Gyülekezeti "könyv"-tanulmányozás kr 2. fej., 1–12. bek.
A 2. fejezet azután kezdi megvizsgálni, hogy a Királyság létrejött, miután az 1. fejezetben már megállapították, hogy a Királyság eljött. :-)
A Királyság létrejötte, a sunyi, titokzatos, hátsó szándékoktól és aljas emberi érdekektől vezérelt politikai játszmákhoz, háttérhatalmakhoz van hasonlítva a bevezetőben. Nem egyedi az ilyen típusú hasonlat, mert a 10. o. 1. számú széljegyzete, talált már párhuzamot a Királyság királya és az 1. sz-i tömegmészáros, Arkelausz között is.
2. bek. utolsó mondata szerint Jehova felkészíti népét az eseményekre, az azt követő alcím szerint pedig egy követ végzi ezt, akit elküld. Az érdekes majd az lesz, ahogyan a követ beazonosításra kerül. A folytatásban ismét megerősítést nyer, hogy Jehovának kifejezett kívánsága, hogy az emberiség jól tájékozott, felkészült legyen és ez egybevág a korábban már hangsúlyozott kifejezésekkel, miszerint szívügye a Királyság.
A 4. bek. nem csak azonosítja a királyt, Jézust, hanem azt is kijelenti, hogy a kinevezésével egy időben megtisztította Isten népét. Nem azt, hogy meg fogja, vagy elkezdte, a szóhasználat szerint elvégzettnek lehet tekinteni a tisztítást. Ennek akkor lesz majd jelentősége, amikor bizonyos hibákat, tévedéseket próbálnak korrigálni, pl. az 5. fejezetben (50. o., 5. bek., stb.). A megtisztított, tehát befejezettséget jelentő kifejezést egyébként még legalább 4x használja így a könyv, pl. a 61., 100., 101., 108. oldalakon, néha úgy utalva a megtisztított állapotra, mint amit már csak meg kell őrizni, máskor pedig megjelölve annak kezdeti és befejező időpontját is. Ez azt a különös kérdést veti fel, hogy Jézus miért választott volna olyanokat, akiket meg kell majd tisztítani, noha volt követ, nem is egy, volt felkészülési időszak is, nem is rövid, próféciák, melyeknek az értelme ez idő tájt állítólag fel is tárult és mégis, tisztításra szorulnak nem a kiválasztás előtt, hanem utána? Ha persze a megtisztítás jól sikerül és tiszta is marad az ami már szennyes állapotban érdemes volt a kiválasztásra, akkor mindezeknek nem biztos, hogy nagy jelentősége van, bár így is figyelemre méltó, mert a Teremtőtől és Fiától nem ezeket a módszereket szoktuk meg és az imént hivatkozott bekezdések is, vagy a könyv későbbi részeiben, pontosan azokat a magas isteni irányadómértékeket hangsúlyozzák, melyek elvileg kizárnák bármilyen szellemileg szennyes állapotban lévő szolga kinevezését.
Hogy ez állítólag mégis megtörtént azt láthatjuk az 5. bekezdésben, amelyik minden teketóriázás nélkül, egyszerűen és közvetlenül megnevezi a modern kori követet, Charles T. Russell személyében, a szokásos (Bibliában soha nem használt) terminológia szerint, a hamis keresztények tömegéből kiemelkedő, igaz keresztények csoportjának vezetőjeként. Ez az út amit "Russell követ" készített hova vezetett, igaz, vagy tévútnak bizonyult, később majd kiderül. (pl. 5. fej., 50.o., 5. bek.) Továbbra is kérdés számomra, hogy ha amúgy is tisztításra került sor a kiválasztás után, akkor vajon milyen szempontok szerint történt a kiválasztás, ha nem a szellemi tisztaság alapján? Ha pedig a szellemi tisztaság (értsd, pontos tanítás) nem szempont egy követ kiválasztásánál, akkor gyakorlatilag bárki lehetett (volna) az a követ, mert utólag bárkit meg lehet tisztítani. Tehát akkor mi lehetett olyan különleges C.T. Russellben, ha nem az isteni mérce szerinti tisztaság? Vagy, milyen mércét használ Jehova Tanúi szervezete a szellemi tisztaság, ill. a párhuzamos fogalmak, mint pl. igazság és ezek ellentétpárjainak meghatározására, ha nem a bibliait?
A 6. bek. egyik megfogalmazása szerint C.T. Russell "vállalta a vezetést". De ez több szempontból is félrevezető.
Először is semmilyen általános felhívás nem volt Jézus vagy Jehova részéről, hogy földi vezetőnek alkalmas személyek kerestetnének, melyeknek valamiféle isteni "vállalatvezetést" kellene vállalni a földön, melynek célja a Krisztus és emberek közötti közvetítés, kapcsolattartás, a Messiási Királyság előkészítése. Mivel semmi ehhez hasonló nem volt, ezért értelmezhetetlen, hogy Russell esetében mit jelentett "vállalni a vezetést".
