EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Robert M. Bowman előadásai Jehova Tanúiról 3. előadás, 2. rész

2016.06.30. 20:30 | Johnny Joker | 30 komment

Jehova Tanúi hitnézetei Istenről, Jézusról

1 Kor. 15. fejezet

Ez a FŐ rész, amit Jehova Tanúi felhasználnak annak bizonyítására, hogy Jézus szellemlényként támadt fel!

Ha részletes magyarázatot szeretnétek, figyelmetekbe ajánlom „Sense and Nonsense about Heaven and Hell” c. könyvemet, ott egy egész fejezet tárgyalja, részletezi azt, amit most kifejtek.

A KULCSVERSEK itt 1Kor. 15: 42-44

Pál a hívők feltámadás UTÁNI testéről beszél! Ez Jézusra IS vonatkozik!!

Az elvetett test „romlandó, a feltámadott „romolhatatlan”, elvettetik „dicstelenségben”, feltámad „dicsőségben”, elvettetik „gyengeségben”, feltámad „erőben”, elvettetik természetbeli test, feltámad egy SZELLEMI test. (angolul: spiritUAL body, a ford.) Jehova Tanúi szerint ez UGYANAZ, mint a „szellemtest” (spiRIT body  - a ford.) NEM UGYANAZ a két dolog!!

Pál itt 4 ellentétpárt állít fel!

romlandó (rothadó, halandó, elesett)   -   romolhatatlan

dicstelen                                                       - dicsőséges

(itt zavaró az, hogy sokan értelmezik úgy a „dicstelen” kifejezést, hogy testünk dicstelen, azaz hiányt szenved dicsőségben – mint valami ELEVE ROSSZ)

gyengeség                                                      - erő

(gyenge: azaz korlátozott, törékeny)

természeti (natural angolul – a ford.)      - szellemi

A baloldalon egy NEGATÍV bemutatás van. A „természeti” (natural) ebben a szövegkörnyezetben NEM CSAK azt jelenti, hogy Isten szép teremtésének része, NEM azt jelenti, hogy FIZIKAI. Sokan FÉLREÉRTIK ezt! A New Revised Standard Version fordítású Bibliában „fizikai”-nak fordítják az itt szereplő görög szót, de ez ROSSZ, NEM HELYES fordítás!!

A helyes értelmezés az, hogy „pusztán biológiai”, „állatias”, naturalista, testies!! Ez a szó KÖVETKEZETESEN NEGATÍV kifejezés az Újszövetségben!

Pl. Jakab 3:15; Júdás 19

De a legkönnyebb megfigyelni azt UGYANABBAN a bibliai könyvben, az 1 Kor.-ban.

Az 1 Kor 2:14, 15-ben!! Pál itt ELLENTÉTBE ÁLLÍTJA a TESTIES/ÁLLATIAS személyt, a természeti (natural) emberi lényt a SZELLEMIVEL!!

- 2 -

A természeti (natural) emberi lényt szórakozásai, kedvtelései vezetik, természeti hajlamai, vágyai, elméjének testies keretei, bármi jut elméjébe, bármit talál ki, bármit akar, az a természeti/testies ember!

A SZELLEMI ember olyan valaki, akit ISTEN SZELLEME vezet!! Valaki, aki NYITOTT Isten természetfeletti irányítására!!

Természetesen Ő IS FIZIKAI LÉNY!! Mi – mondja Pál – NEM azok vagyunk, akik NEM követik, amit Isten mond, mi KÖVETJÜK. Tehát a SZELLEMI ember is FIZIKAI ember, de neki van egy TRANSZCENDENS TÁVLATA, mert BENNÜK LAKIK a Szent Szellem!! És MEGKAPTÁK őt!! (Mármint a Szent Szellemet – a ford.)

Hasonlóképp a feltámadáskor a feltámadott test is FIZIKAI lesz, de lesz egy FÖLDÖNTÚLI ereje, ha a Szent Szellem energizálja, és kiárad benne, halhatatlanná és dicsővé téve, stb. De AKKOR IS FIZIKAI TEST LESZ!!

Az 1 Kor 15. fejezete, megértve, hogyan és milyen értelemben használja Pál a „természeti” és „szellemi” test kifejezéseket, VILÁGOSAN MEGERŐSÍTI, hogy ez egy FELTÁMADOTT TEST!! EMBERI TEST! Amely visszatér az életbe! De HALHATATLANUL!

Jehova NEVE

Ez LÉTKÉRDÉS Jehova Tanúinak! Hát beszéljünk róla! Kapjunk jó rálátást erre nézve!

Talán meglepi Jehova Tanúit, de Rob NEM gondolja, hogy bármi baj van a névvel! Hosszú történelme van az angol nyelvben, az isteni név „Jahve” fordításában. Eredetileg valószínűleg „Jahve”-nak ejtették, nem tudjuk tárgyszerűen, de VALÓSZÍNŰ! De: a Jehova ELFOGADOTT az angolban Istenre nézve, mint ahogy a „Jézus” név a „Jesuára” nézve. Ez a „Jehosua” rövid alakja, Ószövetségben Joshua-ként fordul elő.

A „Jézus” név is anglicizált alak, a „Jesua” vagy „Jehosua” anglicizált alakja. Nem jelent semmit, hogy nem úgy ejtjük! Ha Jehova Tanúi azt mondják, hát mindegy, mi a helyes, ez az elfogadott angol alak (mármint a Jehova – a ford.) az isteni névre, Rob egyetért ezzel. Noha néhány evangéliumi keresztény kritikus NEM ért egyet ezzel. A King James fordításban 4-szer fordul elő a Jehova alak (400 éve). Az angol nyelvben JÓVAL ez előtt is megtalálható! A legtöbb keresztény énekeskönyvben szerepel a Jehova név! (A reformátusban is – a ford.) DE: Ha Jehova Tanúi ragaszkodnak hozzá, hogy eredetileg Jehova volt a kiejtés, AKKOR TÉVEDNEK!! Jehova Tanúi viszont NEM a kiejtésből, hanem a név HASZNÁLATÁBÓL csinálnak nagy ügyet, ezért NINCS legitim ok arra, hogy tiltsuk a Jehova név használatát a Jahve rovására! Ha még nem hallottatok erről, akkor bocsánat a hosszú fejtegetésért, de SZÜKSÉGES Jehova Tanúi gondolkodásának megértéséhez! Jézus nevét SE az eredeti módon ejtjük! (ahogy a családja, háza, kultúrája ejtette) ez az ELSŐ pont, amit leszögez Rob: NINCS baj a Jehova névvel!

