- 45 -

„Nézd azt a Cadillacet az utca túloldalán – én adtam Knorrnak, és kaphat bármikor még egyet, ha akar.”

Egy másik tapasztalat, ami megkérdőjeleztette velem, hogy az Őrtorony Társulat Isten szervezete, Anton Koerberhez kapcsolódik. Még most is emlékszem apámra, amikor az 1935-ös Washington D.C. –ben megtartott kongresszus után beszélt róla. Koerber volt felelős a hangosító berendezésért a kongresszuson és valami okból kifolyólag összerúgta a port Rutherford bíróval. Amikor Anton visszatért a Bételbe, úgy találta, hogy kitették az épületből, és kiközösítették a Társulatból. Visszatért az ingatlanüzletbe, nagyon sikeres volt, és vagyont gyűjtött. Egészen 1952-ig minden, amit hallottam róla, az rossz dolog volt. Ő volt az a férfi, aki hitetlen szolga volt, aki szembe ment Isten teokratikus szervezetével, és akit ennek eredményeként kiközösítettek.

1952-ben Anton Koerber kapcsolatba lépett a Társulattal, és elmondta a felelős személyeknek, hogy teljes időben szolgáló úttörő akar lenni. Első kérését visszautasították múltbeli lázadása miatt. Ezután megjelent a Bételben és T. J. Sullivan azt mondta nekem, hogy menjek le a hetedik emeleten lévő előcsarnokba és tegyem világossá előtte, hogy nem lehet úttörő. Lementem, hogy találkozzam Koerber úrral, és egy idős férfit találtam ott, aki nem volt jól. Megkérdezte tőlem, ki lehetne-e őt nevezni úttörőnek. Ismételten elmondtam neki, hogy ez lehetetlen, a múltban történtek miatt és a következőt javasoltam: „Tudod Anton, ha te tényleg szereted Jehovát, akkor szolgálhatod Őt annyi órában, amennyiben akarod, mindenféle kinevezés nélkül is. Tőled pusztán a kinevezést tagadták meg, nem a szolgálat kiváltságát.”  Ő nem volt elégedett ezzel a válasszal, és jelezte, hogy tovább fogja vinni ezt az ügyet. Amikor megrázta a kezemet egy tízdolláros bankjegyet hagyott benne.

Jelentettem T. J. Sullivannek, hogy Anton nem volt elégedett a válaszommal és leszögeztem, hogy az a kívánságom, hogy ezen túl valaki más beszéljen vele. Így aztán A.H. Macmillant küldték, hogy adja át ugyanazt az üzenetet. Részt vettem a Macmillan és Koerber között lezajlott összejövetelen. Keményen „le lett hordva”. Koerbernek meg lett mondva, hogy ő egy önző ember, aki csak egy címet akar, és hogy nem fogja megkapni. Ha tenni akar valamit, gyülekezeti hírnökként szolgálhat. Macmillan sokkal szigorúbb volt nálam.

Egy vagy két nappal később, amikor bementem a Bétel ebédlőjébe vacsorázni megdöbbentem, mert ott, az N.H. Knorr melletti helyen Anton Koerber volt jelen, mint az Ő vendége. Az étkezés után úgy távoztam a helységből, mint aki nem hiszi el, amit épp látott. Bementem az előtérbe és akkor Koerber odahívott és kimutatott az ablakon keresztül egy új autóra, amelyik a járdaszegélynél parkolt és azt mondta: „Nézd azt a Cadillacet az utca túloldalán – én adtam Knorrnak és kaphat bármikor még egyet, ha akar.” Néhány évvel később, amikor erről a tapasztalatomról beszéltem G. Russell Pollocknak, ő elmondta, hogyan közeledett Koerber a „Dawn Bible Students” („Hajnal Bibliakutatók” – Russellita „szakadár” csoport, amely a Rutherford-korszakban vált ki a Bibliakutatók közül, mivel továbbra is szigorúan ragaszkodtak Charles Taze Russell eredeti tanaihoz. Ma is léteznek, néhány tízezer taggal, heves ellenfelei Jehova Tanúinak – a ford.) csoporthoz 1951-ben, röviddel azelőtt, hogy kapcsolatba lépett az Őrtorony Társulattal. Ezt a tájékoztatást Pollock egy 1971. november 15-én kelt levelében írta le:

- 46 -

…Anton Koerber küldött egy 2.000 dolláros csekket a „The Dawn”-nak (a szakadár „Russellita” szervezetnek – a ford.) és kérte, hogy megbeszélést folytathasson a „Dawn” megbízottaival. Ezt a találkozót az 1951-ben megtartott Országos Kongresszusunkon hoztuk létre vele. Ő pénzt ajánlott a „Dawn”-nak, amennyiben ők megalakítanának egy olyan szervezetet, amely felépítésében hasonló Jehova Tanúi Szervezetéhez. Ami azt jelentette, hogy egy központi Főhivatalból ellenőrzik. Ezt a vitát különböző időpontokban tovább folytatta telefonon floridai otthonából. Mi természetesen nem fogadhattuk el együttműködésének feltételeit. Amint Bill kijelentette: „a „gonosz szolga” visszautasította Koerber megvesztegetési kísérletét, de a „hű és bölcs” elfogadta azt. Az előzőekben említett dolgok igazak és bizonyíthatóak. (Lásd a teljes levelet a 3-as számú illusztráción.)

