EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Cedars a telefonbetyár

2015.02.06. 12:42 | Johnny Joker | 32 komment

Cedarsnak sikerült felhívnia és beszélnie Tony Morris Vezető Testületi taggal. Úgy tűnik sikerült elkerülnie a Vezető Testületet irányító, mindent látó szent szellem figyelmét!

Az angolul tudó olvasóinktól kérem, hogy az alábbi online dokumentumba közösen készítsünk egy szöveg átiratot a videóból, hogy lefordíthassuk, feliratozhassuk: https://docs.google.com/document/d/13ZWOPFSmnxuNHECH3194XDESTlwQJFF7V94UPa1wEcU/edit?usp=sharing

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr437146423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rovargyilkos 2015.02.06. 17:51:29

Jó lenne érteni miről beszélnek....:-)

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.02.06. 19:19:11

@rovargyilkos:
Már folyamatban van a szöveg leírása és fordítása. Rendkívül vicces, érdemes lesz elolvasni.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.02.06. 23:15:08

@karalabe4: Visszaállítottam. Folytassuk, mert ez durva! =D És köszönjük!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.02.07. 01:07:12

Hagyná e Jehova, hogy megszégyenítsék népének vezetőit holmi jött-ment bloggerek a világ minden tájáról, önkéntesen?

És az őket vezető szent szellem miért nem védte ki ezt a gyalázatos tettet?

deis (törölt) 2015.02.07. 04:46:53

@Johnny Joker:

Rossz kérdés.
A jó kérdés: Életben hagyja Jehova azokat a blogereket a világ minden táján, akik megszégyenítik népének vezetőit?

Régen nem tette. És mivel Istenél nincs változás, ezért később sem teszi.

Azért mert késik az ítélet, az nem azt jelenti, hogy nem lesz ítélet.

A világ összes vallásának vezetőjét meg lehetne szégyeníteni, így vagy úgy.
Ez nem bizonyíték semmire, kivéve cedars romlott, beteg elméjére.

A fattyú csak nyomja a rizsát vég nélkül a videóiban, a saját vesztére.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.02.07. 07:57:00

@Johnny Joker:
Szerintem nem történt megszégyenítés Cedars részéről. Elismerem, hogy Tony Morris számára valóban megszégyenítő lehet a beszélgetés és annak nyilvánosságrahozatala, de ez elsősorban abból adódik, hogy önmagát egy olyan piedesztálra emelte, ahova nem kellett volna. Cedars csak Morris saját szavait idézte, amiket a szűk nadrágok viselével kapcsolatosan mondott egy rendezvényen, ahol elítélte a hallgatóság kuncogását, ugyanakkor ő maga is viccelődött ezen a hallgatósága háta mögött.
Hogy Cedars nyilvánossá tette a telefonbeszélgetést, csak a szólás szabadságával élt, talán éppen azzal a szólásszabadsággal, mely mellett, maguk a Tanúk is síkra szállnak, és melyet Cedars a saját családjában, mint JT, elsajátíthatott (hiszen állandóan ezt szajkózzák a prédikáláshoz való joggal...). Ha Morris-nak nincs humorérzéke, arról nem Cedars tehet...(...és akkor itt most talán idekapcsolódna a Charlie Hebdo eset...).

A megszégyenítés és megszégyenülés között óriási különbség van. Az egyik aktív cselekvést igényel az elkövető részéről (pl ki kell találnia és el kell terjesztenie egy rágalmat a másikról....ami eset nem áll fenn Cedars-nál)), míg a másik egy természetes velejárója annak, ha valaki (mint pl Morris) pl kettős mércét állít fel önmaga és az általa befolyásoltak/vezetettek számára. Igen, ez utóbbi esetben valóban megszégyenülhet az illető, ha valaki felhoz egy történetet, mely ezt a képmutatást leleplezi. De hát éppen a Biblia írja, hogy minden rejtett dolog napvilágra fog jönni! Ha Tony követné a saját maga által elvileg szentnek tartott könyvet, akkor ennek még örülnie is kéne....

