Görög:

"...ο θρονος σου ο θεος εις τον αιωνα του αιωνος..."
[ho thronos sou ho theos eis ton aiōna tou aiōnos]

Ebben a különösen érdekes versben az Atyaisten a Fiúhoz szól. A Héberek 1:8 görög szövege két legitim módon történő fordítást tesz lehetővé:

“Az Isten a trónod örökkön-örökké...”

és

“A te trónod, óh Isten, örökkön örökkévaló…”

Azonban az Őrtorony azon feltételezése miatt, hogy Jézus nem Isten, Jehova Tanúi az első változatot választják; ellenkező esetben az Atya Istennek hívná Jézust, és ez szemben áll Jehova Tanúi teológiájával. Mégis, a legtöbb Biblia nem úgy fordítja az említett részt, ahogyan az Új világ fordítás teszi. A másik változatot választják. Miért?

Két okból:

Először is, a Héberek 1:8 egy, a Zsoltárok 45:6-ból származó idézet, ami így szól:

“Trónod, óh, Isten, örökkévaló. Királyi pálcád az igazság pálcája.” (Károli)

A Károli, Káldi, Magyar Bibliatársulat, Szent István Társulat, Vida, Békés-Dalos, Csia, Egyszerű fordítás, Ravasz László, dr. Budai Gergely, Czeglédy Sándor, Raffay Sándor, Masznyik, Kecskeméthy - tehát lényegében az összes ismert magyar nyelvű bibliafordítás mind úgy fordítja, hogy “trónod, óh Isten…” Az angol nyelvű Revised Standard Version bibliafordítás úgy adja vissza, hogy “az isteni trónod fennmarad örökkön örökké”, azonban ez egy igen szerencsétlen fordítás, mivel megértéséhez szükséges a ’trón’ jelentésű eredeti héber főnév egy speciális esetének [a főneveket akkor teszik ilyen esetbe, amikor jelentéstanilag határozottak, és egy másik főnév is módosítja őket egy birtokos szerkezetet alkotva, amely azonban nem azonos a megszokott birtokos szerkezettel] ismerete, ami rendkívül szokatlan, ha egy főnév névmási toldalékkal rendelkezik, mint ez… A legtöbb fordítás a verset annak egyértelmű, egyszerű értelmében fordítja, ahogyan az ókori fordítók is tették.

Amikor a héber szövegre nézünk, azt látjuk, hogy nincs kifejezett nyelvtani szükségszerűség erre a fordításra, noha a legtöbb fordító ezt tekinti a legjobb fordításnak. Önmagában ez nem meghatározó, mivel ennek a versnek a kontextusa a 45. zsoltárban egy királlyal foglalkozik, ami egyeseket csodálkozásra indíthat, hogyan lehetséges az, hogy őt Istennek szólítják. Azonban egyáltalán nem szokatlan az újszövetségi íróktól, hogy olyan ószövetségi verseket, melyek láthatólag egy adott témáról szólnak, más témára alkalmazzanak. Ők tudtak valamit, ami mi nem. Valójában az Ezékiel 28:12-17 egy olyan szakasz, ami az ördög bukásával foglalkozik. A 13. vers leírja, hogyan létezett ő az Éden kertjében. A 14. vers azt mondja, hogy egy felkent kerúb volt (15. vers), stb. Azonban a szövegrész kontextusa Tírusz királyának megszólításával kezdődik (12. vers). Mégis, közvetlenül azután, hogy Ezékielnek parancsba adatik, hogy írjon Tírusz királyának, ezután azzal folytatja, - amivel ma a teológusok döntő többsége egyetért - hogy leírja az ördög bukását. Így tehát meg kell néznünk a szövegösszefüggést, amelybe a Zsidókhoz írt levél szerzője a Zsoltárok 45:6-ot helyezi. Ő Jézusra vonatkoztatja. Így tehát a 45. zsoltár egy messianisztikus zsoltár és az Újszövetség fényében szükséges értelmezni, nem pedig fordítva.

