Gyülekezeti "könyv"-tanulmányozás kr 6. fej., 8–15. bek.;
„Kiváltságom és kötelességem, hogy bejelentsem ezt az üzenetet”
Az előző bekezdés már harmadik∗ alkalommal jelenti ki, hogy "Jézus Krisztus 1914-től 1919 elejéig megszemlélte és megtisztította Isten népét a földön". Miután megvizsgáltuk, hogy mekkora ellentmondás van az állítás és a Királyság könyv eddigi tartalma között, nézzük, hogy a következő állítás, az itt említett bizonyos "felkészítés ... a hatalmas munkára", milyen előkészületeket igényelt tőle. Ne felejtsük, hogy Jézus Krisztus felkészült és korlátlan hatalmú királyként, a szellemi birodalomból teszi mindazt, amit itt neki tulajdonítanak. Valamint az is fontos, hogy a 2. bekezdésben ki lett jelentve, hogy amik itt következnek majd, arra Jézus Krisztus állítólag már 1914-től is készen állt!
Tehát miután Jézus 1914-19-ig "készülődött a felkészítésre", kongresszusok és nyomtatott kiadványok által hozzá is látott 1919-től.
∗ További előfordulásai annak, hogy a megtisztítás 14-19 ig befejeződött: 13.o.4.bek.; 23.o.35.bek.; 61.o.7.bek.; 89.o.6.bek.; 90.o.12.bek.; 100.o.4.bek. (csak ezen az egy oldalon 10x olvasható a tisztít kif.); 101.o.5.bek.; 108.o.3.bek.;
8 A Bibliakutatók, hogy további útmutatásban részesüljenek, 1919. szeptember 1-je és 8-a között összegyűltek Cedar Pointban (Ohio). Ez volt az első nagyobb kongresszusuk az I. világháború után.
A "további útmutatás" szóhasználat igyekszik a folyamatos kontroll látszatát kelteni, végtére is Jézus már közel fél évtizede uralkodik, de eddig, 1914-19 között semmiféle útmutatást nem említettek a bekezdések. Hasonlít a magyarázat egy leleplezett munkaidőcsaló magyarázkodására, ahogyan a semmittevést próbálja kidumálni. A 7. bekezdés szó szerint azt írta, hogy a hű rabszolga 1919-ben kezdett csak a szolgálatra buzdítani. Ha addig nem volt buzdítás, akkor érthetetlen és kicsinyes csalás azon mesterkedni, hogy az ellenkezőjét gondolják az olvasók.
9 ... Rutherford testvér kijelentette: „Higgadt ... kérdés: Miért vagyok a földön? S a szükségszerű válasz ...
kiváltságom és kötelességem, hogy bejelentsem ezt az üzenetet.”
A Krisztusi "felkészítés a hatalmas munkára" Rutherford által érkezett, melynek első momentuma tehát, megértetni a hallgatókkal, hogy a kiváltság az bizony kötelesség és más vélemény nem lehetséges, hiszen szükségszerű-en azt kell gondolni erről, amit ő (Rutherford).
Mennyire lehet önkéntes azt gondolni valamiről, amit előírnak?
Mennyire készséges az a hozzáállás, amiről még a gondolkodás, véleményalkotás is szükségszerűen csakis az lehet és semmi más, mint a szervezet elnökéé?
A következetlenség szemmel látható, de a kötelesség-gel kapcsolatban egy másik ellentmondás is van, mert ez a fejezet többször (5x) kijelenti majd, hogy Jézus földi serege kényszer nélkül, önként állt rendelkezésre.
Miféle kiváltság, még inkább önkéntesség az, amelyről határozott hangon a kongresszusi előadó, maga az elnök azt mondja, hogy kötelesség?
A kötelesség, az pontosan kényszer, de a kiváltságot elvileg nem kötelező elfogadni.
Miért gondolná bárki is azt, hogy a kötelesség nem kényszer, amikor a kongresszus után még nyomtatásban is megjelentek ugyanezek a szavak?
Amikor Rutherford megkérdezte a 6000 hallgatóját, hogy hányan szeretnék terjeszteni az akkor bevezetett Aranykorszak c. folyóiratot, mind a 6000-en lelkesen készen álltak rá. Az, hogy hányan értették meg, hogy a kötelességet és kiváltságot nem lehetne összekeverni, az most nem számít.
