Gyülekezeti "könyv"-tanulmányozás kr 7. fej., 10–23. bek. (2 heti anyag) (mi ez?)
A mozgóképes bemutatókról a 7. bekezdés még azt akarta elhitetni, hogy ez a módszer olcsóbb volt, mint az újságmegjelenés, de amikor később a Fotodráma előkészületeinek részleteit sorolja, azért látható, hogy egy rendkívüli vállalkozásról, nagy volumenű munkáról volt szó. Nem tudom, hogy a szervezet abban az időben mennyire tájékoztatta az egyszerű tagjait a pénzügyi dolgokról, de a manapság közzétett adatokból biztosan nem lehet pontos következtetéseket levonni. Ha egy igazgatótanács, vagy vezető testület, vagy bármilyen grémium úgy informálta a tagjait, részvényeseit, a pénzügyekről, abban az időben is mint ezek a mai bekezdések, pl. hogy olcsó, drága, áldozatok, ennyi idő, annyi pénz, az nem éppen a bizalom erősítését szolgálta sem akkor, sem ma. Csupán a bekezdésekben közölt adatokkal kalkulálva is a vállalkozás olyan mértékű volt, amit nehezen hihető, hogy csak a testvérek adományai fedeztek. Nem tudom pontosan, hogy a fiatal Russell, amikor felszámolta a ruhakereskedését, hogy attól kezdve Őrtornyokat nyomtathasson, akkor éppen mekkora vagyonnal rendelkezett, de akikkel csak beszélek a társulat módszereinek anyagi hátteréről általában gondolkodás nélkül megemlítik, hogy Russell bizony minden vagyonát a "jó hír" hirdetésének módszereibe invesztálta. Mivel a kiadványok sehol nem említenek jövedelmező vállalkozásokat a szervezettel kapcsolatban, kizárólag Russell vagyonát (azt is csak így) és a maroknyi Bibliakutató adományait, valamint a rezsi áron terjesztett irodalmak bevételét, ezt lehet csak hivatalos kiindulópontnak tekinteni pénzügyekben.
Ebből azt kellene gondolni, hogy az a mennyiség amit ilyen célra fordított a Pásztor, annak ki kellett tartani több mint 4 évtizeden keresztül úgy, hogy mindazoknak a tevékenységeknek és az azt elvégző személyzetnek a költségeit fedezni lehetett belőle és még halála után is volt akkora jelentősége, hogy végrendelkezni kellett felőle. Russell idejében még nem létezett az önkéntes (ingyen) munka sem olyan mértékben, mint ahogyan azt Rutherford később megszervezte. Adatok nélkül persze mindez csak találgatás és fantáziálás, de miért ne lehetnének adatok? Ha már egyszer maga a kiadvány említi a gazdaságossági szempontokat, akkor miért nem közölnek mellé néhány olyan tényt is amik alátámasztanák a híreket az alapanyagok áráról, meg a különféle tevékenységek költséghatékonyságáról? A Szentírásban bőven találni mintát az ilyen jellegű elszámolásokra.
Nem azt gondolom, hogy ez lenne a lényeg, de ha már a bekezdések vetnek fel ilyen szempontokat, akkor legalább látható lenne, hogy logikusan követhetik egymást az események változásai és a gazdaságossági szempontok. Így viszont az eddig leírtakból nagyon nehezen valószínűsíthető, hogy szentírási, vagy Krisztusi tényezők szerepet játszottak volna azokban a változtatásokban. Nem marad más, csak a találgatás, és az összekacsintások a tanulmányozásokon miközben egyre csak szaporodnak ezek a következetlen állítások, majd a beletörődő legyintések, vagy érdektelen tudomásul vétele annak, hogy úgy sem tudjuk leellenőrizni ezeket a „bicegő” érveket és egyel több vagy kevesebb, az már tényleg nem számít.
Így persze nem csak a korrekt magyarázatok nélkül hagyott ügyek száma gyarapszik, hanem azokkal együtt az a nyomás is, hogy a tanulmányozások résztvevői különösebben ne törődjenek a tanulmányozott anyaggal.