Másodszor ezzel a megfogalmazással ami nagyon hasonlít bizonyos bibliai kijelentésekre nyilván azt akarják sugallni, hogy Russellnek olyasféle isteni kinevezése volt, mint amilyenekre a Zsidókhoz írt levélben 3x is történnek utalások (Zsidók 13:7, 17, 24). A későbbiekben (pl. 5.fej., 50.o., 5. bek.) nyilvánvaló lesz, hogy ez az asszociációs nyomás, miért csak egy trükk, hiszen az a vezetés, amiről a Zsidókhoz írt levélben van szó, kizárólag akkor lenne isteni kinevezésnek tekinthető, ha a kinevezettek "Isten szavát szólják". Hogy ezt mennyire sikerült Russellnek megvalósítani az sokak számára nem kérdés, akiknek viszont igen, azoknak nagy segítség lesz majd ennek a könyvnek a további tanulmányozása. Utóbbiaknak figyelmébe ajánlom a korábban már hangsúlyozott kifejezéseket, miszerint a Királyság követeként aposztrofált személynek, a Jehova és Jézus szívügyének tekintett témában kellett helytállnia, életmentő üzenetet szolgáltatva. Hogy az a vezetés (amiről a 6. bek. beszél) mennyire volt szellemi, és sikerült-e bármire is felkészülni általa, azt 4 féleképpen kívánják bizonyítani a további bekezdések.
1. A bibliai igazsággal összhangban imádják Istent
A 7,8,9. bekezdések valóban olyan tanításokról szólnak, melyek valamennyire egyedivé tették az akkori Bibliakutatókat és a szervezetet azóta is. 3-at emelnek ki a bekezdések ezek közül:
- a lélek halhatatlansága
- pokol, mennyország, és a
- háromság kérdése
Az igaz, hogy ezeknek a tanításoknak egyike sem változott az elmúlt több mint 140 év során, de az is tény, hogy egyik sem kapcsolódik közvetlenül a Királysághoz, márpedig itt a fő téma az lenne. Másrészt pedig voltak mások is azonos állásponton az említett témákban, csak éppen nem élezték ki olyan erőteljesen a különbségeket, igaz és gonosz bélyegekkel ellátva az esetleges eltérő nézetűeket, mint Russell kiadványai. A 14. oldal széljegyzete vagy a 7. bek. nem is egyet felsorol a hasonlóan gondolkodók közül. Viszont a Királysághoz sokkal szorosabban kapcsolódó témákban vallott téves nézeteikkel és kudarcaikkal, széles körben terjesztett tanításaikkal, nem foglalkozik tárgyilagosan egyik bekezdésben sem. Hogy lehet pl. a "Bibliai igazsággal összhangban", 1914-ben a mennybemenetelt várni és az nem történik meg? Miféle igazság az amit a Biblia alapján várnak, de nem történik meg? Az aratásról azt tanították, hogy 1918. tavaszán befejeződik és valamiféle tallózás következik utána. Számtalan ehhez hasonló, nem szentírási elképzelésük volt, ezt a kettőt kivételesen megemlíti e fejezet 33. bekezdése is.
Vajon egy igazi, Isteni Királyságkövettel szemben, akár egyetlen személy, akár egy kollektív szervezet az, nem várható el, hogy helytálló információkat közöljön az elsődleges témájáról, a tulajdonképpeni küldetéséről, magáról a Királyságról. Hogy a követ talán nem is volt olyan különleges, arra abból a néhány nagyon halvány utalásból is következtethetünk, amik itt következnek.
A 10. bek. nagyon elnéző fogalmazása az akkori nézetekről így szól:
"... akkoriban élő testvéreink még nem értették teljesen ennek a kiemelkedő évnek a jelentőségét ..."
Pedig a korabeli kiadványok ennek pont az ellenkezőjét tartalmazzák. Nem arról van bennük szó, hogy nem értettek volna valamit, és ezt beismerték volna, türelmesen várakozva az isteni kinyilatkoztatásra, hanem tévesen értelmeztek dolgokat, amiket viszont nagyon is magabiztosan, harsányan, olykor arrogánsan hirdettek, némelyiket évtizedeken keresztül, kampányok, kongresszusok és a nyomtatott anyagok által. És ez a következmények szempontjából, valamint az isteni megmérettetés szempontjából is, egészen biztosan nagy különbség.
Bárhogyan is szépíti a 10. bekezdés vége a tévtanításokkal és meg nem értett dolgokkal jellemezhető időszakot, valamit mintha elismernének ezek a szavak, de furcsa módon a következő bekezdés (11.) mégis azzal indít, hogy mindezek valamiféle dicsőséges, lenyűgöző dolgok, az igazság hömpölygő vizei, melyek Jehova Istentől, az Ő áldásával jönnek a megfelelő időben. A pimasz félrevezetés és álszerénység netovábbja azt kijelenteni ezekről a dolgokról, állapotokról, hogy "Sem Russell, sem a hűséges társai nem tulajdonították maguknak az érdemet azért, hogy felfedezték és megértették ezeket a lényeges szellemi igazságokat".
