EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Szóval szeretnéd otthagyni a Tanúkat?

2013.12.01. 19:27 | Johnny Joker | 69 komment

Címkék: humor videók

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr365670379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cogito. 2013.12.02. 00:12:44

Látom a tőke lobbit a filmben, mikor azt mondják, hogy hova ne adakozz, de máshova viszont adakozz.
Addig jó, amíg megnevetett ez a kis film, és nem megsirat.
Egyébként tetszik ez a szexi női hang. :)

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.12.02. 12:40:05

Jó lett a videó. Bár szerintem a "you're not Prince" részt én úgy értettem, hogy nem te vagy Prince (az énekes). De lehet, hogy elhallottam, és volt előtte egy határozatlan névelő.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.12.02. 17:37:42

@karalabe4: Nyilván igazad lehet, erre nem is gondoltam. Igaz, ha nem hallottam volna az énekes nevéről én magam is, akkor most az lett volna a következő kérdésem, hogy az meg ki a csoda... Ezzel pedig lehet, hogy a Tanúk jelentős része is így van. :-)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.12.02. 17:43:18

@karalabe4: Igen, ez egy angol szóvicc és egyben utalás a szupersztár Prince-re is, de ezt nem lehetett átemelni magyarba, a magyar Tanúk nem tudják, hogy ki az a Prince és azt sem, hogy Jehova Tanúja:

jehovatanui.blog.hu/tags/jt_h%C3%ADress%C3%A9gek

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.12.02. 17:47:19

@Columba:

Már volt erről szó korábban a blogon. Talán Johnny tudná, melyik cikkben. Én két forrást találtam angol nyelven (de biztos van ennél több is).

www.mirror.co.uk/3am/celebrity-news/prince-how-rock-legend-turned-233415

observer.com/2013/03/preacher-prince-i-am-something-that-youll-never-comprehend/

Én sem vagyok túlzottan jártas az illető zenéjében.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.12.02. 17:49:51

@Johnny Joker:
Bocs, nem tudtam, hogy ez szóvicc. De lehet.
Akkor most már ezt is tudják....

Jona3 2013.12.02. 18:14:22

Jó kis videó! :)

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.12.03. 17:11:13

Hűű ez tényleg nagyon jó videó,jól összeszedett gyakorlatias gondolatokkal!

>
Nekem nagyon nehéz volt végighallgatni mert túl halkan szól a felvétel,pedig teljesen felerősítettem a hangot .... vagy talán csak az én gépemmel van ez a probléma?

Aranyosi 2013.12.08. 19:11:43

@vegyészmérnök: Felháborító ez a videó. Már kis kortól elkezdődik az agy mosás. Annyira bugyuta videó.

Jona3 2013.12.08. 22:04:45

@Aranyosi:
Ezzel nem értek egyet. Gyerekeknek szól, így az ő értelmi szintjüknek megfelelően van összeállítva.

nice try · http://jehovatanui.blog.hu 2013.12.09. 02:07:53

@Jona3: Szerintem nézzd meg újra a videót vagy vegyél fel egy másik szemüveget!

Egy kis gyermeknek/fiatal korúnak szerinted ez a dolga...?

Látod, hogy felnőtt korú emberekkel mi történik lásd akik nem tudnak mást mondani mint amit mint egy robotba beletáplálnak!

Ez a videó fiataloknak szól akiket a legkönnyebb eltéríteni vagy zsarolni, azzal a dumával, hogy "hogy így leszel Jehova barátja"!

reboot (törölt) 2013.12.09. 07:23:09

@vegyészmérnök: hm :/ annyira kár, hogy a tehetségüket, a jó ötletet, ezt a profi munkát ilyen szutyok benevelésre használják, ahol ráadásul a történet szerint a gyerek gyogyósnak tűnik ...

ez egy visszatérő motívum a tanuknál: sok dologban profik a felszínen, de a lényegi rész el van csésze nagyon ... jó csomagolás, tré tartalom

reboot (törölt) 2013.12.09. 07:24:49

@Jona3: csáó, hány évesre tippeled a filmbeli kislányt? csak hogy el lehessen dönteni gyogyósnak hat vagy ez így jó ...

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.12.09. 08:21:50

@nice try:
2011. évi CCVI, a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény 1. fejezet 2. § szerint "A szülőnek, gyámnak joga van ahhoz, hogy a kiskorú gyermek erkölcsi, vallási neveléséről, vallásos oktatásáról döntsön és arról megfelelően gondoskodjék."

Erről az oldalról nem támadható a szervezet, mert az törvénybe ütköző és ezt ők tudják.

Az tény, hogy a gyermekkorban elsajátított dolgok hatással vannak a későbbi életvitelre, azonban ha egy épeszű felnőtt mégis biorobottá válik, és csak a belétáplált dolgokat tudja ismételgetni, az sem nem a szülője, sem nem a vallása hibája. Mindenkinek ugyanis saját felelőssége feldolgozni a gyerekkorát, megfelelő segítséget keresni ehhez, amennyiben ez szükséges (a szektában nevelkedetteknek igen nagy valószínűséggel az...)és újratanulni a fogalmakat.
A szektában nevelkedettekkel nem csak az a gond, hogy "átprogramozták" az agyukat mindenféle ravasz agymosással és érzelmi zsarolásokkal, hanem az is, hogy a gondjaik megoldását kívülről várják. Arra nevelik őket, hogy valami külső erőre hagyatkozzanak. Ha már a vallásban és Istenben csalódtak, akkor pedig a törvényhozókat vádolhatják, akik nem képviselték eléggé a jogaikat. Egy demokráciában azonban mindenkinek magának kell képviselnie a jogait, és ha ezt gyerkként nem tanulta meg, akkor felnőttként kell bepótolnia.
A szektában nevelkedettek vajon képesek érvényesíteni a törvény adta jogaikat? Mert nekik is van ilyen, nem csak a szüleiknek és a szektavezéreknek.
Ez azonban sok mindent megkövetel az adott egyéntől: önismeret, szembenézés, felelősségvállalás stb. Talán egyesek mégis úgy döntenek, hogy egyszerűbb biorobotnak lenni akár a szervezeten belül, ismételgetni a jól begyakorolt panelokat, akár azon kívül a gyülöletet szítani.

