"Az együgyű minden dolgot elhisz, az eszes azonban vigyáz lépteire". Péld 14:15 (Károli)
2015.10.15.30.o. Őrtorony-cikk úgy gondolom egy újabb karikatúrája a szervezeti tanításnak. A cikk címében is idézett példabeszéd (nekem Károli ford-ból jobban tetszik) szerint a hiszékenyeket, tapasztalatlanokat, könnyen félrevezeti a világ, ha esztelenül, meggondolatlanul fogadnak el, vagy éppen ajánlanak másoknak bizonyos információkat. Valóban, több évezredes, de ma is érvényes igazságok, időszerű figyelmeztetések ezek.
Mégis egyfolytában van egy zavaró érzésem, miközben olvasom, mégpedig, hogy az író/k ismét abból a szenteskedő magasságból szólnak hozzánk, ahol úgy tűnik mindig, minden rendben van. A cikk hangulata szerint a fejtegetett probléma ismét a "pórnép" között jelentkezett, akik ismételten "hű és bölcs" tanácsra szorulnak emberi vezetőiktől. Ezeket a tanácsokat olvasva viszont a hangvétel miatt egyszer úgy érzem magam, mint egy könnyen becsapható taknyos kölyök, máskor mint egy dilis tini, aki eszetlenül küldözget mindenféle virtuális szemetet, aki tiszteletlen, mások jogait sértő, megrögzött, ebben a viselkedésében... stb. Az első bekezdés ugyan megfogalmaz néhány konkrét kérdést bizonyos információkkal kapcsolatban, mint pl. az információ mennyiségére, vagy minőségére vonatkozóan, pl.:
- igaz - hamis,
- hasznos - haszontalan,
- ártalmatlan - veszélyes
amikkel önmagukban nézve nem lenne semmi probléma, de a ténylegesen segítségnek szánt tanácsok a 2. bek-ben annyira semmitmondók, általánosak, egyszerűek, vagy épp ellentmondásosak, hogy ezáltal oktató értékük teljesen elvész. Mégis az atyáskodó magabiztosság, az itt-ott indokolatlanul szigorú hangvétel, vagy a nem ritkán használt sértegető kifejezések, bibliai hivatkozások, valahogy elterelik ezekről a figyelmet. Végül a józan ész, érvek, logika, vagy tények helyett az érzelmekre ható praktikák végzik el azt a munkát, melynek nyomán az olvasó ismét valamiféle leleplezett bűnösnek érezheti magát, kialakul benne az a szorongás, bűntudat, ami miatt fogékonnyá válik a dogmatikus vélemények befogadására és követésére. Elhiszi, hogy már megint úgy gondolkodott teljesen hétköznapi tevékenységekről, mint pl. böngészés a neten, vagy gyülekezeti előadások hangfelvételei, ahogy egy oktalan, tapasztalatlan, megrögzött, selejtes ember. És mivel a felsorolt 6-7 "biztonsági kockázati tényezőt" nem vette kellő súllyal figyelembe "bűnös szokásainak" gyakorlása közben, az az érzése támad, hogy a tanácsnak látszó mondatok helytállóak, időszerűek, és valóban neki szólnak.
De miféle tanácsok ezek valójában? Mitől óvna meg, vagy mihez segítene hozzá, ha következetesen alkalmazná az olvasó? Nekem az alábbiak jutottak eszembe a figyelmünkbe ajánlott szempontok láttán:
Először is a 2.Korintus 1:24 , amit gyorsan át is ugorhatunk, mert ezt természetesen nem vette figyelembe a cikk írója, valójában nem a témájához kapcsolódik, de az eljárás, vagy gondolkodásmódban segített volna neki, hogy ne egy kétes értékű "ejnye-bejnye cikket" írjon, hanem valóságos problémákról, valóságos okokról, veszélyekről őszintén, barátian, észben tartva Jézus szavait is, "testvérek vagytok". A szempontok mindjárt a 2. bek-ben így hangzanak az én kiemelésemben:
A megbízhatatlanság szinonimájaként a blog kifejezést használják, a megbízhatósághoz pedig a hivatalost társítják? Azt is sugallják egyúttal, hogy az ismeretlen forrás megbízhatatlan. Nem veszik észre, hogy amikor ilyen könnyelműen használják ezeket a kifejezéseket, éppen a saját hitelességükkel kapcsolatban ébreszthetnek kételyeket az olvasóban, mert az ismeretlen nem mindig megbízhatatlan, sokkal inkább az ami pontatlan. Itt pedig éppen a lényeges kifejezések pontatlan alkalmazására látunk példát. Bár az ismeretlennek nem szinonimái, de miért ne lehetne ésszerű, logikus, következetes az, ami ismeretlen, miért ne lehetne igazság? Miféle logika szerint zárják ki ezek egymást?
