EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Robert M. Bowman előadásai Jehova Tanúiról 3. előadás, 1. rész

2016.06.26. 21:00 | Johnny Joker | Szólj hozzá!

Jehova Tanúi hitnézetei Istenről, Jézusról

Ki Isten, hogy néz ki, mi a viszonya Jézus Krisztushoz?

 

                Jehova Isten az Atya, Ő EGYEDÜL az Isten! Jézus és a Szent Szellem NEM Istenek! Ők NEM Jehova, NEM mindenhatóak. Csak Jehova, az Atya létezett mindig, neki nincs kezdete. Ő a Világ Teremtője, minden „szent szolgálatot”, „imádatot”, vallási tevékenységet, amely természetfölötti lényre összpontosul, Jehova Istenre kell irányítani, Neki kell elvégezni. Csak Jehovához lehet imádkozni, Jézushoz NEM lehet. De Jézus NEVÉBEN kell imádkozni Jehovához, mert rajta keresztül lehet eljutni az Atyához!

                A Jehova név nagyon fontos számukra!! Isten igazi, örök neve! Akik imádják, szolgálják, szeretik, engedelmeskednek neki, tisztelik, azoknak RENDSZERESEN használniuk kell a nevét! Imáikban, vallási beszédeikben Jehova legyen ajkukon, amikor Istenre utalnak. A keresztény felekezetek NEM használják Isten nevét, ez hitehagyásuk EGYIK bizonyítéka! NEM ismerik Jehova Istent. NEM tisztelik, NEM dicsőítik a nevét!

                Jehova Tanúi NEM hisznek a Háromságban! Jehova EGY személy, NEM három! Ő az Atya!!

Ki Jézus?

                Isten elsőszülött fia a mennyben. Első és EGYETLEN közvetlen teremtése Istennek. Addig Isten egyedül volt! Az EGYETLEN közvetlenül teremtett lény Jézus! Mihály arkangyal a mennyei neve. Jehova felhatalmazta Jézust, hogy nevében munkálkodjon, mint ifjabb társa a Teremtésben, hogy MINDEN MÁST megteremtsen. Jehova MINDENT Jézuson keresztül teremtett. Jézus MÉGSEM a TEREMTŐ, mivel csak eszköz, közvetítő, akin keresztül Jehova teremtette a Világot. Jézus teremtmény, noha dicsőséges és a legnagyobb, TILOS imádni, NEM lehet szent szolgálatot felajánlani neki, NEM lehet ima tárgya, NEM Jehova, NEM a Mindenható Isten!! HATALMAS Isten, de NEM Mindenható!

                Ki a Szent Szellem?

                Névelő nélkül használják (angolul – a ford.). ERŐ, amely kiáramlik Jehova lényéből. Ez által cselekszik Jehova mindent. Hasonló az elektromossághoz. (De NEM elektromosság!) Isten lényének energiája, alkalmazása. Végrehajtja, amit Isten cselekedni akar!!

                Robnak lenne egy kérdése Jehova Tanúihoz, amit korábban NEM hallott: Kellett-e ezt az erőt használnia Jehovának Jézus megteremtéséhez? Rob szerint ezt kellett tennie! Irodalmukban nem emlékszik, hogy utaltak-e erre?!

                Jehova az Atya, a Mindenható Isten! Mihály arkangyal (Jézus) az első/közvetlen teremtése, akin keresztül MINDEN MÁST teremtett!

- 2 -

Máté 28:19 – Szent Szellemen keresztül hajtja végre cselekedeteit. Megkeresztelni az embereket az Atya, Fiú, Szent Szellem nevében az annyit jelent, mint Jehova nevében, első teremtménye és személyes (személyéből fakadó – a ford.) aktív ereje nevében megkeresztelni őket. Jehova Tanúi teológiája értelmezésében.

