EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Olvasóink küldték 62.

2012.06.27. 11:42 | Johnny Joker | 18 komment

Jehova Tanúi és a gyógyszeres kezelés

Jehova Tanúiról sok mindent lehet hallani jót s, rosszat is. Nem fogadnak el vért, sem olyan gyógyszeres készítményeket melyekben megtalálható a vörösvértest.
Mi a helyzet a gyógyszeres kezelésekkel amelyek nem igényelnek vért. Azokat vajon hogyan tekintik? Nem szeretnék demagóg lenni, de szerintetek azok a személyek akiknek konkrétan az orvosa javasolja a különböző nyugtató, hangulat javítószerek szedését vajon egy szakmunkás végzettségű vén felülbírálhatja-é, vagy sem? Mondhatja-e neki azt, hogy csökkentsd az adagot a gyógyszereidből ? Hinnél egy ilyen személynek aki soha nem vett a kezébe egy darab könyvet ami nem a társulattól származott? És Ő akarja megmondani azért vagy rosszul, mert túl sok gyógyszert szedsz és Jehova a mindenható erejével a szent szellem által, ha imádkozol segít abban, hogy elhagyd, vagy csökkentsd a gyógyszeradagot. Elgondolkoznál-e azon, hogy kinek lehet igaza a több éven át praktizált orvosnak, vagy egy villanyszerelő szakmunkásnak, postásnak, takarítónak?
Ezt gondolja egy vén erről: "Én tanulmányoztam egy skrizoféniás illetővel, aki 15-20 szem gyógyszert szedett naponta. Amikor eljöttem Bp.-ről már csak ötöt. Először nem bírta végig ülni az összejövetelt, (elvonási tünet, súlyos kockázattal is járhat ), később már igen, de néha akkor is előfordult, hogy felállt és kiment. Nyilván sok összetevője van egy ilyen esetnek, de végső soron az ő javulását vissza lehet vezetni a Bibliához. (miért???) Ennek ellenére az elvakult (miért???) orvosa rossz szemmel nézte, hogy hozzánk jár."
Akkor ezek szerint vannak csoda gyógyulások? A Tanúk azt mondják, hogy nincsenek, akkor a Biblia hasznos, ezt tudjuk, no de ennyire? Vajon az orvos mit mondott volna ennek a vénnek aki még pontosan leírni sem tudta a betegség nevét "skrizoféniás", helyesen skizofrén vagy skizofréniában szenved. A nevét nem tudja pontosan, de tanácsot ad, ami egy ilyen súlyos betegség esetén akár az illető személy életébe is kerülhet. Konzekvencia a szent szellem gyógyít, bár Jehova Tanúi szerint írás ellenes tanítás. Ellentmondások tömkelege!

Maja

Címkék: ébredjetek! olvasóim küldték élettapasztalatok

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr324614431

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jehova Tanúi és a mentális egészség 2012.07.24. 09:56:14

Jehova Tanúi és a mentális egészség Írta: Lee Marsh Gyermekként tudtam, hogy kezelésre van szükségem az átélt zaklatásaim miatt. De Jehova Tanújaként nem volt erre lehetőségem. Azt mondták nekem, hogy a szociális gondozók, a terapeuták és psz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reboot (törölt) 2012.06.27. 12:15:31

szeretem az írásaid :)

sajnos tudok olyan személyről, aki a kedélyállapot javító gyógyszereket elhagyta, mert jehova szelleme mindenre képes, ezt a véleményt néhány vén is támogatta, majd bekattant az illető, és a vének testületének másik része kiközösítette gátlástalan viselkedésért (nem szexuális természetű dolog volt)

hibáztak maikor felül bírálták az orvosokat, és hibáztak akkor is amikor egy beteg embertől normális viselkedést vártak el, holott gyógyszeres kezelés alatt kellett volna állnia...

a vének sok dologban egyszerűen sarlatánok, de a tanácsaik gyümölcsét te aratod le, a szervezet meg mossa a kezeit...

de persze én vagyok a mocsok, hogy ezt is le mertem írni...

ja, a slussz 'poén', hogy nem egy ilyen esetet ismerek !! SAJNOS !!

