- 82 -
Úttörőszolgálatom utolsó két hónapja folyamán – most úgy hiszem – a Szent Szellem elkezdett lépésről-lépésre vezetni engem a felé a jelentőségteljes döntést hozó nap felé, amely napon szellemi szemeim megnyittattak, hogy lássák elveszett, bűnös állapotomat teokratikus rabszolgaként. Ez a nap volt újjászületésem napja Isten királyságába. Úgy tűnt, hogy lázas tevékenységem során, melynek célja az volt, hogy megfeledkezzem Bill haláláról, naponta vagy hetente több alkalommal is egyre több „újjászületett” kereszténnyel találkoztam a házról házra végzett munkában. Beszéltek nekem arról az örömükről, amit számukra az Úr Jézus Krisztus ismerete jelentett személyes Megmentőjükként és életük Uraként. Természetesen én meg azt mondtam nekik, hogy tévednek, és megsemmisítésre lesznek ítélve Armageddonkor. Hosszas vitáink voltak a megmentés tervéről, s ennek során összehasonlítottunk és megbeszéltünk sok Írásszöveget.
A Szent Szellem elvezetett engem egy idős férfi otthonába, akivel volt egy emlékezetes vitám, részleteire még ma is, közel tizenhat év után világosan emlékezem. Ennek a férfinak az édesapja egyike volt azoknak, akik C.T. Russell hatására az elsők között megtértek Kentuckyban, nagyjából a századforduló környékén. Az apa kolportőr volt (az „általános úttörő”, vagy „teljes idejű evangéliumhirdető” akkori elnevezése - a ford.) a „Millenniumi Hajnal Bibliatanulmányozói” között, ahogyan akkor Jehova Tanúit nevezték. Hithű Russellita volt, de aztán meglátta a Társulat tévedéseit és hibáit, s miután befogadta Krisztust és megkapta az „újjászületést”, elhagyta a Társulatot. Miután távozott, nagyon sokat utazott, meglátogatva azokat, akiknél otthagyta Russell könyveit, és mielőtt meghalt, sikerült neki sokakat elvezetnie Jézus Krisztus megmentést jelentő ismeretéhez.
A halálos ágyán ez az ex-Russellita megbízta a fiát azzal, hogy folytassa C.T. Russell Pásztor tévedéseinek leleplezését és mutassa be Krisztust azoknak, akiket csapdába ejtettek Russell tanításai. A fiú hű maradt ahhoz az ígéretéhez, amit haldokló apjának tett. Úgy mutatta be nekem Jézus Krisztust, mint aki „az Út, az Igazság és az Élet” (János 14:6). Én elmondtam neki, hogy korábban „Mormon” voltam, de aki Jehova Tanúinál megtaláltam az igazságot. Ő azt felelte, hogy mindez egyáltalán nem segített rajtam, mivel senki nem mehet az Atyához, kizárólag Jézus Krisztus által. Erre én azt mondtam neki, hogy befogadtam a „világosságot” az „Őrtorony” folyóirat által. Ő azt mondta erre, hogy az egyetlen mód, ahogyan valaki világosságot kaphat az „Őrtorony” folyóirat által az az, ha meggyújtja. [Ezt a képletes útmutatást a gyakorlatban nem tartjuk célravezetőnek. – a szerk.] Hogy ne hagyjam magam simán lepipálni egy ideig még érveltem vele, s megkíséreltem bebizonyítani neki azt, hogy a Biblia azt tanítja, hogy az embert a hite menti meg és a tanulmányozás, a tanúskodás, a kitartás, az engedelmesség és a jó cselekedetek. Ő megmutatta nekem, hogy minden egyes Írásszöveg, amit mi, Tanúk felhasználtunk fentiekhez ki lett ragadva a szövegkörnyezetből, vagy félre lett magyarázva. Természetesen ezt nem ismerhettem el előtte és végül látva, hogy semmire sem jutok vele, mérgesen „egy vén kecskének” neveztem és elhagytam a házát. („Kecskéknek” tartják Jehova Tanúi azokat, akik pusztulásra lesznek ítélve Armageddonkor a Máté 25:31-46 alapján – a ford.) Az ő utolsó szava az volt, hogy szeret engem és imádkozni fog azért, hogy Krisztushoz jöjjek. Az ezzel az idős férfival szerzett tapasztalatom megmaradt bennem és a következő napokban sokat gondoltam a nekem tett tanúbizonyságára.