Érdekesebb, hogy ténylegesen mire álltak készen, mit és hogyan is terjesztettek lelkesen abban az időben, mert ez a bekezdés szándékosan félrevezet ebben is!?
A 10. bekezdéshez tartozó széljegyzet szerint az Aranykorszak tevékenység előfizetések gyűjtését jelentette. Háromszor is hangsúlyozva van benne, hogy az előfizetések szerzése, valamint a folyóiratok terjesztése volt a tényleges feladat, az előadó szavaival a kötelesség, a cél pedig a mennyiség. Nem hiszem, hogy kiforgatása lenne a szavaknak, mivel itt vannak a szomszédos bekezdésekben, de nekem ennek a lényege úgy áll össze, hogy
Kiváltság és kötelesség, az előfizetések szerzése volt
Ha ezek az eszközök, a Királyságról szóló valódi információ hordozói voltak, nyilván ezeknek a terjesztésével együtt terjedt a Királyság híre is. De ahogyan a bekezdések és a hivatkozott korabeli buzdítások a kiadói és terjesztői munkára koncentrálnak, így óhatatlanul emberi és földhözragadt módszerek és eljárások eredményességéhez kapcsolódik a Királyságüzenet sikere is. Ezzel mintegy leértékelve és jelentéktelenné téve azokat az isteni erőfeszítéseket, amiknek nyilvánvalóan jobban kellene dominálni egy ilyen súlyú kérdésben, mint holmiféle előfizetői kampányoknak és az ún. határozott hangon megszólaló előadásoknak.
Ez a (6.) fejezet azt akarja elhitetni a mai olvasókkal, hogy az Aranykorszak 1919-es megjelenésekor annak hirdetésére álltak készen, hogy Jézus Krisztus 1914-ben kezdett uralkodni a Királyságában!
Az most mindegy is, hogy Jézus talán már 1914 óta készen állt erre (2.bek.), a földi szervezete pedig pont akkor hagyta abba (5/5), így nem hallotta meg az Ő aratásba hívó hangját. A kongresszusi tömeg állítólag Rutherford hangjára már hajlandó volt reagálni, de csak 5 évvel később.
10 Rutherford testvér ebben a történelmi jelentőségű előadásban ... megkérdezte, hogy a hallgatóságból hányan szeretnének részt venni ennek a folyóiratnak a terjesztésében. ... „...A hatezer jelenlevő egy emberként állt fel”.* Nyilvánvaló volt, hogy a Királynak készséges támogatói vannak, akik alig várják, hogy hirdessék a Királyságát.
Akkor hogyan állhattak készen 1919-ben azt hirdetni, hogy a Királyság 1914-ben született, ha a mérföldkőnek számító felismerés csak 6 évvel később következett be? Sehogy? Pontosabban leghamarabb a felismerés után, előtte semmiképpen.
De ettől függetlenül, 1925-ig is gondoltak valamit a Királyságról!
Amit 1925-ig a Királyságról gondoltak, az az 5. fejezet 5-7. bekezdéseiben olvasható. Akkor azt gondolták és tanították is, hogy a Királyság 1878-ban született, az aratásnak pedig vége lett 1914-ben!
Ha a 7. bekezdésnek hihetünk, akkor nem csak, hogy az 1878-at kellett hirdetniük 1925-ig, hanem azt is el kellene fogadnunk, hogy ezt még Jézus Krisztus is támogatta, amikor az ún. "hatalmas ... munkára készítette" fel 1919-ben a követőit. Vagyis Jézus Krisztus, 1919-ben azt üzeni határozott hangon Rutherford által a készséges földi seregének, hogy kötelességük előfizetéseket gyűjteni egy olyan folyóiratra, ami téves dátumot (1878.), hirdet a Királyságával kapcsolatban, miközben Ő tudja a helyes dátumot, de mégis 11 évig titokban tartja a szolgái előtt!
Miféle logika által tett volna ilyet?
Milyen célt tudott elérni így?
Ha a világmindenségben senki más nem is tudta volna, de minimum Jézusnak értesülnie kellett arról, hogy mikor kapta meg a Királyságot! Ha ez 14-ben volt, legkésőbb akkor már neki is tudnia kellett.
Hogyan fordulhatott elő mégis, hogy 4,5 évvel később még egy 40 évvel korábbi dátumot hirdettetett a szolgáival, s nem az igazit?