Maja vagyok 2012.06.28. 07:55:21

@reboot: Ebből engem egyszerűen a butaság döbbent meg.Honnan veszik a bátorságot, hogy ilyet mondjanak valakinek és ezt + tapasztalatként mondta, pedig ilyet vagy hasonlót a Bibliában nem láttam, persze az teljesen mindegy csak neki legyen igaza és azt hiszi a csatát megnyerte, de elfelejti, hogy a háborút elveszítette.
Mocskok vagyunk :D
Én szó szerint idéztem tőle, ha netán olvasná tudja, hogy róla írok "mert megérdemli " -

reboot (törölt) 2012.06.28. 08:10:33

@Maja210: ja, agymosott, buta emberek, ahogy írtam is a vének egy része meg szimpla sarlatán, de ezt meggyőződéssel, büszkén viseli

rosszak az alapok, rosszak a problémákra adott válaszok, és végül rossz a lelkülete jt szervezetének...

ebből, csak ezt lehet kihozni

addig, amíg szerves részét képezed, kimerültségig hajtod magad, mosolyogsz, mint agymosott, minden ébrenléti percedet ez tölti ki... addig ad egyfajta biztonságérzetet, küldetéstudatot, örömet, hogy megfeleltél istennek (szervezetnek)

de ha csak egy hajszálnyira is kinyitod a szemed, vagy félreérthetetlenül szembesülsz kínos dolgokkal, már nem is az a békés szellemi paradicsom, ami kisimítja a ráncainkat, idegeinket...

nina:) 2012.07.02. 10:15:24

@Maja210: Szia! Az én barátnőm anyósának azt tanácsolták hogy dugja el a gyógyszereit.A barátnőm a megvonási tünetek miatt újból öngyilkosságot kísérelt meg.De volt olyan is hogy annyira rosszul volt már és összecsomagolt,és bement a kórházba segítséget kérni mert érezte hogy újból megteszi ha otthon marad.
Persze jó páran megvetették érte ,meg az anyósa is és azt mondták hogy azért ment be a kórházba mert nem akar törődni a gyerekeivel.
Amiről én tudok az 8 -öngyilkossági kísérlet.
Mindennap úgy kellett felmosnia a lakást hogy térden csúszott,azt mondta az anyósa hogy a felmosófa a lusta asszonyok felmosója.
Mosni sem moshatott az autómata mosógéppel mert az le volt terítve himzett terítővel.

A gyógyszerre visszatérve, a férjem dolgozott egy vén családnál,és arról beszéltek hogy megviseli az időjárási front.
Vén tesónk rögtön mondta hogy van egy gyógyszer ami erre van ,nagyon jó,FRONTIN a neve.
Felbuzdulva hogy hátha segít ,lementem az orvoshoz,mondtam hogy mit akarok fel iratni,szó nélkül felírta.
Itthon olvasom hogy egy antidepresszáns.
Mindenkinek ajánlották,összevissza szedték,meg a XANAX-ot is.Rosszul voltak ,bekaptak egyet.
Ennyit a tájékozottságról.Úgy ajánlgatták a gyógyszereket hogy mire mit kell szedni mintha doktorok lennének!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.07.02. 10:34:59

@nina:): a Frontin és a Xanax szedése igen népszerű JT között. A fórumról az egyik JT adatlapját nézegetve láttam, hogy más fórumokon - ugyan ezzel a nevével! - illegális nyugtatókat szerez be.
Sajnos ezek a nyugtatók nem oldják meg a problémáikat, hanem elmélyítik azt.

