EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Mégsem a Szent Szellem? Ó de kár!

2022.08.09. 11:00 | Jónás_ | 29 komment

Általában a tantételek kiigazításának a magyarázata, hogy a Szent Szellem arra indítja a vezetőtestületet. Ha így van(/lenne), akkor nincs más lehetőség, mint a kiigazítás. De van itt egy 40 éves magyarázat is, ami "úgymond" kiigazítja a kiigazítások magyarázatát. Őrtorony 1982. 08. 01. 9.bek. 17. old.

9 A ... kiigazításokat úgy lehetne tekinteni, mint a tudományos igazság haladását elősegítő alapelv követését. Ez röviden így történik: Először állítanak vagy feltételeznek valamit, ez a bizonyítás tárgya. Ez a felvilágosítás és gyakorlati alkalmazás nagy lehetőségeit rejti magában. Idővel azonban felbukkannak bizonyos hiányosságok vagy fogyatékosságok. A tendencia ekkor az, hogy az előbbi ellenkezőjét, vagyis az ellentétes végletet állítsák vagy tételezzék fel. Később bebizonyosodik, hogy ez az állítás sem fedi a teljes valóságot, ami a két szélsőséges állítás igazolható pontjainak kombinációjából alakul ki. Ez az alapelv számtalan esetben beigazolódott a Példabeszédek 4:18 versének beteljesedése során.

Ezek szerint mégis csak respektálták Brooklynban valamikor a tudományt!

Vagy csak udvarias volt egy pillanatra a Szent Szellem és tett egy gesztust a tudománynak!?

Az Őrtorony szerint része még a folyamatnak a különféle verziók közti lavírozás is.

P.J.

Címkék: Parti Jónás

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr317904201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kétkedő84 2022.08.16. 22:30:23

Újabbam minden hónapra jut valami kiigazítás.

Egy_nick 2022.08.19. 09:51:59

@Kétkedő84: Az ilyen gyors kiigazításoknak csak az lehet a következménye, hogy soha nem fog lehetni biztosan tudni, hogy mi az "aktuális" igazság". Nem fog lehetni tudni, mi az, ami ebben a pillanatban igaz. Már eddig is, ha egy JT pusztán a Biblia szövegére támaszkodott, pórul járhatott, ugyanis soha nem tudhatta biztosan, hogy az Új Világ Bibliában legújabban hogyan van egy mondat lefordítva. Hiába tudta a Karoli-Bibliát fejből, ez még nem volt garancia. Persze ott vannak még a magyarázatok meg a szimbolikus értelmezések. Pl. a szegény Lázár és a gazdag ember esete. Azé a gazdag emberé, aki Jézus szerint a Hádeszben szenvedett. Hiába olvasom minden Bibliában, hogy halála után a gazdag ember valami kellemetlen helye került, ha JT akarok lenni, akkor el kell fogadnom, hogy Jézus ezt nem úgy gondolta, ahogy mondta. Sőt azt is el kell fogadnom, hogy Jézus alapértelmezettnek tekintette a görög pogány mitológiát, hogy a "Hádesz" (népiesen: pokol), Zeusz Hádesz nevű fiának a játszótere, mely két részre van osztva. Az egyik részében a gonoszok szenvednek, a másik részében (ami Ábrahám kebelének van nevezve) pedig a jók vigasztalódnak. Hogy aztán a Világ végén mindkét csoport feltámadjon és végleg elnyerjék az örök ideig tartó jutalmukat vagy büntetésüket. Ezek a gyors kiigazítások azt a célt szolgálják, hogy senki se legyen abban biztos, hogy ő jól értelmezi-e a Bibliát. Aztán ráadásul elmegy a kedve az egésztől, hiszen milyen Igazság az olyan, amely folyton változik? Ha pedig már senkit sem fog érdekelni az abszolút igazság, akkor mi marad? Semmi más, mint egyfajta kényelmes látszat fenntartása és a katonaságnál érvényes elv, hogy tartsd a lépést meg a pofádat. Az igazság fogalmának ez a fellazítása teljesen kopírozza korunk és az elmúlt 300 év általános trendjét. Az igazságosság fogalma van a mostanában a legjobban lejáratva, valami olyan sunyi szuggesztióval, hogy úgysem érthetjük meg, ha pedig nem értjük, akkor támaszkodjunk azokra, akik magukról pofátlanul kijelentik (pl. e-világ vezető testülete, azaz Karl Schwab csapata a WEF), hogy nekik a szent szellem vagy a mesterséges intelligencia ezt megsúgja. Röhely, hogy milyen sunyi módon találkozik "e világ fejedelme" (pl. a COVID baromságban is) Jehova Vezető Testületével. Fordítsátok le ezt a hozzászólást angolra és küldjétek el a Vezető Testületnek, hadd lássák ezek a gőgös emberek, hogy a Matrixban mindig lesznek "Neo"-k meg "Morpheus"-ok.

