EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Privát üzenet egy Jehova Tanújától ...

2014.04.14. 12:57 | f i n i t o (törölt) | 128 komment

Kedves Bloggerek!

Undercover az alábbi privát levelet kapta a nick kaméleonként elhíresült, a blogon rendszeresen trollkodó Jehova Tanújától.

A következtetések levonását rábízzuk az olvasóra.

Íme az üzenet:

 

1_3.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr206029328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

f i n i t o (törölt) 2014.04.14. 19:15:17

@Oswald Spengler: meg fogja unni :) neki 10 perc a modinak 2 kattintas kb

esélytelen a srac

f i n i t o (törölt) 2014.04.14. 19:18:48

@Vicarius: volt már olyan is, hogy mindenki azt irt ide amit akart, nem vezet az sehova

a srac tele szórta a posztokat szeméttel, idézetekkel, napi szöveggel, meg mindenféle hülyeségekkel

ennek semmi értelme

amúgy beteg a srac, de nagyon

ha téged boldogítana, nem biztos, hogy kívánnad hogy szabadon szóljon itt bármit

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.04.14. 19:25:56

@Vicarius: 1,5 éve azt ír, ami csak akar. Adtunk neki időt. Ennyi idő alatt kiderült, hogy képtelen a párbeszédre. Az eszmecsere nála egy ismeretlen fogalom, a vitát nem ismeri. Számtalan esélye volt, de a trollkodásra tényleg nincsen szükség.

Ha ellenérvekkel bombázna, hogy "ti itt és itt ezt írjátok, holott a Biblia itt és itt az ellenkezőjét írja" vagy ilyesmi, akkor nyugodtan írogathatna.

Nem az a gond, hogy más a véleménye, érted? Nyugodtan leírhatja bárki az eltérő nézeteit és véleményét, de itt nem erről van szó.

Vicarius 2014.04.14. 19:28:54

@Johnny Joker: Jól van, no. Védeném azt, amiben vagyok.Na de nem minden áron.

picket9 2014.04.14. 19:30:14

@Vicarius:
Ne aggodj, én épp itt ülök az emlékünnepen. És akkor mi van, minek parazol te?
Én egy ideig tiltanam ki, mert több mint egy évet adtunk neki, tehat miröl beszelünk?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.04.14. 19:31:49

@picket9: Egyél, igyál!!! Miért ne lehetnél felkent? >D

Vicarius 2014.04.14. 19:32:59

@picket9: Nem tudlak követni. Miért vagy ott, ha mást hiszel?Esetleg tudósító vagy, mert az rendicsek.

picket9 2014.04.14. 19:40:22

@Vicarius:
Jo buli,
Család miatt főleg.
Meg van egy két jó haver.
Minket nem választ szét egy felekezet; )

Vicarius 2014.04.14. 19:40:40

@picket9: Én a budin ülök, mert nagyon "beteg vagyok". Várom haza a megújult házastársam, akinek bor illatú lesz a lehelete és vidáman meséli el azt, hogy miképpen érzi a megmentését és miért aggódik értem. Van lelki furkám is egy nagyon, de a betegség, az betegség.
Pardon, lehet, hogy ki kell futamodjak innen és egy jw orgos mesével kell altatni magam, mert ki tudja, mikor lesz a vég.

picket9 2014.04.14. 19:42:59

Most megy körbe a paszka

picket9 2014.04.14. 19:45:23

@Vicarius:
Ő is ivott?
Igaza van; )

picket9 2014.04.14. 19:47:12

Most adjak körbe a bort, de most ima van elotte

Vicarius 2014.04.14. 19:55:01

@picket9: Dehogy ivott. Bár ivott volna.Még a végén együtt is értenénk.

picket9 2014.04.14. 19:56:07

Nick kameleon, Te.is részt veszel az emlekunnepen?. Nagyon dicséretes!, ha igy teszel

picket9 2014.04.14. 19:57:37

Zaras, 1janos 4:9
Vege.
:)

f i n i t o (törölt) 2014.04.14. 20:20:58

@picket9: hála az istennek, én ebben az évben sem voltam, és nem is hiányzik, de aze kösz a tudósítást, fogadnék, hogy kb ugyanolyan nulla volt, mint a tavalyi :)

Nεω 2014.04.14. 21:41:43

@Vicarius:

Nem értek egyet veled. Már leírtam karalábénak is (ha nem is neki, arra amit írt).

Nem jó a jt szervezetet összehasonlítani egy privát bloggal! Ez egy magántulajdonban levő blog, ahol nem kötelező kommentelni, DE ha valaki úgy dönt, hogy megteszi, akkor viszont vannak szabályok a normális kommentelők érdekében.

A Jt szervezettel se lenne baj (csak a tantételei alapján, mert mindenki abban hisz, amiben akar, HA nem csesznék el a fiatalok jövőjét, nem szakítanák szét a családokat és nem hunynának szemet sok mocskosság felett (pedofília, kettős mérce, nők megerőszakolása, vérkérdés stb stb).

Az, hogy a tantételeik is szét vannak szedve darabokra a blogon, csak azt mutatja, hogy azokat sem tudják megvédeni.

Csináljanak egy klubbot ahonnan lehet méltósággal távozni, ha valaki akar és ne menjenek bele mások életének irányításába.

A nickkaméleont igen is kontrollálni kell. Ha nem viselkedik akkor meg kitiltani innen.

