EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Helyesen: Mit tanít valójában az Őrtorony Zrt.?

2014.07.02. 11:55 | Johnny Joker | 37 komment

mit_tan_t_1404294790.png_423x948

Címkék: képek

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr816467137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

küzdős 2014.07.02. 18:29:04

A könyv címe teljesen korrekt!
A fényképen levő biblia valóban azt tanítja, amiről a könyv beszél! :D

ORION 2014.07.02. 19:22:43

@küzdős:Ez jóóóó!!! EZ A TORONY íRÁS!!!A toronytól ihletett mesekönyv!!!

névtelenül 2014.07.02. 23:37:48

Ez a könyv teljesen beborítja a horizontomat. Elég csak ránéznem. Felér egy öngóllal, ez egy logikai paradoxon, élet és halál között valahol félúton. Számomra a "semmit" szimbolizálja, ugyanakkor helyenként hosszasan fejtegeti azt. Ha embereket készítenék fel állásinterjúkra, csak ezt a könyvet használnám, mert megtanít hosszasan és logikusan beszélni valamiről, ami nincs is, és ráadásul úgy, hogy ezt senki ne vegye észre.
De én nem készítek fel embereket állásinterjúkra, ezért nem is használom ezt a könyvet semmire sem, és semmi másra sem készítek fel senkit, hogy lenne más ötletem vele.
Mit tanít valójában a biblia? Nem tanít semmit, kedves Jehova Tanúi. A kérdés úgy lenne helyes, hogy Mire tanít valójában a biblia, de benneteket jobban érdekel a "tudás" mint az út.
Szerezzetek hát ismeretet, hátha az majd megment.

Nεω 2014.07.02. 23:59:59

@névtelenül:

Néha szólsz, de akkor odateszed. Köszi a hozzászólásodat!

Laci7000 2014.07.03. 00:13:42

@névtelenül: Jó fajta lényeglátás van abban, amit irtál, tetszik! :)))

KMZ_hyperion 2014.07.03. 05:42:53

@névtelenül: Hát igen a jó öreg goebbelsi retorika. Vagy ahogy Besenyő Pista bácsi mondta: "téééérfogat növvellő? Ami nem finom, de legalább sok..."

rea23 2014.07.03. 10:09:43

Amíg nem alkotta meg Őrtorony a saját Bibliáját, addig vajon hogy tudták a tanításaikat egy "rendes" Bibliára ráhúzni? Egy videóban azt mondták, már akkor is kihúzgáltak részeket, amit később a saját kiadású változatba bele sem tettek. Állítólag 6300 szóról van szó. Ez igaz?

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.03. 10:57:01

@névtelenül: Nagyon jó összefoglalás. Jehova Tanúi azzal, hogy folyamatosan a "tűpontos ismeretet", illetve a kizárólag általuk elérhető "igazi tudást" prédikálják, formailag az ókori gnosztikus szekták nyomdokaiba lépnek. A különbség csupán tartalmi, de még az is változó, önmagának is ellentmondó. Az ókori "gnózis" (tudás) éppen ilyen elitista volt a keresztényekkel szemben, mint amit az Őrtorony Vezető Testülete ma bemutat. Pál és János apostol levelei már beszélnek erről a különféle "ismereteket" hangsúlyozó jelenségről.
Amikor aztán kiderül sokak számára, hogy egy alaposan megtervezett, tudatos megtévesztés áldozatai lettek, akkor igazán nagyon nehéz lehet a romokból egy új életet kezdeni, Istenben és emberekben megbízni...

timeshift (törölt) 2014.07.03. 11:40:31

Mit tanít valójában a Biblia?

Azért, mert JT elfogadják az irányítást, nem agymosottak és nem vakon követik a vezetőiket.
"az asszonynak pedig meg is mondták: Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, ..."
Vagyis csak eleinte 'hiszünk' a tanítóinknak, de aztán az ismeretben előrehaladva, már a BIBLIÁNAK hiszünk!!!
Utána már nem is tanítanak senkit személyesen, mert maga is boldogul.

