EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Z Á R S Z Ó Robert Bowman előadásaihoz

2016.08.31. 23:30 | Johnny Joker | 27 komment

                Úgy nyolc hónappal a kiközösítésem után, miután 13 évig voltam Jehova Tanúja, vén, általános úttörő, angol csoport vezetője, miegymás, meglehetősen depressziós állapotba kerültem. Addigra már kétszer kértem írásban a visszafogadásomat, de a Tisztelt Bírói Bizottság még csak válaszra se méltatott semmilyen formában.

                Sokat imádkoztam Istenhez – akit akkor még Jehovának szólítottam -, hogy bocsásson meg vétkeimért és mutasson kiutat nekem ebből a helyzetből. Egyik napon bevillant az eszembe, hogy ha Jehova Tanúinál van az igazság, akkor azt NEM KELL FÉLTENI semmilyen kritikától, az MINDENNEL SZEMBEN meg kell, hogy álljon!

                Felléptem az internetre és kb. Egy órán belül a „Mindenkinek Jehova Tanúiról” című blogon voltam, ahol megtaláltam Raymond Franz „Lelkiismereti válság” c. könyvét és online elkezdtem olvasni. Úgy 5 oldalanként abba kellett hagynom, annyira ledöbbentett. Két hét alatt rájöttem, hogy engem átvertek. De akkor még 5 hónapig jártam a Tanúk összejöveteleire, mert nem láttam jobbat.

                A két hét után bevillant az agyamba Szőke Imre neve, akit nagyon nem kedveltem korábban, ő volt a Református Presbiteriánus Egyház itteni lelkésze, akit démonosnak tartottam, de neki volt a legnagyobb teokratikus könyvtára, amit láttam, és őt nem tudtuk egyedül lehengerelni a Tanúk teológiájával.

                Tőle kaptam Edmund C. Gruss „Elhagytuk Jehova Tanúit” című könyvét, amit itt fejezetenként szoktunk Columbával közölni. És Tőle kaptam meg Robert Bowman 4 előadását a Tanúkról (aztán később Szalai András „Jehova és a Szervezet c. könyvét is) pendrive-on. Nagyon tetszettek és nagyon sokat segítettek nekem abban, hogy rájöjjek, MIBEN és HOGYAN vagyok átverve.

                Mivel a blognak nagyon hálás vagyok, Johnny Jokernek és Columbának pedig személy szerint is, elhatároztam, hogy hátra lévő életemben MINDEN ERŐMMEL azon leszek, hogy MINDENKIT, akit csak TUDOK, felvilágosítsak arról: Jehova Tanúi NEM AZ IGAZ VALLÁS, vezetői Brooklynban csalók, akik pénzért félrevezetnek milliókat, akik hiszékenyek és jóindulatúak (többségükben), amint magam is az voltam.

                Ezért készítettem el előadásomat a Tanúkról, (majd később a mormonokról, mert ők is félre vannak vezetve) és fordítottam le Robert Bowman 4 előadását is.

                Abban a reményben tettem azokat közkinccsé, hogy LESZNEK, és egyre TÖBBEN lesznek, akik komolyan elgondolkodnak saját egyházuk tanításain, és ha Jehova Tanúi, akkor őszintén szembenéznek azzal, hogy NEM a Biblia igazságait tanítják nekik!

                Komoly teológiai tudás áll Rob Bowman mögött, és úgy vélem, BEBIZONYÍTJA, hogy az ortodox teológia sokkal komolyabb, mint a Tanúk összefércelt és sok helyről ellopkodott tákolmánya, amit „igazságnak” neveznek. 2000 év ortodox keresztényei, 500 év reformátorai NEM ostoba bolondok gyülekezete, akik tévtanításokat hirdetnek, hanem hithű keresztények, akik KOMOLYAN veszik a Bibliát, és ALAPOSAN tanulmányozták azt! Életükkel is visszatükrözik mindezt!

