Nicku blogján nemrégiben megjelent egy "Hasznos könyvek" című összefoglaló, amit jó szívvel lehet ajánlani minden érintett személynek.
EXJT BLOG
Ki vegyen az emlékjegyekből?
2015.03.18. 20:30 | Johnny Joker | 23 komment
Ebben az évben a Jehova Tanúi között élő testvéreink és testvérnőink 2015. április 3-án, naplemente után ‘tartják meg’ az Úr Vacsoráját, amit Krisztus halála Emlékünnepének is neveznek. Ez az év legfontosabb eseménye Jehova Tanúi számára, így erre az alkalomra az átlagosnál több figyelmet kell szentelniük.
Annak érdekében, hogy segítsék testvéreinket felkészülni az Emlékünnepre, a 2015. január 15-i Őrtoronyban megjelentettek egy cikket “Miért tartjuk meg az Úr vacsoráját?” címmel, melynek tanulmányozását március 14-15-re időzítették. Ez a tanulmányozási cikk felsorol néhány olyan tényezőt, amelyek meghatározzák, hogy kiknek kellene venniük a kenyér és a bor emlékjegyeiből. Ezek a tényezők a következők:
- Teljesen biztosak abban, hogy részesei az új szövetségnek. (14. bekezdés)
- Kitartottak Jézus mellett, osztozva a szenvedéseiben. (15. bekezdés)
- Megkapták a szellem tanúságát arról, hogy Isten gyermekei és Istenre úgy hivatkoznak, mint ‘Atyára’. (16. bekezdés)
- Biztosak abban, hogy Jézus társörökösei lesznek az égi Királyságban. (16. bekezdés)
- Amikor a felkent fiakra vonatkozó részeket olvassák, a szent szellem arra indítja őket, hogy ezt mondják magukban: ‘Ez rám is vonatkozik.’ (17. bekezdés)
Hogy segítsük azokat, akik bizonytalanok abban, vajon vegyenek-e az emlékjegyekből ezen az idei Emlékünnepen, egyenként megvizsgáljuk az összes fenti tényezőt a keresztény írások világosságában.
Kitől jön a megmentésünk?
2015.03.16. 20:00 | Johnny Joker | 33 komment
"Továbbá senki másban nincs megmentés, mert nincs más név az ég alatt, amely az emberek között adatott, amely által megmentést nyerhetünk.” (ApCsel 4:12, ÚVF)
"Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk." (ApCsel 4:12, MBT)
Az első angol nyelvű Őrtorony idézet magyar fordítása: "Ahhoz, hogy örök életet kaphassunk a földi Paradicsomban, azonosítanunk kell ezt a szervezetet, és annak tagjaként kell szolgálunk Istent."
A második angol idézet fordítása: "Jöjjetek Jehova szervezetéhez megmentésért."
Ráadás idézet:
"Mindazok, akik szeretnének bejutni Isten új rendjébe, sürgősen lépjenek helyes kapcsolatba Jehovával és földi szervezetével már most!" (Őrtorony, 1982. július 1., 24. old., 3. bek.)
Címkék: képek
Egy elgondolás rabjai - 16. fejezet
2015.03.13. 20:00 | Johnny Joker | Szólj hozzá!
Mi lenne, ha ez egy másik vallás lenne?
HA az ebben a tanulmányban vizsgált tanítások és próféciák valamely más vallástól származnának, a Vezető Testület valószínűleg alkalmazná rá és a tanításaira mindazokat a kifejezéseket, amelyeket még az 56. oldalon említettem:
"hazugságok"
"hamis történetek"
"hamis tanítók"
"hamis tanítások"
"hamis tantételek"
"hamis próféták"
"hamis próféciák"
"hamis vallási nézetek"
"hamis vallási filozófiák"
"pogány vallási gyökerekkel rendelkező tantételek"
"Isten eltorzítása"
"undorító tanítások"
"Isten megszégyenítése"
"pogány tantételek"
"istentelen mítoszok"
Ha ugyanez a vallás azt állítaná magáról, hogy Isten szervezete és az Ő kizárólagos kommunikációs csatornája az egész emberiség számára, illetve hogy az övék az egyetlen igaz vallás, Jehova Tanúi elutasítanák az ilyen állításokat és azt mondanák, hogy történelmi múltja és vallási vezetőinek jelen viselkedése azt bizonyítja, hogy ez a vallás Sátán szervezetének – “a hamis vallás világbirodalmának” – a része.197
Ha vallási vezetői azt tették, amit a Társulat vallási vezetői tettek annak érdekében, hogy figyelmen kívül hagyják, megváltoztassák, hamis színben tüntessék fel és leplezzék a saját történelmüket, a Vezető Testület valószínűleg ugyanazokat a kifejezéseket alkalmazná rájuk, mint amelyeket Jézus használt az írástudókkal és farizeusokkal kapcsolatban a Máté 23-ban.