ORION 2022.08.21. 09:43:01

A megnem újult elméjű (ÉRZÉKI) vallási vezetők (persze szelleminek adják ki magukat) érdeke az hogy a mi vallás világába beragadt elménket egy erkölcs csősz istennel való csatározásban éljük le, aki a jó cselekedeteink szerint osztályoz. Ez a megfelelési kényszer bűntudat általi fenntartott és energizált állapot, ami csak a hamis éntudat világába létezik. Le lehet tölteni egy egész életet, és a többségünk nem jut el arra a felismerésre hogy a sátán A VALLÁSON (kollektív spirituális hamis éntudat) keresztül bolondot csinált belőlünk. Meg kell látnunk saját identitásunkat ,valóságunkat Krisztusban !!! Amikor meglátod ki VAGY AKI VAGY a valláshoz nem kötődsz többé. Amibe nem kapaszkodsz többé, az nem kapaszkodik beléd többé. A megnem újult elme fogságából csak a KRISZTUSI tiszta tudatosság képes kiszabadítani. Ha ahhoz kötöd magad , ami teljesen rendelkezésedre áll most: a benned lakó Jézus Krisztussal való közösség megéléséhez, akkor az édes nyugalom tavasza köszönt rád. Háborítatlan bizonyosság a feltámadt Jézus Krisztus jelenlétében olyan vigasztalást fogsz találni, itt és most, ami mellett parányi porszemmé törpül összes eddigi világi harcod, kudarcod és teljesült vagy nem teljesült kívánságod.

Egy_nick 2022.09.09. 10:21:02

Kíváncsi lennék, hogy Ukrajnában be vannak e tiltva Jehova Tanúi. Oroszországban ugyanis már régebben betiltották őket. Most, hogy háború van és JT biztosan elutasítják a behívót, az ukrán szervezetet is betiltották?

törökcsilla 2022.09.22. 15:17:19

A tudományos megismerés folyamata mindig is különbözött a vallásos megközelítéstől. A tudományos tény az, ami bármikor megismételhető és igazolható, de ettől még nem válik automatikusan igazsággá. Nem véletlen, hogy a tudomány előrejelzései, tendenciákra, lehetőségekre mutatnak rá, ami a legtöbbször nem fejezhető ki ex-katedra kijelentésekben.
Ezzel szemben a vallásos hit egy szent könyv vagy egy próféta kijelentésein, az illető egyén saját megélésein, vagy esetleg olyan személyekén alapul, akiket valamiért hitelesnek talál. Ezzel a módszerrel ugyanúgy el meg lehet tudni igazságokat, bár azok elsősorban inkább a személyes életre korlátozhatók, és erősen függnek a vallásos személy saját korlátaitól.

Ebből kifolyólag a visszaélés, és a tévedések lehetősége még a tudományos módszeréhez képest is nagyobb a vallások esetében. Ez azonban nem szokta megakadályozni a vallásos megmondóembereket (köztük a Tanúk vezetőségét sem), akik bizony elég magabiztosak szoktak lenne, és sokszor azzal kérkednek - ahogyan az Őrtorony is - hogy ők bizony még a "tudósokat" is lekörözik, mert ők nem csak találgatnak, hanem egyenesen tudják a jövőt, mert Isten megmondta nekik. Aztán kiderül, hogy mégsem. Ekkor elkezdenek maszatolni, ahogyan az idézett Őrtoronyban is, és valahogy megpróbálják a tudományos módszereket a vallásosságra szabni, ami elég sután néz ki, főleg, miután rendszeresen leszólják azok "istentelenségeit" és "világi okoskodásait".

Amúgy nem csoda, ha az 1975-öt követő években a bizonyítványuk magyarázgatásába kezdtek, és próbálták egy kicsit árnyalni a képet. Pedig ha F Franz testvér annyira meg volt győződve az isteni nyugalmi nap kezdetének szánt 1975-tel, melyet olyan határozottan prédikált az azt megelőző években az általa sziklaszilárdnak hitt bibliai kijelentésekkel kapcsolatban, akkor most nem kéne ebbe a tudományt belekeverni. No de mi történt volna, ha ezt nem teszik meg? Franz testvért vallásos ámítónak, követőit pedig rászedhető birkáknak kéne tekinteni.

