EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Szektaszakértők tartottak sajtókonferenciát egy londoni egyetemen

2014.10.13. 15:06 | Johnny Joker | 19 komment

Szakértők vegyültek szekták túlélői és a sajtó képviselői közé, mielőtt belekezdtek volna egy prezentációkból és kérdésekből álló, közel két órás  sajtókonferenciába a London College épületében, Notting Hillben, 2014. augusztus 22-én. A szélsőséges csoportok témakörének e legfőbb szakemberei szabadon beszéltek arról, hogy milyen kihívásokkal kell a kormányzatoknak szembenézniük, miközben az ilyen csoportok által okozott veszélyekkel birkóznak.

cult experts.jpg

Masoud Banisadar, a MEK (egy iráni terrorista szervezet) egy korábbi tagja azt mondta, “A terrorizmus olyan, mint bármely más vírus. A gyengeségeinken keresztül támad.” Rámutatott, hogy egészen addig, amíg “nyitott kapuk” vannak, melyek engedik a vírus terjedését, a szekták és szélsőséges csoportok szabadon folytathatják tevékenységüket. Védőoltásra és megelőzésre van szükség, valamint annak megértésére, hogy mi is az az “illetéktelen befolyásolás” vagy (elmemanipuláció), mely lehetővé teszi ezeknek a csoportoknak, hogy növekedjenek.

Lloyd Evans és Masoud Banisadar.jpgLloyd Evans és Masoud Banisadar

Minden résztvevő ugyanezt a témát hangoztatta bemutatójában.

Lloyd Evans, a JWsurvey.org szerkesztője, a Jehova Tanúi által a tagjaikon alkalmazott “illetéktelen befolyásolásra” fókuszált. Miközben elismerte a vallások jogát ahhoz, hogy propagálják egyedülálló hitrendszerüket, amellett érvelt, hogy amikor ezen hitnézetek némelyike sérti az emberi jogokat, lennie kell egy olyan mechanizmusnak, amely helyt ad a megfelelő jogorvoslatnak.

Linda Dubrow-Marshall.jpgLinda Dubrow-Marshall

Linda Dubrow-Marshall tudományos kutató a Salford Egyetemen. Ő a szektában nevelkedett egyénekkel kapcsolatos speciális problémákra összpontosított, és azokra a kihívásokra, amelyekkel akkor szembesülnek, amikor megpróbálják elhagyni ezeket a csoportokat. Megemlítette, hogy az ilyen személyek a szektától való eltávolodásuk ideje alatt - számos más probléma mellett - depressziót, gyászt, egzisztenciális fájdalmat, elkülönítést és ködös gondolkodást tapasztalhatnak meg. Mivel különleges helyzetekkel kell szembenézniük, miközben megpróbálják normalizálni életmódjukat,  olyan jellegű támogatásra van szükségük, melyet ő “visszatérési terápiának” nevezett.

Rod Dubrow-Marshall.jpgRod Dubrow-Marshall

Kutatással kapcsolatos dolgokat érintett előadásában Rod Dubrow-Marshall professzor, a Derby Egyetem megbízott rektora, aki maga is elismerte, hogy egykor egy “politikai szektához” tartozott. Elmondta, hogy az ilyen csoportok pszichológiai hatása egyértelműen bizonyítható. “Alapvetően fontos, hogy a kormányzatok lépéseket tegyenek,” hangsúlyozta. “Ebből a szempontból egy vallásnak, vagy ideológiának nem lenne szabad pajzsként szolgálnia, ami mögé az emberek elrejtőzhetnek – léteznie kell valamiféle elszámolási kötelezettségnek. Minden szervezetnek nyitva kell állnia az alapos vizsgálat előtt.”

Jon Atack.jpgJon Atack

John Atack egy korábbi szcientológus, a Let’s Sell These People a Piece of Blue Sky című könyv szerzője [Adjunk el ezeknek az embereknek egy darab kék eget!]. Mozgalmas és világos prezentációban beszélt kutatómunkájáról, melyet azért vállalt fel, hogy felfedje a tényeket L. Ron Hubbard életéről, valamint az általa létrehozott és szcientológiaként ismert kicsiny szekta belső működéséről. Mr. Atack erőfeszítései bizonyos személyes költségekkel is jártak, mivel pereskedéssel kellett szembenéznie. Rámutatott, hogy általános félreértés övezi a szektával kapcsolatos tényeket - már a tagsági adatok tekintetében is. Noha csupán nagyjából 25.000 szcientológus létezik, a szervezet óriási mennyiségű pénzhez jut azáltal, hogy “illetéktelenül befolyásolja” tagjait, és “emberfeletti hatalmat” ígér nekik.