Isten egyetlen szervezetében miért élnek tömegek - a társadalmi átlagon jóval nagyobb arányban - nyugtatókon?

nina:) 2012.07.02. 12:49:27

@Johnny Joker: Mivel ezek a szerek egyfajta közömbösséget is okoznak(tapasztaltam magamon) így talán könnyebb elviselni azt amit már amúgy nem tudnál.Érdekes hogy amíg nem jöttünk el hiába akartam többször is elhagyni a gyógyszert,mindíg rosszabb állapotba kerültem.
Most már jól vagyok,de ehhez kellett majdnem két év hogy teljesen helyrejöjjek.
Akinek meg az kell hogy gyógyszeren éljen,tiszteletben tartom.Majd egyszer csak eljön a pillanat nekik is mikor azt mondják hogy elég volt.De az is lehet hogy sosem jön el az a pillanat egyeseknek ,mert már annyira tönkre vannak,és őket nagyon sajnálom.

Maja vagyok 2012.07.02. 15:19:40

@nina:): Biztosan vannak olyan emberek akiknek szükséges szedni bizonyos nyugtatókat, mert az orvos így látja jónak és ettől azt gondolom nem kevesebbek a többi embernél a JT között arányaiban nézve több személy szedi a hangulatjavító szereket, mint általában. Nyilván ennek is oka van pl. az, hogy komplexusokat táplálnak folyamatosan az emberekbe ami meggyökeresedik bennük pl.: Armageddonkor meghal, nem felel meg Istennek amit csinál, tulajdonképpen nem is lehet megfelelni a JT által támasztott követelményeknek így marad a bűntudat, depresszió, öngyilkossági kísérlet és a reménytelenség érzése amit sokszor nyugtató, hangulatjavító szerekkel kompenzálnak. Ezekre hamar rálehet szokni és annyira eltompít sokakat, hogy az alap problémát meg sem látják azt, hogy azért boldogtalanok, mert a Jt azt sulykolja beléjük, hogy minden területen az életben meg kell felelni a Biblia követelményeinek és az egész életüket erre alapozzák a szívük mélyén sokan érzik, hogy valami nem o.k, de nem mernek lépni, mert ezek a gyógyszerek tompítanak is annak ellenére, hogy néha muszáj ezek szedése. Ezért azt gondolom, hogy senkinek nincs joga abba beleszólni mikor mit szedjen valaki, vagy ne mert előre nem látható súlyos következménye lehet.
De azt tapasztaltam, hogy sokszor egy 100 fős gyülekezetből ezt a szert amit írtál legalább 80-an szedték egyszer magamban össze is számoltam a személyeket és Ők már évek óta 10-15 éve is függők voltak sajnos.
Jehova Tanui tanításainak 90% ami ehhez hozzájárul, mert önvádra kényszeríti tagjait ami ide vezet.
Öngyilkosságot is láttam és annak kísérletét is emiatt. Jehova Tanui mind ezt a" szeretet" jegyében teszik meg, hogy tönkretesznek emberi életeket és a halál az utolsó gondolatuk nagyon sokaknak, mint kiút pedig nem ez a megoldás és nem is ez a könnyebbik út.
Olyat is láttam aki akkor hagyta abba a nyugtató szedést amikor már nem volt Tanu.
Azért ez nem véletlen.Megszűnt az életében a megfelelési kényszer amit támasztanak a JT, tehát összefüggés biztos van egyes esetekben.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.07.02. 15:24:25

@Maja210: Kicsit pontosítanék, ha nem haragszol:
"...azért boldogtalanok, mert a Jt azt sulykolja beléjük, hogy minden területen az életben meg kell felelni >>az Őrtorony Társulat bibliaértelmezésének és követelményeinek<< és az egész életüket erre alapozzák..."

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.07.02. 17:03:11

@nina:): @Maja210:
Inkább úgy fogalmaznék, hogy van egy társadalmi réteg, akiknek a gyógyszerszedés egy életforma (most ilyen nyugtatókra gondolok elsősorban). Anélkül teszik ezt és ajánlgatják egymásnak, hogy fogalmuk sincs arról, mi a bajuk.
Úgy tűnik JT-i közül valahogy nagyobb számban kerülnek ki ezek közül az emberek közül, akik amúgy is túlérzékenyek a stresszre és lehet, pont ez miatt vonzódtak a tanításokhoz, hogy valamennyire megnyugvást találjanak.
(aminek sajnos pont az ellenkezője lesz igaz....)

