Nincsenek hamis tanítások vagy próféciák - Miért?
Itt egy másik érdekes tanulmány, amely megmutatja, hogy mi történhet az emberek gondolkodásával és érvelési képességével, amikor Isten megengedi, hogy tévelygésnek munkálkodása érje el őket. [94]
[94] 2 Tesszalonika 2:10,11
A Vezető Testület tudja, hogy Jézus sohasem nevezett volna ki egy hűtlen vagy értelmetlen, hamis tanítót vagy hamis prófétát minden "földi vagyona" fölé. [95]
[95] Máté 24:47
És ezért annak érdekében, hogy fenntartsák a hazugságot, amely szerint "a Társulat Isten szervezete" (amelyről azt hiszik, hogy az igazság), valamit tenniük kellett Russell és Rutherford hamisnak bizonyult tanításaival és próféciáival.
Azonban hogyan győzhetnek meg bárkit (ideértve önmagukat is) arról, hogy ezeknek a férfiaknak nem volt egyetlen hamis tanításuk vagy próféciájuk, amikor mégis oly sok volt nekik ezekből? A következőkben láthatjuk, hogy hogyan viszik véghez ezt a látszólag lehetetlen feladatot.
A "hamis" szó elkerülése
A "Hirdetők" könyv 750 oldala egyszerűen elkerüli a "hamis" szó használatát minden olyan dologgal kapcsolatban, amelyet a Társulat valaha is tanított, nem számít, hogy az milyen hamisnak bizonyult. A "hamis" szó helyett az ilyen tanításokra "régebbi igazságok"-ként hivatkoznak - ezáltal nem csupán elkerülve a "hamis" szót, hanem az "igazság" szót használva annak helyén. A "hamis" szót általában minden más vallás számára tartják fent, például tele olyan kifejezésekkel, mint "hamis tanítók", "hamis tanítások", "hamis próféták", "hamis próféciák" és így tehát ők a "hamis vallások". A végeredmény, hogy egyedül az Őrtorony Társulat marad végül "az egyetlen igaz vallás". Jehova Tanúit olyannyira kondicionálja a szervezet érvelése ebben a témában, hogy ők "új igazságok"-at várnak ("új igazságok"-ra tekintenek előre).
Oldalsó szövegoszlop: Eltüntették a "hamis" szót, majd úgy hivatkoznak azokra a tanításokra, mint "régebbi igazságok".
A "Hirdetők" könyv szerint a Társulatnak sohasem volt egyetlen hamis tanítása vagy próféciája sem! Hogyan lehetséges ez?
52. oldal
Ahelyett, hogy negatív bizonyítékként szolgálna azt jelezve, hogy a korábbi tanításoknak hamisnak kellett lenniük, amely arra utalna, hogy a Társulat talán nem Isten szervezete, az "új igazságokra" pozitív bizonyítékként tekintenek, amely azt bizonyítja, hogy 'Isten folyamatosan finomítja az Ő szervezetét'. Ez egy másik jele annak, hogy milyen mélyen rabja mindenki annak az elgondolásnak, hogy "a Társulat Isten szervezete" és ezért olyan nehéz nekik megszabadulniuk ettől.
A "prófécia" szó eltávolítása
Szintén eltávolították a "prófécia" szót a próféciáikkal kapcsolatban, miután kiderült, hogy azok nem voltak igazak. Russell és Rutherford teljes elnöksége alatt minden dátumot/eseményt "a bibliai prófécia beteljesedéseként" hirdettek. Ez igaz minden egyes próféciára, amely valaha az Őrtorony Társulattól jött. Ezért hittek benne Jehova Tanúi. Azonban amint a próféciáik elvetették, a "prófécia" szót is szintén elvetették.
Mivel az összes a 3. fejezetben is megemlített dátumot/eseményt megváltoztatták vagy elvetették, mert azok nem következtek be/váltak igazzá/teljesedtek be, ez azt jelenti, hogy ezek végül is egyáltalán nem bibliai próféciák voltak. Ezek kizárólag Őrtorony próféciák voltak - próféciák, amelyek emberektől eredtek Jehova Isten helyett. Ez megmagyarázza, hogy miért nem teljesült be egy sem. Ha Jehovától származtak volna, akkor valóra váltak volna. Ezek a következtetések a Biblia azon egyértelmű kijelentésén alapulnak, amely leírja, hogy a hamis próféták mit tesznek...
- Mondandójukat "Jehova nevében" mutatják be
- Azonban "a szavuk nem lesz meg vagy nem teljesedik be" [96]
[96] 5 Mózes 18:20-22 Soha egyik próféciájukat sem mutatták be "az Őrtorony Társulat nevében". Ehelyett amint azt az Őrtorony 1964. június 15-i számának 365. oldalán írják, "Jehova áll mindezek mögött" (értsd a "prófétálásuk" mögött). - Lásd e fejezet 55. oldalának tetejét.
A Hirdetők könyv egynél többször is leírja, hogy Russell soha sem vállalt felelősséget egyetlen dátumért/eseményért sem, amivel előhozakodott.
Oldalsó szövegoszlop: "Bibliai próféciákként" hivatkoznak a próféciáikra, amíg rájönnek, hogy azok nem igazak. Ezután elvetik a "prófécia" szót.
Lásd az 55. oldalon lévő hosszú listát azokról a kifejezésekről, amelyeket azután használnak, hogy rájöttek: amit prófétáltak vagy tanítottak, nem volt igaz.
53. oldal
Amikor például kiderül, hogy az elmondása szerint az ő összes dátuma "[Jehova] dátumai" és Rutherford azt mondta, hogy az 1925-ös dátum "a [Jehova] szavában meghatározott ígéreteken alapul" - és hogy még a mai napig nem következett be vagy valósult meg, amit ezek az emberek oly gyakran hirdettek - úgy tűnik, hogy a Biblia megpróbálja elmondani azt, hogy ezek a férfiak hamis próféták voltak. Azonban a Vezető Testület nem fogja engedni, hogy a Biblia ezt elmondja nekik (a Tanúknak). Miért nem? Mert egy ilyen következtetés nem illik ahhoz, amit hitükként választottak; ahhoz, amiben hinniük szükséges.
Figyeld meg hogyan válaszolnak, amikor valaki megpróbál nekik rámutatni ezekre a dolgokra...
Bekeretezett rész: Néhány ellenálló azt állítja, hogy [Russell és Rutherford] hamis próféták voltak. Ezek az ellenállók azt mondják, hogy dátumokat állítottak fel, azonban semmi sem történt. [97]
[97] Őrtorony 1986. március 15.
A Vezető Testület tudja, hogy a fent említett "ellenállóknak" vagy "szemben állóknak" igazuk van. A Hirdetők könyvükből újra és újra kiderül, hogy számos "dátumot állítottak, azonban semmi sem történt". Akkor ez a tény miért nem győzi meg a Tanúkat arról, hogy Russell és Rutherford ha hamis próféták nem is, de legalább hamis tanítók voltak?
Még egyszer a válasz erre a kérdésre nem található meg a bizonyítékban. Ez abban rejlik, hogy hinniük kell abban, amiben hinni akarnak. Annak érdekében, hogy az egész életüket ne vesztegessék egy illúzió kergetésére, ezeknek az embereknek képesnek kell lenniük elhinni azt, hogy a Társulat Isten szervezete, nem számít az, hogy milyen ellentmondó bizonyítékok léteznek. Azonban tudják, hogy ezt nem hihetik el, ha Russell és Rutherford hamis tanítók/próféták voltak. És azt is tudják (még ha csak tudat alatt is), hogy ha ezek a férfiak hamis tanítók/próféták voltak, akkor ők maguk, mint napjaink Vezető Testületének tagjai, elvesztik az állásukat. Ha Russell és Rutherford nem volt része Jézus "hű és értelmes rabszolga osztályának", akkor a Vezető Testület jelenlegi tagjai sem azok.
És így annak érdekében, hogy az Őrtorony Társulat létezhessen napjainkban, ezeknek az embereknek képesnek kell lenniük megmagyarázni, amit ezek a férfiak tettek oly módon, hogy ne látszódjanak hamis tanítóknak vagy hamis prófétáknak. Ezt a fenti bekezdésben említett dolgot a korábban említett két technika használatával/segítségével érik el. Így válaszolnak a fenti "ellenállóknak"...
Oldalsó szövegoszlop: A Vezető Testület nem fogja engedni, hogy a Biblia elmondja nekik, hogy Russell és Rutherford hamis tanítók vagy hamis próféták voltak.
Kép, Őrtorony borító: Óvakodj a hamis prófétáktól!
Hogyan lehetséges, hogy egy hamis próféta figyelmeztet másokat, hogy "óvakodjanak a hamis prófétáktól", miközben nem veszi észre, hogy saját magukról beszélnek. Ez a fejezet megpróbálja megmagyarázni, hogy hogyan képesek erre.
54. oldal
Bekeretezett rész: Igen, időről időre felül kellett vizsgálni a várakozásainkat... azonban az értelmezésünk felülvizsgálatának szükségessége nem tesz minket hamis prófétákká... [Az ilyen felülvizsgálatok csupán azért voltak, mert] a várakozásaink némi kiigazítást igényeltek. [98]
[98] Amit ki kellett igazítaniuk Russell és Rutherford hamis tanításai és hamis próféciái voltak, nem csupán az ő "várakozásaik némi kiigazítást igényelve". - Lásd a 3. fejezetet.
Itt nem csupán kikerülik a "hamis" szó használatát, hanem a próféciáikat "várakozásokra", "értelmezésünkre", és "némi kiigazítást igénylő várakozásokra" változtatják. Egy másik példa: habár a Hirdetők könyv számtalanszor megemlíti, hogy A ma élő emberek közül milliók sohasem halnak meg, sohasem használja a "hamis" vagy "prófécia" szavakat ezzel kapcsolatban. Azonban az idő alatt, amíg ők ilyen dolgokat tanítottak vagy jövendöltek, olyan kifejezéseket használtak, mint például...
"az igazság"
"gazdag igazságok"
"bibliai igazságok"
"nagyszerű igazságok"
"feltárt igazságok"
"értékes igazságok"
"az igazság gyöngyszemei/ékkövei"
"feltárt igazságok"
"szentírási igazságok"
"megalapozott igazságok"
"felszabadító igazságok" [99]
[99] A jelenlegi tanításokra "jelen igazságként" szoktak hivatkozni. - Lásd a Hirdetők könyv 121. oldalát. "Új igazságokra" tekintenek előre. Úgy hivatkoznak a vallásukra, mint "Az Igazság"-ra. Szintén használták a "csalhatatlan igazság", "keresztény igazság" és "Isten igazsága" kifejezéseket is. Az egyetlen kifejezés, amelyet nem használnak, az "az Evangélium igazsága".
"tiszta nyelv/nyelvezet"
"bibliai tanítások"
"bibliai próféciák"
"szentírási hitnézetek"
"csalhatatlan prófécia"
"kivételes prófécia"
"a Teremtő ígérete"
"Jehova tanításai"
"Jehova prófétikus/profetikus szava"
"a prófécia megbízható szava"
"a Biblia igaz tanításai"
"Jehova feltárt igazságai"
Úgy erősítik meg ezeket a kifejezéseket, hogy azt mondják, Isten a felelős minden "prófétálásukért"...
Oldalsó szövegoszlop: Elkerülik a "hamis" és "próféciák" szavakat, majd azt mondják, hogy ők nem hamis próféták.
Így nevezték tanításaikat és próféciáikat az időben, amikor hirdették azokat/őket.
55. oldal
[Az Őrtorony Társulaton keresztül Jehova] páratlan léptékű és mélyreható prófétálást végez. Mindezen tevékenység nem a véletlen műve. Jehova az egyetlen, aki mindezek mögött áll. [100]
[100] Őrtorony 1964. június 15., 365. oldal
Azonban miután felismerték, hogy Jehova nem állt a mögött, amit ők "prófétáltak", megváltoztatják az elnevezést az alábbiakra...
"tévedések"
"hibák"
"túlzott lelkesedés"
"beteljesületlen remények"
"korábbi hibák"
"félreértelmezések"
"félremagyarázások"
"a mi megértésünk"
"túlzott optimizmus"
"hibás várakozások"
"remények és várakozások"
"elhamarkodott várakozások"
"túlzott várakozások"
"elkeseredett várakozások"
"tanításbeli hibák"
"befejezetlen elgondolások"
"pontatlan elgondolások"
"komoly csalódások"
"korábban dédelgetett nézetek"
"értelmezésbeli hibák"
"kiigazítást igénylő nézetek"
"egy kifejtett vélemény"
"dédelgetett tévedések"
"helytelen hitnézetek"
"régi igazságok"
"múltbéli igazságok"
"némi kiigazítást igénylő várakozások"
"olyan dolgok, amelyekről a nézőpont kiigazítása szükséges volt" [101]
[101] Ezen kifejezések nagy része elszórtan szerepel a Hirdetők könyv egészében. Az utolsó az Érveljünk az Írásokból című könyv 136. oldalán található.
Ez a helyettesítési technika lehetővé teszi számukra, hogy nyíltan megvitassák a hamisnak bizonyult próféciáikat, mint például A ma élő emberek közül milliók sohasem halnak meg, azokat is, amelyeket még óriási hirdetőtáblákon is reklámoztak, [102] hiszen az csupán "egy kifejtett vélemény" volt. [103]
[102] Hirdetők könyv 163. és 426. oldalai
[103] A "tévedéseik" elismerésére való hajlandóságukat az alázatosságuk egy jeleként mutatják be és így további bizonyítékként arra, hogy 'ez valóban Isten szervezete'. Azonban azt sohasem ismerték el, hogy ők valóban bűnös dolgot tettek. Ha teljesen őszinték akarnának lenni, akkor elismernék, hogy számtalan hamis tanítást és hamis próféciát hirdettek. Azonban ez hamis tanítóvá és hamis prófétává tenné őket, ami aztán leminősítheti őket Jézus "hű és értelmes rabszolgája" pozícióból, ami rövid időn belül véget vetne az Őrtorony vallásnak. Egészen máig képtelenek voltak arra, hogy szembenézzenek ezzel a valósággal.
Oldalsó szövegoszlop: Így nevezik a tanításaikat és próféciáikat, miután már nem hirdetik azokat. Figyeld meg a "hamis" szó hiányát.
Kép
1925 után Rutherford elnök leállította annak tanítását, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob fel lesznek támasztva 1925-ben. Ahelyett, hogy úgy hivatkozott volna e korábbi tanítására, mint ami "hamis", úgy fogalmazott, hogy ez csupán "egy kifejtett vélemény" volt.
56. oldal
Azonban amikor már vallások tanítanak olyan dolgokat, amelyről a Társulat azt mondja, hogy nem igaz, akkor egy különböző kifejezéshalmazt használnak...
"hazugságok"
"hamis történetek"
"hamis tanítók"
"hamis tanítások"
"hamis tantételek"
"hamis próféták"
"hamis próféciák"
"hamis vallási nézetek"
"hamis vallási filozófiák"
"pogány vallási gyökerekkel rendelkező tantételek"
"Isten megszégyeníti Nagy Babilon tanításait"
"Isten eltorzítása"
"undorító tanítások"
"Isten megszégyenítése"
"pogány tantételek"
"istentelen mítoszok"
Oldalsó szövegoszlop: A "hamis" szót szabadon használják, amikor más vallásokra és azok tanításaira hivatkoznak.
Ha ezek a kifejezések helyesen alkalmazhatóak olyan tanításokra, amelyek nem igazak, akkor Jézus alkalmazta volna ezeket mindazon 48 "istentelen mítoszon", amelyet a 3. fejezetben is említettünk. Mekkora az esély arra, hogy azt mondta akkor "Jól van, jó és hű rabszolga"? (Máté 25:21)
--------------------------------------------
Ez csak a 7. fejezet első fele!
A 7. fejezet teljes egészében elérhető innen:
Következő rész:
Kapcsolódó írások: Egy elgondolás rabjai (Innen minden eddig lefordított rész elérhető, illetve az egyes részek folyamatosan végiglapozhatóak a cikkek végén található linkek segítségével!)
Utolsó kommentek