Steve Hassan szólalt fel utolsóként.

Mint az Egyesítő Egyház egy korábbi tagja (ex-moonie), ő az egyik legelismertebb tekintély a szekták és az elmekontroll terén. 1976 óta foglalkozik azzal, hogy a nagyközönséget felvilágosítsa az elmekontrollal, a korlátozó-ellenőrző csoportokkal és a pusztító szektákkal kapcsolatban. Steve a következő könyvek szerzője:

Combatting Cult Mind Control: The #1 Best Selling Guide to Protection, Rescue, and Recovery from Destructive Cults (1988), [Harc a szekták elmekontrollja ellen: A legkeresettebb útmutató a destrutkív szektákkal szembeni védelemmel, meneküléssel és felépüléssel kapcsolatban (1988)],

Releasing the Bonds: Empowering People to Think for Themselves  (2000) [A kötelékek eloldása: Hogyan tegyük képessé az embereket arra, hogy önállóan gondolkodjanak]. 2012 júliusában kiadta puhafedelű papírkötésben és e-book formájában is a következő könyvet: Freedom of Mind: Helping Loved Ones Leave Controlling People, Cults & Beliefs,, Second Edition 2013. [Az elme szabadsága: Hogyan segítsük szeretteinket, hogy megszabaduljanak az őket ellenőrzés alatt tartó emberektől, szektáktól és hitelvektől,  Második kiadás, 2013].

Hassan bölcs felfogása és hozzáértő elemzése műveit jelentőségteljes adatforrássá tette több száz nemzeti, nemzetközi és helyi médiafelület, mint például a USA Today, The Wall Street Journal, New York Times, Washington Post, Los Angeles Times, Newsweek, People Magazine, Oprah Winfrey Show, Larry King Live, The Today Show, Geraldo, 60 Minutes, NightLine, és a Good Morning America számára.

Hassan az alapítója a Freedom of Mind Resource Center Inc.-nek:www.freedomofmind.com

Azzal zárta az ülést, hogy részletesen beszélt munkájáról, mely olyan szakértők korábbi kutatásaiból született, mint Margaret Singer és Robert Lifton. Ő kibővítette ezt a kutatást, és     az általa BITE modellnek nevezett fejlesztéssel sokkal tovább is vitte.

Bo Juel és Steven Hassan.jpgBo Juel és Steven Hassan

“Azoknak az embereknek, akik beleszülettek egy szektába, van egy eredeti, elnyomott énjük, melyet újra meg kell vizsgálniuk és helyreállítaniuk, “ állapította meg. “Klónozás, függőség, félelem és fenyegetések által – az extrém csoportok és szekták teljeskörű befolyást érnek el az emberek felett.”

Ezután egy mozgalmasabb, kérdés-feleletes szakasz következett. Bo Juel, egy korábbi norvég Jehova Tanúja azt kérdezte, hogyan kapcsolódik mindez az “emberkereskedelemhez”. Steven Hassan így felelt: “Az emberkereskedelem, a szexszel és a munkával való üzérkedés egy 'kereskedelmi szekta'. Az emberrablás, droggal való visszaélés, szexuális erőszak - hasonló súlyú bűncselekmények mint a politikai következményekkel járó rabszolgamunka-közvetítés. A médiának össze kell kötnie a pontokat”.

Rod Dubrow-Marshall professzor rámutatott, hogy ez megfelelő alkalom arra, hogy alaposabban megvizsgálják ezeknek a csoportoknak a tevékenységét, és hogy felelősségre kell vonni őket a tetteikért.

Amikor az összejövetelen alkalom nyílt kérdések feltevésére, néhány megjegyzés alapján a csoport arra a következtetésre jutott, hogy a mediában egyesek már kezdik komolyabban venni, mi is történik igazából a szektákban. Abban is egyetértettek, hogy még sok mindent ki kell deríteni. Alaposabban meg kell értenünk, hogy az extrém csoportok és a szekták pontosan hogyan is használják az “illetéktelen befolyásolást” tagjaik toborzására és megtartására.

