EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Hírközlemény: Az Őrtorony frissített iránymutatást nyújt a gyermekbántalmazásról a véneknek; ugyanakkor az eljárásmódok kielégítő megváltoztatásának hiánya továbbra is veszélyezteti Jehova Tanúi gyermekeit

2016.10.27. 12:17 | Johnny Joker | 2 komment

child-abuse.jpgAz Őrtorony új irányelveket adott ki a gyermekbántalmazásról, de vajon ezek megoldják a problémát?

Egy újonnan, 2016. augusztus 1-jén kiadott véneknek szóló levélben Jehova Tanúi Keresztény Gyülekezete ismételten leporolta a véneknek szóló útmutatásait a gyermekbántalmazási vádak kezelésének ügyében.

Sajnos a változások teljes mértékben közömbösek, miután nem sikerült megoldani azokat a hibákat, amelyek korábban soha nem látott számú pert eredményeztek JT gyülekezetek és a világméretű New York-i főhivatal ellen.

Ez a kiszivárgott belső dokumentum a 2012 október 1-jei véneknek szóló levél módosítása, amely útmutatóul szolgált a Jehova Tanúja véneknek azokban az esetekben, amikor tudomásukra jutott egy gyermek fizikai vagy szexuális bántalmazása.

Azok számára, akik nem ismerősek ebben a hosszadalmas történetben, Jehova Tanúi egy szigorúan ellenőrzött, központosított vének hálózatát tartanak fent, akiktől elvárják, hogy először a JT jogi osztállyal vegyék fel a kapcsolatot a helyi rendőrség vagy gyermekvédelmi hatóságok helyett, amikor tudomást szereznek egy gyermekbántalmazási vádról.

A levél, melynek megtévesztő címe az, hogy “Kiskorúak védelme a bántalmazástól”, egy 6 oldalas dokumentum, amely nem kevesebb, mint 17 alkalommal tartalmazza a “jogi” vagy “jogi osztály” kifejezéseket, és ez egy olyan szervezeti eszközként szolgál, amelyet helyesebb lenne azzal a címmel illetni, hogy “Jehova Tanúi szervezetének védelme a felelősségtől és a negatív sajtótól”.

Jogi megfontolások

A “gyermekbántalmazás” leíró meghatározását követően az Őrtorony útmutatása nem késlekedik a vének emlékeztetésében, miszerint lehetséges, hogy kötelességük jelenteni egy gyermekbántalmazási vádat a helyi hatóságoknak.

obligated-to-report.jpg

  1. Jogi megfontolások: Bizonyos jogrendszerekben azok az egyének, akiknek tudomására jut egy gyermekbántalmazási vád, kötelesek lehetnek a törvény szerint jelenteni a vádat a világi hatóságoknak. Az áldozatnak és szüleinek minden esetben abszolút joguk van rá, hogy jelentsenek egy ilyen vádat a hatóságoknak. - Gal. 6:5; ks 10, 12. fej, 19. bek.

Ez jelentőségteljes, mivel ez az állítás nem kínál semmiféle hatékony védelmet az áldozatok számára, csupán egy meddő emlékeztetőt, hogy a vének lehet, hogy kényszerülnek együttműködni az állam törvényeivel. És ki a felelős a vének tájékoztatásáért a jogrendszerük állami törvényeivel kapcsolatban? Az Őrtorony Jogi Osztálya.

“Annak biztosítására, hogy a vének engedelmeskedjenek a gyermekbántalmazás jelentésére vonatkozó törvényeknek, két vénnek azonnal hívnia kell a Jogi Osztályt jogi útmutatásért, amikor a véneknek tudomására jut egy gyermekbántalmazási vád. (Róm 13:1-4)” - A 2016. augusztus 1-jei levél 6. bekezdése.

Az Egyesült Államok példáját felhasználva, logikusnak tűnik, hogy az 50 független állami kormányzattal egy centralizált jogi osztály leegyszerűsítené a folyamatot a helyi vének számára, akik általában tájékozatlanok a jogi ügyekben. Sajnos a hideg valóság az, hogy amint felhívják az Őrtorony Jogi Osztályát, a fókusz eltolódik az áldozat védelméről az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat védelmére, valamint az ő belső vizsgálatukra a megvádolttal szemben.

Abszolút jog

Ahogyan az Őrtorony levelének ötödik bekezdése írja, “Az áldozatnak és szüleinek minden esetben abszolút joguk van rá, hogy jelentsenek egy ilyen vádat a hatóságoknak.” Az “abszolút jog” kifejezés nem az Őrtoronytól származik, hanem ez egy következőképpen definiált jogi kifejezés:

“korlátozás nélküli jog: olyan érvényesíthető jog, amely felhatalmazza a személyt arra, hogy saját belátása szerint cselekedjen/eljárjon, vagy tartózkodjon attól” (Merriam Webster).

A kifejezés a JT vének 'Terelgessétek Isten nyáját' c. kézikönyvének utolsó, “Irányelvek és magyarázatok bizonyos ügyek kezeléséhez” című fejezetében is szerepel.

“A gyermekmegbecstelenítés bűncselekmény. Soha ne tanácsoljátok senkinek azt, hogy ne tegyen feljelentést a rendőrségen vagy más hatóságoknál egy gyermekmegbecstelenítési ügyben. Ha megkérdeznek titeket, világosan mondjátok el, hogy mindenkinek a személyes döntése, hogy tesz-e feljelentést a hatóságoknál vagy sem, és bárhogyan is dönt valaki, azzal nem von maga után semmilyen gyülekezeti eljárást. A vének senkit nem fognak bírálni amiatt, ha feljelentést tesz a hatóságoknál. Ha az áldozat szeretne feljelentést tenni, minden joga megvan ehhez.” - 'Terelgessétek Isten nyáját', 132. oldal.