Az 5. fejezet 5. és 7. bekezdései kizárják, hogy igaz legyen az itt a 6. fejezet 10. bekezdésében olvasható lelkendezés afelett, hogy a Királyság 1914-es megszületését fogják hirdetni az Aranykorszak-kal a kezükben 1919-től kezdődően. Hihetetlen, hogy Jézus Krisztus erre ösztönözte volna őket. Ilyet még egy szélhámos uralkodó sem csinálna, (1.bek. szemléltetése), nem hogy Jézus Krisztus! Az igazságot persze láthattuk, hiszen ott van a 9. bekezdésben, hogy ezt nem Ő, hanem Rutherford testvér tette. Kínos lehet ennyi hibát beismerni, de nem túl nagy merészség pont Jézusra "kenni" a felelősséget?
Az első kongresszusok lendületet adtak a prédikálómunkának c. kiemelt rész a 63. oldalon szintén nem azt támasztja alá, amit a 2. bekezdésből már egy párszor felidéztünk, hogy Jézus Krisztus 1914-től készen áll a munkára és a munka végzése bizonyítékként is szolgál egyben az uralkodására, ill. a Királyság működésére.
A felsorolt kongresszusi dátumok még az eddig vizsgált képtelen állítást sem támasztják alá logikusan, vagyis, hogy 1919-től kezdődött volna valami intenzívebb buzdítás a szolgálatra. Már az is megmagyarázhatatlan volt, hogy miért késlekedett Jézus 14-19-ig, de a következő dátum 1922. ráadásul még plusz 3 évet ad az addig elfecsérelt 5-höz.
Elgondolkodom azon, hogy ha Jézus 14-ben szellemként uralkodott már, akkor szellemi léptékkel nézve Ő is lendületes-nek látta azt a buzdítgatást ami 11 éven keresztül folyt a világtörténelem legfontosabbnak beállított munkájára?
Ez nem inkább egy nagyon keserves és erőltetett belemagyarázás abba, ami valójában rendkívül vontatottan, inkább csak döcögött annak idején?
Persze nyilvánvaló, hogy voltak kongresszusok, előadások, új kiadványok. De hol vannak a számok, amik tényként mutathatnák, hogy valóban olyan kolosszális jelentőségű volt a munka, és főleg az eredmény és az áldás, mint ahogyan ezek a sorok ezt beállítani kívánják?
Ha következetesen tanulmányozunk és néha visszatekintünk a címre, azt várnánk, hogy arról lesz szó, kik prédikáltak és mennyire készségesen. Erre vonatkozó bizonyítékok helyett újra és újra elterelik a figyelmünket, pl. itt a 11. bekezdés a munka fontosságát kezdi hosszasan elemezni és azt, hogy Rutherfordék is fontosnak tartották-e. Még mindig nem arról, hogy kik és milyen készségesen, hanem hogy milyen fontos. Eléggé félrevezető, hogy a 16. bekezdésig erről nem sok szó esik, vagyis a fejezetnek több mint a fele másról szól, mint amit a címben jeleznek. Persze, ha véletlenül az derülne ki, hogy nem végezték volna, vagy nem készségesen, akkor mindezek az elterelések csak növelnék a kudarc nagyságát, de talán arra számítanak, hogy az idő is segít átláthatatlanná tenni mindezeket, mert az egész fejezetet kereken 1 hónapig tanulmányozzák és a végén remélhetőleg már nem emlékszik senki, vagy nem érdekel senkit, hogy mit olvastak korábban ugyanaz alatt a fejezetcím alatt.
11 Az Őrtorony egyre világosabbá tette, hogy milyen fontos a Jézus által megjövendölt munka, vagyis a Királyság jó hírének prédikálása. Vizsgáljunk meg néhány példát az 1920-as évek elejéről.
1914-től számítva, éppen ideje volt közel 6 év elteltével, hogy világosodni kezdjen valami, különösen úgy, hogy már jutalmat is kaptak az 5-6 évnyi semmittevésükért. Ha tehát az 1920-as évek elejétől lett egyre világosabb az, hogy a munka egyáltalán fontos, annak azt kell jelenteni, hogy addig nem volt eléggé az és akkor (20-as évek elején) is csak az kezdett tudatosulni, hogy fontos. A Jézus uralkodásának kezdete óta eltelt fél évtized még annak megértésére sem volt elég, hogy Jézus mire is akarja felhasználni őket és az mennyire fontos. Az, hogy a 20-as évek elején egyre világosabb, de még 1931-ben sem eléggé az, nem inkább azt jelenti, hogy csupán valami derengésféle lehetett az a világosság, semmi egyéb?