Saját tapasztalatom azonban, hogy az orvosok csípőből ajánlják ezeket a szereket boldog-boldogtalannak, főleg a pszichiáterek, akik szerződésben állnak forgalmazó cégekkel és sokszor jutalékot kapnak a felírt gyógyszerek után.
A beteg hozzáállása, ezért sokat számít, hiszen, aki hisz a gyógyszerekben, azzal sok mindent nem lehet tenni, hiszen nem csupán a kezelés maga számít, hanem az is fontos, hogy a beteg hogyan viszonyul a kezelés módjához. Nevezetesen, aki "beteg" akar lenni, az nem fog meggyógyulni, ezért a gyógyszerekre esetleg szüksége lehet. Ha valaki meg akar gyógyulni, annak ugyanezek a gyógyszerek nem kellenek, sőt egyenesen károsak lehetnek.

Talán nem mondok újat: az orvosoknak nem áll érdekükben, hogy az ilyen "jó fogyasztók" meggyógyuljanak, ezért ez egy 22 csapdája a gyógyulnivágyónak, mert gyakorlatilag mindenki ellene lesz (hátmég, ha ráadásul JT is).

A pszichoszomatikus betegségben szenvedők legnagyobb lépése (mint mindig az első), hogy elegük van a szenvedésből, vállalják a felelősséget az állapotukért és ki akarjanak kerülni abból. Ha valaki volt már ilyen helyzetben, az tudja, hogy ez valami hihetetlen nagy elszántságot követel, amiben a hagyományos orvosi ellátás csak egészen ritka esetekben tud segíteni. Én magam is, amikor kezdtem érdeklődni a saját egészségem iránt (végre) és kezdtem kérdéseket feltenni az orvosoknak, akkor láttam, hogy nincs szükségem a gyógyszerekre és kezdtem eldobálni őket saját magamtól (és valóban nem történt semmi....sőt meggyógyultam).

Néha van az az érzésem, hogy a társulati "torokszorongatások" valójában azok érdekeit szolgálják, akik meg akarnak gyógyulni, mintha azt mondanák: "vedd már észre, hogy nem bírod tovább és csinálj már valamit!".
Sajnos sok ember még mindig előnybe részesíti a betegségből fakadó előnyöket (pl: panaszkodhat, a környezete sajnálja, gondoskodnak róla...vagyis játszhatja a kis játszmáit....), mint azt, hogy a saját életét élje. Akik a szenvedés mellett döntenek, plusz büntetésként még mások prédáivá is válnak, egészen addig, amíg nem hajlandóak a magukkal való szembenézésre.

Mint ahogy a filmben (másik acikkben) is volt. "minden hazugság végülis az igazsághoz vezet".

Toronyőrbácsi 2012.07.02. 18:36:14

@karalabe4: Na igen! A gyógyszerekkel nagyon finoman, vagy inkább sehogy? Érdemes az egészet megnézni.
www.youtube.com/watch?v=_VCc_HZytKg&feature=relmfu

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.07.02. 19:30:23

@Toronyőr:
Azért mégsem ajánlanám, hogy kikerülje valaki a szakembert, aki komoly problémával küszködik.

A kulcs talán abban van, hogy mi magunk mennyire vesszük kezünkbe a sorsunk irányítását. Ha van egy problémánk, vajon betegségnek tekintjük vagy lehetőségnek (sok betegség azért alakult ki, mert nem használunk olyan képességeket, melyeknek birtokában vagyunk).
Mennyire érdekel az állapotunk? Mitől enyhül, milyen körülmények közöt érezzük magunkat jobban/rosszabbul?
Létezik egy törvény, hogy 'ami belül, az kívül'. Vagyis ha magunk érdeklődünk a saját életünk iránt, akkor olyan orvost találunk, aki szintén így áll hozzánk, de ez fordítva is igaz.
Az orvosoknak is meg vannak a határaik: ha valaki oda megy és nem foglalkozik az egészségével, nem működik együtt, akkor ők sem tudnak sokat tenni. Más kérdés, hogy a felelősségteljes doki esetleg fel sem vállalja az ilyen beteget, ugyanis ez látszik az illetőn.