Mindazonáltal ennek a versnek a kontextusa így szól:

“Mert az angyalok közül kinek mondta valaha Isten: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!”, majd pedig: „Atyja leszek, és ő az én Fiam lesz.” Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt Isten minden angyala!” És az angyalokról ezt mondja ugyan: „Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává”, de a Fiúról így szól: „A te trónusod örökké megáll, ó, Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája. Szereted az igazságot, és gyűlölöd a gonoszságot: ezért kent fel téged Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.” „Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég. Azok elpusztulnak, de te megmaradsz…” (Héb 1:5-11)

A szövegkörnyezet a Fiút hasonlítja össze az angyalokkal, azoknál sokkal jobbnak mutatva be őt. Az az ábrázolás, amely Istent a Fiú trónjaként ábrázolja, úgy tűnne, hogy Isten az ő fennhatósága. Ha így van, akkor milyen értelemben nem lenne ez elmondható az angyalokról? Milyen értelemben van itt a Fiú szembeállítva az angyalokkal?

A μέν…δέ (men…de) szerkezet, amely a 7. verset köti össze a 8.-kal egyértelműen meghatározza ezt a különbséget: “Egyrészt az angyalokról beszél… másrészt pedig a Fiúról beszél.” Így, bár nyelvtanilag lehetséges, hogy a 8. versben olvasható θεός-t (theos) az összetett állítmány névszói részének vegyük, a szövegkörnyezet és a kapcsolatos kötőszavak határozottan ellene szólnak. A Héberek 1:8 tehát Krisztus istenségének egy erőteljes megerősítése.

Értelmetlen azt mondani, hogy “Isten a te trónod”. Mit jelent az a kérdés, hogy “De melyik angyalnak mondta azt, hogy Isten a te trónod?” Mit jelentene ez? Isten lenne Jézus trónja? Egyedül Isten ül a trónján, és Ő nem szolgál trónként senkinek sem.

Ugyancsak érdemes figyelembe venni itt a 10. verset: “Kezdetben, Uram, te teremtetted a földet, az ég is a te kezed munkája…” Ez egy idézet a Zsoltárok 102:24-25-ből, amely azt mondja, “Ezt mondtam: Én Istenem! Ne vigyél el engem napjaim felénél, te, kinek esztendei nemzedékről nemzedékre tartanak. Te vetettél réges-régen alapot a földnek, az egek is a te kezed munkái.” Világos, hogy a 102. Zsoltárban Istent szólítják meg. Isten az, aki alapot vetett a földnek. Ez még érdekesebbé válik, amikor figyelembe vesszük, hogy az Ézsaiás 44:24 azt mondja, "Ezt mondja megváltód, az ÚR, aki az anyaméhben formált: Én, az ÚR alkottam mindent: egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet." Ha Isten egyedül alkotta meg a földet, ez azt jelentheti, hogy vagy Jézusnak Istennek kell lennie, a háromság második személyének, aki ugyanúgy alkotta a földet, ahogyan JHVH tette, vagy pedig találtunk egy ellentmondást a Bibliában. Egyértelmű, hogy a Héberekhez írt levél ezen szakasza kinyilvánítja Jézus Istenségét. Ezért, a szövegösszefüggés alapján Héb 1:8 legjobb fordítása ez, “Trónod, óh, Isten” és az Atya itt Istennek nevezi Jézust.

Az Őrtorony Társulat elutasítja azt, hogy Jézus az Isten. Ezért nem engedheti meg, hogy bármely vers a Bibliában még csak utaljon is arra, hogy Jézus az Isten. Ezért fordították úgy a szöveget, hogy az nem igazán illeszkedik a szövegkörnyezethez vagy a Bibliai teológia egészéhez.

Tehát nem kellene, hogy meglepetésként érjen minket, hogy a 8. versben Isten, az Atya ezt mondja: “Trónod, óh, Isten, örökkévaló” (szószerinti fordítás)

Hogy kikerülje ezt az egyszerű állítást, az ÚVF úgy fordítja a 8. verset, hogy “az Isten a trónod örökkön-örökké...”. Pusztán nyelvtani szempontból ez a fordítás is lehetséges, és néhány bibliatudós ezt a változatot részesíti előnyben. Ebben az olvasatban az állítás lényege tehát az, hogy Isten a forrása Jézus fennhatóságának.

