A „szekta” fogalma gyakran pejoratív értelemben jelenik meg mind a köznyelvben, mind a valláspiaci diskurzusban. Ugyanakkor a vallásszociológia és vallástudomány szerint a szekta olyan csoport, „akik jól megkülönböztethető vallási … kisebbségi doktrínát követnek”, és rendszerint kisebb, zárt közösségben elhatárolódnak a többségi társadalomtól. Nathalie Luca szociológus szerint egy közösség akkor válik valóban szektás jellegűvé, amikor „bezárkózik” a külvilág elől. Keresztény teológiai szempontból a szektát gyakran úgy határozzák meg, hogy tagjai Krisztus helyett vagy mellett emberi tanítókat követnek, s egyes kijelentéseket a teljes hit és üdvösség kizárólagos feltételévé emelnek. Ezek alapján a szektaként elkönyvelt közösségek tagjai rendszerint más nézőpontokkal szemben zártak, és vezetőikre mint kizárólagos isteni szószólókra tekintenek.

A fenti kritériumok tükrében vizsgáljuk, hogy Jehova Tanúi szervezete megfelel-e a társadalomtudományos és teológiai szektaként azonosított jegyeknek. Több kutató és volt tag jelentése szerint Jehova Tanúi közösségben hatékony kontroll- és befolyásolási mechanizmusok működnek, melyek igen erősen korlátozzák a tagok önállóságát. A tanulmány első részében áttekintjük a „szekta” fogalmát a tudományos és teológiai irodalomban, majd bemutatjuk a pszichológiai kontrollt leíró modelleket (Steven Hassan BITE-modelljét és Robert Jay Lifton nyolc kritériumát). Ezt követően elemezzük az Őrtorony-szervezet gyakorlatait a viselkedés-, információ-, gondolkodás- és érzelemkontroll szempontjából. Kitérünk a kiközösítés intézményére, mint az egyik fő destruktív befolyásoló eszközre, az „egyetlen igaz szervezet” narratívájára és pszichológiai hatásaira, a kritikai gondolkodás ellehetetlenítésére és a vallási, erkölcsi elitizmus szerepére. Végül tárgyaljuk az apokaliptikus félelemkeltés stratégiáját, a tagok identitásformálását – különösen a gyermekek nevelésében – és a közösséget elhagyók lehetséges pszichológiai és lelki következményeit. Elemzéseinkben szektakutatók (pl. Hassan, Lifton, Singer, Zimbardo, Festinger, Enroth) elméleteit és Jehova Tanúi saját kiadványaiból vett idézeteket is felhasználunk a megalapozott állítások érdekében.

A szekta fogalmának társadalomtudományi és teológiai értelmezése

A szektaság meghatározása a vallásszociológusok és teológusok körében eltérhet. A társadalomtudományban a szektát gyakran mint kisebbségi vallási irányzatot értelmezik, amely a többségi egyházból vált ki, és szigorú erkölcsi és doktrinális normákat követ. Egyik alapdefiníció szerint a szekta „olyan emberek csoportja, akik jól megkülönböztethető vallási … kisebbségi doktrínát követnek”. Ezzel összhangban Luca megállapítja, hogy szektává akkor lesz egy közösség, ha magától elzárkózik a külső társadalmi hatásoktól. Az európai kontextusban a „szekta” kifejezés negatív töltetet kapott: a többségi társadalom ezt a jelzőt olyan kisegyházakra és mozgalmakra használja, amelyeket károsnak vagy botrányosnak ítél. A vallástudomány és a szociológia ma már gyakran kerülni igyekszik ezt a diszkriminatív terminust, de a köznapi szóhasználatban sokan így értelmezik a Jehova Tanúihoz hasonló csoportokat.