197 A Társulat értelmezése a Jelenések 18:1-5 “Nagy Babilonjáról”.
Ha valamely másik vallás lenne bűnös abban, amit az Őrtorony szervezet tett, a Vezető Testület Sátán szervezetének részeként azonosítaná.
Mit mondana a Vezető Testület ennek a vallásnak a tagjairól, akiket azzal vádoltak meg, hogy hitehagyottak, mindössze azért, mivel nem képesek tudatosan elfogadni mindent, amit vallási vezetőik elvárásai szerint hinniük kell, még akkor is, ha az, amit tanítanak nekik, nem igaz? Feltehetően megdicsérnék őket, hogy követik a saját Istentől kapott lelkiismeretüket, mintsem hogy meghajoljanak a vallási vezetőik önkényuralma előtt.
Ha Jehova Tanúi látnák, hogy egy másik vallás ugyanazokat a dolgokat teszi, mint amiben a saját vallásuk bűnös, biztosan csodálkoznának, hogy miért akarná bárki is, hogy bármilyen kapcsolatba kerüljön vele. Így tehát jogosan kérdezhetjük: Miért vannak ők kapcsolatban az Őrtorony vallással, hiszen az bűnös mindezekben a dolgokban? Honnan van ez a különbség? “A szervezetről” alkotott elgondolásuk az, ami a különbséget okozza. Ez arra kényszeríti őket, hogy vagy ne vegyék észre, hogy a vallásuk bűnös ezekben a dolgokban, vagy pedig figyelmen kívül hagyják mindazt, amiben bűnös, mivel az elméjükben ez valahogy így hangzik, “Bármi történjék is, mégiscsak ez az Isten szervezete.” Ha valami nincs rendben, az ő dolguk annyi, hogy türelmesen várjanak, amíg Isten jónak látja elegyengetni a dolgokat a kellő időben. 198 Azokra, akik nem tudnak várni, úgy tekintenek, mint akik “hátat fordítottak Istennek”, vagyis megérdemlik, hogy kiközösítsék és kerüljék őket “annak érdekében, hogy Isten szervezete tiszta maradjon.” 199
Mind a Tanúk, mind a Vezető Testület gondolkodását ismételten az “Isten szervezetéről” szőtt rögeszmés elgondolásuk uralja. 200 Ahogyan azonban arra Raymond Franz rámutatott, "Ez egy olyan elgondolás, ami nem Istentől származik. Semmi okunk azt hinni, hogy Ő úgy érezné, támogatnia kell."201
KÖVETKEZIK: Még amikor a Tanúkat elkezdi aggasztani mindaz, amiben a vallásuk bűnös, akkor is számos tényező létezik, melyek a kilépés gondolatához való eljutást rendkívül nehéz döntéssé teszik.
198 Lásd a ‘Nem kell, hogy nyugtalanítson semmi, ami történik’ érvelést az 1957. május 1-jei Őrtoronyból a 13. oldalon.
199 Lásd a következő fejezetben a 110. oldalon.
200 Vizsgáld meg Raymond Franz megjegyzéseit a 11. és 12. oldalon.
201 Lelkiismereti válság, 345. old.
Ha Jehova Tanúi látnák, hogy egy másik vallás ugyanazokat a dolgokat teszi, mint amiben a saját vallásuk bűnös, biztosan csodálkoznának, hogy miért akarná bárki is, hogy bármilyen kapcsolatba kerüljön vele.