JÉZUS

Emberi léte előtt Mihály arkangyal volt. A FŐ angyal. (ARK – fő, angyal) A No. 1. angyal! Szellemteremtménye Jehovának. Aztán, hogy megváltsa az embereket az ádámi bűntől, Jehova kiválasztotta Mihályt, hogy a Világba küldje Jézus Krisztusként. Hogy ezt megtegye, fogta „életerejét” (NINCS a Bibliában ez a kifejezés!), és felhasználta, hogy Mária méhében teremtsen egy emberi lényt. (A Tanúk vallják, hogy Jézus szűztől született – a muszlimok is!, sok LIBERÁLIS protestáns NEM vallja. Igaz, ők azt se vallják, hogy a Biblia Isten ihletett Szava – a ford.) De NEM ugyanazzal a jelentőséggel, módon vallják ezt a Tanúk, mint az ortodox keresztények! NEM gondolják, hogy Józsefnek BÁRMILYEN biológiai kapcsolata volt Jézussal! Semmilyen emberi közreműködés NEM volt! De Jézus Dávid leszármazottja és Júda törzséből való. Jehova Jézus „életerejét” áthelyezte szűz Mária méhébe.

Mit jelent ez végül is kiadványaik alapján?

Mihály arkangyal személye, élete legalább PILLANATOKRA MEGSZŰNT LÉTEZNI!! „Életereje” emberi lénnyé lett. Egy más, KÜLÖNBÖZŐ létezéssé!

Ezután Jézus normál emberi életet élt. 100%-ig ember volt! NEM isteni SZEMÉLY, aki megtestesült, NEM angyal, aki megtestesült, csak ember, noha BŰNTELEN! A Tanúk elismerik bűntelenségét, csodáit, ahogy azok le vannak írva a Bibliában. Nagyjából szó szerint veszik a Bibliát, annak történelmi hitelességét, noha bizonyos dolgokat MÁSKÉNT MAGYARÁZNAK!!

Jézus ÁLDOZATKÉNT halt meg az emberiségért, annak bűneiért. de NEM keresztre feszítették, hanem KÍNOSZLOPRA, a Tanúk létkérdést csinálnak ebből! Jézus a halálától feltámadásáig NEM LÉTEZETT!! A személye SEM LÉTEZETT!! A Tanúk szerint a halál az megsemmisülés, a létezés vele MEGSZŰNIK!! „Életerőnk” visszatér Istenhez, Ő őrzi meg azt! De ez NEM egy személy, NEM egy létező valami! Egy „erő”, amit Isten őriz a feltámadásig! Három napig, amíg Jézus halott volt, NEM létezett! Tehát NEM LEHETETT Isten!! Ugyanis akkor ki irányította az Univerzumot, amíg halott volt?!! A Tanúk teológiája szerint a halál azt jelenti, hogy MEGSZŰNÜNK LÉTEZNI! Jehova isten viszont NEM halhat meg! Ő irányította a Világmindenséget, amíg Jézus halott volt!!

A 3. napon Jézus feltámadt, de NEM tért vissza abban a testben, amiben meghalt! Az NEM kelt életre! Jézus mint SZELLEMLÉNY támadt fel, hogy mi lett a testével, nem számít! Felmagasztalt SZELLEMKÉNT ment a mennybe! Ha a Tanúkra kényszerítjük a feleletet, azt mondják, lehet, Jehova Isten megsemmisítette Jézus testét. Annihilálta. De a kérdés is OSTOBASÁG a számukra! Hogy az

- 3 -

emberek NE lássák a holttestet és NE botránkozzanak meg: hogy élhet ez, ha ott a holt teste?!! Persze  az a kérdés, TÉNYLEG ÍGY VOLT-E?? NAGYON fontos kérdés a keresztényeknek!!

Pál azt mondja, számára a feltámadás a sírból való VISSZATÉRÉST jelenti az ÉLETRE!!

Jézus a mennyben marad Jehova Tanúi szerint. És SOHA nem tér vissza! A Biblia Jehova Tanúi szerint NEM tanítja a MÁSODIK ELJÖVETELT!! Minthogy Jézus Szellem, a helye a mennyben van!! A Biblia a MÁSODIK JELENLÉTRŐL beszél! JÖVŐBELI JELENLÉTRŐL!! Ez JELKÉPES „jelenlét”, amit Isten és Jézus KÖZVETÍTŐKÖN keresztül valósít meg!! Angyalokon, köztes lényeken, de főleg angyalokon keresztül, akik eme MÁSODIK”JELENLÉT” idején tevékenykednek, és ez a jelenlét MÁR MEGKEZDŐDÖTT!! Jézus „parousiája” azaz „jelenléte” (ahogy a Tanúk azt fordítják – a ford.) 1914-ben megkezdődött!! Jézus FIZIKAILAG SOHA NEM TÉR VISSZA A FÖLDRE!! SENKI nem látja majd itt! Az 1000 év alatt SE!! Csak azok látják majd, akik a mennybe mennek!