Most, hogy a kormányok vizsgálatot indítottak a nyilvános szervezetek gyermekmolesztálási ügyei eltussolásának kivizsgálására (ideértve az egyházakat és vallási szervezeteket is), az egybegyűltek egyetértettek abban, hogy elérkezett az idő a visszaélések kivizsgálására, leleplezésére és orvoslására (hasonlóan a trójai faló esetéhez a birminghami angol iskolákban).

A műhelytalálkozók és csoportbeszélgetések még szombaton és vasárnap is folytatódtak (2014. augusztus 23-24). Ezekről a találkozókról további beszámolókkal szolgálunk majd egy későbbi cikkben.

Bo Juel és Steven Hassan_kicsi.jpgBo Juel és Steven Hassan

Linda és Rob Dubrow-Marshall.jpgLinda és Rob Dubrow-Marshall

Marc Latham és a látogatók.jpgMarc Latham és a látogatók

Sajtótalálkozó.jpgSajtótalálkozó

Richard Kelly.jpgRichard Kelly

Jon Atack és Steven Hassan.jpgJon Atack és Steven Hassan

 

Kapcsolódó írások:

Steven Hassan Bite modellje

A szakértők kiemelik az illetéktelen befolyásolást egy londoni sajtókonferencián

Fordította: Eve, Columba, JJ

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr486787079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.10.13. 17:33:06

Az "illetéktelen befolyásolás" szakszó, az angolban "undue influence". Ugyanerre a fogalomra létezik még egy hasonló, kicsit talán erősebb szókapcsolat: "improper coercion", aminek a jelentése kb. "helytelen kényszerítés, korlátozás".

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.10.15. 15:52:57

Az ott a kék pulóverben nem a John Cedars gyerek inkább Lloyd Evans helyett ? :)

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.10.15. 16:21:50

"Védőoltásra és megelőzésre van szükség"
>
Teljesen egyetértek a cikk fenti megállapításával.

A célok nemesek,de sajnos maga a társadalmi rendszer az ami támogatja és kiváló táptalajt ad a szekták virágzásának.
Magyarán olyan dolgokat akar számon kérni a szektáktól a társadalom, amiket az maga tett alájuk a nagy 'vallásszabadság'égisze alatt.
Naná,hogy a szekták ezt ki is használják,...sőt ha elfajulnak a dolgok simán kicsusszannak a törvény vaskeze alól.

Az már maga is elgondolkoztató,hogy az Amerikában olyan nagy múlttal rendelkező 'szekták'miért életképesek mégis 100-150 év után is?
Annak dacára is,hogy állandó támadások érik őket a külvilágtól??? Mert a létjogosultságukat maga a jogrendszer védi!!!

Tehát nem kifejezetten magára a szektákra kell irányítani az erőfeszítések (csak),hanem az azt támogató társadalmi joghézagokat kellene előbb megnyugtatóan helyre tenni.

Akkor,csakis akkor lehetne hatékonyan fellépni a szekták ellen.Addig amíg ez meg nem történik nincs megnyugtató megoldás.Addig csak szélmalom harcot folytatunk.

Addig maradnak a végeláthatatlan beszélgetések,szemináriumok meg ilyenek,..jól kibeszéli mindenki magát, aztán megelégedetten távoznak és a szekták pedig továbbra is csak pusztítanak évről-évre.
Így látom én a megelőzést és a védő injekciót.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2014.10.16. 07:22:19

@kingdom:

Cedars valódi neve Lloyd Evans. Gondolom a konferencián nem jelenhetett meg álnéven...

"Tehát nem kifejezetten magára a szektákra kell irányítani az erőfeszítések (csak),hanem az azt támogató társadalmi joghézagokat kellene előbb megnyugtatóan helyre tenni."
Sok sikert hozzá:)

Egyébként milyen joghézagokra gondolsz?

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.10.16. 19:53:13

@karalabe4:
Nem tudtam,hogy álnéven él.

"Egyébként milyen joghézagokra gondolsz?"
>
Hát a vallásszabadságot támogató törvényre.