Én hiszem azt, hogy ennél azért többre képesek ezek a felnőttek.

nice try · http://jehovatanui.blog.hu 2013.12.09. 08:46:44

@karalabe4: nálam a kiskorú vagy gyermek befolyásolása és prédikálásra fogása (benne van nevében: prédikáló munka...) a brooklyn-i zrt megbízásából és/vagy részére gyermekmunkának minősül!

gyermekmunkát a törvény tíltja és bünteti!

a gyereknek is vannak jogai ( szerencsére )!!! kérdem én: ebben a helyzetben ki biztosítja neki ??? a biorobot/agymosott szülei???

reboot (törölt) 2013.12.09. 13:04:51

@nice try: érdekes nézőpont, teljesen korrekt megállapítás ... ők is a cég ingyen (gyermek) munkásai ...

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.12.09. 13:24:10

@nice try:
Ez egy jó kérdés!
Rengeteg gyermek van így, akiket belekényszerítenek egy olyan életbe, amit nem is akarnak. A JT családokban nevelkedettek csak ennek egyik példái.
Az általad felvetett kérdés további morális kérdéseket vet fel, melyekre választ keresni és találni minden felnőtt kötelessége.

Jona3 2013.12.09. 15:16:13

@nice try:
A Biblia inti a szülőket, hogy neveljék a gyermeküket csecsemőkoruktól. Jézus már 12 évesen, a szülei nélkül is felolvasott a templomban.

@reboot: Ez a kisfilm a 0-10 éves blokkban van. Az, hogy nagyobb gyerekkel játszák el a történetet, azért lehet, hogy a kicsiknek még vonzóbbá tegyék a prédikálást. "Szeretnék én is olyan ügyes lenni, mint Zsófi a filmben."

Az, hogy ez gyerekmunkának minősül, szintén vitába szállnék. A gyereknek nem csak a játszás a dolga, hanem effektíve a segítés is, amit igazából ugyanúgy játéknak fognak fel. Pl. a templomokban is sokszor gyerekek járnak körbe, és gyűjtik be az adományt. Ministrálnak a papnak... A szülő elküldi a gyereket a boltba, aztán némely halyen halloweenkor bekopognak házakhoz, stb.

reboot (törölt) 2013.12.09. 17:33:25

@Jona3: nincs igazad, este megírom miért

Rovarölő 2013.12.09. 19:26:49

@Jona3: Szerintem igazad van, este nem írom le, hogy miért!
Az emberi igazság érzet, az isteni törvények és az országok jogi útvesztői nem hozhatóak közös nevezőre ezzel kapcsolatban!
A szívem szerint utálatos, szemét dolog kihasználni a gyermekek lelkivilágát és kiszolgáltatottságát, viszont a másik oldal szerint egy szülőnek valóban tanítani kell a kölkét csecsemő korától fogva!
Minden szülőnek az általa igaznak vélt tanításokra "kell" tanítania az utódot! Sajnos nem szólhat bele egyik ember, egy másik fontossági sorrendjébe, hogy mire oktatja gyermekét!
Gyermek munka? Én nem tartom annak, vagyis munkának! Magam is munkára fogom a sajátomat, a kiskorút, mert a munkára fel kell készíteni! Boltba jár, csekkeket fizet be, porszívózza a saját szobáját, mosogatnia kell a saját tányérját, elkészíti a suliba a saját szendvicsét, mert nem csak a semmittevéséből fog élni!
Az, hogy a jehovista szülők azt látják jónak és fontosnak, amit, abba nem szólhatunk bele jogilag!
Elítélem az egész gyermek agymosást, de megértem őket, mert magam is gyakorlója voltam!
Nem voltam erőszakos, szerencsére, sőt rugalmasan kezeltem a dolgot, hiszen nekem sem volt mindig tiszta, minden!
Szóval, a gyereket irányítani kell a szülőnek, aztán, hogy mire tanítja, az már az ő felelőssége!
Ezt olyannak tartom, mint a születés helyét! Nem tehet senki arról, hova született!

reboot (törölt) 2013.12.09. 21:17:25

@Jona3: hello

1.) az, hogy mivel magyarázzuk meg a kisfilmben szereplő gyerkőc életkorát, azt, hogy meg se szólal, csak bólogat, vagy gondolkozik, azt, hogy miért idősebb, mint a megszólaló kisemberek ... hát ez nézőpont kérdése, és jóindulaté, amiben én nem vagyok fukar, kivéve jehova tanúit :D :) szal ... mindegy hogy magyarázzuk, nekem gyogyósnak tűnik, és tudva azt, hogy normális vagyok, jó pár más embernek is furának fog tűnni az animált gyerek performansza ... de akinek nem az, az se gond, lehet másra asszociál ugyanabból ... ez a része átléphető sztem, erről ne nyissunk vitát

2.) szülői felelősség kérdése: ami a gyerek erkölcsi vagy bármilyen más jellegű oktatását illeti .... háááááát, azé ez nem olyan egyszerű dolog ... sokan megszívták már azt, hogy felnevelték a gyereket az 'úr tanítása szerint' (amúgy nem az úr, hanem a vallása szerint!!) és amikor rájöttek, hogy marhaság a dolog, akkor már késő volt ... szóval óvatosan ezzel a dologgal ... szóval lehet itt dobálózni ilyen szlogenekkel, meg demagógiával, hogy ez a szülő felelőssége, de kérdem én MI TANÍTSON NEKI??? AMIT TANÍTANI FOG, AZ HALÁL BIZTOS??? halkan megjegyzem bibliai alapon nézve sincs halál biztos tudás!neked sincs, ne ringasd magad álomvilágban ... rossz hírem van, gyakorlatilag mindegy melyik bibliai tanítást nézed, pár perc alatt ki lehet véreztetni, aminek én ku--ra nem örülök, de sajnos ez van, de ha te úgy érzed ... tegyed, oktasd a gyereket, aztán majd lesz valami, de tudnod kell, hogy egyáltalán nem biztos hogy az IGAZSÁGOT tanítod neki ... sajnos nem az ...