Nehezen értelmezhetők józan tanításnak, és még kevésbé Istentől jövő felvilágosításoknak az ennyire nyilvánvaló ellentmondások. Miféle következetesség bevallani, hogy még nem értették teljesen ennek a kiemelkedő évnek a jelentőségét majd rögtön ezután azt állítani, hogy felfedezték és megértették ezeket a lényeges szellemi igazságokat? Hogyan lehetnének egy időben igazak? Miért vállalna közösséget ilyen következetlenségekkel a Teremtő Isten? A lényeges szellemi igazságok pontatlan értelmezése valóban Jézus Krisztushoz vezet? Hova vezetne akkor a pontos megértés, ha a hiányos Krisztushoz? Mert ugye az a vizsgálat tárgya, hogy Russell a Királyság követe, bizonyos igazságok által, Krisztushoz vezetett. De utólag mindegyik ún. igazságról kiderült, hogy minimum tévedés volt. Hogyan érhettek mégis célba, Krisztushoz? A János 4:23-ban Jézus megmondja, hogy kiket tart igaz imádóknak az Atya! Olyanokat, akik szellemmel és igazsággal imádják. Vajon az Atya is egyetért azokkal a dicséretekkel, melyek a könyvben azoknak a szorgalmas 19-20. sz-i embereknek szólnak, akik szorgalmasan hirdették azt, amit nem értettek pontosan és ezzel sok hiszékeny embernek csalódást okoztak?
A manipuláció trükkje abban áll, hogy kiragadnak mindössze 3 olyan témát abból az időből, amiken (kivételesen) nem változtattak napjainkig és ezek felhasználásával próbálják azt sugallni, hogy többségében és lényegében azóta is változatlanok más, ún. lényeges szellemi igazságok is. Pedig itt lenne a helye ezekben a bekezdésekben azoknak a változásoknak, melyeket a könyvben apró adagokban és szétszórtan részben ugyan bevallanak később, amik lényegüket tekintve sokkal jelentősebbek akár a Királysággal kapcsolatban is, de ez a módszer, hogy "porciózott" és egymástól elkülönített módon, nagyon jelentéktelennek állítják be ezeket, megakadályozza, hogy egészében láthassa bárki a valós képet a szervezetről és múltjáról, ami alapján a szervezetnek és vezetőinek valódi arcát is lehetne látni. Ami alapján fel lehetne fogni, hogy a múltbeli tanítások és események jelentős része nem ad okot arra a határtalan büszkeségre és gőgre, ami árad ezekből a bekezdésekből már mindjárt itt az elején. Amikor valaki a történelmi tényeket így feldarabolja, önkényesen átvariálja, időnként attól sem riad vissza, hogy a részleteknek teljesen más jelentőséget tulajdonítson, mint amilyenek azok a maguk idejében voltak, a következményeket pedig eljelentékteleníti, vagy egyszerűen elhallgatja, ezekről melyik gondolkodó kereszténynek jutna eszébe, hogy ... á igen! Ezek színtiszta isteni módszerek. Ezt Jézus Krisztus is pont így csinálná... és így tovább? Egészséges gondolat az, hogy mindezek Isten áldásával, jóváhagyásával, sőt kifejezett akaratával történtek meg?
Nekem, hasonlóan azokhoz, akikkel az értelmét keresve és megpróbálva összefüggéseiben látni ennek a könyvnek a tartalmát és célját, az tűnik reálisabbnak, hogy ennek a fejezetnek az 1. bekezdésében említett módszerek némelyikét maga a szervezet is gyakorolja, különösen amikor igyekszik a vállalhatatlan tanításokat és történéseket a történelméből eltüntetni, vagy legalábbis láthatatlanná tenni. A módszerek nem sokat változtak az 1993-as Az Isten királyságának hirdetői című könyvben alkalmazottakhoz képest. A terjedelem csökkent ugyan, de a figyelmünk nem és tovább vizsgáljuk ennek a műnek minden részletét, hogy a lehető legjobban gondolkodásra késztessük egymást és azokat, akik még nem teljesen biztosak abban, hogy valójában kinek az irányítása áll mindezek mögött, rábízhatják-e magukat erre a láthatatlan erőre, és emberi képviseletére azzal a bizalommal, melyet egy isteni követ, szolga, vagy vezető megérdemelne.
Kíváncsian várjuk, hogy az állítólagos isteni követ (6. bek-ben említett) szellemi felkészítésben alkalmazott további három módszere segítségével mire és hogyan sikerült felkészülniük, ill. mi hasznunk belőle ma!
P.J.
Utolsó kommentek