De ha nem szabad a részletekkel foglalkozni, mert azok már régen voltak, meg aztán mára már nem is aktuálisak és az új világosság is másra ragyog már, akkor mi az értelme az ilyen időrabló ún. „tanulmányozásoknak”, minden héten, több millió ember, még több millió óráját elrabolva kisebb nagyobb hazugságok érdekében, pl. hogy itt bizony BIBLIATANULMÁNYOZÁSON vesznek részt, melyet maga Jézus Krisztus szervez, irányít, évtizedek óta ezekkel a konkrét módszerekkel amikről olvasunk.
Az általánosságokon túl a 7. fejezet konkrétumai néhány alkalmazott szolgálati módszerről a korai időkből felvetnek azért nagyon is konkrét kérdéseket is. A kérdéseket szintén azoknak a kijelentéseknek a tükrében kell vizsgálni, melyek már elhangzottak a korábbi fejezetekben, azt hangsúlyozva, hogy Krisztus irányította, ellenőrizte és jóváhagyta mindezeket. Az események időpontjai közötti következetlenségek itt a módszereknél nem annyira zavaróak, mint a tanítások különféle változatainak megjelenése és hatásaik vizsgálatánál.
A 13. bekezdéstől a jó hír rádiós hirdetésének elterjedése került középpontba. Itt olvasható az az első következetlenség is, miszerint a
13 a rádió egyre fontosabb szerephez jutott a Királyság jó hírének terjesztésében. A philadelphiai Metropolitan Operaházból 1922. április 16-án sugározták először Rutherford testvér előadását. A becslések szerint 50 000-en hallották „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” című előadást.
Ez vajon tényleg a Királyság jó hírének bizonyult? Mivel a Szentírás közvetlenül sehol nem jelent ki, vagy támogat olyasmit, amiből az 1922-ben élő emberek várható életkorára lehetne pontos következtetéseket levonni, ez már önmagában is megkérdőjelezi az állítás szentírási megalapozottságát. Az előadó bizonyára nem az aznap születettekre vonatkoztatta a beszédét, így ha belegondolunk azoknak a millióknak a reménységébe, akik Rutherford 7 éven át tartó előadássorozatára, valamint ezzel foglalkozó nyomtatványaira építettek, akkor azt látjuk, hogy ezek a hallhatatlanságban reménykedő emberek mára már 100 évesek, vagy idősebbek.
Mennyire tekinthető jó hírnek ez a spekuláció, ami éveken keresztül napirenden volt, direkt az ilyen témák hirdetésére épített rádióállomások sugározták és megszámlálhatatlan mennyiségű órát töltöttek a hirdetésével a közönséges hírnökök is?
Lehet azt dicsőségnek tekinteni, ha valamit 50000-en hallgatnak meg az első előadása alkalmával, de utólag kiderül róla, hogy hazugság?
Hogyan lehetne bármelyik másik, ebben a fejezetben felsorolt módszert is dicséretesnek nevezni, amikor világosan bizonyítást nyertek már ugyanebben a könyvben, hogy az akkori idők tanításai sorra tévedésnek bizonyultak?
Nem részleteiben, jelentéktelen, mellékesnek tekinthető apróságokban, hanem kompletten a szervezet teljes tevékenységét, reménységét és lényegét meghatározó dolgokban, sorozatosan!
Bármit kijelenteni igazságként vagy jó hírként, akár csak 1x is úgy, hogy később az ellenkezőjére változik a kijelentés lényege, az szégyen és leégés. Ha ezt a láncolatot megtöbbszörözzük, abból hogyan vagy mikor lesz dicsőség?
Hányszor kell elismételni egy kínos tévedést ahhoz, hogy egyszer csak szégyenből büszkeségbe emelkedjen az ügy?
A királyság megszületése, az aratás, az ún. Krisztusi kinevezések és egyéb fantazmagóriák a legkülönfélébb témákban csak néhány a sok közül, melyek a szervezet vezetői fejében egytől egyig átestek ezen az érdekes folyamaton és ma már büszkén emlegetik, hogy milyen széles körben terjesztették ezeket egykor, noha egyúttal a hamisságukat is elismerik.
