Gyermekeink a gyülekezetben
Nekem két kisgyermekem van, 2 és 5 éves, kislányok. Édesek, cserfesek, állandó figyelmet kívánnak, és ez így természetes. Amikor elkezdtünk gyülekezetbe járni, még csak egy kislányunk volt, akkor 2 éves. Mindig magunkkal vittük az összejövetelekre, ami nagy kihívás volt, hiszen nehéz volt "csendben" tartani. Nem értette miért nem beszélhet, énekelhet, futkározhat kedvére, mint otthon. Ha próbáltam kedvesen csendre inteni, sirva fakadt, akkor meg ki kellett mennünk a teremből. A folyosón sétáltunk, de soha nem ütöttem meg őt, azert mert sírt. És ez így ment addig, míg elgondolkodtam a következőn: Mi értelme egy ilyen aprócska gyermeket egy olyan közösségbe vinni, ahol ő zavar mindenkit, nem is ért semmit, és én sem tudok figyelni? Nemde iskolába is akkor megy a gyermek, ha iskolaérett, tehát tud egy helyben ülni és figyelni legalább 45 percet? Megbeszeltük a férjemmel, hogy felváltva járunk az összejövetelre, és diktafonnal felvételt készítünk egymásnak, hogy ne maradjunk le szellemileg, de a kislányunkat nem visszük gyülekezetbe, míg nem lesz érett rá. Amikor felkészültünk együtt itthon, a kislányunkra is tudtunk figyelni, a tanulmányozást félbeszakítottuk ha kellett, figyelve az ő szükségleteit. Ez remekül működött, de a véneknek szemet szúrt a dolog, hogy sohasem látnak minket együtt, még a kicsivel sem. A férjem elmondta, hogy mi így gondoljuk helyesnek, mert azt szeretnénk, ha később a kislányunk örömmel jönne az összejövetelekre, ne kényszerűségből, és szívből imádná Jehovát, nem muszájból. Mi példát mutatunk neki azzal, hogy otthon együtt felkészülünk, segitjük egymást időben érkezni a gyülekezetbe, és a mindennapokban, ahogy Jehova része az életünknek. Így ahogy nyiladozik a kicsi értelme, úgy fogja a szívébe zárni a teremtőjét.
Persze ez nem tetszett a véneknek, mert ez a teokratikus elrendezés ellen van, de mi nem változtattunk. A következmény egy feddés lett. Közben megszületett a második kislányunk, de mi még mindig nem változtattunk.
Nemrég beszeltem egy testvérnővel, aki elmondta, hogy mennyire nehéz nekik 3 gyermekkel az összejövetelekre járás. Már 2 órával elötte készülődni kell, hogy oda érjenek időben, mert kocsi nincs. Busszal járnak, át is kell szállni. Az összejövetelen inkább kint vannak a folyosón többet, mint bent. A gyerekek fáradtak, nyűgösek, és ők is azzá válnak. Aztán hazabuszozni, vacsoráztatni, fürdetni, a legkissebb rendszeresen már a buszon elalszik, cipelni kell. És mindez heti kétszer.
A mi kislányaink kiegyensúlyozottak, itthon tanulják tőlünk az igazságot, mindig időben vacsoráznak, fürdenek és mennek aludni. A gyermek adomány a teremtőtől, s ha eljön az ideje, szívből és örömmel szolgálják majd Jehovát. Ez a szülő felelőssége.
mimun
Utolsó kommentek