"Ez egy olyan elgondolás, ami nem Istentől származik. Semmi okunk azt hinni, hogy Ő úgy érezné, támogatnia kell."
Fordította: Columba, Eve
Kapcsolódó írások: Egy elgondolás rabjai (Innen minden eddig lefordított rész elérhető, illetve az egyes részek folyamatosan végiglapozhatóak a cikkek végén található linkek segítségével!)
Egy elgondolás rabjai - 17. fejezet, Nincs tiszteletreméltó kiút az Őrtorony vallásból
Egy vén beszámol arról, miért marad tevékeny a gyülekezetben
2015.03.08. 19:00 | Johnny Joker | 28 komment
„Bármi legyen az, ami a családom megsegítéséhez szükséges, meg fogom tenni akkor is, ha ezzel nem tisztességes játékot játszom, mert az Őrtorony Társaság sem tisztességesen cselekszik.“
Egy 2015. 02. 17.-ei Facebook bejegyzés fordítása – Rob St. a 6.000 fölötti tagot számláló „Ex-JW-Recovery Group 31“-ben.
Ez egy kiegészítés egy vén és feleségének tapasztalataihoz, melyeket tavaly posztoltam itt, és akik eljöttek hozzám összetörten, amikor megtudták a TATT-t (truth about the truth = igazság az igazságról).
Sok időt fordítottak a kutatásra, elolvasták Raymond Franz, Carl Jonsson és Don Cameron könyveit. Tudjátok mindannyian, milyen érzés ez, és nincs szükség rá, hogy leírjam azokat az érzéseket, amiken keresztülmennek.
Címkék: élettapasztalatok vérkérdés
Hogyan hazudnak Jehova Tanúi
2015.03.04. 19:00 | Johnny Joker | 75 komment
A magyar feliratot fordította: rea23.
Címkék: videók vérkérdés
Egy elgondolás rabjai - 15. fejezet
2015.03.01. 15:30 | Johnny Joker | 3 komment
Biblia által vagy Őrtorony által kiiskolázott lelkiismeret – Melyik legyen?
Mint oly sok más témában is, számos kiváló Őrtorony-cikk készült a lelkiismeretünkről és arról, hogy Isten hogyan alkotott meg minket ezzel a “belső érzékkel annak elbírálására, hogy mi jó és mi rossz”:
A Biblia által kiiskolázott jó lelkiismeret figyelmeztethet, hogy a szellem milyen irányba akar vinni minket… Másrészt viszont, ha megtanulunk kiiskolázott keresztényi lelkiismeretünkre támaszkodni, akkor jól dönthetünk még olyankor is, amikor nincs konkrét, írott útmutató… A tiszta, Biblia által kiiskolázott lelkiismeret Istentől kapott jó adomány.192
Mindez teljesen rendjénvalóan hangzik. Amit azonban Jehova Tanúi nem vesznek észre, az az, hogy a Vezető Testület emberei elvették tőlük ezt az adományt. Ezek az emberek önmagukat tették annak meghatározóivá, hogy mi tartozik a lelkiismereti kérdések közé, és mi nem. Íme néhány példa, amely bizonyítja, hogy valóban ez a helyzet:
1. példa: Nem található “konkrét, írott útmutató” a Bibliában arról, hogy mondhatjuk-e: “Boldog évfordulót” vagy “Boldog születésnapot”. Jehova Tanúinak azonban csak a “Boldog évfordulót” szabad kívánniuk. Kiközösítik őket, ha azt mondják, hogy “Boldog születésnapot”.193
192 Őrtorony, 2000. május 1., 16. old.
193 Kiközösítik őket, ha nem bánják meg, hogy azt mondják, “Boldog születésnapot”, és nem ígérik meg, hogy soha többé nem mondják. A vének által adott tipikus tanács ilyen esetekben lényegében ez: “Hiszel abban, hogy a Társulat Isten szervezete?” Majd pedig: “Még ha a Társulat tévedne is ebben a kérdésben, hajlandó vagy várni Jehovára, hogy kiigazítsa a szervezetét?” Ha “Nemmel” válaszolnak bármelyik kérdésre is, kiközösítik őket hitehagyás miatt.
