EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Az eddigi legrosszabb kongresszus – 2. rész: A bunker

2016.07.31. 06:00 | Johnny Joker | 19 komment

worst2article.jpg

Eddigre már talán láthattad a “Bunker” videók néven ismertté vált alkotásokat, amelyeket a 2016-os regionális kongresszuson mutattak be. A filmek egy kis csoport Tanúra összpontosítanak, akik egy pincében vagy alagsorban bújnak meg, és alakítják azt egy ideiglenes bunkerré a világméretű felfordulás időszakában, amelyről az Őrtorony azt tanítja, hogy közvetlenül az armageddoni csata előtt fog bekövetkezni, és a Nagy Nyomorúság néven ismert.

Az elbeszélés sorra veszi az egyes szereplőket, ahogyan mindegyikük visszaemlékszik a Nagy Nyomorúság kitörése előtti pillanatokra. A videók tanulási segédanyagként szolgálnak a Jehova Tanúi számára abból a célból, hogy megszívleljék azokat a tanításokat, melyeket a Vezető Testület szeretne, hogy megtanuljanak.

De mik is ezek a tanítások? Kérlek, kövess a “bunker”-be, ahol egy részletes idegenvezetés keretében megnézzük, milyen események várhatóak a közeljövőben az Őrtorony tanításai szerint, és milyen hozzáállást és reagálást várnak a Tanúktól, hitük szerint, a túlélésük érdekében.

  1. számú bunker videó – A büszkeség

screenshot-2016-06-02-21_16_18.png

A Bunker 1. része a büszkeség veszélyéről szól, egy vén főszereplésével, aki egy példa segítségével részletesen beszámol arról az esetről, amikor a büszkeség bűne majdnem felülkerekedett rajta. Elmagyarázza, hogy mi módon kapott egy véntársától, valószínűleg a Szolgálat Felvigyázótól, tanácsot, amikor egy nyilvános előadás alkalmával hibát követett el.

Hogy reagált erre a felesége? Megkérdezte, hogy “szerinted igaza volt abban, amit mondott?” vagy “volt abban valami, amit mondott”? Nem, a felesége ezt mondja:

“Remélem nem vitatkoztál vele?”

Vagyis a felesége nem törődött azzal, hogy valós problémáról volt szó, amire a kéretlen tanácsot kapta a férje, vagy sem. Ő egyedül csak azon aggódott, hogy a férje talán nem fogadta azt el megkérdőjelezhetetlenül. De a férj megnyugtatta:

“Persze, hogy nem [vitatkoztam vele]”.

És ez kb. szemlélteti az egész helyzet adszurditását.

Ami itt világossá válik ebből a jelenetből, az az, hogy az elvárt “jó” hozzáállás egy vén részéről az, ha megkérdőjelezés nélkül elfogadja azt az irányt, amit mutatnak neki, bármi legyen is az. Mérlegelés és ellenállás nélkül. Igen, egészséges dolog elfogadni a konstruktív kritikát, de mindig késznek kell lenni kétségbe vonni vagy vitatni azt, ha komoly okkal úgy véljük, hogy annak nincs megfelelő alapja. Egy egészséges személyiség számára létfontosságú, hogy meg tudja húzni ezt a határt a nyíltság és az önbizalom között.

Nem azt a fajta viselkedést mutatják itt be, ahogyan egy jól összeszedett személy képes kiértékelni és elfogadni egy építő kritikát, hanem inkább egy intellektuális lábtörlőt, aki vakon elfogadja a feletteseitől a parancsokat és a végén még meg is köszöni azokat. Valóban, egy veszélyes bűn lett bemutatva ebben a részben, mivel a vén még csak nem is vitatta a felhozott kifogást, hanem sértve érezte magát jóllehet vakon elfogadta a kritikát.  

Alapjába véve, ami ebben a bevezető részben bemutatásra került, mint a “büszkeség” veszélyének megvitatása, átfordul egy tanítássá arról, hogy hogyan fogadjuk el az Őrtorony utasításait mosolyogva.

De tartsd észben: a vak és megkérdőjelezhetetlen engedelmesség témája nem utolsó alkalommal bukkant fel a Bunker sorozatban.

  1. számú bunker videó – Nem megfelelő szórakozás

screenshot-2016-06-02-21_29_03-e1464900337243.png

A Bunker 2. része egy fiatal férfi esetével foglalkozik,aki pornót néz a telefonján.

Vagyis valami efélét.

Ugyanis elég nehéz kitalálni, hogy mit kellett, hogy csináljon. Azt határozottan kijelenti, hogy NEM pornót néz, de azt is megállapítja, hogy az általa nézett médiaprogram erkölcstelen gondolatokat indít el benne. Ekképpen elég nehéz kitalálni, hogy milyen műsorról lehet szó. Esetleg valami túlfűtött mozifilm? Vagy művészfilm vonzó szereplőkkel? Vagy netán egy fotóalbum? De bármi legyen is az, a férfi kijelenti:

Bármi, ami tisztátalan gondolatokat kavar fel, értéktelen dolog, és el kell fordítanom a tekintetemet tőle.

