EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Edmund C. Gruss - Elhagytuk Jehova Tanúit - Személyes bizonyságtételek - 8. rész/1

2016.12.31. 14:00 | Johnny Joker | Szólj hozzá!

- 69 -

VIII. MEGTALÁLTAM AZ „IGAZSÁGOT” – JÉZUS KRISZTUST

 Walter Davis elmondása alapján

 

1935. december 14-én születtem Forth Worth-ben, Texas államban és életem legnagyobb részében San Bernardinoban és annak közelében éltem Kaliforniában. Abban az időben, amikor először kerültem kapcsolatba Jehova Tanúival az Utolsó Napok Szentjei Újjászervezett Jézus Krisztus Egyháza tagja voltam. (Ez a mormon egyház kisebb szektája, melynek vezetői mind a vallásalapító Joseph Smith próféta közvetlen fiági leszármazottai. Éles ellentétben állnak az Utah állambeli Salt Lake City központú mormonokkal. Utóbbinak ma kb. 16 millió, az előbbinek kb. 1 millió tagja van. – a ford.) Tizennégy éves koromban csatlakoztam ehhez az egyházhoz egyik nagynéném és néhány szomszédom befolyására, akik ott tagok voltak. Fiatalos lelkesedésemben és a Biblia tanításának teljes figyelmen kívül hagyásával igazságnak fogadtam el az egyház minden tanítását és gyakorlatát. Őszintén hittem benne, hogy ez az egyetlen igaz vallás a földön. Számomra Joseph Smith Isten prófétája volt, akit azért hívott el, hogy helyreállítsa az igaz egyházat a hitehagyottságból. Arra a hitre jutottam, hogy az ő fiági leszármazottai, mint az egyház elnökei, hozzá hasonlóan próféták, látók és tanítások kinyilatkoztatói voltak. Továbbá, hogy a Mormon könyve, valamint a Tanok és Szövetségek (a mormon tanítás másik „prófétai” könyve, főleg Joseph Smith későbbi kinyilatkoztatásait és tanításait tartalmazza, ihletettnek tartják az előbbivel együtt – a ford.) mint írások egyenrangúak a Bibliával, és hogy folytatólagos (jelenlegi, azaz a mi időnkben való) ihletett kinyilatkoztatások vannak kijelentve a prófétákon keresztül.

            Szüleim névleges keresztények voltak és a Déli Baptista hitet vallották. Nem ellenezték túlságosan csatlakozásomat az Újjászervezett Mormon Egyházhoz. Édesanyám apja, habár megmaradt metodistának, olvasta Rutherford bíró könyveit és igazságnak fogadta el tanításait. Édesapja hitnézeteinek következtében édesanyám mindig udvariasan fogadta Jehova Tanúit, amikor felkeresték otthonában. Vannak emlékeim kisgyerekkoromból arról, hogy Rutherford bíró fonográffelvételeit hallgattuk. Anyám gyakran fogadott el irodalmat a Tanúktól, de nem hitt abban, amit tanítottak. Először elfogadta az Újjászervezett Mormon Egyház tanításait, de soha nem keresztelkedett meg ott. Én szorgalmasan tanulmányoztam, és lelkesedésem akkora volt, hogy tizenhét éves koromban kineveztek az Ároni Papság diakónusává. (Az Ároni Papság tagja minden mormon férfi 12 éves kortól automatikusan, ez a kiváltságok, a papság „alsó” fokozata, a magasabb a „Melkizédeki” papság – a ford.) Felszentelési ünnepségemen azt mondták nekem (valószínűleg prófécia által), hogy „bátor harcosa leszek az Úrnak az Ő Egyházában”.

            Számos dolog történt 1953-ban, melyek együttesen eredményezték azt a döntésemet, hogy elhagyom az Újjászervezett Mormon Egyházat. Édesapámat ekkoriban sztrájkőrként alkalmazták és a szakszervezetek által szervezett sztrájkok alatt gyakran társultam hozzá, sokszor figyelmeztető táblát hordozva kis üzletek előtt. Nagyon élénken emlékszem első személyes találkozásomra Jehova Tanúival, miközben sztrájkőri kötelességemet teljesítettem Fontana város üzleti negyedében, Kaliforniában. Egy barátságos, jól öltözött, középkorú férfi jött oda hozzám, aki Őrtorony és Ébredjetek! folyóiratokat tartott a kezében, és tanúskodni kezdett nekem az utcán.