Nem tudom más országokban milyen,de sejtem,hogy hellyel közzel olyan lehet mint a magyar.Ami gáz.
Mert teljességgel zöld utat ad minden szektának,...kivétel nélkül.Működhetnek addig amíg nem csinálnak mondjuk akkora balhét mint például egy tömeggyilkosság,...és egészen addig!

A törvény hatástalan a szektás káros hatásokkal szemben,csak a következményekre (áldozatokra)figyel,de akkor meg már túl késő.Másrészt pedig mint említettem fent támogatják sőt védik a létjogosultságukat.

Sajnos ez már ha belegondolsz végül is politika.
Tudom,hogy én ez ellen nem tehetek sokat,...legfeljebb kötözgethetem a háború sérültjeit.

bobibá 2014.10.17. 03:06:25

Egyik szemem sir, a másik nevet: örülök, hogy végre kezdi a világ komolyan venni a szélsőségeket, ugyanakkor ugyanazt a civillizációs ártalmat látom, mint a becsületes önvédelem esetében: mindig lépéshátrányban vagyunk - csak akkor vehetjük elő a fegyvert, amikor már lőnek ránk. Mi csak a törvényes lehetőségeinkkel élhetünk, ők bátran élnek, sőt visszaélnek a törvény biztositotta jogaikkal, nem tisztelnek senkit, de egyből jogaik csorbitása miatt sivalkodnak, ahogy falba ütköznek, amit önvédelemből próbálunk húzni magunk köré. Vegyük észre: ez a szervezet ugyanolyan veszély, mint a terrorizmus, nem a bomba miatt, ami felrobban és gyilkol, hanem a jelenléte miatt! A békés nyugodt életet veszi el, rettegést kelt, emberek kapcsolatait mérgezi meg. Nem fizikailag rombol, de felrobbant családokat, tönkretesz életeket, lelkileg nyomorit meg.Magyarország az első volt, ahol ezt felismerve destruktiv jelzővel illették, sajnos mára ez feledésbe merült.És úgy érzem az áldozatok gondozása sem kielégitő! Tanácskozunk, amikor cselekedni kellene!Persze nem lehet senkit sem kitépni onnan, a Stokholm-szindróma különösen jól működik ezeknél a szerencsétlen embereknél.De ahogy le sikerült győzni a fasizmust, a kommunizmust, nem tartom reménytelennek ezt sem, hiszen egy törpe, de agressziv kisebbségről van szó, agressziv terjeszkedési politikájuk ellenére mára már zsugorodóban vannak. Kötözgessük a sérülteket, mentsük a hajótörötteket! És mindeközben ne vegyük át az ő stilusukat, mert elkeseritő látni néha, olyan gondolkodásmóddal reagálnak itt egyesek, ami a magát hü és értelmes szolgának tekintő szindikátus lojális tagjait és követőit jellemzi.Ne essünk egymásnak! Ne akarjuk jobban tudni azt, hogy mit kéne tenni a másiknak, hanem mint Pál apostol javasolta, azt vizsgáljuk meg: nekünk, nekem mit kell tennem?Nem kell bebizonyitani az igazunkat: ők hazudnak! Nem kell mosakodnunk: tiszták vagyunk!Ne vegyük át a módszereiket, vitastilusukat! Mi nem hitehagyottak vagyunk, hanem szabadok!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2014.10.17. 07:58:18

@kingdom:
"Hát a vallásszabadságot támogató törvényre."

A vallásszabadságot támogató törvény az nem joghézag. Az egy nagyon is kívánatos dolog, amiért maguk a Tanúk is sokat tettek. Ezt nem kell elvitatni tőlük. Az már vitatható, hogy mindezt mire fordították (elsősorban vallásos üzletük terjesztése céljából), de ez a lényegen nem változtat, hiszen sok országban kiharcolták a jogaikat, melyből mások is nyerhetnek. Pl a kiközösítettek is. Természetesen már (csak) élni kell ezekkel a jogokkal, ami azért annyira nem egyszerű....de nem lehetetlen.