Jehova Tanúi kijelentik, hogy a nevet automatikusan használni KELL a keresztényeknek vallási beszédükben! Imában, napi vallási beszélgetéseikben, a keresztények döntő többsége NEM teszi ezt, ez HITEHAGYÁSUK egyik jele!

- 3 -

                EZZEL a kijelentéssel viszont már GOND VAN!! Méghozzá maga az ÚJSZÖVETSÉG a GOND!! Ugyanis NEM használja a Jehova nevet! EGYSZER SEM!! A „Jah” szót használja! (ez a Jehova rövid alakja) 4-szer! A Jelenések könyve 19. fejezetében, 1-6-ig terjedő versekben, a Hallelujah kifejezésben (héber) Görögül: alleluja (héber vagy görög a szótő, attól függően).

EGYETLEN görög kéziratban SEM szerepel! Pedig ezrek  vannak belőlük. Több mint 5.000! A koraiak i.sz. 2. század elejéről vannak, egész bibliai könyvek a 2.szd. végéről, más papiruszok a 2.szd. elejéről, végéről. EGY SE használja a tetragrammatont! Vagy a Jahve BÁRMELY formáját!

Hogy mondhatjuk, hogy a korai egyház mindennapi beszédében használta volna? Jehova Tanúi szerint az Újszövetség „eredetileg” tartalmazta a Jehova nevet, de „hitehagyott” írnokok az i.sz. 2. szd.-ban kivették belőle!! Ez egy nagy „összeesküvés-elmélet”! ”Titkos szobákban” elrejtőzve, vallási összejöveteleken, imádkozva, de hitehagyottakként „kivették” az Újszövetségből Isten nevét! És behelyettesítették az „Úr” névvel. (Kyrios görögül) Szisztematikusan megváltoztatták az Újszövetséget, mert MINDEN példány TARTALMAZTA a Jehova nevet!

Nos, az akkori keresztények inkább az ÉLETÜKÉRT futottak, mert nagy ÜLDÖZÉS volt akkor! Tehát ez NEM egy hihető teória! Mert még ha nincsenek is komplett példányaink az Újszövetségből a 2. szd. elejéről, de amink van, az nagyon SOK KÉZIRAT, amelyekben generációkig visszamenőleg lehet követni a szöveget, az 1. szd. végéig, 2. szd. elejéig! És ezekből VILÁGOS, hogy az Újszövetség SOHA nem tartalmazta az isteni nevet!!

EGY KÉZEN meg lehet számolni azon bibliatudósok számát a Földön, akik azt állítják, hogy az Újszövetség írói eredetileg használták a Jahve nevet, vagy a Jehovát a könyveikben! Ez a bibliatudósok egy ELENYÉSZŐEN KIS része, mivel a kézirati bizonyítékok TÚLNYOMÓAK, LEHENGERLŐEK, amint az egyházatyáké is! NEM mondjuk, hogy ők tévedhetetlenek, feltételezik, (nem érvelnek mellette), hogy az Újszövetség az „Úr” szót használja! És ahol az Ószövetség a Jehovát használja, az Újszövetség az „Úr” szót használja! Nem vitatkoznak róla (az egyházatyák – a ford.), nem érvelnek róla, NEM tartják eretnekségnek, aki az ellenkezőjét mondja, NEM tárgya SEMMILYEN vitának! Ennek az az oka, mint MINDEN más esetben, ahol érvelnek, mert NEM vetődött fel SOHA a kérdés! NEM volt SOHA változás ebben!

Persze Jehova Tanúi mondhatják azt: De Bart Ehrman (keresztény teológus - ford.) kimutatta, hogy hitehagyott írnokok megváltoztatták az Újszövetséget azért, hogy illeszkedjen teológiájukhoz.

IGEN! Néhány helyen, vagy mondhatjuk, sok helyen Ehrman ki tudta mutatni kézzelfoghatóan, hogy sok szövegben a Krisztussal kapcsolatos tantételek kapcsán 3-4.századi írnokok megváltoztatták az Újszövetség szövegét, hogy megvédjék a teológiailag ortodox tanításokat! Főként az i.sz. 4. században és utána. De Ehrman MIÉRT mondhatja ezt? Mert VANNAK KÉZIRATI bizonyítékaink! A VÁLTOZATOKRA! Egyes kéziratokban ÍGY, másokban ÚGY van leírva ugyanaz!! De NEM tudná alátámasztani, ha NEM lennének kéziratok, amelyek azt mutatják, hogy VÁLTOZÁS van. És az isteni névvel kapcsolatban NINCS SEMMILYEN bizonyíték, hogy VALAHA IS változás lett volna!!

- 4 -

Sok mindent lehetne még mondani erről, de elérkeztem a dolog LÉNYEGÉHEZ! MIÉRT fontos mindez? Mondhatjuk azt, KIT ÉRDEKEL? De Jehova Tanúinak ez LÉTKÉRDÉS! NEMCSAK azért, mert szeretik HASZNÁLNI a Jehova nevet (ami igaz). A FŐ OK: Ismét Krisztus SZEMÉLYE! Na, de mi köze ennek Krisztushoz? Várjunk csak!

