5. AZ ŐRTORONY EGYHÁZSZAKADÁSA ÉS BABILONI FOGSÁGA: 1917-1919

Russell halálát követően az Őrtorony-szervezetre zűrzavaros idők következtek. Isten „hű és bölcs szolgája” nem volt többé velük. Az egyház „hetedik” és egyben utolsó „hírnöke” halott volt. Ne feledjük, hogy két évvel korábban, 1914-ben, a világ vége nem következett be, ahogyan azt Russell hosszú időn keresztül jövendölte, a Bibliakutatók pedig még mindig kissé zavarban voltak ettől a prófétai kudarctól. Egyesek csalódottan el is távoztak a mozgalomból. Ha azonban ez nem lett volna elég, még egy keserű hatalmi harc is kitört az Őrtorony főhivatalában a Társulat feletti hatalomért.

1917 tavaszán és nyár elején Joseph Franklin Rutherford Bíró, Russell utódja, az Őrtorony Társulat elnökeként megpróbálta gyakorlatilag ugyanazt az abszolút ellenőrzést megszerezni a Társulat tevékenységei felett, mint amelyet Russell élvezett. Azonban Russell nem akarta, hogy ez megtörténjen. Végrendeletében egy testületi vezetőségről gondoskodott, hogy az legyen utódja. Így a Társulat igazgatótanácsának négy tagja, a testület többsége, erőteljesen ellenállt Rutherford megítélésük szerint önkényes viselkedésének és határozottan szembehelyezkedtek vele. Végül a Bíró és az igazgatók közötti feszültség 1917. július 17-én elérte tetőfokát. Rutherford egyszerűen bejelentette a Béthel család (Brooklyn, New York, főhivatali személyzet) ebédlőasztalánál, hogy felcserélte ezt a négy embert a saját jelöltjeivel, ehhez pedig egy olyan jogi fikciót használt fel, mely szerint a vele szembenálló igazgatók nem jogszerűen foglalták el pozíciójukat Pennsylvania törvényei szerint.11

Később Rutherford és a Társulat azt állította, hogy a bejelentését követő öt órás heves vitára azért került sor, mert a leváltott igazgatók ellenezték „A beteljesült titok” című könyv kiadását. A könyvet közvetlenül a Bíró drámai puccsa előtt adták oda a Béthel családnak. Ezt a könyvet Russell pásztor Írástanulmányok c. sorozata „hetedik kötetének” nevezték, és az ő posztumusz munkájaként népszerűsítették. Így tehát Rutherfordnak lehetősége volt azt állítani, - minden alap nélkül, mint azt a saját későbbi, eskü alatt tett nyilatkozata világossá tette,12 - hogy az a négy ember és velük együtt mások is, elutasították a „hű és bölcs szolgától” kapott szellemi eledelt. Ezért Jehova Tanúinak még ma is azt mondják, hogy az a négy ember, akiket erővel elmozdítottak a hivatalukból és később eltávolítottak az Őrtorony főhivatalából is, bűnös és önző egyén, „gonosz szolga”  volt.13

Az természetesen igaz, hogy a négy igazgató és számos más Bibliakutató hamarosan elutasította „A beteljesült titok” című könyvet, mivel nem tartották Russell munkájának. Ezáltal csupán azt tették, ami a meggyőződésükből következett. Noha a „hetedik kötet” valóban sokat tartalmazott Russell írásaiból, valójában ez Rutherford két támogatójának, Clayton Woodworth-nek és George Fishernek a munkája volt. Továbbá ezt úgy sózták rá a hűséges Bibliakutatókra, mint a „dénárt” Jézusnak a Máté 20:1-16-ban és Lukács 12:42-48-ban található, dénárokról szóló példázatából, miközben Woodworth úgy írta le Rutherfordot, mint a „dénár szolgáját” a Bibliakutatók egyik kongresszusán Bostonban 1917 őszén.14

Így, mivel azon az állásponton voltak, hogy az egyház utolsó „hírvivője” halott volt, Rutherford számos Bibliakutató kritikusa nem tudta elfogadni „A beteljesült titok” c. könyvet „új világosságként”, és azt sem tudták másnak, mint a hatalom felhatalmazás nélküli elbitorlásának tekinteni, hogy Rutherford megsértette Russell végakaratát, illetve hogy a „hetedik kötetet” egyoldalúan adta ki.

