EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Jehova Tanúi éves kongresszusa annyira szervezett volt, hogy az már félelmetes

2014.07.01. 13:38 | Johnny Joker | 128 komment

Screen-Shot-2014-06-25-at-1-26-10-AM.jpg

By Mason Miller Jun 25 2014

Ha másképp nem jelöltük, a fotókat Michael Winters készítette

Eltekintve az esetleges találkozásoktól az ajtóról ajtóra történő prédikálásuk során, és attól az egy esettől, amely miatt még mindig bánt a lelkiismeret, amikor is a bátyám a második emeleti szobánk ablakából egy vízzel töltött lufiból nyakon öntött néhány evangéliumhirdetőt, valójában sohasem találkoztam még Jehova Tanúival.

Mint a legtöbben, én is azt gondoltam, hogy begolyózott szektások, akik ellenállnak a tudományos haladásnak, és megmagyarázhatatlan módon versengenek egymással, hogy megszerezzék az áhított 144.000 égi hely valamelyikét. Ezenkívül tudtam, hogy Prince is tag volt, és bármely vallásos csoport, amely Prince-et a tagjai között tudhatja, vagy felettébb rémisztő vagy pedig hátborzongatóan trendy, majdhogynem menő. Az sem oszlatta el a tanácstalanságomat, hogy tudtam, az MTV-beli Pimp My Ride-nak és a Jackson-családnak szintén közük volt Jehova Tanúihoz.

Screen-Shot-2014-06-25-at-1-25-58-AM.jpg

Dél-afrikai házaspár. A fotó Jehova Tanúi PR csapatának jóvoltából látható.

A múlt hétvégén elmentem Jehova Tanúi éves kongresszusára, amely Jehova Tanúinak az egyik legnagyobb eseménye Észak-Amerikában. Minden egyes nap több, mint 35.000-en voltak jelen. A New Orleans-i Mercedes Benz Superdome-ba a tagok olyan messziről is érkeztek, mint Szlovénia és Dél-Afrika. Ugyancsak jelen volt egy franciául beszélő vendégekből álló különleges delegáció.

Belépéskor kaptam egy színes brosúrát “Isten Királysága uralkodik!” címmel.

Miközben keresztülmentem a bejáraton és hiábavalóan igyekeztem elvegyülni a tömegben, rájöttem, hogy néhány öltönyös úriember titkosszolgálati fejhallgatókkal követ engem. Kezdetben azt gondoltam, hogy ez paranoia, simán és egyszerűen, amíg meg nem hallottam egyiküket, amint éppen az én hollétemről kommunikál.

Screen-Shot-2014-06-25-at-1-25-48-AM.jpg

„Van egy újságíró a H-kapunál,” suttogta, amint az első sarkon befordultam. Úgy tettem, mintha nem hallanám. „Igen, H mint hotel”, mondta.

Valaki utasítást adott az őrnek, aki ezután udvariasan megállított. „Valaki majd lejön önért a sajtó képviselői közül,” mondta.

Ezek az őrök a kongresszuson önkéntesek voltak, ahogy mindenki más is. A kongresszus kedvéért a gyülekezetek különféle bizottságokra oszlottak, hogy mindent felügyelhessenek a biztonságtól kezdve a médiával való kapcsolattartásig; még a takarítást is felvállalták, annak ellenére, hogy a Superdome gondnokok tucatjait alkalmazta a helyszínen. A megfelelő tervezést és a csapatmunkát már nagyon begyakorolhatták annyi évtized után, melyet a városnegyedek felosztásával és az ajtókon való kopogással töltöttek.

Jehova Tanúi önkéntes biztonsági őrei nyilvánvalóan már csütörtök óta New Orleansban voltak, hogy megismerjék a terület fekvését és hogy mindent megtervezhessenek. Minden bejáratnál és kijáratnál legalább két őr állt. A Superdome egyik alkalmazottja ezt mondta nekem: „Ezek az emberek úgy őrzik a lifteket, mintha maga Obama lenne itt.”

A kongresszus földszintje úgy festett, mint egy halottasház előkertje, telis-tele válogatott szobanövényekkel, melyeket oly módon rendeztek el, hogy a Föld kontinenseit formázzák. Ezenkívül a vendégek többsége a virágmintás ruhák és koromfekete öltönyök miatt  úgy nézett ki, mintha halottvirrasztásra érkezett volna.

Újabb jeleként annak, hogy kongresszus irányítása mindenféle szempontból felülről lefelé történik, vagy talán csak a szűkösre szabott költségvetésük miatt, mindegyik élelmiszerkioszk zárva volt. Normál esetben nachost és üdítőket árultak volna. Délben a résztvevők fel-alá sétálgattak, kezükben élelemmel teli Walmart-reklámtáskákkal. A mogyoróvaj és a tojássaláta illata határozottan érezhető volt a széksorok közt.  

Egy kerekesszékben üldögélő asszony, miközben nyers hotdogot evett egy élelmiszerdobozból, megkérdezte tőlem, hogy mióta tartozom a „nyájhoz.” Amikor megmondtam neki, hogy én csak vizsgálódom itt, elmosolyodott és bólintott. „A bátyám meghalt, mielőtt befogadta volna Jehovát az életébe. Sohasem túl késő....egészen addig, amikor már túl késő”, mondta.

Screen-Shot-2014-06-25-at-1-25-22-AM.jpg

Tömeges keresztelkedés. A fotó Jehova Tanúi PR csapatának jóvoltából látható.

Egy kissé felkavaró rádöbbenni arra, hogy a teremben levő csaknem 40.000 ember közül te vagy az egyetlen, akiről azt gondolják, hogy nem fog a mennybe kerülni, de még csak a földi Paradicsomba sem, amelyet a megmaradó Jehova Tanúi örökölnek, miután az összes hozzám hasonló elfajzott pogány hirtelen jobblétre szenderül az apokalipszis következtében. Végül is a hitnézeteik az övék, de én nem sűrűn elmélkedem a túlvilágról egy olyan csoport jelenlétében, melynek hite ilyen kérlelhetetlen. Térj meg, vagy megégsz, ez pedig nagyon gáz, lássuk be.

A zene ugyancsak nagyon hátborzongató volt, mint valamiféle anti-utópikus mélyvágás A muzsika hangja zenéjéből.

A plakáton egy nagy, felfokozott esemény is szerepelt, ami úgy hangzott, mintha egy élő dráma akarna lenni, amely egy Valaminek a Könyvéből mutat be valamit. Amikor elfoglaltam a helyemet a hatalmas Superdome-ban, és letekintettem a színpadra, melyről azt hittem, majd rendesen be lesz rendezve, rájöttem, hogy nem volt ott sem berendezés, sem szereposztás. Ehelyett, amikor a fények kialudtak, egy film indult el a stadion óriási képernyőin.

A szereplők minden mondatot közömbös pléhpofával adtak elő, és mindenki túlságosan sok sminket viselt. Olyan volt, mint egy B-kategóriás film a Biblia-csatorna produkciójában. Alig bírtam megállni, hogy ne nevessek.

Screen-Shot-2014-06-25-at-1-24-56-AM.jpg

A javukra legyen mondva, hallottam néhány kuncogást a film alatt, feltételezésem szerint a hívőktől. Hogy még mókásabb legyen a dolog, egy csapat ember sétált körbe “Csendet kérünk” feliratokat tartva, amik már elő voltak készítve, mintha tudták volna, hogy ez fog történni.

A kongresszust elhagyva arra jöttem rá, hogy sok minden, amin keresztülmentem, bizonyos fokig normális volt, noha csak amolyan bizarr szakadék módjára, vagy mint egy David Lynch filmben. (A “bizarr szakadék” eredeti angol alakja “uncanny valley”, ami egy filmes kifejezés. Minél realisztikusabb egy humán lény, annál elevenebbnek érezzük, de épp a teljes realizmus előtt van egy sáv, amikor az agy visszahőköl a látványtól. A majdnem-tökéletes ember nem csodálni való, hanem rémisztő a néző számára. - a ford.) Noha még mindig nem értem Jehova Tanúi hitét, vagy a tagjait, és bár még mindig úgy tekintek rájuk, mint begolyózott szektásokra, mégiscsak emberek ők is.