Nem az Őrtornyot tanulmányozzuk, hanem az Őrtorony segítségével a Bibliát.
Ezért nem az Őrtorony ismeretünk bővül, hanem a bibliaismeretünk.

De sok félék vagyunk...
Valakinek szüksége van az irányításra, útmutatásra, valaki meg önállóbb.
De az önállóbak is kötődnek, hisz az egység csak így tartható fent - az önállóság nem egyenlő a külön utakon járással!
Akik elszakadnak a nyájtól, kitettebbek annak, aki ordító oroszlánként jár-kel keresvén kit nyelhet el.

@névtelenül:

"logikusan beszélni valamiről, ami nincs is,"

Szerinted miért, van pl Ezékiel könyvében oly sokszor leírva, hogy "és megtudják, hogy én vagyok Jehova." - mert nem tudták... ahogy ma sem tudják!

Szentháromság - sztem ez az "ami nincs is", és amit teljesen logikátlanul, dogmatikusan (Miért? Mert csak.) próbálnak bizonygatni.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.03. 13:32:23

@timeshift: Ohh, mesélj még magadról kérlek! Mesélj arról, hogy te milyen különleges vagy és önálló! Mesélj arról, hogy te miért nem csupán egy átlagos JT vagy, hanem egy kiválasztott, akire nem érvényesek a szervezeti szabályok. Jaj, mesélj még kérlek erről és, hogy miért van ez így.

Azért, mert JT elfogadják az irányítást, agymosottak és vakon követik az EMBERI vezetőiket.

Vagyis csak eleinte 'hisszük', hogy a Bibliából tanulunk, de aztán az ismeretben előrehaladva, már az ŐRTORONYNAK hiszünk!!!
Utána már nem is tanítanak senkit személyesen, mert maga megbolondult.

Nem a Bibliát tanulmányozzuk, hanem a Biblia segítségével az Őrtorony kiadványokat. Aki volt már összejövetelen, az mind tudja ezt.
Ezért nem a bibliaismeretünk bővül, hanem a folyton változó emberi bölcsességek, amiket az Őrtorony Zrt. örök igazságokként, megfelelő táplálékként jellemez.

Az egységről pedig sokadjára:

Részlet a Douglas Walsh tárgyaláson elhangzottakból:

K - Ez egy hamis prófécia kihirdetése volt?
V - Ez egy hamis prófécia megjelentetése volt, egy hamis állítás vagy egy hibás állítás volt, egy olyan prófécia beteljesedéséről amely hamis vagy hibás volt.

K - És ezt hinnie kellett az összes Jehova Tanújának?

V - Igen, mert meg kell, hogy értse, hogy egységben kell lennünk, nem lehet megosztottan, mindenkinek más úton járnia, egy hadseregnek lépésben kell menetelnie.

...

K - Térjünk vissza az előbbi pontra. Egy hamis próféciát hirdettek?

V - Ezzel egyetértek.

K - Ezt el kellett fogadniuk (vallaniuk kellett) Jehova Tanúinak?

V - Így van.

K - Ha Jehova Tanúi egyike úgy látta, hogy ez a prófécia hamis, és ezt ki is jelentette, akkor kiközösítették?

V - Igen, ha ezt kijelentette és továbbra is folytatta a károkozást, mert ha az egész szervezet egy dologban hisz, még ha az hibás is, és valaki elkezdi a saját ötleteit, nézeteit keresztbetenni, akkor megosztottság és baj következik be, nem lesz harmónia, nem tudunk egyszerre menetelni. Ha egy változtatás érkezik, annak a megfelelő forrásból kell jönnie, a szervezet fejétől, a Vezető Testülettől, és nem legalulról felfelé, mert akkor mindenkinek más ötletei lennének, és a szervezet szétesne és ezernyi különböző részre szakadna. A célunk az egység fenntartása.

K - Egység minden áron?

V - Egység minden áron, mert hisszünk és biztosak vagyunk abban, hogy Jehova Isten a mi szervezetünket használja fel, a szervezetünk Vezető Testületét annak vezetésére, még akkor is, ha hibák történnek időről időre.