Keresztény teológiai szempontból a szektás csoport kritériumaként szokták említeni, hogy tagjai Krisztus tanítása helyett vagy mellett emberi tanítókat tesznek az üdvösség középpontjába. E szemlélet szerint például a keresztyén közösség csak a teljes Szentírást tekinti mérvadónak, míg a szekta egy-egy kijelentést kiemelve azokat kizárólagossá teheti. A Hitvédelem (apologetika) irodalmában található megfogalmazás szerint „szekta… azon vallási csoport, amelynek tagjai Krisztus helyett… emberi tanítókat is követnek…, és egyetlen bibliai tévedést kiválasztva azt saját üdvösségelméletük központi elemévé teszik”. Ez a teológiai elvárás egybevág Jehova Tanúi saját kijelentésével, miszerint a szervezetük az „egyetlen hídként” kapcsolja össze a hívőt és Istent. Később a tanulmányban látni fogjuk, hogy ez a hitvallás a tagok identitásától és önértékelésétől is függ: aki nem illeszkedik be vagy kilép, a tanítás szerint választott szenvedésre számíthat az Armageddon idején, az elhagyók pedig örök veszélynek vannak kitéve.

A BITE- és Lifton-modell: a kontroll-elméletek áttekintése

Steven Hassan pszichológus kutatásai során a „BITE-modellt” dolgozta ki a káros csoportok befolyásolási mechanizmusainak feltárására. A BITE mozaikszó a viselkedés (Behavior), információ (Information), gondolkodás (Thought) és érzelem (Emotion) kontrollját jelöli. Hassan modellszerűen mutatja be, hogy ha egy vallási közösség szigorúan szabályozza az egyén viselkedését és életmódját, korlátozza a külső információkat, ellenőrzése alatt tartja a tagok gondolatait és érzelmeit, akkor nagy eséllyel destruktív befolyást gyakorol rájuk. A BITE-modellt széles körben használják arra, hogy valaki felismerje: saját közössége mekkora kontrollt gyakorol. Egyes források szerint például Jehova Tanúi esetében mind a négy kategória erősen jelen van: a szervezet szigorú viselkedési normákat ír elő (ötvözve puritán erkölccsel és kötelességteljes mintával), csak az Őrtorony -kiadványokon alapuló információkat fogad el, a tanítást kritikátlanul kell elfogadni (gondolatkontroll), és az érzelmeket is félelem és bűntudatkeltés eszközeivel szabályozza.

Hasonlóképpen, Robert Jay Lifton nyolc pontból álló gondolatátalakítási (thought reform) modellje is irányt mutat a szekták azonosításában. Lifton kritériumai között szerepel többek között a „milieu control” – a tagok környezetének és kommunikációjának teljes ellenőrzése –; a „tisztaság” követelménye, amikor a világot fekete-fehérként értelmezik és állandó bűntudatot gerjesztenek a belső tökéletesség nyomásával; valamint az „ideológia mint szent tudomány” (Sacred Science), amikor a vezetők tanításait megkérdőjelezhetetlen dogmaként fogadják el. Egy szakértő cikk rámutat arra is, hogy a Lifton-féle nyolc kritérium mindegyike jelen van Jehova Tanúi közösségén belül. Ilyen módon a BITE és a Lifton-modell is rámutat, hogy a Tanúk vallási keretei magukban hordozzák a teljes kontroll lehetőségét: például a „tisztaság” követelményének keretében a Tanúkat arra nevelik, hogy erősen szigorú erkölcsi normák szerint éljenek, és teljesen elutasítsák a világi erkölcsi nézőpontokat (bűntudatot keltve a „világias” szokások iránt).

