EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Ez az utolso napok vege?

2020.03.22. 12:45 | Johnny Joker | 219 komment

Lloyd Evans a virusrol, a horvat foldrengesrol es Jehova Tanui Vezeto Testuletenek panikkelteserol

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr2515544178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.03.23. 07:00:55

Egyetértek a szavaival. Hozzátenném, hogy a Tanúk minden katasztrófát felhasználnak arra, hogy világvége jóslataikat igazolják. Enélkül nem lehet a sürgősség érzetét fenntartani. Lesz ez még utolsó napok utolsó-utolsó-legutolsó napjai is...

Kutató77 2020.03.23. 13:58:42

Azt hiszem világos beszéd......

Thessalonikabeliekhez írt I. levél 5. rész

Az időkről és időszakokról pedig, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak néktek;

2. Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel.
3. Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek.

4. De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket.
5. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!
6. Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok.
7. Mert a kik alusznak, éjjel alusznak; és a kik részegek, éjjel részegednek meg.
8. Mi azonban, a kik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe.
9. Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által,
10. A ki meghalt érettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk ő vele.
11. Vígasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat, a miképen cselekeszitek is.
12. Kérünk továbbá titeket atyámfiai, hogy becsüljétek azokat, a kik fáradoznak közöttetek, és előljáróitok az Úrban, és intenek titeket;
13. És az ő munkájokért viseltessetek irántok megkülönböztetett szeretettel. Egymással békességben éljetek.
14. Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a félelmes szívűeket, gyámolítsátok az erőteleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt.
15. Vigyázzatok, hogy senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen; hanem mindenkor jóra törekedjetek úgy egymás iránt, mint mindenki iránt.
16. Mindenkor örüljetek.
17. Szüntelen imádkozzatok.
18. Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.
19. A Lelket meg ne oltsátok.
20. A prófétálást meg ne vessétek,
21. Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt megtartsátok!
22. Mindentől, a mi gonosznak látszik, őrizkedjetek!
23. Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.
24. Hű az, a ki elhivott titeket és ő meg is cselekszi azt.

Jézus Krisztus megmenteni jön az emberiséget!.....
és az önpusztításnak lesz vége...

ORION 2020.03.23. 16:29:29

Az utolsó napok utolsó utolsó legutolsó napjai után eljön az az UTULSÓ nap is-- és AKKOR ez a világrend összeomlik mint a....inkább nem írom ide!!!De még addig is sok víz lefolyik a Dunán!!!

Igazság Kereső 2020.03.24. 00:17:10

Azt mondja Lett: "shortly before the last day." Ami nem szószerint, de azt a gondolatot hordozza, hogy "Röviddel az utolsó napok befejezése előtt" járunk.

Hmmm... Már megint prófétálgatunk a vég idő hosszát illetően?

Szóval, ha nem ismerem egy szakasz A és B pontjai közti pontos távolságot, kiszámítani sem tudom, akkor mi alapján jelenthetem ki, hogy milyen távolságra van, milyen közel s vagy távol van a B pont?!
Az ég világon sehogy!

Tegyük fel, hogy ezek a vég idő jelei, abban az esetben sem ismerhetőek fel a közelség felismerhetőségéhez szükséges támpontok. Nem tudni például, hogy a "járványok, földrengések, éhezés, háborúk" ami egyébként is általános eseményék az emberiség egész eddigi történelemében, végülis meddig folytatódhatnak vagy ciklikusan ismétlődhetnek!

Ha ez lenne is az igazság, akkor sem jelenthetünk ki semmit, hogy mi a közel s mi a távol.

Mintha, egy buszmegállóban állnánk, s nincsen menetrend. Egy feltételezett jele van,hogy jönni fog a busz, hogy kint állunk a b.megálloban! Na köszi... :D

Annyit ér, mint halottnak a talalpmasszázs...

A Biblia teljesen egyértelműen írja, tolvaj módjára jön, senki sem tudja mikor!

Ám, a nem ihletett de szellem által vezetett Szervezet magasan tesz erre a bibliai figyelmeztetésre!

Egyébként az "utolsó napok végső szakasza"( final part of the lost days") kifejezést hivatalosan már kb 48 éve használják!

És ez senkiben nem kelti a gyanú leghalványabb árnyékát sem?

Érdekes....

a századik juh 2020.03.24. 05:44:21

@Igazság Kereső: Milyen gyanú, tesó?

Gyanítom, hogy minden egyes ilye kijelentés konkrét %-al növeli meg a beérkező adományokat, miként Lett Wezetőnk által vizionált kiürült kassza a Warwicki költözéskor konkrétan 15%-al növelte meg a beérkező adományokat.

Ezt Ő maga mondta el a következő műsorban, annyira büszke volt rá...

Azt is gyanítom, hogy van ilyen adománynövelő-beszólások-verseny köztük, akié a legnagyobb adománynövesztő beszólás anélkül, hogy leszakadna a mennyezet, az nyer.

Múltkor 8%-ot hozott a sátánszolgái-beszólás, és ugye ahány százalék, annyi üveg wiszki, ennek a beszerzését láthattuk múltkor.

Az utolsó napok végső szakaszának befejező részéből hátralevő csekély időszak záró napjaihoz érkeztünk, valószínűlegfeltételezhetőenlehetséges, ezt a vak is látja legalább 130 éve a Watchtower Inc.-nél.

Aztán hogy ez mit jelent, arról 144 000 millió tonna kiadványt adtak ki azóta...

Lehet, hogy ez lesz az utolsó emlékünnepünk?

ORION 2020.03.24. 11:20:53

Egy gondolat bánt engemet!!! -A MENETREND!
DANIEL ÉS A NANOROBOTOK --2-40
A negyedik birodalom pedig erős lesz, mint a vas; mert miként a vas széttör és összezúz mindent; bizony mint a vas pusztít, mind amazokat szétzúzza és elpusztítja.
41
Hogy pedig lábakat és ujjakat részint cserépből, részint vasból valónak láttál: a birodalom kétfelé oszol, de lesz benne a vasnak erejéből, amint láttad, hogy a vas elegy volt az agyagcseréppel.
42
És hogy a lába ujjai részint vas, részint cserép: az a birodalom részint erős, részint pedig törékeny lesz.
43
Hogy pedig vasat elegyülve láttál agyagcseréppel: azok emberi MAG által vegyülnek össze, de egymással nem egyesülnek, minthogy a vas nem egyesül a cseréppel.
44
És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké.
45
Minthogy láttad, hogy a hegyről kő szakad vala le kéz érintése nélkül, és szétzúzá a vasat, rezet, cserepet, ezüstöt és aranyat: a nagy Isten azt jelentette meg a királynak, ami majd ezután lészen; és igaz az álom, és bizonyos annak értelme.
A negyedik birodalom részint erőss-vas pusztít, mind amazokat szétzúzza és elpusztítja.
-egy kis kinai nátha térdrekényszeriti- részint pedig törékeny!
ELKÉSZÜLTEK A TUMOROKAT PUSZTÍTÓ NANOROBOTOK--Kifejlesztették az első, teljesen autonóm DNS robotrendszert.Ezeket injekció által juttattják az "egerek" szervezetébe A most elért áttörés lényege a szelektív kiválasztás és a tumorok kiéheztetése. Az új stratégia által kifejlesztett nanorobotokat programozni lehet molekuláris terhek szállítására.

Igazság Kereső 2020.03.24. 17:35:17

@ORION: Őőőő....mit is akarsz ezzel mondani?

ORION 2020.03.24. 21:26:13

@Igazság Kereső:TITKOT! Azt hogy utolsó időkben járunk -mi már a negyedik birodalom bukása című horror előadást látjuk!-Ami még ennél is fontosabb hogy jön a következő birodalom "44
És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol...

Igazság Kereső 2020.03.24. 23:59:27

@ORION: Elég "Jehovásan" hangzik.
Az a baj, hogy sokan, sok féle képpen értelmezték már a szoborról és a levegőből érkező kőről szóló verseket.

Vagy igaz,vagy nem igaz.

Mert az egzakt bizonyítás elmaradt!

Hinni meg abban hisz az ember, ami jól esik a lelkének.

Én kőkeményen és szívből hittem a Tanúknak, pofára estem.

Ettől kezdve nekem picit több kell egynéhány bibliai gondolat szubjektív magyarázgatnál!

Az a helyzet, hogy mindenki képes meghalni a vélt vagy valós igazáért, de valójában semmit nem tudunk.

Vakon tapogatózás van gyerekek!

Majd az idő mutatja meg kinek volt igaza!

Addig meg mindenki azt hisz,amit akar, amitől jobban érzi magát!

Ítélkezni a másik hite vagy véleménye felett pedig senkinek se joga se tudás alapú hitele nincsen, mert pontosan annyira nem tud semmit, mint a másik ember! Lehet, hogy azt gondolja a saját elméjét s lelkét ámítva, de attól meg rohadtul egyenrangúan semmit nem tudunk!

Egyszer majd megtudjuk, majd a "forgatókönyv" végen. Vagy a halálunk után, vagy a feltámadáskor, vagy ahogy az égiek tervezték.

Ámen! :)

connectedly 2020.03.25. 02:00:04

Az arcra is hízó, Lloyd Evans, egyre rosszabbul néz ki.
Biztos boldog, azért néz ki egye rosszabbul.
A boldogság relatív - ki-mihez viszonyítja viszonylagosan.

Én cáfolnám, hogy a tanúk minden katasztrófát felhasználnak arra, hogy világvége jóslataikat igazolják.
Hogy a világ évről-évre egyre rosszabb hely lesz, azt a vak is látja.

Mi van leírva a Bibliában?
Hogy lesz világvége.
Nem az a kérdés, hogy lesz vagy nem lesz, hanem az, hogy mikor lesz?
Az sem helyes, ha siettetik, de az sem helyes, ha elodázzák.

Azok, akik most is tudhatnák, hogy mi a jó, de mégsem tudják, mégsem fogadják el, de úgy gondolják, hogy majd a haláluk, a feltámadásuk után már aztán egészen biztosan tudni fogják, és el fogják fogadni a jót, azok, tévednek. Most is nyilvánvaló a jó, és később sem lesz nyilvánvalóbb.
A jó elfogadása ismeret szerinti akarat, nem pedig hely, idő, állapot függvénye.

a századik juh 2020.03.25. 05:24:22

@connectedly: "Én cáfolnám, hogy a tanúk minden katasztrófát felhasználnak arra, hogy világvége jóslataikat igazolják."

Jaja, ezt az is bizonyítja, hogy az elmúlt 130-140 évben mennyi katasztrófa volt, ellenben a Watchtower CSAK 22 világvégepróféciát prezentált.

A 22 meg ugye tényleg nem egyenlő a 130 év alatt bekövetkező próféciák számával, igaz...

Őööö… esetleg a hamis prófétákról nem ír valamit az általad említett Biblia?

Hogy a 22 be nem teljesedett világvégeprófécia jelzi-e az Igaz eljövetelét, avagy 22 gombócból is sok, nemhogy hamis világvégepróféciából?

"A jó elfogadása ismeret szerinti akarat, nem pedig hely, idő, állapot függvénye."

És milyen állapotban kell lenni jó időben ahhoz, hogy a kellő helyen értékeljük ezt a jót az ismeretünk függvényében???

Lloydnak meg biztosan hiányzik a prédikálás házról-házra, meghogy emelgesse a Bibliát minden ajtónál, illetve hogy fusson a metróállomásnál szerteszéjjelfújt kiadványok után.

Még a végén kiderül, hogy a Watchtower Inc. nem is vallás, (ja, az már kiderült, bocsi) hanem egy fogyicsoport???

(Ugyanezen alapon pletykálják, hogy Jabba is tanú volt... igaz ez?)

ORION 2020.03.25. 07:07:17

@Igazság Kereső: A bizonyítás az ügyész dolga, nem az enyém!!!Én csak szeretem felhívni az emberek figyelmét egyes dolgokra!!!

2020.03.25. 07:07:31

@connectedly: "Én cáfolnám, hogy a tanúk minden katasztrófát felhasználnak arra, hogy világvége jóslataikat igazolják.
Hogy a világ évről-évre egyre rosszabb hely lesz, azt a vak is látja." A mindennapi beszélgetésekre értettem. Bármilyen nagy negatív esemény történik a világban, rögtön összefüggésbe hozzák az utolsó napokkal. Ha nem így látod, akkor m
ég nem találkoztál JTvel. Egyébként gyakorlatilag minden korszaknak megvoltak a világvégevárakozásai. Pl. a Római Birodalom válsága és bukása. Az akkor élt borzalmakat az egyszerű emberek úgy élték meg, hogy vége a világnak. Vége lett? Nem, csak jött egy másik korszak. Jehova Tanúival az a legnagyobb gond, hogy szinte betegesen várnak a világvégére, ahelyett, hogy arra összpontosítanának, hogy igazi keresztényként éljék az életüket.

Zsályácska 2020.03.25. 16:51:41

Egyet értek az előttem szólókkal.
Bár én JT vagyok, de egy ideje már nem járok gyülekezetbe, úgymond megtudtam az igazságot az igazságról.
Amellett, hogy elkönyveltek "rossz kereszténynek" a kutya sem keres. Most meg hirtelen bombáznak az üzenetekkel, hogy "nem kéne hazatérned, még most van időd, az események azt bizonyítják, hogy itt a vég..." stb.
Én nem állom le senkivel vitázni, ezek az emberek azért hiszik ezt, mert ezt mondja a vezető testület. Ha mást mondana, akkor meg azt fogadnák el gondolkozás nélkül (nekik már nem kell gondolkozni, gondolkozik helyettük a VT :) )
És nagyon igaz, hogy annyira be vannak zsongva (aktív JT családtagokon látom), hogy várják a végét, a jobbat, Jehovát stb. Ahelyett, hogy a várakozás helyett MOST élnének úgy és tennének úgy, ahogy a szívük vágya (nemcsak ebben a vírushelyzetben, hanem amúgy is).
Ez volt az egyik oka, amiért én személy szerint besokalltam és lettem "rossz keresztény". :)
Mert ennyi becsapás és félrevezetés után, hogyan higyjem el az új világba vagy akár bármi másba vetett reménységet? Mert mindig ez volt... Most szenvedsz, de akkor... Akkor aztán majd kurvajó lesz. Te csak várjál valamit, ami lehet, hogy nem is, vagy nem úgy jön el, ahogy gondoljuk. De nem baj, akkor majd kapsz egy "hupsz, bocsi"-t és le van rendezve.

Igazság Kereső 2020.03.25. 17:49:11

@connectedly:
"A jó elfogadása ismeret szerinti akarat, nem pedig hely, idő, állapot függvénye."

Milyen fajta ismeret szerint, ki által közölt ismeretről van szó?

Annyi "ismeret" van, melyik az "igazság"? Jehova Tanúinál?

Hát persze...

Igyekszem a lehetőségekhez képest jó lenni, jót tenni s nem ártani senkinek.

De Jehova Tanúi bukása a szememben követően nagyon nehéz nekem osztani az "észt" az "ismeretről", az "igazságról" meg az ilyesfélékről!

Erről a hozzáállásomról, ennek a kialakulásáról bennem, a JT Szervezet a felelős!

Akkor ki mondja meg, mi az igazság s hol található meg.

Hónapokig játszottam ezt a "játékot" itt s más blogokon, de érdemleges válasz nem született.

Vagyis de: Nincs érdemleges válasz, nincs egyértelműen bizonyított bibliai értelmezés vagy "igazság"!

Nekem ez a véleményem, aztán természetesen mindenki azt gondol erről, ami neki tetszik. :)

Igazság Kereső 2020.03.25. 18:05:04

@CsEV:
"Mert ennyi becsapás és félrevezetés után, hogyan higyjem el az új világba vagy akár bármi másba vetett reménységet?"

Pontosan így érzem s gondolom én is.

Most ezek után, mi is az igazság?

Nem látom sehol.

2020.03.25. 18:39:37

@Igazság Kereső: Az igazság odaát van :)

Ta0066 2020.03.25. 18:41:47

Az utolsó napok kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a görög antikvitásban felhívás élt arra, hogy az ember minden napjára úgy tekintsen, mint az utolsóra. Nem is olyan régen még a katolikus egyház tanításának szerves része volt a "memento mori"; emlékezz a halálra.
Ennek oka egyszerű: minden végítélettől és egyéb világvégétől függetlenül teljesen biztos, hogy az adott egyén meghal, mert halandó. A személyes élet véges. És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy a teljes végítéletben pusztul el, vagy az élet lezárultával "egyszerűen csak" meghal. A végítéleten való gondolkozásnak csak akkor van értelme (azt is mondhatnánk rangja) ha annak közvetlen hatása van az élt életre. Ha felkészít a halálra (ami biztos).
A Tanúknál ott siklik félre a dolog részben, hogy a halált úgy tekintik, mint valami bagatell dolgot, amin túl kell esni; és ez a jobbik eset. Rosszabb esetben úgy tekintik, mint ami őket soha nem éri utol. Na ez a kézzel fogható illúzió, amikor a véges teremtmény azt hiszi, hogy bármivel kiérdemelheti a halhatatlanságot- ami a teremtő sajátossága-úgy, hogy közben teremtmény marad.
Létezik olyan szemlélet, amely szerint a modern ember egyetlen nyitva maradt lehetősége a halállal történő szembenézés, olyan komolyan, ahogyan csak kivitelezhető. Szerintem ezt érdemes megpróbálni.

Az igazság kérdéséről.
Ha készen kapott tanítás kell, az már nincs. Korábban sem volt könnyen elérhető, de azért voltak támaszok és kapaszkodók. Ma ilyen nincs. Vagy megy magadtól (azt is mondhatnánk, kegyelemből), vagy nem megy.

keresemazutam 2020.03.25. 18:59:17

@connectedly:

"Hogy a világ évről-évre egyre rosszabb hely lesz, azt a vak is látja."

Olvastad az "Az erőszak alkonya" c. könyvet?

2020.03.25. 19:40:00

Nem küzdöm a sors ellen, hagyom hogy hasson,az összes
bűnömet meggyónom ha annyi lesz a vagyonom hogy nagyon unom, vagy hogy agyonnyomhasson.
A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene ja, kérdés, hogy átérzed-e

m.youtube.com/watch?v=Opet6Hm1wzE

connectedly 2020.03.25. 20:00:06

Ja, hogy köpni, nyelni sem tudsz?
Akarsz beszélni róla?

Zsályácska 2020.03.25. 20:00:09

@Igazság Kereső:
Elég sok gondolattal, amit itt megosztottál, egyet tudok érteni én is. Nagyon logikusan gondolkozol. :)

"Hónapokig játszottam ezt a "játékot" itt s más blogokon, de érdemleges válasz nem született.
Vagyis de: Nincs érdemleges válasz, nincs egyértelműen bizonyított bibliai értelmezés vagy "igazság"!"

Én már nem is tudom, hogy kell-e lennie. Mármint, oké... van a Biblia, ami hasznos támpont lehet, de annyi más minden is lehet még az. Fontos egyáltalán egyet kiragadni? (Persze, tanúként ezt tanították nekünk, hogy csak az az egy a jó, ahogy ők gondolják és csak abból a forrásból) Egy ismerősömmel szoktunk beszélgetni bibliai részek értelmezéséről (ilyenkor nagyon próbálok elvonatkoztatni a régi dolgoktól, mert néha még mindig azok jönnek szinte ösztönösen :D ) és néha le vagyok döbbenve, hogy milyen tanulságokat talál adott bibliai gondolatokban, ha azt nem szó szerint vagy nem úgy értelmezzük, ahogy a tanúknál megszokott volt. És erre mondom azt, hogy "na, ez az, ami tetszik." Nincs ítélkezés, ki mit gondol, nincs rossz válasz, nincs hülye felvetés, egész egyszerűen szabadjára engedett fantáziával csipegetünk egymás véleményéből. És szerintem ez így van jól.
De nem csak a Bibliát lehetne felhozni. Annyi más bölcsesség van még a világon, amiből ilyesformán lehet magadévá tenni azt, ami téged erősít/épít.

connectedly 2020.03.25. 20:23:16

Akkor most felejtsünk?
Mire szeretnél emlékezni később - csak a szépre?

www.youtube.com/watch?v=SlPhMPnQ58k

connectedly 2020.03.25. 20:29:58

Az érzelmek fontosak.
Amikor Istent szereted, akkor az érzelmek fontosak.
Milyen Istent szeretni?

Te szereted Istent a szíved mélyéből ismeret szerint?

2020.03.25. 20:43:52

Ne erőlködjetek,ugyis mind meghalunk.
:)
Nincs paradicsom,az örök élet eggyenlő a halállal mert ahogy nincs magas alacsony nélkül úgy élet sem lehetne halál nélkül.
Becsüld meg az idődet MOST,menj ki játszani a gyerekeddel vagy kutyáddal,szexelj,tépjél, élj amíg tudsz aztán huzz a picsába és engedd át a helyet másnak.
És a nagy élvezetben ne feletkezz meg azokról akik ezt nem teszik amikor segíteni tudsz segíts amikor nem tudsz akkor menj tovább.
Szèp életet!

connectedly 2020.03.25. 20:55:24

@CsEV: Te most kihez beszélsz?
Ez egy válasz?
Kérdezett valaki, ami miatt úgy érezted, hogy válaszolnod kell?

connectedly 2020.03.25. 20:59:31

@CsEV: Csak szívatlak.

Bár az tetszett, amikor azt írtad, hogy "nagyon logikusan gondolkozol"
Mert ugye vannak, akik nem gondolkoznak logikusan kicsit sem.

connectedly 2020.03.25. 21:09:10

@Ihletett: Bullshit

Ha ihletetten ennyid van, akkor mennyid lenne ihletetlenül?

Mit vesztettél el mikor?