Jónás_ 2022.09.23. 05:13:09

@törökcsilla: "nem kéne ebbe a tudományt belekeverni"

Hát pedig láthatóan belekeverik, de úgy, hogy ettől nem hitelesebb lesz a tanítások variálásának módszere, hanem gyanúsabb. Még a módszer sem tűnik tudományosnak, amit itt leírnak, inkább valami hibrid okoskodásnak, amit sem nem alkalmaznak, sem nem teszi érthetőbbé a folyamatot azoknak az általad is említett "juhoknak", akik előtt éppen mosakodnak.

Jézusazútésazigazságis 2022.11.02. 17:51:07

@Kétkedő84: bocsi, kicsit off-topic, de a fenti megjegyzésedről jutott eszembe:
Ha valóban szinte havonta van kiigazítás,

nem volt mostanában kiigazítás a kiközösítettekkel és/vagy az elkülönültekkel kapcsolatban?

Családom JT tagjai hirtelen és érthetetlen módon egyszercsak normálisak lettek. Eddig semmi kontakt, se telefon, se együttevés, se találkozás, se köszönés, most meg újra minden. Még a külföldön élők és az egymástól független JT családtagjaim is normálisak lettek.
Sajnos nem merem tőlük megkérdezni mi történt, nehogy újból lehúzzák a rólót....

Kétkedő84 2022.11.02. 18:00:09

@Jézusazútésazigazságis: Szia.Nem tudok róla.Viszont most minden tanú abban van,hogy itt van a nagy nyomorúság és armageddon.Gondolom próbálnának vissza csalogatni.Arra alapoznak,hogy az északi király"oroszország"háborút indított a déli király ellen és ez a nagy nyomorúságba fog torkolni.

Jézusazútésazigazságis 2022.11.08. 17:01:22

@Kétkedő84:
Szia! Nagyon szépen köszönöm a gyors választ.
Eddig is próbáltak visszacsalogatni, de az ellenkező stratégiával.
Kb 10 éve ezt mondta nekem az édesanyám: "Rájöttünk, hogy azért nem jöttök vissza, mert mi nem tartjuk be Jehova parancsát, és szóba állunk Veletek. Úgyhogy mostantól ..." a többit már tudod. :)
Viszont egy ismerősöm megfigyelte, hogy mostanában egyre pozitívabb üzenetek vannak az irodalmak címlapján és az irodalom állvány tetején.
Pl.: régen: Ítélet, Isten elpusztítja ...., Armageddoni csata ... stb.

Most meg:
Örök élet, Új világ, Paradicsom, szeretet stb.

Lehetséges, hogy történt valami paradigmaváltás a Vezető Testületben?
Ha igen, lehet, hogy az "üzenetek" megváltozásának is ugyanez lehet az oka, mint amit én az ex-ekkel kapcsolatban látok?

ORION 2022.11.14. 08:07:52

@Jézusazútésazigazságis: "Lehetséges, hogy történt valami paradigmaváltás a Vezető Testületben?"-Nem gondolom hogy jelentős változás állna be a vallási vezetőkben !!!Az emberek annyira hozzá szoktak a vallási vezetők által hirdetett téves és egyenesen ROSSZ üzenethez, hogy nem elég jók, hogy tenniük kell azért hogy Isten szeresse őket. Ahhoz vannak hozzá szokva, hogy semmik, hogy tenniük kell a szeretetért.
Megszokták, hogy nem elég jók! Az a helyzet hogy minden olyan vallási hitrendszer, amely arra helyezi a hangsúlyt, hogy mit kell tenned az Úrért, nem pedig arra, hogy Ő mit tett érted, lerontja Isten dicsőségét, és leköpi az evangélium művét!!!

Egy_nick 2023.01.16. 16:37:09

@Kétkedő84: Úgy gondolom (nem vagyok Isten szócsöve, csak a saját logikám és vizsgálódásom eredményét közlöm) a "Béke és Biztonság kikiáltására" pár nappal a 2023 január 16-án kezdődő davosi fórum után vagy alatt kerül sor. Most már csak napokról van szó. Ezt nevezik a világiak "Nagy Reszet"-nek, vagy "Új világrend"-nek. www.weforum.org/events/world-economic-forum-annual-meeting-2023?fbclid=IwAR1vpm0sXFk1ANYoiJgzexwh4P522gvUr6IwpS4W-pD_751V8RMxJqQv21g

Egy_nick 2023.02.23. 15:01:18

@Egy_nick: Milyen jó, hogy azt írtam, hogy nem vagyok Isten szócsöve! Most, hogy a davosi fórum után nem lett a Béke és Biztonság kikiáltva, legalább nem lehet rám mondani, hogy hamis próféta vagyok. Mindezek ellenére az a véleményem, hogy a háborús pszichózis azért növekszik ennyire abnormálisan, hogy aztán annál nagyobb durranás legyen a Blue Beam projekt, melyet a Béke és Biztonság kikiáltása fog követni (vagy megelőzni?)