Az Atyát lehet Jehovának, vagy Úrnak szólítani, DE JÉZUST IS ÚRNAK SZÓLÍTJÁK AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN!! Jelentheti ezek valamelyike, hogy Jézus = Jehova? Az Ószövetség Úristene?

EZ A FŐ PROBLÉMA!! Jehova Tanúi NEM azt teszik, hogy végigmennek az Újszövetségen, és MINDENÜTT, ahol az az Ószövetséget idézi, és ahol Jahve-t mond (az Ószövetség), vagy MINDENHOL, ahol az Újszövetség ószövetségbeli kifejezéseket használ, és az Ószövetségben Jahve van, az Újszövetségben pedig Küriosz  (az Úr), NEM MINDEN HELYEN helyettesítik be a Jehova névvel! NEM teszik meg ezt következetesen!

Amit csinálnak: Végigmennek az Újszövetségen, és MINDENÜTT, ahol az Újszövetség „Urat” mond, de KÖZVETLEN idézet az Ószövetségből, és NEM tagadhatják, Jehovára változtatják a szöveget. 1-2 lehetséges kivétellel! De MINDENÜTT, ahol az Ószövetségre hivatkozik az Újszövetség, vagy ószövetségi nyelvezetet használ, de JÉZUSRA vonatkozik, MEGHAGYJÁK „Úrnak” a szöveget!! És sok helyen, ahol NEM az Ószövetséget idézik, MÉGIS JEHOVÁRA változtatják a szöveget, csak AZÉRT, hogy az Ő ELKÉPZELÉSÜK SZERINT a szöveg MEGKÜLÖNBÖZTESSE Jehova Istent az ÚR Jézustól!!

Tehát kiderül, hogy az igazi teológiai alap arra, hogy szükséges legyen Jehova Tanúinak bevezetni a Jehova nevet az Újszövetségbe (ahol eredetileg NINCS – a ford.) az, hogy ÉKET VERJENEK Isten és Krisztus közé!! Ha NEM tesszük ezt, ha NEM vezetjük be a Jehova nevet az Újszövetségbe, akkor SZÁMOS olyan szövegrész marad, amelyik VILÁGOSAN feltárja, hogy Jézus Krisztus az Ószövetség ÚRISTENE!! (Lord God –angolul, a ford.)

Adok néhány példát! És aztán lehet kérdezni!

Róma 10: 9-13  NAGYON FONTOS SZÖVEGRÉSZ!

Pál azt mondja: Ha megvallod, hogy Jézus ÚR (Küriosz) és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halottak közül, megmenekülsz. (10:9)

10:12  Jézus az Úr (UGYANAZ AZ ÚR), mindennek URA, mindenki, aki segítségül hívja (és a szövegkörnyezet azt jelenti, hogy Ő gazdag a megmentésben), buzgó, hogy megmentsen mindenkit, aki ŐT hívja! UGYANAZT AZ URAT!!

Tehát a 10:12 URA = 10:9 URA UGYANAZ A KÉT ÚR!!

10:13-ban Pál azt mondja (Jób 2:32-t idézve): Mindenki, aki segítségül hívja az „Úr” nevét, meg lesz mentve! DE: Ez az „ÚR” az Ószövetségben Jehova.

Az ÚVF beteszi a Jehova nevet a 10:13-ba, de az „Úr”-at ott hagyja 10:9-ben és 10:12-ben! Ezáltal azt a hatást keltve, hogy AZOK Jézusról szólnak, de a 10:13 Jehováról, az Atyáról!

- 5 -

DE: Ha egyszer RÁJÖVÜNK, hogy VÉGIG ugyanarról az ÚRRÓL van szó, akkor a következtetés VILÁGOS: JÉZUS az ÚR-JEHOVA, az ÚR ISTEN!!

 

Filippi 2:9-11

Miután Jézus megalázta magát és meghalt a kereszten a bűneinkért (6-8), Isten teljesen felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely MINDEN más FÖLÖTT áll! Kérdezzük meg Jehova Tanúit: MELYIK NÉV ÁLL MINDEN NÉV FELETT?? Jehova neve… EZ a legnagyobb név! És Pál azt mondja: Isten FELRUHÁZTA, Jézusnak adta azt a nevet, ami MINDEN NÉV FELETT ÁLL!!

Várjunk egy percet! Jehova Tanúi megkérdezhetik: Hogy ruházhatta fel Isten a Jehova névvel, ha MÁR Jehova volt? Ez TELJESEN félreérti a kultúrát és beszédmódját! (amit Pál használ, és amiben él)

Mikor egy atya „felruházza” a nevével a Fiút, ez egyszerűen egy MÓDJA a Fiú DICSŐÍTÉSÉNEK, elismerése annak, hogy a Fiú az ÖRÖKÖSE MINDEN TULAJDONÁNAK!! Kulturális módja annak bejelentésére, hogy EGYENLŐ VELE!!

A „Putting Jesus is His Place” c. könyvben egész fejezet szól erről, ami számos bibliai részen megy végig, ahol Jézust ÚRNAK nevezik: egy ilyen szövegkörnyezetben MINDEN, ami az enyém, a TIÉD. Bírod a NEVEMET, tulajdonomat. ÖRÖKÖSÖM vagy!! Megdicsőítelek! És ezt ÚJRA ki kellett jelentenie, ha a Fiú elment valamiért!! (Ahogy Jézus is „elment” megváltani minket – a ford.) EZ a FIAM, NEVEM BIRTOKOSA!!

Jézus megalázta magát, hogy olyan legyen, mint mi, és halandóként szenvedjen, meghaljon, feltámad, és Isten felmagasztalja, és olyan nevet ad neki, AMI MINDEN FELETT ÁLL!!

És folytatja: Jézus nevére MINDEN térd meghajoljon, és MINDEN nyelv vallja meg, ez VILÁGOS átfogalmazása az Ézsaiás 45:23-nak, ahol arról beszél a Biblia, hogy MINDEN térd JEHOVA előtt hajol meg, és őt  vallja meg! Mint a megmentés EGYETLEN forrását!