Hát ez egy elég félreérthető és homályos kijelentés. Senki sem képes arra, hogy csak úgy kiessen az érzékszervein keresztül jövő tapasztalatokból, pl. becsukja egyik szemét valahányszor egy vonzó személy halad el mellette az utcán. De az, ahogyan erről a videóról egyénileg vélekedhetsz, az függ attól a szexuális erkölcsösségről kialakított nézeteidtől, melyet pl. a Jehova Tanúi vagy hasonló hívő csoportok tanítanak a szexről. Ha osztod ezt a nézőpontot, akkor úgy érezheted, hogy nem sok kritizálni való akad ezen a programon, mivel az abban elhangzó tanács jól megragadja a szexualitással kapcsolatos szellemileg tiszta álláspontot. Mások talán úgy gondolhatják, hogy egy ilyen nézőpont a szexről, elnyomó és egészségtelen. Ez leginkább a te személyes hozzáállásodtól függ.

De egy másik üzenete is van a Bunker sorozat ezen részének, mégpedig mintha az Őrtorony azt sugallná, hogy a Tanúk legyenek egy kicsit óvatosabbak az internetes telefonjaikkal. Mivel van valami ezeken a telefonokon, ami még a pornográfiánál is veszélyesebb egy Tanú számára.

Ez a valami pedig a Google.

Egy okostelefonok által nyújtott magánszférában, egy Tanúnak mindössze csak annyit kell tennie, hogy begépel néhány szót a keresőbe, mondjuk “Jehova Tanúi gyermekbántalmazás” vagy Jehova Tanúi kiközösítés” vagy csak annyit, hogy “Jehova Tanúi”, és a számtalan oldal közül, mely eredményként feljön ilyenkor, csak egy lesz a jw.org. Emlékszem ahogy egyszer ültem az összejövetelen, éppen a JW Survey cikkeit olvastam valamelyik unalmas előadás alatt a kis megbízható okostelefonomon. Az információ szabad áramlása nem olyasmi, amit az Őrtorony szívesen ajánl a követőinek, márpedig a mai okostelefonok bejáratul szolgálnak a világ összes információjához.

  1. számú bunker videó – Rossz társaság

screenshot-2016-06-02-21_48_19.png

A 3. bunker videó annak a vénnek a feleségével foglalkozik, akivel az első videóban találkoztunk, miközben beszámol arról a tapasztalatáról, hogyan keveredett csaknem “rossz társaságba” a munkahelyén, amikor a munkatársai meghívták, hogy kávézzon velük a pihenőben.

Az irodai dolgozók úgy tűnik, őszintén barátkozni szeretnének, azonban a Tanú viszonzása hátsó szándékot rejt magában. Láthatóan nem érdeklődik irántuk emberként, csupán a potenciális megtérőket látja bennük a vallása számára. Ezt mondja:

Mégis azt gondoltam, hogy tanúskodhatok és ténylegesen megtaníthatok nekik valamit Jehováról.

Egy ponton látjuk, hogy megpróbál előhozakodni egy írásszöveggel, de elborzadva kell tapasztalnia, hogy az emberek, akikhez beszél, egy az övétől eltérő véleményt fogalmaznak meg, mintha csak nem lenne joguk félbeszakítani őt a prédikálásában. Döbbenten csukja be a Bibliáját. Az egyik munkatársa tájékozott mosollyal azt mondta:

Túl sok információ, igaz?

Miközben a legtöbb intellektuálisan egészséges ember a különböző nézőpontok és információk megosztását jó dolognak tartja, ezt itt úgy mutatják be, mint amely káros a hívők számára. Továbbá a videó úgy tűnik azt bizonyítja, hogy a barátai beszélgetése a családjukról és férjeikről, melyek a legtöbb ember számára tökéletesen normális dolgok, valamiképpen mégis rosszak. A Tanú így panaszkodik:

Valójában én voltam az, akit tanítottak, és én gyorsan tanultam.

Ez a videó úgy mutatja be a testvérnőt, mint egy gyenge teremtményt, akit erőtlenül sodornak ide-oda a körülötte lévők véleményei. Nem is gondolnak arra a tényre, hogy egy érett, ésszerű személynek képesnek kell lennie mérlegelni új nézőpontokat, és eldönteni, hogy azok megalapozottak-e, és így elutasítani vagy elfogadni őket.

Nem, őt úgy mutatják be, mint egy bociszemű és befolyásolható gyermeket. El tudom képzelni, hogy számos Tanú kényelmetlenül érezheti magát és még egy kicsit meg is bántódhatnak attól a feltételezéstől, hogy a Vezető Testület szerint ők mindnyájan ilyen befolyásolhatóak és intellektuálisan gyengék.

  1. számú bunker videó – Emberfélelem

screenshot-2016-06-02-22_16_40-e1464902238917.png

A 4. bunker videó Kevin történetét meséli el nekünk:

Kevin egy olyan Tanú, aki nincs a bunkerben. Az elbeszélés arra utal, hogy ő egy kicsit mindig is szellemileg gyenge keresztény volt, azonban nyilvánvalóan az utolsó csepp a pohárban Kevinnek ez volt a Bunker egyik lakója szerint:

Amikor az üzenetünk jó hírről ítéletre változott, akkor ő mindenkinek azt mondta, hogy ez problémát fog okozni a számunkra, és ő befejezte.

Arra lehet következtetni, hogy a Tanúk egyik oka a rejtőzködésre éppen az, hogy az “ítéletes üzenetük” hozzájárult a Nagy Nyomorúság kiváltásához, és elérte azt, hogy a népesség és a a világ kormányzatai felkeljenek ellenük és levadásszák őket.

Hagyjuk figyelmen kívül az elnyomó rezsimek elismert eseteit (mint például Vlagyimir Putyin Oroszországát), melyek üldözik Jehova Tanúit, mivel azok a rezsimek más vallásokat is éppen olyan súlyosan üldöznek, és ehelyett összpontosítsunk arra az elképzelésre, hogy az összes demokratikus, liberális kormányzat kifejezetten az Őrtorony ellen fordul, mivel az Őrtorony elkezdi hirdetni az “ítéletet”.