EZ tehát Jézus története - JEHOVA TANÚI SZERINT.

Jehova Tanúi TAGADJÁK a Háromságot és MÁS az Isten-képük!!

KÜLÖNBÖZŐ fajta Istenben hisznek, mint az ortodox keresztények!!

                Jehova Istennek – a Tanúk teológiájában – Szellem TESTE van!! Valamilyen formája, noha nem hús-vérből, de valamilyen Szellem FORMA, ALAK, amely meghatározott HELYET foglal el valahol! Tehát NEM mindenütt (egyszerre) jelen levő!! MINDEN helyen EGYSZERRE!! (ahogy az ortodoxok értelmezik Istent!) NEM úgy végtelen Isten a Tanúknál, mint ortodoxoknál! Végtelenségét Jehova Tanúi NEM úgy értelmezik! A Tanúk szerint is MINDIG létezett Isten, nincs KEZDETE! De náluk nincs TÚL az időn!! (néhány evangéliumi keresztény se hiszi ezt) Isten TEREMTETTE a TERET, az IDŐT, az UNIVERZUMOT!! Van MINDENNEK KEZDETE, az IDŐNEK IS, TÉRNEK IS!! A tudomány is EZT ÁLLÍTJA!! Jehova Tanúi szerint Istennek NINCS kezdete, se vége nem lesz, NEM korlátozza a hely, a dimenzió, BÁRHOL lehet, ahol AKAR lenni!! (tehát NEM MINDENÜTT van EGYSZERRE, hanem OTT van, AHOL AKAR – a ford.)

Jehova Tanúi szerint Istennek van SZELLEM TESTE! A Biblia NEM használja ezt a kifejezést!! (A Tanúk szerint az ortodoxok NEM bibliai szavakat használnak, pl: Háromság – DE ŐK SE!!)

VAN viszont a Biblia szerint SZELLEMI TEST!! (1Kor. 15. fejezet)

A Tanúknál 3 másik tanításban FONTOS szerepe van a SZELLEM TEST-nek!

1./ Az angyaloknak is SZELLEM TESTE van! (nem tudni, különbözik-e Istenétől!) Jézusnak IS Szellem teste volt Földre jövetele előtt, és most megint az van. (Nem tudjuk, van-e különbség a kettő között!) Az EMBEREKNEK viszont FIZIKAI testük van! MINDENKINEK van valamilyen „TESTE”. Ha NINCS, az NEM SZEMÉLY!! NEM létezik!! MINDEN létezőnek TESTE kell, hogy legyen!! Ha az ember teste meghal, akkor NEM LÉTEZHET tovább! (mint személy) Jehova Tanúi gondolkodása logikus, konzisztens! MINDEN „összeillik”, a „helyén van” benne! NINCS test, NINCS személy!!!

- 4 -

2./ Ha Istennek SZELLEM TESTE van, és ez a megfelelő mennyei állapot, akkor a feltámadott Jézusnak IS „Szellem teste” kell, hogy legyen! Ha Ő fel lett magasztalva, akkor egy fizikai test lealacsonyító lenne számára! Jézus olyan kell, hogy legyen, mint Jehova!!

3./ Ha Istennek SZELLEM TESTE van, akkor NEM lehet Háromság!! Akkor az Atyának Szellem teste van, Jézusnak is az van, ez már két KÜLÖNBÖZŐ „TEST”. NEM lehetnek EGY Isten!! Két elkülönült forma, azonosság, egyéniség, KÉT testben! A Háromság „zűrzavar” lenne!! Két vagy HÁROM „test” NEM lehet EGY Isteni Lény!!

