- 61 -

Joan Cetnar visszaemlékezései

            Jehova Tanúi családunk számára semmi esetre sem voltak idegenek. Dédnagyszüleim, Sebastian és Catherine Kresge, S. S. Kresge (4) szülei (aki egy áruházról ismert) Bibliakutatók lettek (ahogy Jehova Tanúit abban az időben ismerték) az 1890-es években azáltal, hogy elolvasták Russell lelkipásztor könyveit. Két lánya (Catherine Kresge-nak - a ford.) hozzáment a két Howell fivérhez, egyikük volt a nagyapám. Mindkét szülőm hűséges Jehova Tanúja volt és ma is azok. Fiatal gyerekek voltak 1914-ben és átélték 1914, 1918 és 1925 prófétai kudarcait. Édesanyám tevékenyen terjesztette a „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” című könyvet (kiadták 1920-ban), melyben megjósolták Ábrahám, Izsák és más ószövetségi patriarchák feltámadását 1925-ben, és a Királyság földi időszakának létrejöttét. Hogy mennyire határozottak voltak az erre az évre vonatkozó jövendölések? Ítélje meg az olvasó egy idézet alapján az említett könyvből:

            …Az az időszak… az 1925-ös év végével zárul le, amely időben a jelenlegi rendszer véget ér és a nagy ellenképnek el kell kezdődnie. Akkor majd miknek a bekövetkezését kell várnunk? Az ottani rendszerben teljes helyreállításnak kell történnie; következésképp a nagy ellenképet minden dolgok helyreállításának a kezdete kell jelezze. A legfőbb dolog, amit helyre kell állítani, az az emberi faj, amit életre kell kelteni. És mivel más Írásszövegek határozottan leszögezik azt a tényt, hogy ilyen helyreállítás történik majd Ábrahám, Izsák, Jákob és más régi hűségesek esetében és hogy ezek lesznek az első zsengék, elvárhatjuk, hogy 1925 tanúja lesz Izrael eme hűséges férfiai visszatérésének a halál állapotából. Fel lesznek támasztva és tökéletes emberekké lesznek teljesen helyreállítva, és a földi dolgok új rendszerének lesznek a látható, törvényes képviselőivé megtéve.

            Amint a Messiási Királyság létrejött, amelyben Jézus és az ő megdicsőült egyháza alkotják majd a nagy Messiást, ez a Királyság fog áldásokkal szolgálni a népnek, amire ők oly régóta vágyakoztak, amiben reménykedtek, és aminek az eljöveteléért imádkoztak…

            Amint azt mi már korábban kijelentettük, a nagy jubileumi ciklusnak 1925-ben kell megkezdődnie. Abban az időben a Királyság földi korszakát fel fogják ismerni …    

(88., 89. old.; lásd a 4. ábrát)

            Nem tudtam ennek a jövendölésnek a kudarcáról és más hibákról sem, amiket a Társulat elkövetett, addig, amíg el nem hagytam a Tanúkat. megkérdeztem édesanyámat „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” kampányról és arról, hogy vajon ő előadta-e az 1925-re vonatkozó spekulációt tanúskodó munkájában. Azt mondta, hogy igen, azután hozzátette: „De én nem hittem benne!” Ez a felelet meglepett

4./ S. S. Kresge és családja sohase lettek Jehova Tanúivá, és azok a családtagok, akiket én ismertem, aktív keresztények. (Nem Jehova Tanúiként– a ford.)

- 62 -

4. ábra

„A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” 88-89. old.

