Amit leírok, az nem a családtagom kibeszélése, és nem is gyűlöletkeltés a Jehova tanúi ellen vagy más vallás ellen, csupán elmondom a tapasztalataimat és hogy ezt én miként éltem meg.
Neveket, helyszíneket nem említenék.
1998-ban történt, amikor először beszélt nekem nagymamám Jehova Tanúiról. Ő maga vérbeli, aktív tanú volt. Be sem mutatta ezt a szervezetet vagy szektát, hogy kik ezek, mik ezek, hanem egyszerűen csak előállt azzal, hogy nagyon közel van az idő, nemsokára itt a világvége. Mondanom sem kell, mennyire berezeltem, és hajlandó lettem volna bármit megtenni, hogy én is túléljem. Ezért félelemmel átitatva hallgattam mamám beszámolóját, hogy miért beszélnek a világvégéről, miért akarja Isten, ez a Jehova isten, elpusztítani ezt a jelenlegi világot. Annyira megörültem, hogy van mód a túlélésre, ami mamám szerint az volt, hogy csatlakoznom kellett volna a Jehova tanúihoz, mert ha csatlakozom, azzal megmutatom Jehovának, mennyire rendes rabszolgája* (*erre a 2. részben kitérek), követője vagyok.
Ezek után nem telt úgy el alkalom, amikor meglátogattuk mamámat, hogy ne beszélt volna a gyülekezetben hallottakról vagy ne vette volna elő az Őrtornyot, az Ébredjeteket, sőt, még azt is sikerült kiprovokálnia, hogy egy évben egyszer én is elmenjek ebbe a gyülekezetbe. Hát persze, hogy rettegtem ott is, hiába azt láttam, hogy kedvesen mosolyognak egymásra az emberek. Mindig volt egy megmagyarázhatatlan érzésem, amit a legkönnyebben úgy írhatnék le: túl szép ez a sok kedvesség ahhoz, hogy igaz legyen. Igyekeztem rendes követője lenni, és azzal a tudattal vigasztaltam magam, hogy ha évente egyszer elmegyek ebbe a gyülekezetbe, akkor biztosan túl fogom élni, mert Jehova látni fogja, hogy én milyen rendes vagyok, milyen hű rabszolgája vagyok. Aztán minden évben mondta mamám, hogy milyen közel van a világvége, milyen közel van, nemsokára eljön. Én akkor egyre feleslegesebbnek éreztem azt, hogy tanuljak, vagy hogy iskolába járjak, gondoltam minek? Ha úgyis hamar itt van a világvége, akkor minek tanuljam meg azt, ami az új világban úgyis teljesen más lesz? Nem arról fognak oktatni, mint amiről most oktatnak bennünket. Minden napomat úgy éltem, hogy ez az utolsó napom és teljesen lehangolt állapotban voltam. Nem tudtam örülni semminek, mert folyton csak az járt a fejemben, hogy hamarosan itt a vég. És ha nem leszek jó rabszolgája Jehovának, akkor meg fogok halni.
Volt úgy, hogy apám - aki szintén tanú - kényszerített arra, hogy vele együtt hangosan imádkozzak Jehovának az aznapi cél sikerének elérése érdekében, ami végül sikertelen lett. Én ekkor már megkérdőjeleztem, hogyha most Jehovához szívből szóltam, szóltunk, akkor miért nem segített nekünk? Mit csináltam ÉN rosszul? Bűntudatom lett. Elkezdtem olvasni a Jehovás bibliát, belelapoztam az Ébredjetekbe, az Őrtoronyba, hogy megmutassam Jehovának, oké, megbántam, hogy valamit nem jól csináltam és ezért te megbüntettél engem. És szeretném, ha legközelebb odafigyelnél rám és segítenél nekem, amiért cserébe én tanulmányozni fogom a kiadványokat. (Egyszerűen nem tudtam komolyan venni Jehovát, mégis a manipuláció megtette hatását, ugyanis mindvégig bennem volt egy félsz, hogy inkább járjak a kedvében. Ez egészen addig tartott, amíg le nem bukott, de erről majd később.)
Aztán, ahogy teltek az évek, nagymamámnak a beszámolói a gyülekezetben hallottakról, a folyóiratokban olvasottakból, hogy mi lesz a vég napján, egyre agresszívebbek és brutálisabbak lettek. Olyanokat mondott nekem, hogyha továbbra sem akarok rendszeresen járni a gyülekezetbe, akkor a vég napján megöl majd Jehova és a testemet a vadállatok fogják felfalni. S ez őt (mamámat) nem fogja érdekelni, mert ő ezt úgyis túléli, ő már úgyis ott lesz az új földön. Máskor meg arról beszélt, annyira szeretné, hogy én is járjak, mert akkor én is túlélném és boldogan élnénk együtt ezen az új földön, hogy milyen szép és jó lesz majd. Mindenki fiatal lesz, senki nem fog megöregedni, s ezt ő mennyire fogja élvezni.