2. Vajon már szerepel is egy "megtévesztéseket leleplező oldalon?”*
Ez a kérdés arra utalna, hogy a "leleplező" oldalak megbízhatók? Egyáltalán léteznek ilyenek? A kérdés szerint ésszerűbb a leleplező oldalakon tájékozódni egy másik oldal hitelességével kapcsolatban? Ha igen, akkor nyilván az ún. leleplező oldalt is meg kellene vizsgálni valahogy és meggyőződni a hitelességéről. Érdekes módszer, amit ha komolyan mérlegel valaki, döntenie kell, hogy visszaugorjon a módszertan elejére, vagy vakmerőn a következő pontra lépjen?
3. Majd pedig használjuk az értelmünket (Péld 7:7).
Ha követni szeretnénk az eddigi tanácsokat, akkor használhatjuk úgy az értelmünket, hogy amit blogon olvasunk azt hamisnak tekintjük, miközben a megbízható forrás mibenlétére nem kapunk világos magyarázatot, vagyis az értelmünket egy dogmatikus kijelentés befogadására kényszerítjük. Legalábbis az ok nélkül idecsapott példabeszéd egy látszólagos bibliai megerősítéssel is szolgál ehhez. De miért nem a tanácsadó használja az értelmét, pl. arra, hogy becsületesen kifejtené a problémát és utána alaposan megindokolja a mondanivalóját? Úgy érzem, nem zárja ki ezt a lehetőséget a bibliavers, sőt a tanácsadói székben ülőnek nagyon is kívánatos lenne ez a fajta alaposság, ha valódi veszélyektől, valódi tanácsokkal szeretne megóvni olyanokat, akiket valóban szeret.
4. Ha egy hír hihetetlenül hangzik, akkor az valószínűleg nem is igaz.
Ha ez így lenne, akkor a Szentírás minden jelentősebb történetében kételkednünk kellene! Ha valami hihetetlen számomra, az miért lenne kizárólag annak a bizonyítéka, hogy hazugságról van szó? Ha valami hihetetlenül hangzik, pont az fogja alapos kutatásra ösztönözni az embert, hogy ezután mondhassa ki a véleményét.
"a kételkedő alaposság a természettudományban és a vallásban egyaránt az a módszer, amelynek segítségével a mély tartalmú meglátások elválaszthatók a teljes képtelenségektől" (Carl Sagan)
Nagy dolog lenne egy egyház folyóiratától, hogy figyelembe vegye az ez irányú bibliai tanácsokat is, amikor ilyen ajánlásokat készül megfogalmazni? ( pl. oktalan hisz minden szónak, utánajárjatok, bereaiak, stb.)
5. Továbbá, ha egy információ rossz hírbe kever másokat, gondoljuk végig, hogy kik húznak hasznot abból, ha a hír szárnyra kel, és hogy ...
Logikusan hangzik! De ugyanilyen bátran használhatjuk az ajánlott módszert a szervezeti csúfolódásokra is? Pl. amikor a hitehagyottakról, elméjükben betegekről, tiszteletlenekről, vagy a lentebb idézett megrögzött továbbítókról olvasunk a folyóiratokban. Vagy ott más definíciók, más szabályok érvényesek? Azok a biz. íratlan szabályok, melyeket kötelező alkalmazni, de szégyen leírni, sőt csak említeni is a szervezet gyakorlataival kapcsolatban.