- 70 -

Udvariasan meghallgattam, de aztán azt mondtam neki, hogy nem érdekel a vallása, mivel úgy hiszem, hogy én már megtaláltam az igazit. Azt felelte, hogyha nekem birtokomban van az igazság, meg kell azt osztanom és el kell, hogy mondjam másoknak, ahogyan azt Jehova Tanúi teszik. Úgy egy órán keresztül beszélgetett velem és felhívott arra, hogy tanulmányozzam át újra az Újjászervezett Mormon Egyház tanításait, mivel abból számos tétel ellentmond a Bibliának. Elfogadtam tőle a folyóiratokat és megvettem első, az Őrtorony Társulat által kiadott könyvemet, melynek címe „Mit Tett a Vallás az Emberekért?”volt. Hazavittem a könyvet, feltettem a könyvespolcra és megfeledkeztem róla. Mindazonáltal édesanyám meglátta és elkezdte tanulmányozni. Később azt mondta nekem, hogyha a könyv igazat ír, akkor az Újjászervezett Mormon Egyház hite hamis.

            A következő alkalommal, amikor Jehova Tanúi eljöttek otthonunkba, édesanyám szívesen elfogadta tőlük az irodalmat, amit felajánlottak neki. Újralátogatásuk során ő beleegyezett, hogy hetente tanulmányozza a Bibliát (egy könyvből) velük. Áttanulmányozta az Isten Legyen Igaz című könyvet (2. kiadás) és más Társulati kiadványokat is. Minthogy alkalmi munkásként segédápolónőként dolgozott, gyakran elmulasztotta a tanulmányozást, és nem tudott minden vasárnap részt venni a Királyság Teremben tartott összejöveteleken. Ahogy előrehaladt Jehova Tanúi tanításainak tanulmányozásában, elkezdte megosztani velem az „új igazságot”, amit tanult és meghívott, hogy üljek be a tanulmányozásokra. Ez csak felingerelt engem, mivel én jó diakónus voltam az Újjászervezett Mormon Egyházban és meg voltam győződve arról, hogy az igazságnak már a birtokában vagyok. Ekkorra édesanyám már visszautasította az én egyházam tanításait és folyamatos kísérleteket tett arra, hogy kiigazítsa a hitnézeteimet. Hogy lecsendesítsem, és hogy megcáfoljam Jehova Tanúit az ő jelenlétében, végül beleegyeztem, hogy találkozzam velük.

            Őszintén hittem, hogy be tudom bizonyítani: az én „Mormon”(1) tanításaim az igazak, és anyám kedvenc Jehova Tanúi hitnézetei hamisak. Szükségtelen mondanom, hogy a találkozó Jehova Tanúival, amelyen megvitattuk az általam képviselt tanításokat kudarcnak bizonyult az én szempontomból, mivel figyelmen kívül hagytam a Bibliát. Nekem azt tanították, hogy egyházam tanításait „bizonyságtevő írásokkal” támasszam alá. A későbbiekben úgy találtam, hogy ezek gyakran összefüggéstelenek voltak. Ez a találkozó Jehova Tanúival sikeres volt abban, hogy kétségeket ültetett el az elmémben. Nekem azt tanították, hogy a Biblia támogatja a „Mormon” tanításokat, és valójában ez volt az egyik fő oka annak, hogy csatlakoztam az Újjászervezett Mormon Egyházhoz. Úgy okoskodtam, hogy ha a Biblia – a legrégibb és az első Isten kinyilatkoztatásai közül - nem támogatja a „Mormon könyve” és a „Tanok és Szövetségek” tanításait, akkor

 1./  Az Utolsó Napok Szentjei Újjászervezett Jézus Krisztus Egyháza nem szereti a „Mormon” megnevezést, de én használom, mert hittünk mi is a „Mormon könyvében”.