Történetesen jobban szeretik, ha megtagadhatják a pokoltüzet, mint az átlagemberek. Ők is szeretik azonban a mogyoróvajas szendvicset és ugyanúgy nevetnek egy szörnyű videón, ahogyan bárki más is tenné. Továbbá különösképpen szeretnek kongresszusokat szervezni.

 

Fordította: Eve, Columba 

Forrás: http://www.vice.com/read/the-jehovas-witnesses-annual-convention-was-so-organized-it-was-creepy 

Címkék: hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr986463915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ORION 2014.07.03. 05:52:48

@KMZ_hyperion: Hát én azt gondoltam hogy egy magas rangú ,igen jól felkészített, kiképzett jt pappal diskurálok!!! Még ilyet!

KMZ_hyperion 2014.07.03. 05:57:05

@ORION: Komolyan mondod vagy ironikusan? Most nem tudom eldönteni....

ORION 2014.07.03. 06:08:12

@Laci7000: Hiába volt visítozás ,őrjöngés ,földön fetrengés , a betegség még sem tünt el az emberből, ez csak valami hitető szellem munkája.Ha a Szentszellem működött volna akkor ott azonnali gyógyulás történt volna őrjöngés és visítozás nélkül. SZERINTEM!!!

ORION 2014.07.03. 06:13:51

Na megyek melózni. majd ütközünk a net-en.:D

Laci7000 2014.07.03. 08:38:19

@ORION: én nem vagyok "értelmetlen őrjöngés"-párti, főleg nem "hitető szellem"-párti, sőt, azt sem tudom, hogy ez a jóember hová ment el, mert nem írta le konkrétan. Azt viszont gondolom, hogy ha valahol keresik az evangélium lelket üdvözítő igazsága MELLETT a testi gyógyulást is, az nincs Isten akarata ellen.
Az ima hatékonyságára vonatkozóan pedig szerintem nagyon kategórikusan és keményen kritizálni más hívőket szerintem csak annak van joga, aki be tudja azt mutatni, hogy az ő imájára mindenki mindig azonnal meggyógyul.

timeshift (törölt) 2014.07.03. 10:29:59

@Johnny Joker:

"Ezért kiközösítés jár, ugye tudod?"

- Ennyi? Ez az összes hozzáfűznivalód?

Mást lehet, de engem nem.
Nem azért mert vagyok valaki, sőt, hanem mert Isten nem engedi.

Ahogy egyeseknek (vagyis nem mindenkinek!) megengedte, hogy idegen országban, idegenek közé keveredjen, idegen uralkodót segítsen. DE közben megőrizve a hitét Istenben, és az igazságtól egy jottányit sem eltérve!

Na most, míg más ilyen helyzetekben meghasonulhat, kétkedővé válhat, elhagyhatja Istent, addig én hihetetlenül megerősödöm, és megkeményítem a szívem, de nem Isten ellen, hanem Istenért. És az igazság ösvénye,ami egyre fényesebb lesz a teljes délig, smaragdként ragyog fel, és gyémántként tündököl, és minden utamban megemlékezem Istenről.

A tapasztalatomat meg jól megosztom másokkal, hogy ne kövesék el azt a hibát, hogy elhagyják az Élő Istent a semmiért, hazugságokért.

---

www.youtube.com/watch?v=YrgnYZW-oXg

- Ja3, még ha ilyen hangulatú dalokat nyomtak volna, az is százszor jobb/szebb/meghatóbb lett volna.

Ja4, a szemétről sem írtam, ami az összejövetel után maradt a földön: vizes, üdítőitalos palackok, mindenféle papírszemét...

@Columba:

A szent szellemet használni vélők között, ez az egyik legkonszolidáltabb volt.
Amúgy egy másik konszolidált gyülinek nagyon elkötelezett ember a nejével együtt a pénzszedés miatt hagyta el a maga gyülekezetét, mert már sokallták, amennyivel le akarták őket nyúlni.
Most mit csinálnak?
A neten néznek válogatás nélkül mindenféle egymásnak ellentmondó prédikációkat, plusz ezoterikus könyveket olvasnak.
Szerinted így mennyire ismerik, ismerhetik meg az Élő Istent?

timeshift (törölt) 2014.07.03. 10:41:04

@Laci7000:

Ha leírnám a gyüli nevét nagggyon sokan nagggyon meglepődnének.

Az ima egy kicsit sem hasonlított ezekre:

Mt 6:9-13
Dán 9:3-19

Újra: A mai csudálatos gyógyítások vétek a szent szellem ellen. Megcsúfolják, és megtagadják az erejét - Isten erejét, hatalmát.

Laci7000 2014.07.03. 10:54:18

@timeshift: az a helyzet, hogy az Isten erejével kapcsolatosan valóban vannak problematikus és vitatható hitgyakorlatok, és zavarok, de ezzel együtt is kijelenthető, hogy annál jobban nem könnyen lehet az Isten erejét és hatalmát megtagadni és megcsúfolni, ahogy Jehova Tanúi teszik... nevezetesen úgy, hogy mondvacsinált indokokkal el akarják a hívőket teljesen zárni Isten erejétől, és helyette egy vallási kényszerzubbonyba teszik őket bele, ahol minden részletre vonatkozóan meg van szabva az, hogy annak milyennek kell lennie.

Nεω 2014.07.03. 11:00:01

Különben meg az lehet, hogy amit a hitgyüli művel = Szentlélek meggyalázása. Ezzel nem vitatkozom, mert enyhén szólva is szélsőséges a szekta (ha valaki oda tartozik, bocsásson meg, személyes véleményem, senkit nem akarok megbántani).

De a JT szekta vajon nem gyalázza meg a Szentszellemet?

- Hamisan prófétálnak

(Prófécia soha sem született ember akaratából, hanem...?!!, előfordulhat, hogy tévedhet Isten lelke? Ne adj ég több mint száz éven keresztül, folyamatosan??

- A JT térítés eredményessége
Az első században ezrek keresztelkedtek egy pár óra leforgása alatt (nem ellenérv, hogy nekik nem kellett mindent újra tanítani, mert a JT "teológia szerint a zsidó vallás már hordozta szinte az összes mai "hamis tanítást, kivéve háromság).

Ma mire egy emberből JT lesz, átlagosan, az hosszú hosszú hónapok, sőt, évek. No de kérdem én, ez a Szent szellem munkája, vagy egy nagyon alapos, kidolgozott agymosásé, különféle trükkökkel keverve?

Nem inkább a farizeusokra emlékeztet a JT hatékonyság?

'Bejárják a földet, és Mire egy embert prozelitává teszek sokkal inkább gyehennára méltó lesz mint volt...' (kivonatos értelmi idézet)

Volnának még szempontok, amik "erősen kérdésessé teszik" a társulat Lélektől vezetettségét, de szerintem ez a kettő is elég annak, aki gondolkodik.

Magyarán az, hogy a hitgyüli őrjöng, és nem Isten Lelkének köszönhetően; semmiféle kapcsolatban nincs (így következtetés sem vonható le) azt illetően, hogy csak azért, mert a JTk szépen elülnek a seggükön az összejövetelen, és vakon teszik, amit a vezetőség kér, rögtön a Lélek is működne rajtuk mint szervezeten.

A tények beszéljenek, és a Biblia.

Semmi sem úgy működött az első században, ahogy a Jehova Tanúinál, ez az igazság.

Laci7000 2014.07.03. 11:18:33

@Τιμόθεος: ez teljesen jó és becsületes érvelés, tetszett.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.03. 14:12:44

@timeshift: Jó volt ez a zene, köszi. Nagyon sok keresztény ének, dicsőítés található a Youtube-on, szerintem találsz olyat is, ami talán tetszene.
Az alapján, hogy egyes, régi gyülekezetüket elhagyó emberek később mit hallgatnak és olvasnak, általánosításokat nem érdemes levonni. Miért ne tehetnék éppen azt? Ahhoz, hogy véleményed legyen, meg kell ismerned a másik fél gondolatait.

timeshift (törölt) 2014.07.04. 10:15:15

@Columba:

Főleg, ha Istenre gondolsz közben.
Tudod, minden jó, ami Isten dicsőségére/dicsőítésére szolgál.

