Annyi mindent szeretnék neked elmondani, de mivel nem akarsz velem beszélni, vagy ha mégis beszélünk, abból heves vita alakul ki, úgy döntöttem, inkább leírom mindazt, amit nem tudok neked szóban elmondani.

Először is szeretném, ha tudnád, hogy én továbbra is szeretlek, és bár fáj, de nem haragszom rád amiatt, hogy nem akarsz velem kapcsolatot tartani. Tudom, hogy miben hiszel, hiszen én is teljes meggyőződéssel hittem azokban a tanításokban húsz éven keresztül, és azok irányították a cselekedeteimet, sőt a gondolataimat is. Tudom, miben hiszel, hiszen annyira hittem benne én is, hogy minden erőmmel azon voltam, hogy ezt a hitet neked is átadjam. Ezért teljes mértékben megértelek, de szeretném, ha te is megértenél engem. Szeretném, ha megismernéd az indítékaimat, az okait annak, hogy miért vádolom a szervezetet a tönkrement családi életünk miatt, hogy miért mondok rosszakat a társulatra. Szeretném, ha személy szerint engem értenél meg, és nem aszerint ítélnél meg, amit a társulat mond általánosságban azokról, akik elhagyják a szervezetet. Azt is megértem, hogy nagyon fájdalmas lehet számodra, hogy pont amikor benned elmélyült a társulat tanításaiba vetett hit, én éppen akkor döntöttem úgy, hogy elhagyom a szervezetet. Biztos vagyok benne, hogy ez is törést okozott benned, és tudom, hogy amúgy is egy nehéz időszakon mentél keresztül az otthoni dolgok és a költözés miatt. Egyszer már megírtam, és újra megismétlem, ha évekig megmaradsz emellett a döntésed mellett, hogy nem akarod tartani velem a kapcsolatot, akkor sem fogok rád haragudni, és bármikor úgy érzed, hogy szükséged van rám, én melletted leszek.

Nem akarom vádolni a társulatot, és nem akarok neked rosszakat mondani róla. Amit egy alkalommal mondtam neked, komolyan is gondoltam. Nem akarlak onnan „kihúzni", nem akarlak a szervezet ellen hangolni. Ha emlékszel, azt mondtam, hogy amíg megelégedettnek és boldognak érzed ott magad, addig legyél ott, de ha úgy érzed, hogy valami nincs rendben, akkor vizsgáld meg mélyebben a dolgokat. Nekem is volt olyan időszakom a szervezetben, amikor igazán boldognak éreztem magam. A hibát ott követtem el, hogy amikor elvesztettem az örömömet, akkor nem vettem észre, hogy annak valójában mi volt az oka. Most már felismertem az okot, és ezért van az, hogy ha a társulatra terelődik a beszélgetésünk, akkor viszont nem tudom megtenni, hogy ne legyek őszinte veled. Te azt mondod, hogy nem a szervezet és nem a tanításai miatt volt olyan a családunk, amilyen. Én viszont tudom, hogy igen. Az egész húsz évemet, az az alatti minden cselekedetemet és gondolkodásomat az a tanítás formálta és irányította, amit onnan kaptunk. Én komolyan vettem azokat a tanításokat, és igyekeztem betartani a tanácsokat, alkalmazni az útmutatásokat. Te azt mondod, azért nem sikerültek a dolgok, mert apád nem aszerint élt. Csakhogy a társulat azt tanítja, hogy ha a családnak csak az egyik tagja él az ő oktatásuk szerint, akkor azon Isten áldása lesz. Én már hosszú évek óta nem éreztem, hogy Isten áldása lenne az életemen, pedig igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni, aszerint, amit a kiadványokban olvastam. Te sok mindent nem tudsz, az csak egy külső kép volt a házasságunkról, amit te gyerekként, aztán fiatalként láttál. De nem láttad mindazt a fájdalmat, vívódást, ami belül, a szívemben és a lelkemben zajlott az évek során. Hogy erőmön felül próbáltam összetartani a családot, miközben próbáltam alkalmazni a szervezettől jövő útmutatásokat, és nem értettem, miért nem működik. Nem tudod, milyen fájdalmat okozott nap mint nap az érzés, hogy kudarcot vallottam, mert minden törekvésem ellenére, az imáim ellenére, a szolgálat végzése ellenére, az alkalmazott tanácsok ellenére minden egyre rosszabb és rosszabb lett. Láttam, hogy mi felé haladunk, hogy szét fog hullani a családunk, és borzasztó volt, hogy nem tudom megállítani a folyamatot, és nem értettem, hogy miért nem segít Jehova, amikor én tényleg igyekszem azt tenni, amit ő mond. Nem mondom, hogy ha nem vagyunk Jehova Tanúi, akkor jobb lett volna az életünk, hiszen ezt nem tudhatjuk. Az is lehet, hogy még rosszabb lett volna, ez is igaz. De azt is tudom, hogy sok fájdalomnak az életünkben konkrétan azok a tanítások voltak az okozói, amiket onnan kaptunk. Visszagondolva az eltelt évekre, túl sok évem ment el úgy, hogy a fájdalom uralkodott rajtam, a negativitás, a lehangoltság, a depresszió. Ha nem nyitja fel Isten a szemem, összeroppantam volna, tudom. Már az erőm végén jártam.

Ahogy írtam, nem akarok neked a szervezetről, a társulatról rosszakat mondani, ezért inkább arról szeretnék még beszélni, hogy mi van velem most, miután már több mint egy éve nem tartozom oda. Vajon mit veszítettem, vagy mit nyertem azzal, hogy elhagytam a szervezetet. Ha megnézed az életemet kívülről, azt láthatod, hogy továbbra is kaotikusak az állapotok. Hiszen albérletben lakom, a mama anyagi támogatása nélkül nem tudnám a megélhetési költségeimet sem fedezni. Apádtól egyenlőre nem tudok elválni az anyagi káosz miatt, amit létrehozott, és amit nem is tudni, mikor sikerül kitisztázni. Ezek alapján bizony szenvedhetnék, lehetnék lehangolt és depressziós, de nem vagyok. Nincs rajtam az az állandó teljesítménykényszer, ami eluralja a Tanúk életét. Nincs rajtam az a nyomás, hogy azt kell tennem, amit mások megszabnak, és úgy kell gondolkoznom, ahogy azt mások jónak látják. Szabadon dönthetek az életem felől, a cselekedeteim felől, és valóban a saját lelkiismeretem szerint, nem mások döntik el, hogy mi legyen az én lelkiismereti döntésem. Az eltelt kb. másfél évben rengeteget olvastam, a Bibliát is többször elolvastam, valamint hanganyagokat hallgattam a netről. Ezalatt az időszak alatt, ami az előző húsz évhez képest igen rövid, többet tanultam az igazi szeretetről, az elfogadásról, a megbocsátásról, mint az ezt megelőző húsz év alatt. Most kezdem megérteni, hogy milyen is valójában Isten, hogy mit jelent az, hogy „Isten szeretet". Értem, mit jelent, hogy „az igazság szabaddá tesz". Megtanultam boldognak lenni, függetlenül a külső körülményektől. Évekig hálás voltam a szervezetnek az oktatásért, amit kaptam tőle, de az eltelt hónapok alatt rájöttem, hogy az, amit ők „szellemi világosság"-nak neveznek, csak halvány árnyéka mindannak a fénynek, ismeretnek és tudásnak, ami a szervezeten kívül van. Felszabadult és boldog vagyok! Tudom, hogy van esély rá, hogy elrontom az életemet, hogy rossz döntéseket hozok, de azok a saját döntéseim lesznek. Amikor Jehova Tanúja voltam, akkor valójában csak egy döntést hoztam, azt, hogy engedelmeskedek a szervezetnek, és minden döntésemet az ő tanításuk alapján hoztam meg. Az nem vezetett boldogságra, elrontottam vele az életemet.

Sokan vannak, akik úgy élték és élik le az életüket, hogy mindvégig hűségesek a szervezethez. Hogy mennyien boldogok közülük, azt én nem tudom, de sokkal több boldogtalan Tanút ismertem, mint boldogot. Viszont sok tapasztalatot olvastam olyanoktól, akiknek a tönkrement és boldogtalan, fájdalmakkal teli élete összehasonlíthatatlanul jobb lett, miután elhagyták a szervezetet. Akinek sikerül felépülni abból a megnyomorított szellemi, lelki és érzelmi állapotból, amibe a társulat taszítja az embereket, az képes felszabadult, boldog, teljes életet élni. Természetes, hogy megpróbálok hatni rád, hogy ne maradj ott, mert én már tudom, hogy mit veszíthetsz, ha bent maradsz. Túl sokat veszítettem, és szeretnélek megóvni téged mindattól a veszteségtől és fájdalomtól, amin én keresztül mentem. Te viszont csak azt látod, mit veszíthetsz, ha kijössz. Nem tudod, miből szabadulnál ki, és nem tudod, mit nyernél vele. Nagyon nehéz megszabadulni egy olyan szervezet kötelékéből, mint a Tanúk szervezete. Pszichológiai módszerei vannak annak, hogyan lehet az embereket egy ilyen szervezethez vezetni, majd odakötni. Ne hidd, hogy csak Jehova Tanúi szervezete ilyen, nagyon sok hasonló szervezet van, nem csak vallási szervezetek, pl. politikai szervezetek is alkalmazzák ezeket a pszichológiai fogásokat. Amikor valaki benne van, a legtöbb esetben egyszerűen képtelen tisztán látni a helyzetet. Én sem láttam évekig, és mindenkit ellenségnek tekintettem, aki a szervezet ellen beszélt, hiszen „az nyilvánvalóan az ördögtől van, aki Isten szervezetéből ki akarja az embereket csalni", a Tanú gondolkodás szerint. Szóval, tudom, mire gondolsz, amikor a társulat ellen beszélek, és mit érzel. Ezért is nem akarlak onnan kihozni. Ezt erővel nem lehet. Ha Isten majd jónak látja, úgy lesz, ez nem embereken múlik.

Nekem nagyon hiányzik az a kapcsolat, ami köztünk volt. Én úgy éreztem, hogy közel állunk egymáshoz, és most tényleg fáj, hogy ez már nincs meg köztünk. Ezért mondtam, hogy inkább ne beszéljünk a szervezetről, mert ha kérdezel, nem tudom megállni, hogy válaszoljak, de te még nem vagy kész arra, hogy onnan elszakadj. Nagyon sajnálom a legutóbbi hosszas vitánkat. Én nem akarok vitatkozni. Én csak továbbra is szeretni akarlak téged, úgy ahogy vagy, akár Jehova Tanúja vagy, akár nem. Ha kétségeid vannak vagy kérdéseid, többet ne tőlem kérdezd. Az interneten mindent megtalálsz, és megvan benned minden adottság ahhoz (mivel Isten megadta), hogy ha őszinte szívvel keresel, akkor felismerd, mi az igazság, és mi nem az, mi a rágalom, és mi az igaz vád.

A fiam vagy, bármit gondolsz vagy teszel is, és ezt soha nem akarom elfelejteni, mint ahogy a társulat tanítása miatt elfelejtettem a bátyád esetében, akit szívtelenül elküldtünk a szülői házból, amikor a leginkább segítségre, szeretetre és támogatásra szorult volna. Vele talán már soha nem fogom tudni helyrehozni a kapcsolatot, nem akarom, hogy veled is ez történjen.

Azt kérem tőled, hogy ne beszéljünk a szervezetről, a tanításokról többet. Nekem te fontosabb vagy, mint az, hogy miben hiszel, és fontosabbnak tartom, hogy boldognak érezd magad, mint azt, hogy bebizonyítsam, nekem van igazam.

Szeretettel:
anya

*****

Ezt a levelet a fiamnak írtam, őszintén, szívből, szeretettel. Miután elküldtem neki emailben, felhívtam telefonon, hogy ha hazamegy, olvassa el. Azt válaszolta, minek olvassa el, úgyis csak szektás hülyeségeket írok. Mintha kést döfött volna a szívembe, elkapott a sírás, nem bírtam semmit válaszolni. Nem tudom, el fogja-e olvasni, nem tudom, hogy ha mégis elolvassa, lesz-e bármilyen pozitív hatással rá, de úgy gondoltam, ha neki nem is, talán másnak tudok vele segíteni. Hát olvassátok, kedves Tanúk, akik még a szervezetben vagytok, talán lesz köztetek, aki felismeri, milyen érzéketlenné teszi imádott szervezetetek a szíveteket, és mennyi fájdalmat okoznak azok az érzéketlen szívű emberek a családoknak, akik a szeretet Istenének szócsöveként azonosítva magukat, szeretetlenségre tanítják a híveiket.

answers