Ezzel a nagyzási hóborttal az a probléma, hogy a Vezető Testület nyilvánvalóan még soha nem halott a Westboro baptista egyházról [angol cikk]. [Magyar nyelven a Westboro baptista egyházról lásd: Egy nyugtalanító párhuzam 1. rész, és Egy nyugtalanító párhuzam 2. rész]

Azok számára, akik nem ismerik, a Westboro egy hírhedt fundamentalista egyház, amely arról ismert, hogy provokálja az ellenségességet az Egyesült Államok népével a saját “ítéletet hirdető” üzeneteivel, amerikai katonák temetéseit zavarják meg olyan tüntető feliratokkal, mint pl. “Adjunk hálát Istennek a halott katonákért”, és ugyancsak feltűnnek a homoszexuális öntudatot hirdető rendezvényeken “God hates fags” [kb. “Isten gyűlöli a homokosokat”] feliratú transzparensekkel.

Az egyház olyan ellenségesnek és csökönyösnek állítja be magát, amennyire csak lehetséges, “ítéletes üzeneteikkel” messze túlmennek azokon a határokon, amelyeket az Őrtorony valaha is fontolóra venne átvételre. Mégis, még most 2016-ban is, a Westboro egyház tagjait nem üldözték be bunkerekbe kormányzati fogdmegek. A legtöbb polgár csupán figyelmen kívül hagyja őket, mint kellemetlen bolondokat.

Szerényen azt javasolnám, hogy a Tanúk a legtöbb országban az üzenetüket olyan ítéletessé tehetik, amennyire csak szeretnék, és a legrosszabb, ami történhet velük, hogy az emberek egyszerűen egy rakás ostoba alakként tekintenek rájuk.

Ha a kormányzatok a liberális demokráciákban valaha MÉGIS az Őrtorony ellen fordulnának, az olyan dolgok miatt lenne, mint például a gyermekmolesztálás jelentésének hiánya, vagy az olyan kegyetlen és sértő gyakorlatok, mint pl. a közösségmegvonás, nem pedig az, hogy a Tanúk elkezdenek olyan feliratokkal felszerelkezve körbejárni, hogy “Jehova eltapos benneteket haragjának borsajtójában”.

  1. számú bunker videó  – Nagyrabecsülés

screenshot-2016-06-02-22_19_52-e1464902445501.png

Az 5. Bunker videó nagyon érdekes, különösen akkor, ha valaki ismeri az új keletű, Őrtorony által tapasztalt világméretű problémákat a gyermekmolesztálási botrányukról, melyről a média is beszámolt, valamint az “egymást átfedő nemzedékek” tanításának “új világosságával” kapcsolatos nehézségeiket. [Ez utóbbihoz a jelzett linkről elérhető egy három plusz egy részes magyar nyelvű elemző cikksorozat: OK 99., OK 101., OK 102. és OK 103. - a szerk.]

Ez a videó azzal kezdődik, hogy a bunker lakói felolvassák a Zsoltárok 116:12-t:

“Mivel fizessek Jehovának mindazért a jóért, amit értem tett?”

Amikor az írásszöveg javasolt alkalmazásáról kérdezik, az egyik bunkerlakó ezt mondja:

Az számít igazán, hogyan válaszolunk erre a jóságra. Egyeseknek a gyülekezetben ezek a jó dolgok váltak a lojalitásuk próbakövévé.

Hmm. Hová akarnak ezzel kilyukadni? Mik ezek a “jó dolgok”? Talán a váltságáldozatról beszélnek? A paradicsomi Föld reménységéről? A Bibliáról?

Nem.

Hamarosan meglátjuk, hogy ez a videó egy újabb példája a becsapós értékesítési technikáknak.

A “jó dolgok” ennek a filmnek a kontextusában gyakorlatilag mindazok a dolgok, amelyeket a Szervezet a saját döntése nyomán tesz vagy mond. Azt látjuk, hogy bejelentések egész kavalkádja érkezik a pódiumról, és “új világosságot” nyújtanak, miközben a tanítások megváltoznak. Látjuk, amint néhány testvér nem örül ennek a hallgatóság soraiban. Egy szigorú kommentár figyelmeztet minket, hogy ezek a testvérek…

...hibáztatták a szervezetet azért, amit tett, vagy nem tett.

Nagyon érdekesnek találom ezt a konkrét megfogalmazást.

Az egyik dolog, amelyet a szervezet nem tesz jelenleg, az a gyermekmolesztálók  feljelentése a rendőrségnek, és én tudom a saját tapasztalatomból, hogy egyre több Tanú számára válik ismertté ez a tény. Sok Tanú gyakran őszinte tudatlanságból tagadja ezt a gyakorlatot, és időnként láthatóan felzaklatja őket, amikor látják ezeknek az állításoknak a bizonyítékát.

Lehetetlen, hogy erről ne beszélnének a vénekkel, és lehetetlen, hogy ez a nyugtalanság ne érte volna már el a Vezető Testületet. A videó kontextusában egyértelműnek tűnik, hogy az Őrtorony azt mondja, bármiféle kritika azzal kapcsolatban, amit “nem tesznek” hűtlenség, és nem mutat kellő tiszteletet Isten iránt.

Nem látom be, hogy egy szerető Isten hogyan tudna nagyra értékelni bárkit is, aki segít egy gyermekmolesztálónak az igazságszolgáltatás elkerülésében. Nem látom be, hogyan tudná bárki is ezt “jó dologként” osztályozni.