De nem. Bármi, ami szép(en hangzik) nem jó.
A különbségtétel kell. Sátán egyik fegyvere, hogy összemos dolgokat... a jót a rosszal.

timeshift (törölt) 2014.07.04. 10:23:02

@Τιμόθεος:

Katasztrófa!

A kérdésedre a válasz: JT nem gyalázzák meg a szent szellemet, Isten erejét, sőt!

JT szellemileg próbálnak gyógyítani (mert most annak van itt az ideje...

"Semmi sem úgy működött az első században, ahogy"

- Semmi sem úgy működik, ahogy az első században. De felismerni, megalázkodni Isten hatalmas keze alatt, és közelíteni hozzá lehet. A végítéletnél beszámítják majd. AZ lesz az a kicsi jó, amiért isten mégis megbocsát.

Nεω 2014.07.04. 10:36:04

@timeshift:

Nem kérdeztem tőled semmit.

timeshift (törölt) 2014.07.04. 10:52:09

@Τιμόθεος:

"Nem kérdeztem tőled semmit."

- És az szerinted mennyire zavar engem?
Te itt másoknak - sokan másoknak - írod meg a véleményed.
Én meg másoknak - sokan másoknak - írom meg, hogy mi nem tetszik a véleményedben.

Létjogosultság? Ki dönti el?...

timeshift (törölt) 2014.07.04. 10:58:16

Kard ki kard!

Írj
az Istenedről,
a Megváltódról,
a hitedről,
a szeretetedről,
a reménységedről,
a bánatodról,
az örömödről,
bármiről, ami lélekben indít.

A rossz hír: Amit leírsz, csak neked öröm. Másoknak nem az. Innentől kezdve?...
Ki fogja össze, egyesíti azt a sok különféle örömöt?

timeshift (törölt) 2014.07.04. 11:12:56

@Columba:

:)

Neked tényleg ennyi elég? Érzelmek?
Felkorbácsolhatóak.

Gondolkodj... Isten gondolkodása szerint.
Miért hiszik azt sokan, hogy a hamis isteneket szolgálók nem tudnak szépet alkotni? Tudnak.
Válassz! Jó és rossz között.
A rossz hír: Tudnak. Sátán adja nekik - vagy nem.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.04. 12:21:26

@timeshift: Nem, az érzelmek valóban nem elegendőek...
"Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." (2Kor 12:9a)

timeshift (törölt) 2014.07.04. 12:29:05

S'tán is tud szépet:

www.youtube.com/watch?v=-dziczpYl94

A kérdés: Egy jó dallam, egy jó érzés, egy jó kis közösség (érzet)- neked ennyi elég, hogy elhagyd Istent?

Négy föld. Nem minden embernek. Csak azoknak akik hallják az igazságot.
Te hallod (nem hallottad - múlt idő) - és így reagálsz?
Mindennek meg van a maga ideje...

Neked ez nem elég?
Többet akarsz? (már most)
"Hát ne akarj." - ezt Isten mondja, és nem én, és nem csak neked. (nem hiszed? járj utána)

A Szép nem jó (feltétlenül). A Szép más (is lehet).

timeshift (törölt) 2014.07.04. 12:37:56

@Columba:

Erőtlenség? Van. Neked is. Nekem is.
DE nem hivatkozhatunk rá!
Az tudod mit jelent? A hibáid/bűneid másra hárítását. Ne tedd! Valld meg bűneid, és légy jó föld. - Ezek nélkül is megmenekülhetsz, de kérdem én (tőled is):
Így, ilyen áron akarsz megmenekülni? Annyi más módja van a megmenekülésnek, ne a 'világ szerint akarj' megmenekülni, mert az a bukás lehetőségét hordozza magában.

ORION 2014.07.04. 12:56:40

@Laci7000: Én már a legelején sejtettem azt hogy téged sem lehet ilyen extázisba eséses produkciókkal megtéveszteni.Neked erős hited és igen nagy biblia ismereted van!!!Átlátsz a szitán hogy ugy mondjam.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.04. 15:18:03

@timeshift: Én csak egyetlen módját ismerem a megmenekülésnek és az valóban nem a világ szerint van.

"Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat. Tamás erre így szólt hozzá: Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat? Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam." (Jn 14,4-6)

Laci7000 2014.07.04. 15:32:31

@ORION: az extázisról annyit, hogy igazából nem vagyok ellene, ha a Szent Szellemtől van, viszont tényleg fontos, hogy ne más szellemtől legyen. A kettőt megkülönböztetni nem mindig könnyű.

timeshift (törölt) 2014.07.04. 15:40:14

@Columba:

Nemrég kiakadtál rám és sajnáltad, hogy szóba álltál velem.
De újra kérdezem (miattad, nem magam miatt):
Írj pár gondolatot Istenről, amikor még egyedül volt, mielőtt megalkotta, létrehozta a Fiát, mintegy vajúdás közepette.
De ne felejtsd:
2. Istennél nincs változás vagy változás árnyéka, Ő mindig ugyanaz.
2. Bár sok isten van és sok úr, de az egyedül egy igaz Istenhez hasonlatos sem előtte sem után a nem teremtetett.
3. Miért kell, hogy VÉGRE megtudják, hogy Jehova az Isten? Mert nem tudják!!!
4. Tapasztalat: Jézus Isten? Jó.
De közben az emberek miért nem félik Jehovát Istenként, és miért nem tisztelik Atyaként, ahogy Jézus tette?
Jehova Isten, a Mindenható teljesen ki van véve a képletből, és nem Istenként dicsőítik, imádják Őt.
Ez miért van így?

Nεω 2014.07.04. 15:55:50

@timeshift:

Te egy büdös erkölcstelen kis nulla vagy. Egy gerinctelen alak.

Teszek rá mit produkálsz itt. Egy idióta barom vagy, semmi több.

Amiket írsz azok nevetségesek, gerinctelenek, és ostobák, akár az írójuk.

Egy büdös szektát védelmezel.

A kérdések nagy részének amit felteszel értelme sincs, mert olyan ostoba vagy, hogy még kérdezni se tudsz.

Ha írok azt nem neked és nem miattad írom, hanem azok miatt akik olvasnak itt.

Az se érdekel, ha valaki felháborodik a stílusomon. Gusztustalan vagy, és nem bírom a görényszagot sajnos.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.04. 16:01:15

@timeshift: Tudod, ez nem egészen így van. Saját magamon akadtam ki, mert belementem egy láthatóan céltalan vitába. Nem sajnáltam és most sem sajnálom, hogy szóba álltam veled. A probléma az, hogy túlságosan fekete-fehér szemüvegen keresztül látod a világot. Így a teológiai kérdéseket is. Amíg ebben nem áll be némi változás nálad, addig nem igazán fog veled senki komolyan beszélgetni. Az általad felvetett kérdésekre természetesen bőséges válaszok találhatóak, ehhez már sokan sokféle gondolatébresztőt is küldtek neked. Ha komolyan érdekelnek a válaszok, biztos vagyok benne, hogy meg fogod őket találni!! :-)))

