A János 1:1c fordítása régóta viták tárgyát képezi a teológusok és a bibliafordítók körében. A vita középpontjában az áll, hogy a görög szöveg helyes fordítása „az Ige egy isten volt” vagy „Isten volt az Ige”. A Jehova Tanúi által használt Új világ fordítás (NWT) az előbbit választotta, ami jelentős kritikákat váltott ki a keresztény teológusok részéről. Az érvek, amelyeket Jehova Tanúi használnak a János 1:1c fordítására, különböző szempontokat érintenek, de ezek mindegyike megvizsgálható és megcáfolható nyelvészeti, teológiai és kontextuális szempontból.

Görög nyelvtani és szintaktikai elemzés

Az eredeti görög szöveg szerint a János 1:1c így hangzik: „καὶ θεὸς ἦν ὁ λόγος” (kai theos ēn ho logos).

1. Görög nyelvtan és szintaxis:
1. Alany és állítmány: A görögben a "ὁ λόγος" (ho logos - az Ige) az alany, és "ἦν" (ēn - volt, régiesen: "vala") az ige. A "θεὸς" (theos - Isten) kifejezés állítmányi névszóként funkcionál.
2. Az "ἦν" (ēn) ige ("volt", "vala") használata jelentős, mivel folyamatos múltbeli létezést jelöl. Ez azt jelenti, hogy az Ige mindig is létezett, és nem jött létre, nem teremtetett.
3. Névelő használata: A határozott névelő "ὁ" (ho) az "λόγος" (logos) szóval szerepel, de a "θεὸς" (theos) szóval nem. Ennek a hiánynak döntő szerepe van az itt leírt természet és identitás megértésében. A görög nyelvtan, különösen Colwell szabálya szerint, egy határozott állítmányi névszónak, amely megelőzi az igét, nem szükséges határozott névelőt tartalmaznia ahhoz, hogy határozottnak tekintsük.
4. A "θεὸς" (theos) névelő nélküli (anarthrous), ami egy minőségi, kvalitatív aspektust jelezhet, jelezve, hogy az Ige osztozik Isten természetében és lényegében.
5. A "θεὸς" (theos) János 1:1c-ben kvalitatív jellegű, ami azt jelzi, hogy az Ige Isten természetével rendelkezik. Ez az értelmezés összhangban van azzal az elképzeléssel, hogy az Ige teljesen isteni, osztozik Isten minden attribútumában anélkül, hogy személyileg azonos lenne az Atyaistennel.
6. Fordítási hatás: A "θεὸς" "egy isten"-ként történő fordítása szemben az "Isten"-nel jelentősen megváltoztatja a teológiai következményeket. A hagyományos fordítás Krisztus isteni természetét támogatja, állítva, hogy az Ige (Logosz) teljes mértékben Isten.
2. Colwell-szabály:

• Ez a szabály kimondja, hogy egy határozott állítmányi névszó, amely megelőzi az igét, általában nem tartalmaz névelőt, de mégis határozottnak kell tekinteni, vagyis az határozott állítmányi névszónak, amely megelőzi az igét, nem szükséges határozott névelőt tartalmaznia ahhoz, hogy határozottnak tekintsük. János 1:1-ben a "καὶ θεὸς ἦν ὁ λόγος" (kai theos ēn ho logos) szerkezetben a "θεὸς" (theosz) az ige ("ἦν" - ēn) előtt helyezkedik el. Colwell szabálya szerint a "θεὸς" határozott, tehát "Isten", nem pedig "egy isten". Így János 1:1-ben a "θεὸς" határozott és "Isten"-ként kell fordítani, nem pedig "egy isten"-ként.

1. Harner főbb pontjai:

1. Kvalitatív hangsúly: Harner szerint a János 1:1c-ben szereplő „theosz” olyan erős kvalitatív hatással bír, hogy nem tekinthető határozottnak. Ez a kvalitatív természet azt jelenti, hogy „az Ige” (Logosz) rendelkezik a „theosz” (Isten) tulajdonságaival vagy természetével.
2. Alternatív szerkezetek: Harner több lehetséges görög szerkezetet is megvizsgál, amelyeket János használhatott volna, ha különböző jelentéseket akart volna kifejezni:

• A. „ho logos ēn ho theos”: Ez azt jelentette volna, hogy a Logosz és Isten pontosan egyenértékűek, ami ellentmondana János 1:1b-nek („az Ige az Istennél volt”), mert ez személyes különbségtételt sugall.
• B. „theos ēn ho logos”
• C. „ho logos ēn theos”: Ez azt jelentette volna, hogy „az Ige egy isten” vagy isteni lény volt, amit Harner megjegyzése szerint János nem választott, jelezve, hogy ez nem volt a szándékos jelentése.
• D. "ho logos ēn theos"
• E. „ho logos ēn theios”: Ez azt jelentette volna, hogy „az Ige isteni volt”, de ez kisebb fokú isteniséget sugallna, amit szintén nem választottak.

1. Elsődleges kvalitatív jelentés: Harner arra a következtetésre jut, hogy a János által alkalmazott szerkezet (B. „theos ēn ho logos”) azt hangsúlyozza, hogy az Ige ugyanazzal a természetével rendelkezik, mint Isten, anélkül, hogy azonos lenne az Atya Istennel.

Így Harner elemzése azt jelzi, hogy János 1:1c azt állítja, hogy a Logosz (Ige) ugyanazzal a természetével rendelkezik, mint Isten, anélkül, hogy különálló isten lenne, ezzel cáfolva az „egy isten” értelmezést.

A görög nyelv egyik nehézsége a főnevek és a névelők kapcsolata. A főnévi állítmány előtt hiányzik a névelő, ha az ige előtt áll, akkor nem kap névelőt. A főnévi állítmány az alany természetét fejezi ki, válaszolva arra a kérdésre, hogy mi az alany.

A magyarhoz hasonlóan a görög sem teszi ki mindig a névelőt. A névelő nélküli főnév lehet határozatlan, határozott vagy kvalitatív. A magyar nyelvben az „alma” szó jelentése akkor határozatlan, amikor azt mondom: „Ez egy alma.” Ha viszont azt mondom: „Ez az alma”, akkor a főnév jelentése határozott lesz. Ha csak annyit mondok: „Ez alma”, akkor a főnevet vagy megint határozatlan értelemben használom, vagy kvalitatív értelemben, arra utalva, hogy a kezemben lévő tárgy minősége, jellege, lényege az, hogy alma.

Azzal minden exegéta egyetért, hogy a mondatban a Logosz az alany, Isten az állítmány. Tehát a Logoszról állítjuk azt, hogy Isten, nem Istenről állítjuk, hogy a Logosz. Sokkal fogósabb kérdés, hogy a névelő nélküli „Isten” szó vajon mit jelent ebben a mondatban.