Továbbá utalnak arra, hogy a homlokukat ráncoló testvérek nem szeretik az “új világosságot”, amit tanítanak nekik. Jelenleg csupán egyetlen kiemelkedő “új világosság” tanítás létezik az elmúlt években, amely borzolhatja a kedélyeket (noha a 2016-os közösségmegvonási szigorítások megszoríthatnák a címért folyó versenyben), ez pedig az egymást átfedő nemzedékek tanítása.

Ahogyan azt ebben a korábbi JW Survey cikkben az oldal alapítója, Lloyd Evans kifejtette:

Évtizedeken át az Őrtorony kiadványok kitartóan állították, hogy Armageddon a küszöbön áll, mivel, ahogyan érveltek, a felkent Tanúk nemzedéke (akik úgy hitték a mennybe mennek, illetve), akik tanúi voltak és megértették az 1914-es eseményeket, nem halnak meg mindannyian, mielőtt Armageddon megérkezik.

Ez az állítás a Máté 24:34-en alapult, ahol Jézus azt mondta a követőinek, hogy az a nemzedék, amely tanúja lesz számos különböző apokaliptikus jelnek, nem múlik el addig, amíg szavai, beleértve a “nagy nyomorúságot” (Armageddon előfutárát), valóra nem válnak.

Ez nagyszerűen hangzik. Egészen addig, amíg felismerjük, hogy az embereknek ez a nemzedéke gyakorlatilag már teljes egészében kihalt.

Lloyd folytatja:

A legutolsó megoldás, amit az Őrtorony 2010-ben javasolt [először]… az, hogy  lényegében kiszínezik Jézus szavait azt állítva, hogy “ez a nemzedék” nem szükségszerű, hogy egy nemzedék legyen, hanem lehet kettő is.

“E nemzedék” első “csoportja” tanúja lesz és megérti az 1914-es eseményeket, míg a második csoportot azok alkotják, akik azelőtt születtek, hogy az első csoport utolsó tagjai meghaltak volna (ezért “egymást átfedő nemzedékek”).

Ha te nem érted ezt, ennek oka nem benned keresendő. Ez azért van, mert ennek nincs semmi értelme. A tanítás lábbal tiporja az angol nyelvet, újraértelmezi azt, amit a “nemzedék” szó jelent, és arra számít, hogy a hallgatóság szándékosan átlép a logikus gondolkodási képességén oly módon, hogy az érthetetlent vitathatatlan igazságként állítja be.

Végül is, ha önkényesen ragaszkodhatunk hozzá, hogy egy nemzedék két csoportból is állhat, akkor miért ne állhatna az akár három, négy, vagy öt csoportból is – el egészen a végtelenségig? A “nemzedék” szó hamarosan elveszíti összes létező jelentését.

Ez a tanítás nem sokkal azelőtt lépett hatályba, hogy én kiléptem, de már abban az időben is tudtam a saját Tanúkkal folytatott beszélgetéseimből, hogy senki sem tudta ezt igazán elmagyarázni, senki sem szeretett beszélni róla. A hitből való távozásom során nyomatékosan megkérdeztem egy vént, hogy vajon ő hisz-e benne és tudná-e bizonyítani a számomra csupán a Biblia felhasználásával.

Egy kissé félszegen nézett rám, és felvetette, hogy a tanításban idővel talán “további kiigazítás” várható.

A tapasztalatom egyértelműen nem egy elszigetelt eset. A probléma láthatóan olyan súlyos, hogy a JW Broadcastingnak egy teljes részt kellett szentelnie arra, hogy megpróbálják elmagyarázni, ahogyan alább látható, ismét csak Lloyd Evans elemzésében.

Tehát összefoglalva, ismét láthatunk egy olyan videót, mely állítása szerint a nagyrabecsülésről szól, azonban valójában valami mással végződik, mégpedig: “Fejezd be a kínos kérdések feltevését, állj le azzal, hogy rámutatsz a hibákra az eljárásmódjainkban és tanításainkban, csak tedd, amit mondunk, hogy tegyél, és gondold azt, amiről azt mondjuk, hogy gondold.”

  1. számú bunker videó – Önuralom

screenshot-2016-06-02-22_23_47-e1464902700215.png

A Bunker 6. része egy olyan testvérnőről szól, aki bevallja, hogy a “negatív gondolkodással” kell megküzdenie.

Mit ért azalatt hogy negatív gondolkodás?

Egyszer sincs kifejtve, hogy ez igazából mit is jelent. Méltatlannak érzi magát? Kicsi az önbecsülése? Nem lehetünk benne 100%-ban biztosak, de figyeljük meg hogyan írja le az érzéseit:

Imádkoznék, de időnként olyan erős érzések fogtak el, és nem tudtam mit csináljak.

Fogok valaha is máshogy érezni?

Nekem úgy tűnik, mintha a depressziót írná le. Tudhatnám: küzdöttem depresszióval, mint ahogy a körülöttem lévők is.

A Szentírás azt mondja, hogy keresztényként imádkozzunk, hogy legyünk urai a cselekedeteinknek, de hasonlóan szükségünk van önuralomra a gondolataink felett is.