És a Filippi 2:11-ben Pál azt mondja: Hogy megvallják, Jézus Krisztus ÚR Isten, az Atya dicsőségére! Ebben a szövegösszefüggésben ez csak azt jelentheti, hogy Ő az ÚR-JEHOVA, az Ószövetség ÚR-ISTENE!!

Számos más verset mondhatnánk!

A „Putting Jesus in His Place” c. könyvben egész fejezet szól erről, ami számos bibliai részen megy végig, ahol Jézust ÚRNAK nevezik egy olyan szövegkörnyezetben, amely AZONOSÍTJA Őt ÚR-JAHVEKÉNT, azaz az Ószövetség Jehova Isteneként!!

Ez csak egy igazán gyors bevezetés ehhez a témához! Itt befejezem, nyitott vagyok a kérdésekre. Próbáljunk meg azoknál a témáknál maradni, amikről szó volt: az Újszövetség mit mond Istenről, természetéről, a Jehova névről, az Atya, Fiú, Szent Szellem kérdéséről, Jézus azonosításáról. Nyitott vagyok kérdésekre, észrevételekre, de azok legyenek rövidek, mert Önök

- 6 -

NEM tanítani jöttek, és a kérdéseknél elsőbbsége van a tanfolyam hallgatóinak. De ha van időnk, mások kérdéseire is válaszolok. Rob NEM a moderátor, csak a válaszoló. Ha van mikrofonja a kérdezőnek, használja, ha nincs, gépelje be a kérdést. A moderátor felolvassa, Rob válaszol. 20 perc van kérdésekre.

III. Előadás 2. rész vége. Következnek a Rob M. Bowman 3. előadásához feltett kérdések és Rob válaszai.

Címkék: Robert M Bowman

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr738857368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a századik juh 2016.07.01. 12:03:33

" A King James fordításban 4-szer fordul elő a Jehova alak (400 éve). Az angol nyelvben JÓVAL ez előtt is megtalálható! A legtöbb keresztény énekeskönyvben szerepel a Jehova név! (A reformátusban is – a ford.) "

1530 ban szerepelt elöször bibliában ez a név!

Az, hogy énekeskönyvben szerepel, még nem hitelesíti azért.

A legrégebbi ószövetség-lelet NEM tartalmazza!

tikikus55 2016.07.01. 12:39:52

@a századik juh: Kedves "századik juh" barátom!

Rob NEM azt mondja, hogy a Jehova név a leghitelesebb fordítás, csak azt, hogy ELFOGADOTT az angol nyelvben, ami teljesen igaz is, ergo NEM magát e nevet kifogásolja.

a századik juh 2016.07.01. 16:59:55

@tikikus55: Igen, pont ezért írtam le néhány tényt.

Robin Hood története is hasonló korú, de azért, mert az angol nyelvben teljesen elfogadott- amit elfogadok- attól még tudományosan nem bizonyított, hogy a bibliában helye van a Robin Hood névnek.

a századik juh 2016.07.01. 17:11:54

@tikikus55: az Isteni név..füzetből a 17. oldalon:

"1278-ban t Raymondus Martini-nek ,egy spanyol szerzetesnek latinul megírt Pougio fidei című művében ez a név Yohoua kiejtésben újra felbukkant"

"újra felbukkant" írják. Az azonban nem derül ki, hogy előtte mikor is "bukkant fel" ez a név... tipikus zrt eljárásmód.

De még ha "újra felbukkant" is, ez nem biblia.

"A név először 1530-ban jelent meg egy angol bibliában, amikor William Tyndale kiadta a Biblia első öt könyvének fordítását." 17-18. oldal, Isteni név...

Ez azt jelenti, hogy 486 éve jelent meg először a bibliában a Jehova név, ha úgy tetszik Jézus halála után 1497 évvel."

" A King James fordításban 4-szer fordul elő a Jehova alak (400 éve). Az angol nyelvben JÓVAL ez előtt is megtalálható! A legtöbb keresztény énekeskönyvben szerepel a Jehova név! (A reformátusban is – a ford.) "

Tehát innen hiányzik egy dátum:

" JÓVAL ez előtt is "

pontosan mikor?

Mennyi lehet ez a "jóval ezelőtt is"?

tikikus55 2016.07.01. 18:06:32

@a századik juh: Kedves Barátom! Arra kívántam rámutatni, hogy NEM a név helyes kiejtésén van a hangsúly, ahogy Jézus nevénél SEM. Rob pusztán ENNYIT kíván itt megjegyezni. JELEN eszmefuttatásban NEM az a lényeges. Ettől még Neked igazad lehet, senki nem vitatja.Én sem.

Who Wants To Live Forever 2016.07.02. 00:53:21

@tikikus55: @a századik juh:

Nincs igaza!!!
Az egész világ a gonosz hatalmában van.
Az egész világ nem ismeri (el) JHVH-t a Mindenható Istenként.
Az egész világ félreérti Jézus Istenségét, istenfiúságát, ahogy az izraeliták is tették.
És még most, a mai napig sem fogják fel az Istenhez fűződő viszonyát.

Az egész világ miatt pusztul el az egész világ, de páran megmenekülnek, akik nem a világ részei, ahogy Jézus sem volt a világ része.

Szóval, újra: Nincs igaza!

(Persze én, mi azon dolgozunk, hogy ő, és a hozzá hasonlóak belássák ezt végre. De pssszt! Erről ő nem tudhat, mert még azt hiszi, hogy manipulálni, agymosni akarjuk őt.)

szövetséges 2016.07.02. 08:45:36

@Who Wants To Live Forever: 7
Már megint ismételed a bemagolt butaságot! Hol van a bizonyiték? Minden az ellen szól amibe görcsösen kapaszkodni próbálsz!

a századik juh 2016.07.02. 10:01:55

@Who Wants To Live Forever:

Jézus mindent teremtett, vagy minden mást?