3.) jehova tanúi gyermek ingyen munkásai ... nem az a baj, ha a gyereknek van teendője, van mihez igazodni, van feladata, amit el kell végeznie ... ebben igazad van ... DE egy családromboló, aljas szekta vérszomjas istenének a követe ... na ez gond ... az az oktatás, aminek a gyerek mosolygós házalása a végeredménye ... hát a gyökér a probléma ... na meg amivel tömöd a gyerek fejét, a gyilkolászós történetek az évkönyvből, a bibliából, az én könyvem bibliai horror történetekből, a hazugságok, stb ... sztem ez gond ... az hogy van feladata, rendet rak a szobájában, az okés ... hogy házal a jó hírrel, hogy megdöglesz mert a szerető istenek kinyír, az nagyon nem kóser ... hogy nem érti meg a gyerek??? nemeee?? akkor neked még nem volt gyereked haver! és nem kérdezte meg, hogy a kurvát miért vágták négy részre? ...

---

nem írom tovább, itt ott túloztam, de értened kell miről beszélek

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2013.12.09. 21:28:22

@reboot: "...sokan megszívták már azt, hogy felnevelték a gyereket az 'úr tanítása szerint' (amúgy nem az úr, hanem a vallása szerint!!) és amikor rájöttek, hogy marhaság a dolog, akkor már késő volt"
Jó példa erre Johnny esete. A jó, hogy az egész család ki tudott jönni ebből az örvényből. Az ő lázadása a család teokratikus rendje ellen, eredményes volt.

reboot (törölt) 2013.12.09. 21:31:51

@Rovarölő: tesó :) magadat fújtad le a sprével ... kicsit bekómáltál? vagy csak a lelkiismereted dolgozik? mi van veled?

"egy szülőnek valóban tanítani kell a kölkét csecsemő korától fogva"

--->>> MIRE??? mi az igazság, amire tanítani kell??

"Minden szülőnek az általa igaznak vélt tanításokra "kell" tanítania az utódot!"

--->>> pont ez a gond ... aztán változik az igazság megértése, aztán nézel nagyokat: 'te jó ég, miket tanítottam én a gyereknek' ...

"Boltba jár, csekkeket fizet be, porszívózza a saját szobáját, mosogatnia kell a saját tányérját, elkészíti a suliba a saját szendvicsét, mert nem csak a semmittevéséből fog élni!"

--->>> ez így van, ez lenne az élet normális rendje ... nem pedig a házalásra való késztetés, ahol a gyerek nem több mint egy csali a házigazdák kipecázásához ... (másrészt a gyerek betörése megy)

"Nem voltam erőszakos, szerencsére, sőt rugalmasan kezeltem a dolgot, hiszen nekem sem volt mindig tiszta, minden! Szóval, a gyereket irányítani kell a szülőnek, aztán, hogy mire tanítja, az már az ő felelőssége!"

--->>> fordítsuk meg a dolgot :) mindent ugyanúgy csinálnál a mai fejeddel? ha igen, akkor menj pihenni, mert tényleg betoxoltad magad koma :/ ha azt mondod hogy azé másként csinálnád, akkor meg sztem ne képviseld azt a nézetet, amit itt leírtál (miszerint tanítani "kell" még akkor is ha nem tudod százasra, hogy mire tanítod)

remélem nincs harag! nem azé írtam

reboot (törölt) 2013.12.09. 21:33:05

@Egonymus: ezé nem értem a rovarölőt, hogy mit küzdösködik itt :) vagy csak szívat, de akkor felnyomok a fészbúkjára egy cicis csajt,oszt nézhet :D

reboot (törölt) 2013.12.09. 21:36:15

@Jona3: ja a negyedik lemaradt ...

4.) az hogy más vallások mit csinálnak a gyerekkel, az nem mérvadó ... ugyanis ha az alapkoncepció hibás (márpedig sztem az) és te arra hivatkozol, hogy 'más is ezt teszi, akkor csak nem lehet gond' ... hát márpedig sztem ugyanolyan gond ... szóval ez nem érv

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.12.09. 22:04:07

@Egonymus: Hát a gyerek- és fiatalkoromat nem hozza már vissza semmi. És tényleg óriási szerencse, hogy az egész családom [leszámítva a nagymamámat, akinek köszönhetjük ezt a remek és életre szóló élményt] kiszabadult ebből a képmutató, lélekromboló szektából. Szerencsére keményen fogtak. Jó erősen és jó sokáig szorították azt a rugót, aki én voltam.

Emlékszem, már 15 évesen megszámoltam, pontosan hány nap után mehetek el otthonról, és onnantól visszaszámoltam. Amúgy soha sem hittem igaziból Istenben, meg abban a sok hülyeségben, csupán próbáltam megfelelni, hogy büszkék legyenek a szüleim.

Tulajdonképpen hálás is lehetek az aljadék Fekete főellenségemnek, egyrészt, amiért hatalmi harcaival, féltékenységből, koholt vádakkal kitúrta apámat a kis baromfiudvarából, másrészt, amikor végleg betelt nálam a pohár azon rágalma miatt [az előző dolgot alátámasztandó], hogy én a strandon a vízben szexeltem a világi barátnőmmel.

Visszagondolva... hogy bírtam én ennyi hülye balfasz között egy normális emberré felnőni?

A szüleimnek nagyon hálás vagyok, mert mindent szükségletünket megadták és igen, azért is, mert vaskalapos JT módjára neveltek, mivel csak ez válthatta ki az ellenhatást, előre kódolva azt.

Hiba csúszott JT idilli rendszerébe. Rendszer szintű hiba. Rendszerhiba. System failure. Én vagyok az, Johnny Joker. =)

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2013.12.09. 22:22:14

@Johnny Joker:
"A szüleimnek nagyon hálás vagyok, mert minden szükségletünket megadták..."
A szüleid tényleg mindent megtettek, hogy a gyermekeiknek a lehető legjobb körülményeket biztosítsák. Le a kalappal. Tanúja voltam.
És nem csak Anyukád finom grízsmarnijára, vagy Szemike tejére gondolok, hanem az akarásukra értetek. Mindig arra gondolok, hogy milyen állhatatosan kitartottak egymás mellett, minden nehézség és megítélés mellett. Kitartásból: 5*-ös :)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.12.09. 22:29:09

@Egonymus: Így van, nem semmi amit végigcsináltak. Szemike egyemmeg, makacs egy kecske volt, a jóisten nyugosztalja.