2020.03.25. 21:15:08

@connectedly: Tudom vérem,hogy nem fogod az adást.
Menj aludni bástya.

connectedly 2020.03.25. 21:24:53

@Ta0066: Borzasztó látni, ahogy tanítani akarsz itt.
Itt senkit nem tudsz megtanítani semmire.
Ez az oldal nem a taníthatóságról szól.
Szerintem az IQ szinted túl alacsony, és ez baj - mindig, minden korban.

connectedly 2020.03.25. 21:29:47

@Ihletett: Ezt nekem írtad?
Hol az összefüggés?

Adás - az én vagyok (csak adni akarok)
Aludni - mert az sokat segít a hülyeségen.
Bástya - elvtárs?

Nem értlek, így kilenc után.

Zsályácska 2020.03.25. 22:16:38

@connectedly:
Igen, válaszoltam, ha nem láttad volna, akkor görgess vissza "Igazság Kereső"-t jelöltem meg, az ő gondolataira reagáltam.

Ismerős 1-2 megnyilvánulásod? Nem voltál te már itt korábban más néven? :) Az a baj, hogy elárulod saját magad... ;)

Igazság Kereső 2020.03.26. 00:07:22

@connectedly:

Több nick néven jöttél már esztelenül észt osztani. Vagy szimplán idegesíteni a kommentelőket.

Mi fenének?

Írtam már ezt neked barátom:

Menj,és gyógyítasd magad, volna miért!

Ha nem tudsz érdemleges kommunikációt folytatni, mert totálisan alkalmatlan vagy rá, akkor
tudod merre van az "ajtó"!

Jobb lenne ha nem is válaszolnátok neki emberek, mert csak csontot dobtok neki, amire jól rá tud cuppanni, de semmit nem tesz hozzá a komment szekció színvonalának emeléséhez, egymás épülését meg csak akadályozza!

Lehet ezért is van itt!

ORION 2020.03.26. 07:00:54

Már CSAK ezekből a commentekből is le lehet szűrni hogy Krisztus Urunk MIÉRT- EMBERI KÉZ ÉRINTÉSE NÉLKÜL- tőlünk függetlenül cselekszik!!! 45
Minthogy láttad, hogy a hegyről kő szakad vala le kéz érintése nélkül, és szétzúzá a vasat, rezet, cserepet, ezüstöt és aranyat: ...
"jehovásan" hangzik ez is???

Ta0066 2020.03.26. 07:34:36

@connectedly:

:D :D :D

Megpróbálhatsz nekem tanítani valamit, meglátjuk, a te eredményed milyen lesz. ;P

Igazság Kereső 2020.03.26. 17:26:55

@ORION:
Vagy így lesz, vagy nem így lesz!

Lehetséges, hogy igen, de lehetséges az ellenkezője is.

Mint irtam, nem tudjuk.

De azt is írtam, mindenki azt hisz, ami neki tetszik.

Nem vitatom, mert az ellenkezőjét sem lehet bebizonyítani. De azt sem, hogy 100% így lesz.

Hinni lehet benne.

Ezt csakis a jövő mondhatja meg.

Legyen a te hited szerint! :)

Ta0066 2020.03.28. 18:05:53

Volt már ezen a blogon, de változatlanul elég jó írás:
jehovatanui.blog.hu/2012/04/26/buji_ferenc_a_szektarianizmus_fenomenologiaja

"Ami a szektában és a szektásban megdöbbentő, az az a megingathatatlan bizonyosság, a kételkedésnek az az elemi hiánya, amellyel a legképtelenebb és legostobább nézeteket is elő tudja adni. Rendszerint – hozzá lehet tenni: –tévedésből ezt szokták hitnek vélni, sőt „nagy hitnek”. Aki akár kolosszális zöldségeket is ilyen megingathatatlan bizonyossággal tud képviselni, azzal szemben még a legjózanabb intellektus is gondolkodóba esik. Ezért a doktrína melletti személyes kiállás az eredményes térítés elengedhetetlen feltétele, hiszen olvasva az embernek eszébe sem jutna komolyan venni ilyen állításokat."

ORION 2020.04.02. 09:07:33

Mutatok valamit a világ végét váró tesóknak!
Ámos 5 18
JAJ azoknak, AKIK KIVÁNJÁK az ÚRNAK NAPJÁT! Mire való néktek az Úrnak napja? Sötétség az és nem világosság.
20
Nem sötétség lesz-é az Úrnak napja és nem világosság?! Sötétség lesz az, s még hajnalfénye sem lesz.
Napjainkban Izrael még fegyverkezik és nincsenek nyugalomban! Krisztus Urunk visszajövetele után viszont lessz ezer év nyugalom és béke mivel a sátánt bezárják!-Mig nem egyszer még elengedik!
Ezékiel 38 -8
Sok idő mulva kirendeltetel: esztendők végével bejösz a földre, mely a FEGYVERTŐL MÁR MEGNYUGODOTT, melynek lakói sok nép közül gyűjtettek egybe Izráel hegyeire, melyek szüntelen való PUSZTULÁSBAN VOLTAK; és e nemzetség a népek közül hozatott ki, s aztán lakozék bátorságosan mindnyája;11 És mondasz: Felmegyek a nyilt földre, jövök azokra, kik NYUGALOMBAN vannak s bátorságosan laknak; kik laknak mindnyájan kőfal-kerítés nélkül, sem zárjok, sem kapujok nincs nékik;18
És lészen azon a napon, amely napon Góg eljő Izráel földje ellen, ezt mondja az Úr Isten, felszáll haragom orromban.
19
És féltő szerelmemben, búsulásom tüzében szólok: Bizony azon a napon nagy földindulás lesz Izráel földjén.
20
És megremegnek előttem a tenger halai és az ég madarai és a mező vadai és a földön csúszó-mászó mindenféle állatok és minden ember a föld színén; és leszakadnak a hegyek, és leesnek a meredek kősziklák, és minden fal a földre hull.22 És törvénykezem vele döghalállal és vérrel; és ömlő záporesőt, jégeső köveit, tüzet és kénkövet, mint esőt bocsátok reá és seregére s a sok népre, amely vele lesz.
Ezékiel 39 -3
És kiütöm kézívedet balkezedből, és nyilaidat jobbkezedből kiejtem.8
Ímé, eljött és meglett, ezt mondja az Úr Isten; ez az a nap, amelyről szólottam.
9
És kimennek Izráel városainak lakói, és feltüzelik és felégetik a fegyvereket s a kis és nagy PAJZSOKAT, a kézívet és a NYILAKAT és a kézbeli PÁLCÁKAT és DÁRDÁKAT, és tüzelnek velök hét esztendeig.--ÉRDEKESSÉG HOGY MIÉRT CSAK KÖZÉPKORI FEGYVEREK VANNAK???EZÉRT--Mikeás 4 -3
És sok népek között ítéletet tészen, és megfedd erős nemzeteket nagy messze földig és fegyvereiket kapákká kovácsolják, dárdáikat pedig sarlókká; nép népre fegyvert nem emel, és HADAKOZÁST többé nem tanulnak!!!--
Jel 20-7 És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából.
8
És kimegy, hogy elhitesse a FÖLD négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, akiknek száma, mint a tenger fövenye.
9
És feljövének a föld szélességére, és körülvevék a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentől a mennyből tűz szálla alá, és megemészté azokat.
Sofóniás - 1.14
KÖZEL van az Úrnak nagy napja, közel van és igen siet; az Úr napjának szava keserves, kiáltoz azon a hős is.17
És megszorongatom az embereket és járnak, mint a vakok, mert vétkeztek az Úr ellen, és kiontatik vérök, mint a por, és testök, mint szemét.
18
Sem ezüstjök, sem aranyuk nem szabadíthatja meg őket az Úr haragjának napján, és az ő féltő szeretetének tüze megemészti az EGÉSZ FÖLDET; mert véget vet, bizony hirtelen vet véget E FÖLD MINDEN lakosának.

II. Péter :3:10 Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.11
Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben,12 Akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!

Javaslom mindenkinek inább Krisztus Urunkat vájuk vissza felé az a BIZTOS!!!Ő MEGJELENIK ELŐSZÖR CSAK NEKÜNK !
Zsid 9.28
Azonképpen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül JELEN MEG AZOKNAK, akik ŐT VÁRJÁK IDVESSÉGÜKRE.
Átvesszük a koronát!-
2 Timóteushoz 4.8
Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem MINDAZOKNAK is, akik VÁGYVA VÁRJÁK az Ő MEGJELENÉSÉT.--KÉSŐBB MÁR MINDENKI MEGLÁTJA ŐT!!!

ORION 2020.04.08. 08:40:39

@Ihletett: Nyugodjál meg és akkor nem leszel ideges!!!

Nεω 2020.04.12. 01:02:41

@Igazság Kereső:

Ugy tunik, hogy te egy idiota vagy?

connectedly 2020.04.12. 01:28:11

@Igazság Kereső: Isten gondolatai mások, magasabbak, mint az emberek gondolatai.
Ha te emberi gondolatok mentén próbálsz gondolni Istenre és a dolgaira, akkor esélyed sincs megértened Őt.

Én csak annyira vagyok, mint te, de hidd el, előrébb tartok a gyógyulásban, mint, te.

(ez egy értelmes magyarázat volt a vádaskodásodra - sikerült megértened?)

Inkább több nicknév alatt dicsőítem Istent, minthogy egy nicknév alatt lázadjak ellene mindig.

(Isten, talán elnézte az érzelmek vihara közben a vulgarizmusomat... talán még meg is nevettettem - amilyen intenzitással küzdöttem érte, mert szeretem... ismerem, ezért szeretem.
Ha nem ismerném Istent, nem szeretném - de ismerem és szeretem.
Ha Isten nem ismerne, nem szeretne - de ismer és szeret, és beírt az élet könyvébe.
Valójában ez a mi történetünk - Istennek, és nekem)

Nεω 2020.04.12. 01:51:17

@connectedly:

Latom nemi elet azert van meg itt.

A Mahovszki M jar meg gyulekezetbe Fehervaron?

Evekkel ezelott o is trollkodott itt ha jol emlekszem

connectedly 2020.04.12. 02:38:10

El sem hinnéd mi a kedvencem mostanság.
Simán meghallgatom egymásután... mondjuk egész nap?
imádom!

www.youtube.com/watch?v=K1QRSl6hUZw

www.youtube.com/watch?v=WRmBChQjZPs

www.youtube.com/watch?v=H8ULIw0Zgaw

Imádom !!!

connectedly 2020.04.12. 02:47:25

@Nεω: Fingom sincs róla, hogy miről beszélsz.

Ki van Fehérváron, mikor, és miért?

Ha neked annyi elég az élethez, hogy történnek dolgok Fehérváron, valakikkel valamikor, akkor, egészségedre!
Isten vigyázó szemeit biztos Fehérvárra veti, Mert Fehérváron van minden - még az is van Fehérváron, ami nincs.
Ez jó.
Kezdetnek.

connectedly 2020.04.12. 02:56:19

@Nεω: Nemi életem azért még van - de nem itt

connectedly 2020.04.12. 03:04:43

Szerintem jó lesz holnap reggel felébredni.
Sok kérdés van amit meg kell beszélnünk így, egy világjárvány kapcsán. Komolyan. (emlékszem: Ha nem akarod, nem kell, mert szabad akaratot kaptál - élj vele!)

Sajnos a hanghorgozásom az prófétai maradt - kemény de igazságos.
Sajnálom, de ez vagyok én !!!
Ha nem tetszik, zárj ki...
Bár így sosem tudjuk meg, hogy mi lett volna belőlünk más körülmények között.
Párhuzamos világokban.

a századik juh 2020.04.12. 08:01:07

@connectedly: "Sajnos a hanghorgozásom az prófétai maradt - kemény de igazságos"

Látom, már a HANGHORDOZÁSODBA is belecsempészted az "org"-ot... ez valóban kemény!

"Párhuzamos világ"

Na, átnevezték az Újvilág-fordítást Párhuzamosvilág-fordítássá?

Sokkal találóbb!

ronin3 2020.04.12. 15:51:40

@a századik juh: Bármikor kizárhatnak, (és ki is zártak - az elöljáróid nem engednek beszélni másokkal, a máshogy gondolkodókkal.
Én le vagyok tiltva, te meg karanténben vagy - a felgyülemlő érzelmeiddel együtt.
Ezt mások döntötték el helyetted!
Ez szerinted rendben van?

ronin3 2020.04.12. 15:59:15

@a századik juh:
Én akarok beszélgetni veled - nem kioktató módon, középiskolás fokon.
Te ugyanígy beszélgetni akarsz velem - nem kioktató módon, nem középiskolás fokon.
Eszmecsere.

De megint ki fognak zárni (gondolom azért, mert vannak érzelmeim - de egy karanténban felértékelődnek az érzelmek).
Az érzelmek fontosak, karantén idején.
Hagyj utat az érzelmeknek - te kizáró ok!

Kit büntetsz a kizárásoddal?
Magatokat, vagy magatokat?

Az elmúlt pár év alatt sokat láttam a világból. Van véleményem.

ronin3 2020.04.12. 16:08:32

Csak annyit akarok írni - amíg tehetem -, hogy rendbe rakjuk a múltat, hogy sosem utáltalak titeket - a vádaskodások ellenére !!!
Nincs jogom ítélkezni, mert minden bűnt elkövettem én is.
Isten kegyelmére várok, ahogy ti is, ahogy minden ember.
Sajnálom!
Mit?
Mindent!

a századik juh 2020.04.12. 16:13:49

@ronin3: "a felgyülemlő érzelmeid"

Ó, ez ügyben jó tanáccsal szolgál a Jw.org, igaz, más témában, de remek bibliaversekkel segíthet Neked, ha felgyülemlettek az érzéseid:

wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2012885?q=felgy%C3%BCleml%C5%91&p=par

ronin3 2020.04.12. 16:15:22

Nem baj, ha megint kizárnak. Ezt már nagyon sok év óta le akartam írni, és örülök, hogy most sikerült.

Remélem találkozunk az újvilágban. Én James Dean vagyok, és egy Népszabadság lesz a hónom alatt meg egy rózsaszál a fogaim között - erről ismerszik meg az ember.
Csak vicceltem! Nem bírom ki, ha nem viccelhetek (nem vagyok vicces, de azért mindig megpróbálom - mert egy próbát megér)

ronin3 2020.04.12. 16:30:19

Írhatnék 5 ezer karaktert. Írjak? Szerinted van értelme?
Már csak 4914 karaktert írhatok.
Írjak? Szerinted, aki mindig kizársz, mert megteheted, írjak?
Van értelme?
Már csak 4825 karakterem maradat.
Szerinted írjak? (4779)

ronin3 2020.04.12. 16:35:34

Fogytán vagyunk a karakterekkel.
A karakterek egyre csak fogynak.
Kéne valami utasítás.
Most vagy soha.

Van mellizmod? Biztos? Miért gondolod úgy?

(nem vagyok cinikus, csak én is ebben az országban éltem)

ronin3 2020.04.12. 16:43:45

@a századik juh: Nem érdekel, hogy ki mit gondol - sosem érdekelt, ez tapasztalatból fakad.
A reikével simán kigyógyítalak a rákból, de nem akarom!
Hiszek Istenben?
Ez szerinted miattam van? Mert én jó vagyok? Mert kurvára hívő vagyok?
Nem hiszek Istenben - Ő hisz bennem, de fogalmam sincs, hogy miért.
Ezt próbálom kideríteni - akár a ti segítségetekkel is.

Vágod ezt?

ronin3 2020.04.12. 16:46:03

@a századik juh: Rossz, értelmetlen kérdéseket teszel fel.
Próbálj már meg jól kérdezni - egyszer az életben!

ronin3 2020.04.12. 16:53:29

Ketyeg az óra.
Mindjárt ki leszek zárva - innen is, de igazából mindig mindenhonnan kizárnak, mert keményen nyomom. Csak így tudom - keményen.
Nincs nyugtom.
Nincs nyugtuk.

Keményen, vagy sehogy! - ez az alapelv.
(a többi már csak történelem)

ronin3 2020.04.12. 17:02:27

Mit is írhatnék a kizárásomig Istenről...?
Gondolom, valami jót.
Isten az egyedül jó - mondta Jézus.
És ennyit akartam írni, Istenről.
Többet nem is kell.

Igazság Kereső 2020.04.12. 17:41:06

@Nεω: Mit mondott Jézus azok megítéléséről, akik másokat, bolondnak, vagy idiótának bélyegeznek? Hmm? Na ehhez tartsd magad!

"Ne ítélj, hogy meg ne ítéltess!"

Aki meg nem képes normálisan beszélgetni itt, hogy egresszíven másokra erőltesse nézeteit, az meg hát... magát minősíti.

Az egy idióta, aki másként gondolkodik? Miért?

Az egy idióta, aki bátrán ki meri fejezni a véleményét? Miért?

Kevesen vannak s lesznek azok,akik mindenben egy hullámhosszon, egy állásponton vannak s lesznek.

A legfőbb, hogy tisztelettel és megértéssel viseltessünk mások véleménye s meggyőződése iránt!

Egyébként is, aki erre képtelen, az nehezen nevezheti magát őszinte kereszténynek!

Az menjen el iszlamistának, náluk ez díjazott viselkedés, de Jézusnál nem az!

Bízzuk Jézusra mások megítélését! :)

a századik juh 2020.04.12. 18:07:26

@ronin3: "Rossz, értelmetlen kérdéseket teszel fel.
Próbálj már meg jól kérdezni - egyszer az életben! "

Elnézéstet kerék!

"Hogy lássuk, hogyan lehet jól kérdezni, vizsgáljunk meg három helyzetet."

wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2013362?q=j%C3%B3l+k%C3%A9rdezni&p=par

A kérdésem tehát az, hogyan nyerhetnék örök életet a Watchtower Inc. segítségével?

Nεω 2020.04.12. 22:54:42

@Igazság Kereső:

Ott a pont. Atgondolva sajnalom, amit irtam. Egyebkent nem allitottam, csak kerdeztem

Ha bem tartod magadat annak, akkor hiszek neked

Nεω 2020.04.12. 23:04:03

@connectedly:

Nem kifejezetten neked akartam irni, csak be a kozosbe. Mire rajottem mar elment, torolni meg mar nem tudok.

Johhny fiu megvonta a moderatori titulusomat mivelhogy evek ota ide se dugtam az orrom.

Okoskodnod azert nem kellene.

Ha csak az ostobasag frocsog akkor ujabb nyolc evig ide se nezek.

Igazság Kereső 2020.04.13. 00:21:44

Csak azt nem értem, mi a fenének kell itt minden második-harmadik embernek(tisztelet a kivételnek) sárdobálósdit játszania?

Kivel is van bajunk?

Minek is írkálunk ide?

Eljátszva az "Istenért még meg is halnék, úgy imádom" jó keresztényt; egymásban(tisztelet a kivételnek) meg folyton a hibát kéressük, hamis kereszténynek gondoljuk, csak mert nem ért egyet mindenben?

Hol is működik így a mai napig?

Jaaaa... Jehova Tanúinál!

Még némely nem kereszténynek vallott társaságban is nagyobb a tisztelet, mint egynéhány magát kereszténynek valló fórumon!

Ez nem de a farizeusok mellveregető egoizmusára emlékeztet?

Tudjuk mindannyian, hogy miként vélekedett róluk Jézus!

Aki kereszténynek vallja magát az igyekszik szeretni, tisztelni a másikat!
Nem kötekedő(trollkodó?)nem emeli magát mások fölé!

A diplomatikus viselkedés egy társaságban pedig elvárható alap!

Ha ez sincs meg, akkor nem vagyunk más mint(magamat is bele értve) "zengő érc, s pengő cintányér".

Magyarán, csak zaj, idegesítő és irritáló zaj Isten s Jézus szemében, akiket nehezére esik Istennek még csak elviselni is, nem hogy nagyrabecsülni!

Muszály nekünk embereknek mindig egy ellenségképet keresnünk?

Ha nem próbáljuk meg a legalapvetőbbet, tudnillik egymás tiszteletét, az Isten szerelmére, miféle jutalmat várunk mi a Teremtőtől???

Nem mi vagyunk emberek, egymás ellenségei!

A mi ellenségünk az Ördög és a saját bűnös hajlamaink!

Szeressük s tiszteljük egymást!

Mindezek nélkül semmik sem vagyunk!

Mindezekkel pedig minden vagyunk, betöltöttük a "törvényt".

Mert ebben áll az egész Szentírás! :)

ORION 2020.04.13. 08:15:58

@a századik juh: --"A kérdésem tehát az, hogyan nyerhetnék örök életet a Watchtower Inc. segítségével?"--Ott a linkben a válasz is!TTYYYAAAJJJ TESÓ !!!
--"Mit mondhatunk Mihály arkangyalról? Ő is evangéliumhirdető. Amikor Jézusként a földön volt, az egész életét a jó hír hirdetése köré építette, ezzel PÉLDÁT állított az emberek elé"-Legyél olyan mint Mihály!Mihály a messiás !Legyél te is messiás mint Mihály!Mentsd meg magadat!HE HE HE

ORION 2020.04.13. 08:31:25

JÓ HIRT MONDOK NEKTEK!!! KRISZTUS FELTÁMADT!TÉNY-LEG FELTÁMADT!MI IS VELE EGYÜTT FELTÁMADTUNK!!!ÖRVENDEZZETEK!!!
Kolosse levél:3:1 Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén,

2020.04.14. 12:15:57

@ORION: Jézus? (...) Ha a vizet borrá tudja változtatni, akkor bizonyára pénzt is tud varázsolni, és nincs rászorulva arra, hogy a miénket nyúlja le.

ORION 2020.04.14. 14:35:19

@Ihletett: Ha azt hiszed hogy Jézus le akarja nyúlni a ti pénzeteket,akkor nagyon félre vagy informálva!!!

horse sense 2020.04.18. 00:08:55

Adva van nekünk egy világjárvány, amiben sokan halnak meg. Vakcina sehol a láthatáron.
Ezt a járványt lehet, hogy emberi gondtalanság okozta.
Lehet, hogy ebbe kicsit besegített, a tudjukki.