Mindezek annyira ellentétesek a bibliai történetekkel, hogy szó szerint csodák milliói zajlanak le hetente a Királyságtermekben akkor, amikor a sok millió jelenlévő egyáltalán nem látja meg a könyvben magában is meglévő ellentmondásokat, nem még, hogy a Szentírással szembeni eltéréseket.
Csak példaképpen visszagondoltam Jézus Krisztus hegyi beszédére, amit több milliós hallgatóság előtt mondott. Az a módszer, ahogyan azt lebonyolította a mai napig működőképes. Egy barátságos hangulatú szabadban zajló kiránduláson a Teremtőről és szándékáról beszélgetni és egy közös étkezésen részt venni, ez biztosan nem hasonlítható egyetlen rádióadás meghallgatásához sem. A tartalmát, sem Jézus maga, vagy a tanítványai, vagy bárki más a későbbi évszázadok folyamán nem változtatta meg olyan mértékben, mint ahogy Rutherford rádióbeszédeit kellett kiigazítani, majd teljesen le is állítani, csupán néhány év elteltével, hogy aztán alig 100 év múlva teljesen világos legyen mindenki előtt, hogy mindössze emberi fantáziálás volt az egész.
Egy másik példa az apostolok pünkösdi nyilvános előadásai és azok hatása a hallgatókra. Mennyiben hasonlítanak ezekre a mai eseményekre akár tartalmukat, a módjukat és a felhasznált eszközöket tekintve? Nem beszélve az időtállóságukról! Hány embernek okozott jogos csalódást Krisztus, vagy Péter apostol előadása azért mert a mondanivalójuk rövid idő múlva megváltozott volna, míg végül teljesen értelmetlenné, használhatatlanná nem váltak? Nem tudunk ilyenekről! Egyetlen egyről sem!
Ha az ember Jézus Krisztus már egyszer tudott úgy tanítani tömegeket, hogy az eredményes volt, tudott úgy vezetni apostolokat és tanítványokat, hogy azok szintén átvették a módszert és a tartalmat, szinte hibátlanul, akkor mi történt a Király Jézus Krisztussal, hogy az 1900-a években még csak meg sem közelítette az irányítási módszere és annak hatékonysága, a saját ókori, földi, emberi teljesítményét? A kérdés aktualitását és megalapozottságát csak fokozzák a 7-8. fejezetekhez hasonló tartalmú írások, hiszen azt az apparátust mutatják be, amiknek az amúgy is földönkívüli képességekkel rendelkező Király eszköztárát inkább segíteniük kellett volna, de a legtöbbet ezek közül elhagyták az idő múlásával.
Mennyire hihető és megalapozott Jézus Krisztusról olyasmit feltételezni és ezt az Őrtoronyban közre is adni Isteni tanításként, mint amit pl. a 14. bekezdés így ír le?
14 Az Őrtorony 1924. december 1-jei angol száma a következőt írta arról, hogy mi a WBBR célja: „Hisszük, hogy a rádió az eddigi leggazdaságosabb és leghatékonyabb módja annak, hogy az igazság üzenetét terjesszük.” Majd hozzátette: „Ha az Úr jónak látja, hogy további rádióállomásokat építsünk az igazság terjesztésére, akkor a neki tetsző módon gondoskodni fog az ehhez szükséges pénzről”
Mint ahogyan egy korábbi kommentelő is megjegyezte már, Jézus Krisztus szempontjai között gazdaságosságot feltételezni egyszerűen nevetséges és szerintem sértő is. Itt mégis azt olvasni, az egymást követő mondatokból, hogy maga az Úr nem csak mérlegelni fogja a gazdaságossági szempontokat, hanem Ő MAGA FOG GONDOSKODNI A PÉNZRŐL. Ha az üzenet valóban életmentő lett volna, (de nem volt az) és valóban Jézus Krisztustól jött volna, akkor tényleg az érdekelte volna a szellemi birodalom nagy hatalmú prominens képviselőit a földi ügyek irányításában, hogy mennyire gazdaságos egy-egy módszer?
Hol olvasni ehhez hasonlókat a Bibliában, hogy ilyesmire lehetne következtetni?