Ugyanakkor ez az állítás egy elég szokatlan, ha nem teljesen hibás megközelítésnek tűnik. A Szentírásban a “trón” nem forrása senki hatalmának, hanem az a pozíció, vagy hely, ahonnan valaki uralkodik. Így a mennyet “Isten trónusának” nevezik (Mt 5:34). Egészen biztos, hogy Isten nem a mennytől származtatja a hatalmát, mint ahogyan senki és semmi mástól sem! De még ha fel is tételezzük, hogy az “Isten a te trónod” ezzel a jelentéssel bír, a kontextusba helyezve nincs értelme.  A Héberekhez írt levél szerzője a Zsoltárok 45:6-ot idézi és a Fiúra alkalmazza, hogy megmutassa: a Fiú nagyobb bármely angyalnál. Ha viszont ez a vers csupán azt jelenti, hogy a Fiú hatalma Istentől származik, ez semmilyen módon nem teszi őt különlegesebbé, vagy nagyobbá, mint az angyalok, hiszen ez elmondható Isten minden engedelmes angyaláról.

Ez a passzus egy nagyon erős bizonyság az Atyától azzal kapcsolatban, hogy a Fiú egyenlő Ővele. Az Atya valójában úgy utal a Fiára, mint Istenre - Theos. A szöveg eltorzításával, hogy elkerülje a Fiú istenségét, az Őrtorony valóban megerőlteti a képzelőerőt, én pedig csupán annyit kérdeznék, hogy mit jelent az ‘Isten a te trónod’ kifejezés? Ez az állítás egy idézet a Zsoltárok 45:7 verséből, amely így hangzik: ‘Trónod, óh, Isten, örökkévaló. Királyi pálcád az igazság pálcája’, amely verset egyébként az Őrtorony szintén megváltoztatott, hogy a két vers illeszkedjen torz fordításukban. Miért állnak ellentétben minden jónevű héber és görög nyelvtudós fordításával? Miért állnak ellentétben az összes többi elismert változattal?

A Héberekhez írt levél 1. fejezetének teljes kontextusa azt tanítja, hogy a Fiú Isten, egyenlő az Atyával Örökkévaló Istenségben, és az Atyával együtt ül a mennyei trónon. Ahogyan Gerald Wright tanúsítja:

“Ez a Fiú birtokolja Isten természetét, ‘az Ő dicsőségének ragyogását’. Egyedül az igaz Isten rendelkezik ilyen dicsőséggel: “Én vagyok Jehova. Ez a nevem, és senki másnak nem adom dicsőségemet” (Ézs 42:8, ÚVF). Ez a szöveg és sok más mégis azt állítja, hogy Krisztus birtokolja Istennek, az Atyának dicsőségét. Így tehát ő nem egy másik, ami az egyenlőséget illeti, ő egy az Atyával (vö. János 1:14; 17:5)” (21. old.)

A fordítások döntő többségével összhangban, a Héberek 1:8, 9 ihletett írója kifejezetten úgy hivatkozott a Fiúra, mint Istenre. A 1. fejezet arra lett szentelve, hogy megkülönböztesse Krisztust az angyaloktól, és azonosítsa Őt mint Fiúistent, így tehát nem lehetnek kétségeink afelől, hogy Krisztus nem egy angyal, ahogyan Jehova Tanúi prédikálják.

A katolikus New American Bible szerint „az ’Isten’ név alkalmazása a Fiúra a 2-3-as versekben említett korábbi létezéséből ered…” (NAB, 1:8-12-höz fűzött jegyzetek).

“...ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, aki által az időket is teremtette. Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. A bűntől való megtisztítást elvégezve helyet foglalt az isteni Fölség jobbján…”

Először is, a 3. versben egy szó szerinti fordítás azt mondja, hogy Krisztus „az Ő lényegének határozott képmása” (Jay P. Green szerint; NAB: “az Ő lényének lenyomata”). Itt a „képmás” (görögül charaktar) azt jelzi, hogy a Fiú „a szó szoros értelmében egyenlő Istennel”, aki lényegének ő a lenyomata. A teljes hasonlóság ténye az, amit ez a Szó hangsúlyoz. (Strong and Vine’s, 259). Világos, hogy Krisztus nem lehetett teremtve, és teljesen bizonyos, hogy nem volt angyal, mert egyik esetben se lenne a szó szoros értelmében egyenlő Istennel, hanem sokkal kevesebb.

