„Kimegy a szelleme, és ő visszatér földjébe, azon a napon elvesznek gondolatai.” (ÚVF)

„Az élet elhagyja, visszatér a porba, s odavan minden terve.” (Katolikus fordítás)

Hamis érvelés: „Halálukkor az emlékezet az ember agyában elpusztul, az ember megszűnik létezni és már nincs többé öntudata.”

Az eredeti szövegben az idézett rész így hangzik: „bajjóm hahú ávedú estónótáv” (ביום ההוא אבדו עשתנתיו), amely körülbelül azt jelenti, hogy „azon a napon elpusztulnak/elvesznek (ragyogó) tervei / (fényes) gondolatai”.

Az ilyen „egysoroknak” mindig az a problémájuk, hogy bármire felhasználhatóak. Ezzel mindenesetre nem tudom, hogy lehet bármit alátámasztani. Max csak azt bizonyítja, hogy a tervei nem léteznek már, ami elég logikus, ha a pacák kinyúlt. :) Az estón nem az ember teljes gondolatiságát (elméjét) jelenti, hanem annak csak egy igen kis szeletét. Tk. „fényes, nagyszerű gondolatok”, vagy ilyesmi. Hasonló szentírási versekkel összevetve sokkal valószínűbb, hogy a fényes gondolatok a földi élettel kapcsolatos tervekre vonatkoznak. A Szentírás rendkívül sok helyen szól arról, hogy az ember földi életre szőtt tervei, ha figyelmen kívül hagyják az Örökkévaló akaratát és a földi élet véges voltát, nagyon törékenyek tudnak lenni.

Gondolatai, tervei. A Revideált Verzió margójában áll: „tervei.” A görög szó a gondolatokra, DIALOGISMOI. Greenfield úgy értelmezi: „érvelés, okoskodás, gondolat, elmélkedés, terv.” Ha bízunk a földi előkelőkben, mikor meghalnak, meghiúsulnak a tervei és mi segítség nélkül maradunk.

Ez a zsoltár a hústestben bizakodást az Istenbe vetett bizalommal állítja szembe.

Bár a halott tervei, gondolatai, ötletei, üzleti megállapodásai elérhetetlenek az élők számára (ezek „elvesztek” a „nap alatti” nézőpontból), Isten mindig ott van (megőrzi a hitet örökké).

Ez a vers egyszerűen megerősíti, hogy emberi szempontból a halottaknak nincs többé részük abban, ami történik a nap alatt! Mennyire nevetséges, hogy azt sugallják Jehova Tanúi, hogy e költői vers célja az volt, hogy egy részletes tantételbeli útmutatást adjon a halottak állapotára vonatkozóan. Ez a zsoltár nem tesz semmiféle konkrét kijelentést a halottak elmebeli, gondolati tevékenységéről.

A neo-szadduceusok kiragadják a következő részletet: „elvesznek gondolatai” annak érdekében, hogy megpróbálják azt alátámasztani, hogy a halottak elfeledik elméjük minden tudását. Mintha kikapcsolnál egy számítógépet, mielőtt elmentenél egy dokumentumot és így az összes adat elveszik. Azonban figyeljük meg, hogy a halottakról más versekben azt olvassuk, hogy Isten elfeledi őket: „Akikre nem emlékezel többé” Zsoltárok 88:5. Isten szó szerint elfeledné, hogy kik a halottak? Isten vajon képtelen arra, hogy emlékezzen a halott emberek gondolataira? Nem! Az ember továbbra is tudatánál van miután meghal, de képtelen folytatni az „álmai megvalósítását a földön”.

Az ő „nagy tervei” elvesztek örökre! Senki sem fogja soha megtudni, hogy mik voltak azok! Ő, eltávozott szellemként még mindig emlékszik az álmaira és találmányaira, de egyszerűen képtelen megvalósítani azokat vagy közölni azokat az élőkkel! Az embereknek mindenféle nagyszerű terveik vannak a földi életre. Amikor meghalnak többet már nem tehetnek!

A következő versek párhuzamosan megmutatják, hogy „azon a napon elvesznek gondolatai” Zsoltárok 146, és ez azt jelenti, hogy az ő tervei elvesznek az élők számára! A halottak arra is képtelenek, hogy terveiket az élőknek kommunikálják!