Szólásszabadság van? Persze, de nekem meg jogom van ahhoz, hogy ne húzzanak fel ilyen emberek és ne tegyék tönkre egy blog munkáját amiben fordítók, cikkírók és önkéntesek dolgoznak.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.14. 21:54:36

@Vicarius: Az ő esete már régen nem a szólás szabadságról szól. Ha te még aktív JT vagy el kellene ítélned a stílusa, a személyeskedése és a durvasága miatt. Persze már te sem vagy az a jó szellemiségű testvér. Nemde? Ilyen módszerrel akar(t) hatni ránk, hogy milyen rossz úton járunk(?). Te meg véded őt?
Johnny-nak igaza van: "Ennyi idő alatt kiderült, hogy képtelen a párbeszédre. Az eszmecsere nála egy ismeretlen fogalom, a vitát nem ismeri. Számtalan esélye volt, de a trollkodásra tényleg nincsen szükség." Ámen.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.14. 22:00:50

@Τιμόθεος: Csatlakozom ehhez a bejegyzéshez. Az a munkamennyiség, ami ebben a blogban van, tiszteletet és megbecsülést érdemel. Igen is ideje volt, hogy egy kis "rendre szoktatás" történjen. A "szobatisztaság" kötelező és ne piszkítson senki a másik eszmei értékébe.

picket9 2014.04.14. 22:01:04

@Τιμόθεος:
@Johnny Joker:

Én 3 hónapra szavazok.
Már csak magunk miatt is.
Ez nem olyan durva.
Ne hogy már, a nyúl vigye a puskát.
Kit érdekelnek a jogai?
Maradjon már nyugton egy picit a csíra, aztán lássuk mire megyünk nélküle.
Én szerintem folyamatosan csúcsokat fogunk dönteni a kommentek minőségében és számában.
Ahogy a Tanúk is kivágják, akik nem tetszenek nekik, mi miért ne tehetnénk?

Érezze a saját cége szabályait magán is.

Olyan negatív a kisugárzása, hogy mindenki a falra mászik tőle.

Ez nem kell ide, mert visszafogja a pozitiv gondolatokat.

De, majd JJ eldönti.
Ez az ő blogja, én csak tisztelettel javasolok.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.14. 22:08:40

@picket9: Azért azt is számításba kell venni, hogy nem tudjuk mit képes még megtenni az igaza érdekében. Ha tényleg beteg, mondjuk pszichopata, akkor mi van? Ki vállalja fel közületek, ha tényleg valami hülyeséget akar tenni. Eléggé bedurvult, úgyhogy tényleg Johnny-nak mérlegelnie kell, mit tesz. Szerintem kötelességünk támogatni a döntését, bármi legyen is az. Ha valaki nem akarja, akkor lépjen le és az észt ne ossza! /Nem bántásból írtam!/

picket9 2014.04.14. 22:34:50

@Egonymus+:
Mire gondolsz?
Ő (nick kaméleon) írja szabályokat?
Nem hiszem.
3 hónap kizárás, ez a minimum.
Már megint erről a figuráról beszélünk.

Ő a múlt, megszűnt létezni itt.

Ne szívassatok, mit parázunk ettől a pszihopatától?
Megpörgetjük a tengelye körül,
és azt se tudja merre van arccal.

Tacsra vágja a blogot?
Ez egy vicc, majd mi leintegráljuk,
leszotjuk nullával, és megnézzük a végeredményt.
Operation illegal lesz.

Haha, haha, jót röhögök rajta.
:)

Lépjünk már túl ezen, és keressünk új célokat.

De majd JJ bácsi eldönti,engem nem érdekel.

ORION 2014.04.15. 07:32:39

Emlékünnep!!! Kínálják a bort és nem kell senkinek!!! Miféle ünnep az??? Én a templomban iszom a bort mikor kínálnak!!!Még jóóóóóóóóó!!!Megünnepelem Jézust mert a mennybe hívott magához!!!Nincs is ennél nagyobb csoda!!!

Toronyőrbácsi 2014.04.15. 13:26:23

A bort ne is említsétek! Valamelyik nap én is emlékünnepeztem egyedül, de a boros részt a biztonság kedvéért többször megismételtem. Jobb félni, mint megijedni alapon. Nagyon jól sikerült. Másnap meg volt "előzmények törlése":)
Szerintem egyébként hagyjátok a csávót, hiszen csak egy szerencsétlen kísérlet (WTBTS) áldozata. Schrödinger macskája vajon túlélte?
Előbb utóbb ő is így jár, de a zene se rossz.
www.youtube.com/watch?v=kbWlq4yW3Vs

leslie07 2014.04.15. 13:42:48

@nicku: Igazad van,egy pár éve, amikor az index fórumon felvetettem , hogy a harmincas években Berlinben megrendezett kongresszuson
horogkersztes zászók díszítették a sportcsarnokot, az egyik duhében azt írta, hogy fel kellene engem húzni a zászlórudra.
Sajnos jehova tanúi kozul sokan csak megjátszák
magukat az osszejoveteleken.
Amikor névtelenségbe burkolódzhatnak, vagy olyan kornyezetben vannak, akik nem ismerik oket, bizony elobujik beloluk jehova szelleme.

leslie07 2014.04.15. 13:49:24

@Egonymus+: @picket9: Sajnálom azokat a tanúkat, akik benn maradnak az OT bálványszervezetben.Sokan a családjuk miatt
maradnak. Csakhogy nem sokára meg kell majd tapasztalniuk, hogy eroszakos vének kezdik majd
verni a nyájat.

leslie07 2014.04.15. 13:53:54

@picket9: az én idoben 2001-ben is volt ima. Felkinálják az áldozatot a sátánistennek jehovának.
A jelképegbol csak a gonosz szellemétol betoltekezett személyek fogyaszthatnak, foleg az OT kozpontban.
A tobbieknek, akik még nem merítkeztek be
az ordog jehovájának szellemébe tilos a fogyasztás. Ha valaki mégis naívan azt gondolva,hogy keresztény osszejovetelen van,
mégis fogyaszt a tiltott jelképekbol, megjegyzik, figyelik minden kijelentését,hogy kirekesszék, mert megsértették jehova uatsítását. Vegyétek, de csak nézzétek!

leslie07 2014.04.15. 13:56:21

@leslie07: Ja annak idején azt ís várták, hogy megbetegszek , majd meghalok, mert megszegtem a tilalmat. Aki legjobban várta a halálomat
az a vén távozott el pár év mulva az foldi testébol.