ORION 2014.07.04. 16:22:45

@timeshift:iTT VAN EGY GONDOLAT!!! Mit kezdesz vele?? Kiváncsi vagyok?! Önmegismerő tevékenységünk által megsejthetünk valamit a Fiú származásából. Amikor valamit megismerünk, kialakul róla egy képünk (ún. verbum mentale – belső ige). Az értelmi kép azonban sokban különbözik attól, aminek hasonmása. Minél tökéletesebb a megismerés, annál jobban kimeríti a tárgy megismerhetőségét. Ha pedig önmagunkat ismerjük meg, akkor egy belső képet alakítunk ki magunkról, mely nem azonos velünk. Az Atyában azonban olyan tökéletes értelmi tevékenység van, hogy a Fiú az Isten önmagáról alkotott lelki Képe (Verbum divinum – isteni Ige) azonos magával az Istennel. Az Atya értelmi tevékenysége akkora szellemi erejű megismerés, hogy nem pusztán egy képet hoz létre, hanem önmagának valódi képmását, ÉS MIVEL ISTEN VÉGTELEN, AZ ÖNMAGÁRÓL ALKOTOTT KÉPE IS VÉGTELEN, TEHÁT ISTEN, és ezért egy valódi Ige (Verbum – Szó) születik belőle. Az Atya tehát önmagát megértve, önmagát megfogalmazva szüli a Fiút, mintegy kimondja magát a Fiúban.

timeshift (törölt) 2014.07.04. 16:25:00

@Τιμόθεος:

:)))

Tőlem máshogy is lezavarhatjuk:
1. darts
2. tollas (szabvány pályán)
3. gyorsulási verseny (vagy drift)
4. szkander (a többihez igen, de ehhez nem kell gerinc, csak csukló-, könyök-, vállízület)

Ha te nyersz úgy is jó.
Ha én nyerek úgy se rossz.
Nekem legalábbis...

Nεω 2014.07.04. 16:32:26

@timeshift:

Figyelj ide barátom!

Tele a hócipőm az önjelölt messianizmusoddal.

Hajtogatod a saját baromságodat, másokat nem hallgatsz meg. Mi a csudát képzelsz, hogy ezzel a gyogyós viselkedéssel bárkit is visszatérítesz a szektádhoz?!

Itt vagy olyan embereket látsz, akik

- Sose voltak (és remélhetőleg nem is lesznek JT-k)
- azok voltak, de kételkedni kezdtek és most olvasgatnak a szektán kívül is
- azok voltak (zömében magas pozícióban, belelátva az extra szennyes mocsokba, hazugságokba, undorító képmutatásba (mint pl én, és jó pár barátom itt)

Na most te mit akarsz itt? Velünk, ezekkel az emberekkel???

Ha érvelni, logikusan, gerincesen megnyilatkozni nem vagy hajlandó (témától függetlenül), akkor kérdezem én:

Kiket akarsz itt konvertálni?

Akik nem voltak még tanúk?
Lejáratod a nevetséges és szánalmas szektádat

Akik kétkednek?
Szerinted egy kétkedőnek segít az agymosott ostoba gerinctelen performancod?

Akik nyakig benne voltak a trutyiban és lelkiismereti válságuk lett, hogy ezt a büdös trutyit nem támogathatják (mint pl én)

Nekünk hogy segítesz? A gusztustalan modoroddal, értetlenségeddel, gondolkodási nullizmusodal?

Őszintén mondom nem tartalak hülye embernek, de ostobának és gerinctelennek a legmesszebbmenőkig.

Tudni illik:

"Semmi hazugság nem származhat az igazságból"

Ja és menj el, és tanuld meg ezt is:

"Irgalmat akarok és nem áldozatot"

timeshift (törölt) 2014.07.04. 16:36:03

@Columba:

Én csak az igazságról próbálok írni. Egyre egyszerűbben, már megközelítően sem "középiskolás fokon".

A Biblia hihetetlenül összetett, miközben végtelenül egyszerű. Sok minden mellet már csak ezért is lenyűgöző.
Az a bajom - amit nem tudok megemészteni -, hogy alapvető, nyilvánvaló dolgokat miért nem lehet elfogadni.
Példa:
Isten EGY. Ez hányszor van leírva?
Isten egy háromságisten. - Ez hányszor van leírva.
És most ne egy teológus szemszögéből közelíts, hanem egy írni-számolni alapfokon tudó halász, pásztor szemszögéből, mert ugye a Biblia MINDENKINEK íródott.

Mellékesen: Szerinted én ezen a szinten vagyok?...
De egyszerűen nem lehet tovább lépni, amíg ezt nem tisztázzuk a szívekben.

KMZ_hyperion 2014.07.04. 16:52:14

@Τιμόθεος: Ne hagyd, hogy felhúzzon:) A pszichopata, bár fájdalmat okoz másoknak, általában magát szokta szégyenteljes helyzetbe keverni. A legkomolyabb kár amit a pszichopata okozhat, az ő iránti aggodalom mások részéről és a rajta való eredménytelen segítség.

timeshift (törölt) 2014.07.04. 17:01:31

@Τιμόθεος:

Miféle mocsokról beszélsz te?
Illeszd be, hol kezdődik a mocsok:

Nem ismertem Istent, sőt, ateistaként nem is érdekelt.
Kaptak lehetőséget más egyházak, hogy megismertessék velem Istent, de nem éltek a lehetőséggel.
Aztán jöttek ők. Ketten. Angyal által vezetve? És kinyílt egy olyan csodálatos világ, amiről addig nem is álmodtam.
Élhetek nem csak a jelenben, hanem a messzi múltban, a messzi jövőben; és nem csak a földön, hanem az egész látható és láthatatlan világegyetemben.
"Vajon mi lesz tízmillió év múlva? Majd meglátjuk." - érted ezt?
Olvasom a Bibliát. Vezetve nem vezetve, és örömöm telik benne.
Kaptam már most "százannyit".
Elmegyek a gyülibe. Imádkozom, énekelek, tanulok a tesókkal, bátorítom őket a hitemmel, és ők is bátorítanak a hitükkel.
A vénekhez bármikor fordulhatok a problémámmal, akik az írások alapján segítenek is (hogy nem fogadom meg az az én saram).
Kapom az irodalmat, ami alapvetően buzdítás, és a hitünk életben tartója.

Ezzel szemben mi van a világban? Népbutítás, korrupció, hazugság, csalás, lopás, ölés, a politika, a hamis vallások, a nyereséghajhász kereskedelem részéről...

Pedig olyan egyszerű... csak a mérleg két serpenyőébe kell tenni a felhozatalt, és már fényesebb is napnál az eredmény.
Neked milyen mérleged van?

timeshift (törölt) 2014.07.04. 17:10:49

@Τιμόθεος:

Szerintem se húzd fel magad, mert nem szeretnék áldozatot (pl stroke)

Vedd úgy, hogy nem neked írtam (a múlt idő nem véletlen).

@KMZ_hyperion:

"...És a pszichopata hülyén nézett maga elé, mert nem értette, hogy képes valaki ellökni magától az egész világon felelhető legértékesebb kincset - Isten felé kinyújtott kezét."

Nεω 2014.07.04. 17:16:49

@timeshift:

Na, ha az a világ annyira csodálatos, ami kinyílott előtte az angyalok miatt, akkor menj vissza oda, legyél úttörő meg vén, meg ami akarsz, vagy kerülj be a vezető testületbe, engem az se zavar, csak hagyd békén az elméjükben beteg, romlott hitehagyottakat.

Ha annyira hiszel, akkor bízz bennünket Istenre.

Vagy azt hiszed, hogy ha Ő se tud segíteni rajtunk, akkor te majd igen?

Na mindegy, szerintem keress más ideglevezetést. Nősülj meg, rúgj be, vagy amit akarsz.

KMZ_hyperion 2014.07.04. 17:20:16

@timeshift: Csak kikényszeríted pedig nem akartam válaszolni:)

Az egész világon fellelhető legértékesebb kincs az lenne, ha az itteni filozofálgatásod helyett elmennél berúgni, ahogy Timóteusz mondja.

skybell 2014.07.04. 18:29:31

@timeshift: Üdv! Letudnád írni/vezetni, hogy milyen célból vagy indítttatásból vagy itt ezen a blogon!?

f i n i t o (törölt) 2014.07.04. 22:52:56

@skybell: @KMZ_hyperion: @Τιμόθεος: @ORION: @Columba: @Laci7000: @küzdős: @Johnny Joker:

múltkor megmondta, mi a célja ...