JacobbenAvraham 2023.02.24. 20:58:09

Kérem, a Wiszkis megbukott. Morrison a 3. már nem a vezetőtest tagja :)

Egy_nick 2023.02.26. 11:30:20

@JacobbenAvraham: OK, de azért valami bizonyítékot is illene ide feltenni. Kiiskolázott lelkiismeretem bemondásra már semmit sem hisz el.

JacobbenAvraham 2023.02.26. 13:58:20

@Egy_nick: Sajnos péket nem tudok föltenni.De ehun egy link a sok 100 közül ami evvel foglalkozik: jwtalk.net/topic/54345-anthony-morris-no-longer-serving-on-gb/

JacobbenAvraham 2023.02.26. 13:59:45

@JacobbenAvraham: És még a jévépont orgon is fennt volt még tennap az inglis oldalon.

Egy_nick 2023.03.02. 16:04:49

Két különleges csoportnak vagyok hálás, akik tartották bennem a meggyőződést, hogy nem én, hanem inkább az egész világ bolondult meg. Ezen két csoport közé sem Jehova Tanúi, sem ennek az anti-JT oldalnak a működtetői nem tartoznak.
Az egyik csoport ők: www.bitchute.com/video/3EGxUOcfQO6D/

A másik, tőlük teljesen független csoport pedig ők: rumble.com/vspk4o-btor-szakemberek.html?

Mindenki keressen rá a legújabb videóikra, hiszen az ő igazmondásuk volt A TŰZPRÓBA, hogy lehet-e hinni nekik, vagy sem.

Fgyeljük meg. Mindenki ködösít és amnéziásdit játszik. JT is, anti-JT is, az orvosok is, a jogászok is, mindannyian felsültek. Csak ezt a két nagyobb csoportot ismerem, akik a kezdettől fogva megőrizték normális gondolkodásukat.

JacobbenAvraham 2023.03.02. 17:20:54

@Egy_nick: Nem értem, milyen aspektusban jön ide az oltás? Anti-JT? Nem vagyok, ex-JT az lehet. Őszinte leszek, eszem ágában sem volt meglesni az általad linkelt 2 videót. Lusta vagyok. Miért is amnéziás a két csoport akiket említettél?

Egy_nick 2023.03.02. 22:40:08

@JacobbenAvraham: Ennyire lusta vagy? Még egy videót sem vagy képes megnézni? Akkor ide minek irkálsz? Hiszen ide olyanok írnak, akik szeretik vagy szerették az Igazságot. Lusták ide nem írnak, mert azok írni is lusták. Lehet, hogy te nem lusta vagy, hanem csak lustának tetteted magad, hogy így rombolj minden igazság-kutatási törekvést.

JacobbenAvraham 2023.03.03. 08:59:30

Persze, hogy lusta vagyok! Egymillió vakcina videót láttam, és a könyökömön jön ki. Az igazságot meg kár keresni, mert nem létezik. Puszi :)

Egy_nick 2023.03.03. 10:59:31

@JacobbenAvraham: Hiába láttál ennyi sok videót, mert hiányzik belőled egy képesség: a lényeglátás. Ez az emberi szellem absztrakciós képessége. Szerintem ez predesztinált. Próbáld a legkülönfélébb módon tanítani a majom csecsemőket beszélni. Reggeltől estig taníthatod őket, mégsem fognak tudni soha beszélni. Ennek a párhuzama azon emberek csoportja, akik millió videót néznek, de a lényeget ezekből soha nem tudják kivenni. Jézus amikor azt mondta, hogy a juhok megismerik az ő hangját, nem arra bíztatta a tanítványokat, hogy orrba-szájba nyomják a JT irodalmat meg a videókat, mert a mennyiség erőszakos emelésével (amerikai MLM metódussal) nem lehet új minőséget létrehozni. A szeretet erőszakos kimutatásával, erőltetésével, bohóckodással, NEM KELETKEZIK SZERETET. Ha valaki a világméretű Covid-hipnózisban (az értelemre leereszkedett szellemi ködben) nem hallotta meg az Igaz Emberek hangját - akiket tehát nem szólítottak meg az általam ide feltett videók -, azok lényegében Jézus hangját ignorálták. Hiszen ilyen világméretű csalás és átverés az emberiség történelmében még sohasem volt! És direkt volt ez engedélyezve! Azért volt ekkora nagy az átverés, hogy - akinek van füle - meghallhassa az Igaz Hangot, mert a Bibliából tudjuk, hogy az idők végén akkora lesz a kísértés, hogy még az őszinte hívők is át lesznek verve. Az idők végén tehát léteznie kell egy Szervezetnek, melyben Sátán minden utánzó (Jézust-utánzó !!) képességét felvonultatja, ami direkt az őszinte szívű emberek félrevezetésére lesz kihegyezve. Mindezek ellenére vannak olyanok, kiknek van hallásuk, vagy képesek meglátni a kilógó lólábat. Például abban, amikor JT saját magukat Abbadon sáskáiként azonosították. Ahhoz, hogy ezek az egymástól elszigetelt emberek szintet léphessenek, erre a világméretű Covid-hazugság volt szükség. Ezért nem lehet ezt amnéziát szimulálva ignorálni.