ORION 2014.04.15. 13:56:37

SENKITŐL SE FÉLÜNK, JÉZUS A VEZÉRÜNK!!!!

leslie07 2014.04.15. 14:02:57

@nicku: Nem baj, ok megtapasztalják majd egyenként a saját gyulekezetukben az ilyeneket.
Mivel ide csak ártó szándékkal irogat,amit ki is jelentett,a legegyszerubb megoldás a kipenderítés.
Ha majd megtér az igaz Istenhez Krisztushoz, és visszatér ellenben nem kell megemlékezni a multbeli dolgairól.Be kell fogadni szeretettel.

ORION 2014.04.15. 14:04:41

@leslie07: Pedig a pásztornak nem azért van a botja hogy a nyájat verje vele , hanem hogy a farkast.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.04.15. 14:07:07

Nickkaméleon testvérünk tavaly engem életveszélyesen megfenyegetett. Akkoriban a Johnny kérdezte is, hogy feljelentse-e. Mivel én adom a nevem, és a személyazonosságom a nickemhez, ezért az én esetemben nincs lehetőség elbújni az ilyen idióták elől. Meggyőződésem, hogy a kommentjeivel semmilyen hasznot nem hoz a blognak. Inkább csak kárt. Arról nem is beszélve, hogy egyértelmű mentális zavarai vannak, ami bizonyos mértékű felelősséget hárít ránk. Azzal, hogy engedjük, hogy itt garázdálkodjon, azzal hozzájárulunk, hogy az elmezavarja táptalajra leljen, és abból táplálkozzon. Ezzel viszont súlyos problémák alakulhatnak ki a magánéletében, illetve a már meglévők súlyosbodhatnak. Szerintem neki is az érdeke, hogy innen eltünjön, minden nickjével, és kommentjével együtt

leslie07 2014.04.15. 14:40:06

Igen, ha van legalább egy pásztor.
De ha csak farkasok vannak, és a nyáj?
No meg a farkasok is egymásnak ugranak gyakorta Ortornyoséknál.

f i n i t o (törölt) 2014.04.15. 14:48:36

@sefatias: sztem fel kellett volna jelenteni anno! én is úgy látom, hogy egy beteg embernek nem kell terepet biztosítani, hogy még jobban begolyózzon

hotspur 2014.04.15. 16:26:28

Én ezen nem lepődöm meg... Szerintem JT-i nagyon sok mindent elfojtanak magukban, ami egyszer így vagy úgy kitör onnan... A saját apám (évekig ált. úttörő, vén, stb.) legutolsó szavai ezek voltak nekem: "Azért mindig nézz a hátad mögé mostantól". Azóta nem beszéltem vele. Szerintem csak szánni kell ezeket az embereket, vagy tudomást sem venni róluk, nem feljelenteni.

ORION 2014.04.15. 16:57:56

@hotspur: Sajnos a tanuk nem hiába a tagadás apostolai.Megtagadják Krisztust,családtagjaikat,barátaikat meg mindent ami szent.Az ördög dolgozik ebben a szektában veszedelmesen.Ezért ilyen agresszívak egyesek.

Toronyőrbácsi 2014.04.15. 18:36:55

@sefatias: Hát, Sefa, elég butuska voltál, hogy ennyire kiadtad magad. Biztos vagyok benne, hogy csakis jó szándékból. De pont te nem figyelsz ilyen dolgokra? Nem gondoltál az elmebetegekre? Az én véleményem is az, hogy ki kell hívni rá a rendőrséget. MOST!!! Amíg valakinek baja nem lesz. Kiszámíthatatlan és gyáva. Ez az egyik legrosszabb fajta. Most is közveszélyes.
Vaaaaaaaaagy küldd el hozzám! Úgy kezelem majd, mint egy régi verdát. Kezelésbe veszem, és helyrepofozom :) Volt már dolgom hasonlóval. Megoldottam :::)))
www.youtube.com/watch?v=Xc9POla-hIg

f i n i t o (törölt) 2014.04.15. 18:52:19

A srác egy ösztön lény, nem gondolta át, hogy a privát köpködése, fröcsögése azonnal kikerül a blogra :)

Nem fogja fel, hogy totál lejáratja Jehova Tanúit.

De a lényeg: beteg a srác, tuti.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.04.15. 19:39:26

@Toronyőrbácsi: én nem tudok bújkálni. A blogomat csakis úgy képviselhetem hitelesen, ha a nevemet adom hozzá.És ahogy Reboot kolléga mondta volt: Nekem közlési mániám van :)

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.16. 10:34:33

@sefatias: Reboot! Hol van ő már? A múlté. Elhagyott minket. :)

f i n i t o (törölt) 2014.04.16. 10:37:24

@Egonymus+: @sefatias: itt ez a jó kis szőke csaj :) jobb ez mint a reboot :D

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.16. 10:40:50

@undercover: Egy kopaszodó "öregúrnál" mindenképpen. :)))

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.04.16. 10:41:05

Ha már közlési mánia: Hétvégén megyek Zalába. Nem bánnám, ha a hirnökök megszólítanának. Úgy várom már

picket9 2014.04.17. 00:22:57

@leslie07:
" Sajnálom azokat a tanúkat, akik benn maradnak az OT bálványszervezetben.Sokan a családjuk miatt
maradnak. Csakhogy nem sokára meg kell majd tapasztalniuk, hogy eroszakos vének kezdik majd verni a nyájat."

Szia, vártam ezt a kommentet, 100%-ra vettem ezt, amikor leírtam, hogy ott vagyok.
De családot nem tagad meg az ember.
Lehet, hogy igazad van, de hagy csináljam amit akarok. Ebből tanulok.
azért mert megfigyelőként ott van az ember még nem szívja be azt a szellemet.