Teljesen igazad van, hogy az ún. egyházi törvény (ha erre gondolsz: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100206.TV) elég sok lehetőséget ad a szektáknak arra, hogy törvénytelen eljárásaikat vallásos köntösbe bújtathassák. Kifejezetten szektatörvényt viszont a II. Világháború óta nem hozhatnak. Az egyházi tv. szektákat is magában foglaló természete mutatja, hogy maguk a történelmi egyházak sem mentesen a szektás vonásoktól. Vagyis, ha olyan kritériumokat iktatnának be, melyekkel a szekták kizárhatóak lennének, akkor önmagukat is ki kellene zárniuk:) (Erre egy példa: 1984-ben az USA nagy egyházainak vezetői kiálltak az adócsalással vádolt Moon tiszteletes mellett, mert véleményük szerint az alkotmányos garancián keletkező legkisebb repedés is potenciálisan minden vallást fenyeget (Vernette, J (2003) Szekták 92.old.))

Egy másik fogalmi zavar a vallás és egyház szavak használata. Ezek pontos értelmezése ugyanis már eleve kizárná a szektákat, mint pl Jehova Tanúit, ugyanis rájuk nem alkalmazhatóak ezek a fogalmak, így a vallási és egyházi tv-ek is értelmetlenné és értelmezhetetlenné válnak esetükben. Ma az egyházzá nyilvánításhoz elég 100 éves hazai múlttal, és (azt hiszem) 10 000 regisztrált követővel rendelkezni. Az egyház (eklesia) fogalma viszont nem erről szól. A vallás és szekta fogalmai is kilóméterektől vannak egymástól, a vallás egy folytonos megújulást, fejlődést, míg a szekta egy szigorúan rögzített eszmerendszert takar. Az egyik elősegíti, a másik gátolja a személyiség fejlődését. Tehát a különbség ég és föld, de ezt a törvény nem érzékeli (és még sok mást sem...).

Így aztán egyszerűbb a szektában sérültek gondjait "egyéni szociális problémaként" kezelni, mivel a saját pozíciójukat sem a vallási vezetők, sem a politikusok nem szeretnék megingatni.

Egyébként igazad van a joghézagokat illetően, de az nem feltétlenül a vallásszabadságot támogató törvényben van. Én úgy gondolom, hogy éppen a szektába tömörült egyének vannak bizonyos szempontból joghézagban, ki, miben. Bár ez egy eléggé kiszolgáltatott helyzetnek tűnhet, de ha más szempontból nézzük, akkor igen nagy hatalom van a kezükben, ha tudatára ébrednek egyszer a valós helyzetüknek. Nem vagyunk kisemberek, igenis nagyon sokat tehetünk magunk érdekében, sőt csak mi tehetünk ezért, akik benne voltunk a szektában. Ha jobban belegondolsz, ez igazából másnak nem is érdeke, így nem is dolga.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.10.18. 08:04:17

@kingdom: A vallásszabadság megnyírbálása az egyik legnagyobb hiba, amit egy állam elkövethet. Nem nevezném magam liberálisnak, de sok tekintetben egyetértek velük. Semmilyen hatalomnak nincs joga beleszólni abba, hogy valaki milyen egyházat választ, vagy milyen testnyílást használ a szexuális kielégülésre. A probléma nem itt van.
Hanem az oktatásnál. Miközben érettségizni kell egy idegen nyelvből, ismerni kell a halmazelméletet, az exponenciális egyenletek megoldását,a logaritmust, a számsorozatokat, a gráf elméletet, és a másodfokú egyenlet megoldóképlete nélkül csak egy alsó kategóriás senki vagy, valamint képesnek kell lenned két addig nem ismert vers összehasonlító elemzésére, azzal, hogy az élet legfontosabb kérdéseire, az életedben elédkerülő problémákra nem készítenek fel.
Sajnos én úgy látom, hogy a jelenlegi "demokráciáknak" szüksége van a szekták és más szélsőséges csoportok munkásságára.
A problémák megoldása nem lenne nehéz. De ha senki nem akarja őket megoldani, akkor nem is lesznek megoldva

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.10.18. 16:04:42

@karalabe4:
Nem a törvény vallásszabadságot támogató hatásáról van itt annyira szó ami önmagában persze,hogy jó.

Sokkal inkább arról,hogy vannak kis papucsos szekták akik ez alatt simán el lavírozhatnak.