K - Tehát egység, hamis próféciák eröltetett elfogadtatásán alapulva?

V - Ezt elismerem, hogy igaz.

K - És az a személy, aki kifejtette a nézeteit, - ahogy mondta - arról, hogy valami hibás, és ezért kiközösítették, az a személy a fogadalma (alámerítkezési fogadalom) ellen tett, ha meg volt keresztelve?

V - Így van.

K - És, ahogyan az tegnap kifejtette, méltó lenne a halálra?

V - Úgy hiszem...

K - Igennel, vagy nemmel válaszolna?

V - A válaszom igen, habozás nélkül.

K - Önök vallásnak hívják ezt?

V - Minden bizonnyal.

K - Önök kereszténységnek hívják ezt?

V - Természetesen.

Laci7000 2014.07.03. 13:46:01

@Johnny Joker:
"Utána már nem is tanítanak senkit személyesen, mert maga megbolondult." :)) Ez "jó"! Csak sajnos úgy tűnik, lényegében igaz is. :((

KMZ_hyperion 2014.07.03. 14:19:17

@Johnny Joker: Kibújik a mézesmázosság alól a tipikus autoriter magatartás. Modern vállalatigazgatáson már tanítanak is erről, és hogy miért kerülendő (persze ott csak közgazdasági értelemben).

KMZ_hyperion 2014.07.04. 13:53:54

@ex.hmcs-s: Hát akár hiszed, akár nem, tényleg ezért van kiemelve:) Brooklynilag.

timeshift (törölt) 2014.07.04. 14:20:21

@Johnny Joker:

"Ohh, mesélj még magadról kérlek! Mesélj arról, hogy te milyen különleges vagy és önálló! Mesélj arról, hogy te miért nem csupán egy átlagos JT vagy, hanem egy kiválasztott, akire nem érvényesek a szervezeti szabályok. Jaj, mesélj még kérlek erről és, hogy miért van ez így."

- 1. Mert. 2. Mert miért ne!? 3. Én sem tudom.
Írtam a fokmérőről: Az Élő Isten elfogadása, szeretete mindenek felett, és a ragaszkodás Hozzá.
Fogadunk, hogy többet vétkezem, mint te, hogy rosszabb ember vagyok, mint te?
DE én ismerem, szeretem, elfogadom, ragaszkodom Istenhez - az Igazihoz, az Élőhöz, aki ellen te harcolsz.
'Csak' ennyi a különbség köztünk.

A párbeszédhez:

Tudod mi az igazi hamis prófécia, és kik az igazi hamis prófétálók?
Akik azt hirdetik, hogy béke van, holott nincs béke!!!!!!

Fogok írni az ítéletről. Ahogy senki eddig.. nektek főleg nem.
A kérdés, hogy mit kezdsz vele.
De igazából mindig az a kérdés, hogy mit kezdsz az adott információval.
Dolgozol és élsz és hagysz élni másokat, vagy dolgoztatsz, és élhetetlenné válsz.
Elvenni vagy adni (anyagilag, lelkileg, szellemileg), az itt a kérdés.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.04. 14:29:05

@timeshift: NNincs szükség a te kimagyarázásodra, a Biblia tisztán leírja:

"Ha pedig egy próféta elbizakodottan olyan igét mond az én nevemben, amelyet nem parancsoltam neki, vagy ha más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg! De gondolhatnád magadban: Miről ismerjük meg, hogy nem az Úr mondott egy igét? Ha egy próféta az Úr nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az Úr mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle!" (5 Mz 18:20-22)

7 Kérdést intéztek hozzá: "Tanító, mikor történnek meg ezek? Mi lesz a jele annak az időnek, amikor ezek megtörténnek?" 8 "Ügyeljetek - szólott -, el ne tévelyedjetek. Mert sokan fognak jönni az én nevemben és EZT MONDJÁK: ÉN VAGYOK! Továbbá: AZ IDŐ KÖZEL! TI NE MENJETEK UTÁNUK.
(Lukács 21. fejezet, Csia)

Nézd csak hány hamis próféciája van az Őrtorony Zrt.-nek:
jehovatanui.blog.hu/2011/06/30/huek_voltak_e_es_bolcsek

Nézd csak mit hazudtak hosszú évekig minden egyes Ébredjetek! folyóirat borítóján A TEREMTŐ NEVÉBEN:
jehovatanui.blog.hu/2011/08/04/a_teremto_igerete_valtozott

A TEREMTŐ NEVÉBEN HAZUDTAK, BE VAN SZKENNELVE!!!

