- 65 -
Gyakorta a Társulat vezetése és az alárendeltek közti problémákat behozták az ebédlőterembe. Knorr elnök arra használta az asztalfőn elfoglalt helyét (és a mikrofont, ami ahhoz járt), hogy ostorozza azokat, akikkel nézeteltérései voltak. Az egyik ilyen konfliktus nyilvánvaló volt Knorr elnök és Colin Quackenbush között, aki abban az időben az „Ébredjetek” szerkesztője volt. Ennek a viszálynak a következménye számos tiráda volt, amely az ebédlőteremben hangzott el, és ennek eredménye lett Colin végleges megfosztása szerkesztői állásától továbbá a Bétel-szónokok listájáról való törlése is. Kemény kétkezi munkát adtak neki a gyárban. Később elhagyta a Bételt.
Agyonreklámozott tény volt, és ma is az, hogy a Bételben mindenki, beleértve az Őrtorony Társulat elnökét is, csak szállást és ellátást kapott, valamint havi 14 dollárt. Amit azonban nem magyaráztak meg, az az volt, hogyan képes az elnök ezt az összeget úgy megnövelni, hogy fenntartson egy Cadillac gépkocsit, beutazza a világot, elvigye az embereket a legdrágább éttermekbe is, és Broadway-show-kat látogasson. Az emberek valójában személyesen neki adtak adományokat és ő arra használta saját reprezentációs alapját, hogy első osztályon utazzon.
Nyilvánvaló volt, hogy hatalmas különbség van Knorréknak a Bétel tizedik emeletén lévő tetőtéri apartman-lakása és a Bétel-munkás átlagos lakrésze között. Miután már néhány hete a Bételben voltam, meghívást kaptam, hogy látogassam meg Knorr elnököt és feleségét a tizedik emeleten. Lakosztálya gyönyörű volt, freskókkal a falakon, magánkonyhával, televízióval és más kényelmi eszközökkel felszerelve. Ezen felül az elnök rendelkezésére állt egy Bételben szolgáló testvér, aki személyes szolgálatára volt (inasnak is mondhatnánk, - a ford.), és szakácsként is tevékenykedett. Azért említem meg ezt az információt, mert az emberek naivan hisznek abban, hogy az Őrtorony vezetőjének beosztása áldozathozatalt jelent. Milyen áldozatot jelent az, hogy valaki hivatalosan csak 14 dollárt kap havonta, amikor úgy élhet, mint egy király?
Amikor lemondtam a Bétel-szolgálatról 1958-ban, miután négy évet töltöttem el ott, a vőlegényem, Bill és én beszéltünk a szüleimnek azokról a dolgokról, amiket a Főhivatalban megfigyeltünk. Azt mondtam nekik, hogy nem láttam semmit abból a szeretetből, amiről állandóan beszéltünk a szervezetben. Azt válaszolták, hogy türelmet kell gyakorolnunk, és a dolgok idővel majd alakulni fognak. Én mindenesetre csak örülni tudtam annak, hogy megszabadultam ettől az egésztől. Bill és én 1958 szeptemberének őszi napfordulója holdtöltéjekor házasodtunk össze, (Ez a holdtölte a „szüreti holdtölte” vagy „betakarítási holdtölte” az USA-ban, nálunk nem nevezetes nap – a ford.) és boldogan éltünk szüleim szomszédságában, amíg Billt ki nem közösítették 1962. december 12-én.
Néhány dolgot meg kell említenem Bill kiközösítésével kapcsolatban. Amikor megjött a levél a Társulattól, amelyben felszólították Billt, hogy jelenjen meg a bírói meghallgatáson, megkért engem, hogy hívjam fel a gyülekezet annyi tagját, amennyit csak tudok, és kérjem meg őket, hogy legyenek jelen, amikor az ügyet kivizsgálják. A Társulat levele leszögezte, hogy hozhat tanúkat maga mellett. De amikor néhány tucat ember jelent meg, a kerületszolga nem engedte meg, hogy bemenjenek. Azt mondta, ülhetnek kint az autóikban, amíg a kihallgatást be nem fejezik. A hidegre és a havas időjárásra tekintettel Bill meg tudta győzni arról, engedje meg, hogy az emberek az épület egyik hátsó szobájában várakozhassanak. A kerületszolga nem volt tudatában mindaddig, amíg a meghallgatás véget nem ért, hogy a szobának, amelyben az emberek várakoztak, nem volt ajtaja, és ők hallották az egész tárgyalást. Mérges lett, mert az egész ügyet szerette volna csendben lebonyolítani.