6. ... annak, akitől származik, nem volt-e hátsó szándéka?
Vajon milyen szándéka volt a szóban forgó wh cikk íróinak, amikor megfogalmazták és gondosan a tényleges haszontalanságok egyvelegében helyezték el a figyelmeztetést pl. a teokratikus témájú anyagok küldözgetésével kapcsolatban? Egyenességet látunk a cikk folytatásában, és amikor még egy másik cikkre is hivatkozik? Az egyenesség akkor látszódna, ha fény derülne a valós veszélyre, ami abból fakadna, ha a szervezet által kiképzett és kinevezett tanítóinak bibliai tanításait egyesek küldözgetik, még akár megrögzötten is egymásnak. Erről a "fenyegető veszélyről" volt szó a ksz.2010.04.03.o. Terjesszünk-e ea. hangfelvételeket? c. cikkben. Idézem belőle az érvelést, melynek vizsgálata közben könnyen eldönthető, mekkora veszélytől is véd meg a tanácsok alkalmazása, vagy inkább hátsó szándékot kell tulajdonítani a megírásának. A terjesztésről nem derül ki, hogy csak a szolgálatra, vagy a gyülekezeti kapcsolatokra is vonatkozik.
Bizonyos kifejezéseknek már csupán a kiemelésével is azonnal látható, mi ezzel a hivatkozással a probléma. Az pl., hogy az "előadásokat gyakran alkalmazzák a helyi körülményekre," egyszerűen nem igaz. Valóban létezik helyi szükséglet nevű program, de nem gyakran, csupán havonta 1x. Az összes többi nem ilyen. Előfordul, hogy 2-3 hónapig nincs is egyáltalán. De az ilyen jellegű programoknak akkor is bibliai megalapozottságúnak kell lennie, egy jól azonosítható helyi problémával kapcsolatban. Ha így van elkészítve, és egy olyan személy is meghallgatná aki nem érintett az ügyben, mert nem helybeli, kárára semmiképpen nem lenne, mert általános tanulságot még mindig tartalmazhatna a számára is.
A másik feltűnő következetlenség, hogy EGYSÉGES szervezetként, aki szinte hivalkodóan használja ezt a kifejezést magára, hogyan félhet attól, hogy egy jól megalapozott és kidolgozott bibliai előadás félreérthető egy másik gyülekezetben. Soha egyetlen sort nem olvastam a kiadványokban, tanítást sem hallottam speciális szervezeti tanfolyamokon arról, hogyan lehetne annyira egy adott gyülekezetre szabni bármilyen előadást, hogy az emiatt válna érthetetlenné, vagy akár csak félreérthetővé is, felvételről meghallgatva máshol. Még a vendégelőadók programjában is csupán annyi eltérés van, hogy legfeljebb a meghívó gyülekezet nevét használják néhány hízelgő kifejezéssel körítve a programjaikban, melyeket lényegi változtatások nélkül újra és újra ismételnek különböző gyülekezetekben, mindenféle helyi szükséglet nélkül.
Valamiért fontosságot tulajdonítanak még az előadás időpontjának és az előadó személyének is. Egyszerűen értelmezhetetlen számomra, hogy miért lenne az előadó személye döntő fontosságú. Soha nem a személy határozza meg a pontosságot és az aktualitást, hisz elvileg egy forrásanyagot kellene követni minden előadónak, meghatározott protokoll szerint. Maga a szervezet sem mindig törekszik pontosságra. Hogy mást ne említsek, pl. a történelmük bemutatásában, de zóna-programokban is gyakran hallottunk már orbitális pontatlanságokat. De miért csak akkor válna kardinálissá a pontosság, ha egy hangfelvételről van szó? Az emelvényről elhangozhat pl., hogy Sátán földre vetése az édenben volt, Sátán is teremtő, nem csak Jehova, a Biblia szerint Jehova időnként megáldja a hazugságot, máskor megbünteti az igazmondást, vagy egy előrelátó keresztény hazugságok kieszelésével és begyakorlásával készül fel a hitpróbákra? Ezek a szó szerint felidézett (körzetfelvigyázóktól hallott) furcsaságok attól lesznek pontatlanok, ha felvételről hallgatjuk? Milyen speciális gyülekezeti helyzetben lehet ezeket bibliai igazságokként értelmezni helyi szükségletként, olyanokként, ami annak a gyülekezetnek időszerű, hasznos, nélkülözhetetlen szellemi segítség, Jehovától!