OLVASD MELLÉ A BIBLIÁT TE HITVÁNY ÉS HIGGY A SZEMEDNEK!!!

timeshift (törölt) 2014.07.04. 14:46:42

@Johnny Joker:

Ja, és nem önálló, hanem őrálló vagyok... őrállóként önálló.

Isten fogadott be (a szabályok szerint nem lehetett volna)
Isten közösített ki (mert olyan összetett volt a probléma, hogy a vének nem is tudtak volna mit kezdeni velem)
Isten vakart ki a ......
Isten fogadott vissza (a vének: "Ööö... Mit is mond a hogyishívják?" - vagyis sosem lettem volna visszafogadva)

Isten engedte meg, erősített meg, és végül Ő legyintett rám: "Ezzel most mit kezdjek!? Hagyjuk egyelőre a kiscsávót, de azért, ha nagyon elkanászodna összetöröm minden csontját."
Két lehetőség áll előttem:
1. Vagy iszonyúan jó barátok leszünk Istennel. Amolyan nagyon bensőséges fajta.
2. Vagy hagy meghalni, mert van egy határ.
Most még bármelyik lehet...

Újra: A fokmérő, Isten szellemének ereje, működése egy dologban mérhető: ismered, érted, érzed, elfogadod, szereted, ragaszkodsz Isten Szavához. Alku nélkül.
Ha ez nincs, vége. Mindennek. (A számomra biztosan.)

timeshift (törölt) 2014.07.04. 14:53:26

@Johnny Joker:

Én, hitvány mondom neked JJ:

A prófétálás és a prófécia magyarázás között Óriási a különbség.
Isten nem ad, hanem megenged... Jobban írva, adja a szellemét, ami együtt működik a mi szellemünkkel, de egyrészt sok minden még mindig be van pecsételve, másrészt, bár "minden ember hazug", de JT verziója hasonlít legjobban az igazságra... az őskeresztények igazságára, ÉS ezt most sokat próbált emberként írom.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.04. 14:57:43

@timeshift: "bár "minden ember hazug", de JT verziója hasonlít legjobban az igazságra"

Jakab 1:17 minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.

Egy "pár" fény-árnyék változás a Zűrtoronytól:

jehovatanui.blog.hu/2013/05/13/az_ortorony_tarsulat_fobb_tanitasainak_valtozasa

jehovatanui.blog.hu/2011/06/30/huek_voltak_e_es_bolcsek

timeshift (törölt) 2014.07.04. 15:25:30

@Johnny Joker:

Te azt hiszed, hogy a kérdéseiddel elfele viszel valamitől, pedig pont az ellenkezője történik.
A kérdéseid nem bezárnak, hanem kinyitnak mindenféle ajtókat. Kulcsos emberként, mindegyikhez van kulcsom...

A Jakab 1:17-hez: Te most tényleg a tökéletest-, ill. a tökéletes hiányát kéred számon tökéletlen embereken?
Kezeld már helyükön a dolgokat.
(Te) mindenben kétkedőnek csak egy tanácsom van a számodra: Ha a jó felől nem tudsz közelíteni, vedd számba a rosszat. Végeredmény: ami marad, a legkevésbé rossz a jó.
Nézd a történelmieket. A tanításaikat, a híveiket, a viselkedésüket, az igazsághoz való hozzáállásukat, a jövőképüket, amiket az emberek elé tárnak, stb.
És nézd meg a szektákat. Nem, nem JT azok, hanem akik elismerik a nagy történelmit, de mégis leváltak, és sajátot hoztak létre, mert nem értenek egyet ebben-abban.
DE mi köti össze őket? A háromság, a kereszt, a karácsony, stb - a hazugság.