Végre felfedhetnéd nekem magad te ismeretlen ismerős, már régóta várom. Tudod nekem több vén is küldi a leveleket, bételessel is pacsizok, többekkel személyesen is, nálam alap a diszkréció. Tényleg nagyon kíváncsi vagyok már. Amúgy hamar megöregedtem ;)

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2013.12.09. 22:40:31

@Johnny Joker: Írtam már, hogy a Nagymamád Erzsike a nyári kongresszuson azt kérdezte tőlem, hogy mi van Veled? Meglepett a kérdése. Mondtam, hogy kereshet Téged, mert nem vagy kiközösített. Zavarba jött ettől a választól. Szóval érdekes volt. Szerintem ő nem fog onnan megszabadulni. Már nincs ereje hozzá. Azért az ő élete sem volt semmi. :(
Elnézést, ha esetleg úgy érzed, hogy túl 'beléptem' a magánszférádba.

Jona3 2013.12.09. 22:41:17

@reboot:
1. Erről ne vitázzunk, sok pici gyerek szereti az ilyen "gagyi" feladatokat.

2. Akár mi is az igaz, a gyereknek tudnia kell a szülő vélt igazáról, és arról, hogy mennyire fontos az életben az, hogy személy szerint mindenki jól tudjon dönteni. Tudnia kell, hogy minden döntésének következménye van, mindenki maga felelős a tetteiért. A szülőnek kötelessége elmondani azokat a történeteket, amikor ő maga személyesen megélte "Isten jelenlétét", és jó, ha bibliai történetekkel is tud példálózni, mert mindenki életében vannak nehézségek, és nem mindegy, hogy azt ki, hogyan oldja meg. Persze mindent a gyerek értelmi szintjének megfelelően kell tálalni. A probléma ott kezdődik, amikor valaki erőszakkal old meg dolgokat. 

3. Hát, ki mivel tömi a gyerek fejét? :) Mit ne mondjak, sok, gyerek rajzfilmet nem engedtem, hogy megnézzenek. Ha van horror, olvasgass Grimm meséket. Spec én jónak tartom a "Tanulj a nagy tanítótól" (azt hiszem ez a címe) könyvüket. Az sem árt, ha nem egy álomvilágban nőnek fel.

4. Muszáj irányt mutatnod. Ha nem mutatsz, akkor is mutatsz.
Nézz meg pár részt a "Világ legszigorúbb szülői"-ből. Hasznos! - Pár rész után világos lesz, hogy mi a legnagyobb hiba amit egy szülő elkövethet a gyerekével szemben.

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2013.12.09. 22:47:24

@Jona3: "Az sem árt, ha nem egy álomvilágban nőnek fel."
Bocs, de te biztos nem abban nőttél fel, különben ilyen butaságot nem írtál volna le!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.12.09. 22:49:40

@Egonymus: Onnan szó szerint ki lettünk tagadva, miután megtudta a nyári demonstrációt. Amúgy megtennéd nekem, hogy értesíted az őt terelgető véneket arról, hogy 1-2 havonta gajrészegen felhív és jókat gyalázkodik a telefonba? Több tanúm is van ha kell hangfelvétel is. Ezen kívül nem keres minket. Többször mondta már, hogy minden nap azért imádkozik, hogy ne éljen már tovább. Meg hogy milyen rossz, hogy a munkahelyén azt kell csinálnia, amit mondanak neki és mindenki az ellensége. Ilyen az igaz vallás, ezt teszi az emberrel? Ki a felelős a több millió család tönkretételéért? Ki fogja kártalanítani ezeket az embereket most, ebben az életben?

A belüknél fogva lógatnám fel a felelősöket, miután megnyúztam őket, Brooklyn és Warwick felé ne engedjetek.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.12.09. 22:55:36

@Jona3: Kíváncsi lennék a véleményedre, ha Tanúnak neveltek volna fel születésedtől fogva.

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2013.12.09. 22:59:03

@Johnny Joker: Szerintem ezért ne ítéljed el. Az a valószínű, hogy meg van a miértje annak is , ha valaki a pohár után nyúl. Ő sem érzi ott jól magát. Talán nem bocsájtja meg magának, hogy a fiát minek tette ki a 'HITE' miatt. Amit apád kibírt az sem semmi. Szóval az ő élete is tönkrement JT. miatt, és másét (a fiáét) is feláldozta ezért. Nehéz téma. P. bácsi is felelős az otthon történtekért. Én nem érezhetem erre felhatalmazva magam. Az indulatod teljesen jogos.

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2013.12.09. 23:01:29

@Jona3: A 3. pontból nem derül ki világosan, hogy neked mi jelenti az álomvilágot. Vagyis, hogy mit tartasz annak? Vagy én értettem félre valamit(?)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.12.09. 23:05:40

@Egonymus: Leraktam a nagyi elé az eredeti Őrtorony kiadványokat, szépen leleplezve pár csalását és hazugságát a Társulatnak, a saját kiadványaikból.

Erre a nagyanyám szemét becsukva, két kezével a füleit ütögetve elkezdte őrült módon azt hajtogatni, hogy "Nem hagyom el Jehovát, Nem hagyom el Jehovát, Nem hagyom el Jehovát..." kb. 2-3 percig folyamatosan.

Na én ott adtam fel a kiszabadítását.

reboot (törölt) 2013.12.09. 23:05:48

@Jona3:

1.) nem az a baj, hogy gagyi ... hanem az hogy káros értelmileg, érzelmileg a jt féle tanítás, életvitel

2.) az erőszak probléma ... de az is probléma, ha pl. hamis istenképet adsz át a gyereknek, ami egy életen át elkíséri, nyomorítja!

3.) a négybevágott kurva esete, meg a tömegmészárlások sztem nem alkalmasak arra, hogy megóvjuk a gyereket, nehogy álomvilágban éljen ...