A görög nyelvben nem pont ugyanígy működik a főnevek és névelők kapcsolata, de ez a három jelentés lehetséges, ha a főnév előtt nincsen névelő. Ha megfigyeljük a καὶ θεὸς ἦν ὁ λόγος mondatot, a λόγος (logosz, Ige) főnév előtt láthatjuk a határozott névelőt jelző betűt (ὁ), ugyanakkor ilyen betű nem áll a θεὸς (theosz, Isten) szó előtt. Vajon miért? És mit jelent ennek fényében ez a mondat? Határozatlan, határozott vagy kvalitatív jelentéssel bír a névelő nélküli θεὸς (Isten) főnév? 

Jehova Tanúinak fő érve az, hogy a θεὸς szó előtt nincs névelő. Ez egyrészt a görög nyelv mélyebb ismeretének a hiányáról tanúskodik, hiszen abból, hogy nincs névelő, egyáltalán nem következik, hogy a főnév jelentése határozatlan lenne. Másrészt az ÚV fordítás sem következetes ebben, mert a 18. versben az első θεὸς szó előtt szintén nincs névelő, Isten nevét ott mégis nagy betűvel írták (igaz, hogy a mondat elején szerepel, de JT angol fordításában a mondat közepén is nagybetűvel, határozatlan névelő nélkül találjuk).

Az itt szóba hozott "anarthrous predicate nominative" semmivel nem jelent többet, mint hogy "névszói állítmány névelő nélkül." Ez a görögben a létige jelenlétében kifejezhet határozott dologgal való azonosítást vagy minőségi jellemzést. Az előzőt a szentháromságtan is kizárja (mert Jézus sem az Atyával nem azonos, sem a Szentháromsággal), az utóbbit pedig abban az értelemben vallja, hogy "az Ige isteni természetű volt." Sok ókori egyházatya képviselte ez az álláspontot az arianizmus ellen, és éppenséggel nem abban az értelemben, hogy az Igének csak valami isteni származást vagy homályos "isteniséget" (theiotész) hagytak volna meg, hanem az istenséget mint minőséget állították róla.

Valójában a "theosz" és a "ho theosz" között nincs olyan éles különbség, mint az Őrtorony botcsinálta görög nyelvészei képzelik. Magát az Atyát, vagy általánosan az Istent is számtalanszor nevezi "ho" nélküli "theosz"-nak az Újszövetség, pl. a Mk 12:27 (Isten nem a holtak Istene), Rm 8:33 (Isten az, aki megigazít), 2Kor 15:19 (Isten az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot), Gal 6,7 (Istent nem lehet megcsúfolni), Fil 2:13 (Isten az, aki véghezviszi stb.), 1Thes 2:5 (Isten a tanú). Tehát teljesen megalapozatlan azon az állítólagos alapon kétségbevonni Jézus valóságos istenségét, hogy őt soha nem nevezi "ho theosz"-nak az Írás (ami ráadásul nem is igaz, lásd János 20:28), mert ahogy az Atyát, úgy a Fiút is nevezi "ho theosz"-nak és simán "theosz"-nak a szöveg.

A "theosz" szó egyedi határozott jelentéssel bír az Újszövetségben, melynek istenségfogalma kifejezetten a zsidó istenségfogalomra épül, egy különösen monoteista koncepcióra, még figyelembe véve a filoni logosz fogalmát is. Következésképpen, amikor azt állítjuk, hogy az anarthrous predicate nominative János 1:1-ben minőségi jelentőséggel bír, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Logosz csupán homályos "isteniséggel" bír. Épp ellenkezőleg, birtokolja mindazokat a megkülönböztető jegyeket, amelyeket "istenségnek," "isteni valóságnak" lehet nevezni.

1933-ban megjelent egy tanulmány a görög névelő használatáról, mely azóta minden görög nyelvtan fontos részévé vált. A szerzője, Ernest Cadman Colwell arra a következtetésre jutott, hogy igék előtt a határozott jelentésű, állítmányként funkcionáló főnevek általában nem rendelkeznek névelővel. A névelő hiányából tehát nem következik, hogy a főnév jelentése határozatlan vagy kvalitatív lenne. A határozott jelentés a kontextusból derül ki, és amennyiben a kontextus ezt sugallja, ne hiányoljuk a névelőt! Ezt azóta Colwell-szabálynak nevezik.

A görög nyelvben a névelő nélküli főneveket gyakran kvalitatív értelemben használják, azaz nem egyszerűen egy entitásra, hanem annak természetére utalnak. P.B. Harner nyelvészeti tanulmánya („Qualitative Anarthrous Predicate Nouns: Mark 15:39 and John 1:1”) rámutat, hogy ebben a kontextusban a „theosz” kifejezés kvalitatív értelmet hordoz, azaz az Ige isteni természetére utal, nem pedig arra, hogy „egy isten” lenne. Ez az értelmezés összhangban van a keresztény hagyománnyal, amely Jézust teljes mértékben istenként, de az Atyától különböző személyként értelmezi.

Harner nem tagadta a Colwell-szabály érvényességét, de felhívta a figyelmet arra, hogy Colwell a határozott-határozatlan dichotómiában gondolkodott, és figyelmen kívül hagyta a kvalitatív jelentésű főneveket. Ráadásul Harner szerint a Colwell-szabályban érintett főnevek 80%-a sem határozott, hanem inkább kvalitatív főnév, és csak 20%-a határozott. 

Paul Stephen Dixon János evangéliumában tanulmányozta a névelő nélküli, állítmányként funkcionáló főneveket, és hasonló következtetésekre jutott. Harner és Dixon szakmai körökben elfogadott kutatásai azt a gyanút erősítették, hogy a János 1,1 θεὸς ἦν ὁ λόγος mondatában is inkább kvalitatív, nem pedig határozott (pláne nem határozatlan!) főnévről van szó.

A θεὸς ebben az esetben a Logosz természetét mutatja meg, nem a Logosz identitását. (Emlékezzünk az almás mondatokra: a kvalitatív jelentésnek az „Ez alma” mondat felel meg.) „Isten volt a Logosz.” Nem egy isten volt, nem az Isten volt, hanem Isten volt. A minősége, természete az, hogy Isten. Mondhatnánk úgy is: Istenből van. 

Bár a görög szövegben máshol is hiányzik főnevek előtt a névelő, az angol New World fordításban mégsem látunk határozatlan névelőt sem a „kezdet” (1,1. 2), sem az „élet” (1,4), sem az „Istentől” (1,6), sem a „János” (1,6) szavak előtt.

Jehova Tanúit kivéve gyakorlatilag az egész szakma egyetért abban, hogy a καὶ θεὸς ἦν ὁ λόγος mondatban a θεὸς főnév nem határozatlan, hanem vagy határozott vagy kvalitatív. Vajon melyik az utóbbiak közül? 