            Ennek a beszámolónak a tanulsága azonban még az előzőeknél is jelentősebb. Anton Koerbert, akit elutasítottak, mint úttörőt, ami egy viszonylag jelentéktelen pozíció, körzetszolgává (a körzetfelvigyázó akkori megnevezése – a ford.) nevezték ki, egy olyan beosztásba, amelynek a betöltésére rendszerint a hithű úttörők soraiból választottak ki embereket! 1953-ban Koerbert tették meg a Yankee Stadionban megtartott nemzetközi kongresszus elnökévé. 1967. november 19-én halt meg és az 1968. május 15-i Őrtorony közölte „ANTON KOERBER élettörténetét, amint azt barátai elmondták” (313-318. old.) (A cikk gyorsan átsiklik az 1935 és 1952 közötti időszakon, egyetlen mondatba sűrítve azt, amely semmilyen utalást nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy valójában mi történt akkor.)

            Az Őrtorony róla szóló története hangsúlyozza, hogy „kivételesen nagylelkű volt anyagi vonatkozásban…” (318. old.) A Dodger Stadionban megtartott beszédében (1983. július 22-én) Franz alelnök valójában példaként használta fel Anton Koerbert, mint olyan embert, „aki látta annak szükségességét, hogy a szellemi értékekre koncentráljon, és hithűen követte az Úr Jézus Krisztus lábnyomait.” Meg lett dicsérve azért, mert elutasított egy olyan üzleti lehetőséget, amelyik egyetlen év alatt egymillió dollárt hozhatott volna számára. „Miért? (utasította el – a ford.) Azért, mert nem akarta megszakítani a Jehova Istennek végzett teljes idejű szolgálatát.”

            A tények azt mutatják, hogy Anton Koerber ugyanolyan boldog lett volna a Dawn Bibliakutatókkal is („gonosz szolga”), mint az Őrtorony Társulattal („hű és bölcs”), amennyiben nyilvános tapsviharban részesülhetett volna.

„Nem volt semmilyen alapom a bizonyíték objektív kiértékelésére. A vezérelv a Társulat álláspontjával való összhang volt.”

            A Szolgálati Osztályon végzett munkámon kívül – amit korábban már megtárgyaltunk – megbíztak azzal is, hogy kutatásokat végezzek bizonyos cikkek vonatkozásában, és ebben a minőségemben Bill Wheeler, a Kiadói Bizottság tagja irányítása alatt dolgoztam. Milyen képesítéseim voltak az ilyenfajta munkára? Semmilyen. Gyakran minden, amit egy adott témáról tudtam, annyi volt, amit azáltal voltam képes megszerezni, hogy elolvastam különböző feldolgozásait. Nem volt semmilyen alapom a bizonyíték objektív kiértékelésére. A vezérelv a Társulat álláspontjával való összhang volt. Ha az anyag egyetértett azzal, fel lett használva; ha nem értett egyet, el lett utasítva. A Főhivatalban végzett megfigyeléseimből azt a követ-

- 47 -

3. sz. illusztráció

F: Gordon Russell Pollock

627 N. Foothill Road

Beverly Hills, Calif.,  90210

1971. november 15.

Címzettek: Mr. és Mrs. Carl R. Howell

                    Route One

                    Saylorsburg, Pennsylvania

Kedves Testvér és Howell Testvérnő!

            Úgy negyven év telt el azóta, hogy láttuk egymást ott kinn, azon a farmon, Kunkletown mellett. Ezt a levelet valójában lányod, Joan és vejed, Bill (Cetnar és felesége – a ford.) kívánságára írom meg. Egy mostanában lezajlott beszélgetésben Anton Koerber lett megemlítve. Bill utalt arra, hogy mi történt 1951-ben, amikor ő a Bételben, a Szolgálati Osztályon volt. Anton Koerber azt kívánta a Társulattól, hogy nevezze ki őt úttörőnek. Billnek azt mondta Sullivan testvér, hogy Anton Koerbert nem lehet kinevezni úttörőnek a miatt, ahogyan 1935-ben a Társulattal szemben viselkedett. Bill elmondta ezt a tájékoztatást Anton Koerbernek és azt javasolta neki, hogy szolgálja az Urat annyi órában, amennyiben csak lehetséges, de az „úttörő” cím nélkül.