Hogyan tudott így az állítólagos "hű és bölcs szolga" megfelelni a feladatának, aminek elsősorban a kellő időben való informálást kellene jelentenie? Csak úgy, ha Jézus Krisztus folyamatosan, tehát éveken keresztül félrenéz, vagy egyszerűen nem tud különbséget tenni hű szolga és rest szolga között.
A szervezet egy más módot is talált erre, egyszerűen rámondják valamire, hogy "most van itt az ideje, hogy hirdessük a kereszténységben a jó hírt?"
Érdekes lenne megtudni azt is, hogyan sikerülhetett Rutherfordnak megállapítani az alkalmas időt, ha egyszer az aratás lehetősége már 5 éve nyitva állt, és Jézus is ennyi ideje készen állt?
Az ember azt gondolná, hogy valaminek akkor van ideje, amikor arra Jézus áll készen, itt meg az áll, hogy azt bizony Rutherfordnak kellett kimondania. Pedig a 2. bek. szerint 1914. volt a megfelelő idő, így 1919-ben pontosan 4,5 évvel késték le az aratás "kezdetét"!
Milyen aratás az, ahol ennyi idő nem számít?
1922-ben már 8 év késésben voltak, 1931-ben 17, 1935-re pedig 21 év lett a lemaradásuk!
Ha 1914 a Királyság abszolút dátuma, akkor a szorosan hozzá kapcsolódó tevékenységeknek, amiknek rögtön, azonnal bizonyítékként kellene szolgálniuk, hogy lehet évekkel, vagy évtizedekkel lemaradniuk?
Hogy lehet a későbbi, sokkal későbbi időpontok bármelyikére is azt állítani, hogy "most van itt az ideje"?
Ha 1919-ben ideje volt már, akkor minek vártak még 22-ig, meg 31-ig, majd 35-ig?
Ha 1919-ben ideje volt, meg is kapták a buzdítást és minimum 6000-en lelkendezve, készségesen, meg önkéntesen, sőt kényszer nélkül neki is álltak volna a munkának úgy ahogy mindezekből következne, akkor 22-ben, 31-ben, 35-ben már nem az ismétlődő buzdításokkal kellett volna vesződni, hanem a gigantikus eredményekről beszámolni és dicsérni a munkásokat, hogy az 5 évnyi alvás után milyen ügyesen összeszedték magukat! Az, hogy ehelyett még éveken keresztül csak a buzdítás mantra hallható, olvasható, az egyáltalán nem valami fennkölt, isteni, vagy krisztusi tevékenységnek a bizonyítéka.
A jövő heti anyagban látni fogjuk, hogy az Őrtorony még 27-ben is azzal kínlódott, hogy sokan vonakodnak szolgálni! 13 évvel azután, hogy elkezdődött az aratás, és 8 évvel azután, hogy Rutherford kijelentette "most van itt az ideje"!
Tudja egyáltalán valaki Brooklynban, hogy mit akarnak mindezekből kihozni?
Hogy lehet azokat a kifejezéseket, mint pl. kezdődött, vagy most van ideje, ennyire szabadon értelmezni?
Itt minden második bekezdés üti az előzőt, a fejezetek közötti következetlenségre meg szavakat sem találok!
Egyszer leírják, hogy 14-ben vége az aratásnak, majd azt, hogy nem, inkább akkor kezdődött.
Jézus 14-ben készen állt, de 5 évig nem csinált semmit. Voltak készséges alattvalói, tömegek, de azok sem csináltak semmit. Persze, ha úgy kellene érteni, hogy Krisztus a semmittevéshez keresett társakat és azok készsége abban nyilvánult meg, hogy ebben kövessék mesterüket, akkor érthető lenne valamennyire. De nem hinném, hogy illendő a krisztusi tevékenységekre szarkazmussal magyarázatot keresni. Más megoldása viszont ezeknek a zavaros bekezdéseknek csak az lehet, hogy hozzá nem értő dilettánsok írták a könyvet, minden fejezetét másvalaki, akik soha nem egyeztették írásaikat.