[Az Írás más helyen mutatja, hogy] hetven jubileumot kellett megtartani. (Jeremiás 25:11; 2Krón 36:17-21) Ezeknek a jubileumoknak az egyszerű számítása elvezet minket ehhez a fontos tényhez: 70 db egyenként 50 éves jubileum összességében 3500 évet tesz ki. Ez az időszak, amely i.sz. 1. előtt 1575 évvel kezdődik, szükségszerűen az 1925-ös év végével zárul le, amely időben a jelenlegi rendszer véget ér és a nagy ellenképnek el kell kezdődnie. Akkor majd miknek a bekövetkezését kell várnunk? Az ottani rendszerben teljes helyreállításnak kell történnie; következésképp a nagy ellenképet minden dolgok helyreállításának a kezdete kell jelezze. A legfőbb dolog, amit helyre kell állítani, az az emberi faj, amit életre kell kelteni. És mivel más Írásszövegek határozottan leszögezik azt a tényt, hogy ilyen helyreállítás történik majd Ábrahám, Izsák, Jákob és más régi hűségesek esetében és hogy ezek lesznek az első zsengék, elvárhatjuk, hogy 1925 tanúja lesz Izrael eme hűséges férfiai visszatérésének a halál állapotából. Fel lesznek támasztva, és tökéletes emberekké lesznek teljesen helyreállítva, és a földi dolgok új rendszerének lesznek a látható, törvényes képviselőivé megtéve.

Amint a Messiási Királyság létrejött, amelyben Jézus és az ő megdicsőült egyháza alkotják majd a nagy Messiást, ez a Királyság fog áldásokkal szolgálni a népnek, amire ők oly régóta vágyakoztak, amiben reménykedtek, és aminek az eljöveteléért imádkoztak.

És amikor az az idő eljön, akkor béke lesz és nem háború, amint a próféta gyönyörűen kijelenti:”Az utolsó napokban az Úr házának hegye szilárdan áll a hegyek fölött, kiemelkedik a halmok közül, és népek özönlenek hozzá. Sok nép megy oda, és azt mondják: Gyertek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson minket útjaira, és az ő ösvényein járhassunk! Mert Sionból jön a tanítás, és az Úr beszéde Jeruzsálemből. És sok nép fölött ítélkezik, és megfeddi a távoli, erős nemzeteket is. Kardjaikat kapává kovácsolják, dárdáikat pedig metszőkésekké. Nép népre fegyvert nem emel, hadakozást többé nem tanul. Mindenki szőlője és fügefája alatt ülhet, mert a Seregek Urának szája szólt.” – Mikeás 4:1-4 (Károli Újonnan Revideált ford.)

Földi Vezetők

Amint azt mi már korábban kijelentettük, a nagy jubileumi ciklusnak 1925-ben kell megkezdődnie. Abban az időben a Királyság földi korszakát fel fogják ismerni. Pál apostol a Hébereknek írt levele tizenegyedik fejezetében megnevezi hűséges férfiak egy hosszú sorát, akik az Úr keresztre feszítése előtt haltak meg, valamint az egyház kiválasztásának kezdete előtt. Ezek soha nem lehetnek a mennyei osztály részesei; nem volt égi reménységük; de Isten tartogat számukra valami jót. Fel lesznek támasztva tökéletes férfiakként és ők lesznek azok a földi fejedelmek vagy vezetők, akiket ő megígért. (Zsolt 45:16; És 32:1; Mt 8:11) Következésképpen biztosan vár hatjuk azt, hogy 1925 Ábrahám visszatérését fogja jelezni. […]

J. F. Rutherford: „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” című könyvének 88. és 89. oldala, amit 1920-ban adtak ki. Az 1925-re vonatkozó jövendölés kudarcot vallott.

- 63 -

engem és azt feleltem: „Te nem hiszed el most, de hinned kellett benne akkor!”

            Emlékszem rá, hogy amikor házról házra mentem, az emberek elmondták nekem, hogy mi már korábban megjósoltuk ennek a világnak a végét. Én azt válaszoltam: „Nem, mi nem tettünk ilyet!” Hogy ez igaz, azt én abból következtettem ki, amit szüleim válaszoltak nekem az e tárgyra vonatkozó kérdéseimre.