A biblia szerint: Mindent
Az úvf szerint: Minden mást
Ádám szerint: Mindent, kivéve Jehovát.

A kérdés az, hogy észrevesszük-e, mikor megyünk túl az írásokon, netán annyira, hogy már oda nem illő szavakat, neveket teszünk be a bibliába, és fogadunk el ihletettként, holott tudjuk, hogy a szögletes zárójelek nem részei a bibliának, miként a fouad 266 nak sem voltak részei a kikapart Küriosz helyére betett YHWH jelek.

A szervezet hozzárak, beletold, és betesz a bibliába, vagy éppen elvesz, eltávolít, és kitöröl belölle.

Jézus nem mert ilyet tenni, azt mondta, minden beteljesedik, ami benne van, az utolsó írásjelig.

Nos, Jehova tanúinál hogyan lesznek ezek, amikor ők 85 év alatt úgy megváltoztatták a bibliát, hogy Jézus már rég abaddon, és hiába írja a biblia, hogy Jézus az út, az igazság és az élet, a gyülekezet feje, a tanúknál mégis egy 7 béres által irányított égi szekeret kell követni, olyan szorosan, hogy ne lássuk,mennyi embert taposott már halálra ez a "jármű"...

A ki nem érdemelt kedvességet nem lehet kiérdemelni, ezáltal Jézus váltsága mindazokra érvényes, akik nem tudják kiérdemelni a váltságát.

Te is így gondolod?

Vagy te is úgy gondolod, hogy ahhoz, hogy valaki örök életet kapjon, mindenképpen tanulmányoznia kell Jehova tanúival?

tikikus55 2016.07.02. 10:39:07

@Who Wants To Live Forever: Igen, az egész világ ostoba, csak az a 7-8 pali bölcs ott Brooklynban, aki még a Biblia eredeti nyelvét sem ismeri, és fogalma sincs a tanításairól. Szerintem Te vagy a legbölcsebb, mert tele van bizonyítékokkal, amiket írsz.

szövetséges 2016.07.03. 09:18:04

Who Wants To Live Forever:
Miért hangoztatjátok ti Jehova tanui, hogy a Biblia magyarázza önmagát? Közben elvetitek ezt az alapelvet ilyeneket mondva, hogy ezt nem így kell érteni, ezt nem úgy gondolta, hanem így, stb.! Ezzel meggyalázzátok a Szentírást és az Istent!
Mk7
Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai.

Neem

pöckölő 2016.07.03. 17:23:12

@szövetséges: A biblia magyarázza önmagát? A jehovista vezetők is látják, hogy nem lehet magyarázni, csak próbálkoznak. Magyarázni nem kell azt, amit érthetnek az olvasói. Magyarázkodni a politikusos és a vallási vezetők szoktak és azok a diákok, akik magyarázzák a bizonyítványaikat. Sajnos akik ténylegesen értelem szerűen vizsgálják a bibliát, rá kell, hogy jöjjenek, nem áll össze a kép, mindig van rés a pajzson. Érdekes, hogy akár hova is teszem fel a kérdéseim a bibliai történettel kapcsolatban, mindenütt zsák utca vár. Sajnálom, de ha őszintén akar valaki bibliai magyarázatot, az halott lesz, mert a bibliai mese erősen sántít, köze sincs a valósághoz, tehát kell magyarázni! Az persze már megint más, hogy ha nem akarod hinni a mesét, akkor nem is hihető.

tikikus55 2016.07.03. 18:03:25

Fe@pöckölő: Kedves Barátom! Véleményednek a fenti előadásokkal kapcsolatban nem ártana a bizonyítás, konkrétumokkal. Ha ilyennel előállsz, szívesen megválaszolom.

Who Wants To Live Forever 2016.07.03. 19:35:37

"Ne légy szeles.
Bár a munkádon más keres -
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes."

Hát több pontatlanság is van a vezércikkben - már lapvető szinten.
Ez mit jelent?
Hogy az emberünk is félre bír érteni, és ebből kifolyólag magyarázni - egyébként - nyilvánvaló dolgokat.

>>Pál a hívők feltámadás UTÁNI testéről beszél! Ez Jézusra IS vonatkozik!!<<

- Hát ez már nem jó - és nem kicsit, nagyon.

Jézus tökéletes volt!!!
Ha nem áldozta volna fel magát, még ma is élne, sőt, örökké.
Semmi romlottság, bűn nem volt benne.
Ő magára vette a mi bűneinket ártatlanul(!).
Jézus ártatlanul halt meg.

Ha nem lett volna tökéletes, nem lenne érvényes a váltságáldozata.

Ami meg utána jön?
Arról csak nagy vonalakban.
Ezt nem tudom miért kell túlmagyarázni.
Ádám és Éva tökéletesek voltak, és örökké élhettek volna, de bizonyítaniuk kellett.
Nem sikerült.
Elbuktak.
És mi mindannyian az ő örökségük miatt fogantunk bűnben.
(Sokan... sok keresztény vádolja Ádámot és Évát: "De hát nekünk miért kell az ő bűneik miatt szenvedni?"
Pedig kivétel nélkül mindannyian ugyanazokat a főbűnöket követjük el - sok más pitiáner bűnnel együtt -, mint az ősszüleink.
Istentől független tudásvágy.
Hagyni, hogy idegen hangok megingassanak az Istenbe vetett hitünkbe; hogy elhiggyük, Isten rosszat akar nekünk, meg akar vonni bármi jót is tőlünk... hogy képes lenne hazudni nekünk.
Hogy inkább a hitetlen - Istenben már nem hívő, az ő akarata ellen cselekvő - bárminemű hozzátartozónkat kövessük inkább, mint Istent.

Sokkal mélyebb ez a víz, mint sokan gondolnák...

---------------------------

JHVH neve?