Őrtorony-gyakorlat a kontroll tükrében (viselkedés, információ, gondolkodás, érzelem)

Az Őrtorony-szervezet szabályrendszere számos módon korlátozza a tagok viselkedését, információs hozzáférését, gondolkodását és érzelmi világát. A viselkedés szabályozása a szigorú normák betartatását jelenti: előírják az állandó összejöveteleken való részvételt, a prédikálásban aktív közreműködést, a családi szerepek hierarchiájának szigorú elfogadását, tiltják a világi ünneplést (karácsony, születésnap) és a világi tevékenységeket (politikai részvétel, dohányzás, kábítószer, nemi devianciák). Minden kilépési lehetőség – mint az egyetemi továbbtanulás vagy világi karrier – félelemkeltő következményekkel jár: a felsőoktatásba járás démonikus veszélyeket hordoz, a diplomások elkötelezettsége elvész az „életfontos misszióhoz képest”. Így a tagok identitása és életmódja nagyrészt a közösség céljaihoz igazodik.

Az információkontroll részeként Jehova Tanúi elutasítják a „hitehagyott” vagy „világi” nézőpontok terjesztését. Külön fejezetek foglalkoznak az ún. bábeli tévedésekkel vagy a „világ” torzította tanítások elleni figyelmeztetéssel, miközben a hívők számára elérhetővé teszik az Őrtorony-szervezet által jóváhagyott anyagokat. Külső források használata – például más bibliakutatók vagy tudományos irodalom – rendszerint kifejezetten tilos, mert „alternatív nézőpontokat” jelentenek. A hivatalos tanítás kimondja: a Biblia „nem egyéni, hanem szervezeti könyv”, amelyet önmagában, a szervezeti vezetés útmutatása nélkül nem lehet helyesen értelmezni. A nyomtatott kiadványok folyamatosan óva intenek attól, hogy bárki „saját” elképzeléseket, magánértelmezéseket fejtsen ki; aki ilyet tesz, azt már tagok körében is elítélik, vagy akár kiközösítéssel sújthatják.

A gondolkodás ellenőrzése a sajátos szóhasználaton és terminusokon keresztül valósul meg. A szervezet kidolgozott saját nyelvezetet (pl. „világias”, „jóhír”, „hit” speciális értelmezésekkel), gyakoriak a gondolatmegállító klisék (kifejezések, amelyek megállítják a kételkedést és megerősítik a tanokba vetett hitet). Pszichológiai tekintetben kiemelt eszköz az érzelmi kontroll, különösen a félelem és a bűntudat keltése. A Tanúk gyermekkorától kezdve beléjük nevelték az apokaliptikus Armageddon elkerülésének hitét: ők a „Noé bárkája”, és aki nincs benne, az Isten haragja elől nem menekülhet meg. Ez a fenyegetettség fenntartja a szigorú csoportidentitást, és a tagok körében állandó rettegést kelt az örök kárhozattól. Emellett a megszegőkre mért büntetések (kiközösítés, bűnösök bűnbánatra kényszerítése) tartós lelki nyomot hagynak. A terápiás szakirodalom szerint a kiközösítés rendszere rendkívül erős kontrollfaktor: aki kilép vagy eltér a tanoktól, azt teljesen eltiltják minden közösségi és családi kapcsolattól. Ez a gyakorlat igazi érzelmi lidércnyomást okoz, amint azt több kutatás is alátámasztja: a kiközösített volt tagok hosszú távon súlyos mentális egészségromlásról, kilátástalanságról számolnak be.

Kirekesztés és kiközösítés: destruktív befolyás eszközei

Jehova Tanúi egyik legismertebb kontrollmechanizmusa a kiközösítés intézménye. Aki a szervezet szabályait megsérti, bírálja, vagy egyszerűen csak kilép, azt hivatalosan kizárják, és a közösség tagjai teljesen megszakítják vele a kapcsolatot. A gyűlölet hiányzik: a családtagok még a szülői kötelességet is megszegik, ha az Őrtorony parancsával ütközik. A kiközösítés ezerkilenc százaléka a tagok évente alig egy százalékát érinti, de a következmények mérhetetlenül súlyosak: az érintettek teljesen elveszítik társadalmi támogatottságukat, és nyomás nehezedik rájuk, hogy bűnbánattal térjenek vissza. A terapeutaútmutatók azt is kiemelik, hogy amikor a kiszolgáltatott személy próbál családjával vagy barátaival kapcsolatba lépni, gyakran azt válaszolják neki: „Te választottad ezt, mi még mindig szeretünk téged, de jobban szeretjük Jehovát”. Az üzenet egyértelmű: „halottnak” kell tekinteni azt, aki elhagyta a szervezetet.