A sajnálat elfogadható a részedről,
de kicsit erős volt számomra!
Látod, még sajnáltatom magamat egy kicsit, de lehet mert lesajnáltál. :)
Ne aggódj, nem gyávaságból voltam ott, ehhez arc kell azért.
És még nyomtam a kommenteket is a mobilon.
Te is elmehettél volna, hogy szabadíts a népet.
Én is jót beszélgettem egy-két tesóval,
szerintem aznap éjszaka nem aludtak.

picket9 2014.04.17. 00:41:06

@undercover:
@Johnny Joker:

Hol van nick kaméleon ?
Csak nem kizártuk? Jujj.
kap egy kis bűntit, mer bombázott itt
mindenkit a negatív kisugárzásával :)

nekem ezt írta.

[ Szia picket9!

one day üzent neked a blog.hu adatlapodon:

aki voltam, és a célom sem változott.
Még írtam két üzenetet reboot-nak, de azokat már nem merte közölni, ugyanis rá nézve kellemetlen volt. Kicsit játszottam a sráccal azt bizonyítandó, hogy mennyire (meg)vezethető, bár ő független gondolkodónak képzeli magát.
Szóval nem vagyok sem beteg, sem szemét, sem rosszakaró.
Ja, és innen már "A" levél küldése előtt kizártak, azért írok itt, így.

Ha még érdekel az igazság:

mjhvalasz.blog.hu/

Csakazértis! :) ]

"Ha még érdekel az igazság: "
Az igazság érdekel, majd a bünti után meséld el.
(közben ez az emailedet is törölted szokásodhoz hűen, igy nem tudtam válaszolni.)

De nincs haverság, korrektség lehet.
Tudod elég nyugodtak vagyunk, de amit itt lemüveltél, azt nem felejtjük jó darabig.

Kapd össze magad, mert nem otthon vagy, hogy
ilyen stílusban nyomd itt a továbbiakban.
A legjobbakat.

leslie07 2014.04.17. 08:13:22

@picket9: Kedves picket9, úgy általánosságban gondoltam.Nem lesajnálásnak szántam, inkább egyuttérzésnek.Nem szabály, hogy minden gyulekezetben megnyilvánul a ôfarkasok" tevékenységének a drasztikus formája.
Én is ott voltam annak idején 2001-ben az "Emlékunnepen",akkor még azt gondolva, hogy
hátha segíthetek.Az Emlékunnep elott tartottam az utolsó eloadásomat, amelyben kértem, hogy nyissák meg Krisztusnak az ajtót és engedjék be , majd az Émlékunnepen , mivel én szolgáltam fel a "jelképeket" kihasználtam a lehetoséget és megtortem a kenyeret és mielott korbe adtam volna fogyasztottam belole, sot a borból is.
Azt gondolod felbátrorodott bárki is?
Az Émlékunnep végén korbevettek. Voltak Németországból is vendégek. A Német családapa konnyezett, hogy o maga is évek óta érzi, hogy így kellene megunnepelni Krisztus halálát, ahogyan azt o maga is megparancsolta.Konnyek kozott említette meg
hogy milyen régen van lekiismeret furdalása
emiatt. De fél attól, hogy megbélyegzik,kétségbevonják, hogy oszinte
meggyozodés vezérelte.
És ebben igaza volt.
Az emlékunnep után a vének hamarosan beidéztek raportra.Azt firtatták, hogy hogy képzelem én, hogy visszaéltem a bizalmukkal,
és rebbiliót idéztem elo az emlékunnepen.
Aztán elkezdték szememre vetni az eloadásaimban elhangzott , az OT szervezet
álláspontjától eltéro kijelentéseket.
Utaltak rá, hogy sokan a testvérek is jelezték , hogy aggódnak miatta, hogy hitehagyott nézeteket terjesztek.
A végén azokból lettek alegnagyobb vádlóim,akik a kenyeremet ették. Azok kezdeményezték a kirekesztésemet.
Ugyhogy kedves oicked 9, rá kellett dobbennem, hogy belulrol nem sokat segíthettem, hisz a szervezet ordogpapjai
a Sátán szellemétol uralva, úgy bezsabályozták a szervezetet, hogy még a legkissebb esélye sincs meg annak, hogy belulrol bárkinek is segítséget lehessen nyujtani. Nem véletlenul utalt pál arra, hogy
lehetetlen igazaknak a hazugság szervezetében megállni.

2. Kor. 6:11 A mi szánk megnyílt ti néktek, korinthusiak, a mi szívünk kitárult. 12 Nem mi bennünk vagytok szorosságban, hanem szorosságban vagytok a ti szívetekben. 13 Viszonzásul (mint gyermekeimnek szólok) tárjátok ki ti is szíveteket. 14 Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? 15 És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? 16 Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek. 17 Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, 18 És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.

f i n i t o (törölt) 2014.04.17. 19:05:59

@Toronyőrbácsi: @Egonymus+:

Kedves Kommentelők!

Ezt inkább beszéljétek meg privátban.
Az eddigi személyeskedő kommenteket törlöm.

f i n i t o (törölt) 2014.04.17. 19:22:37

@picket9: hahahahaha :D

a srác egy megrögzött hazudozó! szivesen átküldöm bárkinek azt a két levelet, amit nekem küldött ... szánalmas erőlködés volt, hogy megpróbálja csökkenteni a károkat, amit okozott magának és a szervezetnek

de :)

ha visszajön, akkor ki fogom rakatni azokat is :) nem kell minden puskaport azonnal elsütni :D

majd megtanulja, hogy könnyen öngólt lő, ha velem szórakozik :)

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.18. 16:36:03

@m o d e r a t o r: Nem teljesen értek egyet a törléssel, mert moderátori munka az ordenáré, obszcén szavak kiszűrése és a kommentelő figyelmeztetése. Persze, ha féltékenyek vagytok a moderátori munkára, megértem a törlést. Javasolnám, hogy a fórumra tegyétek át a szerintetek nem a témához kapcsolódó hozzászólásokat. Ebben az esetben a törlés nem volt indokolt, hacsak nem Toronyőrbácsi érdekében (de ez részrehajlás). Ciki volt neki ezért nem is reagált. :) Differenciáltabb moderálást!