- 71 -

ezeknek az „utolsó-napi írásoknak” hamisaknak kell lenniük. Gondosan áttanulmányoztam minden egyes Bibliai szövegrészt, amit a „Mormon könyve” alátámasztására felhasználtak, és Isten vezetése által megláttam, hogy azokat félremagyarázták, kiragadták a szövegkörnyezetből és hibás módon használták.

            Azzal indultam el, hogy megcáfolom Jehova Tanúit, de ahogy előrehaladtunk, saját egyházam tanításainak hamissága bizonyosodott be. 1953 decemberében történt, amikor végzős voltam a középiskolában, hogy elhagytam az Újjászervezett Mormon Egyházat. Részt vettem életem első összejövetelén a Királyság Teremben, és röviddel ezután elkezdtem tanulmányozni a Tanúk könyveit, az „Isten Legyen Igaz” címűt és az „Ez Jelent Örökké Tartó Életet” címűt két Tanúval, Al és Betty Kusyval San Bernardinoban. Komolyan érdekelt az, hogy megtanuljam az igazságot, és buzgón tanulmányoztam hosszú órákon át minden „igazságot tartalmazó” kiadványt, amihez hozzá tudtam jutni.

            Minél többet tanulmányoztam és tanultam meg „Jehova Tanúi Új Világ Társadalmáról”, annál jobban meg lettem győződve arról, hogy ők valóban Jehova Isten tanúi. Az a dolog, ami a legnagyobb hatással volt rám a Tanúkkal kapcsolatban, az az ő nagyon gyors terjeszkedésük volt minden nemzetből, népből és nyelvből összeálló szolgák nemzetközi társulataként. Az én korábbi egyházam viszonylag kicsi volt (csak 125.000 tag kevesebb, mint két tucat országban), évente körülbelül 5.000 új megtérőt megnyerve, míg Jehova Tanúi robbanásszerűen növelték tagjaik számát (több mint 500.000-en voltak, amikor én csatlakoztam) és új tagok tízezreivel növekedtek világméretekben. Hamarosan elfogadtam minden tantételüket és tanításukat. Az a hit, hogy 1914 óta az utolsó napokban élünk nagy hatást tett az elmémre. A sürgető szükség, hogy Jehova képesített szolgája legyek és megosszam prédikálás útján a „királyság jó hírét” a „más juhokkal”, számomra az élet legfontosabb dolgává vált. Eljutottam életemnek arra a pontjára, amikor összhangban a Társulat tanításával, átadtam magam Jehova Istennek és megfogadtam, hogy engedelmes leszek „a hű és értelmes rabszolga” osztálynak, amely Brooklynban, New York államban volt.

            Egy nyilvános szertartás keretében Pomonában, Kalifornia államban 1954. június 6-án víz alá merítéssel megkereszteltek, hogy jelképezze önátadásomat. Mivel Jehova Tanúi egy személy megkeresztelését felszentelési szertartásnak is tekintik, ezáltal én felszentelt szolga lettem. Áttérésem a „Mormonizmusból” meglehetősen nagy feltűnést keltett Jehova Tanúi helyi gyülekezetei körében és „meghívtak”, hogy osszam meg tapasztalataimat a „testvérekkel”. Mindazonáltal én fiatalként szégyenlős és befelé forduló voltam, és mindig nagyon izgatott voltam, amikor közönség előtt beszéltem. A zavarodottság és az attól való félelem, hogy nagy tömegek előtt ügyetlennek bizonyulok ösztönöztek arra, hogy próbáljak tartózkodni a színpadi szerepléstől. Ez volt az első alkalom, amikor találkoztam a Társulat „erőskezű eljárásmódjával”.

            Az a férfi, akivel tanulmányoztam korábban, Al Kusy és az én gyülekezetem gyülekezetszolgája (ma a koordinátor a megfelelője – a ford.) félreérthetetlen módon elmondták nekem, hogy elvárják tőlem azt, hogy eleget tegyek a körzetszolga eme kívánságának. Ha visszautasítanám, hogy így tegyek, azt úgy tekintenék, mint saját „önző egyéni érdekeimnek” a Társulat érdekei elé helyezését, és ez valójában engedetlenségnek számítana. Úgy akartak bemutatni engem, mint olyan valakit, aki megpróbálta megcáfolni a Tanúk „igazságát”, és miután kudarcot vallott ebben, Jehova egyik Tanújává lett. Az Újjászervezett Mormon Egyház tagjaként azt tanították nekem,