Az az érv, hogy a névelő hiánya "egy isten" fordítást követel, nem áll meg, ha figyelembe vesszük az Újszövetség más szakaszait, ahol a "theosz" névelő nélkül szerepel, de egyértelműen az egy igaz Istenre utal. Például János 1:18-ban a "θεὸν οὐδεὶς ἑώρακεν πώποτε" (theon oudeis heōraken pōpote) kifejezésben a "θεὸν" (theon) névelő nélkül szerepel, és a legtöbb fordításban "Isten" szerepel, nem "egy isten".

Több Példa a Szentírásban: Számos példa van arra, hogy a "theosz" névelő nélkül szerepel és "Isten"-nek fordítják. Például János 1:6, 12, 13, 18 verseiben a "theosz" névelő nélkül szerepel, és következetesen "Isten"-ként fordítják. A "theosz" "egy isten"-ként való fordítása János 1:1-ben, de nem ezekben a más versekben következetlenséget és teológiai elfogultságot mutat. Ezekben az esetekben az „Isten” névelővel és névelő nélkül is fordul elő, de mindig nagybetűvel írják.

Az olyan versekben, mint János 3:2 és 13:3, valamint Róma 1:21, a "theosz" mind névelővel, mind névelő nélkül szerepel ugyanabban a kontextusban. Az NWT mindkét esetben egyszerűen "Isten"-nek fordítja, ami azt mutatja, hogy a névelő hiánya nem feltétlenül jelenti azt, hogy határozatlan főnévről van szó.

A "theosz" szelektív fordítása "egy isten"-ként János 1:1c-ben teológiai elfogultságot mutat a görög nyelvtani szabályok betartása helyett. Más versek, ahol a "theosz" névelő nélkül jelenik meg (például Zsidók 1:8, Titusz 2:13 és 2 Péter 1:1) még mindig az egy igaz Istenre utalnak, nem "egy isten"-re. Ez tovább gyengíti az NWT János 1:1 fordításának hitelességét.

A kis kezdőbetűvel (angolban ráadásul határozatlan névelővel) nyilvánvalóan el akarják kerülni a következtetést, hogy Jézus Krisztus maga Jehova Isten volt. Szerintük Krisztus nem volt Isten, hanem csak "egy isten" volt, a Jehovánál alacsonyabb rendű istenek „panteonjában”. Fontos tudni, hogy egyetlen fordítás sem követi az ÚV fordítást, sőt, görög tudósok számos esetben kimutatták az ÚV fordítás szakmaiatlanságát és tendenciózus, elfogult voltát.

Nomina sacra

Ha megnézzük az Újszövetség eredeti görög szövegének egy modern kiadását, például a Nestle-Aland kiadást, a János 1:1 vers a következőképpen olvasható:

Azonban ez csupán egy modern szövegkiadási gyakorlat, az ókori kéziratokban ez nem így szerepelt, ugyanis  legkorábbi újszövetségi görög kéziratok idejében nem létezett a kis- és nagybetű megkülönböztetés, sem írásjelek (vessző, pont), sem pedig diakritikus jelek. Nem használtak továbbá szóközöket, hanem az egész szöveget egybeírták, ez az úgynevezett scriptio continua. Mindezek alapján tehát elvileg ezt kellene látnunk egy ókori kéziratban:

Azonban mégsem ezt látjuk, hanem ezt:

Codex Sinaiticus

Papyrus 75

Mit látunk itt? Azt, hogy a kézirat nem írja ki a ΘΕΟΣ (= Isten) kifejezést, hanem csak annak első és utolsó betűjét (ΘΣ), és egy ezen betűk fölé vont vonallal jelöli az összevonást. Ezt a megoldást nevezik nomina sacra-nak (egyes számban: nomen sacrum, latinul: szent név). Ez a kifejezés tehát olyan szavak esetében használatos, mint Isten, Úr, Jézus és Krisztus, amelyeket úgy írnak, hogy csak az első egy-két és az utolsó egy-két betűt jegyzik fel a szó közepén lévő betűk kihagyásával. Az írnokok ezeket a rövidítéseket úgy jelölték, hogy vízszintes vonalat húztak a szó tetejére. Az Isten (THEOSZ) például az igaz Istenre utalva ΘΣ, vagy részes esetben ΘΥ, az Úr (Küriosz) pedig ΚΣ, részes esetben ΚΥ lesz.

Nyilvánvaló, hogy a nomina sacra használata tiszteletadás volt, nem pedig pusztán praktikus helytakarékossági eszköz, mivel még akkor is alkalmazták őket, amikor sokkal gyakoribb szavak, mint például az "és" (kai), jól bevált rövidítéseit elkerülték, és maga a nomen sacrum is bőséges térközzel íródott. Továbbá a korai írnokok gyakran megkülönböztették ugyanazon szó hétköznapi és szent előfordulásait, például 'egy szellem' és a Szentlélek, és csak az utóbbira alkalmazták a nomina sacra-t, ezzel szükségszerűen feltárva egy exegetikai választást.

A nomina sacra következetesen megfigyelhető még a legkorábbi fennmaradt keresztény írásokban is, amelyek kódex formátumban íródtak, ez arra utal, hogy amikor ezek körülbelül a második században készültek, a gyakorlat már az apostoli korban is létezett.

Az Őrtorony Társulat teológiája is elismeri, hogy Jézus egy „kisbetűs isten” (kis isten?), azonban mint azt láttuk, az apostoli korban a görög írás nem tett különbséget a kis- és nagybetű között (ez csak a 7-8. százdban alakult ki), kizárólag nagybetűvel írtak, tehát a Fiú ugyanolyan kezdőbetűs „ISTEN” az Újszövetségben, mint az Atya. Tehát ha különbséget kívántak volna tenni a kisbetűs "isten", és a nagybetűs "Isten" közt az istenség bírásának foka tekintetében, azt kizárólag a nomina sacra használatával, vagy annak mellőzésével jelezhették volna. Jelezték is, de éppen nem az Atya és a Fiú, hanem a hamis istenek esetében!

A 𝔓46 kézirat nagyon érdekes példát ad a 1 Korinthus 8:4-6 szövegében, amely az „Isten” szót az Atyára, illetve az „Úr” szót Krisztusra utalva mindig nomina sacra-ként kezeli, de a hamis „istenek” és az „urak” esetében nem, akkor teljes egészében kiírják:

• “Ami tehát a bálványáldozati hús fogyasztását illeti, tudjuk, hogy „nincs bálvány a világon”, és hogy nincs Isten [ΘΣ], csak egy. Hiszen ha vannak is úgynevezett istenek [ΘΕOI], akár az égben, akár a földön – mint ahogyan sok isten [ΘΕOI] és sok úr [KYPIOI] van –, nekünk mégis csak egy Istenünk [ΘΣ] van, az Atya, akitől minden van, és akiért élünk, és egy Urunk, Jézus Krisztus [KΣ, IHΣ XPΣ], aki által minden van, és aki által élünk."