Hát annak elvileg örülni kéne, hogy nem vitatja a Jehova nevet.
Azért az megjegyezném, hogy JT az egész világon jelen vannak, és nagyon sokféleképpen ejtik JHVH nevét, de különböző kiejtések létét soha nem vitatta VT, és nem erőltette senkire, hogy csak a "Jehovah" a helyes kiejtés.
A világ minden részén csak azok vitatják, akik nem Isten nevét nem tudják elfogadni, hanem magát Istent.

Isten valamilyen.
És milyen Isten?
Nem olyan, akinek a katolikusok, a reformátusok, a protestánsok, a görögkeletiek, és az összes többi szakadár csoportosulás beállítja.
A muszlimoknak, a buddhistáknak, a hinduknak, és az összes többinek, akik nem a Bibliát olvassák, közük nincs hozzá.
nekik csak egy bazi nagy neon felirat villog a homlokukon ki-kihagyva, zümmögőn.
Ők Isten törvényei nélkül önmaguk törvénye szerint élnek, és úgy is lesznek megítélve (úgy is lesznek megsegítve a nagy nyomorúság alatt).

Hogy nem szerepel a név az Újszövetségben?
A Biblia titok... nyílt titok.
A Biblia együtt egész.
Az Ószövetségből bőven meg lehet ismerni Istent, és a nevét is.

Az Újszövetség Isten fiáról szól.
De aki idáig eljut, annak már ismernie kéne Isten Atyját.

Ha azt mondom, hogy direkt nincs benne Isten neve az Újszövetségben - mintegy rostaként -, megsértődnél?

Jézus a főpapi imájában kihangsúlyozta, hogy megismertette az emberekkel isten nevét.
Ezt mégis, hogy tudta volna megtenni, ha nem használja, ha nem mondja ki?
Azért, mert az Újszövetségben nincs leírva, az nem azt jelenti, hogy Jézus nem használta, nem mondta ki.

Pont a kereszténység szól arról, hogy rengeteg idegen ember csatlakozhatott hozzájuk, akik addig egyáltalán nem, vagy csak keveset hallottak a zsidók Istenéről.
Mégis, amikor a külföldiek megkérdezték a térítőket, hogy ki Isten, mit válaszolhattak?
Szerintem kemény legények voltak.
Démonokat űztek, pottyantottak a sabbathra, nem áldoztak állatokat, elküldték a sunyiba a vallási vezetőket, nem féltek a haláltól... szóval, szerintem ki merték mondani Isten nevét a tiltás elenére.

Még ragozhatnám, de nem győzködök tovább senkit.
Sok embernek muszáj megélnie ami előttük áll, talán abból tanulnak (mert, hogy a szóból nem, az biztos) - persze a szikla legszélén mindig nagyobb az esély a leesésre, mint a visszakapaszkodásra.

Fej vagy írás?
Lesz, ahogy lesz?
Ennyire tartod csak az életet - Isten ajándékát?
Akkor mit kérsz számon másokon?
Nekik is lesz, ahogy lesz - vagy mégsem?
Talán mégsem sem mindegy neked, hogy hogyan lesz... hogyan van?
Mert a múltból fejlődött ki a jelen, és a jelenből fejlődik ki a jövő - egymásra épül a folyamat, mindennek van vonzata, egymásra hatása, kibontakozása.
A végén.
Mert "Minden jó, ha a vége jó."
És a vége jó lesz.
Isten ígérte ezt meg nekünk.
És Ő nem hazudik soha!
Hiszed-é ezt?

Who Wants To Live Forever 2016.07.03. 20:12:55

@tikikus55:

>>Igen, az egész világ ostoba<<

- Hát ezt egyszer már bebizonyította az emberiség... az egész világ.
Talán nem voltak még egy milliárdan sem, de több százmillióan, biztos.
Mégis, csak 8, azaz nyolc ember maradt életben.
Te ebből mit szűrsz le?
Milyen következtetésre jutsz?

Ja, hogy nem is hiszed el ezt a történetet, hogy megesett?
Akkor miben hiszel?
Ha hiszel valamiben tudás nélkül bizonytalanul, vagy ha nem hiszel semmiben, miért gondolod úgy, hogy JT ütve, majd hiszel... jobban hiszel?

Egy kérdés:
Már túlléptél azon olyan típusú kérdéseken/szinten, hogy
"Isten tudna egy olyan nehéz követ teremteni, amit ő maga sem tudna megemelni?",
vagy
"A tyúk volt előbb vagy a tojás?" (ami úgy hangozna pontosan jól: "A tyúk és a kakas volt előbb vagy a tojás?"

Szóval...
Az a baj, hogy te emberi mentalitásból indulsz ki.

A forrást tekintve is.
A hozzáértést tekintve is.
A hatalmi kondíciókat tekintve is.
Teljesen félreérted a hatalom struktúráját ebben a történetben, mert EZ a hatalom, nem AZ a hatalom. Isten egy másodpercig sem engedné, hogy EZ a hatalom, olyan legyen, mint AZ a hatalom.
Kívül, engedi, sőt, úgy engedi, hogy egyre rosszabb, de belül, nem engedné soha.
Egyének lehetnek rosszak, és megfertőzhetik - mint pl én -, de a közösség, a Jézus által vezetett közösség, az tiszta marad.
Persze a tiszta közösségben is mindenki rossz, de mégsem annyira, mint aki meg sem próbálja.
Érted ezt?
Néha én sem, de nem is kell mindig mindent megérteni.
Néha elég hinni...

tikikus55 2016.07.03. 20:58:45

@Who Wants To Live Foreve@Who Wants To Live Forever: Drága Barátom, ennyi zagyvaságot csak kitartó munkával lehet írni. Próbáld meg rövidebben és konkrétabban. Mert ez így értelmetlen...(már amiket írsz)Nagyon sajnálom, de ez olyan, mint amikor Fred Franz és társai "lefordították" a Bibliát az eredeti nyelvekből, amiket nem értettek.....NE akard ennyire követni őket

pöckölő 2016.07.03. 21:13:00

@tikikus55: Testvérem!
Olvass gondosan. Már bőven írtam bizonyítékokat, amit látom, hogy nem olvastál. Blog fórumon kutakodj egy picurkát. Ha egy töredékét tudod cáfolni, vagy választ tudsz adni, jelentkezz.