Amikor előfordult, hogy egy huzamosabb ideig nem tudtunk elmenni hozzá, mert mindenkinek közbejött valami, akkor igyekezett bűntudatot ébreszteni bennünk.
Sőt, ennél tovább ment, mert emlékszem, már főiskolára jártam, éppen a jehovás emlékünnepség előtt felhívott mamám telefonon, hogy nem megyek-e haza, hogy elmenjek velük erre a megemlékezésre. Egy kisebb magyarázkodást követően, hogy miért nem tudok hazamenni (igazából nem is akartam) végre kapcsolt, mert megkérdezte tőlem: "téged nem érdekel ez az egész?", én mondtam, hogy nem, mire közölte velem: "akkor meghalsz" és letette a telefont. Nekem ekkor lett végleg elegem a Jehova tanúiból. Nagy buzgóságomban, hogy miféle szekta ez, miféle vallás ez, vagy akárminek is nevezzük, elkezdtem kutakodni az interneten és találtam egy könyvet, az a címe, hogy Jehova tanúi - Félrevezetés áldozatai. Ralph T. Miller, egy volt Jehova tanúja írta le a gyülekezeti tapasztalatait. Nekem ez a könyv nagy segítség volt felébrednem abból az agymosásból, amit elkövetnek az emberek ellen. De ugye, ezt nagymamámnak nem mondhattam, hogy félre van vezetve, mert egyrészt tudtam, hogy egy könyv az csak könyv, csak információt tartalmaz, úgyis megmagyarázná vmilyen jehovás szent szöveggel, hogy miért hamis az a könyv, amit én olvastam. Tudtam, hogy még keresnem kell. Közben nagymamám meghalt, és apám még mindig folytatja ezt a jehovás őrületet. Apám annyira fél ettől a Jehovától, annyira tart attól, hogy a végítélet napján őt nem fogja életben hagyni, hogy rendszeresen előveszi a jehovás bibliát, olvassa az Ébredjeteket és Őrtornyot, és minden évben pár alkalommal eljár ebbe a gyülekezetbe, azért, hogy megmutassa Jehovának, hogy ő milyen rendes rabszolgája.
Ez a családunkban annyiban mutatkozik meg, hogy ha bármi megy a tévében, ami vallással kapcsolatos, vagy beszélnek Jézusról, akkor nyomban előhozakodik valamilyen jehovás magyarázattal, amit a folyóiratban olvasott. Tehát önálló gondolata nincsen. Nagyobb házfelújításba nem kezd bele, mivel már közel van a vég, ezért felesleges, mondja, de azért a Facebook-ra regisztrálja magát, hogy megkeresse az ismerőseit, valamint olyan dolgok tanulásába is belefog, amelyek éveket vesznek igénybe... Érdekes ezek nem felesleges tevékenységek, úgy látszik, beleférnek a világvégéig... . Én 1998 óta hallgatom azt, hogy itt a vég. 98-ban mamám azt mondta, max 5 éven belül bekövetkezik a világvége. Azóta eltelt 18 év. Tanúkat azóta is láttam, Jehovát nem.
Apámból sajnos ez a tanúság, ez az egész rendszer egy agresszív személyiséget hozott ki. Az a típusú emberré lett, akinek nem lehet ellent mondani, aki dühöng, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan ő akarja, aki rengeteget káromkodik, aki szerint a női gondolkodás ostoba és csak az értelmetlenségekre fókuszál, aki felpofozta többször is saját gyermekét, azaz engem, aki nem tud örülni egy szívből jövő ajándéknak, akár jelentős ünnepkor kapja, akár nem, akinek nincsenek önálló gondolatai, csakis az a hamis tudás, amit a jehovás kiadványokból szerzett meg.
Lehet, a legtöbb JT végtelenül kedves és nyugodt ember, talán azért azok, ha így van, mert teljes mértékben sikerült őket, a tudatukat manipulálni. Apám sajnos jobban szereti és tiszteli Jehovát, mint a saját családját. Én így látom, ezt tapasztalom. Minden JT-nek, köztük apámnak is, annyira átmosták az agyát, hogy ez a vég várás az én látószögemből egy beprogramozott, gépies cselekedet. Tehát nem valódi, szívből jövő érzelem. Egyszerűen csak féltik az életüket és inkább behódolnak.
Szóval, nekem többszörösen elegem lett a Jehova tanúiból, és meg tudom érteni azokat, akiknek a családtagjuk között vannak, vagy talán igyekeznek elszabadulni ettől a szektától, de nem tudják, hogyan tegyék ezt meg, akkor elmondom mindenkinek, hogy én mire jutottam a tapasztalataim és kutatásaim alapján.
Folyt. köv.
(névtelen)
Utolsó kommentek