            Anton továbbvitte az ügyet és kapcsolatba lépett N.H. Knorral. Anton megajándékozta Knorrt egy új Cadillackel és hamarosan kinevezték körzetszolgának. (a körzetfelvigyázó akkori megnevezése – a ford.) Anton, amikor Bill-lel találkozott a Bétel előcsarnokában, azt mondta: „Nézd azt a Cadillacet az utca túloldalán – én adtam Knorrnak és kaphat bármikor még egyet, ha akar.” A rákövetkező évben ő volt a Yankee Stadionban megtartott Kongresszus elnöke. (elnöklő felvigyázója – a ford.)

            Ezt követően én azt mondtam Billnek:” Hadd tegyek hozzá egy másikat a te történetedhez.” Ugyanabban az évben Anton Koerber küldött egy 2.000 dolláros csekket a „The Dawn”-nak,(„A Hajnal” – a Russellita szervezet neve – a ford.) és kérte, hogy megbeszélést folytathasson a „Dawn” megbízottaival. Ezt a találkozót az 1951-ben megtartott Országos Kongresszusunkon hoztuk létre vele. Ő pénzt ajánlott a „Dawn”-nak, amennyiben ők megalakítanának egy olyan szervezetet, amely felépítésében hasonló Jehova Tanúi Szervezetéhez. Ami azt jelentette, hogy egy központi Főhivatalból ellenőrzik. Ezt a vitát különböző időpontokban tovább folytatta telefonon floridai otthonából. Mi természetesen nem fogadhattuk el együttműködésének feltételeit. Amint Bill kijelentette: „a „gonosz szolga” visszautasította Koerber megvesztegetési kísérletét, de a „hű és bölcs” elfogadta azt. Az előzőekben említett dolgok igazak és bizonyíthatóak.

            Remélem, levelem jó egészségben talál Benneteket, és kérlek, írjatok nekem bármikor, mert boldog leszek, ha hallhatok felőletek.

                                                                                             Tisztelettel: Az Ő kegyelméből 

                                                                                            Gordon Russell Pollock Testvér          

- 48 -

keztetést vontam le, hogy a képesítéseknek ez a hiánya jellemezte a szerkesztőségi dolgozók többségét. Legtöbbjüknek nem volt a középiskolánál magasabb képzettségük. Ez a Társulat elnökére, N.H. Knorra is igaz volt, aki a középiskola elvégzése után mindjárt belépett a Bétel-szolgálatba és végigjárta a szamárlétra fokait. A Tanúkat nem biztatják arra, hogy nem-Tanúk által írt könyveket olvassanak, mivel nekünk azt mondták: „Ezeket világi emberek állították össze.” Nemrég az egyik kongresszuson, amely Inglewood főterén lett megtartva Kaliforniában, egy előadás lett megtartva, ahol a Tanúknak A.D. Schroeder (a Vezető Testület egyik tagja) azt mondta, hogy nekik nem ajánlott nem-Tanú kiadványokat olvasniuk, mert ez órákat venne igénybe idejükből, amit jobban tölthetnének el Tanú-anyagok olvasásával, vagy a szolgálatban. Azt mondták nekik, hogy ha ezek a könyvek bármi értékeset tartalmaznak, akkor azt a Társulat ki fogja szedni belőlük, össze fogja tömöríteni és átad nekik majd valami olyat, amit pár perc alatt elolvashatnak. Ez valójában a cenzúra egy ravasz formája volt, mert az már ismert dolog volt, hogy semmilyen könyvet, amelyet volt Tanúk írtak a Társulatról, nem szabad elolvasni. A Tanúkat arra korlátozták, hogy semmi mást ne olvassanak, csak Őrtorony-anyagokat.

            A kutatási témákon kívül dolgoztam a Teokratikus Szolgálati Iskola beszéd-vázlatain is. 1951 és 1952 folyamán havonta egy cikket írtam az „Informant”-ba (Informátor - most „A Mi Királyság Szolgálatunk”-nak nevezik). Mivel rajta voltam a Bétel-szónokok listáján, számos Királyság teremben tartottam beszédet és jó néhány nagy kongresszuson. Közel egy évig én írtam és rendeztem egy félórás programot a Társulat birtokában lévő rádióállomás, a WBBR részére.

T. J. Sullivan, s Szolgálati Osztály vezetője, aki azt mondta William Cetnarnak, hogy közölje Anton Koerberrel, "nem lehet úttörő".

Az Edmund C. Gruss - Elhagytuk Jehova Tanúit - Személyes bizonyságtételek sorozat korábbi részei

A 7. rész, William Cetnar bizonyságtételének első része