Másodszor, a 13. vers a Zsoltárok 110:1-et idézi, ahol Jehova Istenről azt mondják, hogy Krisztusra mint Adonaira utal (héberül: Úr), amely címet kizárólagosan csak Istenre szoktak alkalmazni (Strong and Vine’s, 6), és ezt az értelmezést még Jehova Tanúi elfogadják (Éleslátás, 1008). A Héberek 1:13 így szól:

“Ugyan melyik angyalnak mondta valaha: Jobbom felől foglalj helyet, és lábad alá teszem zsámolyul minden ellenségedet?”

Ez Dávid zsoltárának, a Zsoltárok 110:1-nek szó szerinti idézése, így szól:

“Így szól az ÚR [Jehova] az én Uramhoz: Ülj a jobbomra, amíg ellenségeidet a lábad alá nem vetem zsámolyul.”

Az adonai szó az Interlinear számozásában 136-os számot kapta, mely a Strong and Vine's könyvben a 6. oldalon levő „adonai” címszóra utal.

A Fiú nem csak, hogy nem angyal, de ez alátámasztja a 8. vers értelmezését, amely a Fiúra hivatkozik, mint Istenre.

Harmadszor, fontos megjegyezni, hogy a 10-12. versek szintén fontos szerepet kapnak a Héb 1:8 értelmezésében, mivel az egy ószövetségi szakasz, mely a Mindenható Istenre vonatkozik, de Jézusra “irányították át”. A Fiúról ezt mondja:

“És: Uram, te kezdetben megvetetted a föld alapját, és a te kezed alkotásai az egek. Azok elvesznek, de te megmaradsz, és azok mind megavulnak, mint a ruha, palástként összegöngyölíted őket, és mint a ruha elváltoznak, te pedig ugyanaz vagy, és a te esztendeid nem fogynak el.” (Héberek 1:10-12)

Negyedszer, a Héberek 1:8 egy ószövetségi idézet a Zsoltárok 45:6-7-ből, amely ugyancsak azt mondja: “a te trónod, ó Isten…” (NAB). A 45. zsoltár egy királyi esküvői ének. Itt az “isten” a “királyra” vonatkozik, akit “az udvari nyelvben “istennek” neveznek”, ti., embernél többnek, Isten képviselőjének az emberek számára. A Héb 1:8-9 Krisztusra alkalmazza a 7-8. verset” (NAB jegyzetek a Zsoltárok 45:7-re).

Mivel tagadják, hogy Jézus Isten, ezért Jehova Tanúi megfordítják a Héberek 1:8-at és a Zsoltárok 45:6-ot, mely szerintük így szól: “Isten a te trónod”. Ezt részben egy B.F. Wescottól vett idézettel igazolják, aki 1889-ben azt írta a Zsoltárok 45:6-ról: “Igen valószínűtlen, hogy az eredetiben használt [Elohim] (isten) a királyra vonatkozott” (Érveljünk, 159). Ezért, ha elohim (isten) nem vonatkozhat a világi királyra, akkor a hagyományos fordítás: “trónod, óh isten” a Zsoltárok 45:6-ban, vagy a “trónod, óh Isten” a Zsid 1:8-ban nem lehetséges.

Szakértőjük érvelése azonban ellentmond Jehova Tanúi saját állításának az előző szakaszban, ahol azt állítják “A Zsidók 1:8 a Zsoltárok 45:6, [45:7, Károli] szavait idézi, amely eredetileg Izrael egyik emberi királyához szólt. (Érveljünk, 159.) Egy ilyen nyilvánvaló ellentmondás zavarba ejtő, különösen annak fényében, hogy az elohim hivatalos definíciója ténylegesen magában foglalta a világi királyokat és elöljárókat az Ószövetség idején, ti.,

“…uralkodókat, bírákat, akár isteni képviselőkként, szent helyeken, akár az isteni felség és hatalom  visszatükrözőiként, isteni személyekként, emberfeletti lényekként, beleértve Istent és angyalait.” (Strong and Vine’s, 17)