De minden ilyen típusú kérdésből azzal kell továbblépni, hogy mi van, HA MÉGIS, és tényleg ez a szempont lényeges volt Jézusnál, és a rádiót egy jó és gazdaságos eszköznek tartotta?! Ha tényleg így gondolta volna, mert tényleg köze lett volna ehhez a fikcióhoz, akkor nem tévedett, mert a rádió a mai napig is gazdaságosan működőképes média. De akkor miért kellett kiiktatni? Jézus valóban úgy „gazdálkodott”, hogy az ingyenmunkával felépített és üzemeltetett rádióállomásokat gazdaságtalannak ítélve bezáratja és gazdaságosabbnak tartja műsoridőt vásárolni a kereskedelmi adóknál?
Emberi vállalkozások képesek sikeresen működtetni a sátáni világ szeszélyeinek kitett rádióállomásokat, de Jézus Krisztus nem?
Ha erre a bravúrra Jézus Krisztus csak átmeneti ideig, néhány évtizedig volt képes, akkor ez a kudarcát jelentette volna azon a területen, azokkal a kereskedelmi adókkal szemben, amik máig működnek emberi irányítással, emberi célokért, emberek által finanszírozva, sikeresen, gazdaságosan?!
Itt ismét nem ismerjük a pontos számokat, sőt még hozzávetőlegesen sem lehet tájékozódni költség trendekről vagy arányokról, de éppen elég abszurd ilyen földi, emberi és végső soron a szervezet által is sátáninak nevezett dolgokban Jézus Krisztust valamiféle ügyvezetőnek, vagy pénzügyi tanácsadónak, közgazdásznak a szerepében láttatni, főleg úgy, hogy a jobbnál jobb ötletei sorra kudarcot vallanak egy idő elteltével.
És mit tettek mindezek után a hírnökök, miből állt a szolgálatuk és a jó hír amit hirdettek, Jézus Krisztus a Király vezetésével?
16 Azért, hogy növeljék ezeknek a műsoroknak a hallgatótáborát, Az Őrtorony és az Aranykorszak (mostani nevén Ébredjetek!) közölt egy listát azokról a kereskedelmi állomásokról, melyek a bibliai tanításokat sugározták. Így amikor a hírnökök házról házra felkeresték a házigazdákat, arra tudták ösztönözni őket, hogy hallgassák meg a helyi rádióban sugárzott előadásokat.
Mintha nem lett volna elég morbid, hogy Jézus Krisztusnak privát rádióállomása van, hogy a Királyság üzenetét úgy juttassa el az emberiséghez, itt meg az áll, hogy a házról házra vitt üzenet, sőt a nyomtatott anyag ösztönzése is részben arra irányult, hogy az emberek hallgassanak rádiót. Nem a Krisztusi adót, mert az már nem működött, hanem helyette válasszanak a listából kereskedelmi adót!
Kell, hogy legyen a Teremtőnek is humorérzéke, mert a hasonlóságára teremtett embernek van, de nem tudom elképzelni sem, hogy amikor ilyesmit látnak kinyomtatva odafentről, akkor vajon nevetnek-e, vagy mi mást csinálnak.
Ha ezt Ők sem tartják humorosnak, annak az is lehet az oka, (csak találgatok) hogy a kereskedelmi adók ilyen mértékű reklámozása talán nem történt teljesen önzetlen alapon és ha azok valóban fizettek ezért a Társulatnak, akkor máris reálisabban hangzik a gazdaságossági szempontokra hivatkozó magyarázat, a saját WBBR állomások felszámolására.
Akárhogy is volt, azt nem kell találgatnunk, hogy ez a könyv mit állít Jézus Krisztusról!
Azt, hogy Ő olyan király volt az 1930. körüli időben, aki az Őrtorony eszközét, az Aranykorszak eszközét és a tettre kész emberekből álló csapatát arra használta fel, hogy kereskedelmi rádiócsatornákat népszerűsítsen (ahelyett hogy a direkt ennek a célnak szentelt saját hálózatát gatyába rázta volna), melyeken keresztül a hallgatókhoz hamisított, és bibliainak álcázott, de valójában téves tanításokat juttatott el.
