidám, hanem mert minket vidámmá tesz, ugyanígy a mindenható Fiú is azt mondja, hogy nem tudja a napot, amiről úgy intézkedik, hogy mások ne tudják; nem azért, mert ő ne tudná, hanem mivel a legkevésbé sem engedi meg, hogy ezt tudják.

Ezért is mondja azt, hogy egyedül az Atya tudja, mivel azonos szubsztanciájú a Fiú és az ő természetéből kifolyólag, amely szerint felülmúlja az angyalokat, van az a képessége, hogy ezt tudja, amit az angyalok nem ismernek. Ebből azt is alaposabban meg lehet érteni, hogy a megtestesült és értünk tökéletes emberré lett Egyszülött ugyan az emberség természetében ismeri az ítélet napját és óráját, de mégis ezt nem az emberség természetéből kifolyólag ismeri. Amit tehát abban ismer, nem abból ismeri, mivel az emberré lett Isten az ítélet napját és óráját istenségének az ereje által ismeri. … Ezért mondta azt (az Egyszülött), hogy erről az angyalokkal együtt nincs tudása, mivel teremtmények, és erről nem emberi természete folytán van tudása, hiszen az az angyalokkal együtt teremtmény. Az ítélet napját és óráját tehát tudja mint Isten és ember; de azért, mivel Isten az ember.

A dolog pedig nagyon nyilvánvaló, mivel bárki, aki nem nesztoriánus, agnoéta semmiképpen sem lehet. Mert aki vallja, hogy maga az Isten Bölcsessége testesült meg, milyen észjárás szerint képes azt mondani: van valami, amit az Isten Bölcsessége nem ismer? Meg van írva: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Minden ő általa lett” (Jn 1,1.3) Ha minden, akkor kétségen kívül az ítélet napja és órája is. Ki hát olyan esztelen, hogy azt merészelje mondani, miszerint az Atya Igéje olyat alkotott, amit nem ismer? Az is írva van: Tudta Jézus, hogy az Atya mindent az ő kezébe adott (vö. Jn 13,3). Ha mindent, akkor biztosan az ítélet napját és óráját is. Tehát ki olyan ostoba, hogy azt mondja, miszerint a Fiú kezébe kapta, amit nem tud? – Arról a helyről pedig, amely helyen azt mondja Lázárról az asszonyoknak: „Hová helyeztétek őt?” (Jn 11,34), sajátosan azt gondoltuk, amit ti is gondoltatok; mivel ha tagadják, hogy az Úr tudta, hol volt Lázár eltemetve, és ezért tudakozódott, kétségkívül kényszerülnek azt vallani, hogy nem tudta az Úr; milyen helyeken rejtőzködött Ádám és Éva a bűnt követően, midőn a paradicsomban azt mondta: „Ádám, hol vagy?” (Ter 3,9), vagy amikor megfedi Káint és így szól: „Hol van Ábel, a te testvéred?” (Ter 4,9). Ha ő ezt nem tudta, miért fűzte hozzá legott: „Testvéred vére felkiált hozzám a földről”?"

(Nagy Szent Gergely: A „Sicut aqua” kezdetű levél Eulogius alexandriai pátriárkának, 600. augusztus)

Angolból fordította (nagy részét): Béláim, JJ, Eve, Columba