Who Wants To Live Forever 2016.07.03. 21:31:58

Ja, nekem nem kell pontosan és szépen, mert én csak egy gyalog vagyok... egy táblán kívüli gyalog.
Most képzeld el, hogy egy táblán mozgó gyalog mit tud.

Valentyin Katajev - Távolban egy fehér vitorla

Ez vagyok én.
Ezt látom én.
Ilyen-olyan embernek tűnök, de mindig az az ember vagyok... MINDIG AZ AZ EMBER VAGYOK!

Ezért merek/bírok/van képességem belepofázni, és kispadra küldeni a magukat nagy embernek tartókat.

A bolondok szerencséje, átka ez (ha érted).

Who Wants To Live Forever 2016.07.03. 21:39:13

@tikikus55:

Ha neked ez a zagyvaság, akkor mi a tűpontos?
Neked mi a tűpontos?
Ha erről őszintén írnál, talán megismernélek (és sokan mások is... és te magadat is).

Ha úgy kezded, hogy "Jézus szeret téged.", akkor már elrontottad.
(Persze Jézus szeret téged nagyon(!), de nem úgy, nem azért, amiért te gondolod félrevezetettként, a világ részeként.)

tikikus55 2016.07.03. 22:25:05

@pöckölő: Kedves Barátom, itt Rob Bowman előadásairól van szó. EZZEL kapcsolatban légy szíves konkrétumokat tenni az asztalra, mert épp ezt bírálod.Egyéb írásaid itt most nem jönnek szóba engedelmeddel.

tikikus55 2016.07.03. 22:26:59

@Who Wants To Live Forever: Drága Barátom, erről nincs értelme beszélgetnünk...tehát nem is teszem. De imádkozom érted, hogy egyszer Isten könyörüljön Rajtad (is)

Who Wants To Live Forever 2016.07.03. 22:46:21

@tikikus55:

CSAK erről van, lenne értelme beszélni.
Magadért, és a hozzád tartozókért imádkozz.

Amit te nem ismersz, az a láthatatlan valóság.
Te azt hiszed, nem történt semmi, nem történik semmi, nem fog történni semmi.
Millió dolog történt, történik, és fog megtörténni.
Amikor a láthatatlan valóság láthatóvá válik, akkor fogsz meglepődni, de nagyon - életen innen, és halálon túl.

Emlékezz!

a századik juh 2016.07.04. 07:10:57

@Who Wants To Live Forever:

Pont ugyanígy beszélt a gyülekezetünkből egy testvér:

Homályos utalgatásokat mondott, konkrétumok nélkül, fenyegetéssel és érzelmi ráhatással átszőtt szövege volt, akárcsak neked.

Egy társasházban lakott, ahol annyira megútáltatta magát a szomszédaival az állandó:

"Majd meglátjátok, de akkor már késő lesz nektek" szövegével, hogy többször megverte egy egy ott lakó.

Aztán sitty-sutty elrepült pár évtized, testvérünk olyan rossz egészségügyi állapotba került idősebb korára, hogy nem tudt amár ellátni és finanszírozni magát...

a szentéletű testvérek a gyülekezetből ügyet sem vetettek rá, ha segítséget kért, akkor imádkoztak érte, és vittek neki őrtornyokat...

Egy közeli település református idősek otthonában lakik jelenleg, ahol megtiltották neki, hogy tanúskodjon Jehováról, de már amúgy sem teszi.

Mert:

"Amikor a láthatatlan valóság láthatóvá válik, akkor fogsz meglepődni, de nagyon - életen innen, és halálon túl.
Emlékezz!"

Nos, ő emlékezik, hogy mikkel és hogyan fenyegette az embertársait, és pontosan tudja, hogy számára a valóság láthatóvá vált:

Semmi nem teljesedett be abból, amikkel az őrtorony írásait ismételgetve évtizedekig zaklatta a szomszédait, és amivel évtizedekig házalt, ellenben az egészsége az elhúzódó várakozás, és a folytonos nélkülözés miatt megromlott.

Természetesen a nyugdíja is csekély, hisz inkább mindíg hírdette vadidegeneknek a jó hírt, azaz fenyegette az embereket... ahelyett, hogy az életével tanúskodott volna a szomszédainak,és a munkatársainak, ismerőseinek, ahogyan a biblia is buzdít minket...

Nos, számára a láthatatlan valóság láthatóvá vált, és meglepődött....

Csakúgy, mint az a több millió tanú, aki idáig rájött, hogy amint megöregszenek, és nincs komoly kiváltságuk, nagy ívben, és sűrűn élvezheti a watchtower zrt "áldádát":

MAGÁNY
ELHASZNÁLÓDÁS
ELSZIGETELTSÉG
ANTISZOCIÁLIS VISELKEDÉS
MEGHASONLOTT ELMEÁLLAPOT
MINIMÁLIS NYUGDÍJ
ZÉRÓ TÁMOGATÁS A SZERVEZET ÉS A TESTVÉREK RÉSZÉRŐL
ÁLLANDÓ LELKIISMERETFURDALÁS ÉS SZÉGYENÉRZET
ÉRTÉKTELENSÉG ÉRZÉSE

Az ő, és több millió kiszipolyozott és eldobott, többször megtaposott testvér példáját látva ajánlom, te is fontold meg ezt:

"Amit te nem ismersz, az a láthatatlan valóság.
Te azt hiszed, nem történt semmi, nem történik semmi, nem fog történni semmi.
Millió dolog történt, történik, és fog megtörténni.
Amikor a láthatatlan valóság láthatóvá válik, akkor fogsz meglepődni, de nagyon - életen innen, és halálon túl.

Emlékezz!"