A testvérnőnek lényegében azt mondják, hogy ő tehet a depressziójáról. Híjával van az önuralomnak, többet kell olvasnia a Bibliát és többet kell imádkoznia, hogy úrrá legyen a depresszióján. Említés sem esik egészségügyi szakember megkereséséről. Egyszerűen az az elvárás a testvérnő felé, hogy tanulmányozza a Bibliát, imádkozzon felette és győzze le a bűnös önuralom hiányát. Azt sugallják, hogy ha ezt képtelen megtenni, akkor hűtlen Istenhez. Az 1Korintusz 9:25-öt használják ennek alátámasztására.

“Ezenfelül mindaz, aki küzdelemben vesz részt, önuralmat gyakorol mindenben. Persze ők azért teszik, hogy romlandó koronát kapjanak, mi ellenben romolhatatlant.”

Őszinte leszek, ettől a videótól felment bennem a pumpa.

Amint már említettem, közvetlenül tapasztaltam, milyen komoly dolog lehet a depresszió. A legrosszabb esetben az emberek képesek még a saját életüket is eldobni maguktól. A depresszió súlyosabb esetei gyakran szakember segítségét igénylik, néha gyógyszeres kezelést és ilyen segítséggel igen is érhető el javulás egy depressziós személy életében.

Viszont az az ötlet, hogy egy depressziós személynek mond azt, hogy egyszerűen csak fejlesztenie kellene az önuralmát, hogy megküzdjön a helyzettel sértő, és egyenesen veszélyes. Nem tudsz kilábalni a depresszióból azzal, hogy a Szentírást olvasod, és közben azt sugallod az illetőnek, hogy “ő a hibás” az érzéseiért, amiért nincs önuralma.

Nem tudom, mit mondhatnék még erre. Ez a videó arcul csapás minden Tanúnak, aki valóban depressziótól szenved, és csak még rosszabbul fogják érezni magukat a bűntudattól, hogy azok.

Ez még kevésbé megértővé teheti Tanú társaikat, és azt okozhatja, hogy úgy tekintenek a depressziósra, mint olyan személyre, akiből hiányzik az önuralom és a lojalitás, azaz “rossz társaság”, ami azután kiváltja, hogy eltávolodjanak a depressziós Tanútól. Tegyük ehhez a keverékhez hozzá azt a tényt, hogy a szakszerű, képzett segítség szükségességét teljes mértékben kihagyták a videóból, és megborzongok, ha belegondolok, hogy ennek a videónak milyen hatása lehet a sebezhető Tanúkra.

  1. számú bunker videó – Szeretet

screenshot-2016-06-02-22_29_30.png

A 7. videó fő témája az, hogy: “Túl sok holmitok van.”

Egy úttörő házaspárt mutat be, visszatekintve arra az időre, amikor kényelmes életük volt, annak ellenére, hogy mindketten úttörők. Egyértelművé teszik, hogy kényelmes életet élni rossz dolog. Elárverezik a holmijukat, egy sokkal kisebb otthonba költöznek, és megszabadulnak az értékeik nagy részétől.

Elfogadható lenne, ha az Őrtorony nem próbálná megszégyeníteni azokat, akik keményen dolgoznak, hogy kényelmesen élhessenek jó értelemben, de némelyek úgy találják, hogy a puritánabb élettől jobban oda tudnak figyelni a számukra fontos életcélokra. Mindenki a maga módján. A probléma az, hogy ez az úttörő pár ezek után elhatározza, hogy elkezdenek járni a Királyság Hirdetők Iskolájába és oda költöznek, ahol “nagyobb a szükség”. Biztos vagyok benne, hogy érzik, Jehova és a Szervezete gondoskodni fog róluk…

...ugyanaz a szervezet, amely csökkenti a Bételben szolgálók létszámát oly módon, hogy megszabadul az idősebb utazófelvigyázóktól, és általában a teljes idejű szolgálóktól, költségcsökkentés címén. Azonban a videó sorozatunk végéhez érünk, mert a 8. videóban a rendőrség betöri az ajtót.

  1. számú bunker videó  – Hit

screenshot-2016-06-02-22_34_08-e1464903273581.png

Valójában nincs túl sok minden, amit említésre méltónak találtam a 8. Bunker-videóban. A bunker lakói lényegében áttekintik az előző videókat, elolvasnak egy adag írásszöveget, hogy erősítsék a hitüket, miközben a rendőrség végre rájön, hogy a Tanúk talán a nagy fehér ajtó mögött rejtőznek (mik lehetnek ezek, talán a Keystone Cops?), és a jelenet lassan elsötétedik, ahogyan a felfegyverzett rosszfiúk körülveszik a bunker testvériségünket. [A Keystone Cops kitalált alkalmatlan rendőrök voltak 20. század eleji némafilmes komédiákban. - a ford.]

El kell mondani azonban, hogy a sorozaton végighúzódó tematika valóban izgalmas. A videók újra és újra visszatérnek ugyanazokhoz a témákhoz. Állj le a kínos kérdések feltételével. Ne legyél többé depressziós. Fejezd be az Új Világosság megkérdőjelezését. Ne hallgass olyan emberekre, akiknek eltérő véleménye van. Tegyél meg bármit, amit csak mondunk, és mosolyogj, miközben azt mondod, igen uram.

Az Őrtorony kongresszusi programjait nem véletlenszerűen írják. A beszédek gyakran válaszok olyan problémákra és változásokra, melyek az Őrtorony vezetőségét foglalkoztatják. Mit tanulhatunk tehát Jehova Tanúi világméretű gyülekezetének jelenlegi változásairól ebből a videóból? A Tanúk kínos kérdéseket tesznek fel. A Tanúk depressziósak. A Tanúk megkérdőjelezik az “új világosságot”. A Tanúk meghallgatnak más véleményeket. Nem elég Tanú teszi azt, amit mondanak nekik – vagy ha mégis, akkor morogva teszik ezt.