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.18. 16:38:47

@m o d e r a t o r: A részemről egyáltalán nem volt személyeskedő Toronyőrbácsi helyreigazítása. A ti dolgotok lett volna!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.04.18. 18:54:31

szerintem nem is kellene engedni a kommentelést :DDDDD

küzdős 2014.04.18. 19:27:47

@sefatias: Itt van vége a blognak!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.04.18. 20:20:52

Nagy kár lenne, ha ez így alakulna, de azért nem hiszem, hogy így lesz. :-)

Toronyőrbácsi 2014.04.18. 20:29:02

@Egonymus+: He,he! Hogy ki, mi alapján, hogyan töröl kommentet, az nem az én dolgom. Az, hogy mennyire személyre szabott, azt mindenki láthatja. Már elmondtam, hogy nem hozzád szóltam. Jött egy válasz, és reagáltam. Engem töröltek a semmiért.
Kérdés:A BLOGETIKETT kire vonatkozik? Van kivétel? Mi alapján mérik az embert? Mert ha korrektek akarunk lenni, akkor az utolsó egy hét kommentjeiből lehetne szemezgetni.
Úgyhogy kedves moderátorok, nem ártana figyelni! legközelebb nagyobb elánnal fussatok neki!
Küldök ajándékzenét, hogy vigasztalódjatok:
www.youtube.com/watch?v=5sRIVC6RrHs
@küzdős: Már rég vége van.
www.youtube.com/watch?v=6N2q6yhBycY

küzdős 2014.04.18. 21:23:15

@Toronyőrbácsi: Köszi tesó! teljesen egyet értek veled! Ákos továbbra is kedvencem.
Témától eltértem kérem a végleges törlésem!
Ez már nem az!!!!!

küzdős 2014.04.18. 21:25:32

@Columba: Jövő héten megbeszéljük. Szerintem így lesz, ha így van.

picket9 2014.04.18. 21:38:54

Most az a gond, hogy törölt a modi néhány kommentet?
Hirtelen megint lett egy nagy hangulat váltás?
Valaki elmagyarázná mi a lényeg?
Remélem valaki nem itt akarja az életművét felépíteni, mert igy olvasva kicsit furák ezek a kommentek és érzelgősek.

Nεω 2014.04.18. 21:40:38

@küzdős:

Kutyakukit haldoklik ez a blog uram!

Majd elrendezodik a suj a fogyokura utan es olyan szep lesz mint egy manokken. Higgy nekem!

Jo cikkek kellenek, jo forditasok es annyi.
A jo kommentek sem elhanyagolhatok persze, de nem artan szerintem felfognia mindenkinek (ezt most nem rad vagy neked celozva irom, ugyanakkor magamat is beleertve), hogy a cel nem az lenne, hogy egymas torkat cincaljuk.

Komoly jol atgondolt kommentek (persze szerintem a jo kedv sem elhanyagolhato:-)) lennenek a hab a tortan.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.18. 22:09:44

Nem jó felé haladunk. Ilyenkor jó lenne, ha "főnök (JJ)" is hallatná a hangját. Akinek csak "moslékkal" együtt jönnek ki a szavak a száján, az még jó is, hogy nem hozzám szólt. Persze ez megint nem személyeskedés, mivel általánosságban mindenkire vonatkoztatható.

küzdős 2014.04.18. 22:19:26

@Τιμόθεος:
Uram!
Egy nagy kutyakakit rendeződik így!
Amikor ide először látogattam, egy vidám de komoly oldal volt! Most ravatal! Neked lehet, hogy tetszik, de nekem egyre inkább nem jön be a gyászos hangulat!
Kicsit nézz szét, mennyien passzívak lettek a régiek közül! Vajh miért? Csak ennyit a részemről! Azért javaslom, hogy nézegesd az egy évvel korábbi élet képeket, meg a mostani szigorú moderáltakat, aztán mindenki eldöntheti a különbséget!
Na megyek is a háttérbe, aztán, ha érdemesnek látom, jelzek.
Nincs harag tesó, csak véleményeztem!

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.18. 22:23:51

@küzdős: Teljesen igazad van. A "diszkosz" óta is sokan eltűntek és nem jöttek vissza. Kár!

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.18. 22:26:06

@küzdős: Ezért a "Vajh miért?" kérdésért, egy Lőrincze Lajos LÁJK! :)

küzdős 2014.04.18. 22:40:56

@Egonymus+: Tudom, hogy te is ezt gondolod, mert többször is jelezted! Ez van Tesó!
Nem feltétlenül kell itt hangoskodnunk és hozzá szólnunk! Én nagy zuhanást látok a színvonalban, de ez az én dolgom, meg azoké, akiket nagyon szerettem itt, de már nincsenek!
A mostani rendszer megöli a blogot, vagy már meg is ölte számomra!
Lépnem is kell, egy ideig tuti nem jelentkezem, de privátban tarthatjuk a kapcsolatot.
Nyugi van, nincs harag senkivel!!!

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.18. 22:55:32

@küzdős: Nagy péntek van. Ezért böjt van a blogon is. Johnny a locsoló verseket faragja rímbe. :)))

f i n i t o (törölt) 2014.04.18. 23:42:51

Kedves Kommentelők!

A moderálással kapcsolatban ezek a tények:

17-én 1 db komment lett törölve személyeskedés miatt, Toronyőrbácsié.
16-án 1 db komment lett törölve mert a 17-ei előzményéül szolgált, Egonimus+é.
15-én dan_delion személyes - a blogot nem érintő - okok miatt kérte az összes kommentjének a törlését.
13-án one day 1 heti kizárást kapott trollkodásért.
12-én leslie07 és Laci7000 hosszas offolást után meg lett kérve, hogy a blog fórumon folytassák a beszélgetést.

Nem sorolom tovább. Lehet abban hinni, hogy a moderálás tönkre teszi a blogot, de nem biztos, hogy érdemes.