Ha Jehova Tanúi teológiájának igaza volna, és a Fiú istensége az Atyáétól különböző, ontológiailag alacsonyabbrendű istenség (kisistenség) volna csupán, akkor az „Isten” (ΘΕΟΣ) kifejezésnek csupán a János 1:1b-ben („…AZ IGE ISTENNÉL VOLT…”) szabadna nomen sacrum-ként szerepelnie, amikor az az Atyára utal, azonban amikor ez egyértelműen a Fiúra utal János 1:1c-ben („…ÉS ISTEN VOLT AZ IGE…”), akkor éppen teljességgel ki kellett volna, hogy írják, ahelyett, hogy úgy szerepelne, ahogy minden kéziratban találjuk: ΚΑΙ ΘΣ ΗΝ Ο ΛΟΓΟΣ.

Tehát a "THEOSZ" (= Isten), illetve "KÜRIOSZ" (= Úr), amikor a Fiúra alkalmazzák, mindig nomen sacrum az ősi kéziratokban, pontosan ugyanúgy, mint az Atya esetében. Tehát egy korabeli olvasó, amikor a Fiú kapcsán azt olvasta, hogy "Úr", illetve, hogy "Isten", akkor a szöveg számára épphogy kifejezetten azt jelezte, hogy ezek a titulusok éppen ugyanazzal a tartalommal és jelentéssel bírnak a Fiú, mint az Atya esetében.

A nomina sacra-val jelölt kifejezéseket így nagy kezdőbetűvel kell fordítani a modern szentírásfordításokban.

Az ókeresztény hagyomány tanúsága

Az egyházatyák különböző módon értelmezték és alkalmazták János 1:1 versének azt a részét, hogy "és Isten volt az Ige". Az alábbi összefoglaló bemutatja néhány egyházatya nézeteit ezzel kapcsolatban:

1. Theophilus: Theophilus hangsúlyozta, hogy az Ige, aki Isten, már a kezdetektől fogva létezett Istennel együtt. Az Ige Isten tanácsadója volt, és a teremtés során Isten vele együtt alkotott mindent. Az Ige természeténél fogva Istentől származik és bármikor megjelenhet, amikor az Atya akarata szerint küldi​.

2. Alexandriai Kelemen: Kelemen hangsúlyozta, hogy az Ige nem csupán egy ember, hanem Isten maga, aki minden dolgot teremtett. Ő a kezdetektől fogva létezett, és az egész világot Ő alkotta. Kelemen számára az Ige az isteni bölcsesség megtestesítője​.

3. Tertullianus: Tertullianus a János 1:1 verset arra használta, hogy bizonyítsa, hogy az Ige (Logosz) Isten, és hogy az egész teremtés az Ige által jött létre. Az Ige az Atya elméjéből és gondolatából származik, és minden dolog teremtésében részt vett​.

4. Origenész: Origenész hangsúlyozta, hogy az Ige (Logosz) örökkévaló és Istennel együtt létezett a kezdetektől fogva. Az Ige által teremtődött minden, ami létezik, legyen az látható vagy láthatatlan. Origenész számára az Ige isteni hatalommal és bölcsességgel rendelkezik​.

5. Hippói Ágoston: Ágoston szerint az Ige Isten és az Atyával egyenlő. Ő kifejtette, hogy az Ige nem egy teremtett lény, hanem öröktől fogva létező és minden dolgot megteremtett. Az Ige megtestesülése Jézus Krisztusban történt, aki ugyanakkor ember és Isten​.

6. Eusebius: Eusebius az Ige örökkévalóságát és isteni természetét hangsúlyozta, amely a kezdetektől fogva létezett Istennel. Az Ige Isten fia, és minden teremtésben részt vett, mint a második isteni személy .

Az egyházatyák tehát egyöntetűen állították, hogy az Ige nem csupán egy teremtmény, hanem maga Isten, aki az Atyával együtt örökké létezett és minden teremtésben részt vett. Az Ige megtestesülése Jézus Krisztusban valósult meg, aki egyszerre ember és Isten, és aki által minden dolog teremtetett.

A szahidi kopt fordítás értelmezése

A szahidi kopt fordítás, amely a 3. századra datálható, különösen érdekes, mivel rendelkezik határozott és határozatlan névelővel. János 1:1-ben a szahidi kopt szöveg az "ⲩⲛⲟⲩⲧⲉ" (ounoute, "egy Isten") kifejezést használja, ami valóban határozatlan névelőt tartalmaz, ugyanakkor János 1:18-ban a határozott névelőt használja a Fiúra "ⲡⲛⲟⲩⲧⲉ" (pnoute, "az Isten") formában.

Nyelvészeti szempontból a határozatlan névelők gyakran a számnévből ("egy") alakulnak ki (például az angol "an" és "one" etimológiailag ugyanabból származik), és ebben a szövegben az inflexió látszólag köztes jelentést hordoz a "egy" és a határozatlan névelő között. Óvatosnak kell lennünk a kopt lexikai szemantika megértésében, mert a glosszák félrevezetőek lehetnek. A határozatlan névelő használata eltérhet az modern nyelvekben való használatától.

A Jehova Tanúi gyakran hivatkoznak erre a fordításra, amely szerintük „és az Ige egy isten volt” formában adja vissza a szöveget. A szahidi kopt fordításnak van határozott és határozatlan névelője, ami e tekintetben közelebb áll a modern nyelvekhez (így az angolhoz vagy a magyarhoz), mint a göröghöz. Az Őrtorony Társulat azt állítja, hogy a szahidi kopt fordítása támogatja a saját értelmezésüket. Először is, még ha igaz is lenne, hogy ez így van, a kopt fordítás pedig nyilvánvalóan értelmezés e helyen, mert az "isteni volt" a görögben nem úgy hangzana, hogy "theos ēn", hanem úgy, hogy "theios ēn".

Nem tisztázott továbbá ennek a fordításnak a teológiai háttere, elvégre a kopt keresztények sosem voltak ariánusok, szemben például a vizigótokkal, vagy a vandálokkal. Ha a JT-knek igazuk volt, akkor a kopt keresztényeknek az ariánus mozgalom fő bázisát kellett volna képezniük, de a 4. századi ariánus vitákban semmi sem utal arra, hogy bárki, beleértve az alexandriaiakat, hivatkozott volna erre a fordításra.

A kopt fordítók rendszeresen használták a határozott névelőt, amikor a bibliai "Istenről" volt szó, azonban az határozatlan névelőt is alkalmazták, amikor a szöveg kontextusa azt igényelte. A "ⲩⲛⲟⲩⲧⲉ" (ounoute, "egy Isten") előfordul az ApCsel 28:6-ban és a 2Tessz 2:4-ben, másrészt az Efezus 4:6-ban is előfordul, ahol kifejezetten az Atyára utal, mint "egy Isten (azaz "az egy Isten"), aki mindenek Atyja." Miért nevezik az Atyát "egy istennek" (ou.noute) ebben a szövegben, hogy kifejezzék a 'heis theos' ("egy Isten") fogalmát? Ez óvatosságra int a határozatlan névelő használatának értelmezésében a kopt nyelvben. Az Efezus 4:6-ban használt határozatlan névelő gyengíti azt az állítást, hogy a János 1:1c-ben használt formája szükségszerűen azt jelenti, hogy az Ige alacsonyabb rendű isten lenne, szemben az "egy Istennel".

Az igeidők és mondatszerkezetek elemzése alapján a kopt szöveg értelmezése szerint az "isten" szót inkább kvalitatív értelemben használták, azaz "isteni természetű" vagy "isteni lényegű" értelemben. A kopt fordításokban az határozatlan névelők használata tehát összetett volt, és gyakran a kontextus határozta meg, hogy mikor és hogyan alkalmazták.

A kopt nyelv szakértői, mint Bentley Layton és Ariel Shisha-Halevy, rámutatnak, hogy a kopt határozatlan névelő nem azonos az angol vagy a magyar határozatlan névelővel. Layton szerint a kopt szerkezet kvalitatív értelemben is fordítható, például „az Ige isteni volt” vagy „isteni természetű volt”. Shisha-Halevy is hasonló véleményen van, megjegyezve, hogy a kopt nyelvben az ilyen szerkezetek inkább az alany természetére utalnak, mintsem egy határozatlan entitásra. Wallace szerint a szahidi kopt nyelven a határozatlan névelő használható osztálytagság vagy tulajdonságok, jellemzők megjelölésére, hasonlóan ahhoz, amit a görög nyelvtanban „kvalitatív használatnak” neveznek. 

A szahidi kopt nyelvben a határozatlan névelőt gyakran használják absztrakt főnevekkel és anyagnevekkel, ami a modern nyelvekben nem szokásos. Az elemzések azt mutatják, hogy a szahidi kopt fordítók gyakran használtak névelőket olyan helyeken is, ahol a görög szövegben nem volt névelő. Ez arra utal, hogy a szahidi kopt fordítás egyszerűen saját nyelvtani szabályai szerint járt el, és nem feltétlenül tükrözi a görög szöveg pontos jelentését. Példák a kvalitatív értelemre a kopt nyelvben:

• János 1:33: „Ez az, aki [egy] Szentlélekkel és [egy] tűzzel fog keresztelni” (Horner fordítása).
• János 3:6: „Ami testből született, test, és ami szellemből született, [egy] szellem.”
• A János 1:18b-ben a görög névelő nélküli „theosz”-t határozott névelővel fordítják kopt nyelvre: „Isten, az egyetlen Fiú” (Horner fordítása). Ez a következetesség azt sugallja, hogy a kopt fordító valószínűleg isteni tulajdonságokat tulajdonított az Igének János 1:1-ben, nem pedig határozatlan főnévként kezelte („egy isten”). Tehát a fordító itt az Istenség minőségét hangsúlyozta, nem pedig egy különálló (kisebb) istenre utalt. Ez ellentmond annak, hogy János 1:1-ben "egy isten" lenne a helyes fordítás.

A 2011. októberi Journal of Theological Studies folyóiratban Brian J. Wright és Tim Ricchuiti arra a következtetésre jutottak, hogy a János 1:1 kopt fordításában szereplő határozatlan névelő kvalitatív jelentéssel bír. Számos ilyen előfordulást azonosítottak a kopt Újszövetségben kvalitatív főnevek esetében, beleértve az 1 János 1:5 és az 1 János 4:8 verseket is. Ezenkívül a határozatlan névelőt használják Istenre való hivatkozásként a 4 Mózes 4:31 és a Malakiás 2:10 verseiben is.

Ez cikk megállapítja, hogy a szahidi kopt fordítók nem mindig fordították a görög névelő nélküli „theosz”-t következetesen. Bár többnyire a határozott névelőt használták, néhány esetben „theosz” határozatlan névelővel szerepel, mint például János 1:1, 1 Korintus 8:6, Efézus 4:6, és 2 Thesszalonika 2:4 verseiben. A szerzők végül János 1:1c versére alkalmazzák eredményeiket, ahol az „és Isten volt az Ige volt” fordításban a „theosz” kvalitatív értelmezésére jutnak. Eszerint az Ige ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik , mint a bibliai Isten. Ezzel a megközelítéssel a szerzők szerint a szahidi kopt fordítók nem egy pogány vagy bitorló istent kívántak bemutatni, hanem az Ige isteni tulajdonságait kívánták hangsúlyozni. Összefoglalva, a tanulmány azt javasolja, hogy a szahidi kopt Újszövetségben a határozatlan névelő használata görög névelő nélküli „theosz” fordításában elsősorban egy minőségi (kvalitatív), leíró megkülönböztetést szolgált, amely János 1:1c értelmezésében az Ige isteni tulajdonságainak kiemelésére irányult.

Emellett például Jason BeDuhn és J. Warren Wells is egyetértenek abban, hogy a szahidi kopt fordítás nem támogatja az "egy isten" értelmezést. Az egyébként az Új világ fordítást gyakran védelmező BeDuhn is rámutatott, hogy kvalitatív értelemben is értelmezhető, ami azt jelenti, hogy az Ige isteni természetű volt, nem pedig egy különálló, kisebb isten, ahogy az Őrtorony Társulat teológiája azt a Fiúról állítja.

Az Őrtorony Társulat szerint a János 1:1c „ounoute”-ként való fordítása a kopt szövegben azt mutatja, hogy a Szó nem azonos a mindenható Istennel. Azonban az Őrtorony figyelmen kívül hagyja a görög szöveg nyelvtani és kontextuális sajátosságait. A görög nyelvű „theosz” szó névelő nélküli használata a János 1:1-ben hagyományosan kvalitatív értelemben vett, ami azt jelenti, hogy a Szó (Logosz) rendelkezik az isteni természet minden tulajdonságával, anélkül, hogy egy másik, különálló, kisebb „isten” lenne, hanem inkább maga a Logosz Isten természetének a megnyilvánulása.

A „theos” kifejezés „ounoute”-ként való fordítása a kopt nyelvben, ahol a határozatlan névelőként is funkcionáló "ⲞⲨ-" (ou-) prefixum megjelenik, nem jelenti azt, hogy a fordítók Jézust egy alacsonyabb rendű istenségnek tekintették. Ehelyett a kvalitatív értelmezés a megfelelő, ami azt sugallja, hogy a Szó „isteni természetű” volt. Ezt a kvalitatív értelmezést számos jelentős nyelvész és bibliai tudós támogatja, nem csupán a trinitáriusok.