- 66 -
Édesapám nagyon felháborodott Bill kiközösítésén. Azt kérdezte tőle: „Mit fogsz tenni most?” Majd hozzátette: „Tudod, hogy itt nem maradhatsz a továbbiakban, már így is elég kárt okoztál.” Édesapám azért mondta ezt, mert sokan azok közül, akik hallották a Bill kiközösítésével kapcsolatos tárgyalás eseményeit, elhagyták a Királyság Termet. Amikor azok, akik nem voltak jelen a meghallgatáson meghallották, hogy Billt „hitehagyásban” mondták ki bűnösnek, sokan telefonáltak és eljöttek megkérdezni, mik a vád indokai.
Az egyik férfi, aki nem látogatta többé a Királyság Termet Dawson Gillem volt, aki hosszú ideje családunk szomszédja volt. Miután Billt kiközösítették, áthívott Billt és engem az ő farmjára és felajánlotta, hogy nekünk adja. Felajánlott nekünk 2.500 dollárt is arra, hogy hozzuk rendbe, s csupán azt kívánta, hogy engedjük meg neki, hogy élete végéig ott maradhasson. Dawson jó néhány évig távol tudott maradni a Királyság teremtől (azaz gyakorlatilag tétlen hírnök volt - a ford.), míg egy nyáron a papám visszautasította azt, hogy levágja nála a füvet, amíg ismét nem csatlakozik a gyülekezethez. Itt van egy olyan férfi példája, aki jár a Királyság Terembe és Jehova Tanújának számít, noha nem hiszi azt, hogy a Társulat Isten szervezete.
Habár még nem voltam kiközösítve, egyetértettem azokkal a dolgokkal, amiket Bill abban az időben gondolt és vallott. A szüleim, a rokonaim és a barátaim mindannyian nyomást gyakoroltak rám, hogy maradjak hűséges a szervezethez és mentsem meg a családot a biztos pusztulástól. Noha azt nem mondták nekem, hogy hagyjam el Billt, jelezték, hogy amennyiben megtenném, gondoskodnának rólam. Nem hagyhattam el a férjem, mert igazából egyetlen érvem sem volt, amivel el tudtam volna utasítani az ő álláspontját. Gyanítottam, hogy sok baj van azokkal a tanításokkal, amelyekben mi Jehova Tanúiként hittünk, de ezen a ponton nem sok konkrét bizonyítékom volt érzéseim alátámasztására. Ez egy későbbi időben valósult meg.
Édesapám ultimátumát követően Bill felhívta a testvérét, Leót, aki Tanú volt Santa Anában, Kaliforniában és elmondta neki, mi történt. Ő festő-mázoló vállalkozó volt és felajánlotta Billnek, hogy ad neki munkát és megtanítja neki ezt az ipart. Billnek nem volt tapasztalata a festés-mázolás területén, de hajlandó volt tanulni. Egy új kezdet reményében berakodtunk a kocsinkba és egy utánfutóba, aztán három kisgyermekünkkel elhajtottunk Kaliforniába. Amint elhúztunk a Királyság Terem mellett, amit gyerekkoromtól kezdve ismertem, kimondtam azt, ami a szívemben volt: ”soha többé nem akarom oda még egyszer betenni a lábamat.”
Miután megérkeztünk Santa Anába, kibéreltünk egy szobát és Bill belekezdett új munkájába Leoval, a testvérével. Gyorsan tanult és néhány év múlva már ő oktatta a tanulókat. Elég volt ahhoz néhány beszélgetés Billel, hogy Leo elkülönüljön Jehova Tanúitól. Leo undorodott attól, amikor mások, akik korábban az Őrtorony Főhivatalában voltak, bizalmasan elmondták neki, hogy ők sem értettek egyet a Társulat vértranszfúzióra vonatkozó tiltásával, mégis Tanúk maradtak. „Micsoda képmutatók”, - mondotta.