A tanítás időpontja pedig, ha valaha is fontos lesz a szervezetnek, akkor nyilvánvalóan nem a helyi előadások időrendiségével, aktualitásával kellene majd foglalkoznia először. Sokkal fontosabb lenne egy központi lista, az aktuális és az idejét múlt szervezeti tanításokról. Ha lenne ilyen, akkor sem lehetne mutogatni személy szerint pontatlan előadókra, ahogyan ez a cikk ezt teszi, de az ilyen dosszié megléte legalább bizonyíthatná valamennyire, hogy a szervezetnek általában is fontos az az időszerűség amit hiányol a hangfelvételeket terjesztőknél. (Saját javaslat addig is a notórius küldözgetőknek: a fájlnév tartalmazza a felvétel dátumát, ez bőven elég lenne, ha ez lenne az igazi probléma.) Természetesen ilyen gyűjtemény a jw.org logó alatt soha nem kerülhet napvilágra, ennek oka magyarázat nélkül is világos.
Utolsóként említett szempontok, az indokolatlan figyelem és ismételten, indokolatlan tisztelet megakadályozása. Nevetségesen hangzik bűnös KÍSÉRTÉST emlegetni tiszteletre méltó emberekkel, vagy tevékenységekkel kapcsolatban. Ez inkább jelenthet szimpla irigységet, mint magalapozott figyelmeztetést. De mindenki tudja, aki valaha is járt gyülekezetbe, hogy megy ez. Nem kellenek "bűnös, hangfelvétel-terjesztők" és mégis gyakran sokkal több történik az indokolatlan figyelemnél, tiszteletnél. Honnan tudhatja meg az olvasó, hogy hol van az indokolt figyelemnek és tiszteletnek a határa, amit nem léphet át, amikor elméletileg kimagasló képességű, kiképzett keresztény tanítók bibliai előadásait hallgatja, vagy rögzíti? Ha ez alatt a gőgösséget elősegítő emberimádatot és személyválogatást kellene érteni, akkor miért nem lehet világosan fogalmazni? Mert a gyülekezeti tanítókkal kapcsolatban ez még feltételes módban sem hangozhat el? De hiszen pont ez történik, csak annyira finoman fogalmazva, hogy az már szinte dicséretnek számít. Teljesen értelmetlen és igazságtalan is erre így célozgatni, mert egyrészt a Szentírás nyíltan fogalmazza meg a nem kívánt viselkedéseket és azok gyakorlóit inti, ahelyett, hogy másra hárítaná a felelősséget. Másrészt pedig nem tisztességes a hallgatóságot hibáztatni azért, ha a más alkalmakkor szinte követelt, kikényszerített tiszteletet végre meg is adják egy szervezeti képviselőnek, akkor attól válna egy tehetségesebb előadó önteltté, vagy gőgössé. A kinevezettek tisztelete, ráadásul többszörös mértékben mint másokat, (vagy mint normális) furcsa mód gyakran visszatérő, intenzíven hangsúlyozott, érzésem szerint túlhangsúlyozott gondolatok a szervezetben. Mi lehet itt a középút, ki tudja?