4.) ha velem beszélsz, ne blöffölj lécci :) a sorozatot jól ismerem oda-vissza ... egyetlen mondanivalója van, na mi? nem a szigor ... nem ... hanem ... a ... KÖVETKEZETESSÉG - ugye? :) szóval az érved egy mellébeszélés a 4. pontra nézve

na puszi :)

Jona3 2013.12.09. 23:08:14

@Johnny Joker:
Mivel nem értem, hogy konkrétan mi a problémád, és nem tanúként lettem felnevelve, így nem tudom elmondani a véleményem.

Amiről pedig elmondtam, arról úgy is gondolom. Persze, értem azt is, hogy mi a problémája azoknak, akik nem értenek egyet a videóval. Én sem azt mondtam, hogy egyetértek ezekkel, csak azt, hogy nem itt van a gond.

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2013.12.09. 23:12:00

@Johnny Joker: Figyu! Azért fogalmazzunk finoman, nem semmi habitusa van neki. Kemény személyiség.

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2013.12.09. 23:23:23

Jó éjt, Fiúk! Megyek pihenni. Majd holnap...

Jona3 2013.12.09. 23:32:05

@reboot:
1. Igen, káros maga a tanítás, de ez a videóból nem derül ki.
2. Sokan adnak át hamis istenképet. Ettől függetlenül igazad van!
3. Az ominózus történetekre nem emlékszem, de ugye ez sem a kisfilmben van. 

4. Itt félreérthettük egymást. Amit mondani akartam, hogy nem azzal takarózok, hogy más mit csinál a gyerekkel, hanem azt mondom, hogy mindenki csinál valamit. Még az is, aki úgy hagyja szabadon a gyerekét, hogy az nem tanulja meg, hogy a tetteinek következményei vannak, és azokért felelős.

reboot (törölt) 2013.12.09. 23:49:57

@Jona3:

1.) a kislány a boldog vírushordozó a történetben
2.) kösz, hogy ki tudod mondani, tényleg, már szimpi is vagy :)
3.) nem, de a kiadványokban igen, és sztem ez botrány (mindig is ezt gondoltam)
4.) a szabadjára engedés, vagy éppen a jt féle agymosás egyaránt káros ... én az ellen ágálok, hogy vallási meggyőződést átadni a gyereknek ... sztem ezt nem kellene csinálni ... az erkölcsi kérdések, a tisztességes viselkedés, a nem hazudozunk és egyebek még egy ateista palettáján is szerepelnek, és nem kell hozzá vallási máz, hogy átadja ezeket az értékeket a gyereknek :/

mondjuk itt a 4. pontnál azt is megemlíteném, hogy azt sem tartom helyesnek, hogy vallási vezetők adják át a megszűrt, egyoldalúan bemutatott 'igazságot' a híveknek ... ez átverés, félrevezetés sok esetben ... jobb szeretem, ha több oldalról meg tudom vizsgálni ugyanazt, és eldönthetem, hogy mit kezdek vele ... ha meg ez oda vezet, hogy az ember végül legyint egyet és azt mondja, hogy ez egy vicc, arról meg nem én tehetek ... ha az istennek jó így, nekem is jó :) márpedig ahogy elnézem neki jó így ... nem adott konkrét útmutatást egy rakat dologban, sőt magáról sem, de mondom, ez engem nem zavar, csak azokat akik azt hiszik tudják mi az igazság, közben vakok, és idióták kb akik másokat akarnak vezetni a gödörbe :) kösz, inkább kihagynám :)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.12.09. 23:53:22

@reboot: A gyermekek érzelmi zsarolása a JT [és nem JT is] szülők legnagyobb bűne... az Őrtorony sátánpapjai meg erre ösztönzik őket.

reboot (törölt) 2013.12.10. 00:06:11

@Johnny Joker: a cél szentesíti az eszközt :) csak vicceltem ... sok esetben ez nem más mint az intelligencia hiánya, a tehetetlenség érzése, a legprimitívebb megoldás: zsarolás!

nem szeretlek ....
nem szeret az isten ...

hát akkor b.. meg a tudományod, ha másképp nem tudod elérni, hogy szeresselek :)

tudom, sokak lelkébe belegázolok ezzel, de igenis ki kell mondani ami szar, hogy okuljunk belőle, hogy mások is megértsék

na, a lényeg, sztem nem kell vallási oktatás ... főleg nem olyan, amit később megbánunk :/

ateisták is tudnak rendes gyermekeket felnevelni, nem kell megfertőzni a gyerek fejét a démonokkal, meg a népirtással, meg a tartsd oda a másik orcád is annak aki megüt, és az ehhez hasonlók ...

sok egykori jt nyögi a gyerek korában bele nevelt torzulásokat, az alázat (ami nem más, mint hogy hagyd hogy porig alázzanak), és ehhez hasonló marhaságok

nice try · http://jehovatanui.blog.hu 2013.12.10. 00:27:50

@Jona3: Halloween az pont egy játék a gyerekek szemében. Nem értem, hogy ezt miért munka vagy feladat tekintetében említed meg.

Alapvetően szerintem te nem értesz egy dolgot(még mindig): a videóban szereplő kis Zsófinak, ha tetszik ha nem mennie kell szolgálatba. El KELL kísérnie a szülőt, legalábbis ez a javasolt - nincs más alternatíva, mert így nem lesz Jehova barátja.

Itt több aljas módszer dolgozik egyszerre:

1. zsarolás
2. manipuláció
3. megtévesztés
4. egy gyermek kihasználása
5. gyerek munka: hóban/fagyban/40 fokban bármikor/ünnepnap/hétvégén menni kell anyuval vagy (nincs és) apuval

….hogy meglegyen az óraszám!!! Amiről jelentést írnak, hogy ittt és ott voltunk XY-nál, ilyen város, olyan utca, ez meg az történt, így vagy úgy reagáltak.

Mondom vegyél már fel egy másik szemüveget!