Az eszkalálódás, társadalmi katasztrófához vezethet, ami még több halált fog követelni.
Talán olyan menthetetlen lesz a világ, hogy kell egy Vezető. Akinek a tudjukki adja a hatalmat.
Talán ezután kezdődik el a nagy nyomorúság.
Talán még emlékszünk, hogy milyen a nagy nyomorúság, és hová vezet, mi lesz a végén.
Talán még emlékszünk Jézus ítéletére, a juhok és a kecskék különválasztására.
Hogy a kecskék mennek a levágásra, Armageddon háborújába, a juhok meg védve lesznek Isten neve által, a belső szobákban.
Talán még emlékszünk, hogy mi lesz ezután...
Jézus ezeréves uralma, az emberiség tökéletességre jutása.
Sátán szabadon engedése.
Isten ítélete.
Második halál - a teljes és végleges megsemmisülés.
Örök élet - angyalokkal együtt belakni az univerzumot.

Ez mese?
Lehet, de a sok mese közül a legszebb, a legszerethetőbb és a leghihetőbb.

(Ha jó színész lennék, el is játszhattam volna. Az összes szerepet. Egyedül.)

horse sense 2020.04.18. 00:32:08

@Igazság Kereső: Nem.
A szentírás nem az önmegvalósításról szól, vagy arról, hogy tegyük jobbá ezt a világot.
Találd meg Istent, ismerd meg, ismeret szerint szeresd meg, ragaszkodj hozzá, élj becsülettel, dolgozz keményen, élvezd a munkád gyümölcsét, és várd a szabadítást - bármilyen korban, mintha holnap történne meg.

Ez a világ pusztulásra van ítélve, és aki ragaszkodik hozzá, vele pusztul.
Ezzel a világgal az a baj, hogy mindenki meghal benne. Sajnos nagyon sokan igazságtalanul, iszonyatos kínok között, rútul - köztük gyerekek is.
Aki egy olyan világhoz ragaszkodik, amiben rengeteg ember szenved és hal meg, az... nem jó.
Szeretetről beszélni ezek után?

"Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete" - ez csak egy mondat, amiben minden benne van. Cseppben a tenger.
Nem kell ragozni, nem kell elemezni, temérdek könyvet íni róla, 400 évig vitatkozni róla...
Egy mondat mindent elmond. Aki hallja, érti. Akinek nem kell - szabad akaratot kaptál. Ez, Isten ereje.

Ta0066 2020.04.18. 14:05:49

@horse sense:
és végre :) lényegre törően és értelmesen.
és majdnem igaz
ez Jehova Tanúi tanításának kvintesszenciája: majdnem

Igazság Kereső 2020.04.18. 23:50:15

@horse sense:

Lehet,hogy engem nagyon férre értettél?

Nagyon úgy néz ki. :)

Már bocs, de egy arasznyit sem írtam arról, amiről Te! :)

Olvasd el, amíg meg nem érted!

Igazság Kereső 2020.04.18. 23:51:33

@horse sense: Kicsit sok a talán a felsoroltakban ott a bibi.

De ez megint csak az én szerény véleményem! :)

horse sense 2020.04.19. 00:04:03

@Ta0066: At Last

Ez a dal is majdnem jó így, de mégsem: www.youtube.com/watch?v=5_YkLXl0ZSk

Mi a baj?
Valami le van lassulva.
Egyesek le vannak lassulva.

Miért csak majdnem? Szerinted mi hiányzik? Kiegészítesz?

horse sense 2020.04.19. 00:59:46

@Igazság Kereső: "Kicsit sok a talán"

"Talán így van, talán nincs így." Ebből csak a "talán"-t tartottam meg, használtam fel.
Akik tudják, azoknak bizonyosság, akik nem tudják, azoknak egyelőre "talán".

És talán elgondolkodnak idővel a bizonytalanok, és talán idővel, a számukra is bizonyosság lesz.

Bár nincs túl sok idő hátra, mert ha elkezdődik a nagy nyomorúság, akkor már mindenki az marad, aki volt, mert csak kétféle ember lesz: Akiken ott a bélyeg és akiken nincs ott a bélyeg, mert ezt már a nagy nyomorúság kezdetén el kell dönteni.

Akiken ott lesz a bélyeg: "Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;
És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.
Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat."

Akiken nem lesz ott a bélyeg: "Mert minden, aki az Úr nevét segítségül hívja, meg fog menekülni."
De nem elég csak ismerni, kimondani, hazug, képmutató módon a nevét. Istent nem lehet becsapni!
"Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik."

Ta0066 2020.04.19. 02:35:19

@horse sense:
következetlenség :(
>>"Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete" - ez csak egy mondat, amiben minden benne van. Cseppben a tenger.
Nem kell ragozni, nem kell elemezni, temérdek könyvet íni róla, 400 évig vitatkozni róla...
Egy mondat mindent elmond. Aki hallja, érti. Akinek nem kell - szabad akaratot kaptál. Ez, Isten ereje.<<

Aztán mégis kiegészítést kérni következetlenség.

Mivel azonban alacsony az IQ szintem, lehetek nagyvonalú és figyelmen kívül hagyhatom ezt a következetlenséget. Persze, persze tudom én, nem vagy kíváncsi a kiegészítésre.

Ezért inkább szemléltetem:
www.youtube.com/watch?v=DBwgX8yBqsw
Ahogyan Jehova Tanúi gondolják. Valóban, a világ pusztulásra van ítélve, és valóban egyetlen kérdés marad a végére, elég erős vagy-e, hogy ne pusztulj vele együtt. Amit viszont az üvölő-örjöngő közönség elfelejt, az az, hogy amíg gyűlölettel vagy szeretettel fordulsz valami felé, addig a része vagy. Mindegy, negatív vagy pozitív érzésekkel kötődsz-e hozzá. Új élet kezdődik, vallják a tanúk és várják ennek a világrendszernek a végét, és közben nem veszik észre, hogy annyira hozzá vannak kötve ehhez a világhoz, hogy még az örök életet is csak ennek a folytatásaként tudják elképzelni, még a reménységük is földi (evilági).

Ahogyan alternatívaként el lehet gondolni:
www.youtube.com/watch?v=jFyvxS8OAd8

ORION 2020.04.19. 08:30:48

@Ihletett: Jó reggelt!"Isten tudja hogy egy szardarab vagy és megbocsájt,ha meg nem akkor így is úgyis megszívtad..."Amennyiben ez így lenne hogy szardarabok vagyunk Isten szemében, akkor Isten is egy szardarab lenne ,mivel mi Isten képe, és hasonlatossága vagyunk!!!
Változtasd meg a gondolkodásodat,ismerd fel ,vedd észre,győződj meg róla hogy Isten Fia vagy, hogy teljesen olyan vagy amilyennek Isten teremtett, ártatlan, bűntelen, szent, tökéletes, olyan, mint Isten, az Ő képe, és hasonlatossága!!!Isten ezt látja!!!Lásd meg azt hogy az Ő leszármazottai vagyunk és eredetünk Istenben van. Krisztus beszédére figyelj, mert az Ő beszéde által ismered meg az igazságot!!!

Egy_nick 2020.04.19. 14:33:24

Nem tudom, miért nem látja senki, hogy ami most folyik az a "Béke és biztonság" kikiáltásának az előjátéka. Ezt "világi nyelven" úgy mondják, hogy az "Új Világrend = NWO" előkészítésének az időszaka. Hiszen el akarják törölni a pénzt! Be akarják majd ojtani az embereket valami lőrével, ami esetleg majd egy chip-et is tartalmaz, hogy elég legyen a megfelelő testrészt a SCAN elé helyezni, hogy ne kelljen senkinek sem pénz. Lesznek ennek előnyei is, ugyanis nem fog létezni fekete munka, minden jövedelem látható lesz és az állam jobban kézben fogja tudni tartani a gazdaságot. Ez majd maga után vonja, hogy tényleg nem lesznek háborúk, mert az elit már mindent megszerzett, és így már abszolút uralma lesz és a rabszolgáit hosszabb láncra engedheti, úgyhogy tényleg Béke és Biztonság lesz. Lényegében JT jól mondják a dolgokat, csak szerintem 100-200 évvel eltévesztették a számítást. Ennek az Új Világrendnek lesz egy vezető ideológiája, amely talán a katolikus vallás deformációjából, illetve a katolikusoknak, evangéliumi egyházaknak, meg a pogány egyházaknak az egyesítéséből fog keletkezni, valamiféle közös nevező alapján. Példa erre, amikor fél éve a Pápa az amazonasi őserdők Pacha-mama istenét áldotta meg Vatikánban. Úgyhogy lassan a katolikusoknak teljesen mindegy lesz, hogy Pacha-mama, vagy Szűz Mária. Ime ez lesz a Nagy Babilon, a hamis vallásbirodalom (ami most van létrejövőben) vallásideológiája. Ennek az ideológiának kell majd összeomlania, akkor, amikor az Új Világrend is összeomlik, ami majd maga alá temeti azokat az embereket, akik felvették a fenevad (Új Világrend) jelét - a chipet - a kezükre vagy a homlokukra, hogy tudjanak adni meg venni. A majd a létrejövő Új Világrend összeomlása lesz az a pont, amiről JT már évtizedek óta beszélnek, ez lesz a Béke és Biztonság kikiáltása UTÁNI ÖSSZEOMLÁS. Ezzel kb. egy időben a Hamis vallás világbirodalma is összeomlik. A hamis vallás világbirodalma természetesen csak azután omolhat össze, ha majd felépül. Egyenlőre léteznek hamis vallások, de azok még nem álltak össze egy "hamis vallásbirodalommá". Tehát "Nagy Babilonnak" először fel kell teljesen épülnie és csak ez után omolhat össze. Ez után lesz a "szentek" elragadtatása és a nagy nyomorúság kitörése. Végeredményben JT szerintem jól felvázolták a sorrendet, csak a kiindulópont lett tévesen megadva. Téves az 1914-es év, és ezért minden 100 vagy több évvel odébb tolódik.

2020.04.19. 15:12:12

@Egy_nick: Ha ezt a sok zagyvaságot tényleg el is hiszed, akkor nálad komoly gondok vannak...

a századik juh 2020.04.19. 15:15:03

@Egy_nick: "JT jól mondják a dolgokat, csak szerintem 100-200 évvel eltévesztették a számítást. "

"Végeredményben JT szerintem jól felvázolták a sorrendet, csak a kiindulópont lett tévesen megadva. Téves az 1914-es év, és ezért minden 100 vagy több évvel odébb tolódik. "

Az igen!

Jól mondják, csak eltévesztették 100-200 évvel, aham...

Jó-e az a menetrend, ahol a kicsődített tömeg több generációja is felnő és meghal az állomáson, mert már 143. éve késik a vonat?

Szerinted jó, szerintem meg egy nagy kamu az a menetrend, amely megvezetett egy csomó generációt.

ÉS NEM "JT" mondja meg vázolja fel, hanem "J", ezt azért ne feledjük!

A Watchtower Inc nemegyenlő JT, illetve a Watchtower Inc. nem egyenlő "J", eddig megvan?

Namost a Watchtower Inc. -ami nem egyenlő "JT"- erőteljesen "J"-re mutogat, hogy ez mondta-e!

Szellemáltalvezetettdemégsemihletett módon a Watchtowerinc tanítása szerint "J" tanít, "J" mondta, hogy már 143 évvel ezelőtt kezdjék el azt híresztelni, hogy pár perc. és indul az a vonat, amire az ükunokáik esetleg még mindig várnak.

Namostha tényleg "J" mondta, akkor mi van azzal, hogy Isten nem hazudhat?

Hameg nem "J" mondta, akkor ezek hamis próféták.

Te honnan szedted elő azt az alternatív lehetőséget, hogy Isten prófétái tévednek 100-200 évet?

Esetleg van rá példa a Bibliában?

Kérhetek bibliaverset?

Köszmá'!

Igazság Kereső 2020.04.19. 17:50:34

@Egy_nick: Én tiszteletben tartom, ám de ez eddig nem több mint emberi vélemény. Mire alapozod a kijelentéseidet? Hol utal bármi hasonlóra a Szent írás? És amit ír, honnan tudod, hogy erre utal? Tán ihletett vagy?

Olyan magabiztossággal írod, mint a VT a sajátjait.

Vigyázz! Nehogy hamis próféta légy! (Csak vicc) :D

Aztán meg, lehet igazad lesz, de az is lehet, hogy nem. :D :)

Egy_nick 2020.04.19. 18:05:59

@HanSolo2020: Jó. Kezdjük sorbavenni a "zagyvaságokat". Nem hiszed el, hogy komoly törekvések vannak arra, hogy megszüntessék a készpént és helyette mindenki, valamiféle kártyával vagy mobiltelefonnal fizessen? - IGEN, vagy NEM.

Egy_nick 2020.04.19. 18:15:22

@a századik juh: Ezt írod: "Jó-e az a menetrend, ahol a kicsődített tömeg több generációja is felnő és meghal az állomáson, mert már 143. éve késik a vonat?"

Nincs teljesen igazad. Hiszen ilyen alapon már Jézus is ugyanazzal szédítette az embereket, mint amivel a 20. században JT. Hiszen a Jelenések könyvében az van írva, hogy "hamar eljövök". Pál apostol már arról filozofált, hogy lesznek "közülünk" akik megmaradnak Jézus eljöveteléig, és lesznek olyanok, akik addigra meghalnak és hogy az egyik csoport nem előzi meg a másikat. Amúgy az első keresztények is azt hitték, hogy az elragadtatás meg a "világvége" az ő generációjuk alatt fog végbemenni. Ebből a csalódásból épült lényegében ki a Katolikus Egyház, amely ezekről a dolgokról vagy nem beszélt, vagy pedig szimbolikusnak vette azokat. Pedig ez a "szédítés" volt az a motor, ami beindította a kereszténységet!!

2020.04.19. 18:20:27

@Egy_nick: Konkrétan nem ez volt a zagyvaság, hanem a többi. Mint egy hardcore összeesküvés-elméletek gyártójának lázálma. És olyan agresszívan nyomod, hogy a JT-k is megirígyelhetnék. Elmondok akkor neked egy titkot, jól figyelj: az elit mindig is uralta a társadalom többi részét. Hol ilyen, hol olyan eszközökkel. Ezért a társadalom gondolkodni próbáló része utálta az elitet. Ebből lettek aztán a lázongások, forradalmak, polgárháborúk. Nincs új a Nap alatt, csak a módszerek változnak.

ORION 2020.04.19. 18:49:14

@Egy_nick: Sokan látjuk az Új Világrendre törekvő modern kori illuminátus családok ördögi háttér hatalmát!Egy párat megemlítek-- Rockefeller, Rothschild, Kennedy, Russell, a Morgan stb... --Ezek az illuminátusok a Föld összes országa felett uralkodó, VILÁGKORMÁNY ÚTJÁN KIVÁNJÁK MEGVALÓSITANI KIZÁRÓLAGOS ÖRDÖGI HATALMUKAT!
A cirkusz ami most megy az egy globális terv része, és pontosan az a cél hogy leálljon és tönkremenjen minden. Félelemben kell tartani az embereket és így irányíthatóak!

a századik juh 2020.04.19. 19:57:12

@Egy_nick: " ilyen alapon már Jézus is ugyanazzal szédítette az embereket, mint amivel a 20. században JT. "

Tényleg?

Jézus megjelölt 22 hamis világvégepróféciát?

Eltiltotta az embereket az oltástól?

A vértranszfúziótól?

Most Te vagy a Watchtowerincet emelted Krisztus szintjére, vagy Jézust nyomtad le a Watchtowerinc szintjére, egyikkel sem értek egyet.

Egy_nick 2020.04.19. 20:29:19

Én még mielőtt tanulmányozni kezdtem volna JT-vel, teljesen függetlenül elolvastam az Újszövetséget a Szent István társulat fordításában. Annak előtte még sohasem olvastam a Bibliát, inkább a filozófia érdekelt, pl. Engels a Természet dialektikája c. műve. Mindjárt észrevettem a Bibliában, hogy az egész újszövetségi rész úgy van írva, mintha Jézus második eljövetele, még abban a régi korban következne be, az apostolok is úgy beszéltek, mintha a második eljövetel még az ő korukban történne. Sőt később felfedeztem, hogy ezt még JT egyik régebbi kiadványa (azt hiszem 1989-ből) is elismerte, majdnem szó szerint most idézem: "az első keresztények korában nem volt ésszerűtlen az a érzés, hogy Jézus eljövetele még az ő korukban fog megtörténni". Úgyhogy én nagyon meg sem botránkoztam azon, hogy elmúlt az 1914-es nemzedék, ugyanis ismertem az adventista vallást is, és ők is felsültek, mert ők 1848-ra hittek valamiféle "mennyei szentély lezárásban". És akkor is Európában forradalmak törtek ki, de a világvége elmaradt. Aztán az adventista prófétanő E.G. White (aki egyébként szintén jó könyveket írt) is egy adventista konferencia után azt állította, hogy e konferencián részt vevő vezető adventisták mindegyike nem fog addig elhunyni, amíg Jézus el nem jön. Aztán érdekelt a téma és rájöttem, hogy Luther is azt hitte, hogy az ő nemzedékük az utolsó. Mert abban az időben is nagy nyomorúság volt a földön, meg háborúskodás, meg Németországban egy rakás kolostort felgyújtottak, sok apácából prostituált lett és valóban úgy nézett ki, hogy Luther kora az "utolsó idő". De visszamehetünk a középkorba és. 1340 körül a bubópestis pusztított, ezt JT hallgatják el, mivel nem passzolna abba az állításukba, hogy 1914 után voltak a legsúlyosabb válságok. 1340 körül Európa lakosainak több mint a fele elpusztult. Akkor is azt hitték, hogy az a világvége. De visszamehetünk 999-be is, amikor a papok azt hitték, hogy a földön lezárult az 1000 év, és nem vetettek, nem arattak, mert ők meg azt hitték, hogy akkor lesz Sátán elengedve. Bizonyos értelemben el is lett engedve, ugyanis 1000-ben és az után nagy éhínség volt. ÁLLÍTOM: A KERESZTÉNYSÉGHEZ SZOROSAN HOZZÁTARTOZIK A VILÁGVÉGE PSZICHÓZIS, TERMÉSZETESEN A TÉVES VÁRAKOZÁSOKKAL EGYETEMBEN. Ezért nem csodálkozom JT tanításán.

Egy_nick 2020.04.19. 20:46:28

@Igazság Kereső: "Olyan magabiztossággal írod, mint a VT a sajátjait. Vigyázz! Nehogy hamis próféta légy! (Csak vicc) :D Aztán meg, lehet igazad lesz, de az is lehet, hogy nem. :D :)"

Én nem állítom (vagy legalábbis nem tudok róla) hogy ihletett lennék. Én egyszerűen csak sokat olvastam, fiatal koromtól fogva - még mielőtt ismertem volna JT-t - érdekeltek a filozófiai és történelmi munkák, problémák, és sokat gondolkodam a dolgokon (Nabukodonozorhoz hasonlóan, csak éppen álmot nem láttam). Én csak az ismereteimet, mint valami puzzle darabkákat összerakom, és több helyen "publikálom". Aztán várom, hogy valaki valami hibát találjon benne, valami olyasmit, ami lényegi hiba. De évek óta még senki sem talált benne ilyen hibát.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2020.04.20. 00:18:58

@Egy_nick: Szia! Ezt írtad:

"Amúgy az első keresztények is azt hitték, hogy az elragadtatás meg a "világvége" az ő generációjuk alatt fog végbemenni. Ebből a csalódásból épült lényegében ki a Katolikus Egyház, amely ezekről a dolgokról vagy nem beszélt, vagy pedig szimbolikusnak vette azokat. Pedig ez a "szédítés" volt az a motor, ami beindította a kereszténységet!! "

Egyáltalán nem értek egyet ezzel! Az a "motor", ami beindította a kereszténységet, az Jézus Krisztus, a mi Megváltó Urunk és Üdvözítőnk feltámadása volt, nem pedig valamiféle szédítés!

Amit viszont ezek után írtál, az nekem nagyon úgy tűnik, minden korszakban igazolható, nagyon kevés időszak van a történelemben, amikor ilyen vagy olyan válság ne sújtotta volna a Föld lakosságát. (Egy ilyen békésebb rövid időszak pl. az Augustus-féle "római béke" időszaka, amit a Biblia több helyütt az "idők teljessége" néven említ.) Legfeljebb ezen válságos idők hossza, kiterjedése, intenzitása változó. De erre a jelenségre pszichózis helyett jobb lenne a józanság (lásd pl. 2Tessz 2:1-3), hiszen ezekről valóban sokat beszél a Szentírás, kár lenne ezt tagadni, csak az nem mindegy, hogy mi ezt hogyan fordítjuk le a saját nyelvünkre, mit teszünk és milyen információkat gyűjtünk, adunk oda másoknak. Tehát szerintem a jelenség agnosztikus tagadása és a kultikus túlhajtása is egyaránt rendkívül káros mindenki számára. Sajnos ez utóbbi esetben egyelőre sokkal több igazolható felelős található, de ez nem ok arra, hogy "a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntsük". A visszaélés nem szünteti meg a rendeltetésszerű felhasználást.

Igazság Kereső 2020.04.20. 00:19:39

@Egy_nick: Számomra a világvége várással kapcsolatban, már ami az első századi körülményeket illeti a preterista nézet a vonzó.

Aszerint minden be is következett, amit Jézus jövendölt s amiről az apostolok beszéltek Jeruzsálem a rómaiak általi lerombolásával.

Teljesen más s másképp teljesedett minden, mint ma várnánk az úgy nevezett "világ végét".

Persze, ez is mint minden más vitatott.