                Ez persze nem csökkenti a liberális népegyházak felelősségét a Biblia eltorzításában, a keresztényi élet megcsúfolásában, de NEM EZ a Krisztusi Egyház. Az MA IS létezik, Isten kegyelméből tevékeny és síkra száll Krisztus TISZTA tanításaiért, ugyanakkor NEM VET MEG másokat, NEM felsőbbrendűségét hangsúlyozza, és NEM ír elő KÖTELEZŐ egységet MINDENBEN, továbbá NEM felügyeli tagjai MINDEN EGYES lépését, noha PÁSZTOROLJA őket, ami lelki SEGÍTSÉGET jelent.

                Nem láttam eddig komoly kritikát Rob előadásaival kapcsolatban, de bíztatok mindenkit, tegye meg észrevételeit, reagálni fogok rájuk, de csak a KÖLCSÖNÖS tisztelet és jó modor határain BELÜL, és addig, amíg ez így megtehető.

                Megköszönöm Columbának a segítséget, és buzdítok mindenkit, OLVASSA ezt a blogot, mert NAGYON jó kezdeményezés, és én magam SOKAT KÖSZÖNHETEK neki. Isten áldjon Mindenkit, aki segített létrehozásában, működésében, és segítsen Mindenkit az igazság, a bibliai igazság megtalálásában.

Keresztényi üdvözlettel:

Tikikus

Volt Tanú

Robert M Bowman 1. előadása (PDF)

Robert M Bowman 2. előadása (PDF)

Robert M Bowman 3. előadása (PDF)

Robert M Bowman 4. előadása (PDF)

Címkék: letölthető dokumentum Robert M Bowman

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr7611666608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.09.01. 09:13:43

A 4 előadás szerkesztett szövegét pdf formátumban is elérhetővé tettem a cikk alján. Az előadások fordítójának munkáját ezúton is köszönöm szépen!

Kiss Viola 2016.09.01. 13:09:55

Nagyon jo ez az irás mikor el olvastam sok mindenben magamra ismertem ,25 év után mikor meg tudtam én is az igazat eről a szervezetről hogy menyi mindenbe átvertek ,ledőbentem ,szinte sokott kaptam hogy én menyire hittem ebe hogy isten népe kőzőt lehetek és egyiknaprol a másikra szinte őszeomlot benem minden remény .Rákelet jőjek arra hogy jehova tanuinem az igaz vallás és a vezetői meg csalok ,pénzért félrevezetek millio embereket akik hiszékenyek voltak azota én magam is akikel beszélgetek igyekszek meg osztani a valodi igaságot a jt.szervezetről hogy elkerűljék azt a csalodást amit én megéltem .AZ ATYA ÁLDÁSÁT KIVÁNOM MINDENKINEK

kiterjesztett valóság 2016.09.01. 19:02:37

>> Ezért készítettem el előadásomat a Tanúkról, (majd később a mormonokról, mert ők is félre vannak vezetve)<<

- Sóval, az egész világon csak JT és a mormonok vannak félrevezetve, mindenki más jól tudja.

Szerintem is olyan jó arra ébredni reggelente, hogy a világ egyre jobb hely lesz.
Már nem is bírom elviselni, ahogy a híradások elárasztanak az egyre jobb és jobb hírekkel - minden szebb, minden több, minden jobb, minden nagyobb (vagy éppen minden kisebb).
Agyonnyom ez a sok jó hír.
Érzelmileg teljesen kimerít.
Csak kapkodom a fejem...
Már itt is jó?
Meg itt is?
Meg itt is?
Pedig eddig itt nagyon rossz volt!
Meg itt is!
Meg itt is!

Olyan jó, hogy olyan sokan, olyan jók, és olyan jól tudják...
Hallelujah
(és most elmorzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában)

kiterjesztett valóság 2016.09.01. 19:42:00

"Z Á R S Z Ó Robert Bowman előadásaihoz"

Eklatáns requiem egy álomért?