Itt ebben az esetben nem azt kérdik Zsófiól: hogy Zsófi látogassuk meg a nagymamáékat, menjünk kirándulni a hegyekbe, vagy menjünk el játszóházba, vagy segítsünk apának kocsit mosni, vagy vagy vagy 1000milló gyermeknek megfelelő és őt erősítő, fejlesztő, tapasztalatot adó alternatíva hangozhatna el.

Nem bakker: menj prédikálni!!! Táskád bepakolva? Kiadványok bakker!!! Ez egy gyerek!

Hangsúlyozom: nem azzal van a bajom, hogy egy gyermek feladatot kap és segít, megtanul veled dolgokat - megért folyamatokat stb.

Azzal van a bajom, hogy aljas módon kihasználják a családokat (szülőket) és velük együtt a gyermekeket is JT-i!

Jona3 2013.12.10. 07:53:21

@reboot:

Értem, hogy mi a problémád, de a gyreket akkor is nevelni kell, de főleg szeretni. Egy hívő nem nevelhet ateistaként, és fordítva sem.

Jona3 2013.12.10. 08:14:10

@nice try:
Hw... A gyerek szemében játék, de Isten szemében mi? Spiritizmus, okkultizmus, és társai. Nem csoda, hogy fénykorát éli a jósolgatás. Emlékszem a bibliai beszámolóra, hogy mennyi beteg, sánta ember volt azon a területen, ahol ezeket űzték. Aztán "könyveiket, tudományukat" elégették. "Nem játék ez gyermek!"

Az hogy erőszakkal kell mennie a gyereknek, annak nem vagyok a híve, ahogy már írtam többször.

A gyereknevelés a szülő felelőssége!
Lehet, hogy sok ateista jobban neveli a gyereket, mint egyes hívő.

JTk, Jehova útján akarják nevelni a gyereket, amit most nem minősítek, mert te már megtetted, és ebből a szempontból rendben van a videó.
A kicsi gyerek megtanulja, hogy odafigyeljen arra, hogy mindig olyan dolgokat vigyen magával, amire adott esetben szüksége lesz majd, mindezt játékosan teszi, mert a videó után még van egy kinyomtatható, kiválasztós, ragasztgatós feladat is, amit ki is színezhet. Manipulál? Igen! De mindentől függetlenül a gyerekeknek biztos tetszik a videó, élvezik a feladatokat.

nice try · http://jehovatanui.blog.hu 2013.12.10. 08:15:44

@Jona3: Egy JT féle vallási hívőség nem egyenlő a Keresztény hívőséggel/hittel!

Te nem véletlenül (szerintem) az erkölcsös neveltetés fogalmát kevered bele a neveltetési folyamatba!?

Nekem úgy tűnik!

Ezzel alapvetően az a bajom, hogy ez nem vallási kérdés!

nice try · http://jehovatanui.blog.hu 2013.12.10. 08:26:55

@Jona3: Figyi! Lehet, hogy ez a véleményed (messzemenőkig nem értek egyet veled!!!), csak tudod ez nem egy vasárnap délutáni szakkör ahol kedves videókat nézegetnek a kicsit & meg ragaszgatós feladatok vannak - ahogy te ezt elképzeled!

Ha te a felsorltakkal lásd manipuláció és társai ilyen aljas módon hátulról felhasználva egyetértesz mit módszer akkor a te magad hangoztatott keresztény hited és értékrended megdőlt nálam! Ez a szint nálam = zeró alatt...

nice try · http://jehovatanui.blog.hu 2013.12.10. 08:33:48

@Jona3: Halloween nagyon röviden " csokit vagy megviccelek " - szabad fordításban! Na ennyi köze van az általad említett spiritizmus, okkultizmushoz. Kb semmi.

Kb olyan mintha azt mondanám, hogy ma xy színű zoknit vettél fel akkor biztos ez meg az vagy!

Jona3 2013.12.10. 09:31:21

@nice try:
JTknek ez a tanítási stílusa sokszor engem is kiakaszt, nem csoda, ha valaki elveszti az önkontrollt miatta.

Hw pedig megint egy érdekes dolog, mert ha jól emlékszem, Mexikóból ered, ami Spanyol gyarmat révén erősen katolikus volt. Még előtte lehetett annyira meggyökerezve ott ez a halottkultusz, hogy átvették. "Cél szentesíti az eszközt." Aztán, hogy ez mennyire helyes?

Jona3 2013.12.10. 10:34:55

@Johnny Joker:
Elolvastam.
Manipuláció! - egy másik, gyerekeknek szóló mese jutott róla eszembe, amit az egyik, szintén 1 Isten hívő vallás terjeszt, és Jézust egy hazug idiótának állítja be, sőt, a mesében keresztre is feszítik. Döbbenten néztem, és láttam, hogy már kicsi gyerekek szívében hogyan ültetik el a gyűlöletet. No, nem hasonlítgatni akarok, csak jó tisztában lenni azzal, hogy minden szinten manipulálva vagyunk. Mi, felnőttek is!
Már 1 majonéz reklámba is belecsempészik az erotikát! No comment.

Közben átfutottam wikin a halloweent is.
"Az ünnep őse a pogány kelta boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe a samhain volt október 31-én, amely egy kelta halálisten, a druidák istene Crom Cruach(en) kultuszában gyökerezik. A május 1-jei beltane ünnep az október 31-ei samhain ünnep „ellenpontjaként” az esztendő „napos” felének eljövetelét jelentette, amin emberáldozatokat is bemutattak a druidák. [1]"

Nem is szeretnék sem a manipulációról, sem az ünnepekről vitázni. Mindenki tegyen a szíve szerint!

Csak egy előadás jutott róla eszembe, amiben az előadó arról beszélt, hogy a szív belső meggyőződése mennyire van összhangban a tettekkel. Melyik helyes? Tenni a rosszat, mondván, úgyis az számít, mi van a szívben, vagy tenni amit más jónak mond, de belső meggyőződés nélkül? Vagy egyik sem, mert a Biblia azt mondja:
"22. Te néked hited van: tartsd meg magadban Isten előtt. Boldog, a ki nem kárhoztatja magát abban, a mit helyesel.
23. A ki pedig kételkedik, ha .(azt teszi)...., kárhoztatva van, mert nem hitből .(tette azt)..... A mi pedig hitből nincs, bűn az. "

nice try · http://jehovatanui.blog.hu 2013.12.10. 11:29:09

@Jona3: szerintem olvass tovább:

Amit elfelejtettél beidézni:

"Ehhez a naphoz közel ünneplik a katolikus keresztények a Mindenszentek napját (november 1-jén) és protestánsokkal együtt a Halottak napját (november 2-án).