Itt a „gondolatai” kifejezés egy személy földi „meg nem valósított céljaira” vonatkozik. A halál véget vet ezeknek a céloknak, ezzel mindenki egyetért. Ebben az értelemben „vesznek el” egy személy gondolatai a halálakor. Egy további hasonló alkalmazást találhatunk az Ézsaiás 55:7-ben:

„Hagyja el a gonosz az útját, és az álnok ember az ő gondolatait…”

Ez nem azt jelenti, hogy az igazságtalan embereknek el kell veszteniük az összes gondolatukat és eszméletlen nem-létezőkké kell válniuk. Ahogyan a Zsolt 146:4 sem. Sok ilyen elégtelen és hibás szövegmagyarázat származik a Szentírásban használt számos irodalmi formák és eszközök mélyreható megértésének hiányából, ahogy ez ebből a három példából is látható. Az Ószövetség jelentős részét különböző féle költészeti módszerekkel alkották meg. A költészetet nem lehet mereven, szó szerint értelmezni.

Minden ember életre szóló tervei elvesznek halálukkor. Nem valósíthatja meg az ő terveit miután meghalt. Ennek semmi köze az öntudatlansághoz.

Ha nem csak a 3. és 4. verset olvassuk el, hanem a 146. zsoltár mind a tíz versét együtt, akkor világossá válik, hogy a zsoltáros egyáltalán nem a halottak állapotáról beszél. Ehelyett az Istenben bízók reménységét helyezi szembe azok hamis reményével, akik emberi vezetőkben bíznak. Míg „az ÚR mindörökké uralkodik” (10. vers), hogy megvalósítsa az Ő akaratát, az emberi fejedelmek meghalnak és velük múlik el összes kigondolásuk vagy szándékuk. Haláluk napján „odavan minden tervük” ahogyan a Katolikus fordítás írja a 4. vers utolsó szavaiban. A megfelelő környezetüket figyelembe véve a 146. zsoltár 3. és 4. verse nem tanítja azt, hogy a halottak öntudatlanok.

Bár úgy értelmezik, ez azt jelenti, hogy az emberek öntudatlanok a halálukat követően, az eredeti héber szöveg azt jelzi, hogy az emberek tervei, törekvései és jövőbeli ötletei megszűnnek és semmivé válnak a halál pillanatában. A személy tervei és elképzelései a jövőre nézve vele együtt halnak meg. Miután valaki meghalt, a földi ambíciói nem léteznek többé, a pénzkeresési törekvései eltűnnek, a tervei egy új és nagyobb ház építésére szétesnek és az életre szóló vakációja tervei is semmivé foszlanak. Ezt figyelembe véve a zsoltáros arra sürgeti az embereket, hogy vessék a bizalmukat az Egyetlenbe aki végtelenszer hatalmasabb, mint bármely halandó ember, még a fejedelmeknél is - Az Ő tervei nem hiúsulnak meg (ő az Isten). Ha bizodalmunkat egyszerű halandó emberekbe helyezzük az csupán csalódáshoz vezethet, a halandó emberek meghalnak. David Reed egykori Jehova Tanúja a modern idők alábbi analógiáját javasolja:

„A 146. zsoltár tanulságára egy aktuális példát láthattunk John F. Kennedy Elnök halálakor. Ő egy „fejedelem” volt, akibe sok ember vetette bizalmát, hogy ő majd segíteni fog rajtuk az életkörülményeik javításával. Ám amikor meghalt „elvesztek gondolatai” - vele mentek tervei és a programjai hamar összeomlottak. Az emberek, akik minden bizodalmukat belé vetették csalódottak voltak. Az elsődleges bizalmuknak Istenben kellett volna lennie, aki valódi reményt, igazságosságot, gyógyulást és megváltást kínáll - és aki Király marad örökké.”

Nyilvánvaló, a 146. zsoltárt nem lehet annak a téves elgondolásnak az alátámasztására használni, amely szerint nincs tudatos létezés a halál után. Az emberek tervei és ambíciói - és nem az öntudatuk - vesznek el halálukkor.

Kérdezd meg: Mivel a héberben a „gondolatok” szó magában hordozza a tervek elképzelését/fogalmát, nem lenne ésszerűbb a zsoltáros szavait úgy értelmezni, mint amelyek jelentése, hogy az emberek tervei és törekvései szűnnek meg és válnak semmivé a halál pillanatában?