A Tanúk általában ezt NEM hangsúlyozzák, de az AGYUKBAN benne van! Számukra ez filozófiai akadály a Háromság elfogadásához!

Kérdés VAN-E Bibliai alapja Isten „Szellem testének”? NINCS!!

A mormonok szerint az Atyának FIZIKAI teste van.

De: 1 Korinthus 15:40,41 beszél „mennyei testek”-ről és „földi testek”-ről. Az itt említett mennyei testek a Tanúk szerint ANGYALI TESTEK! „ISTENI” testek. DE ez TELJES FÉLREÉRTÉS!! Pál itt ANALÓGIÁKAT mond!! Hogy BEVEZESSE a FELTÁMADÁS témáját! (15:42-től)

Itt a „mennyei testek” a Nap, a Hold, a csillagok!! NEM Isten, az angyalok, Jézus testei. Mindezeket lehet ellenőrizni a bibliai kommentárokban is! Pl: Gordon Fee kommentárja elég jó! Vagy Anthony Thiseltoné erről.

Az 1 Kor 15:40,41 SEMMIT nem mond arról, hogy ISTENNEK ilyen teste volna! (még ha el is fogadnánk, hogy a fentiek ilyen testekre utalnak)

NINCS bibliai alapja Isten „SZELLEM TESTÉNEK”!! Ez egy „megcsinált konstrukció”!!

Jézus fizikai teste

A Tanúk tagadják Jézus Istenségét. Egy jó könyvet ajánlok, amit Ed Komoszewskivel együtt írtunk: „Putting Jesus in His Place” (Tegyük Jézust az Őt megillető helyre – a ford.)

A továbbiakban Jézus feltámadásáról lesz szó, kapcsolatban Jézus feltámadás utáni testével.

Sok bibliai szövegrész van róla. Most azonban csak EGY könyvről beszélünk az Újszövetségben. Valamint beszélünk majd az 1Kor 15. fejezetéről is, ha lesz rá idő.

A következőkben János evangéliuma lesz kielemezve fenti szempontból.

Számos bizonyíték van János evangéliumában Jézus FIZIKAI feltámadására! Sokszor ezeket nem vesszük figyelembe! Most MINDEN utalásra nincs időnk még János evangéliuma tekintetében se!

- 5 -

A János 2:19 az első.  Éppen arról volt szó, hogy Jézus megtisztította a Templomot, a zsidó hatóságoknak ez nem tetszett. Ekkor mondja a tanítványainak: Semmisítsétek meg/romboljátok le ezt a templomot és én 3 nap alatt felépítem! A zsidók erre összezavarodtak! Azt mondták: 46 évig épült ez a templom (a Jeruzsálemi épületre gondoltak)

De: Jézus NEM erről a templomról beszélt, és János elmagyarázza! János 2:21-ben: Ő valójában TESTÉNEK TEMPLOMÁRÓL beszélt! János 2:22-ben azt mondja: Amikor feltámadt, tanítványai emlékeztek, hogy ezt mondta ÉS HITTEK!

NAGYON EGYSZERŰ!! A TEMPLOM az ő TESTE!! És azt mondta: 3 nap alatt felépítem AZT! Ez egy névmás, amely egy főnévre utal VISSZA!! A TESTRE, ami a TEMPLOM! BÁRMIT is semmisített meg Isten a zsidók által, közvetve vagy közvetlenül, AZT Isten 3 nap múlva feltámasztotta!

János 2:22 – Amikor feltámadt, a tanítványok HITTEK! Jézus tehát itt az ő FIZIKAI testére utal!! Azt mondja voltaképp: Semmisítsétek meg FIZIKAI testemet és én 3 nap múlva feltámasztom AZT!!

Jehova Tanúinak számos mentsége van erre, pl: Jézus az EGYHÁZRA utal (van néhány keresztény  exegesis ezzel a magyarázattal). SEMMI bibliai alapja NINCS!!

Az PÁL nyelvezetében van, ahol a „test” az EGYHÁZ metaforája!! Jánosnál SEHOL nincs ilyen! Ez PÁL-i analógia!! A hermeneutika (Bibliai szövegértelmezés, szövegmagyarázat tudománya) megsértése! Amely kimondja, hogy EGYIK bibliaíró sajátos szóhasználatát NE illesszük bele a MÁSIK írásaiba!! (aki NEM használta SOHA ilyen módon azokat!)