"Még az elején megmondtam, hogy egyedül taccsara teszem a szaros sátánista, istengyalázó oldalatokat, és... és úgy is lesz!!!!"

jehovatanui.blog.hu/2014/04/14/privat_uzenet_egy_jehova_tanujatol

sztem ezt tartsátok észben vele kapcsolatban ...

ORION 2014.07.04. 23:21:25

@undercover: ÁÁÁ Ő AHOZ OLYAN KEVÉS MINT ÁRVAHÁZBAN A SZÜLŐÉRTEKEZLET!!!

ORION 2014.07.04. 23:37:22

@undercover: Mondjuk volt hogy le akartam írni neki hogy menjen és csináljon magának egy kis testvért de nem tettem mert Ő ilyen amilyen.Most itt várom mit reagál az általam idézett gondolatra . Ha semmit --részemről a kommunikáció be van fejezve!Furcsa fickó az biztos.

KMZ_hyperion 2014.07.04. 23:49:11

@undercover:

A pszichopaták közül sokan mazochisták. Szerintem tudja, hogy a büdös életben nem lesz képes erre, de valamiért perverz gusztusa van a szócsatákra, és azt akarja, hogy üssék őt. Látszik a tobzódása minden egyes alkalommal, amikor csak írhat, amikor csak a blogján reagál. Ez az egész nem érvek-ellenérvek, de még csak nem is a különböző hitek közötti viták harca. Egy idegbeteg ember kéjes sóvárgásait elégítjük ki minden egyes rohadt kommentel, amiben hozzászólunk.

KMZ_hyperion 2014.07.04. 23:50:02

@KMZ_hyperion: Mármint, amiben őhozzá szólunk.

Laci7000 2014.07.05. 00:25:15

@undercover: Ja... tényleg, ezt már majdnem el is felejtettük ;)

Laci7000 2014.07.05. 00:27:52

@timeshift: Azt irod, hogy "kapod az irodalmat, ez a hited életben tartója".
Hát, ha a nélkül nem marad életben a hited, akkor hadd ne minősitsük, hogy az a hit mennyire haldoklik, vagy él-e egyáltalán. Nem bántásból irom, csak észrevehetnél már valamit. Bár állitólag te direkt heccelesz minket...

zenészz 2014.07.05. 11:46:07

@timeshift: :-)Világba?Úgyan az megy mint bent nálatok,csak még sok ügy nem látott napvilágot.Nálatok is van pedofil stb...Nem részeltezem.Csak te nem látod de még szerencs is,hogy nem láttod mert a végén még megbotránkoznál te is.

Még egyszer egy kérdés:Gondoljunk most a mi időnkre. Jóel próféciájának nagyobb beteljesedése a XX. század eleje óta tart. A szellemmel felkent keresztények — férfiak és nők, idősek és fiatalok — „prófétálni” kezdtek, azaz hirdették ’Isten nagyszerű dolgait’, köztük az égben létrejött Királyság jó hírét is.

És keresd meg Jeremiás könyvét,hogy ott mit ír,nem írom le ne maradj szégyenbe,de hogy meghasonlás van az is biztos.

timeshift (törölt) 2014.07.05. 14:11:37

Összegezve, semmi mást nem tettem, csak megfordítottam a dolgot.
Amit ti komolyan vesztek, azt én elvicceltem, és amit próbáltok elviccelni, azt én komolyan veszem. Ennyi. /pszichoPeti/

@skybell:

Összetettebb a probléma, mint ahogy azt @undrcover próbálja beállítani.
Egyébként is az egy személyes üzi volt, amiben nem feltétlenül ír le mindent az ember, csak azt, amit az adott egyénnek szán - figyelembe véve az (egyedi) előzményeket.

"Menj, Dániel, mert ezek a szavak be vannak zárva és pecsételve a vég idejéig.
Sokan majd megtisztítják, megfehérítik magukat, és meg lesznek finomítva.
!!! A gonoszok pedig bizony gonoszul fognak cselekedni, és egyetlen gonosz sem fogja megérteni; !!!
de aki éleslátású lesz, az megérti."
vö.
"Vigyázzatok, testvérek, nehogy bármelyikőtökben is HITETLEN, GONOSZ SZÍV fejlődjön ki valaha azáltal, HOGY ELTÁVOLODIK AZ ÉLŐ ISTENTŐL."

Ezt az oldalt olyan volt tanúk hozták létre, akik eltávolodtak az Élő Istentől, és visszatértek a világ elemi tanításaihoz, ami által újra a világ részévé váltak.

Mi volt a célom (ha már becsaltak ide)?
Két pontban:
1. Még van idő, hogy megváltozzanak, hogy visszatérjenek:
"Térj vissza, ó, Izrael, Jehovához, a te Istenedhez, mert megbotlottál vétkedben!
Vigyetek magatokkal szavakat, és térjetek vissza Jehovához!
Mondjátok neki mindannyian: »Bocsásd meg a vétket, fogadd el a jót, és mi ajkaink fiatal bikáit fogjuk felajánlani viszonzásul."
És a válasz:
"Meggyógyítom hűtlenségüket. Szeretni fogom őket szabad akaratomból, mert haragom visszafordult tőle."
- "Izrael" helyett nyugodtan odabiggyesztheti mindenki a saját nevét.

2. A gyengék, bizonytalanok pedig kitartsanak mindvégig, és ne hagyják magukat félrevezetni:
"Ki olyan bölcs, hogy megértse ezeket, és értelmes, hogy ismerje mindezt?
Mert Jehova útjai egyenesek, és az igazságosak járnak azokon; a törvényszegők viszont elbotlanak rajtuk."

/őrálló/

timeshift (törölt) 2014.07.05. 15:04:50

@ORION:

Filozófia.
Tudod mi a legnagyobb baj a filozofálgatással, amitől Pál is óv minden hívőt? Vagy úgy van, vagy nem - de inkább NEM.

"Vigyázzatok: valaki még netán zsákmányul ejt titeket a filozófia és üres megtévesztés által, ami emberek hagyománya szerint, a világ elemi dolgai szerint, és nem Krisztus szerint való."

Csak azzal foglalkozz, ami közelebb visz Istenhez értelemben és érzelemben.

A háromságtan - bárminemű magyarázattal is próbálkozzon - nem ilyen.
Bizonyíték? Állj egy templom elé, és kérdezd meg a tömött sorokban kitóduló hívőket, hogy beszéljenek egy kicsit Istenről. De ne kérdezz semmit célzottan, csak úgy önmaguktól, ami éppen az eszükbe jut.
Aztán rakd egymásmellé a hallottakat...

Jehova Isten és Jézus Krisztus csodálatos személyiségek - KÜLÖN!
Más a Nap dicsősége és más a Hold dicsősége.
Másért szép, és másért szeretjük a Napot, és megint másért szép, és másért szeretjük a Holdat - de mindkettő lenyűgöző, és mindkettőt szeretjük!
(megjegyzés: A Napot csak pár másodpercig tudod nézni, a Holdat viszont órákig is - ahogy visszatükrözi a Nap fényét...)

Nεω 2014.07.05. 17:32:25

@timeshift:

A zsidók se hisznek a háromágban, az unitáriusok sem, és még jó pár vallás. Pl. az iszlám etc.
Ennyi erővel ők is lehetnek az igaz vallás. Sőt, ők legalább nem hamis próféták, mint ti, úgyhogy inkább válasz egyet közülük, mert el vagy tévedve, de látom a háromságon beakadt a lemez.

Hiába lovagolsz a Jehova néven, mert az ÚSZ-ben nyoma sincs, mégpedig okkal nincsen.

Az ember és Isten viszonya megváltozott, bármennyire is fáj ez a JT elkorcsosult állkeresztény gyökereknek (értsd VT, nem a mezei JT-ket bántom) persze te már VT tag vagy a szememben, mert szemközt köpsz mindenkit röhögve és tudatosan.