Világos, hogy azáltal, hogy éppen abban a kiadványban, amelynek tisztáznia kellett volna a súlyos ügyek kezelését, zavaros kijelentést jelentetett meg, az Őrtorony szántszándékkal zavart kelt az igazságszolgáltatással kapcsolatban. Sőt, mivel a vének részéről tétlenséget sugalmaz, és a bejelentés terhét az áldozatra helyezi, ködösíti az egész folyamatot. Nagy különbség van aközött, hogy soha nem mondjuk senkinek, hogy ne jelentse be, és aközött, hogy meg kellene tenni a feljelentést.

A JT bántalmazási ügyek túlnyomó többségénél az áldozatok kiskorúak, érzelmileg tönkrementek, szégyenlik a dolgot és képtelenek arra, hogy fölfogják, vagy irányítsák bántalmazójuk feljelentését, vagy magát a bűntényt. Gyakorlatilag az Őrtorony a következőt kommunikálja az áldozattal: “Nem tartunk vissza attól, hogy ha valóban szükségesnek érzed, bejelentsd a rendőrségen ezt a bűntényt, kötelességünk tájékoztatni, hogy ehhez abszolút jogod van, de nem is biztatunk rá, kivéve, ha minket, mint a vének testületét jogilag köteleznek arra, hogy kapcsolatba lépjünk a hatóságokkal.”

A 2013 áprilisában az ausztráliai Victoriában megtartott “A vallási és egyéb szervezetek gyermekbántalmazási ügykezelésére irányuló vizsgálat”, során (amely nem azonos a 2015-ös ausztrál parlamenti vizsgálóbizottsággal) Ms. Rachel Van Witsen, az Őrtorony jogi tanácsadója több alkalommal is visszaidézte ezt az “abszolút jog” kifejezést, többek között a következő, az Őrtorony álláspontját védő állításban is:

“Ezzel kapcsolatban azt szeretném még hozzátenni, hogy amikor ezt a tanácsot adjuk, annak az az előírás is része, hogy az első és legfontosabb a szervezeten belüli gyermekek védelme, kerüljön ez bármibe is. Jelenleg, mivel Victoriában a vallási szolgálattevőknek nincsen jelentési kötelezettsége, az áldozat, aki nagyon gyakran meg lett fosztva a méltóságától, ő kerül vezető pozícióba. Ez maradéktalanul az abszolút jogukban áll, és a véneket is erre utasítjuk, hogy mondja el az áldozatnak és a családjának, hogy abszolút jogukban áll értesíteni a hatóságokat, és hogy teljes mértékben támogatjuk őket, bármilyen döntést is hozzanak, és ennek a tanácsnak a részeként a véneket arra is utasítjuk, hogy teljes mértékben működjenek együtt a rendőrségi nyomozással."

Ms. Van Witsent a bíróság emlékeztette, hogy a 2008-as Ausztrál Bizonyítékról szóló Törvény különleges engedményt tesz bármilyen vallási vezető számára - bármilyen bűncselekmény részleteit büntetés nélkül bejelenthetik a civil hatóságoknak. Ezt az engedményt az Őrtorony kereken visszautasította.

Az alábbi részlet került napvilágra a tiszteletreméltó Nicholas WAKELING és az ausztrál fiókhivatal ügyeletes felvigyázójának, Terry O’Briennek a szóváltásából:

Mr WAKELING — Igyekszem most nagyon világosan fogalmazni. Amennyiben Önnek tudomására jutna egy gyermekbántalmazási eset az egyházban, jelentené azt a rendőrségnek?

Mr T. O’Brien — Nem, ha az áldozat nem akarja, hogy ezt jelentsék.

Mr WAKELING — Nem, én nem az áldozatról kérdezem Önt. Azt kérdezem: vajon Önök, mint szervezet jelentenék ezt a rendőrségnek, ha tudomásukra jutna egy gyermekbántalmazási eset a szervezetükön belül?

Mr T. O’Brien — Erre nincsen felhatalmazásunk.

Mr WAKELING — És miért nincsen erre felhatalmazásuk?

Mr T. O’Brien — A kötelező feljelentési törvény miatt.

Mr WAKELING — És ezt miért mondja?

Mr T. O’Brien — Mivel a felvigyázónak nincsen elsőbbsége az áldozattal szemben. Ez az áldozat abszolút joga és kiváltsága, hogy eldöntse, vajon kívánja-e az ügy — —

Mr WAKELING — Ha megengedi, szeretném idézni a Bizonyítási törvényt (Evidence Act), amelyről beszélünk, tehát a Bizonyítási törvény 127. bekezdése kijelenti:

“(1) Egy személy, aki jelenleg tagja, vagy tagja volt bármely egyház vagy vallási felekezet papságának jogosult arra, hogy megtagadja egy vallási jellegű vallomás megtörténtét, vagy tartalmának közzétételét másik személynek, amikor a papság tagja.” A törvény nem gátolja meg az egyházat az információ átadásától. A törvény egy mentességet tesz lehetővé az egyház számára, de a törvény nem gátolja meg az egyházat ebben az államban az információ nyújtásától. Amennyiben a szexuális gyermekbántalmazás ilyen jelentős probléma, Jehova Tanúinak egyértelműen lehetőségük van arra, hogy Önök szervezetként feladják ezt a jogukat és jelentsék az ilyen eseteket.

Ms VAN WITSEN — Abszolút így van.

[A félkövér és dőlt kiemelés a szerzőtől származik, az aláhúzás a fordítótól.]

Világos, hogy az Őrtorony védőügyvédje, Rachel Van Witsen két szék között a földre ült, miután formálisan egyetértett a bírósággal, ugyanakkor mégis egy olyan álláspontot védelmezett, amely hátráltatja az igazságszolgáltatást és az áldozatokat különösen hátrányos helyzetbe hozza.