- 83 -
Ugyanezen időszak alatt történetesen épp a San Bernardino-i Keresztény Közösség lelkészének otthonát sikerült felkeresnem. Ő behívott engem és megvitattuk a Háromság és Jézus Krisztus istenségének témakörét. Megosztotta velem megindító bizonyságtételét arról, hogyan mentette meg a Jézus Krisztusba vetett személyes hite az alkoholista életmódtól. Krisztus megtisztította életét, megtartotta őt a Biola Főiskolán végzett tanulmányai alatt és a végzés után elhívta őt a szolgálatába. Az evangélium hirdetőjeként sokkal kevesebbet keresett, mint annak előtte üzletemberként. Azt mondta, hogy a Társulatnak a lelkészekre vonatkozó azon vádját, hogy pénzéhesek, lehet alkalmazni néhány liberális, modernista egyházi személyre, akik a „társadalmi evangéliumot” prédikálják, de nem alkalmazható az evangéliumi, a Biblia minden szavát szó szerint vevő egyházak átlagos, megélhetési gondokkal küzdő lelkészeire, akik valóban az igazi evangéliumot hirdetik. (A „társadalmi evangélium” tanítása a XX. század elején élte virágkorát az USA-ban, főleg liberális protestánsok hirdették. Lényege, hogy Krisztus második eljövetele előtt az emberi társadalomnak meg kell szabadulnia a fennálló problémáktól és alkalmaznia az egyház idevágó tanításait – a ford.)
Hosszasan megvitattuk kritikai észrevételeit a Társulat Új Világ Fordításának görög nyelvi tolmácsolását illetően. Visszaemlékezem arra, mennyire kényelmetlenül éreztem magam, amint hallgattam ennek az odaszentelt keresztény lelkésznek a cáfolatát minden egyes általam felhozott érvvel kapcsolatban, amellyel próbáltam megvédeni a Társulat félrefordításait. Ahogy most visszatekintek erre, már látom, mennyire nevetségesnek, még inkább komikusnak kellett tűnnöm e lelkész számára, amint vitatkoztam vele a héber és a görög nyelvről. Én teljesen járatlan voltam ezekben a nyelvekben és a Szentírási szövegmagyarázat, az exegezis és hermeneutika tudományában. Ez a kedves keresztény férfi soha nem gúnyolódott rajtam, inkább szeretetteljesen, noha határozottan megmutatta nekem, hogy amennyiben a Tanúk ragaszkodnak a János 1:1 és más Írásszövegek Új Világ Fordítás szerinti értelmezéséhez, akkor mi politeisták (több istent hívők – a ford.) vagyunk, és nem nevezhetjük magunkat keresztényeknek. Egészen eddig az időpontig, a vérátömlesztés kérdését kivéve, én komolyan soha nem vontam kétségbe az Új Világ Fordítást és a Társulat hittételeit. Ő ideadta nekem Dr. Bruce M. Metzger Jehova Tanúi és Jézus Krisztus című vitairatát, hogy tovább tanulmányozhassam belőle azokat a hittételeket, amelyeket megvitattunk.
Ennek a vitairatnak az elolvasása és gyakori személyes tapasztalataim a „megmentett, újjászületett” keresztényekkel indítottak engem arra, hogy komolyabban kezdjem el tanulmányozni a Bibliát. Mindeddig Bibliaolvasásom jelentős részét az Őrtorony-irodalom tanulmányozásával együtt végeztem el. Most elkezdtem az Írásokat magukat tanulmányozni és ima-teljesen elmélkedni rajtuk. Óvatosan elkezdtem megosztani Carollal néhány tapasztalatomat, amelyet azokkal a keresztényekkel kapcsolatban szereztem, akikkel találkoztam. Az újonnan megkeresztelt Tanú buzgóságával és lelkesedésével elutasította őket, mint bigott vallásosokat, akik teljes mértékben tévednek. Én azonban többé már nem tudtam őket ilyen könnyedén elvetni.