A baj az elméleteddel, hogy amennyi problémát megoldasz, annyit megválaszolatlanul hagysz, és sajnos azok nagyobb súllyal nyomnak. PL megváltás, kegyelem stb. De persze neked ezek semmit nem jelentenek, mert te maximum barátja lehetsz az Istennek, persze azt is csak akkor ha beszakadsz és kifordulsz minden emberi mivoltodból miközben beül prédaleső farkas vagy.

Nεω 2014.07.05. 17:49:37

@timeshift:

2 Kor 3: 12-17

Olvasd el, ez rád is vonatkozik

zenészz 2014.07.05. 21:19:04

@Τιμόθεος: O szövetségben is csak a JHVH van,amire még ők sem biztosak,hogy Jehova a helyes kiejtése.És megismertettem velük a te nevedet.Melyik ez a név?Az O szövetségben 3-szor található meg az Atya név ezt felejtették el sokan Jézus idejében.Így van lovagolnak egy neven,amit a zsidók már rég mondták hogy JHVH az isteni név...Hamis próféták milió tanítás megváltoztatássa stb.

Laci7000 2014.07.05. 21:41:34

@kocsiss: A névvel kapcsolatban van egy érdekes dolog, Jákob esete... 1 Móz 32-ben.

30-as vers:
---
Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert látám az Istent színről színre, és megszabadult az én lelkem.
---
Előtte ezt kérdezi Tőle:
--
29: És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá őt ott.
---
Tehát Istennek nevezi azt, akivel találkozott, akit látott,és kérdezi a nevét.
DE előtte mit olvasunk?
--
9-es vers:
És monda Jákób: Óh én atyámnak Ábrahámnak Istene, és én atyámnak Izsáknak Istene, Jehova! ki azt mondád nékem: Térj vissza hazádba, a te rokonságod közé, s jól tészek veled:
----
Tehát a "Jehova" nevet ismerte(!) Jákób, és mégis AZT KÉRTE, hogy "MONDD MEG A TE NEVEDET"!

Nesze nektek, Jehova Tanúi! :))

Nεω 2014.07.05. 21:42:01

@kocsiss:

Még ha kellene is használni ezt a nevet (amire egyébként már nincs szükség, mert a megváltástól kezdve Atya-fiúi kapcsolatba kerültek az emberek Istennel), a Jt szekta akkor is csak szégyent hozna rá a sok hazugsággal és hamis próféciájukkal. Nem különb a többi vallásnál semmivel, csak azok ebben ludasok, emez meg abban.

Épp ezért tartom kizártnak, hogy Isten egyetlen szervezetet kitüntetne valaha is.
Egyének élik a keresztényi hitet vagy sem.
Isten nagyobb mint egy szutyok szervezet amit ostoba és pökhendi vénemberek irányítanak azt állítva magukról, hogy ők a földön az egyedüli csatorna. Könyörgöm. Kb mint ahogy a pápa az Isten földi helytartója. Ugyan kérem.

A teológia meg nem lehet olyan fontos, mert a Biblia maga sem egyértelmű sok vonatkozásban (aki mást mond, az vagy nem ismeri a Bibliát, vagy okoskodik)

Ha valaki azt állítja hogy ISMERI Istent, na az már valami. Ő írjon nekem privátban, mert ilyennel még nem találkoztam.

A timeshif félék kíméljenek, mert az nem ismeret, hanem okoskodás és felfuvalkodottság, holott semmit sem tudnak ők maguk sem.

Laci7000 2014.07.05. 21:52:01

@Τιμόθεος: szerintem igenis SZEMÉLYESEN ISMERIK a hivők Istent, de ebben az ismerésben nincs meg az "abszolút teljesség", tehát rész szerint való.
Lásd: I. Korintus levél:13:12 Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.
---
Az Ige nyilvánvalóan beszél az Isten valódi ismeretéről és személyes megismeréséről, például:
---
János Evangéliuma:14:17 Az igazságnak ama Lelkét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.
--
János Evangéliuma:10:4 És mikor kiereszti az ő juhait, előttök megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját.
---

Laci7000 2014.07.05. 22:02:45

@Laci7000: persze ezt a "személyesen ismerést" nem általánosságban, minden "hivőre" vonatkozóan értettem, de ez az Újszövetségben igenis létezik, sőt, az a sikeres hivő élet egyik alapja igazából, hogy ez mennyire van meg.

ORION 2014.07.05. 22:42:18

@Τιμόθεος: Például Te is ismered Istent!!!

ORION 2014.07.05. 22:44:22

@Τιμόθεος: Én is ismerem Istent és igyekszem sokat írni róla !

ORION 2014.07.05. 22:47:36

Én annyira ismerem hogy tudom egyek vagyunk vele!!!János 14:21 - Azon a napon megtudjátok hogy:
1. Én az Atyában vagyok
2. Ti énbennem
3. Én tibennetek

Három az egyben, egy a háromban!

ORION 2014.07.05. 23:25:16

Isten arra teremtett minket, hogy kapcsolatban legyünk vele. Jézus azt mondta, „Aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha…és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.”Jézus nem csak arra hívta az embereket, hogy kövessék a tanításait, hanem hogy őt kövessék. Azt mondta, „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” Azzal, hogy saját magát tette az igazsággá, Krisztus túllépett a különböző prófétákon és tanítókon, akik csak beszéltek az igazságról.A világ vallásaiban az egyénnek tanításokkal, eszmékkel, módszerekkel, szertartásokkal van kapcsolata. Jézuson keresztül viszont a szerető és hatalmas Istennel lehet kapcsolatunk. Beszélhetünk vele, és innentől kezdve vezetni fog az életben. Nem csak valamilyen módszerhez, filozófiához vagy valláshoz irányít. Arra hív, hogy ismerjük, tapasztaljuk az örömét, és bizonyosságunk legyen a szeretetében az élet kihívásai közepette. „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket.”

picket9 2014.07.06. 00:52:04

@ORION:
ez nem csak hallucináció?
hihetek én is sok mindent.
lehet, hogy igazad van,
de hogyan bízonyítod?

még nem láttam senkinél Isten valóságát,
csak azt, hogy ő ezt hitte.
már, bocs.

picket9 2014.07.06. 01:19:03

@ORION:
@leslie07:
[Isten arra teremtett minket, hogy kapcsolatban legyünk vele. Jézus azt mondta, „Aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha…és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.”Jézus nem csak arra hívta az embereket, hogy kövessék a tanításait, hanem hogy őt kövessék. Azt mondta, „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” Azzal, hogy saját magát tette az igazsággá, Krisztus túllépett a különböző prófétákon és tanítókon, akik csak beszéltek az igazságról.A világ vallásaiban az egyénnek tanításokkal, eszmékkel, módszerekkel, szertartásokkal van kapcsolata. Jézuson keresztül viszont a szerető és hatalmas Istennel lehet kapcsolatunk. Beszélhetünk vele, és innentől kezdve vezetni fog az életben. Nem csak valamilyen módszerhez, filozófiához vagy valláshoz irányít. Arra hív, hogy ismerjük, tapasztaljuk az örömét, és bizonyosságunk legyen a szeretetében az élet kihívásai közepette. „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket.”]

Alap kérdés még mindig; ki Jézus?

Akkor Jézus , az Ószevetségi Isten ,a JHVH?
Akárhogy ellenkezünk Leslie-vel,
de még ennél jobb magyarázatot nem adott sennki, mint ő.
Srácok, erre mit mondtok?

Alázzatok engem le, hisz veletek az Isten!
Agyon vágjuk Timeshitet, de van itt fontosabb kérdés ,mint ő.

(tud az öreg valamit ezt, nem tudom figyelmen kivül hagyni.)
Picket

ORION 2014.07.06. 06:41:46

@picket9:Ez nem halucináció ,mert ha az lenne nem változott volna meg az életem!!!Nem akarom és nem is tudom bizonyitani az igazamat. Ha nem hiszed amit mondok az nem baj de nézz urána a bibliába te magad !!! """még nem láttam senkinél Isten valóságát,"""A biblia azt mondja azért nem látjuk az igazságot mert lepel van a szemünkön!!! Hát én szt a leplet igyekszem eltüntetni.!!!!Jézus Krisztus persze hogy az Ó és az Új szövetség Istene. Pál Apostolnak Rómabeliekhez írt levele » 9. fejezet 5 Akiké az atyák, és akik közül való test szerint a Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen.!!!@leslie07: Nem kell ellenkezni mert igaza van Ő azt vallja hogy Jézus Krisztus Isten!!! , JHVH? nem JHVH? Én Atyámnak hívom az Istent.