A Vezető Testület emberei elvették az Isten ajándékaként kapott személyes lelkiismeretet Jehova Tanúitól.
Számos olyan Tanú lehet, aki nem lát sok különbséget a fenti két üdvözlés között és nem érti, hogy egy egyszerű “Boldog születésnapot” kimondása miért érdemelné azt az “örök büntetést”, amit Jézus említett meg a Máté 25:46-ban. Ha “Isten szervezete” nem csinálna ebből ekkora ügyet, akkor nem zavarná a lelkiismeretüket, hogy azt mondják, “Boldog születésnapot”. Ők azonban meghajolnak a Vezető Testület kollektív lelkiismerete előtt.194 Ha ezek az emberek valaha megváltoztatnák a véleményüket és úgy döntenének, hogy az egyén lelkiismeretére bízzák ezt a dolgot, akkor lehetséges, hogy egyes Tanúk ünnepelnék a születésnapokat, míg mások talán nem. De legalább a döntéseik a saját lelkiismeretükön alapulnának. 195
2. példa: “Alternatív polgári szolgálat”: Amikor Jehova Tanúi elutasítják a katonai szolgálatot, bizonyos országok felajánlanak a számukra egy nem-katonai alternatívát, mint például azt, hogy dolgozzanak egy polgári kórházban hétvégente egy meghatározott ideig. A Tanúknak évtizedeken keresztül kötelező volt elutasítaniuk ezt az ajánlatot, ami azt jelentette, hogy börtönbe kellett vonulniuk. Azokat, akik elfogadták, úgy kellett tekinteni, mint akik elkülönültek a gyülekezettől, vagyis pontosan úgy kezelték őket, mintha kiközösítették volna őket. A legtöbb Tanú börtönbe ment. Ez volt a Vezető Testület hajlíthatatlan álláspontja egészen az 1996. május 1-jei Őrtoronyig, amikor végül is egyéni lelkiismereti döntésnek hagyták meg az alternatív szolgálat elfogadását.
A lényeg: Még amikor a Tanúk képesek saját lelkiismeretükön alapuló döntést hozni, az is csak azért van, mert a Vezető Testületük megadja nekik ezt a jogot. Az aktuális tanításaikkal szemben lelkiismereti alapú egyet nem értésnek helye nincs.
Még amikor a Tanúk képesek saját lelkiismeretükön alapuló döntést hozni, az is csak azért van, mert a Vezető Testület megadja nekik ezt a jogot.
“Min alapszanak a nézeteink?”
Ezen alcím alatt a Vezető Testület ezt mondja: “Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában az ENSZ minden embernek biztosítja a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadságának jogát. Ehhez a joghoz hozzátartozik, hogy aki akarja, szabadon megváltoztathatja a vallását vagy a hitnézetét.” De ahogyan azt láttuk, azokat a Tanúkat, akik megpróbálják gyakorolni ezen jogaik bármelyikét is, kiközösítik.196 - Lásd a 10. fejezetet
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
194 Ha nem hajolnak meg a Vezető Testület lelkiismerete előtt, kiközösítik őket.
195 Az egyik probléma, melyet a Vezető Testület önmagának hozott létre, az ahhoz való ragaszkodásból ered, hogy minden Tanúnak muszáj “egyetértésben szólnia”. Ez megnehezíti a számukra, hogy bármit is az egyéni lelkiismeretre bízzanak, mivel ez olyan helyzetet eredményezhet, ahol a Tanúk nem “szólnak mindannyian egyetértésben”.
196 Őrtorony, 2001. augusztus 1., 4. old. Azok a Tanúk, akik ragaszkodnak a gondolat szabadságához, a lelkiismeretükhöz vagy a vallásuk megváltoztatásához való jogukhoz, kiközösítésre kerülnek hitehagyás miatt.
Fordította: Columba, Eve
Kapcsolódó írások: Egy elgondolás rabjai (Innen minden eddig lefordított rész elérhető, illetve az egyes részek folyamatosan végiglapozhatóak a cikkek végén található linkek segítségével!)