Mindenki eldöntheti, hogy azok a bekezdések amik ilyesmit állítanak, mennyire tisztelik a Megváltót, üzenetét és módszereit.
Végül miért kényszerült Jézus Krisztus ezt az ígéretes módszert, a rádióevangélizálást megszüntetni? A 17. bekezdés eddigiektől is megdöbbentőbb és közvetlen válasza erre a kérdésre a következő:
17 Az 1930-as években egyre többen ellenezték azt, hogy kereskedelmi állomásokat használunk. Jehova népe 1937 végén alkalmazkodott a változó körülményekhez, ezért megszüntette a műsorok sugárzását, és inkább a házról házra végzett szolgálatra összpontosított.*
Tehát azt kellene komolyan vennünk, elhinnünk és tanulmányoznunk a királyságtermekben, hogy Jézus Krisztus az életmentő üzenet egykor gazdaságos és hatékony módját, melybe energiát, erőfeszítéseket invesztált éveken keresztül egyszerűen ellenzéki hangok és meg nem nevezett változó körülményeket figyelembe véve megszüntette. Azokról az ellenzőkről valamit lehet olvasni a 16. bekezdésben, hogy a papságnak nem tetszett ez a rádiózás, de ha ez az indoklás így lenne igaz, ahogy leírták, akkor az azt jelentené, hogy az az ember-Jézus, aki az 1. sz-ban olyan bátran ellentmondott a farizeusoknak, 1930-ban Királyként már nem volt olyan határozott az akkori valláspapsággal szemben és figyelembe vette az érzékenységüket és többek között az ő tetszésükre válogatta az újabb prédikáló módszereket.
Felfigyelhetünk azokra a következetlen és képtelen állításokra, amik ez ügyben elhangzottak eddig indoklásképpen.
A 2-3. bekezdésekben még arról volt szó, hogy minden amiről a fejezet szólni fog, azt úgy kell tekinteni, mint amiben Jézus Krisztus irányított. Majd a 4. bekezdésben már gazdasági tanácsadók ötletei nyomán következnek változtatások. A 7. bekezdésben az alapanyagok ára, háború és gazdaságossági szempontok állnak a döntések hátterében. Miközben a költségek továbbra is fontos szerepet játszanak Krisztus munkájában és az Ő irányítása alatt, Russell halálesete is tényezőnek bizonyul bizonyos döntések kikényszerítésében. A mozgóképpel kapcsolatban az általános népszerűség és a közvélemény, sokkal inkább dominált és hihetőbb is, mint a Krisztus általi támogatottsága. A 13. bekezdés már csak szűkszavúan azt jegyzi meg, hogy egyszerre csak háttérbe szorult a mozgókép, a helyére pedig a rádió lépett. Ez a bekezdés teljes egészében mellőzi még a látszatát is annak, hogy Jézusnak valami köze is lenne a rádióra való átálláshoz és egyszerűen kijelenti, hogy a Társulat vezetőinek a bölcsessége és döntéseik határozták meg a következő évtizedek szolgálati módszereit. Majd miután a 16. bekezdés más vallások papságának nemtetszését ecseteli, a 17. azt állítja, hogy a rádiós módszer azért került beszüntetésre mert többen ellenezték. Pontosan nem derült ki, hogy ebbe beleértik-e a valláspapság ellenzését is és valóban úgy gondolják-e ahogy ez hangzik, hogy Jézus Krisztus kész volt együttműködni még velük is figyelembe véve az érzékenységüket, ez több mint érdekes.
Mennyi ima hangzik el naponta csak azért, hogy lelepleződjenek bizonyos hazugságok, enyhüljenek szenvedések és megszűnjenek bántalmazások, igazságtalanságok, de azok mégis rendre folytatódnak, és itt meg az áll, hogy a vallási vezetők elleneznek egy Krisztusi módszert, még csak nem is imában fordulnak hozzá, és Ő mégis úgy reagál, hogy helyt ad a kifogásaiknak és felfüggeszti a vitatott módszert. Ugyanebben a változó körülmények is hangsúlyt kapnak, majd az 1. számú széljegyzet lezárja a rádiós ügyet azzal, hogy a Társulat vezetői úgy döntöttek, bezárják az utolsó rádióállomásukat is.