Csak egyet írnék, ami talán nem is legnagyobb, de azért kirívó a félreértelmezhetőség terén: Petros vs. Petra

Újra írom: Ha nem vagy képes látod a jót, vedd számba a rosszat, és az alapján szűrj.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.04. 15:31:39

@timeshift:

1- C. T. Russell: "Az elkövetkező huszonhat éven belül az összes jelenlegi kormányzat meg fog bukni és fel fog oszlani... E Pogányok Idejére vonatkozó erős bibliai bizonyíték tekintetében, megalapozott igazságnak tartjuk azt, hogy e világ királyságainak végső pusztulása ... befejeződik az i. sz. 1914-es év végéig."

Russell Az idő elközeledett című könyv 1916-os kiadásában Russell az „i. sz. 1914-es év végéig” szavakat „az i. sz. 1915-ös év végéhez közel”-re változtatta meg. Azonban még most i.sz. 2014-ben „e világ királyságainak végső pusztulása” még mindig nem következett be.

Szerinted ez prófétálás? Igen vagy nem?

2- Joseph Franklin Rutherford: "Azt is magabiztosan várhatjuk, hogy 1925 jelzi majd Ábrahám, Izsák, Jákób és a régi próféták visszatérését." A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg, 89. oldal

Szerinted ez prófétálás? Igen vagy nem?

3- Joseph Franklin Rutherford: "Az isteni Igében lefektetett ígéretekre alapozva arra a pozitív és vitathatatlan következtetésre kell jutnunk, hogy a ma élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!" A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg, 97. oldal

Szerinted ez prófétálás? Igen vagy nem?

4- Az 1997. január 1.-i Őrtorony 11. oldalán felteszik a kérdést? „Miért várhatjuk magabiztosan, hogy „a ma élő emberek közül milliók sohasem halnak meg?”” Így válaszolnak: „Az 1920-as évek elején Jehova Tanúi egy kiemelt nyílvános előadást mutattak be, amelynek címe a következő volt: „A ma élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!”. Ez az akkori túlzott optimizust tükrözheti. Azonban napjainkban ezt már teljes bizalommal állíthatjuk.” Lásd még az Ébredjetek 1981. március 4.-i számának 32. oldalát

Szerinted ez prófétálás? Igen vagy nem?

5- Ez ott szerepelt hosszú évtizedekig minden egyes Ébredjetek! szám belső borítóján, egészen pontosan 1995. október 22-ig: „Ami a legfontosabb: ez a folyóirat megerősíti a bizalmat a Teremtő azon ígérete iránt, amely szerint egy békés és biztonságos új világ jön létre, mielőtt elmúlna az a nemzedék, amely tanúja volt az 1914-es eseményeknek.”

Szerinted ez prófétálás? Igen vagy nem?

Még írhatnék százat is, de ennyi is elég.

Ezeket vesd össze az alábbi bibliaversekkel:

"Ha pedig egy próféta elbizakodottan olyan igét mond az én nevemben, amelyet nem parancsoltam neki, vagy ha más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg! De gondolhatnád magadban: Miről ismerjük meg, hogy nem az Úr mondott egy igét? Ha egy próféta az Úr nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az Úr mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle!" (5 Mz 18:20-22)

7 Kérdést intéztek hozzá: "Tanító, mikor történnek meg ezek? Mi lesz a jele annak az időnek, amikor ezek megtörténnek?" 8 "Ügyeljetek - szólott -, el ne tévelyedjetek. Mert sokan fognak jönni az én nevemben és EZT MONDJÁK: ÉN VAGYOK! Továbbá: AZ IDŐ KÖZEL! TI NE MENJETEK UTÁNUK.
(Lukács 21. fejezet, Csia)

A többi már a te lelkiismeretedre van bízva. Vesd össze ezeket. Ha nem látod, pedig a szemed előtt van, akkor kár is érted, megérdemled, csináljad.

timeshift (törölt) 2014.07.04. 15:54:03

@Johnny Joker:

1. C.T. Russel-t senki nem dicsőíti. Senki nem foglakozik, és senki nem veszi számba a 'tanításait'. Azt nézd hova fejlődött az, amit elindított. Most élünk. Most van dolgunk. A régieket megszenvedték a régiek, mi miért szenvedjünk miatta? Mi a mostaniakért szenvedünk. "minden napnak meg van a maga baja."
2. Attól függően, hogy honnan számolunk 1700-1900 év teljes sötétség után elkezdték újra értelmezni az Írásokat.
Az alap? Szinte semmi, vagyis saját kútfőből kezdtek el dolgozni.
3. Hány ember volt elkötelezett akkoriban? Talán 5-7000? Tehát egyáltalán nem beszélhetünk világméretű problémáról.
4. Kik csatlakoztak a szervezethez Akkor és Most? Akik akartak/akarnak.
Nem akarsz? Ne tedd! Ha meg nem teszed, miért fáj neked a másé?
Isten szabad akaratot adott, te meg próbálod elvenni?... (nem bántás, elgondolkodtatás)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.04. 16:10:29

@timeshift: Bár te nem mersz pontonként egyenes válaszokat adni, én megteszem.

1- Az Őrtorony Zrt. a mai napig dicsőíti Russellt: "10 A Bibliakutatók közül kiemelkedő egyéniség volt Charles Taze Russell. Hatkötetes, hasznos bibliatanulmányozási segédeszközt írt, melynek Bibliai tanulmányok volt a címe. Russell testvér szerette volna megírni a hetedik kötetet is, amelyben Ezékiel és a Jelenések bibliai könyvét akarta magyarázni. „Ha megtalálom a megfejtést, megírom a hetedik kötetet” — mondta. Azért még hozzátette: „Ha az Úr mással tudatja a megfejtést, megírhatja ő is.”"

2- Az Őrtorony szerint az első századtól kezdve mindig voltak igazak, azaz Jehova Tanúi, sőt, felkentek is voltak köztük. Kik voltak ők? Mi a folytonosság? Hol írja a Biblia egyáltalán, hogy lesz 1900 év szünet?

Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva." (Mt 16,17-19)

„Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön”

Mikor mondta ezt Jézus, 1914-ben? Miért használ befejezett múlt időt?

3- Tárgyi tévedésben vagy a vastag zöld Hirdetők könyvből pontosan megtudhatod. Mellesleg amikor kedvesen visszaemlékeznek akkor mindig világméretű munkáról és milliós példányszámokról írnak. Most meg azt mondod ez nem is volt világméretű? =D

4- Akkor és most is kétféle ember csatlakozott: a hiányos bibliaismerettel rendelkező emberek és/vagy a lelkileg, mentálisan sérült, nagy traumát elszenvedett emberek. Ha mindent tudnának már az elején, nem akarnának. Ha megkeresztelkedés előtt mindenki megvizsgálná az Őrtorony történelmét, a végén egy JT sem maradna.

timeshift (törölt) 2014.07.04. 16:12:35

@Johnny Joker:

"2- Joseph Franklin Rutherford: "Azt is magabiztosan várhatjuk, hogy 1925 jelzi majd Ábrahám, Izsák, Jákób és a régi próféták visszatérését." A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg, 89. oldal"

- Nekem ez semmit nem jelent...
Se jót se rosszat.

"3- Joseph Franklin Rutherford: "Az isteni Igében lefektetett ígéretekre alapozva arra a pozitív és vitathatatlan következtetésre kell jutnunk, hogy a ma élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!" A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg, 97. oldal."

- Óvatosan fogalmazott a "ma élőkkel" kapcsolatban. Jézus szerint minden korban senki nem hal meg soha, aki hisz.
Nem véletlenül hasonlítják a halált alváshoz.
Egy halottnak, amikor feltámad, olyan lesz, mintha alvásból ébredne. És ezt tapasztalatból mondom.