Kinyilvánította, hogy “utasításaink szerint a gyermekek védelme az első és legfontosabb a szervezetben, bármibe is kerüljön ez”, miközben elutasítják, hogy cselekedjenek “bármibe is kerüljön ez.” A nemzetközi jogi törvényszékek megegyeztek, hogy közösségünk és gyermekeink megvédése érdekében a bántalmazóktól gyors, azonnali kapcsolatfelvétel szükséges a bűnüldözéssel és a gyermekvédelmi hatóságokkal, és ez a lépés semmilyen módon nem sérti mindazok szentírási és vallási hitnézeteit, akik keresztény szervezetekhez tartoznak.

Gyülekezeti Megfontolások

A jogi aggályokat követő részben az újonnan kiadott Őrtorony-levél nagy mértékben a kiskorúak ellen elkövetett fizikai és szexuális erőszakkal kapcsolatos vádakkal foglalkozó belső vizsgálódásnak szenteli a figyelmét. Figyelemre méltó, hogy egy olyan szervezet, amely annyi energiát fordít a belső vallási igazságszolgáltatási rendszerére, épp azoknak a nagyon is világi hatóságok egész világra kiterjedő nyomozásának a tárgya, amelyeknek állításuk szerint a Tanúk engedelmeskednek.

Az Őrtorony szervezet azt sugallja, hogy a saját erre vonatkozó eljárásuk védelmezi a kiskorúakat, azt állítván, hogy az elkövető megdorgálása és kizárása arra figyelmezteti a közösséget, hogy bántalmazó van közöttük. Azonban ez az állítás megtévesztően gyenge. Sok esetben az áldozatok csak akkor emeltek szót, miután az elkövető óriási károkat okozott nem csak nekik, hanem a legtöbb esetben több áldozatnak is, akiknek a száma dupla számjegyű. A Gyermekbántalmazásért Felelős Ausztrál Parlamenti Vizsgálóbizottság azt találta, hogy az ismert 1006 gyermekbántalmazási esetnél a bántalmazottak száma több, mint 1730 volt.

A Jehova Tanúi vallással kapcsolatban lévő bántalmazók nagyon jól tudják, hogy a civil hatóságokkal való együttműködés hiánya, valamint az elhíresült “két tanú” szabály hozzájárul egy olyan, toleráns környezet kialakulásához, amely a valláson belül megnyitja az utat a bántalmazók és ártatlan Tanú-gyermekek közötti szexuális töltetű találkozásokhoz.

Amit talán sokan nem tudnak, az az, hogy a gyermekbántalmazás miatti kiközösítés meglehetősen ritka jelenség. (Sok esetben a vének “hazugság” miatt közösítettek ki valakit, semmint a valódi bűntett, a gyermekbántalmazás miatt.) Nyilvánvaló, hogy a legtöbb bántalmazó kategorikusan tagadja a bántalmazás vádját, megakadályozva ezzel a további igazságszolgáltatást, mert a bűntett nem kerül két szavahihető tanú által “megalapozásra”. A bántalmazó rendkívül ritka vallomásától eltekintve a jogi bizottság általi ítélethozatalnak egyetlen módja az lenne, hogy ha két független áldozat jelentkezne, és egy időben ugyanazzal a bűntettel vádolná az elkövetőt. Ez szintén rendkívül ritka. Mivel a Tanú áldozatokat gyakorlatilag elriasztják attól, hogy kapcsolatba lépjenek a hatóságokkal, annak az esélye, hogy további áldozatok lépjenek elő, még kisebb.

judicial-committee.jpg

  1. Bírói Bizottság: Ha a vének testülete arra a következtetésre jut, hogy elegendő szentírási bizonyíték áll rendelkezésre, amik indokolttá teszik egy gyülekezeti bírói bizottság létrehozását gyermekbántalmazás miatt, a vének testülete koordinátorának először kapcsolatba kell lépnie a körzetfelvigyázóval. (ks10 5. fej. 37. bek; 6. fej. 1-2. bek.). A körzetfelvigyázó egy tapasztalt vént fog kijelölni, hogy elnököljön a bírói bizottságban, és amennyiben szükséges, a fellebbviteli bizottságban. Ha a bűn elkövetése megalapozottnak bizonyul, és a bűnös nem bánja meg, akkor ki kell közösíteni. (ks10 7. fej 26. bek.) Másrészről, ha a bűnös megbánta bűnét, és feddésben részesült, a feddés tényét be kell jelenteni a gyülekezetnek. (ks10 7. fej. 20-21. bek.) Ez a bejelentés védelmet nyújt a gyülekezetnek.

A gyermekmolesztálási ügyekben eljáró vének számára készült lista, mint azt az új, augusztus 1-i levélben is látjuk, szinte végeérhetetlen. Ami teljesen elborzasztó az az, hogy a gyermekbántalmazással vádolt és elítélt személy nemcsak a Jehova Tanúi összejöveteleit látogathatja, de a nyilvános háztól-házig való szolgálatban is részt vehet, valamint be is meríthetik (vagy vissza is fogadhatják), mint jóváhagyott gyülekezeti tagot.

restrictions.jpg

  1. Korlátozások: A véneknek gondosan követniük kell minden iránymutatást, amit a Szolgálati Osztály nyújt azokkal az ésszerű lépésekkel kapcsolatban, amelyeket a kiskorúak védelmében szükséges megtenni, hogy megvédjük őket az olyan személyektől, akik gyermekbántalmazás elkövetői voltak. Például a Szolgálati Osztály iránymutatást nyújt, amikor (1) egy gyülekezeti bírói bizottság megállapítja, hogy egy személy, aki bűnös gyermekbántalmazásban megbánta a tettét és a gyülekezetben marad, (2) amikor egy gyermekbántalmazásért kiközösített személyt visszafogadnak, (3) amikor egy kereszteletlen hírnököt vagy megkeresztelt gyülekezteti tagot, aki tagadja a gyermekbántalmazás  vádját, elítélnek a világi hatóságok, (4) egy olyan személy, akit a közösség vagy a gyülekezet gyermekmolesztálónak tart, hírnökké vagy a gyülekezet megkeresztelt tagjává  válik.