„Óh, Isten” - A Zsoltárok 45:7 szavai egyértelműen a királyhoz szólnak, csakúgy, mint a 2-5 és a 7-9 versekben. Ahelyett, hogy elfogadnák ezt az állítást úgy, ahogy van, sokan inkább ki akarják javítani a szöveget, mivel az ókori izraeli gondolkodástól távol állt, hogy földi királyokat Istennek tekintsenek (vesd össze: NEB [Új Angol Biblia] „a te trónod olyan, mint Isten trónja, örökkévaló”). Azonban sokkal jobb, ha megtartjuk a szöveget, és ezt a kijelentést a királyi zsoltárokban gyakran előforduló fejedelmi túlzások egy újabb példájaként fogjuk fel. Mivel egy dávidi király Isten alkormányzója volt a földön, a zsoltáros úgy szólítja meg őt, mintha Isten megtestesülése lenne. Isten erőt ad a királynak a harcokhoz, és igazságot szolgáltat általa. A túlzásnak egy hasonló használata figyelhető meg az Ézsaiás 9:6-ban, ahol az eszkaton eszményi dávidi királya az „Erős Isten” címet kapja. Az ókori Közel-Kelet művészete és irodalma úgy ábrázolja az isteneket, hogy felkészítik a királyokat a csatára, különleges fegyvereket adnak nekik, vagy beleavatkoznak a csatába. Az egyiptomi történetírók szerint a hittiták a következőképpen írták le 2. Ramszeszt: „Nem ember ő, aki köztünk van, hanem a nagy erejű Sét, Baál személyesen; Az emberek egyetlen tette sem olyan, mint az ő tettei, Olyannak tettei azok, mint aki egyedülálló” (lásd Miriam Lichtheim, Ancient Egyptian Literature, 2:67). a Zsoltárok 45:6 és az Ézsaiás 9:6 valószínűleg egy hasonló reagálást jelenít meg, amikor barátok és ellenségek egyaránt a teljes királyi díszben levő dávidi királyra tekintenek. Amikor a király ellenségei szembeszegülnek vele a harctéren, akkor ők tulajdonképpen maga Isten ellen harcolnak.

Egyszerű olvasatban teljesen nyilvánvaló, hogy a Zsoltárok 45 valójában egy világi királyra vonatkozik, esetleg Salamonra. A Zsoltárok 45:7-et Krisztusra is alkalmazzák; a kettős alkalmazást az örökkön örökké való trónra történő hivatkozás teszi világossá. Ez nem mondható el a földi zsidó királyok ószövetségi trónjáról, azonban elmondható Krisztus trónjáról.

Bár a “trón” utalhat székre (Máté 23:22), égre (Máté 5:34) vagy kegyelemre (Héberek 4:16) (Strong and Vine’s, 117), Jehova Tanúi itt kizárólag a “hatalomra és fennhatóságra” való hivatkozásként használják. Ezért számukra az “Isten a te trónod” csupán annyit jelent, hogy Isten a forrása Krisztus hatalmának, fennhatóságának és királyságának. (Érveljünk könyv, 159. o.)

Míg első pillantásra ez igaznak tűnhet, a “trón” (görög thronos) főnév használatának és alkalmazásának mélyebb vizsgálata megmutatja, hogy Isten trónja Krisztus trónja is, és ha az Krisztus trónja is, akkor logikátlan azt mondani, hogy “Isten a te trónod” olyan kizárólagos értelemben, hogy az egy Krisztustól különálló hatalom vagy fennhatóság. Ennek nem lenne értelme.

Például az ezeréves uralkodását megelőzően a Jelenések 3:21 szerint Krisztus az Ő Atyjával együtt ül az Ő trónjára. Krisztust nem csupán Isten trónjának jobbjánál láthatjuk a Jelenések 5:6-ban, hanem a 7:17-ben a Bárány Isten trónjának közepén áll. Továbbá a Jelenések 22:3 szerint, a milleniumi uralkodását követően, a trón “Isten és a Bárány” trónja; mindkettejük trónja és “az ő szolgái imádni fogják Őt” (NAB; “szent szolgálatot végeznek” ÚVF) amely egy közvetlen utalás a Bárányra, vagy az Isten és a Bárány egységére, és egy nyílt megállapítása annak, hogy a Bárány osztozik azon a hatalmon és fennhatóságon, amelyet a trón szimbolizál, ez is egyenlőséget jelent.

Jézus a “kezével” szemléltette a hatalom és fennhatóság közös egyenlőségét, egy olyan metaforával, amely Isten hatalmát ábrázolja (Strong and Vine’s, 271).

“Az én juhaim hallgatnak a hangomra, én ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, és senki sem ragadja ki őket a kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindeneknél, és senki sem ragadhatja ki őket az én Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.” (János 10:27-30)

Jézus sokkal többet mond annál, hogy az Atya és Ő egyazon célon osztoznak, ahogyan Jehova Tanúi értelmezik ezeket a verseket. Magától értetődik az egységes szándék. A 30. vers megindokolja a 29. verset; megerősíti a hatalom egységét és kinyilatkoztatja, hogy Jézus szavai és tettei Isten szavai és tettei.

“Jézus és az ő követői kölcsönösen elismerik egymást és ebből fakad az örök élet ajándéka, valamint a hívők végleges biztonsága, vagyis azoké, akik Jézus fennhatósága alatt állnak (az ő kezében). Ez a fennhatóság, és ez a biztonság továbbá magának Istennek a fennhatósága és biztonsága; mondd, hogy ‘Jézus’, és azt mondtad ‘Isten’.” (C.K. Barrett, Peake’s Commentary, 856)

Jézus nem csupán elismeri a hatalomban és fennhatóságban Istennel alkotott egységét. Isten természeténél fogva birtokolja Isten hatalmát és fennhatóságát. A szemléltetés szükségessé teszi az identitás egységét a Szentháromság természetében, mert Jézus csupán egy kézről beszél. Ha senki sem (még Isten sem) veheti ki Krisztus juhait az ő kezéből, és senki sem veheti ki ugyanezeket a juhokat Isten kezéből (még Krisztus sem), akkor csupán egy kézről lehet szó, ugyanarról a kézről. Így Jézus jogosan állítja, hogy “Az Atya és én egyek vagyunk.” és nem ketten, ahogyan Jehova Tanúi állítják, hanem egy és ugyanaz. Ezért a Héberek 1:8 így hangzik helyesen: “A te királyi széked, óh Isten, örökkön örökkévaló.”

Még nyilvánvalóbbá teszi ezt Krisztus saját kijelentése, miszerint övé minden erő és hatalom égben és földön (Máté 28:18), és teljes joggal, mert – amint a 23. részben már volt róla szó – mivel csak egyetlen „Első és Utolsó” létezhet, és mivel mind a feltámadott Jézus, mind a Mindenható Isten „az Első és Utolsó”; és mivel „az Első és az Utolsó” (Jézus) egyben az Alfa és az Omega is, és továbbá, mivel a Jelenések 21:5-ben az Alfa és az Omega Isten trónján ül, az erő és a hatalom trónja végső soron egy princípiumként Isten és a Bárány trónja. Jehova Tanúi nem ismerik fel ezt, de azáltal, hogy a Héberek 1:8-at úgy értelmezik, „Az Isten a trónod”, önkéntelenül is elismerik, hogy Jézus Isten.

Ötödször, ez a “királyság” vagy az erő és hatalom trónja örökkön-örökké tart majd:

“A Fiúról pedig így szól: A te trónod, óh, Isten, mindörökké megáll, és királyságod pálcája az igazság pálcája.”

A Dániel 7:14, amit Jehova Tanúi Krisztus királyságának és birodalmának, vagy uralmának és hatalmának igazolására idéznek, szintén nagyon világossá teszi, hogy ez örökké fog tartani és sohasem fogják elpusztítani.

“Hatalma örökkévaló hatalom, amely nem szűnik meg, és királysága sem pusztul el.”

De ezt még maguk Jehova Tanúi sem hiszik el. Az ő verziójuk szerinti Jézus Krisztus, az angyal, csak nagyon korlátozott szerepet játszik az üdvtörténetben, és gyakorlatias célok érdekében mellőzik is Őt a millenniumi uralom után. A Tanúk szemében Ő nem egy örökkévaló királyság örökkévaló királya, hanem visszafokozódik egy kívülálló angyal szerepébe. Ezt írják:  

“Mivel a bűn és a halál tökéletesen el lesz távolítva a föld lakói közül, ez annak is véget fog vetni, hogy Jézusra mint „az Atya segítőjére” szükség legyen abban az értelemben, hogy megváltásról gondoskodjon a tökéletlen emberiség bűneiért. (1 János 2:1,2) Ez visszahelyezi az emberiséget eredeti állapotába, melyet akkor élvezhetett, amikor a Ádám, a tökéletes ember még az Édenkertben volt. Amíg Ádám még tökéletes volt, nem volt arra szüksége, hogy valaki Isten és őközötte álljon, és engesztelést szerezzen számára. Tehát amikor Jézus Ezeréves Uralma véget ér majd, a föld lakói ismét abban a helyzetben lesznek, a vele járó felelősséggel együtt, hogy cselekedeteikkel Jehova Isten mint Legfelsőbb Bíró előtt kell elszámolniuk, anélkül, hogy valamiféle jogi közbenjáróhoz vagy segítőhöz folyamodnának.” (Éleslátás, 170)

Amikor Isten … feltámasztotta Krisztust a halálból a mennyei szellemi életre … a mennyei Jeruzsálem angyalok alkotta szervezete nem csupán központi helyre fogadta őt, hanem Fővezéreként, az Arkangyalként. (M. Alfs, Concepts of Father, Son and Holy Spirit [Minneapolis, Minnesota, Old Theology Book House, 1984], 71 n. 152)

Jehova Tanúi közelebbről is megvizsgálhatnák a Héberek 7:25 versét: “Ezért mindörökre üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak az Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk.” Ez “a megdicsőült Jézus közbenjárására vonatkozik, nem a befejezett áldozatának folytatásaként, hanem az Ő örök jelenlétére a mennyben, vö. Róma 8:34” (NAB jegyzetek, Zsidók 7,25).

Hatodszor, Jehova Tanúi azt állítják, hogy a Zsidók 1:8-ban valaki más, Istentől eltérő személy beszél, és azzal érvelnek, hogy “Isten, a te Istened” valaki más kell legyen, mint Isten, “ami rámutat arra, hogy a megszólított nem a legfelségesebb Isten, hanem ennek az Istennek az egyik imádója”, így tehát feltehetően nem Isten beszél (Érveljünk, 159). Ez az érv azonban gyenge lábakon áll, mivel nem történik említés harmadik félről, aki “imádná” Istent, a Fiút. Arra utal ez, amit Isten mond a Fiúról, nem a Fiú, vagy bárki más beszél, hanem Isten, az Atya beszél a Fiúról és hangsúlyozza isteni mivoltát. Az 1. fejezet 1, 2, 5, 6, 7, 10, 12 és 13. versei egyértelműen arra vonatkoznak, amit Isten mondott, és a 8-9. versek sem térnek el ebben a tekintetben.

Hetedszer, a katolikus New American Bible a János 1:18-ban nyomatékosan kijelenti, hogy a Fiú Isten: “Istent soha senki nem látta. Az egyszülött Fiú, Isten, aki az Atya mellett van, nyilatkoztatta ki Őt.”

Az egyszülött Fiú, Isten: noha a későbbi kéziratok döntő többsége egy másik olvasatot közöl, “a Fiú, az egyetlen” vagy “az egyetlen Fiú”, a fenti fordítás a legjobb és legkorábbi kéziratokat követi, “egyszülött Isten”, azonban az első kifejezés jelentését nem korlátozza arra, hogy “egyetlen”, hanem magában foglal egy fiúi kapcsolatot az Atyával, ahogyan a Lk 9,38-ban (“egyetlen gyermek”) vagy a Zsid 11,17-ben (“egyetlen fiú”) és ahogyan a János 1,14-ben is áll. A Logosz tehát “egyetlen Fiú”, és Isten, de nem az Atya/Isten. (NAB jegyzetek 1,18).

Laikus szemszögből nézve, az előttem fekvő szöveg futólagos értékelése alapján vizsgálatom arra jutott, hogy az ÚVF fordítás tulajdonképpen azt mondja, Krisztus Jézus Istenen ül. Azt mondani, hogy “Isten a te trónod”, azt jelenti, hogy Jézus Istenre lett ültetve. Egy trón kevesebb, mint a rajta ülő személy. A trón a hatalom szimbóluma, vagy jele. Király nélkül, aki rajta ül, vagy nép nélkül, amely hatalmát adja, semmi. Helyes egyáltalán azt mondani, hogy Isten egy trón? Továbbá, helyes-e azt állítani, hogy egy teremtett lény ül azon a trónon, hogy egy teremtett lény ül Istenen, ahogyan előttünk áll az ÚVF fordításban. Isten azt mondja, a Föld az ő zsámolya és a “menny a trónja”, ahogyan a Máté 5:34-ben olvassuk.

Ha a menny Isten trónja, akkor hogyan lehet az “Isten a te trónod” egy pontos angol fordítás? Nem találok semmilyen írásszöveget, ami megerősítené, vagy igazolná ezt a fordítást. Mutasd be kérek, ha tévednék, de hol található a Szentírásban példa arra, hogy Isten másodlagos helyzetet vesz fel egy teremtett lénnyel szemben, amikor az istenség megtárgyalása során kevesebbnek állítja magát, mint egy teremtett lény, a “trón” szót használja Isten allegóriájaként.

Egyébként még az ’Érveljünk az Írásokból’ című kiadványukban is idézik a bibliatudós B. F. Westcott írását, amely elismeri, hogy a kérdéses görög rész „...felfogható megszólító esetként mindkét előfordulásakor (A trónod, ó Isten, . . . ezért ó Isten, a te trónod . . . )…” (The Epistle to the Hebrews. [London, 1889] 25—6. o.). 

És valóban, a "ho theosz" magyarul igen gyakori, hogy ezt használják a megszólító eset ("Istenem," v. "ó, Isten") helyett. 

A határozott névelő ("ho") megléte itt döntő jelentésű. Ami az ilyen, görög fül számára kissé furcsa névelős szerkezeteket illeti, ez azok közé a sajátos héber és arám nyelvi fordulatok közé tartozik, amelyek az Újszövetség görög szövegében találhatók. A héberben a megszólító módot (vocativus) névelős alanyesettel fejezi ki: pl. Mk 14:36-ban az 'abba ho patér' szó szerit ("Isten, az Atya), magyarán "Istenem! Atyám!" Az arámban a főnvéhez toldott -a (névelő)rag fejezi ki a megszólítást; pl. Mk 5:41 a talitha kumi! Márk arámias görög "fordítása" szerint to koraszion, szó szerint "a kislány, kelj fel!", magyarán: "Kislány...!" 

Az is segíthet ha megnézzük még a szövegkörnyezetet, az meg a Fiú méltóságát dicsőíti, vagyis az egész részlet a Fiúról szól. 

Jehova Tanúi idézik a Csel 2:30 és Jel 3:21 verseket bizonyítandó, hogy Jézus az Istennek a trónján ül. Vagyis ezek szerint mégse Isten maga a trón. Annak a fordításnak semmi értelme: Isten egy szék, amin ülni lehet? Nem: a trón az isteni uralmat jelképezi, nem magát Istent. Egyébként pedig ez bizonyítja isteni méltóságát: Jézus az Istennek trónján ül, Isten trónján pedig Isten ül, és nem egy angyal. 

Egyes bibliafordításokban (pl. MBT) eltér a Zsoltárok könyvében található szakasz a Zsidókhoz (Héberekhez) írt levélben találhatótól. Ám nincs ebben semmi különös, nyilván ez esetben nem ugyanaz az ember fordítota az MBT-nél a Zsoltárok könyvét meg a Zsidó levelet, és nem egyeztették össze, a héberes meg esetleg elhibázta. Angol nyelven sok cikk van erről, hogy a héber szöveg is jelölhet megszólító esetet, vocativust. 

Egyébként meg az Újszövetségben található ószövetségi idézetek megfogalmazásának nem minden esetben kell szó szerint egyeznie a héber szöveggel, tekintve, hogy az újszövetségi írók általában az Ószövetség görög fordításából, a Septuagintából idéztek, amelynek a megfogalmazása, hangsúlya sokszor eltér, és így az újszövetségi sugalmazott író az idézetnek olyan értelmet, nyomatékot, hangsúlyt adhat, amely a héber szövegből alapból nem következne, vagy legalábbis nem magától értetődő. 

ITT van egy kis gyűjtemény azokról az újszövetségi idézetekről, ahol az idézett szöveg a héber szövegtől eltér, és a Septuagintát követi. 

És persze még az se biztos, hogy arról van szó, hogy a Septuaginta ezekben az esetekben "rosszul" fordított, egyszerűen csak arról van szó, hogy más szöveghagyományt követ, mint a ma fellelhető, ún. maszoréta szöveg, amely farizeusi-rabbinikus munka, állítólag felmerült, hogy a keresztény értelmezéseket megelőzendő módosításokat is végrehajtottak.

Fordította: Eve, Columba, JJ