A vég úgy jön el mint a tolvaj, vagyis, amikor nem számítanak rá, és látszólag késlekedni fog...
Hogy ítéli meg Isten a gyülekezetét (és minden tökéletlen embert)?
A szívállapota alapján. Isten mindent megad, az emberek meg vagy észre veszik vagy nem, vagy élnek a lehetőséggel vagy nem.
De ezért ne Istent okold!!!! Ő tényleg mindenben próbál segíteni mindenkinek, de ha neked nem kell...
Egy tökéletlen embert hiábavaló is lenne személyesen megítélni. Majd, ha tökéletesek leszünk...

Az általad idézettek nem próféciák, hanem prófécia értelmezések.
Újra a hamis próféciáról: Akik azt hirdetik, hogy béke van, azok a hamis próféták!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.04. 16:19:19

@timeshift:

Ez ott szerepelt hosszú évtizedekig minden egyes Ébredjetek! szám belső borítóján, egészen pontosan 1995. október 22-ig: „Ami a legfontosabb: ez a folyóirat megerősíti a bizalmat a Teremtő azon ígérete iránt, amely szerint egy békés és biztonságos új világ jön létre, mielőtt elmúlna az a nemzedék, amely tanúja volt az 1914-es eseményeknek.”

VERSUS

"Ha pedig egy próféta elbizakodottan olyan igét mond az én nevemben, amelyet nem parancsoltam neki, vagy ha más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg! De gondolhatnád magadban: Miről ismerjük meg, hogy nem az Úr mondott egy igét? Ha egy próféta az Úr nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az Úr mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle!" (5 Mz 18:20-22)

MEGTÖRTÉNT AMIT AZ ÉBREDJETEK ÍRT A TEREMTŐ NEVÉBEN? IGEN VAGY NEM?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.04. 16:25:20

@timeshift: Tehát számodra a szervezeted saját irodalmában is kikereshető hamis prófécia semmit sem jelent.

Utána kifejted, hogy aki meghalt, az igazából nem halt meg, csak alszik.

Azután dátummal meghatározott egyértelmű, sőt, kikereshető jóslatokról azt állítod hogy azok nem próféciák.

Utána meg az utolsó sorban mást állítasz, mint a Biblia.

Szánalmas.

KMZ_hyperion 2014.07.04. 16:41:07

Azt hiszem kis barátunk már elégszer teljesen egyértelművé tette, hogy valójában Jehova Tanúi szempontjából eretnek nézeteket vall. Néhány fő elemet megtart a teológiájukból, a többit egyéni elképzeléseivel színesíti. Valójában már jóval korábbi posztok során is egyértelmű volt, hogy ki kéne közösíteni. Sőt, ki is derült, hogy már volt ügye a hivatalos álláspontot képviselőkkel.

Ez az ürge se intellektuálisan, se teologoliális:) szempontból sem vehető komolyan. Nincs értelme válaszolni neki. Lehet, hogy ezt némely apologéták megalkuvásnak tartanák, de egyszerűen a vita parttalan. Észérvekkel legyőzni az ópiumfüstös vakhitet? Mutassatok valakit, akinek ez akárcsak egyszer is sikerült.

zenészz 2014.07.04. 19:31:30

@Johnny Joker: Ők nem próféták hanem királyság hírdetők :-)(átváltoztatják magukat hamis apostoloká)Azt a munkát is azokra bizta az apostolkra.Amit mi olvashatunk.....

zenészz 2014.07.04. 19:33:50

Figyeljetek már urak,hölgyek.Amit Isten ad ajándékot azt mikor vette el és miért?(prófétálás,nyelveken szólás stb.) Mikora vette el ezt az ajándékot?És miért vette el?Aki tud segítsen már ebbe,köszönöm.

küzdős 2014.07.04. 20:01:19

@timeshift:" A prófétálás és a prófécia magyarázás között Óriási a különbség.
Isten nem ad, hanem megenged.."
"... JT verziója hasonlít legjobban az igazságra... az őskeresztények igazságára, ÉS ezt most sokat próbált emberként írom."