Az mlm cégeknél, vagy az építőiparban, a nyomdákban dolgozók, vagy a postások, (amely munkákat a tanúk ingyen végeznek ennek a profitorientált cégnek)
szóval akik hasonló munkát végeznek, azok általában

NYUGDÍJAT

kapnak a munkájuk után, amivel elismerik ezzel élete munkáját, ha csak minimálisan is.

Tudod, mit kapott az említett testvér a vénektől?

Nagyobb erőfeszítést kellene tenni testvér, hogy MINDEN összejövetelen itt legyél!

De ne aggódj: A sokat szidott "hamis valláshoz" tartozó egyházak idősek otthonaiban mindíg szeretettel látják Jehova tanúit is!

Ott az ember nyugodt körülmények közt átgondolhatja az életét, hogy mit is mutatnak az életművéről leszedhető gyümölcsök.

Nem egészséges évtizedekig gyűlölködni, vágyakozni-várakozni, útálkozni, és ellenőrízetlenűl mindenben hinni, amit emberek kitalálnak... majd a Legfelségesebb szájába adnak.

Mindezt mélységes bánattal a szívemben írom le, amit a testvér miatt érzek, és remélem, minél kevesebben kerülnek hasonló helyzetbe.

Én, kéretlenül ugyan, de ezt látom jelenleg, és ezt tanácsolom (idézem a bibliából):

"Ne dicsekedj a holnappal, hanem munkálkodj érte!
1Ne dicsekedj a holnapi nappal, mert nem tudod, mit hoz az a nap! 2Más dicsérjen téged, ne a te szájad, az idegen, és ne a te ajkad! 3Súlyos a kő, és nehéz a homok, de a bolond bosszantása mindkettőnél nehezebb. 4Kegyetlen indulat a túláradó harag"

" Többet ér a közeli szomszéd a távoli testvérnél."

Példabeszédek 27:1-4, 10

pöckölő 2016.07.04. 16:23:45

@a századik juh: Nagyon jó észrevétel. Életszerűen bizonyítja a szeretet teljes hiányát, ami ezt a kizsákmányoló szektát jellemzi. Ők aztán valódi bárány bőrbe bújt farkasok, akik hamis tanításokat visznek az embereknek, azaz nekünk kellene kiközösíteni őket az életünkből, nem is köszönve nekik. Remélem, hogy minden nagy hangú prédikátor, akik azt hiszik magukról, hogy nagyon magas lovon ülnek, nagyot koppannak és elhallgatnak.

Who Wants To Live Forever 2016.07.08. 02:02:17

@a századik juh:

???

Ez nem fenyegetés volt. De annyira nem, hogy nincsenek is rá szavak.
Figyelemfelkeltésnek szántam - csak.

A gyakorlatban?
Éli az ember az életét abban a hiszemben, hogy "Nincs Isten."
A világ egyre rosszabb a problémák, és a problémákra adott jó válaszok nélkül.
Aztán egyszer csak minden probléma megoldódik hirtelen - valaki, valami által.
Aztán jön Jézus...
Az emberek özönlenek, hogy felvegyék a jelét a kezükre, a homlokukra.
Minden jó - és tényleg!
Egész addig, amíg meg nem szegi a szövetséget (a felénél).
Akkor derül ki, hogy ki mi fán terem.
JT akkor is mindvégig JT lesznek, és nem veszik fel a jelet.
A többiek?
Talán észreveszik.
Talán "emlékeznek".
Miért lesz ez fontos momentum?
Mert az lesz az utolsó óra, hogy egy ember égre belássa.
Akik még akkor sem látják be... nos, ők lesznek a kecskék - akik ragaszkodnak a sajátjukhoz, ehhez az egész bukásra ítélt világhoz, akik képesek lesznek szembemenni Istennel.

Tudod, nem az a kérdés, hogy ez így lesz (így lesz, mert a Biblia ír erről), hanem az, hogy kik lesznek a juhok (kevesen), és kik esznek a kecskék (sokan).

Meghal az ember idő előtt, aztán feltámad.
Ez jó!!!
De aztán mi lesz a végén, amikor újra elengedik Sátánt?
Annyian állnak mellé, és fordulnak megint szembe Istennel, mint a tenger homokja.

Semmi másért, csak ezért írtam: "Életen innen és halálon túl."
A baj ott leselkedik mindvégig.

Amit JT már most tudnak, azt mindig tudni fogják.
Amit egy nem JT nem tud, azt a nagy nyomorúság során sem biztos, hogy fogja tudni; és a halála-feltámadás után sem biztos, hogy fogja tudni.

A sok ész, a tökéletesség semmire sem garancia - sosem volt.

a századik juh 2016.07.08. 05:18:15

@Who Wants To Live Forever:

Jézus a garancia.

Tudod,talán megkéri az embereket, hogy akik juhnak érzik magukat, álljanak a szembe vele a jobb oldalára, akik kecskének, a bal oldalára.

Te hova állnál?

Mert, mielőtt indulna, Jézus mefordul, hogy kövessük...
így a jobb oldal lesz a bal,a bal meg a jobb, a juhból kecske, a kecskéből meg juh lesz... aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki megalázza magát, felmagasztaltatik.

Te hova állnál?

a századik juh 2016.07.08. 05:39:10

@a századik juh:

"Ez nem fenyegetés volt. De annyira nem, hogy nincsenek is rá szavak.
Figyelemfelkeltésnek szántam - csak."

Lehet.
Mindannyian változunk.

Ha valahol felmosnak, ahol járkálnak az emberek, kitesznek egy táblát:

"Vigyázz, csúszik"

Nállad ez így néz(ett) ki:

"Mindenki aki nem Jehova tanúja, ki fogja törni a nyakát ezen a részen. Aki nem, annak majd én..."

:-)

ORION 2016.07.08. 14:14:12

@tikikus55:-- 2:0 --A helyzet katasztrófális- de nem reménytelen!!!:D:D
süti beállítások módosítása