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.02.07. 08:04:26

@deis: ...tehát nincs szükség a fenyegetésekre.
"A fattyú csak nyomja a rizsát vég nélkül a videóiban, a saját vesztére"
A Biblia szerint Jehova az ítéletet a 'saját népén' kezdi, nemde? Nekem semmi bajom, ha meg vagy győződve arról, hogy a JT-k lennének az a bizonyos saját nép. De hát akkor mégis miből gondolod, hogy az ő dolgaik nem fognak lelepleződni? És mégis kik tennék ezt, ha nem azok, akik ott voltak bent és tudják?
Cedars csak teszi a dolgát, amit Tony Morris meg a többiek is tesznek...Most hol is van ezzel a baj?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.02.07. 09:58:09

@deis: Itt találsz néhány évszámot:

jehovatanui.blog.hu/2011/06/30/huek_voltak_e_es_bolcsek

Itt meg egy pár egyértelmű bibliavers:

“Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, csak az Atya.” (Mk 13.32)
"Ha pedig egy próféta elbizakodottan olyan igét mond az én nevemben, amelyet nem parancsoltam neki, vagy ha más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg! De gondolhatnád magadban: Miről ismerjük meg, hogy nem az Úr mondott egy igét? Ha egy próféta az Úr nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az Úr mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle!" (5 Mz 18:20-22)

7 Kérdést intéztek hozzá: "Tanító, mikor történnek meg ezek? Mi lesz a jele annak az időnek, amikor ezek megtörténnek?" 8 "Ügyeljetek - szólott -, el ne tévelyedjetek. Mert sokan fognak jönni az én nevemben és EZT MONDJÁK: ÉN VAGYOK! Továbbá: AZ IDŐ KÖZEL! TI NE MENJETEK UTÁNUK.
(Lukács 21. fejezet, Csia)

A karácsonyos analógiára... ha valami ilyen alapokon nyugszik, ilyen múlttal rendelkezik, az lehet-e Istentől? Teremhet e rossz fa jó gyümölcsöt is?

Az Őrtorony Zrt. több mint 100 éve jövendöl a saját irodalmukkal is igazolható hamis dátumokat, próféciákat. Folyamatosan átértelmezik az addig egyedüli igazságként tanított dolgokat és nem, nem növekvő fényességhez hasonlóan, hanem számos esetben oda-vissza-oda-vissza!!! Nézd csak meg:

m.cdn.blog.hu/je/jehovatanui/image/%C5%90rtorony%20tan%C3%ADt%C3%A1sok%20v%C3%A1ltoz%C3%A1sa.png

A Biblia ezt írja:

Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, még árnyéka sem a változásnak. Jak 1.18

JT igazságnak hívják a 120 éve folyamatosan változó tanításaikat. Az igazság azonban nem változik. Ettől nevezik igazságnak. Ergo JT nem az igazságot tanítják.

A Példabeszédek 4:18-al kapcsolatban pedig olvasd el ezt: jehovatanui.blog.hu/2012/05/11/peldabeszedek_4_18

Az író bizony nem egy modernkori szervezet baklövéseinek igazolására gondolt, mikor leírta ezeket a szavakat, hanem a keresztény ember életútjára.

deis (törölt) 2015.02.07. 13:30:56

@karalabe4:

Hol van ezzel a baj?
Már az alapoknál.
Aki rossz alapra épít...
Aki jó alapra épít...
Aki rossz alapra épít, annak mindene kárba vész, benne a jó is.
Aki jó alapra épít, még ha rosszul is csinálja, még ha meg is ég a munkája, ő maga megtartatik, de mint aki tűzön ment át.
A különbség mértéke?
Mint ég a földtől.

Mi a hitünk végcélja?
Az üdvözülés, a megmenekülés, az örökké élés Isten szeretete által.
Ehhez pedig csak egy dolgot kéne tennie mindenkinek: Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust.

cedars ismeri a világot, ismeri Jehova Tanúi szervezetének a gyengéit, a hibáit, a hátulütőit, de már nem ismeri Istent és Jézust.
cedars egyre messzebb megy a rosszaságban.
Lelke rajta.

deis (törölt) 2015.02.07. 14:41:52

@Johnny Joker:

Akarsz mondani valami kiábrándítót egy 40 éves embernek?
Mond neki azt, hogy 158 év múlva jó lesz neki.

Mindenképpen be fog következni, ami a Bibliában le van írva, mert Isten ígérte meg.
Míg a világ nem fogadja el, és nem hisz Isten ígéretében, addig JT csak szeretnék, ha már most teljesülne az ígéret.
Már az őskeresztények is ezt tették, amikor a maguk idejében várták Jézus visszajöttét.

Ők is elhitték, bíztak benne, várták, ahogy a mostani keresztények is ezt teszik.
Amikor az egyik őskeresztény ezt hirdette egy felebarátjának, akkor hamisan prófétált?

