A ma ismeretes, tömegjelenséggé fejlődött millenarizmus materiális és enyhített formája mint kihívás csak a 19. század elejének szülöttje, az újprotestáns denominációk frissebb hajtásaként. A mai millenarizmust valószínűleg a darbyták indították el. Az adventisták legelőször 1841-re (egyes adatok szerint 1843-ra) jósolták meg Krisztus második eljövetelét; a skóciai „új apostoli mozgalom” 1864-re, az adventistákból kivált millennarista denomináció legelőször 1870-re jósolta meg Krisztus második eljövetelét. Miután a millennarizimus egybeolvadt „a Biblia tanulmányozóival”, a „Világító Őrtoronnyal” és „Jehova tanúival” és létrejött a Jehova Tanúi Társasága, az armageddoni csatát, amely a millennium kezdete, előbb 1914-re, majd 1918-ra, 1933-ra és legutoljára – tudomásom szerint – 1953-ra halasztotta el. Rajtuk kívül még a mormonok, vagy amint magukat nevezik „az Utolsó Napok szentjeinek egyháza” is ismerni vélik a millennium kezdetének dátumát; Guru Maharaj Ji 1973-ra jósolta, Moon, a Koreából elindított és róla elnevezett mozgalom alapítója már az újra megtestesült Jézusnak vallja magát. Valószínű, hogy az összes mai millennarista irányzat mögött a New Age, az „Új Korszak” irányzat húzódik meg. Ez az „új paradigmát”, a Vízöntő csillagképébe való átlépést hirdető világmozgalom, amelyet Ann Alice Bayley alapított az 1948-ban megjelent The Return of Jesus Christ című könyvével, már nem ezeréves békekorszakot hirdet, hanem azt, hogy a 21. században a föld a Vízöntő csillagképébe megy át, Jézus visszatér (más névvel és más alakban). Millennarista tanokban és mozgalmakban tehát nincs hiány; a Jelenések Könyvének vakbuzgó és fanatikus magyarázói gyakran fenyegetéssel is élnek, és a bosszú napját hirdetik és várják. Hogy a kihívást nyugodtan elfogadhassuk, vegyük nagyítólencse alá a Commissio Biblica említett nyilatkozatát és a Jelenések Könyvének ide vonatkozó szakaszát. A Commissio Biblica arra a kérdésre: „Quid sentiendum de systemate Millenarismi mittigati, docentis scilicet Christum Dominum ante finalem iudicium, sive praevia sive non praevia plurium iustorum resurrectione, visibiliter in hanc terram regnandi causa esset venturum?”, ezt a feleletet adja: „Responsio (confirmata a Summo Pontifice, 20 iul.) Systema Millenarismi mittigati tuto doceri non posse.” Jegyezzük meg egyelőre, hogy a Bizottság nem ítéli el az enyhített millenarizmust, csupán azt szögezi le, hogy nem lehet bizonyosságként tanítani az enyhített millenarizmus rendszerét, amely szerint a végső ítélet előtt, akár több igaz feltámadásától megelőzve, akár nem, Krisztus el fog jönni, hogy láthatóan uralkodjék ezen a földön. A lényeg tehát az, hogy nem lehet biztosként tanítani a millenarizmust, ami nem zárja ki, hogy a Jelenések Könyve 20,1–7 egyik magyarázati változataként foglalkozzunk vele. Mivel az „egészséges” egzegézis úgy tartja, hogy nem szabad a textust a kontextusból kiemelni és úgy magyarázni, nézzük csak át az egész 20. fejezetet, és rájövünk, hogy az értelmi hangsúly nem az ezer évre esik.

forrás: http://rocateo.ubbcluj.ro/studia/st_Botiza_2000.pdf

A chiliazmus. — Chiliazmus vagy millenarizmus az a hiedelem, hogy az Üdvözítő második eljövetele után a végítélet előtt földi országot alapít, melyben (általában ezer esztendeig) az igazakat mindenféle (többnyire földi ízű) jóban részesíti.