Az említett levél előír bizonyos, a bántalmazóra vonatkozó “korlátozásokat”:

“A vének figyeljenek arra, hogy ez a személy soha ne tartózkodjon egyedül egy kiskorú személlyel, ne barátkozzon velük, és ne mutassa ki irántuk való vonzalmát, stb.”

Valóban korlátozás ez? Nem, nem az. Ez egy javaslat arra, hogy intsék a bántalmazót, hogy elkerülje az olyan helyzeteket, amelyek bántalmazáshoz vezethetnek. Egyetlen aggódó szülőt sem nyugtatná meg az a tudat, hogy egy Jehova Tanúja vén intette ezt a beteges személyt, hogy kerülje a gyermekével való kapcsolatot. A bántalmazók komoly személyiségzavarral küzdenek, valamint manipulatívak és zsarnokoskodók. Amikor elhatalmasodik a deviáns késztetés, nincs a világon az az intés ami visszatartana egy bántalmazót attól, hogy a saját beteges szexuális vágyainak megfelelően manipulálja a körülményeket.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a Jehova Tanúi egyáltalán semmiféle szakmai segítséget, tanácsadást nem nyújtanak sem a szexuálisan bántalmazott áldozatnak, sem azoknak az elkövetőknek, akik vallási menedkéjogokot szeretnének nyerni a szervezeten belül. Ez azért van, mert mint szervezet egyik csoport számára sem támogatnak semmilyen elfogadott kezelést. Az elkövetőkkel kapcsolatban még a professzionális segítségnyújtásra tett javaslat is szembetűnően hiányzik a JT-k szabályzatából. Azzal semmi problémájuk nincs, hogy visszafogadjanak, bemerítsenek, sőt, néhány esetben különféle előjogokat ajánljanak fel az elkövetőknek, de hogy arra bíztatnák őket, hogy mentális egészségügyi szakemberrel konzultáljanak, azt elutasítják.

Az áldozatok számára nincs segítség

Az idő alatt, amíg a Jehova Tanúi szervezetével kapcsolatban voltam, feltűnő volt az idegenkedés azzal szemben, hogy bárki számára, akik mentális betegségben, depresszióban, alkoholizmusban, vagy a gyermekkori bántalmazás hatásai miatt szenvedtek, professzionális tanácsadást, segítségnyújtást ajánljanak. Úgy hiszik, hogy az első számú tekintély ilyen esetekben a Biblia, de csakis úgy, ahogy a Jehova Tanúi Vezető Testülete azt interpretálja.

Ez is csak egy újabb akadály főleg a gyermekbántalmazás áldozatai útjában, akiktől eddigre már többnyire megtagadták a polgári igazságszolgáltatást és a gyermekvédelmi képviselők általi segítségnyújtást.

Ahogyan vonakodnak attól, hogy a tudomásukra jutott feltételezett gyermekbántalmazások ügyében felvegyék a kapcsolatot a rendőrséggel, vonakodnak attól is, hogy kidolgozzanak egy jóléti tervezetet arra, hogy az áldozatok hogyan vegyék föl a kapcsolatot a megfelelő szakemberekkel, akik képesítéssel rendelkeznek a testi vagy szexuális bántalmazás kezelésére. A segítő szakmai tanácsadás egyetlen helyen kerül említésre az Őrtorony levelében, a 11. bekezdésben, amely a következőket írja:

“A vének által nyújtott lelki pásztorlás mellett az áldozat vagy a családja dönthet úgy, hogy konzultál mentális egészségügyi szakemberrel. Ez egy személyes döntés lenne a részükről.”

Tehát megint a “szellemi pásztorlás” az első, amit ablakmosók, ácsok, építési vállalkozók és mások, olyan személyek nyújtanak, akiknek semmiféle képesítésük nincs arra, hogy bármilyen tanácsadást végezzenek. Tovább ront a dolgon, hogy ezek a személyek minden esetben szándékoltan férfiak, súlyosbítva a női áldozatok amúgy is érzékeny helyzetét.

A javaslat, hogy az áldozat “dönthet úgy”, hogy felkeres egy mentális egészségügyi szakembert, és hogy ez egy “személyes döntés” lenne, bemutatja a Tanúk jól ismert ellenállását azzal szemben, hogy megnyissák elméjüket és feltárják legmélyebb gondolataikat “világi” személyek, valamint azok előtt, akiket ők “úgynevezett szakembereknek” hívnak, és akik nem a Jehova Tanúinak “legfőbb érdekeit” tartják szem előtt.

Ennek az álláspontnak a bizonyítékát számtalan Őrtorony és Ébredjetek! cikkben is megtalálhatjuk, mint például az Ébredjetek! 1986. szeptember 8-i példányában, amely a mentális betegségekről szól:

“Az orvostudomány manapság hasonlóan korlátozott. Igaz, hogy az ember megtehet bizonyos ésszerű lépéseket annak érdekében, hogy némi megkönnyebbülést érjen el. De ahelyett, hogy beleesnénk az elérhetetlen gyógymód utáni folytonos keresgélés csapdájába, egyszerűen megtanulhatnánk együtt élni a betegséggel és elviselni azt.”

A 1982. augusztus 8-i Ébredjetek! magazin “Bölcs egészségügyi döntéshozatal” című cikke kimondja:

“A bölcs célkitűzés az lehet, hogy megpróbáljuk életünk legnagyobb részét orvosságok és terápiák nélkül élni. Azoknak a száma, akik elmondhatják magukról, hogy pirula-mentes életet élnek, egyre csökken.”