A többiek meg ebből csinálnak üzletet. De a panaszkodó, örökké elégedetlen, mindent kritizáló embereknek ez jut.

Maja vagyok 2012.07.02. 19:36:38

@karalabe4: Igen, Én is ismerek ilyet és olyan orvost is aki csípőből vágja a Xanaxot és mást, de van akinek kell a kémiai agyi funkciói adják fel a harcot nekik kell a gyógyszer, de van a másik eset amit emlitettél pszichoszomatikusként neveztél meg. A zavarok felét pszichoszomatikus panaszok teszik ki, és ezek szervekre gyakorolt hatásait orvosilag nem lehet mérni.
Általában a következő lelki eredetű közérzeti zavarok merülnek fel: megmagyarázhatatlan
félelem, alvászavar, depresszió, idegesség, tespedtség, zavartság, kimerültség, érdektelenség, szexuális örömérzet csökkenése. Igazi szervi problémák nélkül további szervi működésbeli zavarok alakulhatnak ki, például légzési-, keringési zavarok, gyors szívdobogás, ájulás, azonosíthatatlan eredetű fejfájás, hát- és gerincfájdalmak, emésztési zavarok, étkezési panaszok - hasmenés, székrekedés, hányás, testsúlyváltozás -, szexuális zavarok, bőrtünetek, és még hosszan sorolhatnánk.
Vannak akik valóban csak anélkül teszik ezt és ajánlgatják egymásnak, hogy fogalmuk sincs arról, mi a bajuk.
Úgy tűnik JT-i közül valahogy nagyobb számban kerülnek ki ezek közül az emberek közül, akik amúgy is túlérzékenyek a stresszre és lehet, pont ez miatt vonzódtak a tanításokhoz, hogy valamennyire megnyugvást találjanak.
(aminek sajnos pont az ellenkezője lesz igaz....)
Egyetértek,de láttam már olyan egészséges sportoló nagyon okos fiatalt is akiből roncs lett ehhez hozzájárultak gyógyszerek is.
Szerintem itt kategorikusan nem lehet kijelenteni semmit és nem is akarok.
A gyógyszercégek azok kaszálnak az biztos.
Az is igaz amit írtál, hogy hogy a társulati "torokszorongatások" valójában azok érdekeit szolgálják, akik meg akarnak gyógyulni, mintha azt mondanák: "vedd már észre, hogy nem bírod tovább és csinálj már valamit!".
Én ebben azt látom ,hogy mindenkire nem alkalmazható, mert nem vagyunk egyformák, de az volna szemlélet volna a legjobb,ha ,,nincs szükségem a gyógyszerekre és kezdtem eldobálni őket saját magamtól (és valóban nem történt semmi....sőt meggyógyultam),,
Bár így lenne!!!
A magunkkal való szemben nézés mit , miért teszünk, szedünk azért az nem egy egyszerű dolog főleg függősség alatt, de nem lehetetlen.
A véleményem ettől függetlenül az marad, hogy akinek valóban és nem csak hárító eszközként, hanem az agynak a kémiai nem jól működése miatt történik gyógyszer szedés (erre van vizsgálat) annak szüksége van rá és ezt csak az orvosok tudják kezelni és gyógyítani.

Maja vagyok 2012.07.02. 19:39:38

@Johnny Joker: Természetesen a társulat diktálja az irányt.