Nem gondolom, hogy minden rendben lenne az Őrtorony világában.

Úgy vélem, a Vezető Testületnek van egy problémája. Nem csak a hétköznapi Tanúk lehetnek azok, akik számára ez lesz végül az eddigi legrosszabb kongresszus [#worstconventionever].

Ennek a videónak a további elemzéséért, beleértve számos itt nem érintett pontot, kérlek nézd meg az alábbi JW Survey videót Lloyd Evanstól. Akár hiszed, akár nem, ez a cikk még csak a felszínt sem karcolta meg, hogy valójában milyen nyugtalanító is ez a videó. Kattints, ha mersz, és Lloyd még mélyebbre visz téged ebbe az őrült bunker formájú nyúlüregbe.

covert-fade-signature.jpg

[Érdemes figyelni az idézett linkeket, mivel ahová csak lehetett magyar nyelvű cikkek hivatkozásait raktam be. - a szerk.]

A cikksorozat előző része:

Az eddigi legrosszabb kongresszus – 1. rész: Közösségmegvonás

Forrás: http://jwsurvey.org/news/worst-convention-ever-part-2-the-bunker

Fordította: karalabe4, Béláim, Columba

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr348922398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

What are you looking at? 2016.07.31. 20:02:14

Nagyon hasznos a cikk, és jó látni hogy nem csak engem kavart fel ez a 3 nap-ig tartó előadás maraton, ami szinte csak és kizárólag a gondolatkontroll instrukcióira öszpontosult.

Régi harcos 2016.08.01. 11:50:42

No, majd akkor fogják a Szervezetet betiltani, ha ilyen és ehhez hasonló filmek hatására valaki, valami depressziós, öngyilkos lesz. Úgy van ez, mint a út menti figyelmeztető táblákkal. Addig a hatóságokat nem érdekli, amíg valaki bizonyíthatóan meg nem hal. Szerintem a testvérek a gyülekezetekben nagyon rosszul érzik magukat. Ahogy ezt az ezoterikusok mondják, ott nagyon alacsony gondolati frekvencián "működnek" az emberek. Beszéltem értelmes testvérekkel, akik azt mondják, hogy a munkában sokkal jobb a közérzetük, mint az összejövetelen. Ez persze bizonyíthatatlan. Szerintem az egy kicsit feldobná a hangulatot meg az egyetemes életuntságot, ha valaki váratlanul (a spontaneitással és a humorral lehetne a legtöbbet elérni) fölállna, és hangosan bejelentené saját magáról hogy ő többé már nem JT és hogy inkább elpusztul, mintsem ilyen társaság agymanipulációjának legyen örök ideig kitéve. Szerintem ebből mozgalmat kéne csinálni, akik érzik, hogy kifelé áll rúdjuk, miért ne javíthatnának a közhangulaton? Ha már egyszer el kell pusztulni, legalább egy jót röhögjünk!

kiterjesztett valóság 2016.08.01. 23:08:49

Én voltam már öngyilkos is.
15 voltam.
Nem részletezném, de biztos lehetsz benne, hogy nagyon szétesett körülöttem minden, és ezzel egyenes arányban bennem is szétesett minden.
Nem vagyok büszke, mert a könnyebb utat választottam.
Nem akartam, hogy fájjon, csak legyen vége.
Gyógyszer. Nyugtató. Két dobozzal.
De időben megtaláltak, és a kórházban kimosták a gyomrom.

Miért nem írtam eddig erről?
1. Minek?
2. Kicsit szégyellem.

De már semmi nem érdekel (hogy ki mit gondol rólam).
Ami történt megtörtént.
Az a sok halálközeli élmény...
Nem tudok mindent a halálról, de a Halál mindent tud rólam.
A Halál kezei közül kicsúszni újra, meg újra, meg újra, meg újra...
Nem is tudom kinek nagyobb gáz ez.

kiterjesztett valóság 2016.08.01. 23:36:33

Nem tudom mi ez a "bunker" dolog.
Nem bírtam végigolvasni, mert túl hosszú.

De így látatlanban sem hiszem el - a leszűrt konzekvenciák miatt.
Ez nem természetes.

Talán a legközelebbi szabadnapomon végig olvasom, de már most borítékolom, hogy lesznek ellenérveim.
Itt valami hibádzik - de nagyon.

Mi rák az a Bunker?
Miért bujkálnának JT bunkerban?
A világ világossága nem bujkál a sötétben - bunkerban.

"Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város.
A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban.
Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat." (Mt.5:14-16)

a századik juh 2016.08.02. 05:51:02

@kiterjesztett valóság: A világ világossága... írja a bibliavers... nem a világ stroboszkópjáról ír!

Sajna a villódzó stroboszkóp, a maga vakító fényével nem az, amiről az idézett bibliaversben Jézus beszélt, hiszen, valljuk be, még az egyes fórumokon a szervezetet védő nem tanúk sem akarnak a szervezethez tartozni -saját állításuk szerint- jogosan, hiszen gondoljuk el, mijen balesetveszélyes lenne, ha pl a közúti lámpák stroboszkópként világítanának.

Példaként próbáld meg elmagyarázni az embereknek, hogy a generációnak két része van, miközben, mivel a szüleid is tanúk voltak, és a gyermeked is az, azaz ő már harmadik generációs tanú...