Életeken innen és halálokon túl:

www.youtube.com/watch?v=jzk-lmU4KZ4

1. Piros ruhás nő
2. Aki azt mondja magáról sosem drogozott, az a legnagyobb drogos.
Nem csak nyilvánvaló drogok vannak.
A drog lényege, hogy kiragadjon a valóság fájdalmából, és képessé tegyen, amire érzed, hogy képes vagy, de nem tudod elérni ebben a világban, ebben a valóságban.

A rossz hír: Aki nem ismeri Istent, aki nem ismeri el Istent olyannak, amilyen, az nem a valóságban él - vagyis próbálja kivonni magát a valóságból, mint egy drogos.

Képzelsz valamit a valóságról - nem úgy van!
Képzelsz valamit magadról, az erődről, a tudásodról, a lehetőségeidről - nem úgy van!
Képzelsz valamit Istenről - nem úgy van!

Látod már, hogy semmi nem úgy van, ahogy képzeled, amihez ráadásul szenvedélyesen ragaszkodsz, és amitől nem tudsz szabadulni?
Drogos vagy!!!

Azt hiszed neked nincs egy személyes, csak rád szabott kör közepe, ami csak rád vár, ahol mindenki arra vár, hogy végre igazat mondj... hogy végre valld be!?

tikikus55 2016.09.01. 19:43:49

@kiterjesztett valóság: Természetesen nem csak ők vannak félrevezetve ( ahogy Te is), de ezen a blogon főként JT-kel foglalkozunk.

kiterjesztett valóság 2016.09.01. 20:59:05

@tikikus55:

Máshogy gondolkodunk.
Ami önmagában nem lenne baj.

Neked a kevés is sok(k).
Nekem a sok is kevés.

Már megbocsáss, de te hihetetlenül figyelmen kívül tudod hagyni, hogy 7,3 milliárdan élünk jelenleg a földön.
Oké, írj csak JT-ról, de közben ne felejtsd a többieket.
Vagy neked mindegy, hogy mi lesz velük?
Oldják meg maguk, ahogy tudják?

Jelenleg a kereszténység van a legnagyobb bajban.
Az iszlám, Sátán vallása, válasza a kereszténységre a judaizmusra.
A hinduisták is el vannak magukban, amikor állandóan fürdenek (hót koszos vízben megtisztulásra várva), meg lemennek alfába jógizva.
A buddhisták is el vannak magukban, ahogy elzárkóznak, és keresik magukat - csak magukat, a saját boldogságukat.
Az ateisták is el vannak, mammonnal.
A többi természeti vallás meg szót sem érdemel.
Ennyi van, ennyien vannak. Nincs több, mert valahol minden más ezekbe integrálható.

A kereszténység pedig?
A pápa legújabb mondása: Kérjünk bocsánatot a föld pusztításáért, mert a föld pusztítása bűn.
Ennyi?
Bocsánatot kérünk mindenért, és jók vagyunk, miközben ott folytatjuk, ahol abbahagytuk?

Több az élet ennél!

Mi van utána?
Mi marad neked utána?
Írsz sokat vagy keveset JT támadva, de amikor kiírtad magadból a vélt vagy valós sérelmeidet, mi marad utána?
Milyen gondolatokkal fekszel le?
Miről álmodsz, amikor alszol?
Mit érzel, amikor felkelsz?

Mi marad neked utána?...

gabovilaga 2016.09.01. 21:43:12

@kiterjesztett valóság: Neked barátom komoly problémáid vannak... :) Nem azt írták hogy minden szép és jó a világban..de van benne az is! Nem is kevés .Egy a feladat:-válogasd ki a szar közül a jót! Bár nem hiszem hogy neked könnyen menne.

peterson1977 2016.09.02. 14:16:35

Nem Jehova tanújaként kérdezném, hogy van arra valami bizonyíték, hogy a vezető testület mennyire vagyonos és mennyi pénzt vesz ki a rendszerből? Más vallások vezetőiről olvastam, hogy villákat vettek, fényűző életet élnek stb. A jehovákról hallottam, hogy van céges kocsi, valakinek a kezén láttak drága órát, de az még nem fényűzés, a papok is jól élnek, mercivel BMW-vel szaladgálnak, az még nem fényűzés, bár tudom sok szegény ember van, de az odaadja a Jehováknak is az adományt és odaadja a templomba is.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.09.02. 16:09:39

@peterson1977: Szia! Nem vagyok nagyon otthon a témában (hangsúlyozom), de itt a biznisz rovatban, és más blogokon is sok érdekes dolgot lehet erről olvasni, mozaikszerűen. Igen, igazad van, a fényűzés és vagyonosság is egy relatív fogalom, noha azt hiszem többségünk számára még az is nagyon magas szint, ahogyan a VT egyes tagjai időnként mutatkoznak. De a kérdésedre nekem az jutott eszembe, hogy pl. "a rendszerből való kivételnek" számít-e, hogy a szervezet részvénytársaságként működik, és ennek keretében milyen befektetései vannak. Ez szigorúan nézve ugyan az ő vagyonuk, de vajon hogyan tekintene erre a tagságnak az a (jókora) része, akiknek erről fogalma sem volt? Vagy a másik, vajon a rendszerből való kivétel-e a (különösen) az utóbbi évek kártérítési ügyeiben történt és még várható megegyezések kifizetése, melyről az adományozó, adakozó tagsághoz nem jutnak el információk?

Amit én látok, az az, hogy sok minden másként működik, legalábbis látszólag, mint más szervezeteknél, de minél többet lát és ért meg belőle az ember, annál szomorúbb lesz tőle, hogy mi is lehet az összkép valójában. Ezt egyébként én biztosan nem láttam még.

peterson1977 2016.09.02. 19:52:47

@Columba: Hát azt lenne jó tudni, kik a részvényesek.

kiterjesztett valóság 2016.09.02. 21:04:49

Kik a részvényesek?
Ez csak titeket érdekel - máshol, másban részvényeseket.

Az egész világ be van munkálva?
Igen.
Innentől kezdve tök mindegy, hogy kik a részvényesek.

Pál a maga idejében azt mondta, hogy be van munkálva az egész világ, miközben... mondjuk ki, nem volt.
Akkor most mennyivel inkább mondhatják el ezt JT?
Pál idejében, nem hogy valami, hanem semmilyen Amerika nem volt.
És most nem az országra, hanem a kontinensre gondoltam - például.

Az a sok kiadvány.
Az a sok tanítvány képzés (ne felejtsd, régen, Jézus idejében sem volt mindenki tanítvány, úgy most sem mindenki az, csak aki akarja - és isten mindig mindenkinek megengedte, hogy tanítvány legyen, aki akarta).
Az a sok gyülekezet.
Az a sok kongresszus - nemzetközi is sok nyelvből és népből (az meg aztán ihaj!).

Lehet, hogy nem vetted észre ezt eddig, de ha észre is vetted, de elfojtod magadban, egyet be kéne vallanod magadnak ebben a vonalozásban:
SENKI, még csak HASONLÓRA sem képes!

Ez nem csak úgy jön magától.
Ezt senki nem volna képes megtenni, ha Isten nem akarná.
Milyen szinten csapod be saját magad, ha ezt nem látod?
Alapszinten.

tikikus55 2016.09.02. 21:42:57

@kiterjesztett valóság: Ha senki nem lenne hasonlóra képes, akkor ugye nem lenne kereszténység, márpedig van. És összességében sokkal többet "munkálkodik" a Tanúknál. Ami a részvényeseket illeti: Azt én magam tanúsíthatom, hogy körzetfelvigyázói szinttől fölfelé mindenki pumpolta a gyülekezeteket. Amikor ezt szúvá tettem, a függöny mögé hívattak a körzetkongresszuson.De a "csomagocskák" a kp. az "ajándékok" mind - mind ki lettek követelve. Csak speciális "sírós" taktikával. A teljes JT szerzetesrend ilyen. Másként miből mennének Tunéziába meg Görögországba nyaralgatni? Nagyon sok konkrét esetet tudok felsorolni, majd lehet, egy külön sorozatban megteszem.

kiterjesztett valóság 2016.09.02. 23:34:33

@tikikus55:

De ez kit érdekel?
Nem ez a lényeg!

Aki szerinted megtesz valamit a lehetőségeiből adódóan, attól több lesz?
Aki szerinted nem tud megtenni valamit a lehetőségei híján, attól kevesebbet ér?
Vannak emberek, akik még a falujukat sem hagyták el és boldogabbak, mint azok, akik az egész világot bejárták.

Jézus mondta, hogy a test semmi, hanem a szellem valami, ami megeleveníti a testet.
Isten szent szelleméért nem kell elmenni a világvégére!

Mindenkinek más a sorsa.
Te csak azt látod, hogy más többet kap, többhöz jut, de azt nem látod, amikor az az ember egyedül marad Istennek a belső szobájában.

Úgy látom, kicsit irigykedsz.
Nem kéne.
És tudod miért nem?
Mert nem tudod, hogy pl a sok utazás mellé mit kap az az ember, akit irigyelsz.
Csontvázak a szekrényben. - ismered ezt a kifejezést?

Isten ígérete, hogy a bűn nem marad büntetlenül.
ez mindig is így volt, és mindig is így lesz.
lesz feltámadásuk az igazaknak, és a... nem igazaknak is, de a bűn nem maradhat büntetlenül - Isten igazsága ez, ami Őt is kötelezi.
ne akarj annak a világutazónak a bőrében lenni, amikor elszenvedi isten büntetését.

Feltámadunk?
Igen... de mégsem annyira biztos.
Jézussal együtt uralkodunk?
Igen... de mégsem annyira biztos.
Az az érdekes ebben az egészben, hogy végül a kétkedés, a félsz ösztönözi az istenfélőket, hogy jobbak legyenek, hogy hagyják el a bűneiket, hogy vallják meg a bűneiket.

Feltámadás.
Azt megfogalmazást azért ne hagyd figyelmen kívül, hogy a nem igazak az ítéletre támadnak fel.
Ez nem az eleve elrendelésről szól (te bűnösnek születtél, és nincs reményed), hanem sokkal inkább a változásra, a változtatásra való képességre ösztönzésre.
"Nem jól csináltad, nem jól csinálod, de tudnád te jobban is csinálni. Hát tedd meg!"
Isten azt szeretné, hogy mindenki megmentésre jusson, és ezért mindent meg fog tenni személyre szabottan.
De ha sem így, sem úgy nem akarod, akkor...

Közben meg van az is, hogy akik már most hisz és elfogadja, nem megy az ítéletre.
miközben az is van, hogy az ítélet Isten népén kezdődik meg.

És most jön a lényeg:
Ez az egész nem üti egymást, ez nem ellentmondás, hanem kiegészíti egymást.

Mély víz ez...

Tudod miből maradsz ki JHVH Istent elutsítóként?
A csodából.
Megérteni, megérinteni Isten gondolkodásmódjának csak a szélét (múltat, jelent, jövőt egyben, amire még nem volt példa a világon), ahogy a vérfolyásos asszony megérintette Jézus ruhájának szegélyét...
Csak megérintette, és megtapasztalta a csodát.

Istenről lehet keveset tudni, és úgy is lehet szeretni.
Istenről lehet sokat tudni, úgy meg aztán... úgy is lehet szeretni (aki keveset vet, az keveset arat, aki sokat vet, az sokat arat).
Csak egyet nem lehet, hogy valaki semmit nem tud róla, és elutasítja.
Mondjuk lehetni lehet, de az egy más(ik) állapot.
Ott már van minden, aminek nem kéne ott lennie.