Maja vagyok 2012.07.02. 19:47:45

@Toronyőr: Nagy Úr a muszáj!
Az USA-ban már van olyan gyógyszere amit régen betiltottak. Itt Magyarországon még csak most próbálgatják, sokszor kísérleti egerek vagyunk. Bezony!!! ( orvos a családban :D ).

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.07.02. 20:11:11

@Maja210:
Teljesen igazad van Maja.

A legtöbb betegség (megmerem kockáztatni, hogy mindegyik.....) pszichoszomatikus, vagyis lelki eredetű.
Gondolom sokunknak volt már olyan tapasztalata, hogy elment az orvoshoz és amikor megkérdezte, hogy mitől van ez és ez a betegség, akkor a válasz egy "nem tudom" volt. Ettől függetlenül, nagy biztonsággal ajánlanak szereket.

Én úgy tapasztaltam, hogy a betegségek a lélekben előforduló rendellenességek fizikai leképeződései. Mint ilyet, lehet ugyan (és kell is) fizikai hatásokkal ellensúlyozni, vagyis kezelni, de ha a háttérokra nem derül fény, akkor az újra előjön, lehet ugyanott, lehet máshol.
Ezért írtam, hogy sok függ a beteg hozzáállásától, személyiségétől és céljaitól. Ha valaki megelégszik a "tüneti" kezeléssel (azért legyünk őszinték, az is jó néha), akkor annak is tudatában kell lenni, hogy attól a probléma még nem szűnik meg.

De lehet az egész kérdést egy teljesen más irányból is megközelíteni, mégpedig: miért "jó" nekem ez az állapot? Mit akar tanítani nekem? Hogyan vezet közelebb a célomhoz? Egyáltalán mi a célom? stb.
Így is meg lehet gyógyulni, talán kevesebb gyógyszer és több orvos "elfogyasztásával". Ilyenkor persze szembesülni kell kellemetlen kérdésekkel is, ami már pl. a hitrendszeremet stb. is érint.
Erről már írtam korábban itt: eletazortoronyutan.blogspot.hu/2011/12/gyogyulas-szintjei.html
Mindenki ott kapcsolódik be a gyógyulásba, ahol a személyes tudatossági szintje tart (ugyanis máshol nem tud).

Jehova Tanúinál ez nem annyira "egészséges" dolog meggyógyulni, mert ott esetleg egy gyógyulási folyamat az egész életmód felborulásával járhat (mert az egész rendszer alapvetően megbetegítő...ezért lesz még az is beteg, akinek előtte nem volt baja, akinek meg volt, annak általában súlyosbodik az állapota....).

Mindenki számára nyitva áll a gyógyulás lehetősége, bár, ahogy írtad, különböző mértékben, hiszen nem vagyunk egyformák. Ami az egyiknél beválik, a másiknál nem. Ezért is létezik annyiféle módszer.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.02. 21:53:28

@Johnny Joker: én is ezt szedem... most mi legyen? maradhatok a blogon?

LPoti 2012.07.02. 22:27:29

@Maja210: Jt családban nőttem fel.
Ortodox, szigorú elvek szerint nevelkedtem. Világi gyerekekkel játszani sem játszhattam! Emlékszem, többször elhívtak szomszédos gyerekektől játék közben. Tulajdonképpen magányosan nőttem fel. Emlékszem arra is, hogy magányosan az udvar egy sarkában játszottam kis vasdarabokkal, miközben hallgattam az utcán játszó gyerkőcök - iskolatársak ricsaját. Az iskolai megszégyenítésekről nem is beszélve ( aminek okát nem értettem természetesen, csak mindig én voltam a más) Voltam egyedül fal mellé állítva, miközben a gyerekek boldogan szaladgáltak valami ünnepségen. És legszívesebben meghaltam volna. Ugyanez az érzés felsőbb osztályokban és felsőbb iskolában - egészen a gimnáziumig vihettem, hiszen - annak ellenére, hogy jó tanuló voltam - felsőoktatásba nem mehettem.
( Ellentétben - mint utólag mostmár tudom, de biztosan Ti is tudtok példákat - vének gyerekeivel, akik vígan főiskoláztak ).
Én küzdök a megélhetésért, ez kihat természetesen a szellemiségemre is, hiszen fáradtan járok haza és szinte semmihez nincs kedvem, nemhogy olvasni teokratikus irodalmat.

Mindennek eredménye: a gimnázium végeztével már pszichiátriára kellett járnom és már 20 éve erős antidepresszánsokon élek.
A megélhetés mindennapi komoly erőfeszítés és a mai napig alsóbbrendűnek érzem magam a munkahelyen, megteszek mindent, hogy szeressenek, mert azt a kiközösítést, ott, az iskolában, soha többé nem akarom átélni.

Akkor ez most mi? A Társulat rokkanttá tette a lelkemet és az életemet.
Sajnálom minden sorstársamat.
A dühítő, hogy Jt azt tanítják, hogy a gyermekeknek 'felnőttkorban kell választani'. Igen, persze, miközben belekényszerítik a gyerekeiket olyan helyzetekbe, amit nem értenek - nem is érthetnek még, és ezek örökre nyomot hagynak a gyermeki lélek finom szövedékén.

nina:) 2012.07.03. 11:49:57

@lpoti: nagyon sajnálom ami veled történt,de tudom hogy nem a sajnálatra van szükséged..
Az én sógornőm az nem lett JT-mert ő is gyerekkorában hasonlókat ért meg
Múltkor mesélte el nekem mikor nálunk volt hogy mikor az anyósom tanították ő minn ment keresztül.
8-10 éves volt mikor jött a tanító Tapolcáról és ő játszott a szomszéd kislánnyal.Egyszer csak anyósom megverte,kukoricára térdeltette a sarokba.A szomszéd kislány ekkor mindig úgy megijedt hogy elment haza.ez mindig akkor történt amikor tanítani jöttek.Anyósom már ekkor gyógyszerek hatása alatt állt,mivel a férje meghalt.Mikor már a férjem is nődögélt és játszani akartak a rokon gyerekekkel mindíg könyörögni kellett nekik.
Ha 5 -percet késtek volt hogy kiszórta a táskájukat meg a ruháikat és a testvérei mentek oda jól elrendezni hogy mit művel a gyerekeivel.
A tesók közül a húga volt csak JT.
Aztán mikor 17 volt udvarolt neki egy fiú,aztán terhes lett.Anyósom kivágta a lányát,a ruháit sem adta oda fél évig.
Senki nem volt aki megfékezze.
Sose dolgozott ,mikor a férjem felnőtt őt is uralni akarta .
30 éven keresztül HIBERNÁLT kapott.Mikor szóltam a háziorvosnak hogy nem kéne e a mamát megnézetni és gyógyszert cserélni mert furcsa dolgai vannak ,az orvos fel volt háborodva.
Mikor bevittük a kórházba a pszihiáterek azt kérdezték tőlünk hogy honnét vettünk hibernált mert ezt elmebetegeknek szokják adni.
A helyi patikából ,mondtuk.
A gyógyszert elvették tőle és mást kapott.
Most hogy már megöregedett most kezd normális lenni.

Van egy csomó kérdése a sógornőmnek hogy mi lett volna ha?
Miért kellett úgy felnőniük ahogy felnőttek?
Mekkora szerepe volt benne a vallásnak ?
Úgy gondolom hogy nagyon is sok!

Azt a sok fájdalmat amit átélt a mai napig nem tudja elfelejteni,és a férjem sem.

Kérdeztem a sógornőm 1975-ről hogy ő akkor mit hallott? Azt mondta mikor nem jött el armageddon fülüket -farkukat behúzták ,olyan csödben voltak hogy csak na!
Ő már ekkor azt mondta hogy egy nagy átverés ez az egész!
Odavolt a gyerekkoruk,a felnőtt életükre is rányomta a bélyeget a sok szenvedés amit tanu gyerekként kellett elviselniük.
süti beállítások módosítása