Más magyarázat, hogy szándékosan teszik átláthatatlanná, követhetetlenné az eseményeket azért, hogy az egyszerű testvérek mindenképpen azt érezzék, hogy ezek a dolgok túl bonyolultak számukra, meg már idejétmúlt dolgok is, ellenőrizni lehetetlen, még ha akarná is valaki, egyszerűen csak le kell tudni a heti gyülekezeti bibliatanulmányozást, aminek semmi köze a Bibliához, és kész.
Ez lenne az igazi Krisztusi tanítási módszer?
Szándékosan bonyolítani, csak azért, hogy elvegyék a kedvét a testvéreknek az ellenőrzéstől, gondolkodástól, csaló módszerekkel eltereljék a figyelmet a korabeli bűnökről?
Mindezt úgy, hogy Bibliatanulmányozásnak nevezik az egészet.
Nem tudhatom az íróknak és a kiadónak, ill. vezető testületnek az indítékait, de az biztos, hogy így nem tanított egyetlen próféta, bíró, pap, vagy apostol sem a bibliai időkben. Az pedig, hogy képesek mindezeket Jézus Krisztustól valónak beállítani az a pimaszságnak olyan foka, amit nem lehet a túlzott buzgalommal, téves elgondolás kifejezésekkel csak úgy egyszerűen elfedni.
De mindezekkel a folyamatokkal kapcsolatban bármennyire is vontatottak, zavarosak és írás szerint végképp megalapozatlanoknak látszanak, Jehovának és Jézusnak egyáltalán semmi kifogása nem volt. A könyv azt állítja, hogy Ők továbbra is csak bíztak, bíztak és lelkesítettek és buzdítottak, és természetesen erre csak az Őrtorony folyóirat által volt lehetőségük:
13 ... Az Őrtorony 1921. március 15-ei angol számában jelent meg, a felkent keresztények készségére alapozva, arra buzdított mindenkit, hogy tegye fel magának a következő kérdést: „Hát nem az a legnagyobb kiváltságom és egyben kötelességem, hogy részt vegyek ebben a munkában?” ... Ez a lelkesítő buzdítás visszatükrözte azt, hogy mennyire bízik Jehova és Jézus a Királyság lojális támogatóiban.
Nem lehet, hogy Jehova és Jézus bizalmát jobban kifejezte volna, ha a buzdítást személyesen végzik, vagy valami bizonyítottan Tőlük származó csatorna által és nem a többször hibázó Őrtornyon keresztül?
A bekezdés szavai szerint is az Őrtorony buzdított, ami mögött Jehova és Jézus helyett, legfeljebb Rutherford állt. Egy évekig késlekedő szervezet nevében olyan elnök buzdít, aki maga sem végzi a szolgálatot, ez távolról sem tűnik isteni buzdításnak, vagy bizalomnak. Ez a bekezdés inkább egy csalás, és hazugság Jehováról és Jézusról, akiknek a nevével visszaélve olyan állapotokat akarnak szentesíteni, amiket Ők nagyon is elítélnek.
Figyelemre méltó egy másik mód is ebben a fejezetben, ahogyan a múlt század szolgálati kudarcait kívánják jelentéktelenné tenni. Említettem már, hogy a fejezetcím konkrét kérdésére Kik prédikálnak? és szintén konkrétan megnevezett hozzáállásra, készségesen ajánlkoznak sokáig semmi konkrét bizonyíték nem kerül említésre. A fejezet mégis csak dagad, szaporodnak a bekezdések,
A 2. bekezdés még nyíltan ki is tűzi azt a célt, hogy
"Fontos megtudnunk a választ, mivel minden igaz keresztényt érint."
Tehát a kérdések konkrétak a címben és a bevezetőben is, mégis bekezdéseken keresztül semmi válasz nem érkezik. Valamiért a 2. bekezdésben említett konkrétumok és célkitűzések, valamint minden olvasó érintettségének említése után, közvetlenül a 3. bekezdésben és a továbbiakban is egy más témára koncentrálnak, arra, hogy Jehova és Jézus bízott-e abban, hogy a Máté 24:14-ben olvasható prófécia be fog-e teljesedni. Egészen a 6. bekezdésig további tárgyszerű kérdések hangzanak el, de azokra sincs közvetlen tényszerű válasz. És itt a 13. bekezdésben, amikor már bőven lehetne konklúziót kijelenteni az elvégzett szolgálatról, vagy esetleg a szolgák számáról, vagy érdeklődők gyarapodásáról, itt mégis inkább az isteni bizalom fontossága kerül újra előtérbe. Pedig az elején kijelentették (2.bek.), hogy a Királysággal és szolgálattal kapcsolatos tények a Királyság bizonyítékai lehetnek, de a bizonyítékok becsületes kiértékelése elmarad.