Nem Jehova Tanúja szülők kizárva

A Jehova Tanúinak szervezete azon az alapon kormányozza tagjait, hogy a család minden tagjának el kell fogadnia az “igazságot”, és bárkit, aki nem fogadja el a vallásukat, “hitetlennek” nevez. Nyilvánvaló, hogy ha a férj és a feleség nem osztja a Tanúk teológiáját, ez a részlet lényegtelenné válik, amint kiderül, hogy egyik gyermekük bántalmazás áldozatává vált. Viszont a Jehova Tanúinak vezetősége sem a véneknek szóló 2016-os frissített levélben, sem a szintén számukra írt ‘Terelgessétek Isten nyáját’ című kézikönyvben nem tesz említést nem-Tanú szülők bevonásáról  a bántalmazási ügyben való nyomozás során.

“Gyermekbántalmazás áldozatával való megbeszélés során, ha az áldozat még kiskorú, a vén soha ne egyedül találkozzon a kiskorúval, hanem minden esetben vonjon be egy másik vént, valamint a gyülekezet egy másik felnőtt tagját, lehetőleg az áldozat szülő(i)t.” (2016. augusztus 1-i levél a vénekhez, 11. bek.)

Ez egy nagyon aprócska részlet, de a “lehetőleg” kifejezés ajtót nyit annak, hogy egy olyasvalakit is bevonjanak a megbeszélésbe, aki nincs szülői kapcsolatban az áldozattal, például olyan esetekben, amikor az egyik szülő elhunyt, ő a vádlott, vagy nem Tanú. Ez emlékeztet bennünket arra, hogy a JT vének által lefolytatott nyomozásnak a való világban semmilyen jelentősége nincs - csak arra való, hogy végrehajtsák a vallásos törvényszéki rituáléjukat.

A nem-Tanú szülő valószínűleg már eleve tisztában van azzal, hogy jelenléte egy JT bírósági ülésen abszolút nem kívánatos. Az Őrtorony szerint ő halálra méltónak tekintendő. Egy hitetlennel való házasságkötés következményeiről így ír a 2002. május 1-i Őrtorony:

“A Malakiás 2:12-ben fogalmazódik meg Isten véleménye arról, ha valaki nem hívő személlyel köt házasságot. „Elveszt az Úr mindenkit, a ki ezt cselekszi” — olvashatjuk itt. A keresztények tehát arra kapnak ösztönzést, hogy „csak az Úrban” kössenek házasságot (1Korintus 7:39). A keresztények között nem ’vesztik el’ azt a hívő személyt, aki nem hívővel köt házasságot. De ha a házastársa nem változtat az álláspontján, mi lesz vele, amikor Isten nemsokára véget vet ennek a rendszernek? (Zsoltárok 37:37, 38).”

Ha esetleg nem ismeri a Biblia “elveszt” kifejezését, Isten általi kivégzést jelent. Az Őrtorony hangsúlyozza, hogy a kereszténység előtti időkben a hitetlennel való házasságkötés halált eredményezett. A 21. században a félelmet használják ki - azt állítják, hogy ugyanez a cselekedet Jehova általi halált eredményez az armageddoni csatában.

A változások összefoglalása

A 2012. október 1-i véneknek szóló levél óta négy év telt el, és míg az Őrtorony eljárásmódja a gyermekbántalmazási esetekkel kapcsolatban stagnál, jogi és adminisztrációs okok miatt a JT szervezete úgy látta jónak, hogy a következő változásokat tegye közzé, amint az az 2016. augusztus 1-i levélben is áll:

  • A “két tanú” kifejezés megszűnt, de  az irányelv maga nem változott
  • Azt az állítást, hogy a “fiókhivatal” dönti el, hogy kit tekintünk “bántalmazónak” kivették
  • A gyermekpornót néző felnőttekkel kapcsolatos iránymutatásokat kivették
  • Azt az állítást, hogy a “fiókhivatal” dönti el, hogy a bántalmazót “gyermekmolesztálóként” kell-e számon tartani, kivették
  • Az áldozat bevonásával történő belső nyomozásnak nem kell a megvádolt bántalmazó jelenlétében lefolynia
  • A véneket utasították, hogy TÖRÖLJÉK KI a 20. és 21. bekezdést a 'Terelgessétek Isten nyáját' c. véneknek szóló kézikönyv 12. fejezetéből.

Az utolsó tétellel kapcsolatban az Őrtorony törölt néhány nagymértékben káros iránymutatás, főleg azzal kapcsolatban, hogy hogyan kezeljék a vádló (az áldozat)  tanúvallomását. Részben a 2012-es levél a következőket írta:

“A vádlóval kapcsolatosan a következő kérdéseket kell megválaszolni: (1) Milyen érettségi szinten van a gyermek, vagy a fiatal? (2) Olyan magatartást ír le, amelyet az életkorából adódóan normális esetben nem ismerhetne? (3) A gyermeket, vagy a szüleit komoly, érett keresztényeknek ismerjük? (4) Megbízható a memóriája, vagy kihagy, esetleg elnyomott emlékek is közrejátszanak? (w95 11/1 25-26. oldal) (5) Milyen a szülők megítélése? (6) Szellemileg és érzelmileg érettek? Miután gondosan megvizsgálták az ügyet, a fiókhivatal útmutatást ad arra vonatkozóan, hogy a váddal kapcsolatban milyen információ kerüljön megosztásra az új gyülekezet véneivel - ha egyáltalán megosztanak bármennyit is.”

Az Őrtorony nemcsak, hogy megtagadta a megfelelő hatóságok tájékoztatását a gyermekbántalmazási vádakkal kapcsolatban, hanem még alapos vizsgálat alá is vetette az áldozatot, arra utalva, hogy az illető éretlen, rossz a memóriája, megbízhatatlanok a szülei, vagy csak kitalálták  az egészet. Ezek a visszataszító és helytelen kérdések a Jehova Tanúi véneinek szánt írásos rendeletekből eltűntek, de biztosak lehetünk benne, hogy személyesen föl fogják őket tenni, amikor a vének értesítik a jogi és szolgálati osztályt.

Belső nyomozások

Míg a 2016-os gyermekbántalmazási ügyekkel kapcsolatos levélben a változások jobbára kihagyások, egy hozzáadás van benne - egy új keletű irányelv, ami a következőket mondja ki:

“A véneknek szem előtt kell tartani, hogy a nyomozás, valamint a jogi bizottsági procedúra alatt a szexuális gyermekbántalmazás áldozatának nem szükséges állításait a feltételezett elkövető jelenlétében előadnia.”

Jehova Tanúja gyermekeknek már annak a gondolata is traumát okozott, hogy felfedjék azt, hogy valaki hozzájuk nyúlt, vagy bántalmazta őket, nemhogy az, hogy ezt az szörnyűséget újraéljék egy csoport Tanú vén előtt. Ami még rosszabb, ezidáig egy vallásos ítélőszék előtt kellett bántalmazójukkal szembenézniük.

Bár néhányan azzal érvelnek, hogy a “nézz szembe a bántalmazóddal” őrültség elhagyása egy jó irányba tett lépés, nem szabad elfelejtenünk, hogy az áldozatnak MÉG MINDIG részletesen végig kell mennie bántalmazása részletein a nyomozást végző vének előtt. Hacsak az áldozat nem kiskorú, az Őrtorony új irányelvei TOVÁBBRA IS előírják számára, hogy ugyanazokkal az emberekkel ossza meg bántalmazásának részleteit, akik azt tanítják, hogy Armageddon a nyakunkon van, és akik megtagadnák az életmentő vérátömlesztést egy ártatlan gyermektől.

Ezek a bírósági tárgyalások azok számára, akinek részletesen be kell számolnia bántalmazásának mocskos részleteiről kellemetlenek, megalázóak és nagy feszültséggel járnak. Emlékszünk, ugye, hogy akik a teremben vannak iparosok, eladók, festők és vízvezeték-szerelők - bármi, csak nem képzett terapeuták.

Arról se felejtkezzünk el, hogy a véneknek bántalmazási esetekben kötelességük először a JT jogi és szolgálati osztályait értesíteni, ami azt jelenti, hogy irányelveik lényegében ugyanazok maradtak: A Tanú vének majdnem minden esetben az elsők, akik kihallgatják a szexuális gyermekbántalmazás áldozatait.

Ez egy lényeges akadály azon gyermekvédelmi és polgári eljárások útjában, amelyek a legtöbb országban irányadóak. Attól a pillanattól kezdve, hogy megemlítik, vagy jelentik a bántalmazást, csakis képzett szakemberek foglalkozhatnának az üggyel.  A feltételezett bántalmazási ügyek etikátlan és szakmaiatlan kezelésének súlyos következményei lehetnek.

A törvényszéki meghallgatások témaköréről az amerikai National Institutes of Health (Nemzeti Egészségügyi Hivatalok) 2013-ban kiadott egy tanulmányt, amely a többszörös kihallgatás és a sértett tanúvallomásának törékenységét vizsgálja:

“A szexuálisan bántalmazott gyermekeknek annak ellenére gondot okoz saját bántalmazásuk részleteinek feltárása, hogy a gyermek által elmondott történet valószínűleg a diagnosztikus értékelés legfontosabb része, és ez vezethet az elkövető(k) elítéléséhez. (Berkoff, Zolotor, Thackeray, Shapiro, & Runyan, 2008) A Szexuálisan Bántalmazott Gyermekek Alkalmazkodási Szindrómája [angolul rövidítve CSAAS] modell azt állítja, hogy a gyermekek titoktartással, tehetetlenséggel, visszatartással és alkalmazkodással, késleltetett és nem meggyőző leleplezéssel, illetve visszavonással reagálnak szexuális bántalmazásukra. (Summit, 1983) A bántalmazás fölött érzett felelősség, szégyen és társadalmi megbélyegzés, az elkövető, a saját maguknál, testvérüknél, a nem elkövető szülőnél bekövetkező következményektől való félelem mind hátráltathatja a gyermeket abban, hogy képes legyen elmondani, mi történt vele. (Goodman-Brown, Edelstein, Goodman, Jones, & Gordon, 2003; Summit, 1983) Az idősebb gyermekek továbbá rettegnek attól, hogy a szüleit bebörtönzik, a testvéreit kiszakítják az otthonukból, és hogy elveszíthetik az anyagi biztonságukat. (Block, Oran, Oran, Baumrind, & Goodman, 2010) Tehát számos ok bármelyike vezethet oda, hogy egy gyermek nem tárja föl az őt ért bántalmazást.”

A következtetés, amelyre bármely értelmes ember eljuthat az, hogy a gyermekbántalmazás áldozata rendkívül sérülékeny állapotban van, és kihallgatásukat csakis tanult és képzett gyermekvédelmi szakemberek és a bűnüldözési szervek különleges áldozatokkal foglalkozó részlege végezhetik. A vének, akik szellemi vezetés feltételezése alapján, vagy belső nyomozás okán avatkoznak, vagy szólnak bele az ügybe, visszafordíthatatlan károkat okozhatnak a sértettnek és akadályozhatják az igazságszolgáltatást.

Hogyan reagált a többi vallás?

Szembetűnő ellentétként azzal a szörnyű bánásmóddal szemben, ahogyan a Jehova Tanúi a gyermekbántalmazási ügyekben eljártak, más vallások, amelyek hasonló tragédiákat tapasztaltak meg, megtanulták a leckét, bocsánatot kértek és olyan hatékony irányelveket fektettek le, amelyek a gyermekek védelmét helyezik előtérbe és zéró toleranciát vezettek be a gyermekbántalmazókkal kapcsolatban.