Egy_nick 2020.04.20. 08:23:20

@Columba: "Egyáltalán nem értek egyet ezzel! Az a "motor", ami beindította a kereszténységet, az Jézus Krisztus, a mi Megváltó Urunk és Üdvözítőnk feltámadása volt, nem pedig valamiféle szédítés!"

IGAZAD VAN, ROSSZUL FOGALMAZTAM. Valóban az eredeti "motor" Jézus feltámadása volt, viszont másodsorban, apostolai körében az a "téves várakozás" tartotta bennük a lelket, hogy életükben találkozhatnak Jézussal. Szó sem volt arról, hogy haláluk után Jézus valami más dimenzióban fogja test nélküli lelküket várni (közben pedig a földön minden megy változatlanul tovább). hanem az apostolok Jézus fizikai,látható visszaérésére vártak. Ez a "várakozási energia" még a következő, talán még a harmadik generációnak is elég volt, de később már ki kellett valami mást találni, át kellett értelmezni Jézus szavait, azt kellett mondani, hogy a "közeli vég" az nem történelmi fogalom, hanem szubjektív, azaz minden külön személy "végéről" azaz haláláról szól (ami tényleg tagadhatatlanul bekövetkezik). Ezért tolták át a Jézussal való találkozást egy más dimenzióba. JT ezt a dolgot úgy értékeli, mint hitehagyás, ami következménye a Katolikus Egyház létrejötte volt. Szerintem ez inkább egy természetes folyamat volt, annak a következménye, hogy Jézus sokszor homályosan beszélt, nem magyarázta el, hogy a "világ vége" még pár ezer évvel odébb lesz. Szerintem azért nem magyarázta el, mert Ő sem tudta biztosan, de azt tudta, hogy az emberi természet ilyen "több ezer évet" nem bírna elviselni és Jézus halála után 100 évvel kereszténység már megszűnne létezni. Mindenesetre ha nem is szűnt volna meg teljesen, történelmileg csak egy ki szekta zsidó szekta maradt volna. Ezért volt/van szükség a "szédítésre", mert a "közeli végben" való hit új energiákat mozgósít. Ezt fedezték fel a 18. és 19. században, amikor a Bibliában lévő prófétai számok nagyon kezdek közeledni - a különböző történelmi eseményekből kizsonglőrködött - aktuális dátumokhoz, évszámokhoz. Ilyen zsonglőrködés volt az adventisták 1848 (vagy 49-je). A közelmúltban így zsonglőrködött az USA keleti partjának "prófétája", a Family rádió tulajdonosa, a majdnem száz éves Camping is, aki - ha jól emlékszem - 2011 május valahányadikára jósolta híveinek a "világvégét" :-) Lényegében JT és az adventisták is ugyanezt csinálták. Amikor nem teljesedett a konkrét várakozás, Jézus fizikailag nem jött el, akkor az egész forgatókönyvet áthelyezték egy szellemi síkba, azt mondva, hogy LÁM MÁR BEKÖVETKEZETT de láthatatlanul. Ezt sem JT találták ki, hanem már mások, Russel csak szintén sokat olvasott, csak velem ellentétben elhitte a saját "felfedezéseit" és nem írta fel az Internetre, hogy a publikum darabokra szedje. Úgyhogy jó, hogy létezik ez az Internet, mert nekem is van veleszületett tehetségem arra, hogy új elméleteket konstruáljak :-)

Igazság Kereső 2020.04.20. 16:55:06

@Egy_nick: "Úgyhogy jó, hogy létezik ez az Internet, mert nekem is van veleszületett tehetségem arra, hogy új elméleteket konstruáljak"

Amik éppen úgy megdőlnek. :D :)

Most akkor, merre hány méter?

keresemazutam 2020.04.20. 19:44:45

@Egy_nick:

Több dologban is egyetértek veled! Az újszövetség olvasása közben én is azt látom, hogy a bibliaírók mind a saját szó szerinti nemzedékükben várták vissza Jézust.
Nem mellesleg erre minden okuk megvolt az alapján amilyen kijelentéseket Jézus tett!

"Máté 16:28 Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az ő országában.

"Máté 24:34 Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem történik."

"Márk 14:62 Jézus ezt mondta: Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin."

"János 21:21 Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: Uram, hát vele mi lesz? 22 Jézus pedig így szólt hozzá: Ha azt akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!"

Más...

"Szerintem azért nem magyarázta el, mert Ő sem tudta biztosan, de azt tudta, hogy az emberi természet ilyen "több ezer évet" nem bírna elviselni és Jézus halála után 100 évvel kereszténység már megszűnne létezni."

Szerintem azonban Jézus nem zavartatta magát amiatt, hogy miként élik meg a követői a dolgokat, inkább a preterizmust látom a megoldásnak...Ezért írtam ezt a cikket:
jehovatanui.blog.hu/2019/10/31/a_maig_is_harcolo_japan_alakulatok_es_jehova_tanui

Ta0066 2020.04.21. 11:42:59

@Egy_nick:
A gondolati rendszereknek van egy olyan sajátossága, hogy nem maradnak csupán gondolati rendszerek. A megalkotott rendszerben benne rejlő következmények hatással lesznek a valós életre.
Jehova Tanúi például azt gondolják, hogy az életet egy olyan állapot követi, amiben nincs tudatosság. Ebből valamikor valaki őket feltámasztja és ilyen-olyan folyamatok révén felkészíti egy földi örök életre. Ennek egyenes következménye a vágyakozás, hogy ezek a folyamatok még az ő életében elkövetkezzenek, mert a tudatosság elveszítése automatikusan és azonnal félelmet vált ki az emberből. Egyfajta biztonság érzetet is, miszerint akkor a halál után nem következhet szenvedés, de félelmet is. Így biztosabb abba az irányba menni, hogy a derék tanú az egész életét abban éli le, hogy ő soha nem fog meghalni, mert még mielőtt ez bekövetkezne eljön az új világ. És valóban, tényleg így él: nem vállal felelősséget a tetteiért, másokat okol, a fontos döntéseket az életében mások hozzák meg helyette, mindig áldozat és még sorolhatnánk. A következmények semmiben nem térnek el egy masszívan ateista és materialista ember életében tapasztalt következményektől. Mivel alapvetően az ateista materialista sem hiszi el, hogy ő valaha meg fog halni. Amikor a halálra gondol, a test halála az egyetlen, amit el tud gondolni (hiszen ami nem anyagi természetű az nem is igazán valóság).
Lényegében mindkét gondolati rendszer alapjaiban materialista. Az egyik egy Istent tételező, a másik egy Istent tagadó formája ugyan annak.

Remélem azon nem fogunk vitatkozni, hogy a Krisztus Jézus nem volt sem dialektikus materialista, sem teista materialista, sem semmilyen az anyagvilág elsődlegességét (és kizárólagosságát) hirdető személy. Ha az lett volna, feltételezem nem vállalja a kereszthalált. Ha az lett volna, talán inkább feltalált volna valami örök ifjúság gyógyszert, ami megszünteti az öregséget, a betegséget és a halált; vagy vállalja a zsidók királya címet és politikai hatalmat szerez Izraelnek, mint ahogyan a messiást abban az időben elképzelték. (és ahogyan a mai modern ember is elképzeli, nézzük meg a MARVEL szuperhősöket, korunk Krisztusait.)

De nem. A Krisztus Jézus semmilyen világ végére nem várt, nem spekulált arra, hogy őt majd ez a haláltól megmenti. Sőt, maga tett meg mindent azért, hogy a farizeusokat felhergelje és végül kivégezzék. Ezzel bizonyítva, hogy van feltámadás, hogy a halállal a létezésnek nincs vége.

Ha pedig van feltámadás, és a halált egy másik világ követi (túlvilág?) akkor az egész életnek más értelme van. Pontosabban az életnek van értelme.

Ezek után ha mégis úgy fogjuk fel, hogy most aztán tényleg itt a VILÁGVÉGE, Krisztus urunk rárúgja az ajtót a gonoszokra és mindent megítél, mit fog ez számodra jelenteni? Ha abban hiszel, hogy a halált sötétség és semmi követi, amiből egy bizonytalan visszatérés az egyetlen kiút (valaki valamiért feltámaszt), akkor persze örülsz neki és ebben reménykedsz, hogy ez majd téged megment. És mivel ebben reménykedsz úgy gondolod, hogy aki Krisztus korában élt és meghallotta volna, hogy ő bizony biztosan meg fog halni mire ez a VILÁGVÉÉGEE bekövetkezik akkor nem is hitt volna.

A Krisztus üzenete és példája azonban nem ez. Az Evangélium (örömhír) nem a VILÁGVÉGÉT hirdeti. Azt hirdeti, amit a kereszt is, hogy van halál és van feltámadás, hogy a halál nem törvényszerűen és kizárólagosan vezet a sötétségbe.
Térjetek meg, mert elközelgett az Isten Országa. Azaz TEHETSZ ÉRTE, hogy életednek értelme legyen.

horse sense 2020.04.22. 00:06:50

@Ta0066: 2020.04.19. 02:35:19

"következetlenség"

Idézel tőlem szó szerint, aztán ezt írod:
"Aztán mégis kiegészítést kérni következetlenség." - nem tudom miről beszélsz, mert nem ehhez kértem kiegészítést!
(amúgy nem kiegészítést kértem, hanem azt, hogy: "kiegészítesz?" - nem ugyanaz!
Nem tudom ki vagy, nem néztem meg az előéleted itt (direkt). Én a köztünk zajló esetleges diskurzusból gondoltam, hogy véleményt formálok.)

"és majdnem igaz
ez Jehova Tanúi tanításának kvintesszenciája: majdnem" - írtad.
Én ezután kérdeztem, hogy "kiegészítesz?".
És csak azért tettem ezt, mert úgy gondoltam, hogy együtt megoldjuk, hogy ne csak "majdnem" legyen, hanem legyen "teljes".

Ezután jött egy kis balszerencse áradása, hogyaszongya: Nagyon kis-kicsike-picike IQ-m van. Ezt öniróniának vettem, ami viszonylag magas IQ-ra utal.
De az IQ relatív (attól függően, hogy milyen tesztet, milyen ellenőrzés mellett töltesz ki - aztán a teszt kitöltése után, hogy élsz-, vagy élsz vissza az IQ-d adta lehetőségekkel)

Aztán újra a "következetlenség", de immár szembeállítva a "kíváncsisággal".
Nos, sikerült teljesen félreértened.
Pont, hogy a "kíváncsiság" miatt kérdeztem, hogy "kiegészítesz", és ezt teljesen "következetesen" tettem.
Ha engem ilyen szinten félreértettél (kicsit csúsztatva), akkor még mit bírsz félreérteni?

Sajnos a szemléltetésed rossz ómen volt.
Egy hardcore-matal dallal bevezetni, hogy JT-i miért gondolják rosszul, de akik hardcore-metal mulatós nótákat hallgatnak, ők aztán tudják jól. Oda meg vissza.
Aha

Két dologra reflektálnék:

1. "elég erős vagy-e"

"Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak."

2. "közben nem veszik észre, hogy annyira hozzá vannak kötve ehhez a világhoz,"

"Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál
...
Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak
...
Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való."

Teljes a félreértésed fontos, alapvető dolgokban.

De a végén mégis te győztél technika KO-val.
youtube - "Boldog képek"

Csak azért nem kezdtem el kaparni a falat, mert nagyon drága tapéta van rajta.
Ezzel nem tudom, hogy mit szerettél volna elérni.

2020.04.21. 11:42:59

Még nem döntöttem el, hogy elkezdjem tételesen cáfolni az itt írtakat, mert meglehetősen sok idő lenne, és már nincs annyi időm a semmire (a valamire is alig), mint régen, amikor még elszabadult harci kutyaként dúltam ezen az oldalon.

Egyelőre csak annyit írnék: Súlyos - de negatív előjellel :(

horse sense 2020.04.22. 00:15:26

@Ta0066: Ja, tudod mi jelenleg a három legkedvencebb számom? Ne tudd meg !!! :)
Imádom mindegyiket!

www.youtube.com/watch?v=H8ULIw0Zgaw&list=RDH8ULIw0Zgaw&start_radio=1&t=4

www.youtube.com/watch?v=WRmBChQjZPs

www.youtube.com/watch?v=K1QRSl6hUZw

Most csalódtál bennem?
Nem kell. Most ezt a korszakomat élem. Majd kinövöm.
Aztán korszakok múlva kiderül, hogy mi tetszik igazán.
Te szoktál korszakokban gondolkodni?

horse sense 2020.04.22. 00:26:42

@Ta0066: Most elképzeltem, ahogy az anonim önjelölt filozófusok önsegélyező klubjában kimész az emelvényre, és azt mondod a kritikus tömegnek:
"Sziasztok, John Doe vagyok, és filozófusalkat."

Bocsánat! Befejeztem! De tényleg!
(azért a kocka el van vetve)

Ta0066 2020.04.22. 08:44:07

@horse sense:
:) kedves horse sense egyszavas mondatokból talán akkor értenélek meg, ha személyesen ismernénk egymást és személyesen beszélgetnénk. Így a felvetéseid első részét vállalom, de nem rovom fel magamnak. A filozófus alkat szintén jöhet, de mint kiderült gondolat olvasó nem vagyok. És nem, ne nyisd ki az ablakot se, nem küldök pénzenergiát :)
2 dolgot jegyeznék meg:
Irányomból nem érkezett feléd lekicsinylés a zenei ízlésed vonatkozásában. Légy nagylelkű és viszonozd :)

A beillesztett bibliaversek elméletileg teljesen helyesek. Akkor viszont miért szokás Jehova Tanúi gyülekezeteiben szellemileg erőseket és szellemileg gyengéket megkülönböztetni? (és ha már itt tartunk a bibliavers értelmében tényleg a szellemileg erősnek látszók az erősek?)

A világban levés kérdését most inkább én is jegelném.

Ta0066 2020.04.22. 11:20:59

@horse sense:
Egy dolog még... próbáltam, de nem tudom megállni.

"(azért a kocka el van vetve)"
Alea iacta est
Julius Caesar szájából hangzott el (aki eléggé pogánynak számít)
Az „alea”, „kocka” szó a rómaiak népszerű dobókockajátékára utal, amely kipróbálta a szerencsét, és amelyben a szerencsét már nem lehetett visszafordítani, ha a kockát eldobtad, azzal „sorsot vetettél”. (forrás a Wikipédia)
Gondolom arra érted a kockavetést (bár a szállóige eredete tanú szempontból finoman szólva megkérdőjelezi a használatát, kb. olyan mintha verbális karácsonyt ünnepelnél - ezt pedig csak azért vetem fel, hogy rámutassak a világban levésnek mennyire nem nyilvánvaló módozatai is vannak), hogy a hozzáállásommal és nézeteimmel magam vonom magamra a végső negatív ítéletet.
Ennek úja gondolásához ajánlom a Krisztussal megfeszített lator történetét.

horse sense 2020.04.22. 11:40:04

@Ta0066: Egy szó, mint száz.

Jézust tanítását is csak akkor értenéd meg, ha személyesen ismernéd, személyesen beszélgetnél vele... személyesen helyezed az ujjad a szegek helyére, és oldalába tennéd a kezed?

A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott: „Én Uram és Istenem!” Jézus csak ennyit mondott:

„Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”

Semmit nem azért írtam, hogy ród fel magadnak!
Sokkal tisztességesebb, aki felvállalja önmagát, a véleményét mindenestül, mint aki sumákol és képmutató.
Így a filozófusalkat sem vád volt. Csak egy megállapítás.
Nem vagyunk egyformák - Hála Istennek! El sem bírom képzelni, hogy milyen lenne úgy a világ, ha mindenki egyforma lenne.
Te filozofálgatsz, én gyakorlati bölcselkedem, a harmadiknak meg kell a pénz kalácsra, stb.

Nem a hardcore-matal miatt dobta le az agyam a gépszíjat, hanem a Boldog képek, öröm (?) ódától (?).
Bocsánat, hogy van egy határ, ami után már nem tudom megállni, és ki kell nyilvánítanom a nemtetszésemet.
Ha nem nyilvánítanám ki, még azt hinnéd, hogy tetszik, és ezzel félrevezetnélek.

Azért, mert vannak a szellemileg erősek, és vannak a gyengék, mint pl. én.
Az én erőm, a gyengeségem.
A "betegeknek" van szüksége orvosra. Jézus meg csak gyógyít, csak gyógyít, csak gyógyít...
Azért késik Armageddon is, mert Jézus folyamatosan gyógyít rajtam, bennem valamit, és ezért nincs ideje másra.
Armageddon? Az még várhat. Most gyógyítok - "Ne zavarjanak!" /Jézus/
Jézus !!!

Most komolyan: A sokat tudás, nem jelent erőt, szellemi érettséget.
"Mutasd meg a hited tettek által."
Én semmit nem teszek veteránként a hitem által, míg egy rookie, szétkapja még a körzetének a környéket is, mint Floki a lábtörlőt.
A szellemileg erős JT-k, mint egy atomvillanás. Még az űrből is lehet látni, ahogy munkálkodnak.

De megint csak eljutottunk oda, hogy nem vagyunk egyformák.
Isten nem azért szeret engem, mert van miért.
Hanem, mert ragaszkodom Hozzá.
Ennyim van!
És úgy tűnik, hogy ennyi elég, Istennek.

A munkám megég, és úgy megyek át, mintha tűzön mennék át (szenvedve - mert megérdemlem!). De átmegyek. És ez a lényeg!
Ja, Istenhez nem azért ragaszkodom, mert csak úgy.
Hanem azért, mert ismerem, és ismeret alapján szeretem, Őt.
Hogy, bár mindent tudok róla, de mégis gyenge vagyok szellemileg?
Ez az én saram. Ezért vagyok beteg. Ezért van szükségem orvosra. Ezért gyógyít Jézus. Ezért maradt el eddig Armageddon. Bár késik, de nem marad el.

A világbank?
Ja, nem, a világban élés. Nos az a halálodig tart.
Ez szóra sem érdemes. Túl rövid az élet (a világban élés), ahhoz, hogy arról beszélgess sokat, hogy a halálodig élsz.

Azért kérdeztem, hogy szoktál-e korszakokban gondolkodni, mert itt nyer értelmet Jézus (nagyot)mondása.
Aki hisz én bennem, soha meg nem hal.
Bezony, aki hisz Jézusban, és az ő, Atyjában, az már most tervezheti a jövőt - mintha soha meg nem halna.
Persze betekint egy halálalvás, de aztán felébred az ember, mint minden alvás után, és ott folytatja, ahol abbahagyta.

Ugye nem voltam túl sok?
Ha túl sok voltam, jelezz vissza, kérlek.
Én bírom a kritikát (most hazudtam!)

horse sense 2020.04.22. 11:58:45

@Ta0066: Tudtam, hogy nem tudod megállni.
Ezt most előre tudtam, vagy azután?
(az előretudás nem ugyanaz, mint az eleve elrendezés)

De sajnálom, hogy emiatt nem tudtad megállni: (azért a kocka el van vetve)

Feldobtam a labdát, ami alapján bármire adhattál volna értelmes, magyarázó választ, segítve az itt olvasóknak, de te a feldobott labdának a pályagörbéjét próbálod megmagyarázni?

Én is próbáltam filozofálgatni (vízöntő vagyok), de sosem láttam SEMMI értelmét.
Fikció az egész, és nincs hatással a mindennapi életre - márpedig a mindennapi élet számít, amiben élnek az emberek, amit meg-, átélnek az emberek a mindennapokban.
Ez az élet !!!
Valójában következtetéseket von le, és utána megy az eseményeknek, és nem határozza meg a tudatot. A tudat határozza meg a filozófia gondolatrendszerét, ami nincs hatással az életre (ismerős a kifejezés?)
Egy ember nem azért lesz kommunista vagy náci, mert egy társadalomkutató filozófus megalapítja, hogy miért lesz valaki kommunista vagy náci.

Ta0066 2020.04.22. 17:43:10

@horse sense:

Sok mindent írtál, gondolkozom rajta. Nem csak filozofálni szoktam ugyanis. talán sajnos? :)

mit gondolsz kiegészítettelek?

horse sense 2020.04.22. 22:37:55

De hol vannak a többiek?
Vitafórum, így nem lesz.

horse sense 2020.04.22. 22:49:53

Véleménye mindenkinek van, de begubóztak.
Nem baj, majd ha eljön az idő, pillangóként szárnyra kelnek.
Az élet egyik csodája ez.

ORION 2020.04.23. 08:56:20

@horse sensej: "Persze betekint egy halálalvás"-és mikor már jól kialudtad magad felébredsz egy nagy fehér trón előtt-folytasd kérlek mi történik tovább???

Igazság Kereső 2020.04.23. 17:10:59

Öröm nézni a szóparádét.
Mint a gyerekek a játszótéren kergetitek egymást. Egyszer egyik "kapja el a másikat" máskor meg a másik. :D

Hajrá egyik, ne hagyd magad másik! :D

És....jutottatok már valamire? :)

Ta0066 2020.04.23. 21:38:23

@Igazság Kereső:
Persze, hogy jutottunk :) én legalábbis igen

horse sense 2020.04.24. 14:33:40

@Igazság Kereső: Persze, hogy jutottunk :) én legalábbis igen

horse sense 2020.04.24. 14:53:47

@Igazság Kereső: "Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába."

Én gyerek vagyok.
Ezt sokan - akik nem ismernek - naivitásnak gondolják, ellenben sokan - akik ismernek - nem hiszik el, a néha cinikus keménységet látva.
Mindenki téved.

Ezért van az, hogy csak az ismer igazán valakit, aki a szívekbe lát.
Tudod, nem az a lényeg, hogy most milyen egy ember a gonoszság közepette (persze az is meghatározó - de itt, van az a bibi, hogy évekig "olyan" egy ember, és halát érdemel, aztán évekig "amolyan" az ember, amiért meg lehet neki bocsátani neki, aztán megint rossz lesz az ember évekig, aztán megint jó lesz évekig, és így tovább... Milyen egy ember valójában?), hanem az a lényeg, hogy milyen lenne egy ember, ha nem zaklatná tovább a gonosz, és eltűnne végre a gonoszság, milyen lenne?
Ezt bizony csak az tudja, aki a szívekbe lát.
Persze a legnehezebb döntéskét, a gonoszság közepette kell meghozni, de most az Istent nem ismerő milliárdokról írtam, és nem azokról, akik ismerik de eltévelyedtek:
"Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilencet, és nem megy el, hogy megkeresse az egy elveszettet?
Ha aztán sikerül neki megtalálnia, bizony mondom nektek, annak jobban örül, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek.
Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsik közül."

horse sense 2020.04.24. 14:57:20

jav.: "hanem azokról"

horse sense 2020.04.24. 15:07:19

@ORION: Jézus mondta Lázár feltámasztása előtt, hogy "csak elaludt".

"Barátunk, Lázár elaludt, de elmegyek és fölébresztem." „Uram, ha alszik, akkor meggyógyul” – felelték a tanítványok. Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt hitték, hogy alvásáról beszélt.

Ha Jézus, úgy gondol az emberek halálára, mint alvásra, amiből aztán felébrednek (lesz feltámadásuk az igazaknak meg a hamisaknak is, Isten kegyelme, megbocsátása felfoghatatlan - ez valójában, JT-nak szól, hogy ne legyenek ítélkezők, mert ők is elkövettek minden bűnt, és hiába erősek most, megint eleshetnek, és igazából, aki egy kis ióta bűnt elkövet, az halált érdemlő bűnös, mert vétkezett az egész törvény ellen, és nincs olyan ember a földön, aki ne vétkezne, még ha csak egy kis ióta bűnnyit is), de most nekem szóltál be, vagy Jézusnak?

horse sense 2020.04.24. 15:10:57

@Ihletett: Ezt kinek írtad?
Mindenkinek vagy senkinek?

Nem írhatom meg senkinek? Megírom hát mindenkinek!

horse sense 2020.04.24. 15:40:43

Persze, amikor azt írtam, hogy lesz feltámadásuk az igazaknak meg a hamisaknak, az nem azt jelenti, hogy a hamisak hátradőlhetnek.
"Föltámadtunk, öröké élünk, és ott folytatjuk ahol abbahagytuk." - gondolhatja pl. az előző életében katolikus egyházat pénzzel kitömő olasz maffiózó (meg az embereket évezredekig félrevezető katolikus egyházvezetők is)
Na itt kezdődnek a tévedés hegyek.
Ugyanis van halálos bűn és nem halálos bűn.
Mi a halálos bűn?
Amikor egy tökéletes ember (angyal), fellázad Isten ellen.
Bezony, ez a Bibliában említett halálos bűn - Isten tökéletesen tiszta szeretet vezérelt szelleme, hatalma, fősége, akarata elleni vétség.
Halálos bűnt, csak egy tökéletes ember (angyal) követhet el!
Ezért támad fel mindeni Ádámon és Éván kívül.

@Ta0066:
Megint túl sokat írtam?
Túl sok gondolkodni valót hagytam?
Én így tolom. Ezer karakterben le bírom írni az elmúlt örökkévalóságot, meg az eljövendő örökkévalóságot.
Aztán eszek egy grillezett szendvicset, miközben várom a szabadítást.
Mert Istennek ki kell mentenie engem innen (Mayday! Mayday! Mayday!) - nem érdemlem meg, de spanok vagyunk, és a spanok megtesznek egymásért mindenfélét, ha, akarják, ha, nem... Mert, spanok.

horse sense 2020.04.24. 16:04:25

@Ta0066: Azért segítek neked, te... te... filozofikus alkat!
At írtam, a filozófia nincs hatással az emberiségre.
De van.
Rossz értelemben!
Nézzük, pl.:
Szun Ce: A háború művészete (hadvezérek használták fel a tudását)
Platon: halhatatlan lélek (a katolikusok szédítik ezzel az elmélettel emberek milliárdjait évezredek óta)

De nekem is igazam van, mert elképesztően sok ember nem olvasta egyik filozófus okfejtését sem. szarni az összesre - csicska önelégült hulladékok, akik többet gondolnak magukról amennyit érnek, és közben meg is haltak - és velük a filozófiájuk.
De a vezető pozíciókban lévők - jó eséllyel - ismerik ezeket a filozófiai alapvetéseket (jól-rosszul - a jót rosszra felhasználva), és az ez alapján mégis tudat-formálók (visszahatóan), és ez meghatározza a döntéseiket, meghatározza a társadalom kollektív tudatot (az adott országon belül, az adott vezetők ráhatása nyomán).

Szóval...
Mikorra szeded össze a gondolataidat annyira, hogy egy jót filozofálgassunk - mert megérdemeljük, hogy egymást üssük (filozófiai anomáliák mentén), miközben a világ darabokra hullik.

Tudod mi a legnagyobb baj a filozófiával?
Hogy a filozófusok ellent mondanak egymásnak.
nem értenek egyet a filozófusok.
Támadják egymást, meg vitatják egymás téziseit.
Mi marad ezután?
Kinek van igaza?

horse sense 2020.04.24. 16:12:48

@Ta0066: Te melyik filozófusnak hiszel?
Amelyik érvelése közelebb áll a gondolkodásmódodhoz?
Amelyik "csiklandozza" a füledet?
Mi a zsinórmérték ebben a nagy kesze-kuszaságban?

Én csak segíteni szeretnék, de ezt valamiért mindig állatmódjára teszem (soha nem akartam állatorvos lenni, de még lehetek), amit félreértenek az emberek, mert azt hiszik hogy vádolom őket, pedig, nem.
Én nem vádolok senkit !!!

ORION 2020.04.24. 16:21:20

@horse sensej: Először is nagyon örülök annak hogy ismét ide vissza jöttél mélyíteni az ismeretedet! A Watchtowerinc szintje már megint kevés neked!---Mernék én beszólni neked??!!Jézusnak még csak csak ...de neked nem!
NEM VÁLASZOLTÁL a kérdésemre tesó !!!Ködösítesz -csűrsz-csavarsz ismét! Nem baj ,vedd észre hogy Lázár a nagy szundikálásában nekem igencsak aktívnak tűnik meg hát ugye a gazdag is-- holott a nagy fehér trónnál való felébredés még nagyon messze van!Hát ez meg hogy lehet???Mond el kérlek!

horse sense 2020.04.24. 16:31:05

Gyorsabban kéne gondolkodnotok.
Szerintetek, miért küldtem el azt a dalt, slow motion?

Minden hang meg van benne, de az egész le van lassulva.
Ha őszinte lennél, egyből bírnál válaszolni (én azért bírok egyből válaszolni, mert ami a szívemen, a számon).
De te keresed a "jó" szót a csúsztatáshoz, és ez időt igényel.
Rosszul gondolom?

Sajnálom!
Sajnálod?
(hogy közben titkokat árulok el - amikről csak a jók tudnak? - lelkem rajta!!!)

horse sense 2020.04.24. 17:00:04

@ORION: "mélyíteni az ismeretem"

Te mindig meg tudsz lepni.
De ez nem rossz!
ugye nem rossz? - ez költői kérdés volt, az ismeretlenbe veszve.

Most megfenyegetlek - de durván: "Feltámadsz" - ha akarod, ha nem.
Te most azt hiszed, ez egy jó hír, pedig nem az, ha végül rosszul döntesz... :(
(bennfentes információ: minden ember halála a második halál, és ha ismered a Bibliát, tudod jól, hogy mennyi ember fog elpusztulni végül)

A rövidlátásodat mutatja, az itt és most gondolkodásmód.
Lépj már túl a saját árnyékodon, ember!
A blogom, úgy kemény, hogy teljesen soft.
De minden lényeges információ meg van benne a túléléshez.
A blogom, egy túlélőcsomag.
Senki nem támogat ebben, de én akartam... akarom!

Mert jó vagyok ebben.

horse sense 2020.04.24. 17:05:50

@ORION: Nemsokára ki leszek zárva megint, úgyhogy ne szokj hozzám.
(a blogom elérhetőségét majd elküldöm személyesen sokaknak - köztük neked is)

Addig halhassunk zenét - amíg ki nem zárnak:

www.youtube.com/watch?v=pRpXckyInEA

horse sense 2020.04.24. 17:20:48

Az vesse rám az első követ, aki...
Az vesse rád az első követ, aki...

Én nem ítélni jöttem (direkt sokat hibáztam, hogy érzékeld, én is vétkes, halandó vagyok, hibákat haémozó ember vagyok), hanem, hogy megértsd végre a végső pusztulásod okát.
Te nem azért pusztulsz el végül végleg, mert vitatkozol velem, most, a magamfajtával, és nem értesz semmit Istenről.
Hanem azért, mert jó környezetben sem tudsz jó lenni.
Érted ezt? Ha már nem lesz rajtad a gonosz nyomása, te akkor sem tudsz jó lenni!
Érted ezt?

Én csak segíteni próbálok.
Még van időd megváltozni, hogy ne legyél olyan - végül.
Én csak segíteni szeretnék...

(a legkeményebb ellenállók közé küldettem - a legkeményebb ellenállóként...

Istennek van humora - hisz a saját képére formált minket.

Ta0066 2020.04.24. 17:31:39

@horse sense:
filozofálgassunk. Tőlem :)
Jehova Tanúi tanításaival is az a baj, mint a filozófiákkal. Russell testvér nem értene egyet Rutherforddal és egyikük sem értene egyet a ma hirdetett nézetekkel.

Igazság Kereső 2020.04.24. 17:55:47

@horse sense: " (hogy közben titkokat árulok el - amikről csak a jók tudnak? - lelkem rajta!!!)"

Önelégült és arrogáns vagy!

Mit tudhatsz te?

Miféle titkokat ember?

Jó vagy?
Ki a jó? Jézus se merte jónak vallani magát! De te igen????
"Senki se jó, csak az Atya!"

El vagy szállva Tesó! Mint általában a Tanúk! A "kiválasztottak" és a mindent mindenkor helyesen tudók!

Azt tanácsolom Tesó(és ezt vedd úgy,mint ha Jézus mondaná általam)

"Vegyél vissza az arcodból a saját érdekedben!"

A szeretet nem okoskodó,hanem alázatos!

Emberek s Isten előtt egyaránt! :)

horse sense 2020.04.24. 18:20:52

@Igazság Kereső: "Önelégült és arrogáns vagy!"
De van mire fel.

Te még mindig csak keresel, és találgatsz, miközben a válaszok önmagukért... érted kiáltanak.
Már kiáltanak a válaszok hozzád, igazság kereső !!!
Az összes jó válasz ott van az orrod előtt, de neked valamiért nem kell.
Miért, nem?

Névtelen vagyok (itt próbálták sokan megfejteni a nevem, de évek alatt senkinek sem sikerült), arctalan vagyok - egy senki vagyok.
Nem tudom miről beszélsz.

(Amikor Jézustól idézek, azt Jézus mondja. Te, olyankor Jézussal nem értesz egyet, és nem velem.)

horse sense 2020.04.24. 18:28:46

@Ta0066: Oké.
De mindenekelőtt olvasd el a háború művészetét.
Gondolom nyerni akarsz.

Én nem olvastam el. Direkt. Franz Kafka, és Orwell után döntöttem így, hogy nem érdekel a háború művészete - az őrültek és állatias emberek gondolkodásmódja, érzelemvilága, céljai.

Nézzük meg, mit kezd, mire megy az elméleti filozófia a gyakorlati bölcsességgel - benned-bennem.

Te kérdezel először, vagy én válaszoljak előbb?

horse sense 2020.04.24. 18:46:41

@Igazság Kereső: Lehet büszke az ember - Isten szerint, Istenre.
Szerinted én mire vagyok a legbüszkébb?
Sok pénzért megveszek mindenféle szart? - szerinted erre?
Az erőmre, amiért már börtönbe is kerültem?
A magas IQ szintemre, ami miatt senki nem ért meg?
A családomra akik 20 év után hagytak el, mert egy független személyiség vagyok - csak repülni szabadon, szépen, mint madár az égen...
Hogy nem tudok szeretni, csak Isten szeretete miatt - hogy ő szeretett először engem - tudom, mi az a szeretet?
És még sorolhatnám sokáig, hogy mennyire nem vagyok büszke semmire.

De az van, tesó, hogy neked semmid nincs Istentől, nekem meg mindenem, csak Istentől van.
Az van, hogy nem nekem kell megváltoznom, hanem, neked.
Bárcsak értenéd...

horse sense 2020.04.24. 19:09:56

@Ta0066: "Russell testvér nem értene egyet Rutherforddal és egyikük sem értene egyet a ma hirdetett nézetekkel."

Én erre nem vennék mérget a helyedben.
A fejlődés maga.
Jézus az egyház feje, és nem halott emberek.
Senki nem tudja, hogy Jézus ezeréves uralma után elengedett Sátán és démonai, kit kísértenek meg, és állítanak a maguk oldalára.
Ha Russel vagy Rutherford sátán oldalára áll, kik követik őket?

A tudás hatalom.

"Abból a városból sokan hittek benne a szamáriaiak közül, az asszony szavára, aki tanúsította: „Mindent elsorolt, amit csak tettem.” Amikor a szamáriaiak odaértek hozzá, kérték, hogy maradjon náluk. Két napig ott is maradt. S az ő szavát hallva még többen hittek benne.
!!! Meg is mondták az asszonynak: „Most már nem a te szavaidra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.” !!!

Egy Jehova Tanúja, nem Jehova Tanúi vezető testülete miatt hisz Istenben, érti a Bibliát, hanem mert önállóvá vált, és érti, amit olvas.
Ez az ő tudása, az ő hite, az ő szeretete - ismeret által.
A tudás, hatalom.

Csak az agymosott semmit nem tudó, semmit nem értők, vezethetők meg hülyeségekkel, pogány tanításokkal- dogmatikusan.

ORION 2020.04.24. 19:12:46

@horse sensej: Elmondok neked egy titkot maradjon közöttünk. Krisztus urunk kihalta a második halált is a kereszten értünk!!! Ezen a tényen még a rövidlátásom sem képes változtatni . Ebből kifolyólag a haláltól való félelmem már rég lejárt lemez!!!
NINCS TÖBB KÉRDÉSEM SENSEJ!!

horse sense 2020.04.24. 19:33:26

A világ küldi a jeleket - hogy valami pusztulóban van.
De az ember, még ezt is megmagyarázza.
Á, nem így van. Majd mi megoldjuk. Összefogunk, meg erősek vagyunk.
Aha.

5G - a megoldás az emberiség minden bajára!
Okos hűtő. Meg, anyád!
Csökken az emberiség intelligencia szintje.
És vele arányosan, a sarkok jegének olvadása.
itt a járvány.
Itt az éhezés.
Itt a gazdasági válság.
A természeti katasztrófák.
Az emberek az egész világon fegyvereket vesznek.
De, nem. Ezek a jelek kevesek. Több jel kell.

"Aztán a római katonák minden magyarázat nélkül visszavonultak.
A város vezetői kihirdették, hogy béke és biztonság.
Aztán 4 év múlva visszatértek a rómaiak, és olyan pusztítást vittek véghez, amire előtte nem volt példa a történelemben. Földig rombolták Jeruzsálemet, benne mindenkit megölve kíméletlenül.

Ha késik is, bízzál benne. Nem marad el!
Persze nem késik, mert pont akkor történik meg, amikor Isten akarja, de egyes embereknek úgy tűnik, hogy késik.
És ezért lázadozni kezdenek...

Hát ne lázadjál !!!
Hát ne akard !!!
Akkor jön el, amikor Isten akarja.
Eddig hány Istenhez hű ember halt meg Ádám és Éva óta a vízözönig?
Eddig hány Istenhez hű ember halt meg a vízözöntől Jézus eljöveteléig?
Eddig hány Istenhez hű ember halt meg Jézus eljöveteléétől, napjainkig?
Napjainktól kezdve hány Istenhez hű ember hal meg Jézus második visszajöveteléig?

MINDENKI !!!
Vágod ezt? Minden istenhez hű ember meghalt eddig !!!
Ez azt jelenti, hogy Isten nem szerette őket, hogy nincs remény?
Hát, durvára nem !!!

Kéne látnod az összképet. Na erről szól az én blogom (nagyon durva, életem fő műve): Az összképről - hogy meglásd a nagyobb képet összefüggéseiben

horse sense 2020.04.24. 19:41:41

@ORION: Dehogynem van még rengeteg kérdésed!
Csak kérdéseid vannak, mert alapból csak találgatsz.
Próbálsz hinni valamiben, de nem vagy biztos benne.

Vádolhatsz engem emiatt, a hitetlenséged miatt - hogy miattam nem tudsz semmit Istenről. Told rám, hibáztass engem, vádolj - bírom én ezt egész nap.

De akár beszélgethetnénk is mindentől és mindenkitől függetlenül.

Ta0066 2020.04.24. 19:50:34

@horse sense:
Köszönöm kedves horse sense. Értékelem a fáradozásod. A miénk csak ez.
Az Úré a szabadítás.

horse sense 2020.04.24. 20:05:25

@ORION: Szóval nem félsz a haláltól.
Jó.
Én sem félek.
Te hányszor haltál már meg majdnem?
Én az "egyszer sem"-re tippelek.
Én meg már durva sokszor!
Csúnyán, erőszakosan, végleg.

Szóval, maradjunk annyiban, hogy én tudom miről beszélek, míg te csak találgatsz, meg ötletelsz - újra, meg újra, meg újra, meg újra...

A világ elpusztul tűz által - ez Isten ígérete!
Nem az a kérdés, hogy elpusztul-e, vagy nem, hanem az a kérdés, hogy mikor.
Rajtatok kívül senkit nem érdekel, hogy meghalt eddig nagyon sok Jehova Tanúja.
Eddig az egész világon MINDEN Jehova Tanúja meghalt.
És?

Isten tévedett?
Isten hazudott?
Isten nem szeret?
Isten egy tömeggyilkos?

Isten úgy szeret engem, hogy én nem szeretem őt, mert nem tudok szeretni.
Még az apám ölte ki belőlem módszeresen a szeretet érzését 10 év alatt. Durva agymosó, kínzó technikákkal.
De Isten szeretete nem enged.
Maga Isten próbál megtanítani szeretni.
Azért ez elég meredek !!!
(embernek nincs esélye erre, de Istennek van egy pici esélye)

horse sense 2020.04.24. 20:21:34

@horse sense: Szerintem ne ijedj meg.
Én bírok teátrális lenni, de nem ez az alap énem.

Mond ki, amit gondolsz, aztán majd együtt eljutunk oda.

Én személy szerint sok gondolkodás után úgy döntöttem, hogy Portugáliába élem le az életem hátralévő részét.
ízek, imák, szerelmek... Óceán.
Nem bírom ki az óceán nélkül - látnom kell, mellette kell ébrednem, érezni akarom az illatát, hallani a hangját... és a naplemente, ahogy eltűnik a nap a horizont mögött belevesszve az óceánba !!!

Csak egy tökéletes napot kérek, aztán meghalok.
(persze van ez a durva isten, ez a seregek ura, aki nem hagyja, hogy legyen egy tökéletes napom, aztán boldogan haljak meg. neki az kell, hogy szenvedjek. Oké! legyen meg a te akaratod! haljak meg csúnyán a sivatagban a tuaregek között)

horse sense 2020.04.24. 20:52:10

@Ta0066: Akkor filozofálgatunk, vagy mi van?
Eddig húztam az időt, hogy legyen időd gondolkodni, de eddig semmi.
Most akkor mi van?

Ha akarod, még tudom húzni az időt, hülyeségeket írva, csontot vetve, megvezetve a tömeget, de egy idő után lebukunk.
Most akkor lebukunk?
Elcsesztük?
Így jártunk?
A nagy filozófusok, így jártak?

horse sense 2020.04.24. 20:59:07

Nem akarom elfogadni, hogy csak azért vagyok szabad szellem, mert vízöntő vagyok.
Én vagyok, én!
Nem a születésem ideje határozza meg a tudatom, hanem a választásom.
Ha nyilas havában születek, akkor nem ilyen lennék, nem így gondolkodnék?
Ezt nem fogadom el !!!

horse sense 2020.04.24. 21:15:48

A látszat ellenére nem szeretek magamban beszélgetni.
Egy darabig bíztam benne, hogy van bennetek kurázsi, de ti tényleg ennyire nem tudtok semmit.
Ha tudnátok valamit, harcolnátok érte.
De nem tudtok semmit, ezért nem harcoltok.
Nincs semmitek, ezért nem harcoltok.

A semmiért semmi értelme harcolni. És én ezt megértem.

Küldöm a blogom elérhetőségét, amiből talán, ti is, egyszer, valamikor, valamiért.
És itt a vége.
(akartam filozofálgatni kicsit, egy ismeretlen hozzáértő megfelelő személlyel, de ezt buktam)

Ta0066 2020.04.24. 21:20:25

@horse sense:
Lehet túl sok a csont :) lassan ellep
Nem is tudom melyiket rágjam. A végén a második halál kérdése még a torkomon akad.

Igazság Kereső 2020.04.25. 00:01:45

@horse sense:
""Önelégült és arrogáns vagy!"
De van mire fel.

Te még mindig csak keresel, és találgatsz, miközben a válaszok önmagukért..."

Te jó ég!

Ezt a beképzeltséget! Nem szégyenled magad?
Vagy talán észre sem veszed...

Én még csak keresek, te pedig meg is találtad! Pont mint a Tanúk!

Azta.....

Már megfogadtam, hogy nem állok szóba veled, de már megint magadat minősíted; na és pesze igazolod, hogy jól döntöttem volna felőled akkor, ha nem reagálok rád.

Innentől kezdve már leszek olyan épeszű, hogy nem fogok belefolyni a veled való kommunikációba!

Ez már beteges.... :D

Kívánom, hogy légy egy kicsit emberibb!