            Édesapám volt a gyülekezetszolga (ma koordinátornak vagy elnöklő felvigyázónak nevezik – a ford.) azután, hogy az 1930-as évek elején felépítették a Királyság Termet Broadheadsville-ben, Pennsylvániában. Úgy nőttem fel, hogy összejövetelekre, gyűlésekre és kongresszusokra jártam. Bibliatanulmányozásokon vettem részt, amelyeket szüleim vezettek a tanulmányozók otthonaiban, s amikor már tudtam olvasni, én olvastam fel az Írásszövegeket és segítettem édesapámnak, aki vezette a tanulmányozásokat. Az évek során akár esett, akár a nap sütött, időt töltöttem el az utcasarkokon történő tanúskodással és a házról házra végzett munkával. Azért említem meg ezeket a tevékenységeket, hogy jelezzem, nem úgy tekintettem a hitemre, mint egy passzív dologra.

            Felnevelkedésem során gyakran voltak otthonunkban látogatók az Őrtorony Főhivatalából. Sok Bétel-szolga a mi farmunkon töltötte a szabadságát. Nathan Knorr és a szüleim évekig barátok voltak, és én úgy ismertem őt, mint családunk barátját, aki egyben a Társulat elnöke is.

            Abban az időben, amikor a zászlónak történő tisztelgés kötelező volt, a Chestnuthilli Összevont Iskola igazgatója megértő volt és megengedte a Tanú-gyerekeknek, hogy gyakorolják vallási szabadságjogaikat. Két fiú, akiket kizártak a közeli East Stroudsburgi iskolából, mert visszautasították a tisztelgést, Chestnuthillbe járt és velünk lakott. A gyerekek gúnyolódásának tárgya voltam, mert nem vettem részt összejöveteleken vagy más olyan iskolai tevékenységekben, amelyek bármilyen ünnephez kapcsolódtak, mint például a Húsvét vagy a Karácsony.

            Egy vonatkozásban észrevettem, hogy a mi családunk gyakorlata nem egyezett meg a Társulat tanításával. Ez a születésnap megünneplése volt. Jehova Tanúit évek óta arra tanították, hogy a születésnapi ünnepségek rossz dolgok. De saját tapasztalatomból nyilvánvaló volt, hogy a tiltást nem mindig alkalmazták és nem mindenkire. Édesapám gyülekezetszolga volt és szoros kapcsolatban állt a Társulat Főhivatalával, ennek ellenére nekem minden évben volt születésnapi tortám és zsúrom egész gyerekkorom során 1949-ig, amikor kilencedik osztályos lettem. Ez jóval az után történt, hogy a Társulat elítélte a születésnapok megtartását. Bert Cummings a Bételből, aki azonos napon született velem születésnapi levelezőlapot küldött nekem és Max Larson üzemvezető gyakran küldött egy emléktárgyat. Sőt személyek, akik a Bételben voltak, még néhány születésnapi zsúromon is részt vettek. És egészen 1964-es kiközösítésemig édesanyám általában küldött nekem valamit, amint az a dátum közeledett.

            Tizenhárom éves koromban tudatosult bennem, hogy életemet Isten szolgálatának akarom szentelni és az Ő akaratát kívánom cselekedni életem hátralevő részében. Következésképpen 1948-ban, Hazeltonban, Pennsylvániában egy körzetkongresszuson édesapám megkeresztelt, jelképezve ezzel önátadásomat. Tizenhat éves koromban végzősként én mondtam a tanévzárón a búcsúbeszédet, majd elvégeztem egy tizenhárom hónapos titkárnőképző tanfolyamot a Churchman’s Business College-ban, és ezután egy évig dolgoztam. Egyik vágyam az volt, hogy a Bétel Család tagja legyek. Megtudtam egyik Bételben levő barátomtól, hogy az egyik lány távozik, és hogy

- 64 -

lenne majd egy hely. Azt mondták nekem, hogy ha engem az érdekel és jelentkezem, jó esélyem lesz rá, hogy azt elfogadják, mivel családom jól ismert számukra. A Társulatnak az volt a gyakorlata, hogy a lányoknak először a Staten Islandon lévő konzervgyárban kell dolgozniuk egy nyáron keresztül. Azokat, akik majd a Bételbe mennek dolgozni az ott lévő lányok közül kellett kiválasztani. Ezek a lányok általános úttörők voltak, akik már két vagy három évet eltöltöttek ebben a szolgálatban. 1954 júliusában Torontóba mentem egy kerületkongresszusra és részt vettem egy összejövetelen, amit azoknak a személyeknek tartottak, akik érdeklődtek a Bételszolgálat iránt. Knorr elnök volt ott, és megkérdezte tőlem: „Te valóban el akarsz jönni, dolgozni a Bételbe? Tudatában vagy annak, hogy ha eljössz, akkor három évig ott kell maradnod?” „Igen” – feleltem. „Tudsz jelentkezni augusztus 12-én?” – kérdezte ő. Elmondtam neki, hogy dolgozom és le kell töltenem a munkaadómnál a két hét felmondási időmet, de tudnék jelentkezni náluk azon a napon.