Röviden érintett téma még a cikkben a szervezetkritika is, "Mit tegyünk, ha a szervezetet bemocskoló hírekre bukkanunk az interneten?" kezdetű bekezdésben. A módszer ismerős. Riogatás, elszigetelés, dogmatizmus. Tények és konkrétumok nélkül. Az erről szóló bekezdés a cikk vége felé található és a következő kifejezéseket használják ezekkel a bizonyos hírekkel kapcsolatban, hogy megalapozhassanak valamilyen figyelmeztetést:
• bemocskoló
• ilyesmire
• rosszindulatú információ
• aggaszt
• ellenség
• hamis vádak
• hazug
• gonoszságot
• romlottságot beszélő
• csalárdan járnak
Ahhoz, hogy a jelzők helytállók legyenek, valami konkrétumhoz kellene kapcsolódniuk, de ezek a tények szokás szerint hiányoznak. Egyáltalán nem tudunk meg semmit ezeknek a kifejezéseknek az értelmezésével kapcsolatban. Ha valóban gyártott hírekről lenne szó, az talán lehetne bemocskoló. Ha viszont igaz egy kompromittáló hír, akkor az nem azért bemocskoló, mert napvilágra került, hanem mert elkövettek valamit, vagy éppen mulasztás történt, vagy hazugság lepleződött le, stb. A szervezetet az mocskolja be, hogy történtek szégyellni való dolgok, amik a titkolózás ellenére újra és újra felszínre kerülnek, és nem az, hogy egyesek rábukkannak ezekre.
Pedig az ezt követő alcím bizonyos beszámolók hitelességét vitatja, amiket nem első kézből kapunk. Itt is olyan figyelmeztetésről van szó, amihez információ, beszámoló egyáltalán nem tartozik, csak vélemény és így, mások véleménye alapján kellene majd döntést hoznunk valamiről, valamikor a jövőben. Természetes, hogy nem várható el minden helyzet felsorolása, amire fel kíván készíteni ez a cikk. De azért az mégis csak furcsa, hogy egyetlen példa sem hangzik el, miközben a negatív jelzők tízesével repkednek az állítólagos veszélyekről, ellenségekről. Az az esetleges magyarázat, hogy felnőttként kezelik az olvasót, ezért nem mennének le a szájbarágós példálódzásig, kizárható. Az egész cikkből (mindkettőből) erősen érződik, hogy nem veszik komolyan az olvasót. Egy műproblémával foglalkoznak, amihez nem egyenesen közelítenek, sem a diagnosztizálás, sem a gyógyítás szakaszában.
Mit tehetünk tehát? Kénytelenek vagyunk megfogadni a HBSz tanácsát, talán az általuk ajánlott módszerek és szempontok is jók lehetnek valamire, ha már 50 mill. pld-ban kinyomtatták érdemes kipróbálni. Legalább akkor, amikor "az interneten rábukkanunk" valamire, pl. amikor a jw.org blogon böngészünk.
A tanácsok így működnek a fenti cikkekkel kapcsolatban ( 2015.10.15.30.o. ; ksz.2010.04.03.o. ):
Péld 14:15 "A tapasztalatlan hisz minden szónak, de az eszes meggondolja lépteit."
Az ajánlott bibliavers fényében a megbízhatóság nem könnyen dönthető el, mert az oldal (jw.org) egyszerre hivatalos is és blogszerű is. Ez a hivatalos blogszerűség pedig már szerepel nem egy, hanem rengeteg, megtévesztéseket leleplező oldalon. Az értelmünket használva rájöhetünk, hogy a hírek amire bukkantunk az Őrtorony cikkeiben, nem egyszerűen hihetetlenek, hanem érthetetlenek is. Nagyon valószínűnek látszik, hogy rossz hírben akarják feltüntetni a gyülekezet figyelmes hallgatóit, helyenként az előadókat is, de főleg azokat, akik csak egyszerűen megpróbálják bővíteni hang-archívumukat újabb felvételekkel, melyeket keresztény összejöveteleken készíthetnének keresztény előadóktól. A valóság (nem az igazság!) konzerválása a hírnökök szintjén tehát nem kívánatos. Meg kell elégedniük azzal, hogy mások mondják meg nekik, mikor nyomhatják a rec, vagy a send, gombokat. Ez a hátsó szándék nyilvánvaló, az író, vagy kiadó részéről, mert amikor valakinek a személyes tevékenységeit ilyen aprólékossággal kívánja irányítani, és azt ilyen indoklással teszi, semmi másra nem ad okot, kizárólag gyanakvásra. Ez esetben hallgassunk rájuk és ne bízzunk teljesen bennük!
PJ
Utolsó kommentek