KMZ_hyperion 2014.07.06. 09:35:51

@picket9: :) Ez amolyan Richard Dawkinsos válasz volt, szép:)

KMZ_hyperion 2014.07.06. 10:38:56

@ORION: Most nem leszólni akarom a hitedet. De mások ugyanilyen érzésekre, és ugyanilyen meggyőződésre hivatkozva akarnak szisztematikus népirtást végezni. Ők is azt mondják, hogy teljesen megváltozott az életük, és hogy most már ismerik Istent. Ha pedig megkérdezik, hogy mire alapozzák ezt, akkor azt mondják, hogy "hiszek és kész. Közöd?"

ORION 2014.07.06. 12:10:07

@KMZ_hyperion: """ ugyanilyen érzésekre, és ugyanilyen meggyőződésre hivatkozva akarnak szisztematikus népirtást végezni. """Értem amit mondasz!Én a szeretet és békesség Istenében hiszek!!!Számomra ez az EGY ISTEN LÉTEZIK!!! Ezért hidetem mindenkinek akinak csak lehet!!!Akik irtani akarnak ők nem ezt az istent ismerik.

Nεω 2014.07.06. 12:59:12

@ORION:

Komolyan jól esik a megelőlegezett bizalmad.

@Laci7000:

Igen, ismeret szinten ezeket tudom, de már JT-ként is ismertem ezeket a verseket. Nincs megtapasztalás, erről beszélek. Ha az nincs, akkor meg igazán nem ismered a másikat.

Na mindegy...

Nem sok dolgot, de párat biztosra tudok:

Igaz vallás nincs
JT ugyanúgy nem az ahogy a többi se
A Biblia alapüzenetével egyetértek
Amit lehet érteni így is meg úgy is, azzal nem foglalkozom
Ha Isten létezik, és meg akar találni, akkor úgy lesz.

KB.

Laci7000 2014.07.06. 13:56:56

@Τιμόθεος: nekem is volt/van megtapasztalásom, és ismerek más embereket is, akiknek volt/van megtapasztalásuk.
a másik dolog: az Ige alapján valóban Isten találja meg az embert, de emellett arra is van ígéret, hogy ha az ember teljes szívéből keresi Őt, akkor megtalálja, tehát rajtunk is múlik ez a dolog.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.06. 14:02:43

@Laci7000: Az lehetséges, hogy csak bizonyos típusú embereknek vannak megtapasztalásai?

Laci7000 2014.07.06. 14:07:41

@Johnny Joker: Szerintem igen, lehetséges az, hogy nem mindenki egyformán "képes" ugyanolyan megtapasztalásra... de hinni, és ezáltal egy alap szinten személyes közösségbe bejutni Istennel mindenki képes lehet hit által, főleg akkor, ha nincs valami kemény sátáni nyomás az életén.

Nεω 2014.07.06. 15:07:24

@KMZ_hyperion:

Kijelenteni nem merem, hogy nincs Isten, de nem tapasztalom. Így mondom.

Jelenleg azzal törődök, ami közvetlen hatással van a mindennapi életemre.

Persze ott a Noés párhuzam, de úgy érzem, hogy nem rajtam állt a dolog. Éveket beletettem ebbe a hitkérdésbe, és majdnem azt mondhatom, hogy teljesen feleslegesen.

Teológiai igazság nincs, a nagybetűs IGAZSÁG meg valami miatt nem mutatja magát...

Tán túl rossz vagyok... ki tudja...

(de amikor hiper jó gyerek voltam, akkor se mutatott semmit... ) ok, azt meg kenjük rá a szektára...

ÁÁ kérem,
itt valami nem stimmel.

KMZ_hyperion 2014.07.06. 15:31:56

@Τιμόθεος: Az embernek először rendbe kell tennie az életét, persze, egy ilyen szenyaság után. Az is tud elég fejfájást okozni, ami közvetlen hatással van a mindennapi életre, nemhogy még azokat a nagy kérdéseket is feszegetni.

Én csak azt mondtam, hogy én is ezekre a következtetésekre jutottam első körben.

Persze az más kérdés, hogy most úgy látom, az igazság nagyon is mutatkozik:)

karecsi 2014.07.06. 16:59:39

@Johnny Joker: Igen akit Bacchus,Opium,és Darth Vader szelleme megérint.

karecsi 2014.07.06. 17:03:04

@Τιμόθεος: Én is ugyan erre a következtetésre jutottam.

Nεω 2014.07.06. 18:26:34

@KMZ_hyperion:

"most úgy látom, az igazság nagyon is mutatkozik"

Hogy érted?

@karecsi:

Jó hogy te is itt vagy néha:-)

@Johnny Joker:

That was smashing:-)

Laci7000 2014.07.06. 20:01:40

@karecsi: javaslom a Bibliaolvasást, abból más következtetésre lehet jutni, és nem is bonyolult ;) Az Igében elég sokszor és sokféleképpen szerepel olyan nyilvánvaló megtapasztalása az Isten jelenlétének, amikor az emberek azzal találkoznak.

Laci7000 2014.07.06. 20:03:37

@karecsi: Bocs, az előbbit a Bacchus és Opiumra akartam válaszként küldeni, nem erre.

KMZ_hyperion 2014.07.06. 21:04:31

@Johnny Joker: That was like hitting with the shovel:DDD AWESOME!!

KMZ_hyperion 2014.07.06. 21:06:32

@Τιμόθεος: Hát asszem Johnnynál senki sem tudja összefogalalni jobban az emberi katyvaszt. Ehhez hozzátéve még a természetben megfigyelhető katyvaszt, hát szerintem eléggé el kellene dugni Istent a lázadó tömeg elől, ha nem rejtőzködne amúgy is:)))

karecsi 2014.07.06. 22:47:42

@Laci7000: pont az a baj, hogy sokat is olvastam és kutattam.

karecsi 2014.07.06. 23:04:38

@Τιμόθεος: én vagyok ezeken a blogokon s nem csak ezeken a watchtower

Laci7000 2014.07.06. 23:27:16

@karecsi: nem lehet, hogy keveset imádkoztál mellé?

karecsi 2014.07.07. 00:01:17

@Laci7000: mellé keveset de másképp minden nap kérem, hogy vezessen az igazságra

timeshift (törölt) 2014.07.07. 11:01:02

@Τιμόθεος:

"A zsidók se hisznek a háromágban, az unitáriusok sem, és még jó pár vallás. Pl. az iszlám etc.
Ennyi erővel ők is lehetnek az igaz vallás."

- Nem EGY gyümölcsről, hanem a gyümölcseiről ismered meg az igaz 'vallást'.

Akkor húzogassuk ki sorban az általad említetteket a Bibliában leírtak alapján:

1. A zsidók nem fogadják el Jézust Isten fiaként. Ezt nem is kell tovább ragozni. - kihúzva

2. Az unitarizmus egyik ága pl: "Az unitárius univerzalisták nagyon változatos hiteket vallanak, gyakorlatilag minden elképzelést elfogadnak az egyistenhittől kezdve a többistenhiten keresztül az ateizmusig. Egyes gyülekezeteik néha közösen elfogadott hitrendszer alapján szerveződnek, így például az Erdélyi Unitárius Egyház keresztény antitrinitárius alapokon áll, míg az amerikai CUUPS a pogányságot vallja. ...
A meglehetősen változatos hitek magukba foglalják a megtestesülés tagadásától a mindent és mindenkit Isten megtestesülésének tekintő nézetek széles sávját. Némelyek elhiszik, hogy Krisztus Isten Fia, vagy ha nem is Fia, akkor is az “Útmutató”."
- Szerintem mindkét idézet elég rosszul hangzik, így őket is nyugodtan kihúzhatjuk a listáról (nem az embereket, hanem a szervezetet!!!)