Ezeket a gondolatokat némelyek átvitték az őskereszténységbe és bizonyos újszövetségi helyeket betű szerint arra az időre magyaráztak (Mt 13:12; 25:28; Lk 14:16; 19:11-17; Jel 6 10 19). Így Cerinthus, az ebjoníták, a Testamentum duodeeim patriareharum szerzője. Más keresztények között nem kevesen Jel 20:1-1-־et arra értelmezték, hogy az Üdvözítő második eljövetelekor egyelőre csak az igazak támadnak föl és ezer esztendeig uralkodnak a földön, mely tejjel és mézzel folyó paradicsommá alakul, miközben a sátánnak és kíséretének ereje meg lesz kötve. Csak azután jön a második (egyetemes) föltámadás és az ítélet. Ezt a hitet tartotta az apostoli korban Papias; Justinus a maga nézetének vallja, de megjegyzi, hogy sok más keresztény nem így gondolkodik. Irenaeus, mikor védelmezi a föltámadást a gnosztikusokkal szemben, ezt chiliaszta gondolatok keretében teszi; de ő is, miként Tertullianus azt tanítja, hogy a vértanúk mindjárt haláluk után Isten színe látására jutnak. A keletiek közül Methodius, és érzékibb formában Nepos arsinoe-i püspök szegődött hozzá. A nyugatiak közül a montanista Tertullianuson kívül néhány, nem nagy tekintélyű követője akadt: Commodianus, pettau-i Victorinus, Lactantius, Qu. Iulius Hilarion. A középkorban a spirituálisok, nevezetesen Joachim apát várták a Szentlélek eljövetelét és vele az üdvtörténet egy harmadik szakaszának, a Szentlélek országának és a szeretet diadalának kezdetét. A középkor vége óta különösen rajongó protestáns felekezetek körében föléledt a millenarizmus, többnyire megtoldva azzal a gondolattal, hogy az ezer éves uralom alatt ismét helyreáll az ószövetségi törvény és kultusz. Chiliaszták a táboriták, kik erőszakkal akarták megvalósítani az ezeréves országot, az újrakeresztelők, hugenották, mormonok, adventisták. De a németprotestantizmusban is újabb lendületet nyert, amióta J. A. Bengel 1740-ben spirituálist a formában fölelevenítette.

A chiliazmusnak is megvan a maga nem is épen rövid története: A zsidóknál az Úr Krisztus megtestesülése idején talán a parzizmus hatása alatt, mint kompromisszum a szűkkeblű nacionalista farizeizmus és az emberiséget átölelő egyetemes eszchatologizmus között élt az a hiedelem, hogy az eljövendő Messiás földi országot alapít, melyben a választott néppel a pogányság fölött, és nevezetesen a zsidóság minden ellensége fölött uralkodik; a pogány elnyomókból elnyomottak lesznek, kiken az uralkodóvá lett zsidók kegyetlen bosszút állnak majd; az átok-zsoltárokat és hasonló helyeket (mint Iz 25:6; Mal 4:1-3) betű szerint erre az időre és állapotra értelmezték. A választottak számára pedig mindenféle földi, sőt érzéki, sőt bűnös gyönyört helyeztek kilátásba, megint némely prófétai helynek nyers betű szerinti értelmezésével (Joel 3:14; Iz 11:6; 66:8 stb.). 

Méltatás. — 1) Legnyersebb formájában, úgy mint a zsidók és a zsidózó eretnekek képviselték, a chiliazmus erkölcstelen, antinomista ábrándjaival magában hordja Ítéletét. A részegek és paráznák ki vannak zárva Isten országából, nemhogy vezérségre lehetnének ott hivatva; nem eszem-iszom az Isten országa, hanem igazság, béke és öröm Krisztusban.4 Pszichikai gyökerét helyesen tárja föl Eusebius, midőn Gerinthusról azt mondja: «Amilyen vágyaktól ő maga fűlt. mint érzéki ember, olyanokban álmodta az Isten országát». Ebben benne van a nyers chiliazmusnak Ítélete is: éhes disznó makkal álmodik. De nem sokkal mélyebb a szelídebb chiliazmus sem: egyrészt a jelen világ kategóriáinak túlbecsülése és a másvilág megvetése szüli (végső kiágazása: a régi zsidó politikai messzianizmus sötét fanatizmusával és a szadduceusok jelenvilágiságával vegyítve a mai bolsevizmus világuralmi törekvése); részint a kisebbségek és elnyomottak megtorlási és érvényesülési vágya. A szentek bosszúja ellenben nem személyek vesztét, hanem az Isten-ellenes törekvéseknek kudarcát és bűnhődését kívánja.

2) Minden chiliazmusnak egyik vezérgondolata, hogy a földre és a történelemnek egy szakaszába le lehet hozni a mennyországot. Ez azonban szöges ellentétben van azzal a katholikus igazsággal, hogy a földi lét próbaidő; egy nemzedék sem maradhat megkímélve a hit félhomályából fölfelé törtető kockázat és erkölcsi próba áldozatától (ApCsel 14:21; Mt 10:24; Lk 17:20). Szabad fejlődésben, próbában és erőkifejtésben kell érlelődnie az evangélium diadalának; nem Deus ex machina-ként fog hirtelen ránk rontani. Ezért, ha az Egyház hivatalosan soha nem is Ítélte el a szelídebb kiadású chiliazmust, mindig elutasította; amint kitűnik a montanizmussal szemben tanúsított magatartásából, Caius római papnak és az alexandriaiaknak, kivált Dénesnek az egyiptomi chiliaszták (különösen Nepos) elleni határozott és erőteljes harcából (Alexandriai Dénes még az apokalipszis apostoli eredetét is hajlandó volt föláldozni, csakhogy a chiliasztákat meg׳ fossza minden erkölcsi támaszuktól). Szent Jeromos és Ágoston hatalmas szellemüket szintén e harc szolgálatába állították; Gelasins decretuma a chiliaszták írásait az apokrifek közé sorolja.

3) A chiliazmusnak ellenkező látszatok dacára nincs gyökere a Szentírásban. Mindenekelőtt tudatlanra veszi, hogy a jövendölés az üdvtörténet különféle mozzanatainak természetfölötti összefüggéseit tárja föl, isteni pragmatizmust követ, és nem akar elővételezett történetírás lenni. A Szentírás szellemének ellenére jár ki, a jövőnek apokaliptikus és prófétai ecseteléseit betű szerinti leírásoknak minősíti, és nem Isten kegyelmi bőségének és erejének jelképeit látja bennük.

Ez áll nevezetesen Jel 20:1-10-ra is, melyet Szent Ágoston úgy értelmezett, hogy az ezeréves ország Krisztus Egyházának elterjedése a földön, és az Egyház szentjeinek és vértanúinak megdicsőülése az égben. Talán még jobban megközelítjük ennek a nehéz helynek értelmét, és pozitív méltatásban tudjuk részesíteni a kinyilatkoztatás légkörében csodás szívóssággal kitartó chiliazmus igaz magvát, ha az Egyháznak, mint az evangélium világhatalmi képviseletének történetében két szakaszt különböztetünk meg: az egyiket jellemzi a küzdelem az egész vonalon, Krisztus-ellenes irányokkal és tényezőkkel; előképe a harcias Dávid király. Jelenleg még ebben vagyunk. A másikat jellemzi az Egyháznak fölülkerekedése a pogányok és az istentelen hatalmakkal szemben, szellem-erkölcsi felsőbbségének békés élvezete; amikor is a sátán ép az evangélium történeti diadala miatt meg van kötve. Ebben a békeszakban, melynek előképe Salamon, a béke-fejedelem, teljesen kibontakozik majd az evangélium, úgy amint a tízparancsolat és a Hegyi Beszéd ideális programjában benne van (halálbüntetés, háború megszűnése, nagy egyszerűség, áldozatkészség, intenzív Krisztus-szolgálát stb.). Ennyi a jogosult elem a spirituálisok reményében. De nem több: Nem új kinyilatkoztatást és a Lélek új küldését kell várni, hanem az evangéliumi vetés teljes kifejlődését a történelem napjának érlelő hatása alatt. Ezután következik az Antikrisztus nagy harca s az Üdvözítő második eljövetele. De bármint van ez a dolog, kétségtelen a Szentírásból (Mt 5:10-21; 13:25-50; 16:27; 25:51.46; Jn 5:28; 1Kor 15:51), hogy Jel 20-nak chiliaszta értelmezése lehetetlen. Az Írás világos tanítása szerint ugyanis a föltámadást az ítélet oly szorosan nyomon követi, hogy ezeréves földi mennyország számára nem marad hely. Ezért, akik újabban pöngettek chiliaszta gondolatokat a katholikusok közt, (Rougeyron, Chabauty, J. M. Schneider, Rohling, Spirago stb.). a végítélet utánra teszik az ezeréves országot; természetesen minden kinyilatkoztatási alap nélkül és a fönt 1) és 2) alatt kifejtett theologiai igazságok ellenére.