A megoldás a törvény finomhangolásában lehetne,az biztos,hogy így ez nem jó.Az eredmények magukért beszélnek.

Emlékszel arra,hogy például amikor Magyarországon meg kellett határozni,hogy mely egyházak legyenek törvényesen elismertek,egy országot felbőszítő vicc született? Aztán,újra összeültek és összehoztak valamit ami járhatóbb?

Ez is jól tükrözi,hogy egyrészt a törvény szitáján sok egyéb 'káros' egyház is áteshet,ugyanakkor azt is mutatja,hogy mennyire hadilábon állnak a vezetők a vallás tekintetében.
Azt persze mindegyik politikai vezető utálja amikor a JT-ék vasárnap délután felcsöngetik a családjukat,hogy megtérítsék őket,de odáig meg nem ér el az eszük,hogy tegyenek ellen valamit.

A vallásszabadságot szabályozó törvényhez hozzá kellene merni nyúlni,nem félni a nagy testvérektől,sőt inkább jó példát mutatva nekik ezzel.
Finomhangolni kéne a törvényt,nem eltörölni én azt mondom!

Moon tiszteletes példája szerintem egyedi amerikai hülyeség ahogy az megszokott tőlük.

De péld.van ilyen is:
Ferenc pápa felfüggesztette tisztségéből a költekező életmódjával Németországban botrányt kiváltó Franz-Peter Tebartz-van Elst limburgi püspököt!
www.delmagyar.hu/kulfold_hirek/ferenc_papa_felfuggesztette_a_limburgi_puspokot/2354823/

Nahát van olyan egyház mégis akit nem érdekelnek az esetleges repedések,a vezetőik bűnei miatt?
Ezt az esetet ugyan nem kezelték politikai kérdésként.Egyház fegyelmi kérdés volt.De ha teszem azt a bíborost bíróság elé állítanák is,...aligha nyúlna a pápa a törvényhez,hogy a bíborost felmentsék.A törvény az törvény.

Moon tiszteletest is jól lekellet volna sittelni a fenébe!...(De mit mondtam az Amerika,..más világ más agyak).

Addig amíg tisztán le nem jön a törvényalkotóknak az,hogy bizony vannak veszedelmes hatású egyházak akiknek zöld utat adnak a törvényeik,nem lesz változás.
Ahhoz nagyon rá kéne tudni mutatni a következményekre.De elég dörzsöltek a szektavezérek,hogy ki tudjanak bújni szorításból,és a szentség látszatát keltsék.

Ja persze egyenlőre (senkit) nem érdekel még a mi kis problémánk.De kitudja egyszer talán ?

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.10.18. 16:13:34

@sefatias:

"A vallásszabadság megnyirbálása az egyik legnagyobb hiba, amit egy állam elkövethet."

Finom hangolás,...az kellene.
Nem megszüntetni,hanem leszűkíteni,és nagyon pontosítani a dolgokat.

Nagyon komolyan,szakértők bevonásával,vagy mit tudom én.
Ha elolvasod a jelenlegi magyar erre vonatkozó törvényt az egyszerűen vicc....Vagy inkább,hogy őszinte legyek,...kevés nagyon kevés.Ami éppen elég a JT-hez hasonló romboló szekták megtűréséhez.
------------
"Sajnos én úgy látom, hogy a jelenlegi "demokráciáknak" szüksége van a szekták és más szélsőséges csoportok munkásságára."

Ezt hogy érted,...miért ?
---------
Amúgy az oktatással egyet értek...már ott is súlyos bibi van.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.10.18. 21:34:30

@kingdom: Ez egy kicsit bonyolult. A mai demokráciának szüksége van könnyen irányítható tömegekre. Ezek ma elsősorban a nyugdíjasok és a cigányok. Az MSZP a nyugdíjasokat használja fel, a Fidesz pedig a cigányokat. Különböző módszerekkel veszik meg a szavazataikat. Mindkét csoport könnyen befolyásolható, és nem igazán képes önállóan dönteni. Azok az emberek, akik agymosó szekták, szélsőséges szervezetek tagjai, szintén könnyen irányíthatóak, és fel lehet használni őket bármire. Nem akarok belemenni konteós témákba, de a világ tele van olyan csoportokkal, amelyeket a nagypolitika irányít, és használ fel különböző célokra. Akár mumusnak is.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2014.10.19. 19:04:07

@kingdom:
"Azt persze mindegyik politikai vezető utálja amikor a JT-ék vasárnap délután felcsöngetik a családjukat,hogy megtérítsék őket,de odáig meg nem ér el az eszük,hogy tegyenek ellen valamit."