Egyáltalán, mi garantálja, hogy 2030-ban, amikorra az időhúzás ismét szükségessé válik, mi garantálja, hogy nem lesz egy harmadik része is a generációnak, majd egy negyedik, és egy ötödik... így tovább.

Nos, a tanúk önnön szemükben fénylenek csak.
Tisztelet a kivételnek.

a századik juh 2016.08.02. 05:56:26

@kiterjesztett valóság:

Elnézést, az első kommentedet csak most láttam...

Hogy jön össze ez a két dolog?:

"De már semmi nem érdekel (hogy ki mit gondol rólam)."

V.s.

"Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat."

Vitatkozo 2016.08.02. 07:52:35

@a századik juh: Ezzel most vitatkoznom kell, ugyanis teljesen valószínűtlennek tartom, hogy 2030-ban egyáltalán érdekeljen valakit, hogy mi is az a 1914-es nemzedék. Hiszen ha ma 2016-ban körülnézünk a világban, akkor egy akkora pénzügyi és civilizációs összeomlás előjeleit láthatjuk, amire a világtörténelemben még nem volt példa,

www.youtube.com/watch?v=RZsV6IX0rOQ

ugyanis az összeomlás nem lehet lokális, csak globális. 2030-ra még levegő, szennyezetlen víz sem lesz, a legprimitívebb törzsek fognak uralkodni, sem jogrend, sem egészségügy, sem semmi nem lesz, és a legkevésbé fog érdekelni valakit valamiféle "nemzedék".

a századik juh 2016.08.02. 09:09:42

@Vitatkozo: A név kötelez... :-)

Gondold el, miként vélekedhettek azok, akik átélték az első, vagy/és a második világháborút!

A biblia szerint béke és biztonság lesz közvetlenül armageddon előtt.

Minden szem meglátja Jézust, és ilyenek.

Vitatkozo 2016.08.02. 09:48:14

@a századik juh: Ha csak egy kicsit belegondolsz, az első és második világháború egész más társadalmi környezetben dúlt. Akkoriban az emberek még sokkal inkább erkölcsösek voltak, mint most. Még úgy-ahogy élt a "hamis vallás" lelki öröksége, mert bizony akkoriban az emberek még jobbak voltak. A másik dolog, hogy a technológia nem volt ennyire fejlett. Ma már a gondolatokat is befolyásolni tudják, atombombák és betegségbombák tömegei, a vezetők sokkal kevésbé erkölcsösebbek mint régen. Óriási mértékben romlott az emberek "minősége", és még ennél is jobban romlott a politikusok minősége. Egy csomó erkölcsi hulladék irányítja az emberiséget, már csak azért is, mivel régen még kötelező volt hittanra és templomba járni, ma pedig már az emberek csak az állati ösztöneik kiszolgálására vannak tanítva. Egy ilyen állatcsordából kiszelektálódott vezető, ha ráadásul technikailag ezerszer több lehetősége van, vajon milyen károkat tud okozni?

Vitatkozo 2016.08.02. 10:26:04

@a századik juh: Avval én is egyetértek, hogy egy nagyon rövid ideig (szerintem pár hónapig) tartó "béke-biztonságnak" kell lennie. A nagy hurrikánok előtt a természetben is egy furcsa, természetellenes csönd keletkezik. De ez a rövid ideig tartó csönd nem fogja eltüntetni azokat a feszültségeket, melyek felhalmozódtak. A "hurrikán" annál nagyobb erővel fog kitörni. Lehetetlen ezt a pénzügyi rendszert sokáig fenntartani. Az nem folytatódhat, hogy mindenki egyre jobban eladósodik: az emberek, a lakótömbök, a városok, megyék, vállalatok, országok. Maga a kapitalista rendszer nem fenntartható. Lehetetlenség, hogy egyre kevesebb és egyre nagyobb multicégek uralják a világot. Lehetetlen a fegyvergyárak profitját is örökké növelni. Ha nem vennéd észre, az emberek teljesen meg vannak bolondulva, gondolatilag már csak vegetálnak, mert olyan információs, az elmére ható pszichikai támadásnak vannak kitéve, melyre az ember mint biológiai lény nem lehet felkészülve. Már a legnyilvánvalóbb igazságok sem érdekelnek senkit, talán a médiák meg az internet miatt. Ez az egész fog szükségszerűen berobbanni és 1000 évvel fogja visszavetni azokat, akik még megmaradnak. Aztán lehet, hogy ebben a primitív korszakban valóban az Őrtorony fog uralkodni, mint egy új Katolikus Egyház, melynek tagjai a katasztrófa alatt nem fognak össze-vissza szaladgálni, hanem fegyelmezetten fogják várni az új utasításokat, ezért az eseményeket relatíve sokkal nagyobb számban túlélik. Később pedig, mint a legfegyelmezettebb csapat, átvehetik a primitívvé vált emberi faj irányítását.

Jónás_ 2016.08.02. 12:13:52

@Vitatkozo: ,...olyan információs, az elmére ható pszichikai támadásnak vannak kitéve..."