3. Iszlám? Velük nagyon sok gond van. Az egyik legsúlyosabb, hogy szerintük Jézus nem halt meg a kereszten. - kihúzva.

---

"Ha valaki azt állítja hogy ISMERI Istent, na az már valami. Ő írjon nekem privátban, mert ilyennel még nem találkoztam."

- Jézus ismeri Istent, és írt neked (is) privátban, sőt, mást is csinál: "Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és ő énvelem."

EveH 2014.07.07. 11:43:16

@timeshift: ..."eltávolodtak az Élő Istentől..."

Itt ezen a blogon nagyon sokan nem távolodtak el tőle, sőt. Csak az Őrtorony Társulattól távolodtak el. Ezt a kettőt még te sem veheted egy kalap alá, de ha igen, bizonyítsd be, hogy így van. Enélkül a bizonyíték nélkül ez a mondatod értelmetlen.
És honnan tudod, hogy mi vétkesek vagyunk? Nagy felelősség ilyet kijelenteni. Nem ismersz minket, és te is csak ugyanolyan ember vagy, mint mi, nem látsz bele senkibe sem. Én a magam részéről nem lennék képes ilyen kijelentéseket tenni anélkül, hogy személyesen ismernék valaki, valószínűleg még akkor sem...

EveH 2014.07.07. 11:52:04

@timeshift: "Csak azzal foglalkozz, ami közelebb visz Istenhez értelemben és érzelemben."
Honnan tudod, hogy kit mi visz hozzá közelebb??
Amikor megismertem a tanúkat, egyáltalán nem érdekelt a háromság elleni tantételük, később persze már jobban. De most megint ott tartok, hogy úgy gondolom, egyáltalán nem fontos az Istennel való személyes kapcsolathoz, hogy erről ki hogyan gondolkodik. És bocs, de ez megint csak olyan dolog, amit megítélni nem a te dolgod.

Nεω 2014.07.07. 12:47:44

@timeshift:

Úgy érzem magam mint akit legyőztek. Köszönöm, hogy felráztál.
Mégis csak ti vagytok az igaz vallás.
Már megyek is vissza

Nεω 2014.07.07. 13:01:18

@timeshift:

Ja és még valami, gerinctelen barátom:

A Máté 7:13- 15-ig nem igaz vagy hamis VALLÁSRÓL beszél, ellenben beszél hamis PRÓFÉTÁKRÓL, akik ti vagytok.

- 13. vers:
"Menjetek be a szoros kapun..." (aki Jézus, de ti csak egy angyalnak tekintitek, akihez még szólnotok sem szabad)

- 15. vers:
"Óvakodjatok a hamis prófétáktól (olyanoktól mint ti), akik juhok ruhájában jönnek, de belül ragadozó farkasok"

- 16. vers:
"gyümölcseikről ismeritek meg őket" Kiket?
- 17-19. vers:

"... amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt
kivágják, és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket"
Kiket? A hamis prófétákat, olyanokat mint ti.
Prófétáltok, és hazudoztok, de tűzre való a munkátok. Azt hiszitek, hogy az Atya munkáját teszitek, de ti az Ördögatyátoktól vagytok, mert hazudtok. Ő a hazugság atyja.

Nincs miről beszélnem ilyen alakokkal, mint te.

Nεω 2014.07.07. 13:36:15

@timeshift:

Ja és még valami...

Nincs kedvem kihúzogatni egyesével, amiket te húzogattál ki, de egy példa, csak az olvasók kedvéért:

Írod:

3. "Iszlám? Velük nagyon sok gond van. Az egyik legsúlyosabb, hogy szerintük Jézus nem halt meg a kereszten. - kihúzva"

Hát a helyzet az, hogy TI SEM hiszitek, hogy Jézus meghalt a kereszten. Valami kíncölöpről hazudoznak a szektavezéreid. Szóval, a te szavaiddal élve, a szektád kihúzva.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.07. 13:40:25

@timeshift: @Τιμόθεος: Bingó Timó! Jehova Tanúi nem vallják Jézus kereszthalálát, kihúzva!

Az időelszaró vagy perverz módon élvezi ha öngólt rúghat, vagy tényleg fogalma sincsen a buzgón védett vallásáról annak tanításairól, történelméről vagy mindkettő?

Nεω 2014.07.07. 14:19:28

@Johnny Joker:

Tud ő mindent, csak szórakozik itt.

Beteg ember. Néha azért reagálok rá, mert egy-egy mondata akár még logikusnak is hangzik olyanok számára, akik nincsenek teljesen képben. Amúgy gerinctelen embernek tartom.

küzdős 2014.07.07. 16:27:09

@Τιμόθεος: "Tud ő mindent, csak szórakozik itt."
Talált!
Valóban csak az olvasók miatt kellenek a válaszok, de ha javasolhatom, akkor ne illesd bántó, sértegető szavakkal, mert ezt csak a maga érdekére fogja felhasználni az olvasók előtt! Én ismerem őt és egészen más, mint itt a blogon, itt valóban csak szórakozik, ahogyan írtad is.
Azért ő soha senkit nem sértett meg olyan megszólításokkal, amibe bele lehetne kötni.
Én azt látom, hogy csak akkor kell érdemi válaszra méltatni, de nem neki címezni, ha az itt olvasókra feltételezhetően félrevezető hatással van! Ez szerintem nem sokszor fordul elő, java részben tisztán látszik a provokáció!
Érted pajti? Remélem nem neheztelsz rám az észrevételem miatt!

Nεω 2014.07.07. 19:09:44

@küzdős:

Dehogy neheztelek. Teljesen igazad van, hogy visszafoghatnám magam.

Jól lehet ő nem sérteget, szándékos provokátor, ami szerintem még rosszabb, mint ha azok alapján, amit itt bemutatott, arra a következtetésre jutok, hogy nem egyenes ember.

Nem azért jutottam erre, mert sértegetni akartam, hanem azért, mert az igazságot eltorzítva fogadja, a tényeket figyelmen
kívül hagyja stb, stb.

De vaó igaz, jogos, hogy nem kellene kikelnem magamból. Majd figyelek.

küzdős 2014.07.07. 19:40:54

@Τιμόθεος: Tesókám! Én teljesen megértelek, nem is kell magyaráznod!
Csak az olvasók érdekében írtam, amúgy tudom, hogy nehéz kiállni szó nélkül, de ha tudod, hogy mire játszik, úgy könnyebb.
Sok szellem gyümölcs termést!:DDD

EveH 2014.07.07. 20:19:38

@Τιμόθεος: Egyetértek, épp elég van, amiről biztosan tudjuk, hogy mondja a Biblia, még azokat sem tudjuk betartani. Minek akkor a bizonytalan dolgokkal foglalkozni, főleg pedig véget nem érő vitákba bonyolódni miattuk.....

ORION 2014.07.08. 08:40:16

@Τιμόθεος:""" Kijelenteni nem merem, hogy nincs Isten, de nem tapasztalom. Így mondom. """Ez furcsa számomra hogy te kicsit is kételkedsz!!!Máté Evangéliuma:21:21 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Bizony mondom néktek, ha van hitetek és nem kételkedtek, nemcsak azt cselekszitek, ami e fügefán esett, hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel és zuhanj a tengerbe, az is meglészen;-Jakab levél:1:6 De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova hány.Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól;---------Talán ezért nincs egyelőre megtapasztalás!!!Csak idő kérdése és meg fogod tapasztalni Isten szeretetét kételyek nélkül!!!Mikor teljesen el tudod azt hinni hogy téged ugyan ugy szeret az Atya mint Jézust.Ugyan olyan Fia vagy az ATYÁNAK mint Jézus, meg fog történni a megtapasztalás.Abban a pillanatban a világ legboldogabb embere leszel!!!
süti beállítások módosítása