Az offolással kapcsolatban korábban többen nehezményeztétek, hogy az azonnali figyelmeztetés tönkre teszi a beszélgetéseket. Ezért úgy döntöttünk, jó egy hete, hogy csak a már lezárult, több napos beszélgetéseket másoljuk át a blog fórumba, illetve csak akkor szólunk, hogy a blog fórumon kellene folytatni az aktuális beszélgetést, ha valaki tényleg nagyon eltért a témától, és a kommentek túlnyomó része már nem is az eredeti posztról szól. Úgy látjuk, ez egy olyan középutas megoldás, ami hasznos, és előrevivő.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.19. 00:10:04

@m o d e r a t o r: Alkalmasabb személy(ek) kellene(nének) moderatornak. Nem személyeskedés. Tény.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.19. 00:17:49

@m o d e r a t o r: Persze minden elismerés, tisztelet és köszönet a munkátokért. Egyet viszont látni kellene. Felnőtt emberek vagyunk és egy bizonyos határon túl, nem toleráljuk az általatok helyeselt rend betartatását. Már nem kértek, figyelmeztettek, hanem töröltök és utólag magyarázkodtok. Következetesebben kell ezt a feladatot ellátni.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.04.19. 09:06:55

Mindjárt indulok zalaegerszegre. Remélem lesznek olyanok, akik utcán tanuskodnak

f i n i t o (törölt) 2014.04.19. 09:57:40

@Egonymus+:

Kedves Kommentelő!

A tényeket alá szokták támasztani bizonyítékokkal.

Én leirtam, hogy az elmúlt 1 hétben milyen moderálását érintő dolog történt. Azok tények. 1 hét alatt 1 kérés volt hosszas offolás után, amit az érintettek elfogadtak, illetve a ti 1-1 kommentelek lett törölve, valamint one day 1 hétre kitíltva.

Ez biztosan nem érinti a blog életét drámaian. De lehet, hogy tévedünk? Fejtsd ki légyszíves, írd le, hogy mit csinálnál másként.

Kérlek vedd figyelembe, hogy olyan eljárásokat fogalmaz meg, ami várhatóan a többség szemében osztatlan sikert fog aratni!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.04.19. 20:15:09

Hát nem sok komment jött össze ma...

küzdős 2014.04.19. 21:28:20

@sefatias: A moderátor szerint alig van moderálni való! Ez az év vicce! Mi a fenét lehetne moderálni, a semmiből?
Az utóbbi időkben már nem is írnak kötetlenül, mert tudják, hogy ez nem nyert!
Aki meg próbálkozik, az már mesterséges, vissza fogott, ezért nem moderálható! Első lépésben vissza van fogva mindenki, aztán ettől a kommentelés vissza van szorítva a szabadságtól! Eredmény: Nulla egyéniség, nulla egyéni vélemény, mert, ha igazat akarok mondani, a szívemből, akkor törölnek!
Nem kellene dicsekedni a törölt, moderált hozzászólásokkal! Mivel senki
nem meri magát adni, ezért a blog
szunnyad! Nem a semmit kell moderálni!
Régen alig lehetett követni a hozzászólásokat, mert pörögtek! Most a kevés is vissza van fogva! Nem kéne dicsekedni azzal, hogy milyen kevés törlés volt, mert a semmiből nem is kell sok munkát végezni!
Az új módszer, amit díjaznak, az a halála a blognak! Nincsenek őszinte hozzászólások, mert tudni való, hogy törölve lesznek.
Ezért mindenki passzívvá válik, vagy lázad!
Jó úton járnak, ha ki akarjátok végezni a jó hangulatot, a kötetlenséget!
Na ez csak időn túli volt, de így van!
Éljen a pangás!

Nεω 2014.04.20. 00:00:08

@küzdős: @sefatias: @Egonymus+:

Jó napot mindenkinek.

Úgy látom uraim, hogy féligazságot közöltök.

véleményem szerint nem azért nem pörög a blog, mert a mocskos moderátor/ok megszállták a blogot, hanem azért, mert az utóbbi napokban/héten kevés cikk lett feltöltve.

A helyett például, hogy (nem mindegyikőtöknek írom, de majd magára ismer akinek szól) vitafórummá alakítanánk a blogot miközben a moderálásra kenjük a kommentek számában megfigyelhető számszerű csökkentést, lehet, hogy azon kellene gondolkodni, hogy mit tudunk hozzá tenni mi magunk.

Félreértés ne essék, pártatlanul szemlélem a kialakult vitát, és attól függetlenül, hogy magam sem tartok indokoltnak minden egyes törlést, nem hinném, hogy bárminek is a rovására menne. Lehet, hogy rosszul látom.

Szeretem mindegyikkőtök hozzászólásait, de nyugodtan írhattok ide cikket, vagy fordíthattok vagy bármi más, és higgyétek el a kommentek is szaporodni fognak.

Sajnos durva másfél héten voltam túl és sem fordítani sem cikket írni nem tudtam.

Szóval, rajtatok a sor, emeljétek a blog színvonalát ne "csak" a hozzászólásaitokkal, hanem ahogy tudjátok, és majd jönnek a hozzászólások is.