Tesókám!
A szavaid teljesen igazak! DE!!!
A hű szolga a saját állításai szerint az Igaz Isten direkt kiválasztott csoportja, akinek ezek után nincs lehetősége a találgatásra, mint a többi, nem kiválasztott hamis tanítóknak!
Onnan kezdve, hogy kiválasztottnak nevezik ki magukat, akik nélkül nincs értelem és megmentés, már nem értelmezgethetnek, mert azt mindenki tud,kiválasztás nélkül is!
Tehát! Ők prófétálnak és nem értelmeznek, mert azt minden hülye tud!
Ez az egyedül kiválasztott, Isten Szelleme által vezetett csoport nem beszélhet mellé, mert azzal azt bizonyítják csak, hogy ők is egyek a sok közül!
Az Isten által kiválasztottak nem arról ismeretesek, hogy hasonlítanak bizonyos dolgokban az igazsághoz, hanem teljes mértékben az igazságot kell, hogy ismertessék!
A kínai közmondás szerint a legjobb hazugság az, amelyik a legjobban hasonlít az igazságra.
Igazából nem is neked szánom a szavaimat, mert ismerlek, de az itt olvasók sem árt, ha képben vannak!
Egyébként én csíplek továbbra is, amiért persze nem leszek itt népszerű, de a személyedtől nem tudok elkülönülni.
Kíváncsi vagyok, meddig játszol még az idegekkel? Meddig tudod magad hithűnek bemutatni úgy, hogy közben magad is tudod az igazságot?
Harcolj tesó, legalább elfoglalod magad, de vigyázz, a skizofrén állapot nem nyerő!
Megígértem mindenkinek, hogy nem adlak fel, de azért figyellek. :D

Laci7000 2014.07.04. 20:06:45

@kocsiss: Szia! Nem vette el. Azok találnak ki mindenféle magyarázatot arra, hogy elvette, akik nem akarják ezeket az ajándékokat elismerni Istentől valónak, azért inkább azt mondják, hogy ez már nem létezik. Arra szoktak hivatkozni, hogy mondja az Ige, hogy "ezek eltöröltetnek", de az Ige azt mondja, hogy csak akkor, amikor eljön a "teljesség", és utána ezzel kapcsolatban azt is mondja, hogy akkor majd "színről színre" fogjuk Istent látni, tehát ez a "teljesség" még nem jött el, hiába akarják bizonygatni. Az ajándékok hit által működhetnek ma is ott, ahol erre van hit, és az emberek már Krisztus kegyelme alatt vannak.

Laci7000 2014.07.04. 20:10:38

@küzdős: Hát, arra vonatkozóan, hogy JT áll legközelebb az őskereszténységhez, biztos, hogy nem igazak a barátunk szavai!

küzdős 2014.07.04. 20:30:04

@timeshift: "1. C.T. Russel-t senki nem dicsőíti. Senki nem foglakozik, és senki nem veszi számba a 'tanításait'. Azt nézd hova fejlődött az, amit elindított. Most élünk. Most van dolgunk. A régieket megszenvedték a régiek, mi miért szenvedjünk miatta? "

Két éve még egy szolgálati összejövetelen volt kiértékelve Russel hatalmassága egy DVD alapján, ahol végig volt magasztalva!
Ezt elismered, vagy nem? Csak a pozitív dolgaira volt a hangsúly fektetve, természetesen letagadva, lehazudva a szemétségeit, viszont erősen kisminkelve a "tévedései"!
Kérdés-felelet formában kellett megbeszélni a videót, aminek a kérdései előre ki voltak adva a királyságszolgálatunkban!
Kérdés adott, a filmben a válasz kihangsúlyozva, más válasz elfogadhatatlan!
Szerinted Russel atya jó atya? Amennyiben már nem aktuális, miért a DVD róla, a jó szándékáról, igazságairól?
Tudom, hogy tudod, de sok JT itt sunyiban olvasó is kíváncsi a válaszra!
Vegyél nagy levegőt és folytassa a lelked.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.07.04. 20:39:36

@Columba: >> Az ókori "gnózis" (tudás) éppen ilyen elitista volt a keresztényekkel szemben, mint amit az Őrtorony Vezető Testülete ma bemutat.<<

Amikor olvastam Ágoston vallomásait, nekem is szemet szúrt a párhuzam
süti beállítások módosítása