Miután abbahagytam az úttörőszolgálatot, tevékeny maradtam a szántóföldi szolgálatban, de a szívemet többé már nem adtam bele. Folytattam az összejövetelek látogatását és beszédeket tartottam, de éppen akkor veszítettem el a lelkesedésemet, amikor leendő feleségem buzgósága egyre nagyobb mértékben növekedett. Egész életem
- 84 -
a Társulat köré összpontosult. Mindig megpróbáltam jó és hűséges Jehova Tanúja lenni. Követtem el hibákat és vétkeztem is, de mindig teokratikus maradtam hűséges elkötelezettségemben. A Társulat tanításaival és gyakorlataival szembeni kétségeim zavartak engem, és tudtam, hogy nem lehetek a végtelenségig ebben a lelkiállapotban. Nem akartam elhagyni a Társulatot, de azt eldöntöttem, hogy bármi áron is, de hagyni fogom, hogy „Isten legyen igaz” életemben. (Róma 3:3-4) Úgy okoskodtam, hogy ha Tanúkként a mi hitünk igaz és a Biblián alapul, akkor az őszinte és kritikus kutatás nem fogja megcáfolni azt.
Úttörőként emberek százait szólítottam fel arra, hogy vesse alá próbának a vallását. A Legyetek Biztosak Minden Dolog Felől című könyv Előszavában (5. old.) (Make Sure Of All Things angolul – a ford.) a Társulat arra buzdított minket, hogy tanulmányozzuk „a legfőbb tekintélyt … a Szent Bibliát, Jehova Szavát”. Most, miután már négy éve tagja voltam a Társulatnak, arra készültem, hogy alávessem őket Isten Szava próbájának. Az előbb említett kiadvány kijelentette:
„De Jehova tanácsa még ennél is tovább megy. A legfőbb tekintély könyve nem azt kéri tőlünk, hogy az igazságnak egyetlen kijelentését is vakon fogadjuk el, hanem inkább azt, amit Isten prófétája így mond el: „Jöjjetek és gondolkozzunk együtt, mondja Jehova.”
Ez az, amiről úgy döntöttem, hogy megteszem. Korábban tévedtem, amikor a „Mormon” vallás tagja voltam. Lehetséges, hogy másodszor is félrevezettek és becsaptak, de most az Őrtorony Társulat?
Egy napon bementem San Bernardinoban a Bibliai Könyvesboltba és ott találkoztam Robert Purcell lelkésszel, egy Déli Baptista Egyházhoz tartozó felszentelt szolgával. Elkezdtünk beszélgetni az Írásokról és hamarosan bemutattam magam Jehova Tanújaként, aki őszintén kutatja Isten Szavának igazságait. Újra azt kellett hallanom, hogy Jézus Krisztus „az Út, az Igazság és az Élet”. Ez alkalommal nem vitatkoztam, hanem azt mondtam, hogy amennyiben tévednék az én vallásomban és Jézus lenne „az Igazság”, akkor én Őt akarom. Akkor visszautasítottam azt, hogy átadjam életemet Jézusnak, mert először tisztázni akartam saját hitnézeteimet. Bob arra bátorított engem, hogy vásároljam meg Az Őrtorony Jehovája (Jehovah of The Watchtower – a ford.) című könyvet, melyet Walter R. Martin és Norman H. Klann írtak. Ez egy átfogó ismertetés és leleplezés volt Jehova Tanúi történetéről, hitnézeteiről és Bibliaellenes tanításairól. Elkezdtem a könyvet gondosan tanulmányozni a Bibliával együtt. Ezt a könyvet Isten arra használta fel, hogy megnyissa szemeimet a Társulat „áltudományosságával” kapcsolatban. Korábban úgy gondoltam, hogy a Társulat férfijai a legnagyobb bibliatudósok a világon. (Magam is ezt hittem – a ford.) Most, ha bármikor kérdéseim voltak, amelyekkel kapcsolatban több információt akartam kapni, megkérdeztem mind az „érett testvéreket” a gyülekezetemben, mind Bob Purcell tiszteletest. Az egymásnak ellentmondó válaszok, amiket tőlük kaptam, csak még inkább a Bibliához „kergettek” engem. Kutatásaim ezen teljes időszakában végig úgy hittem, hogy Jehova ki fog vezetni engem tanácstalan tétovázásomból az igazi igazsághoz.