- 72 -

hogy mi nem vagyunk „Mormonok”, mivel ezt a szót az emberek a többnejűséggel és Brigham Younggal hozták kapcsolatba. (Brigham Young Joseph Smith, a Mormon Egyház alapítójának ügyvédje volt, halála után a többség őt választotta vezetőnek és Illinois államból Utah államba vándoroltak, míg a kisebbség Joseph Smith fiági leszármazottait követte és Illinois államban maradtak. - a ford.) Mivel sok Mormon volt Kalifornia állam déli részén, a Társulat nyilvánvalóan úgy hitte, hogyha engem úgy tüntet fel, mint egy „Mormont”, aki Jehova egyik Tanúja lett, ez arra késztethet néhány Mormon egyháztagot, hogy áttérjenek.

            Ellenvetéseimet az ellen, hogy „Mormonként” mutassanak be, elutasították. Azt mondták nekem, hogy engedelmeskedjek, mert a Társulat az Újjászervezett Mormon Egyházat „Mormonoknak” tartotta. (A hivatalos név Az Utolsó Napok Szentjeinek Újjászervezett Jézus Krisztus Egyháza. Bírósági ítélet alapján ők tekintendők Joseph Smith tanításai jogszerű letéteményeseinek. – a ford.) Az ekként történő bemutatás elősegítené a teokratikus érdekeket: tapasztalataimat meg lehetne osztani a Mormonokkal abban a reményben, hogy ez arra készteti őket, hogy tanulmányozzanak Jehova Tanúival. Végül beleegyeztem abba, hogy elmondjam bizonyságtételemet arról, hogyan jöttem ki a „Mormonizmusból”. Nekem természetesen volt némi lelki fenntartásom annak igazságáról, amit csináltam. Előadtam tapasztalataimat 2.000 Jehova Tanúja előtt egy körzetkongresszuson, és később 20.000 Jehova tanúja előtt az 1954-es kerületkongresszuson, amit a Del Mar Versenypályán tartottak. A program után megtapsoltak, gratuláltak és azt mondták, hogy az én tapasztalatom jelentős mértékben bátorította a testvéreket arra, hogy nagyobb lelkesedéssel tanúskodjanak a Mormonoknak.

            Az, hogy tag lettem a Tanúknál vegyes hatással volt a családomra. Édesapám, noha elismerten újra és újra bűnbe esett, jó néhány alkalommal könnyekkel telt szemekkel tett bizonyságot nekem arról, hogy fiatal fiúként ő „újjászületett” egy régimódi evangelizációs ébredési kampány egyik összejövetelén Texasban. Érzelmileg felindultam, miközben a Papát hallgattam, aki elmesélte tapasztalatát arról, hogyan ismerte meg az Urat személyesen. Ő azt mondta nekem, hogy Jehova Tanúi tévednek és hogy nekem szükséges ahhoz „újjászületnem”, hogy igazi keresztény legyek. Habár teljes mértékben nem tudta elmagyarázni tantételeiket, mindig arra buzdított engem, hogy legyek Baptistává, akik – ahogyan ő állította – az igazi evangéliumot prédikálták Jézus Krisztusról. Jehova Tanújaként azzal érveltem, hogy csak a 144.000 felkent fog „újjászületni” fizikai halála pillanatában, amikor ők át lesznek változtatva szellemteremtményekké. Az Őrtorony tanítások védelmezése általam felingerelte őt és törést eredményezett a kapcsolatunkban. Édesanyám később megkeresztelkedett Jehova Tanújaként azon a nagy kerületkongresszuson, amit Wrigley Fieldben, Los Angelesben tartottak 1957 júliusában. Öcsém, Gary, elfogadta a Tanúk sok tanítását, noha soha nem keresztelkedett meg és nem csatlakozott hozzájuk. Később, mialatt az Egyesült Államok Haditengerészetében szolgált, elfogadta az Úr Jézus Krisztust. Más rokonaimmal való kapcsolataim is feszültté, ha nem ellenségessé váltak.