Mert nem tehetnek ez ellen semmit a jog keretein belül. Azzal, hogy a Tanúk prédikálnak, még nem követnek el törvénytelenséget. Nekik ez a hobbijuk, másnak meg más. Az erőszakos megnyilvánulásokkal már baj van, de azt annak kell kezelnie, aki ebben érintett. De talán ezzel a Manhattan-módszerrel az is kevesebb lett...
A vallási hitnézeteit mindenki szabadon terjesztheti, és abban hisz, amiben akar.

"Finom hangolás,...az kellene.
Nem megszüntetni,hanem leszűkíteni,és nagyon pontosítani a dolgokat.
Nagyon komolyan,szakértők bevonásával,vagy mit tudom én."

És kik lennének azok a szakértők? A szekta-kérdésben maguk a szektában károsultak a legnagyobb szakértők. De vajon velük lehet beszélni? Ők megértik, hogy a szekták problémakörét el kell tudni választani a vallásos nézetektől, vagyis úgy kell megfogalmazni a saját problémáikat, hogy azok mentesek legyenek más emberek vallási nézeteinek támadásától? (Magyarul, mindegy, hogy mit tanítanak az 1914-ről és armageddonról, hogyan és miben hágták át a törvényeket és rondítottak bele a családi életünkbe úgy, hogy ahhoz mi nem járultunk hozzá?)

Egyébként a fehér Margarétát pont ezért hoztuk létre, hogy láthatóvá váljanak a szekták egyénekre és családokra gyakorolt hatásai.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.10.25. 22:20:06

@karalabe4:
Szóval igen.Normál esetben minden marad úgy ahogyan van.Nem tehetünk a törvény ellen semmit,védve vannak(ők is).
Marad hát a leleplezés.

Ha belegondol az ember Jézus maga is szembe találta magát egy már torz vallás rendszerrel, amit nyíltan nem akart megváltoztatni,vagy épp ellene lázítani.

Ugyanakkor rendre leleplezte őket,segítette az embereket abban,hogy helyes értékítéletet tudjanak gyakorolni velük szemben.

Akkor nekünk is ez irányba kell gondolkodni?!

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.10.25. 22:28:10

@sefatias:
"A mai demokráciának szüksége van könnyen irányítható tömegekre. Ezek ma elsősorban a nyugdíjasok és a cigányok."

Nálunk lehet :)Mindkettőből van bőven.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2014.10.26. 07:28:22

@kingdom: Szerintem nincs semmilyen irány, amiben "kéne gondolkozni". Mindenki egyéniség, és van saját lelkiismerete, melyet éppenséggel összekapcsolhat az isteni vezetéssel, ha akar. Ez felette áll az emberi törvényeknek, és mindig is felette állt, ezért tudtak egyes emberek nagy tetteket véghezvinni. Az emberi törvények még védelmet is hoztak ennek érdekében (ezért van pl lelkiismeretet védő törvény is:)). Régebben nem volt ilyen, de még az sem riasztott el egyeseket...
Az, hogy egy kialakult helyzetben valaki mit tesz és mit nem az teljesen egyénfüggő. Azt kell tudni felismerni, hogy mi személyesen milyen helyzetbe vagyunk és milyenben nem. Ha pedig nem vagyunk egy helyzetben, akkor tehetünk-e azért, hogy abba legyünk és ha igen, akkor mit, ha nem, akkor fogadjuk ezt el (ha tényleg nagyon akarunk valamit elérni, de ez lehetetlen számunkra, akkor meg kell találnunk a megfelelő személyt ehhez, és vele kell valahogy kiegyeznünk). (Egyébként ezt a folyamatot mindegyikünk mindennap végzi ösztönösen is, pl akkor, ha vízvezetékszerelőt hív....Ugyan miért lenne ebben a dologban másképp?)
Ha bibliai kifejezéssel szeretnék élni, akkor 'különbséget kell tudni tenni a jobb és bal kezünk között.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.12.05. 09:35:01