A kopt nyelvű Niceai-Konstantinápolyi Hitvallás szövege következetesen „Ⲟⲩⲛⲟⲩϯ” kifejezést használ, amelyet „egy Isten”-nek fordíthatunk. Ez a megfogalmazás azonban nem azt sugallja, hogy egy másodlagos vagy alacsonyabb rendű istent hirdetne, hanem inkább azt, hogy egyetlen, igaz Istenre utal, akiben a keresztények hisznek. Ez arra utal, hogy a kopt nyelvben az „ounoute” a szövegkörnyezetben egy olyan minőséget jelöl, amely az isteni természet egységét és igazságát hangsúlyozza. Íme a niceai-konstantinápolyi hitvallás kopt szövegének latin betűs transzliterációja:

1. Tennahṭi eounouti nouot: Pnuti Piot Pipantokratōr: Phee-taf-thamio entfe nem pkahi: neetounau erou nem neete ensenau erou an.
   Hiszünk egy Istenben, a mindenható Atyában, aki teremtette a mennyet és a földet, és mindent, ami látható és láthatatlan.

2. Tennahṭi eouchois n'ouot Iēsous Pikhristos Pshēri mPnuti: pimonogenēs: pimisi ebol khen Piot khajou nnieōn tērou.
   Hiszünk egy Úrban, Jézus Krisztusban, az egyetlen született Fiúban, aki az Atyától született, az idők kezdete előtt.

3. Ououini ebol khen ououini: Ounouti ntafmei ebol khen Ounouti ntafmei. Oumisi pe outhamio an pe: ouhomoousios pe nem Piot: Phee-taf hōb niben shopi ebol hitotf. Phai ete ethbēten anōn kha niromi nem ethve penoujai: afi epesēt ebol khen tfe: afchisarks ebol khen Pipneuma Ethouab nem ebol khen Maria tīparthenos ouoh aferromi.
   Világosság a Világosságból, igaz Isten az igaz Istentől; született, nem teremtett, egylényegű az Atyával, aki által minden lett; aki értünk emberekért és a mi üdvösségünkért alászállott a mennyből, megtestesült a Szentlélektől és Szűz Máriától, és emberré lett.

Szóval ez öngól Jehova Tanúi szemszögéből, kopt nyelven az „ounoute” épphogy nem azt jelenti, hogy "egy kisebb, másodrendű isten", hanem azt, hogy "(az) egy (igaz) Isten." Szóval a kopt fordításban az, hogy a Logosz „ounoute” volt, az épphogy a niceai hitvallás teológiáját bizonyítja, vagyis, hogy az Ige, a Fiú valóságos, mindenható Isten, nem pedig egy kisebb istenség.

Az Őrtorony azt sugallja, hogy a kopt nyelv nyelvtani szabályai „majdnem megegyeznek” az angollal és a magyarral, különösen a névelők használata terén. Ez az állítás azonban félrevezető. Bár a kopt nyelv rendelkezik határozott és határozatlan névelőkkel, ezek használata nem azonos a modern nyelvekkel. A kopt „ⲞⲨ-” prefixum nem mindig jelenti azt, amit a modern angol „a/an” vagy a magyar „egy” névelője jelentene, hanem sokkal inkább egy létező minőségi vagy esszenciális jellemzőjét is jelölheti.

Összefoglalva: a szahidi kopt fordítás megoldása nem támasztja alá sem az Új Világ Fordítás megoldását, sem pedig az Őrtorony Társulat krisztológiáját.

A görög nyelv sajátosságai és a teológiai kontextus

A görög szöveg fordításának helyessége nemcsak nyelvtani, hanem teológiai kérdés is. A görög nyelvben a névelő nélküli főnevek használata gyakran kvalitatív jellegű, ami azt jelenti, hogy az Ige valóságos isteni természetére utal, nem pedig arra, hogy az Ige egy alacsonyabb rendű isten lenne. Ez a megközelítés összhangban van a keresztény teológia alapelveivel, amelyek szerint az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyaránt részesülnek az isteni természetben. A János 1:1b szerint „az Ige Istennél volt” (pros ton theon), ami egyértelműen különbséget tesz az Ige és az Atya személye között, de nem utal arra, hogy az Ige alacsonyabb rendű lenne.

Egyéb tudományos vélemények és kritikák

A NWT fordítása nemcsak a görög nyelvtani elemzések, hanem a teológiai értelmezések és a történelmi kontextus alapján is problematikus. A NWT fordítói azt állítják, hogy az „egy isten” fordítás pontosabban tükrözi az eredeti görög szöveget, de ez a megközelítés figyelmen kívül hagyja a görög nyelv sajátosságait és a keresztény teológia alapelveit. Több neves teológus és bibliai tudós, mint például Murray J. Harris és Robert Harvey Strachen, azt állítják, hogy a János 1:1c helyes fordítása „és az Ige Isten volt”. Ez az értelmezés nemcsak nyelvtanilag, hanem teológiailag is helytállóbb, mivel Jézus isteni természetét hangsúlyozza.

Vezető görög tudósok, mint Dr. William Barclay, Dr. F. F. Bruce és Dr. Julius Mantey egyhangúlag bírálják az "egy isten" fordítást János 1:1-ben, mint nyelvtanilag és kontextuálisan helytelen. Szakértelmük és következetes tudományos munkájuk erős ellenérvet szolgáltat az anti-trinitárius fordítással szemben. Jehova Tanúi félrevezetően idézték és félreértelmezték a görög tudósok nézeteit, hogy támogassák fordításukat, ez tovább gyengíti az NWT fordításának hitelességét. 

Phillip B. Harner tanulmánya a minőségi névelőtlen állítmányi főnevekről azt a következtetést vonja le, hogy a "θεὸς" (theos) János 1:1c-ben azt jelenti, hogy az Ige osztozik Isten lényegében és természetében. Phillip B. Harner tanulmányát a névelő nélküli állítmányi főnevekről, különösen János 1:1-ben, a Jehova Tanúi gyakran idézik fordításuk alátámasztására. Azonban Harner következtetései valójában nem támogatják az Új Világ Fordításban (NWT) használt „egy isten” fordítást. Harner ehelyett a „theosz” állítmányi főnév kvalitatív aspektusát hangsúlyozza János 1:1c-ben.

Mind Harner, mind Harris, akik kulcsfontosságú tudósok a János 1:1-ről szóló vitákban, valójában támogatják a hagyományos értelmezést, miszerint „az Ige Isten volt”, ami tükrözi az Ige kvalitatív természetét, mint Isten természetével rendelkező lény. Elemzéseik nem támogatják az „egy isten” fordítást, amely teológiai politeizmust vezetne be, amely ellentétes János monoteista keretével. A szélesebb tudományos konszenzus is megerősíti ezt az értelmezést, összhangban a hagyományos nézettel, miszerint a Logosz teljesen isteni és ugyanazzal a természetével rendelkezik, mint az Atya Isten.