            A középiskola utolsó évében úgy döntöttem, hogy eleget teszek a Társulat úttörőszolgálatra vonatkozó követelményeinek. Főiskolára kívántam menni, s azt terveztem, hogy kollégiumba megyek a végzésem után. (Ez a campusnak felel meg, bentlakásos egyetemi/főiskolai tanulást jelent – a ford.) Ezeket a terveket feladtam,

- 73 -

összhangban a Társulat tanításaival, hogy „keressétek először a Királyságot, semmint a magasabb szintű világi képzést.” Jó néhány tanárom és a pályaválasztási tanácsadóm is megpróbált rávenni arra, hogy folytassam az egyetemi kollégiumban a tanulmányaimat, de süket fülekre találtak. Úttörőszolgálat, Gileád képzés  (a Gileád Iskola Jehova Tanúi misszionárius képzője – a ford.) és végül külföldi misszionárius szolgálat – ezek lettek életcéljaim. Tizenöt hónapig dolgoztam egy dobozgyárban és ezalatt pénzt gyűjtöttem, hogy vásároljak egy autót. Ez alatt az idő alatt tevékeny voltam a szántóföldi szolgálat minden területén.

            Ekkorra már beiratkoztam a Teokratikus Szolgálati Iskolába (az az összejövetel, ahol prédikálási technikákat: felolvasást és szónoki beszédet oktatnak a Tanúknak megadott szempontok szerint és tankönyv alapján – a ford.) és rövid beszédeket tartottam az „Iskolaszolga” által kijelölt témákról. Részt vettem a Szolgálati Összejövetel programjaiban (itt a prédikáló szolgálattal, az eredményes tanúskodással, Szervezeti kérdésekkel kapcsolatos interjúk, rövid előadások, bejelentések vannak – a ford.), amelyeken megtanítják Jehova Tanúit, hogyan lássák el a szolgálatukat. Részt vettem az Őrtorony Tanulmányozási Összejövetelen, ahol „új világosságot” kaptunk az Írásokkal kapcsolatban, s ugyanígy látogattam a Nyilvános Előadásokat minden vasárnap, ami főként arról szólt, hogy a „jó akarat” új embereit oktassák és tanítsák. Hamarosan képesített lettem arra, hogy az Őrtorony Társulat nyilvános képviselője legyek és 1956-ban megtartottam első nyilvános előadásomat. Ezután, mivel bekerültem az előadók kicserélésének rendszerébe, számos környező gyülekezetben tartottam előadásokat. Édesapám eljött, hogy meghallgasson, amikor nyilvános előadásokat tartok, máskor soha nem vett volna részt ilyesmin.

            Azoknak a férfiaknak, akik képesítettek voltak arra, hogy az Őrtorony Társulat képviselőiként nyilvános előadásokat tartsanak, egy, a Társulat által elkészített vázlatot kellett használniuk, egy Brooklynban kiválasztott témáról. Az előadások elkészítése folyamán a szónokok csak Őrtorony kiadványokat használhattak fel, vagy olyan más anyagot, amit hivatalosan jóváhagytak. Nem használhattunk olyan vázlatokat, amiket nem a Társulat készített, vagy olyan vallásos kiadványokat, amelyeket nem a Társulat tagjai, hanem kívülálló tudósok, teológusok írtak. (Ez ma is így van – a ford.) Emlékszem egy alkalomra, amikor az egyik előadó idézett valamit a Bibliában előforduló számokkal kapcsolatban Ivan Panintól és bátorította a testvéreket, hogy tanulmányozzák Panin könyveit, mivel „azok sok igazságot tartalmaznak”. Meg lett fegyelmezve a mi gyülekezetszolgánk által, mivel azt tanácsolta a testvéreknek, hogy „egy másik szellemi asztalnál táplálkozzanak, nem Jehova asztalánál – ami az Őrtorony Társulat”. (Ivan Panin a Bibliai számmisztika kutatója volt. Meggyőződése volt, hogy a Biblia ihletettségét a szövegében található matematikai statisztikai összefüggések támasztják alá. Több könyvet írt erről. Nézeteit sokan vitatják. – a ford.)

Az Edmund C. Gruss - Elhagytuk Jehova Tanúit - Személyes bizonyságtételek sorozat korábbi részei

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr9712085941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása