„…számunkra valójában egy Isten van, az Atya, akiből van minden, és mi őérte; és egy Úr van, Jézus Krisztus, aki által van minden, és mi őáltala.”
Jehova Tanúi ezt a bibliaverseket is kiragadva értelmezik, és visszaélésszerűen idézgetik. A mondatnak pusztán az első felét nézik, hiszen ebben ha megnézzük két állítás is elhangzik:
- "...egy az Istenünk: az Atya, akitől minden származik..."
- "...egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van..."
Itt persze az ariánusok csak a mondat első felét használják (kiragadás!), mint „bizonyítékot” arra, hogy az egyetlen Isten az Atya. De mi van a mondat második felével? „egy Urunk van, Jézus Krisztus”. Akkor, ha a mondat első felében az őrtornyos magyarázat kizárja a Fiút, Jézust mint Istent, akkor ugyanígy a mondat második feléből meg azt kell kiolvasniuk, hogy csak Jézus az Úr, és az Atya nem Úr. Ez így érdekes lenne. Viszont a keresztény tanításba pontosan beleillik, ahogy a másik idézet is, ugyanis pár sorral odébb a Szentírás is jelzi, hogy az Atya és a Fiú egy (Jn 17:11.22; vö. Jn 10:30). Ez pontosan bemutatja a két személy viszonyát a teremtésben és választja őket külön szerepük szerint. Tehát az a személy, akitől van a teremtés, az Atya, míg az a személy, aki által van a teremtés, az Jézus. Ami azt a sokat hangoztatott érvet illeti, hogy itt az Atya egyedül Isten, Jézus kizárásával, azt válaszolhatjuk, hogy ez esetben Jézus bizonyára egyedül Úr, az Atya kizárásával, ami persze lehetetlen. Ez a szöveg logikájából következik. Egyébként Pál ezeket a bálványistenek némelyek általi így nevezése ellen mondja, s nem Jézus Istennek nevezése ellen, tehát ki sem lehet ez ellen aknázni. De mi tudjuk, hogy a Fiút ugyanúgy kell tisztelni, ahogy az Atyát, azaz ami tisztelet az Atyának jár, az jár a Fiúnak is (Jn 5:23). Egyébként a szöveggel az a gond, hogy a magyarban messze más ez, mint az eredetiben. Ugyanis az „Úr” (gör. Küriosz, héber Adonáj) az a szó, amit a zsidó arra alkalmazott, hogy ne mondja ki Isten szent nevét, a JHVH-t - vagyis amikor a Bibliában Isten neve volt leírva, akkor a zsidó azt így olvasta ki: „az Úr”. Ez a magyar nyelvben nem egyértelmű, mert a magyar másként és sokkal általánosabban használja az „úr” kifejezést. Mindez világos Tamás apostol hitvallásában, amikor így hull térdre Jézus előtt: „Én Uram, én Istenem” (Jn 20:28) - vagyis az „Úr” és az „Isten” jelző a bibliai nyelvben ekvivalens módon alkalmaztatik, az pedig egy szóhasználati sajátosság, hogy az Atya és a Fiú elkülönítése végett elkülönítették őket nyelvileg mint az „Istent” és mint az „Urat”. Mire látunk itt példát? Arra, hogy egy-egy mondat kiszakítása a szövegkörnyezetből és kitépése a teljes Biblia összefüggéseiből rossz értelmezésekre és tarthatatlan álláspontokra vezet. Ez nem jelenti automatikusan, hogy Jézus ne tartozna bele az „egy Isten”-be, ahogyan az Atya bizonyosan beletartozik az „egy Úr”-ba (pl. Mt 11:25; ApCsel 4:29).
Jehova Tanúi úgy hivatkoznak erre az írásszövegre, amiből állítólag az következik, hogy csak egyedül az Atya az igaz és teljes Isten. A keresztény válasz erre az, hogy őt nevezik Istennek, akiből van minden, mert öröktől fogva tőle eredt, ered és fog eredni a Fiú és a Szent Szellem, bár egy és ugyan az az Isten természetében, szubsztanciájában. És hogy amikor őt egy Isten-nek nevezi (a bibliaíró), ezen szavak által zárja ki a pogányok hamis isteneit, nem a Fiút és a Szent Szellemet, akik azonban egy Isten az Atyával. Ha a két másik személyt kizárjuk, mert az Atyát egy Isten-nek nevezik, ugyanezzel az érveléssel az következne (a vers további olvasatából), hogy mivel Jézus Krisztust egy Úr-nak nevezik, sem a Szent Szellem, sem az Atya nem lehet egy Úr, holott a Szentírás többször fejezi ki az isteni fenségét, az Úr szóval is, és az Isten szóval egyaránt.
Az Atya megkülönböztető megnevezés itt nem a Szentháromság más személyeivel van szembeállítva, nem különíti el őket az istenségtől, de az összes teremtménnyel ellentétben amelyeket Isten teremtett, és amelyek megalkotása mindhárom személynek közösen tulajdonítható a Szentírás további részei alapján, és nem egyedül elkülönítetten az Atyának. Az Atyaisten, első személyként az istenségben és a másik kettő eredete, itt az istenséget jelenti, amely mind a hármat magába foglalja, az Isten megnevezése a Szentírásban néha az Atyának tulajdonítható, kat exochen, vagy kiválólag, mert ő a másik két személy istenségének forrása, ők ezt az Atyával való kapcsolatuk által bírják, így elmondható hogy egy Isten van, az Atya, ám mégis Isten a Fiú is, de ő nem egy másik Isten, hanem az Atya a Fiával és Szent Szellem együtt az egy Isten, nem pedig nélkülük, vagy kizárásukkal az istenségből.
Elég tehát rámutatni, hogy itt Pál az Atyát nem a Fiú rovására (kizárásával) nevezi egyetlen Istennek, hanem a pogány bálványok kizárásával. Hasonlóan ahhoz, ahogy nem az Atya rovására (kizárásával) nevezi a Fiút Úrnak, hanem a pogány bálványok kizárásával. Avagy egy Tanú kész volna aláírni álláspontjának és logikájának azt a következményét, hogy az Atya (illetve Jahve) nem Úr?
Jézus neve is Jahve, így egymaga felséges [Isten], miképpen az Atya is Jahve, és mint ilyen, egymaga felséges [Isten]. Nem egymás rovására Isten az Atya és a Fiú, hanem a pogány bálványok rovására. Ezt maga a szövegkörnyezet mondja:
1Kor 8:5-6
„Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, aminthogy van sok isten és sok úr; Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől [van] a mindenség, mi is őbenne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által [van] a mindenség, mi is őáltala."
Egyébként fölöttébb jellemző, hogy JT-i felekezete másutt ezen „sok isten és sok úr” istenségével akarja elrelativizálni Jézus istenségét. Hol mondja azt az Ige, hogy Jézus nem része az igaz Isten(ség)nek? Pál szerint őbenne lakozik az istenség teljessége testileg (Kol 2:9).
Véssék tehát szépen az ariánusok a fejükbe, hogy ez a szakasz nem Jézus istensége, hanem a bálványok ellen íródott. És ezt a szövegkörnyezettel is igazoltuk. Akiknek további érvekre volna szüksége az őrtornyos-ariánus értelmezés cáfolatához, a következő angol nyelvű cikket tudjuk ajánlani:
Utolsó kommentek