Ezeknek az okoknak a változatosságát sehogyan sem lehet összeegyeztetni semmilyen bibliai, így egyetlen Isteni módszerrel sem. Érdemes egy listában áttekinteni a felsorolt okokat és elgondolkodni, hogy az egyes magyarázatok jelenthetnének-e igazi okot bármely szellemteremtménynek, bármely korszakban, hogy eltérjen az Isteni tervtől és azokat időről-időre emberi okoskodásokkal váltsák fel.
- Jézus Krisztus irányított ?
vagy pedig
- gazdasági tanácsadók
- alapanyagok ára
- háború
- gazdaságossági szempontok
- Russell halála
- közvélemény
- népszerűség
- háttérbe szorult
- emberi vezetők bölcsessége
- emberi vezetők döntése
- papság nemtetszése,
- többen ellenezték
- változó körülmények
- és ismét emberi vezetők úgy döntöttek
- a rádió már nem elsődleges
- internet népszerűsége, emiatt változott meg alapvetően minden
Népszerűségében valóban nem lehet kételkedni általánosságban. De az, hogy a szervezet által terjesztett jó hír így jutna el tömegekhez, az már teljesen más kérdés. Még az oldalletöltések statisztikái sem jelentenek ehhez megbízható támpontot, hiszen elvileg egyetlen letöltésnél sem lehet megkülönböztetni, hogy azt aktív tanú kezdeményezte, vagy egy kívülálló. A lehetőség és elérhetőség valóban nagyságrendekkel megnövekedett, de hogy ezzel mennyien élnek önszántukból a kívülállók közül, azt a 75. oldal számadatai egyáltalán nem tükrözik meggyőzően. Akkor amikor a szervezet drasztikusan csökkenti a nyomtatott anyagok előállítását, minden összejövetel programjába is beépít olyan elemeket, melyeknek csupán a megtekintése is többszöri letöltést, kattintást eredményez az adott héten az egyes hírnököktől és a programokra készülő felvigyázóktól, akkor a világméretű létszámukat tekintve nem hogy nem kimagaslóak a letöltési adatok, hanem szánalmasan kevésnek tűnnek. Az már csak egy mellékes, bár nem hinném, hogy teljesen elhanyagolható információ, hogy mindez mekkora technikai apparátust, költségeket jelent az egész szervezetnek, valamint az egyes tagoknak is, akik mind a szükséges eszközök és előfizetések megvásárlására kényszerülnek, hiszen szándékukban áll még az interneten is követni virtuális mesterüket.
Ez az utolsó két bekezdés egy az egyben hazugság, vagy finomabban inkább, talán nincsenek tisztában a kifejezés értelmével, esetleg fordítási hiba? Igaz, hogy létezik tanulmányozás személyekkel, egyénekkel, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy személyre szabott. A tanulmányozási anyagok adott témájúak és attól talán csekély eltérést tesznek egyes hírnökök, de tapasztalatom szerint erre nem az készteti a legtöbbjét, hogy így szabja személyre az anyagot vagy annak tanulmányozását, egyszerűen csak készületlen és elkalandozik. És ezt jól kell tudnia annak aki leír ilyesmiket egy könyvbe. Ha ez valóban gyakorlat lenne a szervezetben, akkor nem kellene nyilvános blogokon és más szervezetidegen fórumokon megvitatni azokat a kérdéseket, melyekkel többek között ez a cikksorozat is foglalkozik.
A SZERVEZETBEN NINCSEN SZEMÉLYRE SZABOTT OKTATÁS! Olyan legalábbis nincs amilyet Jézus Krisztus is folytatott, és világos feljegyzések teszik vonzóvá módszerét az írásokban. Személyekre gyakorolt nyomás és megfélemlítés viszont van azok ellen, akik teljesen jóhiszeműen kívánnak válaszokat találni jogos kérdéseikre, sajnos még akkor is, ha ez a kutatás kizárólag szervezeti irodalomra és a szervezet tagjaival folytatott beszélgetésekre korlátozódna.
P.J.
Utolsó kommentek