Gyülekezeti "könyv"-tanulmányozás kr 9. fej., 1–9. bek. (mi ez?)
MILYEN EREDMÉNYE VAN A PRÉDIKÁLÁSNAK? (9.fejezet)
– A szántóföldek fehérek az aratásra
A FEJEZET TÉMÁJA: Jehovának köszönhetően növekednek az igazság magvai
A Királyság könyv annak ellenére, hogy sokkal kisebb terjedelmű, mint elődje a Hirdetők könyv, mégis meglepően sok téma ismétlődik benne, vagy legalábbis több részletben, szétszórtan találhatók. Ilyen a 9. fejezet témája is, melyről már korábban volt szó, pl. a 6. fejezetben, vagy 2. fejezet 23-tól.
Míg a fejezet, Jézusnak az aratásról szóló világos szemléltetésével indít (1.2.bek.), a folytatásban bonyolódik a magyarázat azzal, hogy hozzáadják a Jelenések könyvének próféciáját is (5.6.bek.), így onnantól kezdve már a 2 szemléltetés párhuzamos, ill. összekevert magyarázatát kellene észben tartani, és a modern kori eseményekre alkalmazni. Intellektuális értelemben nem kis teljesítményt vár el az író, ha valóban az a célja, hogy mindezeket megértsék a heti bibliatanulmányozás résztvevői. Anélkül, hogy bárkinek a képességeit lebecsülném, azt hiszem nem lehet csodálkozni azon, hogy ilyen szellemi mixek után egy átlagos testvérnek a gyülekezetben fel se tűnjön, az évszámokkal, eseményekkel, bibliai kifejezésekkel folytatott spekuláció.





Utolsó kommentek