Például a Katolikus Egyház Baltimore, Marylandi Érseksége létrehozott a honlapján egy Gyakori Kérdések oldalt, amelynek címe: „Hogyan reagáljon a gyülekezet a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos vádakra” (“How the Church Responds to Sexual Abuse Allegations.” )

Az itt közzétett irányelvek a következőket tartalmazzák:

“A Baltimore-i Érsekség elkötelezett az egészséges szolgálat mellet és arra törekszik, hogy kizárólag hozzáértő, képzett és felelősségteljes alkalmazottakkal dolgozzon. Azoknak a  papoknak, Érsekségi alkalmazottaknak és önkénteseknek, akik gyermekekkel dolgoznak, megvizsgáljuk büntetőjogi előéletét. Továbbá kiképezzük őket arra, hogyan teremtsenek biztonságos környezetet, és hogyan ismerhetik föl a bántalmazást, hogyan jelentsék azt. A gyermekeket - közöttük azokat is, akik katolikus iskolába, vagy vallási oktatási programokra járnak - a katolikus erkölcsi tanoknak megfelelően megismertetjük az egészséges kapcsolatokkal és határokkal.”

Ezzel szemben, a Jehova Tanúi szervezete továbbra is úgy nevez ki felelősségteljes pozíciókba véneket és kisegítőszolgákat (diakónusokat), hogy SEMMIFÉLE HÁTTÉRVIZSGÁLATOT nem végeznek. Bármelyik férfi Jehova Tanúja, ha megdolgozik érte, tekintéllyel járó pozíciót érhet el anélkül, hogy bármiféle szakmai képzést kapna, vagy hogy joga lenne ahhoz, hogy kinevezett vén- vagy szolgatársait háttérvizsgálatnak vesse alá.

A fent említett honlap továbbá kimondja:

“Az Érsekség betartja a marylandi törvényeket, amelyek előírják, hogy gyermekbántalmazás gyanúját jelenteni kell a polgári hatóságoknak. Maryland törvényei szerint bármely személy, akinek oka van azt feltételezni, hogy egy gyermeket bántalmazás ért, a feltételezett bántalmazást köteles jelenteni a polgári hatóságoknak, abban az esetben is, ha a feltételezett áldozat már elmúlt 18 éves, valamint azokban az esetekben is, ha a feltételezett elkövető már elhunyt. Ha a gyülekezet alkalmazottja gyanúsított elkövető, a feltételezett bántalmazást jelenteni kell az Érsekség Gyermek- és Ifjúságvédelmi Irodájának is.”

A Jehova Tanúi vénei továbbra is kibújnak a bántalmazási esetek polgári hatóságok felé történő jelentésének felelőssége alól - ezt csak kényszer hatására teszik meg.

Jelenleg hogyan segíti a Katolikus Egyház az áldozatokat?

“A Baltimore-i Érsekség hosszú ideje elköteleződött a bántalmazás során sérült személyek kezelése és gyógyulása mellett. Bocsánatot kérünk és felajánljuk tanácsadói és pasztorális szolgálatainkat. Az Érsekség szintén felismeri a családtagoknak nyújtott segítség fontosságát. Ezt tesszük mindaddig, amíg hasznos, az elkövetés időpontjától függetlenül. Ezt a támogatást a bírósági perektől és a bűncselekmény elévülésétől függetlenül nyújtjuk. Eddig 2,8 millió dollárt fizettünk ki az áldozatot segítő tanácsadó szolgálatra, és több, mint 7,6 millió dollárt közvetlenül az áldozatoknak, illetve a túlélőknek. Az Érsekség továbbra is több százezer dollárt költ évente arra, hogy segítse az áldozatokat és védelmezze a gyermekeket.”

Míg az Őrtorony szervezet továbbra is befeketíti az összes másik vallást, romlottnak, vagy “hamisnak” bélyegezve azokat, nem tudunk elmenni az Érsekség nyíltsága mellett, amellyel egyszerűen kimondják, hogy “bocsánatot kérünk” és azzal folytatják, hogy tanácsadást és anyagi támogatást ajánlanak fel az áldozatoknak. Ez azt jelenti, hogy a katolikus szervezet elismeri, hogy nem volt igazuk és vállalják a felelősséget azért, hogy nem nem tudták megóvni a gyermekeket a bántalmazástól.

Mi a jelenlegi eljárásmódjuk az erőszakkal kapcsolatos vádak kezelésére?

“Jelenleg, ahogy már sok éve, az Érsekség segítséget és gyógyulást ajánl a feltételezett erőszakos cselekmények áldozatainak. A gyülekezet az ügyet azonnal jelenti a polgári hatóságoknak. Ha arra a helyi hatóságok felhatalmazást adnak, az Érsekség nyomozást folytat az ügyben - feltéve, hogy a vádlott személy még életben van - valamint folyamatosan tartja a kapcsolatot a bűnüldöző szervekkel. Ha a vád hitelesnek bizonyul, a vádlottat végleg eltávolítják a szolgálatból, és eltiltják attól is, hogy bármilyen minőségben akár az Érsekségben, akár bármilyen más katolikus intézményben szolgáljon.” (kiemelés tőlünk)

Míg a JW Survey (és a jehovatanui.blog.hu sem - a ford.) nem támogat vagy javasol egyetlen vallást vagy hiedelemrendszert sem, azt elismerjük, ha egy szervezet legalább bocsánatot kér a gyermekbántalmazási vádak helytelen kezeléséért, és ha drasztikus lépéseket vezet be annak érdekében, hogy megfordítsa azt a folyamatot, ami eredetileg a problémát okozta.

Az hatóságoknak történő azonnali bejelentés, a szexuális bűncselekményt elkövető egyének végleges kizárása azt bizonyítja, hogy lehetséges a változtatás, bármilyen nagy is a szervezet, akármennyire is kiterjedt problémáról van szó.

E cikk írásának idején a Jehova Tanúi a destruktív szervezeti látásmód miatt bírósági eljárások és a negatív sajtó áradatával néznek szembe. Végül be kell, hogy lássák, nem valami jól szolgálták a saját érdekeiket. A jogi osztályaikat világszerte megbírságolják, az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, az Egyesült Királyságban, és számos más országban külső jogi cégeket kényszerülnek megbízni jogi tanácsadással annak érdekében, hogy saját magukat megvédjék.