Leo felesége, Phyllis is látta ezt a képmutatást és hamarosan felismerte, hogy a Tanúk vezetői hamis próféták, miután rájött, hogy ők tévesen jelentették be a világ végét három alkalommal is. (1914, 1918, 1925) (És azután még 1975-ben is… a ford.) Az a kellemetlen esemény, amely feltárta számára azt, mennyire nevetséges tud lenni a Társulat álláspontja, akkor történt, amikor állatorvosának javaslatára vérátömlesztést adatott a pudlijának (uszkár kutya – a ford.), hogy meghosszabbítsa az életét. Nem
- 67 -
akart hinni Billnek, amikor azt mondta neki, hogy a Társulat ezzel kapcsolatban azt mondhatja neki, hogy áthágta Isten törvényét. Bill sürgetésére írt a Társulatnak az üggyel kapcsolatban, és a válaszban, amit kapott, tájékoztatták arról, hogy valóban rosszat cselekedett. Phyllis úgy gondolta, hogy ez nevetséges. Újra írt nekik és megkérdezte, hogy amennyiben a macskája megenne egy egeret, az is gondot jelentene-e? Ez is ellene volna Isten törvényének? Azt mondták neki, hogy bezárva kellene tartania a macskáját és jobban kellene ügyelnie arra, hogyan bánik vele. Azt gondolta magában: „Hány olyan macskát láttam eddig, amelyik kifolyatja áldozatának vérét, mielőtt megenné azt?” A Társulat álláspontja reductio ad absurdummá vált. (Olyan logikai érvelés, melyben az érvelő látszólag elfogadja az ellenfél egy állítását igaznak, majd megmutatja, hogy ez egy képtelenséghez vezet, így bizonyítja, hogy az állítás hamis. – a ford.)
Miután nyolc hónapig abban a szobában éltünk, amit kibéreltünk, lehetőségünk nyílt arra, hogy megvegyük azt a házat, amelyben most is lakunk. Isten megáldotta hitből fakadó eljárásunkat.
1963 októberében szüleim eljöttek meglátogatni bennünket, hogy lássák, vajon megváltoztattam-e a véleményemet, vagy, hogy segítsenek nekem abban, hogy így tegyek. Nem nálunk laktak, hanem Bill nagynénjénél és nagybátyjánál, néhány háztömbbel arrébb. Ekkorra már képes voltam gondolataimat alaposabban rendezni és szüleim arra irányuló kísérletei, hogy megváltoztassam a véleményemet, sikertelenek maradtak. Ezek után elmentek és azóta sem voltak nálunk. Mindazonáltal engem később sem közösítettek ki, mindaddig, amíg köztudottá nem vált, hogy részt vettem egy előadáson, amit Bill tartott a Tanúkról és a vértranszfúzióról egy, a közelünkben lévő egyház rendezvényén.
Először a helyi gyülekezetszolga és egy körzetszolga látogatott meg, aztán később két testvérnő a Királyság Teremből. Amikor megkérdezték tőlem, hogy egyetértek-e a férjemmel, kijelentettem, hogy igen. Röviddel ezek után megtudtam, hogy ki leszek közösítve tárgyalás nélkül a Broadheadsville-i (Pennsylvania állam) Királyság Terem bírói bizottsága által, ahol édesapám volt a gyülekezetszolga. Bejelentettem, hogy helybeli meghallgatást kérek, és a Santa Ana-i bírói bizottság járt el a pennsylvaniai bírói bizottság helyetteseként.