Persze bőven láthatunk bizonyítékokat ezekben a bekezdésekben, a jövő hetiben meg még sokkal súlyosabbakat is, csak éppen nem arra, hogy a Királyság 1914-ben uralkodni kezdett volna. Furcsa és megdöbbentő érzés a negatív bizonyítékok felsorolása után vagy közben, pozitív, helyenként szinte katartikus megnyilvánulásokról olvasni. Pedig a bekezdések egymás után fényesen bizonyítják, mint a mesebeli "király meztelenségét", és közben mégis képesek csodálni a ruháját.
Mindezek mellett a 13. bekezdésben folytatódik a kiváltság és kötelesség kifejezések kevergetése. Még Jeremiás hozzáállását is hasonlónak véli az író és idecitálja példaként. A próféta szolgálata, vitán felül példásnak mondható, de nem abban az értelemben, ahogyan ez a könyv használja a történetét. Jeremiás esetében szívből jött az a bizonyos "tűz", ami a szolgálatra késztette. Nem olvasott fenyegető hangvételű Őrtornyokat, nem hallgatott határozott hangvételű Rutherfordi előadásokat, és nem a hibáinak bűntudatától gyötörve, a kompenzáció nyomasztó érzésével küszködve, vagy a megélhetési nehézségektől hajszolva gyűjtögetett előfizetéseket, hogy azok csekélyke százalékából keservesen fedezhesse a mindennapi élelmét, mint ahogyan a Bibliakutatókról olvassuk az ehhez hasonló történeteket. Egyszerűen szerette Istenét, hűségesen, változtatás nélkül közvetítette az üzenetét, és meg akart menteni más hűségeseket is a pusztulástól. Jeremiásnál semmiféle kívülről jövő nyomás, buzdítás, nyomasztó, fenyegető, kényszerítő körülmény nem állt fenn hetente 3 vagy több összejövetel, plusz évente maratoni kongresszusok előadásai által. Ellentétben a Bibliakutatókkal. Mégis képesek teljes párhuzamot kimutatni Jeremiás és az elődeik indítékai között.
Rutherfordnak a beszédeivel kapcsolatban gyakran alkalmazott jelző, hogy határozott hangvételűek voltak. Már ez a fejezet is használta a kifejezést a 8. bekezdésben.
De miért kell egy amúgy is készséges, önkéntes sereghez, különben meg Isten nyájához bármikor határozott hangon szólni? Még, ha úgy is szól az előadó, miért annyira hangsúlyos ez? Nem állítom, hogy a határozott hang és a fenyegető hang szinonimák lennének, nekem mégis inkább az utóbbit juttatja eszembe a határozott hang emlegetése az önkéntes szolgálattal, valamint a kiváltsággal kapcsolatban.
Egy Krisztusnak végzett önkéntes munkára, Krisztusnak való önként alárendelésre, vajon miért is kellene újra és újra határozott hangon emlékeztetni?
Erre csak azt a választ lehet elképzelni, hogy nem is olyan készségesek azok az ún. önkéntesek, akik állítólag alig várták, hogy szolgáljanak. Pedig az egész fejezet legalább 16-szor használja a készséges kifejezést, 5-ször az önkéntest és 3-szor, hogy nem éreztek kényszert azok a szolgák.
Vajon miért nem lehet leírni az igazságot, az igazi emberi megnyilvánulásokat?
Miért kell ilyen nevetséges módon küzdeni, hogy tökéletesnek lássák az olvasók a szervezetet a korai szakaszában is, miközben lépten-nyomon feltárulnak a tökéletlenség és bűnösség bizonyítékai?
Jézus Krisztus hívta, sőt vonzotta a juhokat, nem pedig hajtotta őket. A Szentírás sehol nem használja így ezeket a kifejezéseket, ahogy ezek a bekezdések. Sehol nem olvasni, hogy bármelyik bibliai személy az embertársát határozott hangon kötelezné valamiféle kiváltság elfogadására. Határozott hangon kötelezettségeket emlegetni, az nem egy krisztusi dolog és legutoljára jutna eszébe keresztény embernek róla, hogy az a jó pásztornak a módszere, kiváltságok vállalásának a kieszközlésére.
P.J.
Utolsó kommentek