Úgy 1958. április 1-je környékén végre elfogadtam a Háromság Írás szerinti tanításának igazságát. Bibliatanulmányozásaim Bob Purcell Tiszteletessel, továbbá számos olyan könyv, mint „Az Őrtorony Jehovája” meggyőztek engem arról, hogy a Biblia azt tanítja, Jézus Krisztus azt állította magáról, hogy Ő Isten, és valóban az, valamint, hogy a Szent Szellem Személy és egyben Isten is. Bob megörült, amikor meghallotta, hogy elfogadtam ezt az Írás szerinti tanítást, de amikor Carol tudomást szerzett róla, nagyon mérges lett. Néhány nagyon komoly vitánk volt a Bibliai tanításokról vele. Édesanyja és mások arra buzdították őt, hogy hagyjon el engem és egy ideig magam sem tudtam, hogy házasságunk vajon kitart-e a továbbiakban.
1958 áprilisának vége felé „Szellemi Élet” címmel konferenciát tartottak a Hit Bibliai Egyházában, San Bernardinoban. Részt vettem rajta szerda éjjel és hallottam Dr. John Walvoord-ot, a Dallasi Teológiai Szeminárium rektorát, aki a „Szent Szellem Gyümölcse” címmel tartott előadást. Ez olyan volt számomra, mint víz a szomjazónak. Az összejövetel után megvitattam a kérdést vele, és még akkor is érveltem néhány
- 86 -
Társulati tanítással kapcsolatban, amelyekben még mindig hittem. Ő megkérdezte tőlem, hogy megkaptam-e már az újjászületést. Amikor „nem”-mel válaszoltam, ő azt mondta nekem, hogy szellemi értelemben én a kocsit kötöm a ló elé. Ő azt mondta nekem, idézve az 1 Korinthus 2:14-et, hogy én, mint „nem lelki ember” („természetes ember”, „testies ember” Károli szerint. – a ford.) nem érthetem meg, vagy fogadhatom be Isten Szellemének dolgait, mert azok el vannak rejtve az olyan személy előtt, aki szellemileg halott, mert ezeket a dolgokat csak „lelki módon lehet megítélni”. (vagy megérteni, befogadni – a ford.) Dr. Walvoord kijelentette, hogy nekem „újjá kell születnem”, másképp soha nem fogom „látni” vagy belépni Isten Királyságába. A János 14:16,17,26; 16:7-11,13-15 – öt idézve megmutatta nekem, hogy az után, hogy megkaptam az újjászületést, a Szent Szellem „el fog engem vezetni minden igazságra.”
Következő éjszaka visszatértem, hogy meghallgassam Dr. Dwight J. Pentecost igehirdetését „A Szent Szellem Elleni Bűn” címmel. Ez a tanítás volt számomra az utolsó csepp a pohárban. Amint ott ültem a padban rájöttem, hogy fordulóponthoz érkeztem életemben. Tudtam, hogy amennyiben aznap éjjel úgy sétálok ki a templomból, hogy nem fogadom el Krisztust, tényleg vétkeznék a Szent Szellem ellen. Ennek ellenére megtagadtam azt, hogy előre menjek, amikor a meghívás felhangzott. Az utolsó dicséretet elénekelték, és ima után a szolgálat befejeződött. Szavakkal nem lehet megfelelően leírni a következő néhány perc során bennem dúló érzéseket. Úgy hiszem olyan közel voltam, amennyire csak lehetséges ahhoz, hogy megtapasztaljam „a földi poklot”. Minden Jehova Tanújaként szerzett múltbeli tapasztalatom keresztülfutott az elmémen. Hogy megtegyem azt, amiről tudtam, hogy meg kell tennem, majdnem mindent elvehetett tőlem. Carol elhagyhat engem. Tanú barátaim megtagadhatnak engem. Minden erőfeszítésem és eredményem, amit Tanúként tettem és elértem semmivé válhat. Saját édesanyám is ellenem fordulhat. De ekkor imádkoztam az én mennyei Atyámhoz, hogy adja meg nekem a bátorságot ahhoz, hogy azt tegyem, ami helyes. Megláttam Bob Purcellt és azt mondtam neki könnyekkel a szemeimben: „Bob, nem tudok elmenni ma éjjel anélkül, hogy el ne fogadnám Jézust, mint az én Megmentőmet.” Egyszerűen nem tudtam többé halogatni ezt a döntést.
Ketten bementünk egy imaterembe, letérdeltünk és először Bob mondott el egy imát, melyben hálát adott az Úrnak az én döntésemért. Azután én imádkoztam nagyon komolyan, megvallva magamról, hogy önző, önigazoló, vallásokban hívő bűnös vagyok. Arra kértem Istent, hogy bocsássa meg minden bűnömet. Arra kértem az Úr Jézus Krisztust, hogy jöjjön be szívembe és életembe. Hit által kijelentettem, hogy Isten Szavának drága ígéretei nekem szólnak. Egy Jézus Krisztusban levő új emberként álltam fel, életemben először betelve békével és örömmel. Úgy éreztem, mintha egy hegyet emeltek volna fel vállaimról.