Empirikus felmérések is megerősítik, hogy a kiközösítés maradandó kárt okoz. Egy nemrégiben publikált kutatás szerint az elhagyókkal készített interjúk azt mutatják, hogy a kiközösítés hosszú távon jelentősen rontja a mentális egészséget és az életkilátásokat. A volt tagok gyakran számolnak be hosszan tartó magányérzetről, értéktelenségről és kilátástalanságról; különösen súlyosan érinti a női volt tagokat a pszichológiai nyomás és a patriarkális hierarchia. Mindez arra utal, hogy a kiközösítés egy jól működő destruktív kontroll-eszköz, amely a legmélyebb emberi kapcsolatokban okoz fájdalmat.

„Az egyetlen igaz szervezet” narratívája és pszichológiai következményei

Jehova Tanúi tanításaiban központi helyet foglal el az a hit, hogy a közösségük az egyedüli „igazi” vallás Isten szándéka szerint. A szervezet vezetői hivatkoznak Jézus példázatára a „hű és előrelátó rabszolga” figuráról, amellyel saját szervezetüket Isten általi igaz hitvezetésként értelmezik. Ennek következtében azt tanítják: a Jehovához vezető út kizárólag a mai tanítók szervezete által rendelkezésre álló igazságok megértésén át nyílik. A Tanúk hitvallása egyértelmű: „az Őrtorony Társulat az az egyetlen olyan szervezet, amely az igazságot tanítja, és amelyen keresztül valaki üdvösséghez juthat”. Mind az önközpontú magabiztosság, mind a kényszerű szorongás ebben a hitben gyökerezik. Hangoztatják, hogy minden más vallás a „Nagy Babilon” hamis birodalmához tartozik, és minden világi egyház tévedésben van.

A szervezet nézete szerint Isten az egy látható szervezetet használja üzenetküldésre, ezért a Tanúk teljes lojalitása felettébb megkérdőjelezhetetlen. A hivatalos irodalom hangsúlyozza, hogy minden keresztény választania kényszerül Isten szervezete és Sátán világbirodalma között. Az ápolt gondolat tehát: aki kilép, az nemcsak „elveszíti” Isten védelmét, de tulajdonképpen a sátán oldalára áll át. A közösség szempontjából az üdvösség kizárólagosan az „egyetlen látható csatornához” való hűségen múlik. Így a tagok szorongva törekednek a szervezet tanításainak elfogadására; aki nem fogadja el automatikusan a vezetők diktálta tanokat, magát sodorja veszélybe. Pszichológiailag ez azt jelenti, hogy a tagok identitása és önértékelése szervesen összefonódik az „egyetlen igaz vallással”. Ellenvélemény vagy a hierarchiában alacsonyabbak megkérdőjelezése egyenlő a szervezet elleni lázadással.

Ennek az elitista narratívának fontos következménye a hitbeli kizárólagosság érzése. A Tanúkat évtizedeken át tanították arra, hogy „teljes mértékben az igaz szervezethez tartozónak lenni” jelenti az egyetlen biztos menedéket az eljövendő ítélettől, és hogy aki nem csatlakozik, arra Isten haragja zuhog majd. Ez a hit minden más nézőpontot külső, sátáni befolyásúnak minősít. Így a közösség egyfajta erkölcsi és dogmatikus fölényben látja magát: saját magát Isten „hű népéhez”, a többit pedig „false religions”-ként, hiteltelen és veszélyes erőként kezeli. Mindez súlyos pszichológiai teher a kritikusabb tagoknak: aki egyetlen percig is elbizonytalanodik, csalódottságot és szégyent érez, hiszen azt tanulták, hogy minden igazságot megtaláltak a szervezet révén.