Találtam egy érdekes, tanulságos cikket Moszab Hasszán Juszefről, a híres "Zöld hercegről", aki a Hamász vezetőjének fiából lett először izraeli titkosügynök, majd pedig hitvalló keresztény. Az életéről nemrég film készült, és könyvet is írt a kalandjairól...

www.origo.hu/nagyvilag/20141204-nem-banta-meg-az-izraelnek-valo-kemkedest-a-hamasz-alapito-fia.html

bobibá 2015.04.06. 19:57:41

Szerintem a törvény nem tehet arról, ha rosszul alkalmazzák. Ha egy céget alapitasz egy sereg előirásnak meg kell felelned, szakhatóságoktól tanusitványokat, engedélyeket kell beszerezned. A vezetőknek megfelelő iskolai végzettséggel kell rendelkezniük. Törvényesen csak felsőfokú végzettséggel lehet ma Magyarországon tanitani. Az oktatás felett és minden más tevékenységet érintően is komoly felügyelet van. Ugyanigy például gyógyitani sem gyógyithat akárki! Persze nem fogják üldözni a füves bácsikát, de attól még nem nyilvánithatja magát egészségügyi centrummá! Simán be lehetett volna fékezni a szekták egyenrangúságát, ha olyan feltételeket is bevettek volna, amelyek magától értetődőek: karitativ szervezetek müködtetése, tanintézmények megfelelő képzettséggel rendelkező oktatók és vezetők, és általában az állami és közösségi életben való aktiv résztvétel, stb.Ezek némelyike egyébként tervezve is volt, de sajna kimaradt. Ha tényleg csak a komoly történelmi egyházak lehetnének az első sorban, a szekták jogai semmit sem csorbulnának. Az üzleti életben is vannak egész kis cégek, és multivállalatok, jogilag egyenlőek,ez teljesen természetes. A demokrácia, az egyenlőség nem azt jelenti, hogy mindenki egyforma, hanem egyenlő jogokat!

bobibá 2015.04.06. 20:18:34

És sajnos nincs semmilyen törvényi felügyelet! Én magam is megpróbáltam a velem szemben elkövetett jogsértő magatartást törvényi úton rendezni, reménytelen. Körülbelül hasonló a helyzet a bántalmazott nőkéhez. Egyedül vagy, senki nem áll melléd. Elvben polgári peres eljárást indithatsz,de a biróság is tehetetlen, nincs olyan szakfelügyelet, amely véleményezne, vagy állást foglalna a vitás kérdésben, én ezt mondom, ők meg azt. Tipikus fülemüle per, csak a jogászok járnak jól, őket fizeteik a csiki-csukiért, és persze Te fizeted. A sajtó, a nyilvánosság némileg segit, nekem is segitett, mert igyekeznek kerülni a nyilvánosság előtti botrányt és lelepleződést, de érdekes módon az újságirót is "leállitották" az ügyről. Aztán ha falba ütköznek egyből üldözésről kezdenek lafatyolni, igy kifejezetten kellemetlen velük érintkezni, senki sem akar velük vitatkozni. Nemigen áll ma már szóba velük se az ajtókban, se az utcán senki. A legtöbb ember vérmérsékletétől függően gyorsan leporolja őket valami sztereotip dumával. És mára eljutottam oda, hogy a szervezethez tartozó volt családtagjaim (exem és gyerekeim) nem keresik a társaságomat, és ... én is kerülöm az övékét. Persze a gyerekek szörnyen hiányoznak, sokszor férfi létemre elbőgöm magam, amikor boldog családokat látok, de a legokosabb ha kitérek a konfliktusok elől.Tehetetlen vagyok, ezt a problémát én nem fogom tudni megoldani, se törvényese, se másképp.Ez olyan mint egy igazságtalan itélet, csak az idő, a történelem igazságszolgáltatásában bizhatunk. Na ennyi elég...

Menóra 2015.04.07. 15:47:34

@bobibá: Ez annyira szomorú. :((((
Én imádkozom érted, jó? Nem tudok mást, csak ezt tudom adni, meg a teljes részvétemet.
süti beállítások módosítása