Bocsánat!
Lehet, hogy túl sok Jánost olvasok?
Péter, Pál, és a többiek sem voltak egyszerűek, de amit János művelt az evangéliuma, a levelei, a Jelenések könyve által...
Igazából, amikor őt olvasom szétesek darabokra, és ő rak engem össze újra.
Szeretem Jánost.
Remélem barátok leszünk.
Igazából tudod, hogy képzelem a vele való első találkozást?
Pofon vág jobbról, aztán pofon vág balról, miközben azt mondja nekem: "Hát hiába beszél neked az ember!?", aztán megölel.
Én eleinte nem ölelem vissza, mert nem leszek teljes biztos magamban, de aztán visszaölelem.
Aztán hallatszik egy hang valahonnan: "Na jó, annyi elég volt, azért ne essünk túlzásokba, hisz örökké éltek, ej, ráértek arra még."

U.i.: Tudom, hogy ezután is bolondnak fognak tartani, de nem érdekel.
8 millióan is így tudják, és a velük tanulmányozó 10 millió is már kezdi pedzegetni - úgy, ahogy az egész világ nem tudja, nem képes befogadni.

tikikus55 2016.09.03. 11:11:46

@kiterjesztett valóság: Szerintem először ismerd meg saját kiadványaidat (amint kiderült nem nagyon ismered őket, pl. Kingdom Interlinear, Emphatic Diaglott, stb) mielőtt bárkit tanítani szeretnél azokból...

kiterjesztett valóság 2016.09.04. 14:34:13

@tikikus55:

Szóval ismerjem meg a kiadványainkat?

Itt van a mai napiszöveg alapjául szolgáló Őrtorony cikk:

wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2014764#h=11:0-14:0

Te pl ebből mit értesz meg, de ami fontosabb, mit fogadsz el belőle?
És mit ért meg, fogad el ebből Kingdom Interlinear, Emphatic Diaglott?

Én mindent értek, és mindent elfogadok - örök, minden és mindenki ellen lázadóként.

Az igazság lesújt ezerrel, és a magunkfajták csak belehalni, vagy csak nyögve nyelni bírnak alatta.

Azt hiszed a hazugságokat elfogadók nem keresik az igazságot - a hazugságaikban?
Mindent megtesznek, hogy igazolják a hazugságokat, amitől azt remélik, hogy előbb vagy utóbb igazzá válik - ha sokszor kimondják.
Nem fog soha!

MINDENKI AZ IGAZSÁGOT KERESI, MÉG A HAZUGOK IS!!!

Senki nem akar meghalni!
De hazugságban nem lehet élni örökké!

Ez csak dumaszínház volt eddig.
Akarod kielemezni ezt a cikket ( wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2014764#h=11:0-14:0 ), hogy a mélyére (nem a végére, csak a mélyére) jussunk a dolgoknak - a dolgoknak, amiknek meg kell történniük?

tikikus55 2016.09.04. 17:42:04

@kiterjesztett valóság: Drága Barátom! emlékszem egy emberre, aki azt mondta nekem, hogy ő az ellenzését a kék színnel kapcsolatosan azzal fejezi ki, hogy hordja.A háborút pedig az ellenzi igazán, aki harcol. Körülbelül ilyen a Te érvelésed, miszerint a hazugok az igazságot keresik.Hasonló ahhoz, hogy minden vallás és út Istenhez vezet. Ezt még saját egyházad se támogatja.Ezzel lezártam a magam részéről ezt a kérdést, mert értelmetlen tovább vitázni.

kiterjesztett valóság 2016.09.04. 18:53:12

@tikikus55:

>>mert értelmetlen tovább vitázni.<<

- Semmit nem tudsz Istenről.
Lezárod?
Zárd le így.

Talán az vigasztal, hogy nem fogsz egyedül meghalni?
Valamiért - nem tudom miért -, de valamiért ez az embereknek valamiféle örömforrás, hogy nem halnak meg egyedül.
Szeretnél másokkal együtt meghalni?
Ez örömet jelentene neked?