A kereszténység terjedésével az ókerkeresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazították az ősi szokások betiltása helyett. Így a egykori kelta halottkultuszhoz kapcsolódó téli napéjegyenlõség időpontjában megtartott pogány ünnep a keresztény mindenszentek ünnepe lett (omnium sanctorum). III. Gergely pápa a 800-as években „a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember” emléknapját november 1-re helyezte át. [3]

Szent Patrik működésének hatására, aki az 5. század második felében tevékenykedett misszionáriusként Írországban, a kereszténység és a kelta pogányság keveréke, a Culdee-i kelta kereszténység (en) jött létre. Az ősi druida hit megfért az új tanításokkal és egészen addig virágzott, míg az angol hódítók el nem foglalták és meg nem semmisítették. Írországban október 31. éjszakája a mindenszentek éjszakája All Hallow's Eve nevet kapta. November első napja volt a keresztény ünnepnap a mindenszentek napja All Saints' Day vagy All Hallow's Day."

forrás:

hu.wikipedia.org/wiki/Halloween

nice try · http://jehovatanui.blog.hu 2013.12.10. 11:32:11

@Jona3: Halloween egy vidám dolog - gyerekes, funny!:-)

Amerikában Halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik Trick or treat!, szabadon fordítva: „Cukrot vagy csínyt!” kiáltással szólítják fel a lakókat állásfoglalásra.

Elméletileg az ajtónyitónak van lehetősége „csínyt”, azaz játékos fenyegetést választani, de ez nem jellemző gyakorlat.
Általában a gyerekek édességet kapnak, a felnőttek pedig jót szórakoznak. Amerikában többnyire baráti társaságban, jelmezbált rendezve ülik meg ezt az ünnepet.

Jona3 2013.12.10. 11:45:16

@nice try:
Mint írtam, nem szeretnék az ünnepről vitázni. Neked mást mond, mint nekem. Te a te meggyőződésed szerint cselekszel, én az enyém szerint. Ahogy "Azonban a korábbi vidám ünnepekkel ellentétben, Halloweenkor megnőtt a gyermekeiket féltő szülők száma: féltik őket az idegenektől és az utcán járó sok kocsitól. A szülők egy része ezért nem is engedi ki édességet gyűjteni a gyermekeit - mindezt annak ellenére, hogy a mérgezett cukorkákról tudósító szóbeszédeket mindezidáig nem sikerült igazolni."
Mindenkinek megvan a maga oka arra, hogy mit enged a gyereknek, mit nem. Ebbe nem tudunk beleszólni!
Meg lehet kritizálni, véleményezni, de nem te fogsz Isten előtt számot adni xy-ról, csak magadról.

nice try · http://jehovatanui.blog.hu 2013.12.10. 12:06:31

@Jona3: Liberális vagyok, konzervatív értékrenddel:-)

Az én gyermekem mehet Halloweenezni (Mo-on úgysincs akkora jelentősége mint pl az angolszász területeken) ha akar, meg szülinapját is megtartjuk, és névnapját is, meg Valentin napot, meg Karácsonyt!

Nekem ezek az ünnepek, események fontosak ha nincsenek eltúlozva mert segítik a szocializációt, kapcsolattartást, emlék és élmény gyűjtést az Életben a családdal és barátokkal, ismerősökkel akik fontosak!

Jona3 2013.12.10. 12:08:57

@nice try:
Ja, és mint már tegnap megírtam, nem értek vele egyet, csak megértem azt az oldalt, ahogy ezt az oldalt is. Szerintem így lehet objektív, elfogultság nélküli véleményt mondani.

reboot (törölt) 2013.12.10. 15:57:26

@Jona3: már majdnem érted mire gondolok :)

tehát nevelni, és szeretni kell, ez nem kérdés :)

DE: szerintem a vallásos meggyőződést nem kell átadni, mint EGYEDÜLI IGAZSÁGOT ... inkább arra kell nevelni az ideológiai vonatkozású dolgoknál a gyereket, hogy több forrásból tájékozódjon, aztán majd eldönti mit kezd az egésszel ... én így látom :)

Rovarölő 2013.12.10. 16:36:50

@reboot: Szevasz tezsvírem!

Biztos vótam benne, hogy ráharapsz a cumira! Sikerült berágatnom, ami csak félig vicces.
Nem magam spréztem be, csak jutott nekem is, aztán bekómáltam koma.
A lelkiismeretem valóban dolgozik, de az soha sem volt munkanélküli, amit írtam, az tökéletes, még nekem is tetszik!
Röviden indokolnám, de először kinyitom az ablakot, mert nem rég spréztem egy sáskát és még érzik az anyag.
Na szóval! Te magad is úgy nyilatkoztál az igazságról, nem csak a jt igazságról, hogy teljes nem létezik! Akkó kérdem én, mint egy subernyák a mesterétől, hogy mi a bánatos beteg tetűre tanítsa egy szülő a szeme fényét, ha nem arra, amiről maga is ÚGY ÉRZI, hogy MEG VAN GYŐZŐDVE?
Tudod, hogy apám ateista volt, meséltem róla és arra tanított, amit ő tanult az egyetemeken, mert tudós volt és hitt a tudományokban! Aztán az iskolában én is tanultam sok mindenről, amiket maga a történelem eszesei, meg a többi tárgyakat tanítók is teljesen megváltoztattak, mint az Őrtorony vezetői is! Aztán mi van? Semmi, mert nem haragudtam apámékra /anyám is végzett egyetemet/, csak azért, mert marhaságokra oktattak, mint az később kiderült!
Amikor én az előző hozzászólásomban azt írtam, hogy egy szülőnek valóban tanítania kell a kölkét csecsemő korától fogva, az nagyon is rendben van!
Kérded, hogy mi az igazság, amire oktatni kell?
Semmi és minden! Nincs igazság teljesen sehol? Akkor semmire ne tanítsam? Viszont, ha vannak tuti dolgok a hazugságok között, akkor mindenre taníthatom!