Izoláció és kritikai gondolkodás korlátozása

Jehova Tanúi közössége kifejezetten arra törekszik, hogy elzárja tagjait más nézőpontoktól és csökkentse a kritikai gondolkodás lehetőségét. A kiadványokban gyakran találunk figyelmeztetéseket: minden kétkedését az illetőnek saját magában kell lefojtania, mivel Isten igazságát csak az „ő látható szervezete” adja. A tagoknak különösen tilos olyan irodalmakat vagy internetes forrásokat olvasniuk, amelyeket az Őrtorony „hitehagyott” vagy csaló jelzővel illet. Egy szakmai segédanyag szerint Jehova Tanúi kifejezetten arra vannak programozva, hogy elutasítsák az „alternatív nézőpontokat”, és hogy hátrányos sztereotípiákkal (pl. „világias”) ítéljék meg az őket tanító szervezeten kívüli információkat. A közösségben kizárólag a hivatalos kiadványokat szabad használni – minden más önálló értelmezés „saját elképzelés” címén már előítéletek tárgyává válik.

Ez a hozzáállás hatékonyan akadályozza meg, hogy a tagok külső, objektív forrásokból – például kritikai bibliakutatásból vagy tudományos eredményekből – tájékozódjanak. Ehelyett a tanítások ismétlődő ismertetésével, a kétség feloldásával (szó szerint: gondolatmegállító frázisokkal) tartják fenn a hit állapotát. A társadalomtudósok felhívják a figyelmet arra is, hogy a Tanúkban szinte egybemosódik a szolgatárgy és a földi testület iránti hűség: nem tesznek különbséget „Jehova” és a szervezet vezetői iránti hűség között. Ha valaki mégis kritikát fogalmaz meg a vezetés ellen, az a vallási tagadásnak, Isten elleni lázadásnak számít. Összességében tehát a szervezet olyan légkört teremt, amelyben a szabad gondolkodás lehetősége jelentősen korlátozott, a fiatalokat pedig már gyerekkoruk óta ilyen keretek között nevelik (lásd később).

Vallási és erkölcsi elitizmus

Jehova Tanúi tanításában megjelenik egy világos kettősség: a saját közösség hívői magas erkölcsi nívón állnak, a „világ” többi emberét pedig erkölcsileg és bibliailag megbízhatatlannak, hamisnak tekintik. Erről tanúskodnak a szervezeti kiadványokból vett idézetek és a kutatások is. Az Őrtorony irodalma kifejezetten a szervezethez való teljes lojalitást szorgalmazza: nyomatékosan hirdetik, hogy a Szervezet iránti hűség „a döntő pont”, és e hűség közvetlenül összefügg a tag keresztyén mivoltával. Egy korábbi vezető szerint a szervezet olyan elvet tanít, amely szerint „ha hitetlen vagy Jézus munkásságával, akkor hűtlen vagy” – vagyis a szervezet vezetőit megkérdőjelezni azonos a hit megkérdőjelezésével. Szociológusok megfigyelték, hogy a Tanúk nem tesznek különbséget Jézus iránti hűség és a mozgalom iránti hűség között, más kutatók pedig azt emelik ki, hogy a közösségben a vezetői hierarchia megkérdőjelezése maga Isten elleni lázadásnak minősül.

Ez a vallási és erkölcsi kiválóságtudat még felerősíti az elszigetelődést: a Tanúk szemszögéből csakis ők követik a „tiszta” bibliai útmutatást. E narratíva szerint a világ összes többi vallása, nézete hamis, az ezek követői végletesen becsapottnak számítanak. A Biblia magyarázatában mindenki a „babiloni” tévelygésben él, és a Tanúknak tilos más vallásokkal való bármilyen együttműködés. Ez az elképzelés gazdagítja a közösség identitását – „el vagyunk választva a világtól” és Isten igaz népéhez tartozunk –, ugyanakkor a tagokban mély lelki vívódást okozhat, ha kételkednek. Az ilyen elitista tanítás érzelmileg nyomasztó, mert folyamatosan a félelem és a szégyenérzet határán tartja a híveket: ha kétség merül fel bennük, úgy érzik, megtévesztette őket a sátán és nekik kell visszatalálni a „hű szervezet” útjára.

Apokaliptikus retorika: félelemkeltés stratégiája

Az Őrtorony-szervezet apokaliptikus várakozása – a közelgő Armageddon hangsúlyozása – a félelemkeltés egyik legfőbb eszköze. A tagok már gyermekkoruktól fogva azt hallják, hogy „Isten hamarosan elpusztítja a hitetleneket”, és csak Jehova Tanúi szellemi közösségében, az ún. „Noé bárkájában” lesznek biztonságban. E hit szerint mindenkinek sürgősen csatlakoznia kell a szervezethez, különben Isten haragja elragadja. A túlélés reményét az jelenti, ha valaki teljesen engedelmeskedik a Tanúi rendszernek és jó állapotban marad a közösségben – ellenkező esetben „megsemmisül” az ígéretek szerint. Az ilyen apokaliptikus retorika hatása kettős: egyszerre fenntartja a tagok szigorú önkontrollját (mert félelmet keltenek bennük, ha kilépnének), másrészt megerősíti a közösség küldetéstudatát (hiszen ők „fény az eljövendő sötétségben”). A hazugságmentesség és a végidők közelségének hangsúlyozása azonban a hosszú távú nézőpontot erős aggodalommal helyettesíti. Sok Tanú évtizedek óta csalódottságot érez amiatt, hogy a nem teljesült jóslatok ellenére is tovább kell folytatniuk az önmegtartóztatást és a szolgálatot. Ez a folyamatos fenyegetettség-érzet komoly pszichés nyomást jelent a közösség minden tagjának.

Identitásformálás és gyermeknevelés a közösségben

Jehova Tanúi közösségének erős ellenőrzése már a legfiatalabb generációnál elkezdődik. A tagok gyermekeit úgy nevelik, hogy már korán elkülönüljenek „a világ gyermekeitől”: nem ünnepelhetik a születésnapot, karácsonyt, és nem vonulhatnak be a világi iskolai hagyományokba. Célzott nevelési stratégiák alakítják ki az identitást: azt tanítják nekik, hogy „világias” barátaikkal kevesebb közük van, és hogy küldetésük a szervezet növelése. Az oktatásban külön szempont a szervezet iránymutatásaihoz való igazodás: a felsőoktatást sokszor bűnnek vagy kísértésnek állítják be (csaknem mindenkit eltérítettek az egyetemekről), így a diákokban alacsony önértékelés, motivációhiány és lehetőségszegény önkép alakul ki. Egy friss kutatás feltárta, hogy azok a fiatalok, akik Jehova Tanúiként nőnek fel, gyakran elfojtják saját tehetségüket és motivációjukat, mivel szülőik úgy vélik, hogy a magasabb képzés „felesleges és veszélyes” a hitük számára. Ennek eredményeként sokan önként feladják személyes ambícióikat és úgy alakítják életüket, hogy teljesen igazodjanak a vallásos normákhoz. Így a gyermekek identitása szinte kizárólag a vallási szerep és a közösségi előírások mentén formálódik, és ez a folyamat élethosszig tartó hűségre készíti fel őket.