Velem lehet vitatkozni, nem sértődöm meg, de én speciel így látom.

leslie07 2014.04.20. 05:25:16

@küzdős: kedves barátom. Én nem a moderálásban látom a problémát, hisz a moderálás csak orkodik a felett, hogy a szinvonal ne sulyedjen le. Én a gondot abban látom, hogy sokan, akiknek nem tetszik a moderálás, sértodottséget mutatnak ki azzal, hogy direht nem írnak, hogy aztán a moderálásra hárítsák
a kommentek számának a csokkenését.Ez így nem fer dolog.A másik problémát abban látom, hogy egyesek csak akkor rohannak be a blogra, amikor
a trolkodás miatt , vagy egyébb alpári hozzászólás miatt kivulról, felulemelkedve mindenki felett leértékeljék a blog valamint az exjt szinvonalát.
Ugyhogy kuzdos barátom , szépen kérlek tessék felulkerekedni
a és nem nem háttérben maeadni, hanem példát mutatni, hogy ne apadjon a kommentek száma, és másokat is erre buzdítani.
Ami pedig az ateista irányban eltorzult hozzászólásokat illeti (akinek inge vegye magára),kéretik elhagyatni, tudniillik sérti a tobbség lekuletét, akik annak ellenére, hogy elhagyták az OT szervezetet ,maradtak
hivok.Ha valami e blog elhalásához vezethet,
ami a kommentelok számát illeti, az az lehet elsosorban, hogy azok,akik megorizték az Igaz Istenben való hituket, nem érzik jól magukat egy olyan kozosségben, ahol az Isten
tagadás, ill gyalázás kezd teret nyerni.
Ezért kéretik az ilyen káros kommentek moderálása is.Legalább is én ezt így látom.

leslie07 2014.04.20. 05:27:19

@sefatias: Hát te se sok építo kommentet engedtél ki magadból az utóbbi idoben.
Ezen is jó lenne elgondolkodni.

f i n i t o (törölt) 2014.04.20. 08:52:28

Hogy mi van itt, megvan a uj közös ellenség: a moderator :D nagyon készek vagytok :D

a disqus szar, a moderáció szar, a moderator szar, minden szar, a blog haldoklik, van aki szerint már meg is halt :D csak meg rúg kettőt mint a békacomb

Abba ne hagyjátok!! Lazadjatok :D Minden ellen! Magatok ellen is :D

Amugy a többi exjt blogon is nagy a csönd, de elárulom, arrol is a moderator tehet :D

Meg a Fidesz győzelméről is :D

Minap azon agyatlam, hogy kellene csinálni egy ilyen ismerkedős exjt blogot csak h komolyra fordítsák a szót.

Ahol régi arcok osszejöhetnek, megtalálhatják egymást az egykori barátok, bárki szabadon írhat bármit, a trollokat is szivesen látják, a sefa is bele finghat az éterbe ... deeeeeee disqus alatt menne :D na???

Megyek locsolkodni, mert ez a blog már úgy is halott, de ti aze nézitek a 20 legutolsó kommentet ugye?

:P

f i n i t o (törölt) 2014.04.20. 08:54:30

@Τιμόθεος: ne védjed a moderátort, mert ot most utalni kell :) a tegnapi szar időért is o a hibas :D

ORION 2014.04.20. 09:03:22

Krisztus feltámadt!!!!!!!!!

ORION 2014.04.20. 09:06:48

Mindenkinek kellemes feltámadást kivánok!!!

f i n i t o (törölt) 2014.04.20. 09:27:10

@ORION: ne mondj ilyet, ez a blog meghalt, ezen már krisztus sem tud segíteni :(

ennek vége, annyi, kimurdelt ... mostmár csak siránkozni lehet, nincs mit tenni, csak sírni és sírni és sírni, meg egyetérteni, hogy hű de meg van hallva :DDD

ORION 2014.04.20. 12:19:09

@undercover: Azt mondod Itt már nem segit a sirás csak a sirásás??? KISHITŰ!!! DDD

ORION 2014.04.20. 12:23:14

EZ A BLOG MÉG SOK EMBERNEK FOGJA KINYITNI A SZEMÉT!!!BIZONY MONDOM NÉKTEK!!!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.04.20. 14:29:16

@undercover: tesókám! Nem a moderátor az ellenség, hanem a rendszer. A kettőt érdemes elkülöníteni. A moderátor csupán egy balul sikerült rendszer része. Persze egy rendszer nem mindenkinek rossz. Csupán azoknak, akiknek valamilyen okból nem jön be a rendszer. Én azok közé tartozom, akiknek nem jön be, Én szeretek offolni, és nem teológiai viták miatt jövök ide olvasgatni, hanem az ismerősök miatt.

@leslie07: Mivel a teológia ma már számomra csak arra jó, hogy emberek veszekedjenek, ezért tőlem nem is fogsz "építő" kommenteket olvasni, mert eszem ágában sincs arról vitatkozni, hogy mi a lélek, meg mi a pokol, meg mit mond a jelenések könyve. Ezek nálam kifutott témák. A te kommentjeidre meg nem szivesen reagálok, mert vagy olyanról írsz ami nem érdekel, vagy olyanról, amit nem tudsz bizonyítani. És mivel as moderáció bevezetése óta te uralod a blogot, ezért nincs sok hozzáfűzni valóm.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.04.20. 14:33:01

@undercover: Egyébként én nem mondtam, hogy a blog haldoklik, hanem azt, hogy a kommentelés. Mivel nem látom értelmét, hogy kommenteljek, mint ahogy rajtam kívül még jó páran, ezért nem tesszük. Én néha ide büfögök, de többre nem futja. Sajnálom a sok karaktert ami törlésre került mindenféle mondva csinált ok miatt. Megfordúltam több keresztény fórumon, és azért hagytam ott őket, mert az ment ott, mint amit ide is be szeretnének vezetni. Én rühellem a felesleges szabályokat, és vagyok olyan betonfej, hogy nem érdekelnek a szabályfelrúgás következményei.