JacobbenAvraham 2023.03.05. 12:05:00

Szerintem te korlátolt vagy. Honnan veszed a bátorságot, hogy azt mond hiányzik belőlem a lényeglátás és a többi. Azt sem tudod ki vagy mi vagyok. A másik, valószínűsítem, hogy beleragadtál ebbe a kovid izébe, lépj túl! Átverés vol? Igen. Mit tudsz te itt csinálni aki te egy sima nick vagy? Ja semmit, engedd el! És itt lezárom a beszélgetést a covidról, az igazság kereséséről meg a jóisten tudja még mi járhat abban a beteg fejedben. Ez a topik arra íródott, hogy a vezetőtestület ügyes bajos dolgait vitassa. Én ehhez írtam hozzá, hogy a szerencsétlen Morris már nem tagja a testületnek. Te megh jössz a covid baromsággal. Mennyé innen haza magadnak more! :)

Egy_nick 2023.03.06. 07:57:28

@JacobbenAvraham: Korlátoltságom ellenére nem haragszom rád, sőt soraidat olvasva jókedvre hangolódtam :-) Reakciódat természetesnek, a természetednek megfelelőnek találom és ez elégedettséggel tölt el. Máskülönben én régebben meg is írtam, hogy Morrist én soha nem ítéltem el. Azokat ítélem el, aki igyekeznek Morrist lejáratni azért, mert egy évre való whisky-t vett magának és feleségének. Ha egyszer szeretik a whisky-t, és soha nem rúgnak be, akkor miért ne ihatnának minden nap este egy keveset? Nem ilyesmit kell mikroszkóppal figyelni, hanem a nagy elvi, biblia-értelmezési dolgokat! És bizony ebbe beletartozik az is, hogy mRNS "vakcína" (ami nem is vakcína) ürügyén, élve szétszabdalt, abortált embriók sejtvonalán előállított "lőrét" nyomnak az ember vérébe, ugyanakkor a cigarettáért (ami sokkal kisebb szennyezés) JT-it kiközösítik. Ilyeneket kéne észrevenni, nem egy szimpatikus ember whiskyivását!! No persze ha valakinek nincs lényeglátása, akkor csak erre képes.

ORION 2023.03.06. 11:49:18

@Egy_nick: KIVÁLLÓ!!! TETSZIK!!!Én is szeretek piálgatni! Ha már Krisztus urunk is falánk és részeges volt!!!Máté 11- 19 Eljött az Emberfia, aki eszik és iszik, és ezt mondják: Íme, falánk és részeges, vámszedők és bűnösök barátja! De cselekedetei által nyert igazolást a bölcsesség.

Egy_nick 2023.03.06. 18:24:55

@ORION: Én még ilyen pejoratív szóval sem nevezném, hogy "piálgatás". Hány üveget vásárolt Morris? Már pontosan nem emlékszem, de kb. 30-at. És ezt ketten isszák egy évig, de lehet, hogy néha valakit megkínálnak. Ez 365 napra lebontva olyan sok? Hiszen hányan szedünk rendszeresen, naponta valami tablettát, vagy (nagyon sok JT) dilibogyót, vagy vitaminokat? A rendszeres whiskyivónak lehet hogy nem kell vérnyomáslehúzó. Dédöreganyám reggel rendszeresen 2 féldeci rummal kezdte a napot, és orvos soha nem látta, csak 96 éves korában, amikor elaludt örökre.

JacobbenAvraham 2023.03.11. 21:16:40

Sajnos hallottam. Nincsenek szavak, nagyon sajnálom az áldozatokat és a családjukat.Állítólag már jelezték, hogy mentális problémákkal küzd és veszélyes lehet -mert fegyvere van- a későbbi támadó, de nem történt semmi.
süti beállítások módosítása