János 10:17 a következő rész.

Ezért szeret engem az Atya, mert leteszem az életemet, AZÉRT HOGY visszanyerjem azt újra.

Jehova Tanúi itt kissé meg vannak fogva. Ők ÍGY értelmezik a János 10:17-et:

Jézus leteszi az életét, hogy ENGEDÉLYT KAPHASSON RÁ, hogy visszaKAPJA. Azaz JOGA VAN visszavenni, mert ENGEDÉLYT KAPOTT rá. De NEM tesz így, hogy feláldozhassa azt az emberiségért. Ez Russell első tantételbeli „újítása”, hogy a váltság azt jelenti, Jézus NEM kaphatta vissza az ő FIZIKAI testét/életét, miután feltámadt. Mert az ALÁÁSNÁ a váltságot. Ez SEHOL nincs a Bibliában!! Nem baj, de legalább ”szép” teológiai levezetés.

A János 10:17 értelmezése a Tanúknál:

Le fogom tenni fizikai életemet, azért, hogy megkaphassam a jogot arra, hogy visszavegyem, de NEM fogom ezt tenni! – HELYTELEN MAGYARÁZAT!!

VALÓJÁBAN a János 10:17 az alábbiakat mondja:

Leteszem az életemet AZÉRT, hogy VISSZAVEGYEM AZT!!

- 6 -

A görög nyelvben itt „azért, hogy” –nak fordított szó a „hina”, amely „kötőmódban”(subjunctivus) van. Így CÉLT fejez ki, SZÁNDÉKOT!!

NEM azt jelenti: leteszem az életemet, hogy engedélyt kaphassak rá/jogom lehessen rá, hogy visszavegyem! AZZAL a CÉLLAL teszem le, hogy VISSZAVEGYEM! NEM azért halt meg Jézus, hogy örökre feladja fizikai létezését/életét! AZÉRT hal meg FIZIKAILAG, AZZAL A KIFEJEZETT CÉLLAL, hogy VISSZAJÖJJÖN az életbe FIZIKAILAG!

Mi ennek a célja? Az, hogy Ő legyen az ELSŐ, aki HALHATATLAN életre támad fel, a pokol kapui megnyíljanak, a halál legyőzessen, és MINDENKI, aki HISZ benne, követi Őt, HASONLÓAN HALHATATLAN ÉLETRE támadjon fel!! EZ A CÉLJA! UGYANAZT az életet veszi vissza, amit letett!

János evangéliuma 11. fejezet

Ez Lázár feltámadásáról szól. Kérdezhetitek: Mi köze ennek Jézushoz? Hiszen igencsak különbözőek… Lázár fizikailag visszatért az életbe! Jehova Tanúi szerint pedig Jézus MÁSKÉNT tért vissza!

De: János PÁRHUZAMOT mutat fel Lázár és Jézus feltámadása között!

Vegyük kézbe az Újszövetség KÉT példányát! Egyiket a János 11. fejezeténél, másikat János 20.-21. fejezeténél nyissuk ki! És csináljunk egy LISTÁT! Ugyanazt fogjuk látni, amit Rob!

                              

János 11. fejezet

János 20-21. fejezet

Lázár azért halt meg, hogy megdicsőítse az Atyát a Fiúban. (4. és 40. vers)

János 13. és 17. fejezetében azt mondja, Jézus halála IS az ATYA megdicsőülését fogja eredményezni a Fiúban.

János 11: 17; 38

19:41; 20:1;

Lázárt sziklasírba temették, amit egy kővel pecsételtek le (zártak le)

Jézus testét IS sziklasírba temették, amit egy kővel pecsételtek le (zártak le)

János 11:39-41

20:01

A követ ELMOZDÍTOTTÁK, mielőtt valaki látta volna Lázárt

Az asszonyok úgy találták a sírt, hogy a kő EL LETT MOZDÍTVA természetfeletti módon, mielőtt bárki látta volna Jézust! Jézus NEM „kiáramlott” a sírból, mint egy szellem, vagy szellő! NEM „ment át” a kövön! A kő el lett mozdítva, és AZTÁN az emberek látták Jézust. NEM mondja el, hogy tudott Jézus kijönni! A kő el lett mozdítva, aztán kijött. (Nem tudjuk, hogyan.)