küzdős 2014.04.20. 15:56:35

@sefatias: Pajtás! Egy húron pendülünk, de a jelfogók más frekvenciára álltak!
Utoljára, szeretném nyilvánvalóvá tenni azt, hogy nem a moderátor az ellenség, mert mindenütt szükséges a normális meder!
Ahogy írtad is, a rendszer a gond. Aki nem akarja ezt érteni, azokkal nem szeretnék többet erről vitázni.
Lehet viccelődni és szítani az ellenségeskedést a túl dramatizált halott állapottal, ami a blogot illeti, de ez minősíti azokat, akik ezen a szálon erőlködnek.
A blog haldoklása számomra is a kommentelést jelenti, nem maga az egész és főleg nem a cikkek, amiket csak dicsérni tudok és megköszönni a mögötte álló munkát!!!
A kommentek nélkül viszont a Holt tengerben érzem magam. Víz van, tengerpart van, úszni lehet, de halott a vidék!
Azt a vak is látja, hogy a jelenlegi hozzászólások erőltetettek, elővigyázatosak, mert mindenki tudja, hogy nem lehet offoló, bár sokak részére mégis hasznos lehetne az, esetleg a meglevő barátságok ilyen módon is támogatottak lennének.
Én a moderálást nem így képzelem el, mert más az, amikor valaki szét akarja rombolni a szépen felépített művet és más az, amikor semmilyen rossz szándék nincs a háttérben, csak egyszerűen a hirtelen jött gondolatok vannak lenyomva, mert az nem való oda.
Ez azt jelenti, hogy nem a moderátor az ellenség, kár ezzel vádaskodnia bárkinek!
A puding próbája az evés! Az eredmény világosan mutatja, mennyire nyüzsögnek a hozzászólások. Van, aki buzgón igyekszik építeni, de már más lemezt is szívesen hallanék, van, aki csak cikizni jár ide, de azért szívesen írnék egy névsort, akik elszenderültek, esetleg végleg lepattantak az új rendszer miatt, pedig nem romboltak itt!
Na ezt még ki akartam mondani! Senkivel nincs semmi bajom és nem is akarok arcoskodni, de az én véleményem az, ami a tied is! Remélem, hogy ez nem bűn! Kár a témával vergődni, mert nem leszünk mindenkivel közösen értelmezők, ettől függetlenül szerethetjük egymást. Amikor ez a téma megoszthatja a közösséget, akkor jobb, ha magam nem feszítem a húrt többekkel és nem írom le, mire is gondoltam egy adott témával kapcsolatban! Abból nem lesz vita!
Jó szerencsét tesó!

Toronyőrbácsi 2014.04.20. 18:55:46

Mostantól hallgatok, figyelek, tanulok. Meg se szólalok. Azért érdemes lenne még egyszer nekifutni, hogy mit jelent a személyeskedés. A moderálás úgy korrekt,ha valakit személyeskedésért törölnek ki, nem a reakcióért. Ezt is lehet törölni, csak bátorság. Na, köszöntem.
www.youtube.com/watch?v=sSiyA1cLTWQ
Nyugodtan véleményezhet engem mindenki, aki ISMER. Érdekes, a kettős mérce. Valakinek szabad, valakinek nem? Egészségetekre!
www.youtube.com/watch?v=IlPAiol98ns

f i n i t o (törölt) 2014.04.20. 21:57:54

@sefatias: azt írták, hogy az offolásban megértőbbnek lesznek, sztem ez elég, sztem ez a téma többet nem is érdemel

f i n i t o (törölt) 2014.04.20. 22:12:33

@sefatias: te önpusztításra is képes vagy! de ez nem jó sztem neked se!

persze vannak páran akik nem kommentelek, na és? eszre kellene venni, hogy nem sírnak utanunk, nem vagyunk pótolhatatlanok, szóval ezzel nem lehet semmit sem elérni :) én is kivonultak már többször innen több hónapra is ... volt ertelme? nem sok

komolyan mondom egyesek úgy sírnak itt mint a fürdős k...va, ha ki törlik egy kommentjuket, ez egy vicc, srácok :D ez csak egy szaros komment, az enyémet rendszeresen törlik na oszt?? mi van? nem akarok emlékművet magamnak...

40-60 ev közötti felnőttekról van szo, jól ismerjük egymást, kinek szól ez a sirankozas? kit akarunk átverni?

én leírom, ha bele doglok is! ha a jj rászólt valakire, vagy sutyiba kimoderálta szinte mindenki kussolt ... most ezt a melót odaadta 3 fickónak, akiket lehet köpködni ... maga a moderáció egy grammal sem jobb vagy rosszabb mint amit a blog tulaj csinált anno

de az a helyzet, hogy sztem olyan szinten fel van fújva a dolog, hogy ez már röhej

f i n i t o (törölt) 2014.04.20. 22:23:09

@küzdős: tesó, hidd el, nekem nagyságrenddel több kommentemet töröltek, mint itt sokakét, na és, kit érdekel? engem az zavart, hogy itt neki áltatok temetni ... uborkaszezon volt itt már jó párszor, majd elmúlik

az offolásra meg aszonták, hogy elnézőbbek lesznek, sztem ennel többet ez a tema nem érdemel

akik meg visszahúzódtak, azok meg hülyék, lehet megsértődni, ha nekik ennyire volt fontos az íttlét, akkor menjenek :D majd visszajönnek

aki ezen besértődik, annak talán tőke sincs :D

leslie07 2014.04.20. 23:02:15

@sefatias: Nézd Sefa, nekem nincs saját blogom, mint neked, ezért nézd el nekem, hogy ide írok.
Ne az a bajod, hogy egyáltalán írnak ide is?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.04.21. 04:24:25

@leslie07: én elnézem neked. Semmi közöm hozzá, hogy te hova írsz. Az utolsó mondatodat sajnos nem tudom értelmezni

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.04.21. 04:51:15

@undercover: Drága tesókám, hogy nyalnám meg a hangod!
Én nem tekinteném ezt siránkozásnak. Inkább jogos kritikának

küzdős 2014.04.22. 21:37:14

@undercover:" aki ezen besértődik, annak talán tőke sincs :D "
Na ezzel meggyőztél!
Lépek tovább és maradok!
Én nem sértődtem meg a törléseim miatt, mert abból nem sok van! Tényleg, kevés kommentemet töröltek, nem is azért lázadtam, csak az egészért!
Folytatom tovább, hogy ne higgye senki, ami nincs!
Azért kellenek a jó barátok, hogy így lássam!
Köszönöm a felrázást!
Persze a véleményem nem változott mindenben, de nem akarok hülye lenni, aki sértődöttnek neveztetett!
Nem vagyok sértődött, de te azért elég hülye vagy! :D
Irány a folytatás!
süti beállítások módosítása