Következik: Egy elgondolás rabjai - 16. fejezet, Mi lenne, ha ez egy másik vallás lenne?
Jehova Tanúi közösségmegvonása taszított egy fiatal brit állampolgárt a szélsőséges iszlám radikalizmusba?
2015.02.27. 09:00 | Johnny Joker | 23 komment
Brusthom Ziamani heteken belül radikalizálódott, miután elűzték otthonról a JT szülei
Brit újságok arról számolnak be, hogy egy fiatal brit férfi, akit bűnösnek találtak egy katona lefejezésének kitervelésében, a szélsőséges iszlám radikalizmus felé fordult, miután kidobták az otthonából a Jehova Tanúja szülei.
A dél-londoni Camberwellből származó Brusthom Ziamanit kongói szülők nevelték fel. Édesanyja óvodai dajka, édesapja pszichiátriai ápoló. Az Old Bailey-ben tartott bírósági meghallgatáson kiderült, hogy a 19 éves fiatalember “szigorú vallásos nevelésben részesült”, ami ellen fellázadt és boxolásba, parkour-ba és rap zenébe menekült. (A parkour olyan extrém sport, amelyben akadályokon keresztül jutunk el minél látványosabb mozdulatokkal egyik helyről a másikra. - a ford.) Hitelkártyák ellopásába is belekezdett és elment egy nyilvánosházba, hogy prostituáltakkal szexeljen.
Ziamani azonban azt mondja, hogy a rap zene iránti szeretete volt az, ami az iszlámhoz vonzotta. 2014 tavaszán tért meg és iszlám ruháit elrejtette az apja elől, amikor hazament. Miután azonban az apja a telefonján iszlám viseletbe öltözött emberek képeire bukkant, szembesítették ezzel, és ekkor az apja állítólag egy bibliát vágott hozzá.
Amikor ultimátumot kapott, hogy vagy marad és ragaszkodik a család szabályaihoz vagy elmegy otthonról újdonsült hitét követve, Ziamani az utóbbi lehetőséget választotta. Ezután egy olyan lakásban éjszakázott, amely a betiltott Al-Muhajiroun-csoport tagjainak találkozóhelyeként szolgált, akik Anjem Choudary - egy gyűlöletet szító pap - követői voltak.
A dolgok hamar elfajultak innentől kezdve, és Ziamani heteken belül a(z iszlám) szélsőségesek ideológiájának radikális híve lett. Egy brit katona - Drummer Lee Rigby - gyilkosaiért kezdett el rajongani, akit egy borzasztó támadásban fejeztek le London utcáin 2013 májusában. Akkor tartóztatták fel, amikor - miután megmutatta a fegyvereit a volt barátnőjének és elmondta neki a terveit - éppen úton volt, hogy egy hasonló rémtettet valósítson meg.
Kevesen vannak tudatában, hogy a vallást elhagyó emberek kerülése lényeges eleme Jehova Tanúi életének – még akkor is, ha a “hitehagyott” történetesen a saját családtagja. A Tanú szülőket az Őrtorony-irodalom ismételten arra kényszeríti, hogy elhiggyék, tévelygő gyermekeik kitaszítása a fegyelmezés egy szeretetteljes formája. Ebben az esetben azonban úgy tűnik, hogy a családi kötelék közösségmegvonás útján történt megszakítása egy előre meg nem fontolt és pusztító következménnyel járt – mégpedig azzal, hogy egy befolyásolható fiatalember az iszlám szélsőségesek kezei közé került.
Fordította: Columba, Eve
Címkék: hírek kiközösítés
"részrehajlás nélkül megosztják A LEGSZERÉNYEBB ételt, hajlékot és költségtérítést"
2015.02.24. 10:00 | Johnny Joker | 78 komment
"Egyes papok világias magatartásáról, mint például némely tv-lelkész erkölcstelen és fényűző életmódjáról az utóbbi időben a hírközlő eszközök is közöltek tudósításokat. Egy mai dalszöveg-író olyan dalt szerzett, amelynek a címe: „Vajon Jézus hordott volna [10 000 dolláros] Rolex karórát televíziós műsora alkalmával?” A dal így folytatódik: „Politizálna-e Jézus, ha visszatérne a földre, a [fényűző] Palm Springs-ben lenne vajon a második otthona, és megpróbálná-e elrejteni az értékeit?”"
*** Az Őrtorony 1990 2/1, 25. old., 19. bek., "A törvénytelenség emberének leleplezése" ***
Akiket Jehova Tanúi világközpontjában különleges teljes idejű szolgálatra fogadtak el, mindannyian aláírtak egy szegénységi fogadalmat, amint azt a Vezető Testület minden tagja, valamint a Bétel-család összes többi tagja is tette. Ez nem azt jelenti, hogy ők egy örömtelen, minden kényelem nélküli életet élnek. Azt azonban jelenti, hogy részrehajlás nélkül megosztják A LEGSZERÉNYEBB ételt, hajlékot és költségtérítést, amelyet mindenkinek biztosítanak, aki ilyen szolgálatban áll.
* jv 21. fej. 351. o. Mindezt hogyan finanszírozzák? *
Idézetek Jehova Tanúi Vezető Testületének kiadványából
Samuel Herd, Jehova Tanúi Vezető Testületének tagja a http://tv.jw.org műsorában
Címkék: képek ébredjetek!
Egy példa a történelmük átszerkesztésére
2015.02.22. 21:00 | Johnny Joker | 4 komment
Érdemes megfigyelni a nagybetűvel szedett kiemeléseket a két fenti angol nyelvű idézetben, melyek hivatalos magyar fordítása az alábbiakban olvasható.
„1918 és 1925 között „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” című előadást, mely a földi örök élet reménységéről szólt, világszerte több mint 30 nyelven adták elő Jehova szolgái.” (Őrtorony, 2009. augusztus 15., 16. old., 17. bek.)
„Krisztus felkent követői már 1918 óta hirdetik a meghívást. Abban az évben hangzott el „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” című nyilvános előadás. Ez az előadás arról szólt, hogy sokaknak az a reménységük lehet, hogy Armageddon csatája után egy paradicsomi földön fognak élni.” (Őrtorony, 2010. február 15., 15-16. old., 8. bek.)
Két fontos dolog figyelhető meg itt:
- Az angol idézetekben jelzett egykori nyilvános előadás címe 2009 és 2010 között fél éven belül megváltozott: a WILL (jövő időt kifejező módbeli segédige) helyett a MAY (lehetőséget kifejező módbeli segédige) jelent meg.
- A magyar fordításban az előadás címének megváltozása nem érvényesült. Az “új” angol cím magyar fordítása helyesebben például így nézhetne ki: „A most élő emberek közül milliók, lehet, hogy sohasem halnak meg!”, vagy „A most élő emberek közül milliók talán sohasem halnak meg!”
Rutherford a közösségmegvonásról
2015.02.19. 20:00 | Johnny Joker | 22 komment
“Nem utasítanánk el, hogy testvérként kezeljünk valakit, mivel ő nem hisz abban, hogy a Társulat az Úr csatornája. Ha mások ezt másként látják, az az ő előjoguk. Teljes lelkiismereti szabadságnak kell lennie.” (Őrtorony, 1920. április 1., 100. old.)
Joseph Rutherford (Bíró)
Az Őrtorony Társulat 2. elnöke
A jelenkori Jehova Tanúi megalapítója
Címkék: kiközösítés ébredjetek!
Óvakodj a "szervezettől"
2015.02.18. 19:30 | Johnny Joker | 5 komment
“Óvakodj a "szervezettől". Ez teljes mértékben szükségtelen. A Biblia előírásaira van egyedül szükséged. Ne keresd a lehetőséget, hogy megkötözd mások lelkiismeretét, és ne engedd meg másoknak, hogy megkötözzék a tiédet. Higgy és engedelmeskedj, annak szellemében, ahogyan ma megérted Isten Szavát, és így folyamatosan növekedj a kegyelemben, ismeretben és szeretetben napról napra.”
Sioni Őrtorony
1895. szeptember 15.
A hasznos gyülekezeti alkalmakkal kapcsolatban
Címkék: ébredjetek!
Felfedték a vének számára az új kereskedelmi stílusú minta királyságterem látványtervét
2015.02.14. 20:00 | Johnny Joker | 59 komment
Ha az Egyesült Államokban élsz, talán így nézhet majd ki a következő helyi királyságtermed?
Január 31-én, szombaton egy különleges találkozót tartottak az Egyesült Államok fiókhivatalaihoz tartozó körzetekben élő vének számára. Egy előzetesen kiküldött levél arról tájékoztatta a véneket, hogy a találkozó “egy új, a régitől gyökeresen eltérő királyságterem-tervezetet” fog bemutatni.
Azóta kiszivárogtak egy ex-JT fórumon azok a képek, melyek bemutatják a javasolt új szabványosított modellt, mely alapján egy kaptafára készülhetnek a királyságtermek. Ezek egy olyan épületet ábrázolnak, melyet, úgy tűnik, kereskedelmi szempontok figyelembevételével terveztek meg, arra gondolva, hogy az épület értékesítése a jövőben esetleg szükségessé válhat.
Egy vén jegyzetei a két és fél órás találkozóról, melyek szintén kiszivárogtak az internetre, azt mutatják, hogy a Vezető Testület segítője, Robert Luccioni kérte a véneket, hogy ne váljanak olyanokká, mint az izraeliták, akik panaszkodtak Egyiptom elhagyása után.
Felolvasták a Prédikátor 7:10-et, mely ezt írja: “Ne mondd: „Miért van, hogy a hajdani napok jobbak voltak ezeknél?”, mert nem vall bölcsességre, ha ilyesmit kérdezel.” Azt a következtetést vonták le, hogy a véneknek nem kell a múltra tekinteniük, vagy hibákra rámutatniuk az új elrendezésben.
Címkék: hírek
Jehova tanúja lett a hasfelmetsző
2015.02.12. 18:00 | Johnny Joker | 8 komment
Peter Sutcliffe 13 nőt tett el láb alól
Broadmoor — Jehova tanújának keresztelték meg Anglia legszigorúbban őrzött elmegyógyintézetben Peter Sutcliffe-et (68), a Yorkshire-i Hasfelmetsző néven elhíresült brit sorozatgyilkost.
Sutcliffe-et 1981-ben ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, miután 13 nő meggyilkolását ismerte be, de a szabadságvesztést paranoid skizofréniája miatt a broadmoori klinikán kell letöltenie, ahol a hozzá hasonló elmebeteg bűnözőket őrzik.
A hasfelmetsző 15 éve ismerkedett meg a Jehova tanúi tanaival; azóta rendszeresen gyakorolja a vallást. Megkeresztelésére most a klinika egyik különszobájában került sor két hittársa jelenlétében.
Sutcliffe egyébként feltehetően sosem szabadul Broadmoorból, de orvosai szerint erős hite segíthet neki megbirkózni a démonaival.
K. Á.
Forrás: http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/peter-sutcliffe-jehova-tanuja-lett-a-hasfelmetszo-2327677
Címkék: hírek
“Je suis Charlie” – A párizsi események miért kellene, hogy ébresztőt jelentsenek Jehova Tanúi számára
2015.02.08. 14:00 | Johnny Joker | 96 komment
Éppen hazafelé tartottam Zürichből, egy európai helyszíneken megtartott, Jehova Tanúival kapcsolatos találkozósorozatról, amikor először hallottam a január 7-i párizsi események szörnyű hírét.
Azon a borzalmas napon maszkot viselő fegyveresek betörtek a Charlie Hebdo francia szatirikus lap irodáiba, és lemészároltak 12 embert. Úgy tűnik, ez tulajdonképpen egy megtorlás volt amiatt, hogy az újság Mohamed prófétát ábrázoló képeket tett közzé.
Az elkövetkező napokban további öt embert öltek meg, mivel a gyanúsítottak túszok szerzésével próbálták kijátszani a hatóságokat, mely azonban nem sikerült nekik.
Az olvasó ezen a ponton most valószínűleg eltűnődik, hogy “vajon mi köze mindennek Jehova Tanúihoz?”