Miután megjelent egy újságcikk a kiközösítésemmel kapcsolatban a „Register” című lap 1964. augusztus 7-i számában, számos korábbi Tanú és különféle „Bibliatanulmányozó” csoportok (Russellita szakadár csoportok – a ford.) tagjai léptek velünk kapcsolatba. Rajtuk keresztül sok olyan dolgot megtudtunk a Társulat múltjáról, ami korábban nem volt ismeretes számunkra. Tanulmányoztunk olyan anyagokat is, amelyek bemutatták az Evangéliumi Kereszténység tanításait és válaszokat adtak Jehova Tanúi vádjaira. Elképedtünk, amikor rájöttünk, milyen gonosz módon tévesztettek meg minket, amíg Tanúk voltunk. Eljutottam arra a felismerésre, hogy noha Tanúként én gondosan tanulmányoztam az Őrtorony-irodalmat, valójában elég kevéssé voltam a Biblia tanulmányozója. Tény az, hogy igazából soha nem engedtem meg magamnak azt, hogy végiggondoljak bármit a Bibliából saját magam, a magam módján.
Körülbelül még négy évig az után, hogy elhagytuk Pennsylvaniát, folyamatosan leveleztem a szüleimmel. Akkor édesanyám abbahagyta az írást és azóta sem írt. Én még mindig írok nekik leveleket, de sohasem válaszolnak rájuk. Ha mostanában
- 68 -
meglátogatjuk őket, még a házukba sem engednek be, de gyermekeinknek megengedik, hogy meglátogassák őket. Két évvel ez előtt, amikor látogatást tettünk a farmjukon, édesanyám találkozott velem az ajtóban. Megkérdeztem tőle: „Édesanyám, mit kívánsz tőlem, mit tegyek azért, hogy helyreállítsam a kapcsolatunkat?” A választ össze lehet foglalni egyetlen mondatban: „Gyere vissza a szervezetbe.” Anyagilag nagyon előnyös dolog lenne, ha ezt megtenném, mivel az én szüleim gazdagok. De Bill és én soha nem tudnánk visszatérni egy olyan szervezetbe és rendszerbe, amelyik ennyire nyilvánvalóan hamis.
Amint Bill kifejezésre juttatta az ő bizonyságtételében, a Tanú nagyon nehéznek találja azt, hogy elhagyja a mozgalmat, mert nem látja, hová is mehetne. Ő egy másik szervezetet keres, amelynek elköteleződhet és hűséget fogadhat. Hová mentem én? A Bibliához, Isten Szavához, és Jézus Krisztushoz, az én megmentőmhöz. Eltartott nekem egy ideig, hogy rájöjjek, hogy a megmentésben való bizodalmam teljes mértékben belé kell vetnem. Semmilyen szervezet nem halt meg azért, hogy megmentsen engem. Ez egy Jézus Krisztus és köztem lévő ügy. Megértettem, hogy Ő gondoskodott rólam és törődött velem! Személyesen magamra vonatkoztattam olyan bibliaverseket, mint a János 3:16: ”Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki (Joan Cetnar) hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Károli Újonnan Revideált Fordítás – a ford.) Azt ajánlanám annak a személynek, aki elhagyja a Tanúkat, hogy találjon egy Bibliában hívő egyházat, ahol imádatot mutathat be, növekedhet szellemileg és közösségben lehet más keresztényekkel; neki szüksége van erre a kapcsolatra. (Én ugyanezt tudom ajánlani – a ford.)
Hálát adok Istennek, amiért megáldotta a családunkat, és mert kielégítette szükségleteinket: a szellemieket, a fizikaiakat és az anyagiakat. Azért is hálát adok Neki, mert most közelebb vagyok Hozzá, mint tíz évvel ezelőtt voltam. A keresztény kapcsolat Istennel létfontosságú, áldott, és fejlődő kapcsolat. Dicsérjük Őt!
Az Edmund C. Gruss - Elhagytuk Jehova Tanúit - Személyes bizonyságtételek sorozat korábbi részei
A 7. rész, William Cetnar bizonyságtételének első része
A 7. rész, William Cetnar bizonyságtételének második része
A 7. rész, William Cetnar bizonyságtételének harmadik része
A 7. rész, William Cetnar bizonyságtételének negyedik része
A 7. rész, William Cetnar teljes története PDF formátumban közzétéve
Utolsó kommentek