Paul Dixon statisztikai elemzés útján arra következtetésre jutott, hogy a névelőtlen állítmányi névszók túlnyomórészt kvalitatívak, tovább támogatva azt az értelmezést, hogy az Ige teljesen isteni.

William Barclay azzal vádolta az Őrtoronyt, hogy szelektív idézéssel félreértelmezte nézeteit, kijelentve: "Az Őrtorony cikk a gondos vágással az ellenkezőjét mondatta velem annak, amit mondani akartam." Tisztázta, hogy Jézus ugyanazon lényegű, mint Isten, de különbözik az Atya Istentől.

Hans-Jürgen Becker "ein Gott" fordítása a görög szövegben található névelő nélküli "theosz" értelmezését tükrözi. Azonban Becker kommentárja azt jelzi, hogy nem tekinti a Logoszt különálló vagy alacsonyabb rendű istennek. Azt látja, hogy a Logosz szorosan kapcsolódik Istenhez, részt vesz a teremtésben, és isteni természetű. Becker hangsúlyozza, hogy a Logosz megérdemli, hogy "Istennek" nevezzék isteni természete és örök előlétezése miatt, ami sokkal inkább összhangban van a hagyományos keresztény nézetekkel a Szentháromságról.

Az Őrtorony gyakran szelektíven vagy kiragadva a kontextusból idézi tudósok, mint például E.C. Colwell, Frederick Danker és C. H. Dodd megjegyzéseit, hogy támogassa az Új világ fordítást (NWT). Ha teljes egészében olvassuk, ezek a tudósok általában nem támogatják az NWT fordításait, különösen azokat a teológiai következtetéseket, amelyeket a Jehova Tanúi levonnak belőlük. Ehelyett ezek a tudósok a nyelvtani lehetőségeket emelik ki anélkül, hogy támogassák az NWT által rájuk erőltetett doktrinális értelmezéseket. Fontos, hogy a tudományos idézetek teljes kontextusát és szándékát figyelembe vegyük, hogy pontosan megértsük álláspontjukat a fordítási kérdésekben.

Az Őrtorony által az NWT János 1:1c fordításának támogatására szelektíven használt és néha félreértelmezett tudósok gyakran nem tükrözik a tudósok szélesebb nézeteit. A legtöbb idézett tudós vagy elutasítja annak a gondolatát, hogy Jézus alacsonyabb rendű istenség lenne, vagy úgy értelmezi a szöveget, hogy az megerősíti a hagyományos trinitárius doktrínát.

További teológiai megfontolások

A teológiai érvek is fontosak a János 1:1c értelmezésében. A keresztény teológia szerint az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyaránt részesülnek az isteni természetben, így az „Ige Isten volt” fordítás jobban kifejezi Jézus teljes isteni természetét. A korai keresztény hitvallások, mint például a niceai hitvallás, szintén hangsúlyozzák Jézus isteni természetét és egyenlőségét az Atyával. Az „istenség” fogalma nem egy családnevet jelent, hanem az Atyában, Fiúban és Szentlélekben közös, mással közölhetetlen vonások összességét, mint például a mindenhatóság, a mindentudás, az örökkévalóság és a mindenütt jelenvalóság.

Ezekben a versekben János az Ige (Logosz) örök isteni létét és működését mutatja be. Az Ige teremtetlen, öröktől fogva létező, és az idő kezdetén már jelen volt. Ez ellentétben áll azokkal az eretnek nézetekkel (például az ariánusokkal), amelyek szerint az Ige egy teremtmény volna.

• A "Logosz" szó, amelyet János evangéliumában találunk, különböző módokon fordítható: „Ige“, „Szó“, vagy „Bölcsesség“. János apostol a "Logosz" alatt Isten egyszülött Fiát érti, aki az Atya kebelében van (János 1:18), és aki örök élet az Atyánál (1 János 1:1–3). A Jelenések könyvében a "Logosz" Isten Igéjeként jelenik meg (Jelenések 19:13), aki eljön ítélni az istenteleneket.
• A "Logosz" szó jelentése tehát a görögben "gondolat", "fogalom", "szó", és "beszéd". János az Igét a Szentháromság második személyeként, Isten Fiaként és Krisztusként értelmezi. Az ószövetségi és más ősi szövegekben az Ige gyakran Isten bölcsességével vagy személyesített szavával azonosítható.
• Az Ószövetségben a "Logosz" kifejezés a "bölcsesség" szinonimája (Példabeszédek 8:12, 22; Bölcsesség 7:21; Sirák fia 24), és Isten Fiaként is ismert (Példabeszédek 30:4). A Messiásra, mint Isten Igéjére és Fiára való utalás is megtalálható a zsidó irodalomban, például a kálai fordításokban.
• A "Kezdetben" kifejezés a Példabeszédek 8:23-ban található magyarázattal összhangban áll, ahol a bölcsesség örökkévalóságára utal. Ez a kifejezés tükrözi a Teremtés 1:1-et, jelezve, hogy a Logosz a világ teremtése előtt létezett. A "kezdet" kifejezés itt minden teremtés előtti időre utal, hangsúlyozva az Ige (Logosz) előző létezését. János az "kezdetben" kifejezést használja, hogy hangsúlyozza az Ige örökkévalóságát és teremtetlenségét. Az Ige már létezett a világ teremtése előtt, és nem időben jött létre. János tehát azt hangsúlyozza, hogy a Logosz (Ige) örökkévaló és Isten természetével rendelkezik.
• János nem azt mondja, hogy "Istenben" volt a Logosz, hanem "Istennél", ezzel kifejezve a Logosz személyiségét és megkülönböztetve őt az Atyától. A "πρὸς" (pros) prepozíció intim és személyes kapcsolatot sugall. Ez azt jelenti, hogy az Ige szoros, szemtől szembeni kapcsolatban volt az Atyaistennel, jelezve a megkülönböztetést, mégis az intim kapcsolatot. János hangsúlyozza, hogy az Ige "Istennél" volt, ezzel kifejezve az Ige és az Atya közötti legbensőbb kapcsolatot, miközben megőrzi a két személy különbözőségét. Az "Isten" itt az Atya személyét jelenti, nem csupán isteni lényegét.
• Bár a Szentlélek kifejezetten nem kerül említésre János 1:1-ben, implicit módon benne foglaltatik az Atya és a Fiú viszonylatában, ahogyan később János 16:13-ban említést tesz róla.
• János evangéliuma prológusában Jézus Krisztusról mint Igéről (Logoszról) beszél. Azt állítja, hogy a Logosz kezdetben, mikor minden létrejött (ἐγένετο), már volt (ἦν). Nem is akárhol, hanem Istennél (πρὸς τὸν θεόν). Ezután váratlan fordulattal hozzáteszi: „és Isten volt a Logosz” (καὶ θεὸς ἦν ὁ λόγος). 
• Az állításban ("Isten vala az Ige") az "Isten" az állítmány, amit a görög nyelvben a névelő hiánya jelez. Az "Ige" a tétel alanya, így a mondat értelme: "Az Ige, mely öröktől Istennél volt, isteni természetű és mivoltú". Ez az értelmezés összhangban van az Újszövetség többi részével (Róma 9:5; Zsidók 1:2–13), ahol az Ige örökkévalósága, személyisége és isteni természete van hangsúlyozva.
• A 4. századi ariánusok az «Isten volt» után pontot tettek, de igen helytelenül.