            Ebben az időben én úgy gondoltam, hogy a Társulat Isten szervezete; nem volt kétségem e felől. Jehovát akartam szolgálni. Ha ez azt kívánja tőlem, hogy életem hátralevő részét a Bételben töltsem, hát én hajlandó voltam megtenni ezt. Még arra is kész voltam, hogy lemondjak a férjhez menésről és arról, hogy gyermekeim legyenek, ha ez volt az, amit Isten akart tőlem. Ha viszont férjhez mennék, azt akartam, hogy a férjem körzetszolga (ma körzetfelvigyázónak nevezik – a ford.) vagy más teljes idejű szolga legyen.

            Első megbízatásom, amely a Bételben töltött első nyolc hónapomra terjedt ki, szobaasszonyi szolgálat volt a Bétel lakásaiban. Minden lány körülbelül húsz szobát kapott, hogy tartsa azokat rendben és minden nap ágyazzon be, kivéve a vasárnapot. Egyik nap közölték velem, hogy jelentkezzem Larson testvérnél a gyárban, hogy újabb megbízatásomat ott kapjam meg. Ő tájékoztatott engem, hogy kapok egy íróasztalt a Levelezési Osztályon. Az lesz a feladatom, hogy az ország egyik részéből beérkező postát felnyissam és szétosszam a megfelelő részlegek között a gyárban. Időnként szükséges volt, hogy leveleket írjak és aláírjam azokat az „Őrtorony Bibliatársulat” gumibélyegzővel és az én ügyintézői kódommal, amely bizonyos betűkből állt. (Ez ma is így van levelek vonatkozásában – a ford.) Nagyon elégedett voltam amiatt, hogy szolgálhatom Jehovát ebben a (amint én gondoltam) felelősségteljes beosztásban. Úgyhogy amikor néhány hónappal ez után azt mondták nekem, hogy jelentkezzem az alattunk levő Folyóirat Osztályon és ott kell dolgoznom, összeomlottam, mert ezt lefokozásnak tartottam. Úgy éreztem, nem bizonyultam hűségesnek abban a megbízatásban, amit Jehova adott nekem. Azt sem tudtam megérteni, hogy a felvigyázóm, Harley Miller testvér miért nem jött oda hozzám és mondta el nekem szeretetteljesen, hogyan bizonyultam alkalmatlannak a beosztásomra. Minthogy ismertem Larson testvért, a gyár felvigyázóját gyerekkoromtól fogva, úgy éreztem megvitathatom ezt az ügyet vele. Ő tájékoztatott engem arról, hogy azért mozdítottak el, mert olyan arckifejezést vágtam Miller testvérnek, amely a vele szembeni tisztelet hiányát mutatta. Később megtudtam, hogy Miller soha nem akarta azt, hogy én a Levelezési Osztályon kezdjek el dolgozni, és ez egy jó ürügy volt számára az elmozdításomra. Ez volt az első tapasztalatom Isten „szerető” szervezetének kezébe kerülve és megbotránkoztam mindezen.

Az Edmund C. Gruss - Elhagytuk Jehova Tanúit - Személyes bizonyságtételek sorozat korábbi részei

A 7. rész, William Cetnar bizonyságtételének első része

A 7. rész, William Cetnar bizonyságtételének második része

A 7. rész, William Cetnar bizonyságtételének harmadik része

A 7. rész, William Cetnar bizonyságtételének negyedik része

A 7. rész, William Cetnar teljes története PDF formátumban közzétéve