Minden jót! (Most már tényleg)

a századik juh 2020.04.25. 06:33:43

@horse sense:

Király blog, már az elérhetősége is zsír!

Szerintem kicsit vad, de ugyanakkor érzékeny is... csak így tovább, szerintem jó úton jársz!

a századik juh 2020.04.25. 07:33:39

@horse sense: "horse sense 2020.04.24. 20:59:07
Nem akarom elfogadni, hogy csak azért vagyok

szabad szellem,

mert vízöntő vagyok."

Hogy mi vagy Te???

Szabad szellem???

Na, akkor megvan a baj, ezt wacstowerül a függetlenség szellemének nevezik, és nem szeretik:

"2:2 – Milyen értelemben olyan a világ szelleme, mint a levegő, és miben nyilvánul meg a hatalma? ... A ’világ szelleme’, azaz a függetlenség és az engedetlenség szelleme ugyanúgy áthat mindent, mint a levegő, amelyet belélegzünk (1Kor 2:12).
w08 8/15 26–28. o. - Őrtorony – 2008'

Ugyanis a szabad szellem, azaz a függetlenség szelleme Sátántól ered, nem tudtad?

"Értékeljük a helyünket a gyülekezetben (‎2 találat)
Vigyáznunk kell, nehogy kifejlődjön bennünk a függetlenség szelleme.
w09 11/15 13–17. o. - Őrtorony – 2009"

Nem is értem, hogy nem tudtad ezt, pedig még TESZTET IS KELLETT KITÖLTENI, hogy kitől ered a függetlenség szelleme:

"Teokratikus Szolgálati Iskola írásbeli összefoglaló (‎2 találat)
A függetlenség szelleme ․․․․․․․ eredt.
km 94/4 5–6. o. - Királyság-szolgálatunk – 1994"

A helyes válasz [figyelembevéve a pontok számát is]:

S Á T Á N T Ó

Ennyit a szabad szellemről, wízöntő úr, aki ráadásul a horoszkópok csillagjegyeinek nagy ismerője is.

A Watchtowerinc sötét egén azonban nincsennek is hagyományos csillagjegyek, ezt sem tudod?

Van ellenben:

-Wiszkiöntő

-Sáskák

-Hamis mérleg

-Warwicki oroszlán

-Nyíltalan

-Skorpiósáska

-Bakot lőtt

-Okos

-Ökrök

-Bikaisten

-Aggszűz

és a Miarák?

Neked mint szabadszellemű wiszkiöntőnek mára az alábbi információt adja a szabadszellemű napiszöveg:

Ma a wiszkiöntő wiszkit fog inni, majd Érzékeny Ló álnéven oszt meg manipulativ adatszerző gondolatokat a Joker blogján.

Ebédre maradék brassói lesz wiszkivel, de később sajnos kifogy a narancssárga szövegkiemelőd, ezért délután
kipécéz a koordinátor, mert látja a Zoomon, hogy nincs teljesen aláhuzigatva a Zörtornyod, így két dobásból kimaradsz.

Este játék Szendikutyával, illetve wiszki.

Éjfél előtt látni fogod az üvegszerű tengert a palack alján, így ismét prófétának érezheted magad, ideje, hogy tanítsd az ügyefogyottakat, akik még azt sem értették meg a Bibliából, hogy a felkenteknek két csoportja van Jehova Tanúinál, akik ismerték Franz testvért, és akik csak hallottak róla.

ORION 2020.04.27. 10:55:24

Ha már megkarcoltuk a témát a Halálról, HALÁLFÉLELEMRŐL.
1Kor 8.2 Aki tetszeleg TUDÁSÁBAN, még nem értette meg, mi a HELYES ISMERET. 3 Aki azonban SZERETI az Istent, azt az Isten is a MAGÁÉNAK tudja. Pontosabban-91 zsoltár 1 Aki a Fölséges védelmében LAKIK, aki a Mindenható árnyékában ÉL,((= KRISZTUS JÉZUSBAN VAN)) 2 az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, BENNED BíZOM ! Még pontosabban-Róba 8.1 Nincs semmi elmarasztaló ítélet AZOK ELLEN , akik KRISZTUS JÉZUSBAN ÉLNEK.Vagyis -János:5:24 Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, az ÖRÖKKÉ ÉL , nem esik ítélet alá, hanem MÁR át is ment a HALÁLBÓL az ÉLETRE. -múlt idő,már megtörtént--Ebből kifolyólag-János 3:18 Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában.-aki nem hisz ,annak (jehova tanuinak is)ez az egész egyelőre csak mese-ENNYIRE EGYSZERŰ!!!

Kutató77 2020.04.27. 18:28:38

A„Visszatér az élet a régi, rendes kerékvágásba” a járvány után?

A média híradásainál, valamint különböző nyilatkozatokban refrénként ismétlődik ez a mondat: „Reméljük, mielőbb visszatér az élet a régi, rendes kerékvágásba.

A globalizációval kiteljesedő korszak fordulóponthoz érkezett, az út ettől kezdve folyvást lefelé visz. Az ember pusztító beavatkozása a földi életet fenntartó rendszerek lassú összeomlásához vezet, ennek jelei egyre nyilvánvalóbbak, süketnek és vaknak kell lennie, aki nem akarja őket észrevenni. A kihaló fajok nem éleszthetők fel, a meg nem újuló nyersanyagforrások kimerülése visszafordíthatatlan. Az emberiség lélekszáma messze meghaladja a bolygó eltartóképességét, csak úgy tudunk gondoskodni magunkról, hogy feléljük a jövő nemzedékek erőforrásait. A fosszilis tüzelőanyagok mértéktelen égetése drámai módon alakítja át az éghajlatot. Az embermilliók és az árutömeg szakadatlan áramlása új, pusztító betegségeket szabadít a világra – ennek következményei ma még kiszámíthatatlanok, s talán jobb is, hogy azok… Soha az emberiség történetében nem összpontosult még ilyen szűk körben a fegyveres, információs és pénzügyi hatalom. Akik képesek lennének végrehajtani a globális léptékű változásokat, azok a hatalom egymással is halálos játszmát folytató birtokosai.

Amikor keressük a választ arra a kérdésre, hogy visszatér-e a világ a régi kerékvágásba a jelenlegi járvány után, érdemes fontolóra venni a Biblia úgynevezett „végidőre” vonatkozó profetikus kijelentéseit. Különös csend jellemző egyházi nyilatkozók részéről e tekintetben. Szinte egyáltalán nem esik szó arról, hogy az ó- és újszövetségi Szentírás milyen sok kijelentést tartalmaz az emberi történelem végidejére vonatkozóan, és mennyire egyezni látszik az ott felsorolt jelekkel az, ami most velünk, körülöttünk történik.

A Biblia, közelebbről Jézus kijelentése szerint a világ nagy tömegei mentalitásukat, életmódjukat illetően visszatérnek a régi kerékvágásba az egyre súlyosabb válságok figyelmeztetése ellenére is:

„Amiképpen Noé napjaiban volt, akképpen lesz az Emberfiának eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz előtti napokban ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek, mindama napig, amelyen Noé a bárkába ment – és nem ébredtek tudatára [helyzetüknek],[10] mígnem eljött az özönvíz és mindnyájukat elragadta, akképpen lesz az Emberfiának eljövetele is… Hasonlóképpen, amint Lót napjaiban ettek, ittak, vettek, eladtak, ültettek, építettek [addig a napig]…, míg tűz és kénkő esett az égből, és mindenkit elvesztett, ekképpen lesz azon a napon, amelyen az Emberfia megjelenik.” (Mt 24,37–39; Lk 17,28–30)

A fentiekkel összevetve ez az összkép bontakozik ki előttünk: a világ nem tér vissza többé korábbi egyensúlyi helyzetébe, az embertömegek mentalitása viszont...... visszatér a régi kerékvágásba..... Hihetetlennek tűnik, hogy emberek a kiabáló jelek hatására sem látják reálisan helyzetüket. Ennek is megvan azonban az oka, háttere.
Talán egyetlen ország sincs, se gazdag, se szegény, melynek a lakói többségükben ne lennének döbbenetesen tájékozatlanok a földtörténeti léptékű változások valóságos természetét illetően… Még nem volt példa arra, hogy ilyen sikeresen rejtsék el előlük saját, személyes életük mindennapos valóságát, s hogy a fiatalok döntő többsége az elektronikus tudatipar függőségében éljen.
Vigasztaló azonban Jézusnak az a kijelentése, miszerint a végidőt lezáró „nagy nyomorúság” (Mt 24,21–22), illetve az Ő szabadító közbeavatkozása előtt (Mt 24,29–30) kapnak az emberek még egy utolsó lehetőséget arra, hogy tisztán lássanak. A következő összefüggésben szólt erről Jézus:

Amikor az Olajfák hegyén ült, hozzá mentek tanítványai magukban, és ezt kérdezték: Mondd meg nékünk… micsoda jele lesz a te eljövetelednek és a világ végének? Jézus pedig mondta nékik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket!… Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről, vigyázzatok,[12] hogy meg ne rémüljetek, mert mindezeknek meg kell lenniük, de még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen, lesznek éhségek, járványok[13] és földindulások mindenfelé. Mindez pedig a sok nyomorúság [az eredeti görög szöveg szerint: a vajúdási fájdalmak] kezdete… Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.” (Mt 24,3–14)

A fenti idézetet olvasva bizonyára szembetűnő, hogy a „végjáték” kezdetét jelző jelenségek között ott vannak a járványok és a természeti katasztrófák. Ezek ugyan valóban pusztítanak, mégsem lehet azt mondani, hogy a mostani világjárvány már Mt 24,6–8 beteljesedése. Megfigyelhető ugyanis, hogy Jézus egy tünetegyüttesről beszél. Ezenkívül ma még nem rémüldöznek az emberek annyira, hogy azt gondolják: ez itt már a vég maga. Ellenkezőleg, most abban reménykednek, hogy nemsokára „visszatér az élet a régi, rendes kerékvágásba”.

Folyt.köv....

Kutató77 2020.04.27. 18:35:13

Továbbá azért sem lehet ez még a vég, mert az előbb idézett ígéret szerint a véget, illetve Jézus visszajövetelét mindenképpen megelőzi egy világméretű, nagy erejű evangéliumhirdetés. Ennek eredményeként minden nép hallani fogja a tiszta, hiteles evangéliumot, Jézus eredeti tanítását. (Erre utal Mt 24,14-ben két nyomatékos kifejezés: „Isten országának ez az evangéliuma” és „bizonyságul minden népnek”.) Jézus erős biztosítékot adott arra vonatkozóan, hogy a profetikus beszédében foglaltak beteljesednek:
„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” (Mt 24,35)

Ebből azonban nem az következik, hogy ringassuk biztonságérzetbe magunkat, hiszen a „vajúdási fájdalmak kezdete” után „nem jön mindjárt a vég”, amint Jézus maga mondta (Lk 21,9). A mostani világjárvány ugyanis minden bizonnyal előszele egy későbbi, felehetően még súlyosabb járványnak, ami már az említett tünetegyüttes része lesz. A „vajúdási fájdalmak” hasonlat pedig igencsak beszédes. Ha elkezdődnek a vajúdási fájdalmak a várandós asszonynál, akkor törvényszerű, hogy belátható rövid időn belül sűrűsödni és súlyosbodni fognak a fájdalmak. Vigasztaló viszont a hasonlat abból a szempontból, hogy a vajúdási fájdalmak egy új élet születéséhez vezetnek. A végidő vajúdási fájdalmai sem csupán a jelen történelem végét jelzik, hanem az Isten által megígért újjáteremtés küszöbét is jelentik. Jézus máskor is alkalmazta a vajúdási fájdalmak hasonlatot. Azt érzékeltette vele, hogy az utolsó nagy nyomorúság hirtelen szabadulásra, nagy örömre fordul, amikor Ő megjelenik hatalommal és dicsőséggel, hogy a benne bízókat és a Földet kivegye „pusztítói kezéből” (Jel 11,18)

„Rendes” volt-e a régi kerékvágás, jó-e, ha oda tér vissza a civilizáció?

Milyen is volt a járvány előtti, úgymond „rendes” kerékvágás? Szenvedélyes hangvételű cikk jelent meg Földiák András kultúrakutató tollából az egyik napilapban, április 15-én. Érdemes elolvasni és átgondolni a belőle kiemelt alábbi részletet:

„Alig egy hónapja még agyondolgoztuk magunkat azért, hogy legyen pénzünk a divatos tetkóra, hogy nagyobb »városi terepjáróból« szállhassunk ki, vagy a szekrényünkbe még több divatos rongyot szorítsunk be. Nem láttunk ki saját önzésünk és szűk látókörűségünk falai közül. Belefulladtunk a mindent ránk erőszakoló reklámok áradatába. A »rendes életünkben« óránként »felrobbantja az internetet« valamilyen sületlenség, mindenből szenzációt próbálnak csinálni. Készítsünk… még több szelfit magunkról! Kérdezem én, minek? Miért kell agyba-főbe fényképezni magunkat? Az önimádat kielégíthetetlen, csak fokozódik, és csalódásokhoz vezet, mert mindig lesz, aki még több és jobb fotót csinál, vagy még káprázatosabb villát épít. Egyáltalán nincs semmi értelme a kétes kéj hajszolásának, viszont elvonja, légmentesen elzárja figyelmünket mindentől, ami lényeges… Mindenről beszélünk, legfőképpen arról, hogy mit kell majd tenni a gazdasági pörgés visszaállításához, de arról nem, hogy ez az egész állapot, amit kialakítottunk, minden porcikájában természetidegen… Leszakadtunk a valóságról… A Nap hőfokát, a parányi atom óriási energiáját és a többek között minket is teremtő egyetemesség erősebb nálunk, nem vagyunk egy súlycsoportban. Semmi perc alatt letörli ezt a megszállottan csak a saját hiúságának kielégítésen buzgólkodó fajt. Érteni kellene a lét rendjét, és a mi értékeinkkel, erkölcsünkkel – ezt a szót már alig meri leírni az ember – és egész létünkkel közeledni hozzá… Már nem sok időnk maradt, hogy ezt elkezdjük......

Ta0066 2020.04.28. 19:19:21

@Kutató77:
"hogy ez az egész állapot, amit kialakítottunk, minden porcikájában természetidegen"

És amit a beidézett cikk nem mond ki, hogy a keresztény vallás jelenlegi képviselői (kivétel nélkül sajnos) semmilyen támaszt nem tudnak nyújtani a lét rendjébe visszatérni akaró és esetleg képes embereknek.

ORION 2020.04.29. 06:37:08

@Ihletett:" Az egyetlen biztos dolog a világon az, hogy mindegyikünk meg fog halni. "-Ezt mondja Feldmár András pszichológus is ,“Zen koan mondja ” , meg a “hindu pszichológia”is...stb stb.Bele pillantottam az idézeteibe-nem mondom hogy rossz, de számomra gyenge!!! Az én Pszichoterapeutám (KRISZTUS)teljesen mást mond mint ezek ,mint ahogy olvastad az általam fentebb beidézett szavait!
Na de hát persze értem én -kinek a pap,kinek a papné!DDD

a századik juh 2020.04.29. 14:44:06

@felejtésbére: "Isten mit ajánl?
A végtelenséget - térben és időben.
Dugig vagy reménységgel, lehetőséggel, céllal.

Isten ellensége mit ajánl?
Valósítsd meg magad most, aztán halj meg.
Reménység, nulla.
Jövőkép: az Isten által megígért, de a hamis vallások által eltorzított, fingod sincs "

"Április 29., szerda
„Mindent szabad, de nem minden hasznos. Mindent szabad, de nem minden épít” (1Kor 10:23).
Némelyek úgy érezhetik, mivel bizonyos döntések magánügynek számítanak, mint például a továbbtanulás, a munkavállalás vagy a karrier, a kedvük szerint dönthetnek, csak az a fontos, hogy nyugodt maradjon a lelkiismeretük. Talán arra gondolnak, amit Pál az ételekkel kapcsolatban írt a korintuszi keresztényeknek: „nem akarom, hogy a másik személy lelkiismerete megítéljen amiatt, ahogy a szabadságomat használom” (1Kor 10:29). Igaz, hogy ezekben a kérdésekben mindenki maga dönthet, de ne felejtsük el, hogy a szabadságunk viszonylagos, és minden döntésünknek meglesznek a következményei. Ezért Pál a mai napiszöveg szavaival vezette be az imént idézett kijelentését. Szóval attól függetlenül, hogy bizonyos kérdésekben mi magunk dönthetünk, vannak sokkal fontosabb szempontok is, mint az, hogy mi mit szeretnénk. w18.04 10. o., 10. bek."

Szóval akkor a szabad szellem olyan, amelyik élhetne ugyan a szabadságával, de nem él azzal, másokra való tekintettel, de főleg a szervezet tanítása miatt, miszerint:

"Némelyek úgy érezhetik, mivel bizonyos döntések magánügynek számítanak, mint például a továbbtanulás, a munkavállalás vagy a karrier, a kedvük szerint dönthetnek"

Bezony, SzabadSzellem!

Azzal bizonyíthatod a szervezethez való hűségedet, hogy olyannyira SzabadSzellemmé válsz, hogy az már Watchtower-öntőformának is lehet nevezni!

A szabadság= rabság... vagy rosszul olvasom
RabMadár?

a századik juh 2020.04.29. 14:54:03

@felejtésbére: "A számból vetted ki a szót! Ha jellemezni akarnám a blogom, ezekkel a szavakkal írnám le."

Hogy mik vannak!
A végén még kiderül, hogy rokonlelkek vagyunk!
:)

a századik juh 2020.04.29. 14:57:48

@felejtésbére: " szárnyal a lehetőségeken belül"

Ezt a fajta lehetőségekenbelüli szárnyalást mégis hogy kell elképzelni a Watchtowerinc berkein belül?

a századik juh 2020.04.29. 15:00:34

@felejtésbére: ""Kemény vagy!" - mondják nekem sokan sokszor úton-útfélen"W

Biztos nem "kémény"?
:)

a századik juh 2020.04.29. 15:15:10

@felejtésbére: "A blogom... Imádom! Minden benne van ami számít!
Az elérhetősége?
Századik juh által lesz - senki más nem, csak ő tudhassa!
Századik juh lesz az Alfa és az Ómega.
Élet és halál ura lesz.
Ha megosztja veletek, élhettek, ha nem osztja meg veletek, meghaltok.
Századik juhra vessétek vigyázó szemeteket! "

Rendben, akkor megosztom, bár a felkonffal nem értek egyet!

JW.ORG

a századik juh 2020.04.29. 15:17:19

@felejtésbére: "whiskey india tango charlie hotel "

Bocs, a wiszkinél lemaradtam! :D

a századik juh 2020.04.29. 15:40:47

@felejtésbére: Dik, ezt nézd, mit írtál le:

"mert ilyen vagy - hitetlen.
Az én blogom a megértésről szól."

Köszi, de biztosan megérted, hogy számomra ez érthetetlen. :(

a századik juh 2020.04.29. 15:42:09

@felejtésbére: "de én más vagyok mint a többi. "

Milyen "többi" ?

a századik juh 2020.04.29. 15:46:23

@felejtésbére: " kemény... és érzékeny vagyok"

Uff, Vérzékeny Kémény beszélt!
:)

a századik juh 2020.04.29. 15:54:15

@felejtésbére: "Akiket én ismerek, ha láttak is kéményt, még sosem ejtették ki ezt a szót a szájukon."

Tehát akkor nem vagy kéményseprő?

Nadehogy olyat sem ismersz, aki kiejtette volna a kémény szót,

az azért kémény, ó, izé, akarommondani kemény!

Mert esetleg valami bajuk lenne, ha kimondanák, hogy "kémény", vagy mi???

Ez a Ti kriptonitotok?

a századik juh 2020.04.29. 16:00:59

@felejtésbére: "Mi a jó híred a hozzád hasonlóknak?
Én a semmire tippelek."

Most mé' vagy ilyen?
Felírom a kéménybe korommal, azt leshetsz! :)

Itt van a jó hírem, avagy neszesemmi adjmégtöbbet!:

"Elektronikus adományozás a COVID–19 miatt
A globális egészségügyi válság miatt a testvéreinknek sok országban változtatniuk kellett azon, ahogy prédikálnak, és ahogy az összejöveteleket tartják. Sok helyen átmenetileg nem királyságtermekben gyűlnek össze, hanem virtuális összejöveteleket tartanak videokonferencia segítségével. Ennek következtében sokan áttértek az elektronikus adományozásra, hogy támogatni tudják a világméretű prédikálómunkát.
Jehova Tanúi több mint 112 országban tudják használni a donate.jw.org weboldalt arra, hogy elektronikus adományokat küldjenek, például bank- vagy hitelkártya segítségével.
Mivel a legtöbb hírnök már nem tud adományt adni a helyi királyságteremben, ezért többen is beállították a Rendszeres adományok funkciót a donate.jw.org oldalon. Egy 74 éves testvérnő az Egyesült Államokból, Susan Cohen szintén ezt a módot választotta az adományozásra. Ezt mondja: „Nagyon egyszerű. Ha nekem megy, másnak is. Boldoggá tesz, hogy ilyen módon tudom támogatni a világméretű prédikálómunkát.”
A brazíliai Eduardo Paiva testvér korábban úgy gondolta, hogy a donate.jw.org weboldal arra való, ha valaki nem tud személyesen adományozni. „Nemrég jöttem rá, hogy ez tökéletes módja annak, hogy vészterhes időkben is támogatni lehessen a világméretű munkát – meséli. – Így ki tudjuk fejezni a hálánkat és a szeretetünket ezekben az utolsó napokban.”
Gajus Glockentin testvér, aki Jehova Tanúi warwicki főhivatalában a pénzügyi osztály felvigyázója, ezt mondja: „Nagyon hiterősítő látni, hogy a testvérek ennyire szeretnék támogatni a prédikálómunkát. Nem vesszük magától értetődőnek ezeket az adományokat. Rendszeresen átnézzük, hogyan tudnánk csökkenteni a szervezetünk költségeit, hogy a lehető legjobban legyenek felhasználva a kapott adományok. Bár néhányan most kevesebbet tudnak adományozni, a készségük, hogy támogassák Jehova szervezetét, korántsem hagyott alább” (2Korintusz 9:7)."

a századik juh 2020.04.29. 16:12:18

@felejtésbére: "Egyszerűen nem értem, hogy miről beszélsz - századik juh.
Induljunk ki innen.
Miről beszélsz?
Mit akarsz elérni az életben?
Nem értem!

Azt támadod, aki mindent meg akar adni neked, és azt véded, aki mindent el akar venni tőled?
Te beteg vagy? "

Én a kéményről beszéltem, amiről Te és az ismerőseid sohasem beszéltetek még.

Sajnálom, hogyha Te ezt támadásnak éled meg, de még az Őrtorony - online is említi 13 alkalommal a kéményt!

a századik juh 2020.04.29. 16:22:07

@felejtésbére: "A viták nem visznek előre, csak bele ragasztanak a semmibevezetőbe. "

Na, ezt vitatnám!

A vita egyetértéshez vezethet, és ha két ember mindenben egyetért, akkor bármit megvalósíthatnak.

Ta0066 2020.04.29. 16:49:34

@felejtésbére:

nem gondolkoztam (legalábbis a hozzászólásaidon nem). dolgoztam, illetve még mindig :)
nem mindenki retteg otthon

Csak hogy tisztázzuk, csupán filozófiai kérdés:
Szerinted Jehova Tanúinak tanítása az abszolút igazság?

Igazság Kereső 2020.04.29. 17:35:07

Húha.... ez már sokk! XD

Ta0066 2020.04.29. 19:46:52

@felejtésbére:

Definiálnád a jövő fogalmát?

Ta0066 2020.04.29. 19:59:32

@felejtésbére:

Első körben a sima, mezei jövőt szeretném, ha definiálnád, amire akkor gondolsz, amikor kimondod holnap. Légyszi.

Ta0066 2020.04.29. 20:07:54

@felejtésbére:

remek, akkor a jövő definíciója?

Ta0066 2020.04.29. 20:45:51

@felejtésbére:
Ok, kivárom. Holnapután lesz. Mármint a keményen szocialista örömünnep. A definíciót várom ki.

Ta0066 2020.04.29. 21:17:21

@felejtésbére:
:D
Nekem is van időm. És a végsőkig kitartok a jövő definíciója mellett. Amit tőled várok. Addig valóban nincs semmim, mert nem határozod meg, hogy neked mid van (nekem meg mim nincsen)

Igazság Kereső 2020.04.29. 23:58:03

Ennyire beteg embert se láttam még egyetlen ex-JT blogon sem, mint emezt itt! XD

Még egy normális kérdésre sem képes választ adni!

1. Kérdés: Szerinted Jehova Tanúi tanítása, pontosabban írásmagyarázata az egyetlen apszolút Igazság?

2. Mi a jövő?

Csak 66-os előző két kérdését tolmácsolom.

(Nekem ne válaszolj, nincs pszichiáter képesítésem!)

a századik juh 2020.04.30. 05:01:35

@felejtésbére: "whiskey india tango charlie hotel "

W I T C H T O W E R
W A T C H T O W E R???

"A boszorkány (röviden boszorka) szót többféle értelemben használhatjukː a néphit szerint egy olyan lunáris vallást gyakorló nő vagy férfi volt, aki természetfeletti, démoni képességekkel rendelkezett, és rosszat, betegséget, pusztulást hozott, aki a népi mágiát, azaz a boszorkányságot gyakorolta. (A hasonló feltételezett képességekkel rendelkező férfiakat boszorkánymesternek nevezték.)"

"Lunáris szó jelentése

lunáris (melléknév)
a holdat illető "

Jah, hogy a Holdimádó vallást gyakorló férfiak, akik "rosszat, betegséget, pusztulást" hoztak, azok boszorkánymesterek?

Warlockok
Warwickból,
a Wichtower Inc.
Wezetőtestületéből?

Kösz má' az infót, tesa!

a századik juh 2020.04.30. 05:55:37

@felejtésbére: A blogom... Imádom! Minden benne van ami számít!
Az elérhetősége?
Századik juh által lesz - senki más nem, csak ő tudhassa!
Századik juh lesz az Alfa és az Ómega.
Élet és halál ura lesz.
Ha megosztja veletek, élhettek, ha nem osztja meg veletek, meghaltok.
Századik juhra vessétek vigyázó szemeteket! "

aszazadikjuhblogja.blog.hu/2020/04/30/witchtower_inc_avagy_warlockok_warwickbol

ORION 2020.04.30. 08:06:01

@a századik juh:-- @felejtésbéres:szellemblogja biztos hátborzongató!!!hehe HORROR HEHEHE

ORION 2020.04.30. 08:30:26

@felejtésbéreSS:..Mt 6-22... Ha tehát a benned lévő fény sötétség, milyen nagy akkor a sötétség!!!

a századik juh 2020.05.03. 06:11:16

@felejtésbére: Ja, hogy witchesnek tartassz… bocs, de azt nem így kell írni...

ORION 2020.05.03. 09:19:40

@felejtésbére:SZóval te provokálsz engem.Legyen igy! Kezd lenni véleményyem -igen el is mondom neked! Téged a Wachtower Vezetőtestülete rávezetett arra ( A HÍVEKET IS) hogy úgy tekintsetek rájuk, mint az igazság abszolút bajnokaira, még akkor is ha tönkre tesznek embereket ,családokat vélt bibliai igazsákokra hivatkozva. Az ilyen jellemtelen figurák könnyen elhiszik magukról hogy ők a kiválasztottak.A Wachtower korlátozó félelem alapú hitrendszerrel fertőzi meg híveit , nemlétező fenyegetések tömkelegét zúdítja rátok, persze mindent bibliai ruhába öltöztetve ,amelyek miatt aggódtok, szorongtok. Te magad is azt hiszed hogy a Wachtower a " SZABADíTÓ" mert ugy lépnek fel mint akik megoldják az általuk gerjesztett egyébként nemlétező problémákat . A MEGVEZETETT buta emberek még hálásak is az ilyen vezetőknek akiket egyre nagyobb hatalommal ruháznak fel ,mert elhitették hogy az ö szolgálatuk egyedülálló , kivételezett .
Megmutatom neked az egyedüli, kivételes Wachtower IGAZI PROBLÉMÁIT!!! -A megigazultságról a vallásos önigazultságra helyezi a hangsúlyt, ezzel kelt felekezeti felsőbbségi érzetet !Az emberek agyát és figyelmét lefoglalja mindenféle szabály rendszerek betartatásával ,ezzel elvonja a figyelmet az EVANGÉLIUM EREJÉRŐL és azt behelyettesíteni a jó cselekedetek hamis evangéliumával ahol azt sugallja, hogy az ő saját jó cselekedeteik határozzák meg még az AZ ÜDVÖSSÉGÜKET is - . A megfelelési kényszerüket félelem alapú zavaros bibliai igékkel felturbóza hogy folyamatosan saját teljesítményükre helyezzék a figyelmüket és nem JÉZUS KRISZTUS MINDENRE ELÉGSÉGES KERESZT ÁLDOZATÁRA.
Kezdetnek elég--provokálj és folytatom!!!

2020.05.03. 19:50:04

Jó sűrűn vannak itt bejegyzések mostanában. Majdnem másfél hónapos a legutóbbi cikk. Nem csoda, hogy mennek az értelmetlen marakodások.

ORION 2020.05.04. 15:00:18

@HanSolo2020: Részemről nincs marakodás.Vélemény nyilvánítás történt!Ritkán írom le a véleményemet -ez most kivétel!

2020.05.04. 16:04:06

@ORION: Nem kifejezetten neked szólt a hsz, hanem úgy általában. Ha visszaolvasod a 220 hsz nagyrészt személyeskedésből áll. Ez nem visz előbbre, ha hátra. Ha meg valaki trollkodni jön ide, arra jobb, ha nem reagál az ember.

Igazság Kereső 2020.05.04. 17:18:19

@HanSolo2020:

"Ha meg valaki trollkodni jön ide, arra jobb, ha nem reagál az ember."

Tökéletesen egyetértek! :)

Én már megfogadtam, hogy nem folyok ezekbe bele, mert ezek már nem a vélt vagy valós tényekről szólnak, hanem az egész egy kisebb fajta "virtuális inkvizíció." :D

ORION 2020.05.07. 06:49:43

@felejtésbére: Megsértődtél tesókám?!-pedig én nem bántottalak!Sosem tennék ilyet!Van neked elég bajod!!!ISTEN ÁLDJON!!!

Igazság Kereső 2020.05.07. 17:11:16

Te jóságos Ég! Hogy mi megy itt!
Hmmm...

Nεω 2020.05.09. 03:28:00

Viszonylag korrekt video... Ervelesi hibai neki is vannak, de oszinte erzeseirol beszel, szoval elbezendoek.

En talalkoztam Geoffrey Jacksonnal years ago.
Merfoldko volt abban, hogy a szervezetet elhagyjam

ORION 2020.05.09. 07:24:44

DÁNIEL ÉS A NANOROBOTOK -2
Világ Helyzet
"Az embereket egyesíteni kell a gépekkel máskülönben eltűnhetnek a Mesterséges Intelligencia korában"-vázolta Elon Musk a Tesla vezére.
"Ha nem tudod legyőzni a gépeket, jobb ha te is egy leszel közülük"- ez Elon Musk mottója, aki szerint az embereket egyesíteni kell a gépekkel minél előbb.
Az egyébként is egyre nagyobb teret nyerő transzhumanizmus vezető alakjaként 2017. Február 13-án hétfőn Musk legújabb javaslatait mondta el a Dubai-ban rendezett World Government Summit (Világkormányzás Csúcs-on) (WTF?), melyben vázolta, hogy az embereknek és a gépeknek SZÜKSÉGSZERÜEN KEVEREDNIÜK KELL,-((43
Hogy pedig vasat elegyülve láttál agyagcseréppel: azok emberi MAG által vegyülnek össze, de egymással nem egyesülnek, minthogy a vas nem egyesül a cseréppel.))- egyfajta cyborg-ot létrehozva, ha tovább akarnak élni és fent akarnak maradni a mesterséges intelligencia korában, ami itt van a küszöbön."Idővel - azt gondolom - látni fogjuk, ahogy a biológiai intelligencia és a digitális intelligencia közeledni fog egymáshoz."
"Ez többnyire a sávszélességről és a kapcsolat sebességéről szól az agyad és önmagad digitális verziója, mint kimenet között."
Azóta a sávszélességhez bevezetés alatt van a katonai technológia, amit csak 5G néven ismerünk, a többi transzhumanista eszméhez kapcsolódó fejlesztés pedig már szinte napi szinten bukkan fel.
"Néhány nagy sávszélességű interfész az agyhoz kapcsolva segíthet elérni egyfajta szimbiózist az emberi és gépi intelligencia között és talán megoldhatja az ellenőrzés és a hasztalanság problémáját."
Sokan nem tudják, de a transzhumanizmus eszméje hosszú múltra tekint vissza:
"Hiszek a transzhumanizmusban, ha egyszer lesz elegendő ember majd, aki igazán elmondhatja ezt, akkor az emberi fajok egy újfajta létezés küszöbére értek." (Sir Julian Huxley -1954)

a századik juh 2020.05.13. 06:47:25

@felejtésbére: "Nem sikerült a startup (se old school, se fresh) mindenki maradt, aki volt "

Ó jajjj, Nemeslelkű Nickkaméleon, senki nem mondta Neked, hogyha változást akarsz, akkor elsőként Neked kell változni? :)

Úgy is írhatnám, a Változás Te magad vagy... ha hagyod!

Például ne a "magad módján" próbálj segíteni, hisz van erre Szentírási tanács, hébernek héber, görögnek görög, tudod...

Amúgy itt mindenki szeret, hisz Te éltetted ezt a blogot, a Te hozzászólásaid a hozzászólások kb. 50%-át teszik ki, soha nem is lett volna dolguk a modiknak, ha Te nem vagy, ennélfogva a modik is köszönettel tartoznának Neked... :)

A nicknevedet is minek cserélgeted álandóan? Meghasonlott személyiségre enged következtetni, ez ellen Te is tehetsz, gyere be pölö Nickaméleon névvel, és pródáld megtartani.

Kérj néha elnézést, ha túllősz a célon, az itt lévő lelkeknek minimum egyszer már elegük lett a lelketlenségből. :(

Jogos a felvetésed a szenvedélyről, ugyanakkor a Bibliában olvasható sóval fűszerezettségnek is lehetne némi teret engedni, mit szólsz?

Az üdítő másságot meg érdekes felhozni egy olyan vallási közösség esetében, ami a Watchtowerinc mintatanú-öntöfomájába akar gyömöszkölni minden bűvkörébe kerülő személyt.

Valahogy ezt a mondatot ritkán hallani a királyságtermekben:

-Te annyira üdítően más vagy, mint a többi Jehova Tanúja...
Vvagy ha lehet is néha ilyet hallani, rendkívül rövid ideig csak...

Tehát ne üdítő akarj lenni, mert az tele van mesterséges adalékokkal, színezékkel és fokozókkal, légy inkább tiszta víz, adalékoktól mentes, az itt lévők már írtóznak a műtől. :)

Ne szerepet játssz,

csak játssz.

Ta0066 2020.05.13. 08:17:56

@felejtésbére:
"Honnan jöttél? Ki vagy? Hová tartasz? - tudsz válaszolni erre a három alapkérdésre szenvedéllyel és igazsággal?..."

Tökéletes kérdések. Feltettem ugyan ezeket a kérdéseket korábban azoknak a Tanúknak, akik jártak hozzám tanulmányozni. A legtöbben a kérdéseket sem értették. Aki megértette, az vagy visszavonulót fújt, vagy elkönyvelt "sötétség fiának". Mindegyiküket zavarta ezeknek a kérdéseknek a felmerülése.

A Tanúknak (csoportszinten) nincsenek válaszaik ezekre a kérdésekre. Erről személyesen meggyőződtem, kedves Felejtésbére.

ORION 2020.05.13. 09:02:08

@felejtésbére: "Az első: Honnan jöttél, ORION?"
ISTEN HOZOTT-ismét!
Honnan jöttem?--Istenből,Istentől az Atyámtól !!!Jó lenne már ha lelepleződne és megértenénk az eredetünk, az identitásunk, hogy honnan jöttünk és kik vagyunk. Azt, hogy felülről, Istentől, Istenből, a Kősziklából származik az ember, és ugyanaz a minősége az embernek, mint a Forrásának, az Istennek.Ezt állította Isten helyre Krisztusban, és ezt akarja megértetni (változtassatok a gondolkozásotokon!) minden emberrel.
Krisztus Urunk kijelenti, hogy az ember fia az Isten fia. Máté 23:9 "Ne hívjatok senkit Atyátoknak a földön, mert egy Atyátok van, aki a MENNYBEN van." Ha Apád a MENNYBEN van akkor te is onnan származol Apádtól!Pál emlékezteti a görög filozófusokat az ApCsel 17-ben, hogy Istenben élünk, mozgunk és vagyunk; az emberiség valóban Isten leszármazottja. A Fiúság romolhatatlan magja benne van minden emberben!
Malak. 2,10 Nem egy atyánk van-é mindnyájunknak? Nem egy Isten teremtett-é?
A teremtő élet csak Istentől van! Így minden ember Édesapja Isten, függetlenül attól, hogy elkóborolt, vagy akár tévúton van.
Az ember Isten leszármazottja, Isten rokona, Isten családjának a tagja, Isten fia. Az ember Isten felülről való LE-SZÁRMAZOTTJA!!!-persze attól hogy Isten teremtett még nem biztos hogy az ÉLET melyet éltek Istentől való ,Istennek tetsző !-JAVASLOM MINDENKINEK!
-1 Pét 1 17Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, szent félelemmel éljetek FÖLDI VÁNDORLÁSOTOK idején!

Igazság Kereső 2020.05.13. 23:57:41

@a századik juh:

Miért van olyan érzésem, hogy "Felejtős" az "igazsághoz", másszóval Jehova Tanúihoz kívánja vissza téríteni az itt jelen levőket?

Számára ezt jelentheti az, hogy meg akar minket "menteni"!

Háááát..... ezt a poént már elsütötték, valahogy már nem tudok nevetni rajta.

De ha Jehova Tanúi az igazság birtokosai, akkor egy buzgó Tanú nem lehetne itt....

Akkor mégis csak homok került a gépezetbe...

a századik juh 2020.05.14. 05:13:19

@Igazság Kereső: Kell neki a 70 óra, hogy büszkén feszíthessen a KÖF előtt, mert nem Istennek, hanem embereknek kell megfelelni... :(

A wének itt lehetnek, olvashatnak, hozzászólhatnak, teokratikus hadviselhetnek, adathalászhatnak.

ORION 2020.05.14. 07:22:10

@felejtésbére: " Jelenleg át vagyok politizálva, és emiatt nem tudok érdemben válaszolni.
Nem tudok odakoncentrálni- odaátról ideát."-ez elég SZOMORÚ!!!még egy kis szösszenet hogy hogy jöttünk ide!-
Én ugy gondolom hogy SZÜLETÉSÜNK ELŐTT előkészít Isten minket a földi utra!
139 zsolt13 Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. 14 Magasztallak téged, mert félelmetes vagy és csodálatos; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. 15 Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. 16 Alaktalan testemet már látták szemeid; KÖNYVEDBEN minden meg volt írva, a NAPOK is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. 17 Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! 18 Számolgatom, de több a homokszemeknél, és a VÉGÉN is CSAK NÁLAD vagyok.
Még mielőtt megszülettél az Atya Isten szívében voltál ,onnan indultál! Az Atyád beirta egy könyvbe az- IGAZSÁG KÖNYVÉBE- amit felőled gondolt,megtervezett A FÖLDI UTADON!-Ezt kellene megélned!Istennel egy jó PÁJÁT kellene befutnod az általa eltervezett jó cselekedetekkel öszhangban a mennyei Atyával, a mennyei tervekkel!( nem a saját fejed után menni)Igy térnél haza napjaid végén BETELVE AZ ÉLETTEL!!!Gondold el a Szentlélek is segítségedre van hogy vonzzon ,támogasson,tereljen, sőt az Atya parancsolt még az angyalainak is hogy segítsenek neked az utadon!-Már ha engeded természetesen!!!
Eféz 1-4 Mert őbenne KIVÁLASZTOTT MINKET magának MÁR a VILÁG TEREMTÉSE ELŐTT, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte SZERETETBEN. 5 ELŐRE el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint
AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBÓL JÖVŐNK-OTT VAGYUNK-AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBA MEGYÜNK!!!(a POR TESTET KIVÉVE)

ORION 2020.05.14. 07:45:37

@ORION:ui- Préd 3- 11 Szépen MEGALKOTOTT MINDENT a maga idejében, az ÖRÖKKÉVALÓSÁGOT IS AZ EMBERI ÉRTELEM ELÉ TÁRTA, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől a végéig, amelyeket megalkotott.

Igazság Kereső 2020.05.14. 17:45:41

@ORION:
Sok a találgatás, szubjektív következtetés! És.....hol az IGAZSÁG????

Ha ez oly egyértelmű, akkor miért nem jut mindenki erre a következtetésre, ill. miért nem jut minden ember 1 következtetésre?!

Minden esetben az "Én azt hiszem" kerül előtérbe.

Ki tudja, mi az igazság?

Te tudod? Vagy csak azt hiszed, hogy tudod?

Az igazságot, csak azok tudják, akik nem emberi testben élnek.

A többi csak találgatás, csak a felszín kapálgatása.

Ami meg vagy úgy van, vagy nem úgy van.

Mindebben pedig persze vannak, lehetnek igazság-morzsák.

De ez kévés!

Ez csak arra jó, hogy életünk végéig kutassunk valami után, amit meg sem tálalunk.

Talán az után, hogy itt lejárt a "bérletük"!

ORION 2020.05.14. 21:17:53

@Igazság Kereső: Ez az IGAZSÁG! “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”- János 3:16
Persze neked EZ is kevés,AZ is kevés MINDEN KEVÉS!!!

Ta0066 2020.05.15. 08:26:38

@Igazság Kereső:

"Az igazságot, csak azok tudják, akik nem emberi testben élnek."

Ennek bármilyen alátámasztását szívesen hallanám.

Igazság Kereső 2020.05.15. 17:28:05

@Ta0066:
Inkább azt támasszátok nekem alá, hogy amit Ti bizonyítékként csak azért fogadtok el,mert egy Szent írásként kultúrálisan hitelesnek ítélt könyv szerint az az igazság, hogy valóban ez az Igazság! Vagy hogy jól értelmezitek-é a Szent írás szavait!

Mert amit leírtok az nem más, mint szubjektív VÉLEMÉNY!

Ta0066 2020.05.15. 18:24:29

@Igazság Kereső:

Állítottál valamit:
"Az igazságot, csak azok tudják, akik nem emberi testben élnek."

Ennek bármilyen alátámasztását kértem. Nem állítottam semmit, nem írtam véleményt. Nem írtam, hogy én azt hiszem...
Kérdeztem. Ha gondolod válaszolj. Mire alapoztad a fenti kijelentést?

ORION 2020.05.15. 20:22:39

@Igazság Kereső: Szóval-nem értelek pontosan ezét egy példa-Beidézek ide egy biblia verset pl--zsolt 82-6
Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan:-még alá is támasztom-János Evangéliuma:10:34 Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?35Ha azokat isteneknek mondá, akikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható),-
-Akkor EZ az ÉN szubjektív véleményem ???-Vagy esetleg mit tudok én ,vagy te ezen félreértelmezni???-SZERINTEM VILÁGOS MINT A NAP!!!Ha nem így van -mond el az OBJEKTíV VÉLEMÉNYEDET!