Nekem ez a gondolatod, a szervezeti változtatásokat juttatta eszembe. Pl. a kongresszusi programstruktúra megváltozását is. A minap valaki pont ezt dícsérve említette, hogy az idei kongr. 3 napja alatt, több mint 50 videobetét volt és neki ettől volt különleges az eddigiekhez képest. Nyilván nem veszi észre, az általad is említett "támadás" jelleget, ami a vizualitáson keresztül is egyre intenzívebb mint eddig. Az érdekes, szokatlan, újszerű a többségnek egyet jelent az értékessel, kellemessel, pedig ...

pöckölő 2016.08.02. 18:02:34

@kiterjesztett valóság:>> Én voltam már öngyilkos is. <<

Aztán fel vagy támadva? Aki öngyilkos, az meg van halva, mert megölte magát. Persze a kísérlet az más, de az nem öngyilkoló. Azért a kísérleted utóhatása az látszik, hogy megmaradt, a fejedbe szállott.

pöckölő 2016.08.02. 18:12:15

@Vitatkozo:>> Aztán lehet, hogy ebben a primitív korszakban valóban az Őrtorony fog uralkodni, mint egy új Katolikus Egyház, melynek tagjai a katasztrófa alatt nem fognak össze-vissza szaladgálni, hanem fegyelmezetten fogják várni az új utasításokat, ezért az eseményeket relatíve sokkal nagyobb számban túlélik. Később pedig, mint a legfegyelmezettebb csapat, átvehetik a primitívvé vált emberi faj irányítását. <<

Testvér! Láttál-e már őrtorony által idomított juhokat akkor, amikor be szabadulnak egy kongresszusi terembe, bérelt buszba? Egymást taposva fegyelmezetten teszik a honfoglalást, pedig béke van közöttük. Mind adná az életét, hogy a másik élhessék, éneklik a csata után.Te nagyon világvége hangulatban vagy, ha jól olvasok, de még nem múlott el az örökké tartó nemzedék és ha az őrtorony agyakon múlik nem is fog soha.

a századik juh 2016.08.02. 18:51:34

@Vitatkozo: Teljesen igazad van, egyetértek, ez a helyzet.

Rómában oroszlánokkal tépették szét közönség előtt a keresztényeket, és a római házasság MINDÍG 3 fél között köttetett, 2 férfi, egy nő felállásban.

Volt MINDIG baj, a mostani generáció az, amelynek nem kell háborúba vonulnia... idáig még.

Ezeket a jeleket mindíg látták az emberek, hidd el.

Jézus ezért adott speckó jeleket, amik olyan gyorsan megjelenhetnek, miként egy malomkövet a tengerbe vetnek.

a századik juh 2016.08.02. 18:58:05

@pöckölő: "Testvér! Láttál-e már őrtorony által idomított juhokat akkor, amikor be szabadulnak egy kongresszusi terembe, bérelt buszba? Egymást taposva fegyelmezetten teszik a honfoglalást, pedig béke van közöttük. Mind adná az életét, hogy a másik élhessék, éneklik a csata után."

Remekül megfogott pillanatkép... az életét persze, de a jobb panorámás helyet azt azért nem.. :-)

Sajnos ez minden kongresszuson megtörténik, pedig már nagyon komoly firkafilmmel tanították is őket... na, az megérne egy jelölést!

kiterjesztett valóság 2016.08.02. 21:53:51

@a századik juh:

Csak szerinted stroboszkóp.
A világosság folyamatos, csak mindig akkor hunyod le a szemed, amikor nem kéne, és emiatt tűnik neked a folyamatos világosság szaggatott villanások sokaságának.

>>Példaként próbáld meg elmagyarázni az embereknek, hogy a generációnak két része van, miközben, mivel a szüleid is tanúk voltak, és a gyermeked is az, azaz ő már harmadik generációs tanú...<<

- Ez csak szerinted probléma.
Szerintem áldás egy széthulló világban - ahol minden és mindenki egyre rosszabb, és más mindent elborít a hazugság - szeretni Istent, és érezni a kegyelmét (az igazit, és nem azt, amivel sokan áltatják magukat).

Könyörgöm, szenté avatják Teréz anyát, aki a saját bevallása szerint nem hitt Istenben!
Milyen világ az ilyen?

>>Egyáltalán, mi garantálja, hogy 2030-ban, amikorra az időhúzás ismét szükségessé válik<<

- "Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson."

Ez mit jelent?
1. Nem akkor jön el, amikor sokan gondolják.
Éjjel jön el. Egyszer csak.
2. Próba ez, amin te már most elbuktál, mert már most kétségbe vonod.
Én nem bírnék Armageddonnal viccelni olyan formán, hogy az nem következik be, de te igen, de tudsz ezzel viccelődni.
Armageddon Isten ígérete, nem kéne vele viccelődni, de főleg figyelmen kívül hagyni.

Istent minden korban lehet szeretni, még a legsötétebb korokban is - sok, vagy éppen kevés tudás mellett is. (A kevés tudás nem keveset jelent, ahogy a sok sem feltétlenül sokat.
Valójában csak egy-két dolgot kell tudni/hinni, de azt NAGYON.)

kiterjesztett valóság 2016.08.02. 21:59:59

@a századik juh:

>>Elnézést, az első kommentedet csak most láttam.<<

- Elnézve. Megértve. Emberek vagyunk.
A lónak négy lába van, mi mégis megbotlunk.

>>Hogy jön össze ez a két dolog?:<<

- Emlékszel, én ott vagyok, ahol nem kéne.
Kötélen táncolok.
Itt nem a világosságról van szó, hanem a sötétségről.

"Most kényszerítlek, válaszolj,
mióta tart e hajsza?
Megalvadt szememben az éj.
Ki kezdte és akarta?
Mi lesz velem, s mi lesz veled?
Vigasztalan szeretlek!
Ülünk az ég korlátain,
mint elitélt fegyencek."

kiterjesztett valóság 2016.08.02. 22:04:03

@pöckölő:

>>Aztán fel vagy támadva?<<

- Ha ez nem a Mátrix, akkor igen.
Cogito ergo sum
süti beállítások módosítása