Kilépők pszichológiai és lelki következményei

A közösségből kilépő vagy elutasított tagok sorsa súlyos következményekkel jár. A korábbi szekta-tagok tapasztalatai és a tudományos vizsgálatok egyaránt azt mutatják, hogy a kilépők gyakran súlyos lelki traumát élnek át. A már idézett pszichológiai felmérés szerint a kiközösítés hatása hosszan tartó depresszióval, szorongással és önértékelési problémákkal párosul. A felmérés résztvevői a kilépés után magányról és reménytelenségről számoltak be: az addig nyújtott törődés és közösség hirtelen hiányában tartós krízishelyzetbe kerültek. Emellett gyakori a bizalmatlanság a világgal és az intézményekkel szemben; sokan nehezen tudnak új kapcsolatokat kialakítani, mert bennük él a félelem, hogy újra csalódnak. A terapeuta-szakirodalom azt is jelzi, hogy a kiközösítés olyan szétesést okoz a személy társas hálójában, hogy egyes emberek a végső kétségbeesésben még akár öngyilkosságot is megkísérelhetnek.

A kilépés utáni lelkiséget számtalan volt tag írja le visszatérő problémaként. Sokan vallanak arról, hogy évekig magukkal viszik az egykori tanítások hatását: érzelmi zsarolásnak, lelki megfélemlítésnek érzik a mélyen beléjük égett mondatait (pl. „elveszett” léleknek tartották őket). Az önálló hitépítés gyakran épp olyan zavaros folyamat számára, aki hosszú ideig a „vezetett gondolkodáshoz” szokott. Ronald Enroth és más szektakutatók is beszámolnak arról, hogy a kilépettek gyakran érik tapasztalható spirituális hiányérzet, és hosszú időbe telik, míg meggyőződésük szerint újra valódi szabadságban élhetnek. Összességében a szekta-kritikus elemzés arra jut, hogy Jehova Tanúi korlátlan hitbéli tekintélyuralma és elkülönített közösségi rendszere a kilépőkre nézve igen súlyos pszichés terheket ró, amelyek mind fizikai egészségükben, mind lelki-szellemi jóllétükben hosszú távon érződnek.

Következtetés

A fenti elemzés alapján világosan kirajzolódik, hogy Jehova Tanúk szervezetének működése több szempontból is megfelel a társadalomtudományi és teológiai szektadefinícióknak. A közösség önkéntes elszigeteltségre neveli tagjait, a vezetés abszolút tekintélyt formál, és az információáramlást mereven ellenőrzi. Hassan és Lifton modelljei egyaránt rámutatnak arra, hogy a viselkedés-, információ-, gondolkodás- és érzelemkontroll mechanizmusai erősen működnek e csoportban. A tagságot rákényszerítik, hogy egyetlen szervezet vezetőit tekintse a tekintélyeszménynek, és minden más nézőpontot elutasítson. E rendszer részét képezi a kemény kirekesztési gyakorlat, amely a tagokat a legsúlyosabb lelki büntetéssel fenyegeti engedetlenség esetén. Az ilyen kontrollmechanizmusok kifejezetten destruktív formáit több szekta-kutató – pl. Margaret Singer, Philip Zimbardo, Leon Festinger – is tanulmányozta; eredményeik összecsengenek az itteni tapasztalatokkal és a közösség saját kiadványainak vizsgálatával is. Mindezek alapján Jehova Tanúi szervezete a modern társadalomtudományi és teológiai kritériumrendszerek szerint aligha tekinthető egyszerű nemzetközi felekezetnek: számos, a szekta lét-alapfeltételeinek minősített jellegzetességet mutat, és a fennálló gyakorlata a tagok kiszolgáltatottságának megerősítését szolgálja. Ez nem pusztán elméleti minősítés – a vizsgált módszerek hatásait a volt tagok visszajelzései és a tudományos kutatások is alátámasztják, amelyek hosszan tartó pszichés károsodást írnak le a csoportból kikerülőknél. Összegzésként megállapítható, hogy – a rendelkezésre álló evidenciák alapján – Jehova Tanúi szervezete a szektaként jellemzett destruktív vallási közösségek körébe sorolható, és e megítélés tükrében kell vizsgálnunk az ezzel járó társadalmi és egyéni következményeket.