A szerkezet tehát kvalitatív értelemben jelzi a „theosz”-t. Az Ige nem abban az értelemben Isten, hogy ugyanaz a személy, mint az 1:1a-ban említett „theosz”; ő nem az Atyaisten (Isten abszolút értelemben) vagy a Szentháromság. A lényeg az, hogy a Logosz ugyanazzal a teremtetlen természettel (φύσις, phüszisz, natura) vagy lényeggel (οὐσία, ouszia, substantia) rendelkezik, mint az Atyaisten, akivel öröktől fogva létezik. Ez a vers visszhangzik a niceai hitvallásban:

Tehát ezt második „theosz”-t kvalitatív, nem pedig személyes értelemben kell érteni. Lehetséges tehát úgy olvasni a verset, hogy „az Ige [az volt, ami] Isten volt”, ami valóban nagyon pontos fordítása a görög szöveg nyelvtanának és szándékának.

Következtetések és teológiai értelmezés

1. Az Ige örökkévalósága: János 1:1 kifejezi, hogy az Ige (Logosz) öröktől fogva létezik, még a teremtés előtt is.
2. Az Ige személyisége: Az Ige személyes létező, nem csupán egy elvont fogalom vagy tulajdonság.
3. Az Ige isteni természete: Az Ige osztozik Isten isteni természetében és létében, teljes mértékben isteni lényegű és valóságú.

Ez a hagyományos keresztény értelmezés megerősíti a Szentháromság tanát, miszerint az Atya, a Fiú (Logosz), és a Szentlélek egyaránt Isten, mégis különálló személyek. Az "Isten volt az Ige" kijelentésben az "Isten" az állítmány, míg az "Ige" az alany. Ezzel János kifejezi, hogy az Ige isteni természetű, de megkülönböztethető személy az Atyától.

• Az Ige örökkévalósága, személyisége és isteni természete összhangban áll a keresztény Szentháromság tanával, amely szerint az Atya, a Fiú (Ige) és a Szentlélek egyaránt Isten, de különálló személyek.

Jehova Tanúi tehát, amikor János 1:1c-t úgy fordítják az Új világ fordításban (NWT): „és az Ige egy isten volt.”, ez a fordítás azt sugallja, hogy Jézus egy különálló, alacsonyabb rendű isten, aki különbözik az egy igaz Istentől, Jahvétól. Ez a nézet problémás, mert több isten fogalmát vezeti be, ami ellentmond a bibliai monoteizmusnak.

A Biblia ugyanis számtalan helyesen kijelenti, hogy Jahvén kívül nincsenek más "istenek": 5Mózes 32:39, 5Mózes 32:21, Ézsaiás 43:10.

A JT értelmezése teológiai következetlenségekhez vezet:

1. Nincsenek istenek Jahvén kívül (5Mózes 32:39).
2. Jézust Istenként azonosítják (János 1:1).
3. Ezért Jézusnak Jahve Istennek kell lennie.

A bibliai kontextus és a teológiai elemzés azt mutatja, hogy Jézus nem lehet „egy isten” az igaz Isten mellett. Az NWT által János 1:1c-ben használt „egy isten” fordítás ellentmond az Írások egyértelmű monoteista tanításának. Ezért a hagyományos „az Ige Isten volt” fordítás pontosan tükrözi Jézus istenségének bibliai doktrínáját és az Istenség egységét. 

Összefoglalás

A János 1:1 "az Ige egy isten volt" fordítása nem támogatott sem a görög nyelvtan, sem a kontextus, sem a tudományos konszenzus által. Az "egy isten" fordítás, amelyet az Új Világ fordítás (NWT) alkalmaz, egy alacsonyabb rendű, teremtett lényt sugall, amelyet sem a görög nyelvtan, sem János prológusának kontextusa nem támogat. A görög nyelvtani szabályok és a kontextus kvalitatív értelmezést sugallnak, nem pedig határozatlan névelős értelmezést. A nyelvtani szabályok következetes alkalmazása, a kontextuális elemzés és az elismert tudósok véleményei megerősítik a hagyományos fordítást, amely szerint "az Ige Isten volt".

A vezető bibliai tudósok, mint például William Barclay, F. F. Bruce, és Julius Mantey, egyhangúlag bírálják az „egy isten” fordítást, mint nyelvtanilag és teológiailag helytelen. Phillip B. Harner és Paul Dixon kutatásai is alátámasztják, hogy a János 1:1c-ben szereplő „theosz” kvalitatív jellegű, ami az Ige valóságos isteni természetére utal, és nem alacsonyabb rendű istenre.

Az Ige, vagyis Jézus Krisztus, nem teremtmény, hanem öröktől fogva létező, isteni személy, aki az Atyával való legbensőbb kapcsolatban van. Ez a keresztény hit alapvető tanítása, amely az Újszövetség más részeivel is összhangban áll. Ez támogatja a Szentháromság tanát és Krisztus teljes istenségét, ellensúlyozva az anti-trinitárius értelmezést.

A János 1:1 különböző fordításainak és tudományos kommentárjainak elemzése, beleértve a kopt változatot is, egy olyan konszenzust tár fel, amely hangsúlyozza a „theosz” kvalitatív természetét János 1:1c-ben. Ez a kvalitatív értelmezés azt jelzi, hogy az Ige (Logosz) osztozik Isten isteni természetében, összhangban a monoteista teológiával. Félreértések és szelektív idézetek félrevezetésekhez vezettek, de a tudományos és kontextuális bizonyítékok a hagyományos fordítást támogatják: „az Ige Isten volt”, amely az Ige isteni természetét hangsúlyozza anélkül, hogy politeizmust sugallana.

Az Új világ fordítás megoldása több szempontból is problematikus. A görög nyelvtani és szintaktikai elemzés, a kopt fordítás részletes vizsgálata, valamint a tudományos és teológiai érvek mind azt támasztják alá, hogy a hagyományos „és az Ige Isten volt” fordítás pontosabban tükrözi az eredeti szöveg jelentését és a korai keresztény hitet. Az „egy isten” fordítás figyelmen kívül hagyja a görög nyelv sajátosságait és a keresztény teológia alapelveit, és olyan értelmezést kínál, amely nem áll összhangban a keresztény hitvallásokkal és a Biblia többi részével.