"--->>> pont ez a gond ... aztán változik az igazság megértése, aztán nézel nagyokat: 'te jó ég, miket tanítottam én a gyereknek' ..."

Erről beszélek! Minden szülő átveri a gyerekét valamivel, feltéve ha tanítja valamire, mert az húsz év múlva már avátos lesz, de akkor pillanatnyilag jónak tűnt és működött! A legközelebbi szervizig elbírta!

"-->>> fordítsuk meg a dolgot :) mindent ugyanúgy csinálnál a mai fejeddel? ha igen, akkor menj pihenni, mert tényleg betoxoltad magad koma :/ ha azt mondod hogy azé másként csinálnád, akkor meg sztem ne képviseld azt a nézetet, amit itt leírtál (miszerint tanítani "kell" még akkor is ha nem tudod százasra, hogy mire tanítod)"

Igen!!! Mindent úgy csinálnék a mai fejemmel! Ezért is vagyok buzgó Jehova Tanúja, mert mindent, amiben megmérettetett a jt vallás, az nem találtatott könnyűnek, sőt nehéznek!
Azért nem csinálnám másképpen, mert sikerült felnevelnem erkölcsös életre a gyerekeket, ami annak volt köszönhető, hogy igyekeztem őket a Biblia irányadó mértékei szerint tanítani! Nem a jt tanításokra, hanem arra, amit ma is vallok, hiszek és próbálom cselekedni! Ha kiderülne, hogy nincs is Isten, nem is az Isten Igéje a Biblia, akkor is azt mondanám, hogy azért jól működött az életünkben sok tanítása /NEM A JT TANÍTÁSOK/!
Én soha sem voltam buzgó a prédikáló munka házankénti oldalán, én az alkalmiakat szerettem, amikor felvetődött a szó és nem én rángattam elő másnak az otthonában! Ebből következik, hogy a gyerekeket sem vittem és nem is lökdöstem. Ennek ellenére maguktól is szívesen mentek,másokkal és élvezték azt, hogy elfogadtak tőlük cuccokat!
Aztán ez olyan, mint a télapó történet! Egy darabig hülyítik saját gyerekeiket az emberek, becsapják őket, hazudnak nekik, aztán ki haragszik ezért a szülőkre?
Soha nem szóltam a gyerekekre, hogy keresztelkedniük kell, sőt nem akartam, hogy elkapkodják, szerencsére. Semmiről nem maradtak le azt gondolom, ami valóban értékes lett volna számukra és ma már mindenki élheti a saját életét, egy kivételével, de az már nincs tovább butítva!
Ja, egyébként meg túl mélyre szívtad tatám a dolgot, azért kezdtél el beindulni.
A cicis kép jöhet a fészbukra és igenis haragszom!
Na szívok egy kis toxint!

reboot (törölt) 2013.12.10. 17:55:38

@Rovarölő: volt egy sejtésem, hogy szívózol velem (egyértelmű volt a célzásod, hogy egyetértek veled, de nem írom meg ma este), meg felcseszték az agyamat a cégnél, szóval adott volt a helyzet, de azé arra ügyeltem, hogy amit írok, az üljön :)

@jona3-nak már leírtam mit gondolok a szülői szerepről, nem akarom megismételni magam, meg lusta is vagyok, ide másolom:

--

tehát nevelni, és szeretni kell, ez nem kérdés :)

DE: szerintem a vallásos meggyőződést nem kell átadni, mint EGYEDÜLI IGAZSÁGOT ... inkább arra kell nevelni az ideológiai vonatkozású dolgoknál a gyereket, hogy több forrásból tájékozódjon, aztán majd eldönti mit kezd az egésszel ... én így látom :)

--

még valami, a télapós hülyéskedés, és a jt féle destruktív, életellenes tanítás nem említhető egy lapon

sok katolikus beütéssel nevelkedett gyerek hitetlen lesz, jót röhög az egészen, nem sok hatással van rá a gyerekkori vallásos nevelés

ellenben jtként felnövő gyerekek jó része egy életen át cipeli azt a nyomort, amit szerető szülei átadtak neki

oké, te laza szülő voltál, kiiktattad a gázos dolgokat, hogy ne feküdje meg a gyerek gyomrát, de te egy kirívó példa vagy, nem csak azért mert háváj mintás ingben is tudsz pózolni :P hanem érted, ne indulj ki magadból

az átlag jt korrektül megnyomorítja a gyereke életét

szerintem

Oswald Spengler 2013.12.10. 18:16:47

@reboot: "az átlag jt korrektül megnyomorítja a gyereke életét"
Az átlag igen. Többet mondok, a JT-k döntő többsége óriási válságban van ezen a téren. Amiikor felébredsz, akkor kezdesz beszélni a körülötted lévőknek a kérdéseidről, aggodalmaidról. Akkor talán majd fogsz tudni segíteni a gyerekeidnek is.

Rovarölő 2013.12.11. 17:06:56

@reboot: Jó van pajtás, ne bosszankodjál!
Én magamról és a családomról írtam, azért is mondtam, hogy csak félig vicces a dolog, amivel beingereltelek.
Én valahogy végig ráéreztem a hülyeségekre ösztönösen és kezdettől fogva szelektáltam. Ami nem ment le a torkomon, azt másnak sem erőltettem, nem a gyerekeknek.
Egyébként én már hiszek a télapóban, nem régen találkoztam egy párral, tehát van!!! Hiszek a krampuszban is, tehát komoly változásokon estem át. A háváj mintás ingemre ne legyél irigy, azt nem kapod meg.
Tényleg, tegnap láttam, hogy berágattak, már kezdtem félni, hogy kitöréseid lesznek!
Na nyugi tesó, osszuk a trollokat, én segítek fújni őket!:D

reboot (törölt) 2013.12.11. 17:53:32

@Rovarölő: fejlődök ám, annyira nem húzom fel magam, mint tavaly, vagy az előtt

osszuk :)
süti beállítások módosítása