A Bibliakutatók szemszögéből nézve 1917-ben a Máté 24 „hű és bölcs szolgája” halott volt. A „hetedik hírvivő” - az egyház utolsó hírvivője eltávozott. Hogyan is lehetne őket hibáztatni amiatt, hogy éppen így reagáltak Rutherford lépéseire „A beteljesült titok” kiadásával kapcsolatban - egy olyan lépéssel összefüggésben, ami rendkívül elbizakodott dolognak tűnt a számukra? Hogyan tudna akárki is hozzátenni ahhoz az üzenethez, melyet a „hetedik hírvivő” már közvetített? A haragjukat Isten „hű és bölcs szolgájához”, Charles Taze Russellhez való hűségük váltotta ki - egy olyan lojalitás, amely nagyon hasonló ahhoz, amit manapság Jehova Tanúi mutatnak egy jogi társaság, az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat iránt. Azok az emberek csupán a meggyőződésüknek megfelelően reagáltak a helyzetre. Ha az adott körülmények között másképp reagáltak volna, az következetlenség, illetve az ő szemszögükből nézve, hűtlenség lett volna. Russellt vagy felhasználta Isten úgy, ahogyan tanították nekik, vagy nem használta fel úgy. Vagy ő volt az igaz csatorna, vagy pedig szélhámos volt. Ők hittek benne, hogy nem volt szélhámos, - hogy valóban Isten kiválasztott szolgája volt. Így aztán úgy döntöttek, hogy elhagyják az Őrtorony Társulat főhivatalát, a brooklyni Béthelt, semmint, hogy elfogadják Rutherford ajánlatát, hogy kinevezze őket utazó „nagyköveti” pozíciókba, ami nagyjából megfelel Jehova Tanúi mai körzetfelvigyázóinak.15

Ez az egész belső szervezeti viszály az I. világháborúval a háttérben zajlott le. Ez az időszak különösen nehéz volt a Bibliakutatók számára. Nem elég, hogy Russell meghalt, az 1914-es világvégével kapcsolatos próféciái is beteljesületlenül maradtak. Mind az Őrtorony Társulat, mind pedig a Bibliakutató-közösség szekciókra oszlott szét a Társulat működtetésével kapcsolatos viták miatt. Továbbá a Bibliakutatókat hamis prófétákként kigúnyolták, és néhány vezetőjüket - köztük Rutherfordot is - hamarosan bebörtönözték az USA kémkedési törvénye alapján, mivel ellenezték az amerikai katonai erőfeszítéseket a háború alatt.16 Pedig állítólag ebben az időben valami igazán jelentős dolog történt azokkal a Bibliakutatókkal, akik hűségesek voltak a Társulathoz.

A jelenlegi Őrtorony tanítások szerint Jézus Krisztus állítólag láthatatlanul „eljött” 1914-ben, és megérkezése után megkezdte ítéletét földi szolgái felett. A Társulat úgy értelmezi Jézus szavait a Máté 24:46, 47-ben - „Boldog az a rabszolga, ha az ura, amikor megérkezik, ilyen munkában találja őt! Bizony mondom nektek, mindene fölé kinevezi.” - hogy azok ebben az időben teljesedtek be a hűséges Bibliakutatók közösségén. Az Őrtorony számítása szerint ez a kinevezés 1919 tavaszán lépett hatályba. Abban az időben a Bibliakutatókra ruházták rá Isten újonnan alapított mennyei királyságának összes földi érdekeltségét. Ezeket a tanításokat teljes mélységében tárgyalja az 1977. január 1-jei Őrtorony „A hűséges rabszolga szolgálata” című cikkben. [A „hű és értelmes rabszolga” 1919-es kinevezésének tanítását a Vezető Testület időközben ugyancsak jelentős mértékben átdolgozta 2013-ban, így ma már nem tanítják azt, hogy Jézus 1919-ben „mindene fölé” kinevezte volna őket, állítólagos kinevezésük csupán a „háziszolgákra” vonatkozik, azaz Jehova Tanúira, mint csoportra. Az igeszakasz második felének beteljesedését jelenleg a „nagy nyomorúság” utánra várják. - a szerk.]