Carol és én a Coltoni Királyság teremben házasodtunk össze 1957. december 28-án. John Stippich, egyik személyes barátunk és korábbi Bétel-szolga vezette le a szertartást. Ő egyszer azt mondta nekem, hogy a mi Társulati elnökünk, Nathan Homer
- 85 -
Knorr aztán megalapozta a szerencséjét, ha valakiről ezt el lehet mondani. Ő a legfelső emeleten élt, luxuskörülmények között más Bételben szolgálókhoz viszonyítva. John elmondása szerint Knorr mindenből csak a legszebbet és a legjobbat kapta, és mindent megkapott, amit csak akart. John elmondta nekem, hogy ő olyan dolgokat ismert meg és látott korábban a Bételben, amelyek megingathatnák egy átlagos testvér hitét a Társulatban, ha tudna ezekről. Soha nem mondta meg nekem, mik voltak ezek a dolgok, kivéve azt, amikor elmondta, hogy a Társulat igazgatói sokkal jobban éltek, mint a többi ottani testvér a Bételben. Visszaemlékezem arra, hogy egyszer elmondta nekem azt, hogy mialatt ő a Bételben volt, az egyik testvér (Knorr kedvenceinek egyike) elmenekült a Bételből és „csatlakozott Billy Grahamhez”, miután írt egy levelet Knorrnak, melyben leleplezte és vádakkal illette a Társulatot.
Összeházasodásunk után megpróbáltam megosztani a Társulattal kapcsolatos kételyeimet Carollal. Provokáltam őt azzal a kijelentéssel, hogy ha a Társulat téved az Istennel kapcsolatos tanításában, akkor tévedhet más tantételeiben is. Sok győzködést követelt meg részemről, hogy rávegyem arra, egyezzen bele abba, hogy újra megvizsgálja a mi tanításunkat az Istenségről. Tanulmányoznunk kellett az Írásokat mind Társulat által kiadott, mind nem Társulati könyvek segítségével. Elkezdtünk hallgatni és nézni vallásos rádió és TV közvetítéseket, mint például Dr. DeHaan „Rádiós Bibliaosztály” című műsorát, Charles E. Fuller „Régimódi Ébredés” című műsorát, Billy Graham „A Döntés Órája” és Mike Perl „A Héber-Keresztény Tanú” című műsorait. Én gyakran találkoztam is Bob Purcell-lel, hogy megvitassuk Krisztus istenségét, a Szent Szellem istenségét és személy voltát, valamint más kérdéseket.
1958. január 1-et követően Carol és én a San Bernardino-Nyugat Gyülekezet tagjai lettünk. Engem kineveztek könyvtanulmányozási csoport-szolgának, de mindössze két hónappal később lemondtam. A Szent Szellem – én úgy hiszem – vezetett engem arra, hogy megkérdőjelezzek bizonyos Társulati gyakorlatokat és tanításokat egyre nyíltabb formában a gyülekezet-szolgákkal folytatott beszélgetéseimben. Amikor nem értettem egyet azzal, amit mondtak, megmondtam nekik. Merészségem felingerelte őket és azt mondták nekem, hogy jobb, ha vigyázok magamra, amennyiben megkérdőjelezem a Társulatot és tanításait. Néha egy egész hét is eltelt úgy, hogy akár egy órát is eltöltöttem volna a szántóföldi szolgálatban, és elkezdtem távol maradni néhány összejövetelről. Carol továbbra is járt – de nélkülem.
Az Edmund C. Gruss - Elhagytuk Jehova Tanúit - Személyes bizonyságtételek sorozat korábbi részei
Walter Davis történetének első része
Utolsó kommentek