Másokkal együtt jobb meghalni a semmiért, mint egyedül?
Én tényleg nem tudom, csak kíváncsi vagyok a fajotok elméletére.

Hogy, kivel, vagy éppen kivel nem szeretnél meghalni?

meg fogsz halni.
Ezt azért vágod?
A lehetőség a kezedben van.
Hogy szeretnél meghalni?

Az életedet nem választhattad meg, de a halálodat meg tudod.
Hogy szeretnél meghalni?

Csak nézel ki a fejedből, mi, nagyokos?
Még a kérdést sem tudod feltenni, nem hogy válaszolni rá!
Éled a hazugságokban, csalva lopva, a tostos életed, és világokról... világok harcáról próbálsz beszélni?

Írhatnám, hogy halott vagy, de nem írom, mert nem vagy az.
De miért nem vagy az, miközben az vagy?

---

Ezt ismerteted, ez nyilvánvaló!
Akkor ki vagy?
Aki csak néz ki a fejéből.

Világok harca ez.
Itt nincsenek semlegesek, itt nincs Svájc.

... de mit is beszélek....

Ti sosem voltatok ellenfelek, de ami a nagyobbik baj, hogy sosem voltatok csapattársak.

A te ellenséged nem az én ellenségem, de az én ellenségem mindenki ellensége - a gonoszságának okán fogva.

Erre varrjál gombot, éles helyzetekben megszólalni sem tudó.

----

Ez beteg!
A sok némasági fogadalmat tevő, a maga igazáért kiállni képtelen....

Nincs itt nekem semmi!
Ha nekem fontos valami, akkor felmarkolom a legnagyobb kardot, amit a világon kovácsoltak, és odateszem magam.

A harc fogalma...
Még erről sincs fogalmatok.
Segítek megérteni.
Vannak sokan a rosszak.
Pl csak elvenni, értékeket pusztítani, embereket támadni akarnak.
Nincs bennük semmi jó - azt nem írom, hogy sosem volt, de akkor nincs bennük.
Csányán aláznak, és fenyegetnek másokat, da akkor jön Batman, egy ember, és a szart is kiveri a cigányból.

Hogy milyen a rendszer? - no erre nem vagy felkészülve.
Szeretnéd tudni, hogy milyen a rendszer, hogy mi lett ennek a történetnek a vége?

Sosem tudod meg!!!
Azt hiszed mindent tudsz?
Ezek szerint nem tudsz mindent.
Ajánlatom: Óvatosan fogalmazz. mind a kérdéseid, mind a kérdéseidre kapott válaszok kapcsán.

kiterjesztett valóság 2016.09.04. 19:01:53

Igazából ez az egész egy bullshit.

Látlak, ahogy gondolkodsz - rosszul.
Látlak, ahogy a billentyűzet fölé merevedtek az ujjaid.

Le akarsz írni valamit, de már abban sem vagy biztos, hogy mit, hogy mire gondolsz, hogy mit akarsz leírni.

Néha... néha túl sokszor nem gondolsz semmire.
Néha csak nézel ki a fejedből.
Akarsz beszélni róla - amikor csak nézel ki a fejedből és nem gondolsz semmire?

picket9 2016.09.04. 19:05:52

@kiterjesztett valóság:
Ne melegedj igy bele, mert kisütöd a biztit.

kiterjesztett valóság 2016.09.04. 19:14:35

Degecen születtem.
Néha nem választhatja meg az ember, csak úgy jön, mefrörténik.
Bocsánat!!!

Szócsata, mint régen?
Sehol semmi?
Számomra ez is a váltást mutatja.
Valami elveszett, valami átértékelődött.

Már sosem lesz olyan, mint régen.
Valami elveszett...

kiterjesztett valóság 2016.09.04. 19:39:33

@picket9:

Hazudtam.
Nem csak neked, hanem magamnak is.
Azt írtam egy gyenge pillanatomban, hogy csak azért tisztellek, mert embernek születtél a világra.
Nem, itt jóval többről van szó.
nem részletezném, mert nem akarom - a saját érdekedben -, hogy elszállj magadtól.
Amikor elszáll az ember magától, az nem egészséges.