Érdekes lehet tehát áttekinteni, hogy a Tanúk hogyan írják le szellemi helyzetüket az 1914-1918-as időszak alatt, abban az időszakban, amikor az ő állításuk szerint a megdicsőült Úr Jézus Krisztus úgy ítélte, hogy nagyobb kiváltságra érdemesek a földön végzett szolgálatuk során. Az alábbiakban olvasható, hogy mit írnak önmagukról az Őrtorony 1980. november 15-i számában (26-27. old. angolban):

„Miként az izraeliták Ézsaiás napjaiban, a szellemi izraeliták is eladták magukat helytelen szokásaik által és a hamis vallás világbirodalmának a béklyóiba kerültek, azaz Nagy Babilon, valamint világi szeretőinek fogságába… Ennek kiemelkedő példáját láthattuk az első világháborúban, 1914-1918-ban.” Az 1960. július 15-i Őrtoronyban újabb megállapítás olvasható az állapotukkal kapcsolatban (435., 436. old.): „A Szentírás azonban úgy írja le őket, mint akiknek tisztátalan a ruházatuk, mivel hosszú ideje kapcsolatban állnak a hitehagyott kereszténységgel. (Zak 3:3,4) Számos olyan gyakorlatuk, jellemzőjük és hitnézetük volt, mely a kereszténység gyomszerű szektáira emlékeztet. Így tehát 1914-től 1918-ig egy tüzes próba szakadt rájuk, mely hasonló volt a zsidók Kr.e. 607-537 közötti Babiloni fogságának ősi időszakához.”

A 436. oldalon az Őrtoronynak ez az évfolyama hozzáteszi:

Mindez azzal összefüggésben történt meg, hogy ők maguk vétkesek voltak az emberektől való félelemben, nem viselkedtek szigorúan semleges módon a háborús években, valamint beszennyezte őket számos vallásilag tisztátalan gyakorlat. Jehova és Jézus Krisztus megengedte, hogy ezek a Tanúk feddésben részesüljenek, üldözzék és betiltsák őket, valamint hogy vezetőiket bebörtönözzék ennek a régi világnak a nemzetei. 1918 nyarára az Őrtorony tanúságtételének erős, szervezett hangját elnémították, együttesen megsemmisítették, ahogyan azt a Jel 11:7,8 megprófétálta. Vegyük észre ugyanakkor, hogy ennek az őrállónak a hangját nem fojtották el mindaddig, míg be nem fejezte 1914 előtti rendkívüli munkáját, a nemzetek népeinek figyelmeztetését.

Figyeljük meg, hogyan írja le az Őrtorony az akkori Bibliakutató-közösség tagjait ezekben a hivatkozásokban. Tisztátalan ruházatuk volt, hitehagyás szennyezte be őket, vétkesek voltak rossz szokásokban, gyomszerű jellemvonásaik voltak, emberektől való félelmet mutattak, és eladták magukat helytelen szokásaik által. Ez a cikk az általuk megélt dolgokat még az izraeliták babiloni fogságával is párhuzamba állítja. Ők is eladták magukat helytelen szokásaik által. Így tehát, mivel az izraeliták hitehagyottak voltak, amikor Babilonba száműzték őket, Jehova Tanúi azt állítják, hogy szervezetüknek azok a tagjai, akik felnőttek voltak az I. világháború idején, szintén hitehagyottak voltak.

_____________________
11 M. James Penton, Késleltetett Apokalipszis: Jehova Tanúi története (Apocalypse Delayed: The Story of Jehovah's Witnesses (Toronto: University of Toronto Press, 1985), 50-55. old.
12 A felvétel átirata az Egyesült Államok kontra Rutherford és társai ügyében, 981-982. old.
13 Ennek a hamis történelemnek egy világos példája érdekében lásd, Jehova Tanúi az Isteni tervben, 69-73. old.
14 C.J. Woodworth, The Parable of the Penny (A dénár példázata) (New York: magánkiadás, 1917).
15 Isteni terv, 71. old.
16 uo., 79-81. old.