Az Őrtorony továbbra is a szervezetükön belül előforduló gyermekbántalmazási ügyek jelentéseinek hatalmas adatbázisát halmozza föl, de bírósági végzés ellenében sem hajlandó kiadni ezeket a dokumentumokat, valamint annak érdekében, hogy kivonja magát a felelősségrevonás alól, az összes jogi stratégiát kimerítette.

Az elmúlt nyáron a Kaliforniai Legfelsőbb Bíróság napi 4 000 USD bírságot vetett ki az Őrtorony szervezetére, mert nem volt hajlandó együttműködni a bíróság tényfeltáró végzésével. Ez a bírság a bíróság megítélése szerint egy “kisebb szankció”, amelynek célja, hogy rábírják az Őrtornyot a bírósági rendelet betartására, és ami a végső büntetésnek, amelynek kiszabásáról néhány héten belül dönt a bíróság, csak egy kis töredéke. [Magyarul erről itt lehet még olvasni: “Lehetsz hűséges Istenhez, miközben elrejted a tényeket?”]

Mindez azoknak merev és katasztrofális irányelveknek a következménye, amelyek számtalan áldozatnak megnyomorították az életét, és amelyeket a Jehova Tanúi szervezetének gyanútlan tagsága - akiknek aligha van tudomásuk vallásuk kockázatos jogi helyzetéről -  finanszíroz. A JW.org honlap gyakran jelentet meg a hírek között olyan cikkeket, amelyek  a vallásszabadságuk érdekében folytatott küzdelemről szólnak, de egyetlen egyszer sem posztoltak olyan történetet, amely a nagy nyilvánosságot kapó  gyermekbántalmazási ügyekben folytatott küzdelmeiket mutatná be.

Még azoknak a véneknek is, akik a fent említett irányelveket és utasításokat végrehajtják, szinte semmilyen tudomásuk nincs a háttérben meghúzódó lényegről. Utasításokat követnek, teljesen megbízva a Vezető Testületben és a jogi osztályukban.

Egyáltalán nem esik jól ezekről a dolgokról írni, mivel ezzel olyan társadalmunk egészét érintő repedést leplezek le, amely lehetővé teszi, hogy a Jehova Tanúi arra használják a jogi kiskapukat, hogy a saját belső igazságszolgáltatási rendszerüket pont azok fölé a világi hatóságok fölé emeljék, amelyekről azt állítják, hogy tiszteletben tartják őket. A Tanúk azt állítják, hogy engedelmeskednek a polgári vezetőknek, kivéve, amikor a törvényeik szembe kerülnek Isten törvényeivel - habár, a gyermekvédelmi törvényeknek való engedelmesség sem sérti a keresztény elveket.

Az Őrtorony annyira küzd annak érdekében, hogy a gyermekbántalmazási vádakat tartalmazó titkos adatbázisát oltalmazza, hogy ez nem csak azt a kérdést veti föl, hogy vajon hány ilyen eset szerepel ezen a listán, hanem hogy vajon kiknek a nevei kerülnek felszínre, ha egyszer nyilvánosságra kerül. A következmények súlyosabbak lehetnek annál, mint amit ez a szervezet kibírna.

Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság.

                Példabeszédek 16:18

john-redwood-signature.jpg

Az vénekhez intézett Őrtorony-levél átgondolt és sokatmondóan részletes elemzéséért kérjük látogassa meg Cedars csatornát (angol nyelvű link):

[Az esetleges félreértések tisztázása érdekében a cikk fordítói szeretnék jelezni, hogy a jelen cikk az angolszász, illetve ausztrál jogrendre nézve tartalmaz releváns információkat, tehát a cikk tartalmát ebben az esetben sem lehetséges a magyar jogi viszonyokra kivetíteni. A cikk fordítása és közzététele így kizárólag tájékoztatási, információterjesztési célokat szolgál.]

Forrás: http://jwsurvey.org/child-abuse-2/news-bulletin-watchtower-releases-updated-child-abuse-directive-to-elders-lack-of-adequate-policy-change-continues-to-endanger-jehovahs-witness-minors

Fordította: Athown, Columba

Címkék: pedofília

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr4011843011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a századik juh 2016.10.27. 15:36:02

“A vének figyeljenek arra, hogy ez a személy soha ne tartózkodjon egyedül egy kiskorú személlyel"

Valójában soha, még szolgálatban sem mehetne kiskorú/több kiskorú 1, azaz egy db felnőttel.

Sajnos megfigyelhető egy újfajta (?) trend a szervezetben:

A búza-osztályból választanak felvigyázókat, hogy nehogy pedofilok legyenek ott.

Érződik is a meleg keresztényi szeretet a gyülekezetekben, de a fiókhivatalokban meg pláne.

Szívük joga, de szerintem már ez is pozitívum, hogy leírtak ilyet.

De akkor ez most új világosság, azaz Jehovától jött a Fiastyúkról, vagy egy egyszerű jogi változtatás a H.& É. Vezető Testülettől?

Ihletett avagy sem?

Miket beszélek, hisz minden ihletett, ami töllük jön, még a hazugságuk is ihletett!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2017.03.17. 16:36:17

Ma olvastam egy elég jó összefoglalót a más egyházakban tapasztalható helyzetről. A Tanúk itt szóba sem kerültek, ugyanakkor a megfogalmazott gondolatok bármely egyházra vagy közösségre alkalmazhatónak tűnnek.

Érdemes azt is megfigyelni, hogy bár bántalmazás ezek szerint mindenhol előfordul, egy bizonyos hívő csoport mégis mennyire könnyen mutat rá egy másik csoportra, hogy az adott problémát hol is kellene elsősorban keresni.

keresztenycsalad.blog.hu/2017/03/16/4_dolog_amit_az_egyhazaknak_a_gyermekmolesztalasrol_tudniuk_kellene
süti beállítások módosítása