Amikor aznap éjjel hazatértem, elmondtam a feleségemnek, milyen döntést hoztam és milyen örömöm van az Úrban. Olyan érzésem van, mint annak, aki végre szabad. Elmondtam neki, hogy én most már megszabadultam az Őrtorony-rabszolgaság láncaitól. Tekintet nélkül mindenre, ami történt én nem akartam, hogy többé bármi közöm legyen a Társulathoz. Én tényleg nem tudtam, miként fog ő reagálni erre. Meglepődtem és nagyon megkönnyebbültem, amikor meghallottam. Ő azt mondta, hogy tiszteletben tartja azt a döntésemet, hogy elfogadtam Krisztust az én Megmentőmként. (Ő úgy cselekedett, mint a Keresztény Egyház egyik gyermeke.) Nehéz volt számára megérteni, miért döntöttem úgy, hogy elhagyom a Társulatot és belátni azt, miért nem
- 87 -
lehetek „újjászületve” úgy, hogy megmaradok Jehova egyik Tanújának. Ő és az édesanyja egyszer már úgy hitték, hogy ők „újjászülettek”, ennek ellenére eljöttek „az igazságba”. Elmondtam neki, hogy őket becsapták és megtévesztették.
Az ezt követő napokban a Biblia valójában olyan lett számomra, mintha egy új könyvet látnék. Félretettem minden Őrtorony-irodalmat és kizárólag Isten Szavát tanulmányoztam. Krisztusnak a János 16:13-ban elhangzó ígérete a szellemi vezetéssel kapcsolatban élő valósággá vált számomra. A Bibliaversek úgy tűntek számomra, mintha csak kiugranának a lapokról, amint olvastam azokat. Olyan voltam, mint egy éhező ember, aki letelepedik egy lakomához. Elkezdtem rendszeresen templomba járni, s néha Carol is elkísért. Ő gyorsan elkezdte megérteni Isten Szavának igazságait, ahogy együtt tanulmányoztuk azokat és imádkoztunk. A körzetszolga és helyettese látogatására volt szükség ahhoz, hogy felnyissa szemeit az igazságra a Társulattal kapcsolatban.
Ez a két „testvér” azzal kezdte, hogy kérdőre vont engem azzal kapcsolatban, hogy hiányzom az összejövetelekről és nem végzek semmilyen szántóföldi szolgálatot (azaz nem prédikált – a ford.). Amikor elkezdtem bizonyságot tenni a megmentésemmel kapcsolatos tapasztalatomról és arról, hogy elfogadtam Jézus Krisztust, mint Jehova Istent testben, ők nagyon mérgesek lettek és „gonosz szolgának” neveztek engem. Én nyugodt maradtam és folytattam a tanúskodást nekik Jézus Krisztusról. Írásszövegeket osztottam meg velük, amelyek bizonyították, hogy Krisztus az Isten, hogy ő teljes megváltást biztosított a Kálvárián, hogy Ő feltámadott, felment a mennybe és vissza fog térni az Ő fizikai testében, és hogy a Szent Szellem Személy és Isten. Ők megpróbálták megcáfolni ezeket az Írás szerinti igazságokat, de nem sikerült nekik. Carol jelen volt, megfigyelve mindent, ami történt az eme szolgákkal való összetűzésem során. Megpróbáltak lehurrogni engem, de nem engedtem meg ezt nekik. Akkor elkezdtek egyik témáról a másikra ugrálni, hogy megőrizzék méltóságukat és tekintélyüket Carol előtt. Én visszatereltem őket az Istenség témakörére és nem engedtem ettől eltérniük. Végül a gyülekezetszolga rám ordított: „Te azt hiszed, többet tudsz a Társulatnál is, igaz?” Ezt válaszoltam: „Igen, én hiszem, hogy többet tudok a Szentírásról, mint az Őrtorony Társulat, mivel a Szentlélek bennem van.” Ez a válasz annyira méregbe hozta őket, hogy elkezdték becsmérelni és gyalázni a jellememet és a szolgálatomat. Azt állították, hogy igazából én soha nem voltam jó Tanú, silány előadásokat és beszédeket tartottam, lusta voltam és gyenge minőségű úttörő. (3) A mai napig elismerték San Bernardinoban, hogy mintaképe vagyok annak, amilyennek egy Társulati hírnöknek és úttörőnek lennie kell. Sok Tanú mondta azt Carolnak, hogy mennyire szerencsés, amikor összeházasodik egy ilyen tiszta, teokratikus fiatalemberrel. Ekkor Carol a védelmemre kelt és azt mondta nekik, hogy hazudnak azon dolgokkal kapcsolatban, amiket rólam mondanak. Elmondta nekik, hogy először megörült, amikor meglátta, hogy jönnek, mivel azt remélte, hogy ők majd szeretetteljesen rámutatnak a tévedésemre és így képesek lesznek majd visszanyerni engem a Társulatnak. Az ő utálatos viselkedésük és rágalmazó megjegyzéseik csak azt mutatták meg neki, hogy ők nem keresztények, és hogy én vagyok az igazi keresztény.
----------------------
- Ez a támadás korábbi „testvéreim” részéről nem volt összhangban azzal a levéllel, amit az Őrtorony Társulattól kaptam 1959. február 21-i dátummal, amely kijelenti: „Munkálkodásod minőségére és mennyiségére még mindig emlékezünk és értékeljük azt. Ez okból küldjük most neked ezt a levelet.”
- 88 -
Ez után az esemény után Carol megszüntette a kapcsolatot Jehova Tanúival és folytatta a szellemi növekedést, aminek érdekében együtt imádkoztunk, tanulmányoztuk a Bibliát és látogattunk egy evangéliumot hirdető egyházat. Miután bizonyságot tettem édesanyámnak, ő is elhagyta a Társulatot. Fivérem úgyszintén meglátta a tévedéseket a tanításaikban. Szüleim később az egyik Baptista Egyház tagjai lettek, amely a Déli Baptista Konvencióhoz tartozott. (Konzervatív teológiát valló Baptista Egyházak Egyesülése – a ford.) Carol édesanyja még egy évig aktív Tanú maradt, miután mi elhagytuk a Társulatot. Volt néhány szenvedélyes vitánk vele különböző témákkal kapcsolatban. Úgy gondolta, engem megtévesztettek, én pedig félrevezettem a lányát. Folytattuk a bizonyságtételt neki a Jézus Krisztusba vetett hitünkről és „a hitről, amely egyszer s mindenkorra a szenteknek adatott.”(Júdás 3) Az, hogy ő továbbra is tantételekkel kapcsolatos vitákat folytatott Carollal, a Társulat tanításának megszegése volt, melyben tiltották a közösséget és az egy társaságban létet egy „gonosz szolgával”. Ethel úgy érezte, hogy a Társulatnak nincs joga ahhoz, hogy eltiltsa őt egy ilyen kapcsolattól saját gyermekével. Ez alatt az idő alatt olvasott egy könyvet a megmentés nagyszerű tanításáról. Még ma is meséli, hogyan vette föl a könyvet, olvasott egy néhány oldalt, jött méregbe az által, amit olvasott, majd tette félre a könyvet újra, majd később megismételte az egész eljárást. Mindazonáltal lassan végigolvasta és megtanult sok igazságot az Írásokból. Kételyek fejlődtek ki benne a Társulat néhány tanítására vonatkozóan, mint például a 144.000 azonosítása az egyedüli csoportként, akik a mennybe fognak menni és azt a nézetet illetően, miszerint a „felkent osztály” jelenti az „angyalokat”, akik a prédikálást végzik a Jelenések könyvében.
A körzetkongresszus egyik délelőttje eljuttatta az Ethel életében forrongó válságot a tetőpontjára. A Bibliavers, amit aznap megbeszéltek, mielőtt kimentek a szántóföldi szolgálatba a János 3:16 volt. Ethelt megbotránkoztatta, amikor azt hallotta, hogy Jézus nem azért halt meg, hogy megváltsa a bűnös emberek világát, hanem helyesen szólva Jehova Tanúi Új Világ Társadalmáért és Társulatáért. Ő nem volt képes elfogadni egy forrón szeretett Bibliavers ilyetén magyarázatát, amely Bibliavers világosan kijelenti, hogy Krisztus meghalt, hogy „aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
Ethel felhívta telefonon Dema White-ot, azt a Tanút, aki elhozta őt „az igazságba” és tájékoztatta, hogy el fogja hagyni a szervezetet. Beszüntetett minden tevékenységet a Tanúkkal Coltonban és visszatért korábbi hitéhez a kereszténységben. A férje – akit soha nem kereszteltek meg – felhagyott azzal, hogy higgyen a Társulat tanításainak, miután Ethel rámutatott neki néhány tévedésükre. Ethelt később kiközösítették, miután visszautasította, hogy megjelenjen egy Bírói Bizottság előtt. (Szó szerint „kiközösítő bizottság” szerepel – a ford.) Ő most tevékeny tagja a Coltoni Közösségi Egyháznak.
[Szerkesztői megjegyzés: Walter Davis történetét teljes mértékben autentikusnak tartom. Annyit szeretnék csupán megjegyezni, hogy az ő története az újjászületéséről nem azt példázza, hogy ennek az eseménynek feltétlenül és pontosan olyan módon szükséges bekövetkeznie más hívő emberek életében is, ahogyan ő beszámol róla. Ezt részben már a jelenlegi rész maga is jól bemutatja, ahogyan rokonainak történetét olvassuk, részben a könyv korábbi fejezetei is ezt mondják, illetve a keresztények egyetemes tapasztalata is így mutatkozik meg. Hívő emberként annyit szeretnék csak mondani, hogy Isten gyermekeit elsősorban nem az újjászületésük vagy megtérésük módjairól lehetséges vagy szükséges felismerni, hanem a gyümölcseikről.]
Az Edmund C. Gruss - Elhagytuk Jehova Tanúit - Személyes bizonyságtételek sorozat korábbi részei
Walter Davis történetének első része
Walter Davis történetének második része
Utolsó kommentek