Ta0066 2020.05.15. 20:28:32

@Igazság Kereső:

A belinkelt cikkek alapján:
"Tehát a hit nem a tények, bizonyítékok hatására fejlődik ki bennünk, hanem az Atya az, aki belénk plántálja, és amire később felépíthetjük a kereszténységünket." (szószerinti idézet a 2. cikkből)

Ha ezt komolyan vesszük, a hit nem lehet vélemény. Isten nem (homályos) véleményeket plántál belénk, pláne nem csak és kizárólag emberi véleményeket. És ha még komolyabban vesszük, akkor a valódi hit emberfeletti (az Atyától kapjuk, jelenti ki a cikk írója - nem én; tételezi az Atyát a cikk írója - nem én). Ennek az emberfelettiségnek (amit valóban ajándékba kapsz) kellene garantálnia, hogy a Szentírás elfogadása valóban megtörténik az egyén részéről, és ha megpróbálja, akkor az írás magyarázata helyes. Azt is mondhatnánk, hogy kapsz egy belső iránytűt, amivel a térkép (a Biblia ebben az esetben) használhatóvá válik.

Igazság Kereső 2020.05.18. 00:49:10

@Ta0066:

Ha ez mind így igaz, akkor s abban az esetben, miért hisznek az emberek kis túlzással 40.000 félét a kereszténységen belül?!

Ahány felekezet-sőt mondhatni ahány ember-annyi bibliai értelmezés és hajthatatlan s szentül hitt meggyőződés az objektívnek kikiáltott amúgy szubjektív "nagybetűs Igazságról".

Miért nem vezet a Szellem EGY irányba mindenkit, EGY Igazság irányába?! "Egy hit, egy keresztség" ahhogy írja is.

Na de ez koránt sem így van! Ez tény! Már csak ezen a blogon megfigyelhetőek a hitbéli különbözőségek!

Értitek mit akarok "mondani"?

Nem létezik EGY mindenki által objektíve elismert keresztényi igazság!

Egyébként Sefatias fentebb idézett két posztja is kifejti, hogy mennyire "sikamlós" téma a hit.

Valóban szilárd meggyőződésen alapul, vagy....Csak azt érzem, hogy jó irányba haladok, és amiben hiszek igaz? Mi a hit? Mi a szilárd, stabil bizonyíték a hitem valódiságára? Vagy hit még az, amire szilárd s meggyőző bizonyítékkal rendelkezem, vagy tapasztalati tudás? Lehet bizonyítani a hitet, és ha igen, hit az még? Mert amit tapasztalat útján megismerve tudok, abban kell még hinnem? Hiszen az tudás, nem pedig hit!

Ilyes formán mi is a vallásos hit?

Képes valaki objektive bizonyítani a vallásos hitét? Kell-e egyáltalán bizonyítani, vagy ez csak egyes emberek magánügye?

Mindezek érdekes kérdésék!

Szerintem képtelenek vagytok bizonyítani a vallásos meggyőződéseteket, ahogy én is az enyémet.

Ezért is folytak sokszor ölre menő és sehová sem vezető vallásos viták az egész világon! Ahogy egy keresztény nem tud semmit objektíve bizonyítani egy iszlám hívő vagy egy budhista számára ez fordítva is épp úgy fenn áll!

Vezet ez valahová?

Úgy vélem, addig semmi képp sem, amíg az egész emberiség és minden egyes ember számára nem válik EGY objektív IGAZSÁG( mert biztosan létezik 1 objektív igazság) tapasztalati tudássá!

Nagyjából ezt akartam leírni. :)

ORION 2020.05.18. 07:43:26

@Igazság Kereső: Az szép- közel 40 ezer vallás, a kereszténységen belül!!!Jó nagyot ugrottam mikor annak idején átugrottam őket!Hívő pályafutásom elején világossá vált előttem hogy Krisztus Urunk és a vallások homlokegyenest szemben állnak egymással!!!Megdöbbentő de ez így van!Választanom kellett ,vagy valamiféle igaz vallást keresek(most hogy írod 40 000 ből- 1-et -kellett volna megtalálnom,ugy hogy talán nincs is közöttük) vagy a Krisztust!Jött Krisztus -mentek a vallások a bilibe!
Azóta teljes békesség ,nyugalom ,szeretet,Jézus Krisztusban való bizalom van a lelkemben!!!
Nagyon sajnálom a vallásokban bent rekedt embereket.Nem élvezik az ÉLETET!!! Nincs mit tenni, ha nekik ez kell!!!

Ta0066 2020.05.18. 08:38:47

@Igazság Kereső:
Először is köszönöm a válaszod.
A sok felvetés közül az utolsóra fordítsunk némi figyelmet.

"Úgy vélem, addig semmi képp sem, amíg az egész emberiség és minden egyes ember számára nem válik EGY objektív IGAZSÁG( mert biztosan létezik 1 objektív igazság) tapasztalati tudássá!"

Létezik egy(etlen) objektív igazság? Hogyan tudsz erről meggyőződni? A válasz kézenfekvő, tapasztalás által. Létezik-e teljesen objektív tapasztalás? Mivel a tapasztalás a tapasztaló számára fennálló valóság, erre csak nemleges választ lehet adni. Ha van is egyetlen és egyedüli objektív valóság, annak teljesen objektív, mindenki számára azonos tapasztalata közönségesen nem tud előállni, mert ahhoz az kellene, hogy az összes tapasztalni képes individuum egyetlen tapasztaló alanyt alkosson.
A materializmus anyag definíciójából, a modern tudományos szemlélet alapvetéséből is ez következik:
Az anyag a tudattól függetlenül létező objektív realitás, mely létrehozta a tudatot, és képes önmagát visszatükrözni benne.
Az az magát az objektív realitást képtelen vagy objektív realitásként megragadni, amit meg tudsz ragadni, az az objektív realitásnak a tudatban tükröződő képe. Ami mindig szubjektív, mert nem lehet kiiktatni a tapasztalásból a tapasztalót. A furcsa az, hogy az "objektív valóságot" viszont ki lehet iktatni. El lehet hitetni a tapasztalóval, hogy tapasztal valamit, úgy, hogy az érzékszerveket becsapjuk. Előáll például a rózsa illatának tapasztalata, rózsa nélkül.

Az alanyt, a szubjektumot viszont nem lehet kiiktatni a tapasztalásból. Alanyi átélés nélkül nincs tapasztalás. Ennek az alanyi átélésnek a fokozása, intenzívebbé tétele pedig olyan tapasztalást eredményez, ami a külső tényezőktől egyáltalán nem függ (nem függ az objektív realitástól), és meglepő módon teljesen eltérő emberek számára majdnem ugyan olyan (a koncentráció - meditáció - kontempláció teljesen hasonló gyakorlatai léteznek a kereszténységben, az iszlámban, a zsidó misztikában, a buddhizmusban, a hinduizmusban, ismertek a taoizmusban, de megtalálhatók a sámánhitben, a dél-amerikai indiánoknál és szinte mindenütt, ahol valódi vallásról beszélhetünk).

Ha az egyetlen Igazság kell, akkor azt nem a külső, objektív világban fogod megtalálni, hanem a belső világban, annak a centrumában. Szimbolikusan az Édenkertet egy körrel ábrázolták, amit két átló négy egyenlő részre oszt. Az Igazság a centrumban van, nem a kerületen. A kerület a centrum megsokszorozásával áll elő, a centrum kijelölése nélkül viszont nem lehet a kör kerületét megrajzolni (a centrum elengedhetetlen feltétel, és egyetlen egy van belőle és egyetlen egy lehet belőle).
Ehhez csak pár dolog még: Az Édenkert közepén mi van? Az élet fája és a jó és rossz tudásának a fája. Mindkettő ott van? A Biblia szerint mindkettő. Mit szimbolizál az egyik, és mit a másik? Miért használja a Biblia a céltévesztés szót a bűn leírására? Miért használja a metanoia (visszafordulás) szót a megtérésre?
Folyamatosan visszatérő panasz a "jutunk így előre?" Ha előre akarsz jutni, akkor valóban körbe-körbe jársz. Ellenben a legsötétebb sötétségben is teljesen biztos, merre van a lefelé és a fölfelé

ORION 2020.05.18. 09:57:50

@Ta0066:HHHÜÜHAA JÓ KIS KOMMENT!Jól megpörgetted a szürke agysejt állományomat! ÉN azt mondom hogy a legnagyobb tudatszintet Krisztusban találjuk meg! Ha megragadjuk KRISZTUST- (Ó AZ IGAZSÁG)- akkor megtaláltuk ISTENT is, és ez a LEGNAGYOBB TUDATSZINT!!!Persze ez már az én szubjektiv véleményem!

Igazság Kereső 2020.05.18. 18:34:15

@Ta0066: Tesó, épp most zúztad rommá Orion objektívnek vélt szubjektív hitét a teljes valóságról!

Ügyesebben mint én. Hehehe

Hasonlóról írtam én is, csak teljesen különböző nézőpontból!

Na most akkor objektíve igaz a keresztény hitvilág, a kereszténység Istene és Krisztusa vagy az csak egy képzelgés? Hmm?

Ha igen, ki értelmezi azt helytállóan? Úgy van ahogy hisszük,vagy teljesen másként mint ahogy képzeljük?

Amiről Te írtál az messze nem köthető össze a kereszteny hitvilággal, inkább a hinduizmussal, keleti miszticizmussal, védikus irodalommal, ezotériával.

Nem tagadom a vedák írásai és még az ezotéria is vonzó számomra. De annak halvány gőze sincs a biblikus világlátáshoz!

A kvantum-mechanika is egy érdekes szempont.

Az támogatja a fentebb általad felhozott nézőpontot.

Pontosan ismerem miről van szó, van kvantumfizikus ismerősöm!!!

Akkor mi is az igazság?

Lehet, mi vagyunk a valóság teremtői?

Itt még megemlíteném a Vonzás Törvényét, ami tapasztalataim szerint létező hatás(szinkronicitás, kettősrés-kísérlet, kvantum-mező...stb)

Na de akkor ne beszéljünk kereszténységről, mert mindezek már nem férnek meg egy "dobozban"!!!

Mi is az IGAZSÁG???

ORION 2020.05.18. 23:45:46

@Igazság Kereső: "Lehet, mi vagyunk a valóság teremtői?" Az lehet .Néz körül a világba és látod milyen gonosz világot teremtett az ember maga körül!Az "univerzum"- vonzás törvényével,a bevonzott energiával meg a gondolataik erejével,meg az összes többi butaságával!Igazad van a keresztények nem férnek ebbe bele!Ha folytatnám ezt a vitát az olyan lenne mint galambbal sakkozni-(ledönti a bábukat ,leszarja a táblát és ugrál hogy ő győzött!!!)

Igazság Kereső 2020.05.19. 00:22:56

@ORION:

"Ha folytatnám ezt a vitát az olyan lenne mint galambbal sakkozni-(ledönti a bábukat ,leszarja a táblát és ugrál hogy ő győzött!!!)"

Ez olyan, mintha Te volnál az igazság, a tutira megkérdőjelezhetetlen VALÓSÁG ismerője! Ugyan már!

Na, erről írtam eddig barátaim!

Nem tudunk mi semmit!!! Vagy amit tudunk az csak a felszín kaparászása...

De közben meg mindenki piszok nagy mellénnyel ki áll s az igazát bizonygatja s próbálja azt mindenki torkán legyömöszölni!

Ez egy vicc!

Mindenki higyjen amiben akar, aztán majd meglátjuk-ha meglátjuk ! :D :)

Ez meddő beszélgetés, asszem én ebben a témában a továbbiakban nem veszek részt! Értelmetlen!

Köszönöm hogy "meghallgattatok"!

:)

Ta0066 2020.05.19. 06:07:07

@Igazság Kereső:

"Na most akkor objektíve igaz a keresztény hitvilág, a kereszténység Istene és Krisztusa vagy az csak egy képzelgés? Hmm?"

Az objektív valóságként elgondolt Isten, aki ott ül valahol a felhőn és igazgatja az életedet és szolgálatot vár el ezért cserébe, és ha erre nem vagy hajlandó, akkor jól megbüntet; nos ez lehet, hogy igaz, lehetséges ilyen létező; csak az nem az az Isten, akiről a Biblia beszél. Objektív (azaz tárgyiasult), a világban itt vagy ott, egy másik dimenzióban vagy bolygón létező isten az nem Isten, hanem bálvány. Akkor is az, ha csak gondolatban létező kép. A hangsúly pontosan a tárgyiasultságon van, hogy más, mint az azt elgondoló - hogy egyáltalán el lehet gondolni az ilyen istent. Ezért értelmetlen a különböző isten képekről, isten elgondolásokról vitatkozni; mert nem Istenről van ezekben az esetekben szó, hanem a helyére tett bálványokról.

A létezésnek egyetlen alanya van, nem pedig egyetlen tárgya. Ez az egyetlen alany Isten. A körülöttünk látható és tapasztalható világot ez az alany teremti, általunk és bennünk.

Hogy ezt a mai kereszténység fel sem veti? Hogy erről nincs szó egyik gyülekezetben sem? Ez így van, de ez nem jeleni azt, hogy a kereszténység erről soha nem beszélt.

"A kezdetek kezdetén nem volt Istenem, magam voltam önmagam ősoka. Semmit sem akartam, semmi után sem sóvárogtam, puszta lét voltam, a magam valójának ismerője. Önmagamat akartam, ezenkívül semmi mást; amit akartam, az voltam, és ami voltam, azt akartam, és ott szabad voltam Istentől, szabad minden dologtól. Amidőn azonban szabad akaratomból kiáramlottam és (ezáltal) teremtett lénnyé váltam, már lett Istenem. Mert mielőtt a teremtmények lettek volna, Isten sem volt „Isten” – Ő volt, aki volt. És miután a teremtmények teremtett lényekké lettek, Isten azután sem vált önmagában Istenné, hanem vált Istenné a teremtményekben...

Amidőn Istenből kiáramlottam, minden így szólt körülöttem: „Van Isten!” Hogyan tehetne ez boldoggá, hiszen ezáltal teremtmény voltomról veszek tudomást. Ellenben az elszakadásban, szabadon mind a magam, mind Isten akaratától, szabadon a teremtés minden művétől, sőt magától Istentől is, sem kreatúra, sem Isten nem vagyok többé, hanem vagyok, aki voltam, s aki leszek örökkön örökké! Egy hatalmas lendület ekkor az angyali világ fölé emel. És ebben a lendületben olyan kincs birtokosa leszek, hogy Isten nem elégíthet ki engem semmivel, ami isteni voltát jelenti, nem, még isteni műveinek összességével sem. Mert ebben az elszakadásban eszmélek rá, hogy Isten és én egyek vagyunk. Ekkor az vagyok, aki voltam, se nem növekszem, se nem fogyatkozom, mivel én vagyok a mindenséget mozgató mozdulatlan ősok..."

(Eckhart mester: A szellemben szegényekről - Hamvas Béla fordítása)

Igazság Kereső 2020.05.19. 18:13:14

@Ta0066:

"Köszönöm, nincs több kérdésem!"

-Mondta az ügyvéd a bíróságon. :D

Ta0066 2020.05.19. 18:41:06

@Igazság Kereső:

Nem tudtam, hogy bíróságon vagyunk :)

"Az igazságot, csak azok tudják, akik nem emberi testben élnek."
Erre nem válaszoltál, csak jelzem.

Igazság Kereső 2020.05.19. 23:57:48

@Ta0066:

Már nem is szándékozom.

Filozofálás után filozofálás.

Értelmetlen szélkergetés!

Tudhatunk bármit is biztosan, én az enyémet te a tiédet?

Csak folyton folyvást kergetőzünk de még igazán közös nevezőink sincsenek.

Az egészben az az idegesítő a számomra, hogy vakon botorkálva keresünk, de csak falakba ütközünk. És ne jöjjön itt egy túlbuzgó keresztény se, hogy ő aztán lesajnál mindenkit, mert ő már csak ismeri az igazságot! Egy frászt!!! Csak azt hiszi, és kábítsa önmagát, miközben tele van gőggel!

Én a magam részéről lezártam ezt a témát!

Köszönöm!

Ta0066 2020.05.20. 06:53:45

@Igazság Kereső:

A sarokban mosolygó arc, fülig érő szmájli. A sorok között tapintható indulat.

Kutató77 2020.05.20. 14:51:45

@Igazság Kereső: Igazságkeresés

Minden eddigi igazság
semmit sem ér, ma?
a hazugságöblök fenekén a legmegbízhatóbb kapitány mérőónja is odavész?
meghiúsult reményeire teríti ócska és az igazságkeresés hosszú útján megkopott kabátját,
a megszürkültet ,
és tovatűnik a tágas tengeren?
Vajon csakugyan új idők
előtt állunk-e most?
Vagy talán új,
az eddiginél magasabb hazugságfalat
húznak föl valakik körénk?

Kutató77 2020.05.20. 15:13:13

Majdhogynem minden európai nyelv néhány kivétellel, köztük a vallást a latin „religio” szóból képezi, illetve ennek a szónak a német, francia, angol változatai jelölik azt, hogy vallás.
A religio szónak a valószínű eredete a latin religere igéből származik. A religere ige annyit jelent, hogy „valamihez aggályosan kötődni, ragaszkodni”. Vallásnak tehát a Rómaiak és előttük már a görögök is azt nevezték, amihez az emberek nagy tömegei aggályosan kötődnek, ragaszkodnak. Tehát tulajdonképpen a görög római kultúrában a vallás egyenlő volt az ősök hagyományával.
Amit az apáink, nagyapáink, ükapáink követtek, mint világfelfogást, mint hiedelemrendszert, mint szokásrendszert – talán ez a legjobb, tehát szokásrendszer, hagyományrendszer, ezt nevezték vallásnak.

A Görög-Római kultúrában ehhez a religio szóhoz egy közmondás is kapcsolódott, a „do ut des” közmondása, „adok, hogy kapjak”. A vallás adok-kapok viszony volt.
Az istenségnek tehát mi megadunk bizonyos dolgokat, külső formaságokat,
fogadalmakat, más egyéb cselekményeket és ennek fejében az üzleti
vállalkozásunkban, a családunk fenntartásában az istenség segítsen bennünket.
Ez a vallásfelfogás olyannyira mélyen gyökerező, hogy az európai kultúrában is ez a religio felfogás terjedt el mind a mai napig is. Ha például Magyarországon bárkivel, mint ismeretlen emberrel beszélünk, és néhány mondat után a vallásra kerül a sor, körülbelül ilyen mondatokat várhatunk, hogy „én ebbe a vallásba születtem bele, az őseim ilyen vallást követtek. Én ebben születtem és ebben is, szeretnék meghalni”. Ez is sokszor elhangzik.

A Biblia ezt a vallásfogalmat nem osztja, és nem hirdeti. A Bibliában egészen más vallásfogalom található.
Pál apostol Korinthusban is gyülekezetet alapított és oda több levelet is írt. Az első levele 2. fejezet 5. versében azt mondja, hogy „a ti hitetek, vagy a ti vallásotok ne emberek bölcsességén nyugodjék, hanem az Istennek erejében.”
Pál apostol ebben a rövid kijelentésben külön választ vallást és vallást. Azt
mondja, hogy van olyan vallás, amelyek emberek bölcsességén alapszanak, és van olyan vallás, amit maga az Isten ad az emberiségnek, amit maga Isten jelent ki önmagáról, a teremtő munkájáról, a fenntartásáról, az emberi élet céljáról és rendeltetéséről. Pál apostolnak ez a kifejezése nem szó szerint, de tartalmilag tulajdonképpen visszaidézése Jézus Krisztus egy nevezetes tanításának, hiszen Jézusnak is nap-nap után állást kellett foglalnia az igaz vallás ügyében.
Máté evangéliuma 15. fejezetében a 7-9. tartó versek, egy ízben Jézus mit is mondott a vallásról és a hitről, egy olyan világban, amelyben mindenki vallásosnak tartotta magát. A zsidó nép vezetői, a szadduceusok, farizeusok, Heródes pártiak. De az őt követő tanítványok is pályáztak nyilván arra a címre, hogy ők igaz vallást követnek.
Így mondta Jézus „Képmutatók, igazán prófétált felőletek Ézsaiás, mondván: ez a nép szájával közelget engem, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai.”
Ebben a két Bibliaversben, két hasonlóság van. Az egyik az, hogy Pál is azt mondja „ne emberek bölcsességén alapuljon a vallásunk”. Jézus is azt mondja, hogy „ne emberek hagyományán, ne emberek tanításain alapuljon a vallásos
meggyőződésünk”.
A másik dolog pedig az, hogy Jézus egyenesen ki is mondja, hogy „aki az életben nem jár utána annak, hogy mi az igazi vallás, és hogyan található meg az igazi vallás”, hanem az ember elgondolja, hogy ő vallásos ember lesz. Mondjuk ilyen alapon, hogy az ősei milyen vallást folytattak, ő is ebben a vallásban fogja gyakorolni a hitét,.Jézus azt mondja, hogy – „hiába tisztelnek engem, ha olyan hagyományokat hirdetnek, melyek emberek parancsolatai”. Tehát megjelenik Jézus tanításában ez a kifejezés, hogy nagyon sok ember vallásként valami hiábavaló dolgot űz.!?

Ta0066 2020.05.22. 12:15:48

@Kutató77:
Ez még a jobbik eset, ha csak hiábavaló a vallása.

Rengeteg olyan vallásnak mondott mozgalom/csoport van, ami viszont nem egyszerűen csak hiábavaló; azon túlmenően sötét.

Ta0066 2020.05.31. 10:02:45

@felejtésbére:
Melyik az az Isten akiben nem hiszel többé, ha választ kapsz a kérdéseidre?
süti beállítások módosítása