Egyszerűen fogalmazva, a Párizsban történtek két ijesztő dolgot tesznek egyértelművé: (1) hogy a vallásos erőszakoskodók mindig meg fogják próbálni elhallgattatni azokat, akik bírálják őket, mint ahogyan az Őrtorony is - rágalmazások, félremagyarázások és kiközösítéssel való fenyegetőzések útján - ismételten megpróbálja elhallgattatni kritikusait, és (2) hogy a társadalom általában csak kevés vagy egyáltalán semmilyen védelmet sem tud nyújtani a veszélyes szekták ellen, mert végső soron nem képes felismerni azt az óriási fenyegetést, amely a vallásos dogma által támogatott illetéktelen befolyásolásban rejlik.
Cedars a telefonbetyár
2015.02.06. 12:42 | Johnny Joker | 32 komment
Cedarsnak sikerült felhívnia és beszélnie Tony Morris Vezető Testületi taggal. Úgy tűnik sikerült elkerülnie a Vezető Testületet irányító, mindent látó szent szellem figyelmét!
Az angolul tudó olvasóinktól kérem, hogy az alábbi online dokumentumba közösen készítsünk egy szöveg átiratot a videóból, hogy lefordíthassuk, feliratozhassuk: https://docs.google.com/document/d/13ZWOPFSmnxuNHECH3194XDESTlwQJFF7V94UPa1wEcU/edit?usp=sharing
Az Elragadtatást várva az Olajfák hegyén, 1914
2015.02.04. 10:21 | Johnny Joker | 13 komment
Getsemáné kert, Olajfák hegye, 1914
1914 – Elragadtatás
1914-ben az Őrtorony nagy dolgokra számított. Az Őrtorony vezetése azt hitte, hogy munkájuk a földön befejeződött és 1914 lesz az az év, amikor megtapasztalják az „Elragadtatást”, amikor is az összes igaz keresztény felvétetik a Földről Istenhez a Mennybe, mielőtt más események, amik a világ végéhez kapcsolódnak bekövetkeznének. Annyira erősen hittek ebben, hogy 1914-ben az Őrtorony külön utat szervezett Jeruzsálembe, hogy ők lehessenek az elsők, akik átélik az Elragadtatást.
Az alábbi fotó az Olajfák hegyén készült, amelyről belátni Jeruzsálemet. De miért pont az Olajfák hegye? Az Olajfák hegye az abbéli hitük miatt volt fontos, hogy amikor a Messiás megérkezik az Aranykapun keresztül, akkor azok az emberek, akik az Olajfák hegyén vannak eltemetve, (vagy helyileg ott vannak az Olajfák hegyén), azok lesznek az ’Elsők’ a sorban.
Érdemes megfigyelni, ahogyan Rutherford bíró Charles Taze Russell jobb kezénél ül.
Címkék: képek
Olvasóink küldték 85.
2015.01.31. 21:22 | Johnny Joker | 28 komment
Kedves Olvasók és Testvérek!
Én 2 éve tértem meg. Hirtelen jött a kegyelem az életembe és földöntúli örömöt eredményezett. Előtte hallgattam már tanításokat, amik által nem mozdult bennem semmi, ma már tudom, hogy azért nem, mert azok tévtanítások voltak.
A megtérés gyönyörű! Fájdalmas is lehet, de ugyanakkor az az öröm, ami akkor átjárja az embert le nem írható, csak megtapasztalás útján ismerhetjük meg. Befogadtam szívembe Jézust és azóta együtt élek vele. A bűnt meggyűlöltem szó szerint, semmit sem akarok már elkövetni abból a listából, ami addig részt vett az életemben.
Így kerültem egy fórumra, ahol kérdéseket tesznek fel és válaszolnak rá emberek. Mivel még friss hívő voltam, mit sem tudtam arról, hogy kik Jehova tanúi és csak annyit láttam, hogy ők mindenre tudják (látszólag) a biblikus választ. Be is akartak cserkészni nyílt és őszinte érdeklődésemet látva, de a belső lényem arra késztetett, hogy ne engedjek, hanem vizsgáljam meg a tanításokat. Megtettem.
Címkék: olvasóim küldték

Utolsó kommentek