Menóra 2015.02.07. 14:45:53

@deis: Te el tudod olvasni, amiket írnak neked, vagy csukott szemmel fosod magadból a szót kérdezés nélkül?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.02.07. 15:13:20

@deis: Figyu, most figyelj nagyon!

Szerinted van e különbség aközött,
- hogy valaki a Biblia jövendölését elhiszi, bízik benne és ezt hirdeti és már az életidejében nagyon várja a beteljesülését,
illetve aközött,
- hogy Isten szent szellem vezette kommunikációs csatornájának aposztrofálva magát több, mint száz éven át HAMIS JÓSLATOKAT ÉS DÁTUMOKAT jövendöl?

Tehát nyomatékosítnám, nem csupán lelkesen hurráoptimistán buzgón várja, hanem DÁTUMOKAT HATÁROZ MEG, amelyek később sorra hamis jóslatoknak bizonyulnak.

Szerinted van különbség a DÁTUMOK JÖVENDÖLÉSE és a lelkes várakozás között, vagy nincs? És ha van, akkor mi lehet a különbség?

“Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, csak az Atya.” (Mk 13.32)
"Ha pedig egy próféta elbizakodottan olyan igét mond az én nevemben, amelyet nem parancsoltam neki, vagy ha más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg! De gondolhatnád magadban: Miről ismerjük meg, hogy nem az Úr mondott egy igét? Ha egy próféta az Úr nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az Úr mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle!" (5 Mz 18:20-22)

7 Kérdést intéztek hozzá: "Tanító, mikor történnek meg ezek? Mi lesz a jele annak az időnek, amikor ezek megtörténnek?" 8 "Ügyeljetek - szólott -, el ne tévelyedjetek. Mert sokan fognak jönni az én nevemben és EZT MONDJÁK: ÉN VAGYOK! Továbbá: AZ IDŐ KÖZEL! TI NE MENJETEK UTÁNUK.
(Lukács 21. fejezet, Csia)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.02.07. 15:22:00

@deis: [Zárójelben adok neked egy plusz információt, amire talán nem gondolsz, miközben itt lógsz egy éve:
Az ilyen egyszerűen nyilvánvaló kérdésekre adott sorozatos kikerülő válaszaid mások is olvassák, Tanúk, érdeklődők és kívülállók is. És bár neked muszáj bénán mellébeszélni, hogy ne omoljon össze a szádbarágott világképed, próbálod ügyesen forgatni a szavakat, hogy kevésbé legyen kellemetlen és elkerüld a kognitív disszonanciát, manőverezel kerülgeted a forró kását, addig mások ezt tökéletesen látják. És sokat tanulnak belőle. És köszönettel tartozunk ezért neked.]

deis (törölt) 2015.02.07. 15:43:31

@Johnny Joker:

nagyon figyeltem.
Szemeim a mellényzsebemben.

Te csak pár tucat leírt "igent" látsz.
Én meg több száz vagy akár ezer "nemet" látok.

Le van írva konkrétan a hamis próféta ismérve: Aki békét hirdet, holott nincs béke, az a hamis próféta.
Újra: Az apostolok, és az apostolokkal egy időben élő keresztények a maguk idejében várták Jézus második eljövetelét, amiről nyilván beszéltek másoknak is.
A kérdés marad: Hamisan prófétáltak?

teremtett ember 2015.02.07. 17:37:55

@deis: Az első századi keresztények biztos, hogy várták a visszatérő Jézust, de annak semmilyen írásos nyoma nincs, hogy ők ezt bármilyen előre kitűzött dátumhoz kötötték volna. Ezzel szemben az Őrtorony társulat konkrét dátumokat fogalmazott meg a története során. Szembetűnő különbség! Érted már? Dehogy érted!

teremtett ember 2015.02.07. 17:44:50

@karalábé4: Szia karalábé4! Olvasgattam egy kicsit a blogodat. Van kedved privátban beszélgetni? Ha van, kérlek, írj! Először ide!

Inspicio 2015.02.07. 19:43:46

@deis: "Az apostolok, és az apostolokkal egy időben élő keresztények a maguk idejében várták Jézus második eljövetelét, amiről nyilván beszéltek másoknak is.
A kérdés marad: Hamisan prófétáltak?"

S milyen időpontot határoztak meg az apostolok Jézus 2. visszajövetelére?
Mivel Dániel könyvét ők is olvashatták! Számolni meg tudtak.

deis (törölt) 2015.02.07. 20:56:55

@teremtett ember:

Az első századi keresztények biztos, hogy várták a visszatérő Jézust - írod.
Te hogy gondolod a tapasztalataid alapján, az emberek milliárdjai a világon nagyon várják, nagyon bíznak, nagyon reménykednek Jézus visszajövetelében, vagy nem?
Szerinted melyik jobb, nagyon várni, már holnapra, vagy egyáltalán nem várni?
Mert erről van szó igazából.
A világ nagyobbik fele nem keresztény,, így ők egyáltalán nem várják.
Sok keresztény csak névlegesen az, és nem élik meg a hitüket, így ők sem várják.
A hitüket megélő keresztények közül sokan a halál utániban reménykednek valamilyen szinten, így ők sem várják valóságosan Jézus eljövetelét.
Akik esetlegesen várják is, azok egyedül vannak, a maguk elképzelésében, mert az egyházaktól nem kapják meg, amit gondolnak megkapni.

Végül hány ember marad a világon, akik valóságosan várják Jézus eljövetelét?
Nagyon kevesen.

Nem az a kérdés, hogy mikor, vagy mikor nem, hanem az, hogy vágysz rá, vagy nem.
Ma, tegnap, holnap? Mindegy, csak jöjjön már el, és szabadítson meg minket ebből a semmitől, ettől a sok szenvedéstől, ettől a sok haláltól.

Jövel, Uram, Jézus!

deis (törölt) 2015.02.07. 21:01:40

@Inspicio:

S milyen időpontot határoztak meg az apostolok Jézus 2. visszajövetelére?

Én a holnapra tippelek. Talán holnap. Mindig holnap.

teremtett ember 2015.02.07. 21:40:46

@deis: Időpont nincs! Csak az Őrtorony társulat szerint volt. Ez a lényeg!

deis (törölt) 2015.02.07. 21:50:02

@teremtett ember:

Időpont van! Csak az Őrtorony társulat teszi ezt a várakozást valóságossá az emberek számára. Ez a lényeg!

Várni a jóra, jó.

picket9 2015.02.07. 23:14:02

Vagány ez a Cedar.
Tele van gyermeki humorral, vidámsággal.
Ahol ilyen jó kedv van, ott nincs rosszaság.

Mi csináljuk tovább, hozzuk ki a szervezetből, akit lehet, felébred és akar kijönni.

picket9 2015.02.07. 23:17:13

@deis:
[A fattyú csak nyomja a rizsát vég nélkül a videóiban, a saját vesztére.]

Akkor ne nézd.
Mert minden gondolat rád is hatással van.
Tiltja a vallásod is.
nem vagy te is "hitehagyott" már?

névtelenül 2015.02.08. 09:41:31

@deis: Szia.
Párral fentebb Johnny kérdezett valamit tőled, de azt is hozzátette, hogy valószínűleg nem fogsz válaszolni, mert nem szoktál. Namost nem tudom hogy észrevetted-e, de az történt, hogy nem válaszoltál. Reagálni reagáltál, írtál is valamit válasz gyanánt, csak az nem áll szoros kapcsolatban a kérdéssel. Amit írtál, arra lehetett jó, hogy úgy gondold, válaszoltál. Én meg itt vagyok pár éve, és hát az a helyzet, látom, hogy a jehova tanúi mind így szoktak tenni.
Most én nem akarok ellened beszélni, csak szólok, hogy ez így nem fer.
Ha valami megszívlelendő a társulat tanításaiból, akkor megszívlelem. Ha elvetendő, elvetem. Mindkettőből van sok.
Teljesen mindegy, hogy vallási kérdés vagy nem az. Ha egy közösség tagja akarok lenni, mint itt mindenki ennek a blognak, te is mert itt vagy, akkor be kellene tartani az eszme-csere íratlan szabályait.
Az van, hogy amikor valaki kilép a jehova tanúi közül, akkor életének abban a fázisában van, amikor felülvizsgálja azok tanításait. Ráadásul elfogultan, mert inkább ragaszkodik azokhoz még, mint sem. Az érvek, amik a kilépés mellett szólnak, "hátrányból indulnak", mert nem elfogulatlan az illető.
El lehet képzelni, hogy akkor milyen nyomósak lehetnek, ha mindezek ellenére felülkerekednek? Amikor készen áll valaki az objektív vizsgálatra, ott már tulajdonképpen el is dőlt a dolog. Csak aki nem képes objektív lenni, és becsukja az elméjét, és inkább ad kitérő válaszokat, mint te, csak az nem erti meg ezt.
Az érvek készen állnak. A jehova tanúja tehát vagy képes objektíven megvizsgálni azokat, - de akkor el is dőlt, hogy mennie kell- vagy nem képes, de akkor tulajdonképp meg sem vizsgálta azokat.

Naszóval hogy van ez, hogy nem szoktál válaszolni?

zenészz 2015.02.08. 17:42:00

@deis: Légyszíves idézd be a Bibliából,hogy másoknak is hírdedték Jézus 2. eljövetelét?!

Rovarölő 2015.02.08. 18:36:34

@névtelenül: Tesó! Tudod jól, hogy provokáció az élete! Tudja a válaszokat, ezt ezerszer leírtam már! Ennek ellenére mindenki ugrik rá!
A name generátort nem érdeklik a válaszok, csak szereti felzavarni a vizet, amit profi módon csinál!
Amit írtál, az igaz, de ne várj tőle érdemi választ! Tudja a franyót, de szeret izgatni, és ameddig kap válaszokat, él, mint a gomba!
Nem válaszolni neki, az a halála, de ezt senki sem bírja ki.

deis (törölt) 2015.02.08. 22:52:14

@névtelenül:

Én válaszoltam.
Sajnálom, hogy annyira nem értetted a válaszom, hogy válasznak tartsd.

"Szerinted van különbség a DÁTUMOK JÖVENDÖLÉSE és a lelkes várakozás között, vagy nincs? És ha van, akkor mi lehet a különbség?"

- Most újra válaszolok. Ugyanazt, de nem ugyanúgy.

Az őskeresztények helytelenül, a maguk életidejében várták Jézus második eljövetelét.
Hogy tévedhettek ekkorát a szent szellem által vezetettek!!!???

Az igazság ismeretnek ismérve nem a dátumjövendölésben fullad ki.
Mi az igazság?
Istenről. Jézusról. Isten ígéretéről. Sátánról.
A halottak állapotáról.
A nagy nyomorúságról.
Armageddonról.
Jézus ezert éves uralkodásáról.
Az utolsó próbáról, és az azt követő ítéletről.
Az örök életről.
Az örök boldogságról.
A világegyetem belakásáról.

Van egy dátum, amit csak Isten tud.
Még Jézus sem tudja.
Mindenki visszafojtott lélegzettel várja a beteljesülését, földön és égen.

Te ünnepled a karácsonyt.
Szoktál találgatni, hogy mit fogsz kapni ajándékba?
Tuti!
Amikor mást kapsz (nem máskor, hanem akkor, de mégis mást), akkor mit érzel?
Ha szereted, akitől kaptad, akkor tök mindegy, hogy mit kapsz!
Csak egy számít: Hogy gondoltak rád, figyeltek rád, szeretnek téged, becsomagolták, és a várakozás izgalmát lesik a szemedben.

Jézus már jelen van.
Jézus második eljövetele a nagy nyomorúság után lesz.
Jézus második eljövetelének mi lesz az első mozzanata?
A szétválasztás.
És mi lesz a második mozzanata?
Harc.

Ki mit vár?...
Ki mit remél?...
Ki miben bízik?...

Szerintem sokan ezt (a 2.0) sem tartják válasznak, de attól ez még az volt.

névtelenül 2015.02.09. 06:57:19

@deis: Arra vonatkozóan kérték tőled a választ, hogy helyes-e ha dátumjövendöléses kisszektához tartozol, vagy inkább jobb ha távol maradsz tőlük. Érezhetően igen-nem választ vártak.
Úgy gondolom, neked helyes, ha a jehova tanúival töltöd az idődet.

Niro 2015.02.09. 19:52:15

@névtelenül: neki tuti, látszik alig várja, hogy a mennybe menjen, míg mi kegyetlen kínok közt halunk, az ilyen elmebeteg, csupán megtalálta a vágyott társaságát :-)

Inspicio 2015.02.10. 20:53:56

@deis: Csak az a baj hogy nem azt kérdeztem hogy te milyen időpontot gondolsz.
Tehát lényegében halvány elképzelésed sincs.

"Az őskeresztények helytelenül, a maguk életidejében várták Jézus második eljövetelét.
Hogy tévedhettek ekkorát a szent szellem által vezetettek!!!???"

Ácsi bácsi! Igen azt gondolták hogy az ő életükben fog Jézus újra eljönni. De ennek ellenére nem is kezdtek el olyanokat hirdetni hogy erre az elképzelésre biztassák az új hívőket. Meg nem számolgattak! Azért ez igen nagy különbség.
süti beállítások módosítása