János 11:44

János 19:40; János 20:5-7

Lázár testét halotti ruhákba tették, különálló fejtakaróval. (szemfedővel) Jézus megparancsolta, hogy a pólyákat vegyék le róla.

Jézus teste IS halotti ruhákba lett téve, különálló szemfedővel. János MAGA látja, hogy Jézus pólyái régebben oda lettek téve a sírba.

 

                Ha Jehova Tanúinak igazuk van, és a test meg lett semmisítve, a pólyák MIÉRT NEM? MIÉRT kellett azokat szépen otthagyni? A válasz nyilvánvaló: A TEST jött vissza az életbe!

                Folytathatnánk még a felsorolást, de a lényeg itt ez: Jézus feltámasztotta Lázárt (János 12:1)

A János 21:14-ben ugyanaz a szó szerepel, amikor azt írja: Jézus FELTÁMADT a halálból.(Ugyanaz a görög szó – a ford.) Csak egy teológiailag ABSZOLÚT kezdő nem veszi észre a párhuzamot e két szövegrész között!! Világos, hogy János úgy értelmezi Jézus feltámadását, mint ami HASONLÓ Lázáréhoz! SZÖKÉS a halál állapotából, egy sziklasírból. Maga mögött hagyva a halotti ruhákat! Ez egy FIZIKAI feltámadás!!

                Jehova Tanúi visszatérnek erre, de úgy érvelnek, hogy vannak KÜLÖNBSÉGEK Jézus feltámadott teste és Lázáré között. A legnyilvánvalóbb, hogy Jézus NEM halt meg többé! Lázár pedig újra meghalt. EZ IGAZ!! Jézus halhatatlan életre támadt fel! De Jehova Tanúi is úgy hiszik, hogy AZOKBAN a feltámadt testekben élnek majd örökké, amiben feltámadtak. EZ NEM kérdés!! (Jézus „szellemtestben” Lázár meg fizikaiban – a ford.)

                Jehova Tanúi rámutatnak arra János 20. fejezetében, hogy Mária NEM ismerte fel Jézust egyből. Odamegy a sírhoz, megáll odakinn, sír, meglát egy embert a szeme sarkából és azt hiszi, a kertész az. Aki elvitte Jézus testét és valahol máshol temette el. (ez egy verziója a tomb-storynak)

                Mondd meg, hova vitted, hogy gondját viselhessem a testnek. Jézus beszél hozzá, nevén szólítja, Mária MEGFORDUL és FELISMERI, azt mondja: Rabbóni – Uram.

                Jehova Tanúi elégedettek: LÁTJÁTOK, NEM ismerte fel Jézust először, ez azért van, mert feltámadott teste MÁSKÉNT NÉZETT KI!

VAN erre néhány NYILVÁNVALÓ válasz!!

1./ Jézus valószínűleg TÉNYLEG MÁSKÉNT NÉZETT KI feltámadása UTÁN! HALHATATLAN élete lett!  Sokkal JOBBAN nézhetett ki, mint előtte.

2./ Mária a fájdalomtól össze volt törve, kora reggel volt, a nap épp csak elkezdett világosságot adni, még meglehetősen sötét volt, SÍRT, MEGPERDÜL, hogy szemtől szemben lássa Jézust, amikor a nevén szólítja, tehát NEM EGYENESEN rá nézett addig!

Mindez NEM jelenti, hogy AZÉRT nem ismerte fel, mert „SZELLEMTESTBEN” támadt fel! TELJESEN természetes magyarázata van! FIZIKAI lényként látta Jézust! Azt hitte, a kertész, nevén

- 8 -

szólította, ODAFORDULT, FELISMERTE, hogy az Jézus, mert TÉNYLEG JÉZUS VOLT, TESTBEN és ÉLVE!!

Vége a 3. előadás 1. részének.

Címkék: Robert M Bowman

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr108844800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása