Munkahelyemen hozzászoktam ahhoz, hogy a munkaterületemet gyorsan és rövid úton megközelíthetném egy ajtón keresztül, de azt nem tudtam kinyitni, úgy gondoltam sokáig, hogy ez folyton be van zárva, úgyhogy nem is próbálkoztam vele, mentem a kijelölt hosszabb és fárasztóbb úton, nagy kerülővel. Aztán egyszer beszélgettünk erről, hogy jobb és rövidebb út is lehetne, de valaki bezárta.
Volt egy ember, aki állította, hogy járható a jobb út, de senki nem hitt neki, hiszen próbáltuk, és zárva van! Sokat vitatkoztunk erről, mire elmentünk a kollegával, hogy megnézzük, miről beszél. Ott voltunk az ajtónál. Oda mentem, nyitni akartam, de zárva volt.
Barátunk oda ment, lenyomta a kilincset és megrántotta az ajtót, miközben a lábával erősen belerúgott és láss csodát, kinyílt!
Nem volt zárva soha, csak nagyon nehezen nyílt!
Olyan voltam, mint az elefánt, megszoktam, hogy kár próbálkozni, pedig egy erőteljes mozdulat segített volna!
Hosszú ideig azt gondoltam, a vallás, amiben vagyok, az egyedüli út, a többi kapu zárva van, kár is próbálkozni, aztán egyre többen állították, hogy a kapu nincs zárva, van másik út is, de nem mertem rángatni, megrúgni, azt gondoltam, az nem illő dolog.
Most megpróbáltam én is! Belerúgtam, megütöttem, megrángattam és nekem is kinyílt! Még egy lépés és kint vagyok végre, de van még egy kis elintézni valóm!

@küzdős:
Jó hasonlat.
Illik vagy illet mindannyiunkra.
Csak azt nem tudom, hogy miért voltunk mindannyian ennyire agymosottak?
Én azt látom, hogy akik most jönnek a gyülibe, azok is ugyanolyan idióták, amilyen én is voltam.
De legalább most már én is másképp látom az egészet. Kellett pár év hozzá!
De ha őszinte akarok lenni, csak néhány hónap, ennek a blognak a tanulmányozása után.
Ez teszi fel az "i"-re a pontot.
Thank you Mr. Johnny!

@picket9: Az Istené a dicsőség.

Egy bibliai példa erre Ábrahám, a hívők atyja. Mielőtt elindult Isten vezetésére Úr városából, eltökélték, hogy mindenütt azt mondják majd, hogy Sára a húga. Később pedig több alkalommal is ez a gondolat uralta a cselekedeteit, aminek sose lett jó vége.

Ebből a tanulság világos: mikor Isten hív el minket (arra, hogy megtérjünk és vele közösségben éljünk), akkor bátran tegyük le a korábbi félelmeinket és saját ötleteinket. Ő olyan úton fog vezetni, ahol nincs már rájuk szükség. Persze ez harc, és Ábrahám is elbukott benne, de van kiút! Ábrahámnak is csak Istenben bízva sikerült, és nekünk is csak így fog menni.

"Bízz az Örökkévalóban teljes szívvel, és ne menj a saját fejed után! Minden helyzetben ismerd fel az Örökkévalót és akaratát, akkor majd ő egyengeti utadat, és vezeti lépteidet!" (Péld 3:5-6, EFO).

Érdekes ez az elefántos hasonlat, nagyon szemléletes. Igen! A neveltetésünk, a szocializációnk, mennyire meghatározó tud lenni az életünkben, s mennyire kihathat a gondolkodásmódunkra, szinte képes az egész életünkön végig kísérni.

Most a példából kiindulva felmerül bennem viccesen a mondás ellentéte, hogy szóval akkor a kiselefánt nem is könnyen felejt. Mint ahogyan mi emberek sem, a bevésődött mintákat, hiedelmeket, gondolati megközelítéseket.

Van ebben egy „rossz” hír, túl régóta tesszük ezt. A jó hír pedig az, hogy van megoldás, mivel tanult folyamatokról van szó, ezért egy új gondolkodásmód kifejlesztése igenis tanulható.

Saját tapasztalatomból azt mondhatom, hogy ez azért nem annyira könnyű, sokszor kapom magam azon, hogy hoppá most is visszaköszönt még a régi beidegződés. De, legalább most már észreveszem.

@picket9:

Kedves picket9!

Idióták? Kár ilyen erős kifejezéssel illetni magad és másokat. Akkor valamiért, olyan szellemi szükségben érzelmi állapotban voltál, hogy ez a hitrendszer magával sodort. Egyszerűbb ezt elfogadni mint ostorozni magunkat a múlt miatt, hogy miért nem láttam, vettem észre, stb…Akkor ez egy ilyen állapot, helyzet volt. Változunk.

A magam részéről, többször megkérdeztem már magamtól, hogy akkor a múltamban minden hazugság volt? Nem, nem volt az! Ami akkor és ott hitből volt és szívből volt úgy volt jó. Az akkori állapotomban ezt éreztem igaznak. Azóta új „igazságok” íródtak, ennyi.

Sokszor elgondolkoztam azon mostanában, hogy mi a hasonlóság, amikor tanú voltam és prédikáltam és nem találtam halló fülekre, és most amikor a tanúknak finom célozgatok, hogy lehet nem látnak minden úgy ahogy van. Nos, a hasonlóság az: ÉRTHETETLENSÉG. Hiszen anno nem értettem, hogy miért nem értik, hogy egy örökélet lehetősége van kínálva nekik, és egy vállrándítással elintézik, s a tanúk úgy szint „süketek” a számukra érdektelen infóra.

S mi volt a megoldás anno, és most is? Az ELFOGADÁS. Bár a múltban, ebben ezért rejlett némi gőg, oké, jól van nem kell nektek az igazság, majd megkapjátok a jutalmatokat. Ma inkább szánalmat érzek, azok iránt akik nem látnak vagy nem akarnak látni. De, elfogadom, hogy ők most ott tartanak az útjukon ahol…

Hiszek az Isteni kegyelemben, és abban, hogy a dolgoknak meg van a maguk oka mindig és a rendelet ideje is.

@Consuelo: Kedves Consuelo.........mint rendesen, most is csak egyetérteni tudok veled........

@Consuelo:
Köszönöm, egyetértek.
Ahogy írtad "dolgoknak meg van a maguk oka", ezt elemezve, még is azt érzem, hogy be tudtak csapni.
De elfogadom, ez csak az én utam, én fogadtam el.

Azért hibáztatom inkább magam, mert a másik ok, pedig az, hogy inkább hibáztatok mást, aki pedig: "És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből".

Szóval a tanítót , a bölcs szolgát, és ez is csak feszültséget szül bennem.
De majd Isten eldönti.
Mi csak a saját láncainkat téphetjük le.
Másokat esetleg csak figyelmeztethetünk a láncaikra.
Szia,

@infaustus:
Nagyon jó gondolat, tetszik az észrevétel.
Számomra a tanulság Ábrahám történetéből, hogy Isten szabályait , az élet törvényeit nem lehet kikerülni,
mindegy, hogy kik is vagyunk, vagy kinek gondoljuk magunkat.
Mélyen magába kell néznie mindenkinek, és én itt érzem a "bölcs" szolga felelősségét, és a vének a vezetők felelősségét, akik a Biblia szerint is "súlyosabb" ítéletben részesülnek.
Hiába van a magabiztosságuk, Istent nem lehet megcsúfolni.

Az biztos, hogy Isten előtt nem léteznek azok a korlátaink, amelyeket mi magunk tartunk mesterségesen életben - magunkban. Saulból Pál lett, pedig nem éppen ezen az úton indult el. Amikor Isten a kezébe veszi a dolgokat, a megszokott korlátok szertefoszlanak. Valahogy egészen másként gyúrja a tésztát. Nem hogy nem egy legyet üt egy csapásra egy-egy megoldásával, de ezret, sőt még annál is többet.
Rengeteg korlátot cipelek magamban. Nagyon jó ez a cikk. Gondolkodni fogok, vajon hány esetben tudok párhuzamot vonni.
És ugyanígy, az aktív tanúk is, mind a maguk ásta verembe estek bele, akarom mondani a maguk korlátainak a rabjai.
Isten tudja mitől függ, hogy a végén valaki le tudja e győzni önmagát. Krisztus azt mondta, hogy aki meg akarja menteni az életét, az elveszíti. De vajon hogyan tudnám elveszíteni az életem Krisztusért és az evangéliumért, ha a korlátaim nem engedik, hogy megtegyem? Fontos ezen gondolkodni.

@picket9: Csak akkor felelos valaki, ha tudatosan cselekszik a Szent Szellem ellen.

Mivel az ortorony szervezet Vezeto Testuletétol árad a hazugság, nem a vének és jehova tanúi találták
ki azokat, ezért a teljes feleloség elsosorban a Vezeto Testuletet illeti.

Ez természetesen csak a tanítással kapcsolatban igaz.

Abban az esetben, ha a vének nem az ortorony szervezet tanításához való ragaszkodás által vétkeznek, hanem becstelenul viselkednek hivotársaikkal, az már bizony saját feleloséguk.
De nem halálos bun,amelybol ne lenne megtérés és bunbocsánat.

Pál apostol a gyilkosság bunében is részes volt,
mégis az Úr megbocsátott neki, mert tudatlanságában cselekedett.

Sem a tanúkat, sem a véneket nem terheli a hamis prófétálás bune, hisz az nem toluk ered, hanem a Vezeto Testulettol.

Mivel az ortorony szervezetben soha sem nyerték el a Szent Szellemet, így a Szent Szellem ellen való bun sem terheli oket,
hála az Úrnak.A vének ugyanojan megtévesztett
áldozatok, mint a tobbi jehova tanú.

Ezzel szemben a Vezeto Testulet a szándékos megtéveszto, akik tudatosan vezetik félre a tanúkat és a véneket is egyaránt.

@Johnny Joker: Látom testvérem, hogy amióta kiszabadított az Úr az Ortorony bálványszervezetbol,
a Brooklyni sátánpapok karmai alól , egyre jobban novekszik az Igaz Istenben való hited?

Ugye ezt akkor még te sem gondoltad volna?

@picket9:
Kedves Picket9!

Az önmagunk hibáztatása ugyanúgy része a társulat személyiségromboló stratégiájának, mint a mások hibáztatása.

Őszintén remélem, hogy sikerül majd egyszer eltépned a láncaidat. Bízom benne, hogy megvan benned az ehhez szükséges erő, mint ahogy mindannyiunkban. Csak élni kell vele.

Engedj meg egy gondolatsort ezzel kapcsolatban:

Az egyik hozzászóló azt írja: "Csak akkor felelos valaki, ha tudatosan cselekszik a Szent Szellem ellen."
Ezzel szemben Keresztelő János ezt mondta azoknak, akik a bűneik vallását csupán egy vallási aktusnak tekintették:
"Mikor pedig látá, hogy a farizeusok és sadduceusok közül sokan mennek ő hozzá, hogy megkeresztelkedjenek, monda nékik: Mérges kígyóknak fajzatai! Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek?
Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket."
(Máré 3:7,8)

Egy példa: Nos, mit szólnál ahhoz, ha egy elvetemült bűnöző megölné az egyik szerettedet? Vajon úgy éreznéd, hogy meg tudsz neki bocsátani csak azért, mert az illető esetleg mentálisan beteg és nincs tudatában a tettei súlyának?

Isten előtti felelősséget nem lehet sem letenni, se másra kenni. Ha valaki nem tudatosan cselekszik, akkor majd Jézus gondoskodni fog róla, hogy tudatossá váljon a tette és akkor majd eldöntheti az illető, hogy annak az ismeretnek a fényében mit tesz a tudatlanságban elkövetett tetteivel, hogyan viszonyul hozzájuk.
A 'megtéréshez illő cselekedei" alapján részesülhet megbocsátásban vagy ítéletben. És ezt ő belül fogja érezni attól az Atyától, aki "titkon megfizet" (Máté 6:4, 6,18)

Ha valaki azt mondja, hogy nem kell a tetteinkért (akár tudatos, akár tudattalan) felelősséget vállalnunk, az egyúttal azt is kijelenti, hogy Jézust be lehet vonni egy olyan játszmába, amelyben emberek életét teszik tönkre és az elkövetők majd "feloldozásban" részesülhetnek automatikusan csupán azon az alapon, mert ők Jézus nevét kiejtik, jóllehet semmit nem tettek annak érdekében, hogy az okozott károkat helyrehozzák.

Igen, ha valaki a saját felelősségének tudatosulási folyamatának ellenáll és ha mégis felismerte volna valahogy, de akkor meg kifogásokat keres a viselkedésére (ilyen kifogás az, hogy pl a társulatot hibáztatja....nos ezt már Nürnbergben sem fogadták el), vagy bűnbakokat keres, akkor az komolyan megkérdőjelezhető, hogy az isteni szellem mi módon működik annak a személynek az életében.

Jehova Tanúi súlyos agymosott állapotban követték el tetteiket olyanok ellen, akik védtelenek voltak a gyülekezeten belül. Ennek nyilván megvannak a maguk okai mindkét részről. Ilyen és ehhez hasonló csoportok léteznek más területeken is, úgy nevezik őket, hogy maffia. A JT-ivel azonban az abaj, hogy ők mindezt Isten és Jézus nevében teszik, ami különösen súlyossá teszi a helyzetüket és nem azért, mert rosszabbak, mint mások, hanem azért, mert semmivel sem mások. Ezáltal hamis képet közvetítenek Jézusról, akire állandóan utalgatnak, hogy Őt követik.

Ezért fontos, hogy a JT múlttal rendelkezők rendezzék személyesen is a kapcsolatukat Jézussal és ez nem megy anélkül, hogy az illető "mélyen magába ne nézne".

@karalabe4:
Köszi, egyetértek.
Ezt gondolom, érzem én is, és te szépen kifejtetted, felfűzted a gondolatsort.