Valami elveszett - és tényleg, ebből már nem mászunk ki soha.
Már olyan rosszak az emberek, és olyannyira megnövekedett bennük a rosszaság, hogy csak, na.
Itt a vége!

Nem kell tudnod most még bizonytalanként, de majd emlékezz, amikor eljön az idő... a jövő!

Tesó, látlak, ahogy tartalékot gyűjtesz magadnak.
De tényleg ennyire egyszerű vagy?
Azt hiszed még mindig, hogy a száraztészta, meg a tojáspor ment meg téged?
De még ha túl is élnéd, miért élnél, te szerencsétlen?

Fölégetnéd azt, ami elől mindig is menekültél, aminek sosem voltál a részese, csak a kiszolgálója?

"A hülyeség kora"

---

Még lázadni sem tudtok tisztességesen, csak ömlik ki belőletek a szar, de az sem folyamatosan, csak néhanapján.

Sajnálom!
Helyettetek is!

picket9 2016.09.04. 19:39:40

@kiterjesztett valóság:
Minden változik minden nap.
Mi az ami elveszett?
A saját céljaidra gondolsz?

kiterjesztett valóság 2016.09.04. 19:54:46

@picket9:

A folyamatos változás megtanít minket alkalmazkodni.

Mi az ami elveszett?
Világot kéne megváltanunk, fotelban ülő.
Bírunk?
Nem bírunk?
És most nem a saját céljaimra gondolok, hanem a tiédre is.
Mit szeretnél?
Mit vársz ettől a világtól?

Lehet, hogy közös a célunk?
Van ilyen?
Létezhet ilyen?
Hallelujah

Tudod milyen, amikor az emberek összefognak egy cél érdekében?
Nincs semmilyen hatalom, ami legyőzhetné őket... minket.

"Az emberek mindenre képesek.
Még a jóra is." /én/

kiterjesztett valóság 2016.09.04. 22:20:09

@picket9:

Persze ez sohasem fog megtörténni.
Sajnálom, hogy hamis képzetet keltettem benned.
Ez nem fog megtörténni ebben a világban.

"Mind meg fogunk halni!!!"
felkészültél rá, hogy viszonylag fiatalon fogsz meghalni?
Lehet erre felkészülni?
Én sem gondoltam komolyan, de aminek meg kell történnie, az meg fog történni.

picket9, meg fogsz halni (viszonylag fiatalon), akarsz beszélni róla?

Sajnálom! - ha már meghaltál.
Sajnálom! - ha még élsz, és nem akarsz beszélni róla.
Mert mikor beszéljen az ember a haláláról, ha még nem az életében?

Beszéljünk a halálról.
Akarod?

kiterjesztett valóság 2016.09.04. 22:44:15

@picket9:

Konkrétumokat várnak tőlem az emberek, és amikor ez irányba kezdeményezek, se kép se hang.
Miért?
Miért nem?
Te ezt érte?
Én nem értem.

Oké, a kezdő keresőknek, az talán kemény eledel, de az évek óta itt lévőknek nem kellene, hogy az legyen.
Akkor mi a baj?

Mert ugye te is úgy tudod, hogy Istent kéne megtalálnunk ebben a kavalkádban.
Vagy te többre vágysz?
Vagy te kevesebbre vágysz?
Vagy te semmire nem vágysz?

Valójában mire vágysz, picket9?
5 mondatban le tudnád írni - a kör közepén állva?

picket9 2016.09.05. 10:56:47

@kiterjesztett valóság:
Én nem akarok veled beszélgetni.
Teológia kérdésekben írjál, cáfolj, azzal kapcsolatban
amik fel vannak vetve a cikkekben.
Ha saját témáid, kérdéseid vannak, javaslom
egy saját blog indítását vagy a vénektől a tanácskérést.
süti beállítások módosítása