Kedves blog olvasók!
Nemrég találtam az oldalra, és olvasgatva a bejegyzéseket, úgy döntöttem, hogy megosztom életem meghatározó eseményeit veletek, és kiírva magamból a gondolatokat talán sikerül a régi űrt beültetnem színes virágokkal.
Családomról, rólam: Jehova Tanúja családba születtem második gyerekként egy erdélyi kisvárosba. Ez még a nyolcvanas években történt, megízlelve a kommunizmus utolsó időszakát. Családunk képezte városunk gyülekezetének régi magját, hiszen akkoriban még jóval kevesebb tagból állt a gyülekezet. Édesanyám nagyszülei is tanúk voltak, a múlt század 4. évtizede körül „ismerték meg az Igazságot”. Neki két testvére van, mindenki anyai ágról a hitben volt, ezért is volt szorosabb a kapcsolat a család azon részével. Édesapám Római Katolikus vallását hagyta el 25. évesen Jehova Igazságát megismerve. Ami közös jellemvonása szüleimnek, hogy nagyon becsületes, befolyásolható emberek. Fél éves ismerettség után kötötték össze életüket, örülve, hogy egy felekezeten belüli társra találtak. Édesanyám jó képessége ellenére nyolc osztályt járt, de nem is volt neki szüksége többre, mert a hetvenes években várták a gyülekezet többi tagjával együtt Armegeddont, és nem volt értelme tovább tanulnia. Ha szabad arra vetemednem, hogy hitük erősségét elemezzem, édesapám hűséges, lelkiismeretes Vén testvér, édesanyám pedig sodródik az árral, utólag úgy gondolom, mert nem tudná elképzelni magát máshová, hiszen annyi előítélettel van beoltva a Világgal szemben gyerekkora óta.
Szóval megérkeztem én a pár évvel idősebb nővérem mellé, hogy a család hiperaktív gyerekévé válhassak idővel. Nagyon sok emlékemet a nálunk tartott tanulmányozások, testvérekkel való összejárások, beszélgetések teszik ki. Aztán megjelenik a szégyenérzet, szorongás, hazugságok, félelmek, lelkiismeretfurdalás emlékeim síkjában. Leírok néhány dolgot, ami szerintem hozzájárult, és hozzájárulhat sok embernél, hogy később a pszichiátria küszöbét átlépje, és manipulálható emberré legyen. Nem tartom mentálisan egészségesnek, hogy gyermekeket olyan helyre vigyenek ahol sokszor szó esik pusztulásról, rossz indulatú szellemteremtményekről. Alig voltam tíz éves, és hallgattam a rádiót, a nemzetek közötti Béke és biztonság kikiáltásáról volt szó, én meg rettegtem a gondolattól, hogy mindjárt jön Armegeddon. Ez olyan mértékű félelmet ébresztett bennem, hogy sokáig visszatérő rémképem volt, hogy el fogok pusztulni. Milyen mentális provokáció vezethet oda, hogy egy kisgyerek ilyen mértékben bűnösnek érezze magát, hogy ne jutalmat érdemeljen saját maga szemében? A másik problémám amióta emlékeim vannak az Sátántól, és a démonoktól való félelem volt. Éjszakánként sokszor megébredtem, volt hogy elkezdtem sírni, mert árnyékot láttam, és ismételgettem, hogy Jehova kérlek űzd el őket, mindig azt hittem az ördög jelenik meg. Míg mások a neszt egérhez, más élőlényhez társították, én ördögöket hittem mindenhová. Most mosolygok már ezeken, de akkor nem tartottam viccesnek. Amióta csak emlékezem, valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva nem tudtam azonosulni neveltetésem ellenére sem az „Igazsággal”. Mindig szégyenkeztem, és az iskolában letagadtam milyen vallású vagyok. Nem tudom miért. Úgy jött. Utáltam a vallásórákat, mert akkor valahol bújkálnom kellett ötven percet, nem szerettem, ha megkérdezték mit kaptam Karácsonyra, szülinapra, kik a keresztszüleim, miért nem voltam a Farsangi mulatságon, hány locsolóm volt Húsvétkor stb. Nem értettem miért kell különcnek lennem, és főleg a magyarázatok nem tetszettek nekem, hogy miben érint engem az, hogy néhány ezer éve valamilyen szülinapi mulatság nem jól sült el, és ezért nekem sem lehet szülinapi tortám, de a tömbházunkban lakó gyerekek tortájából sem ehetek, mert mi Tanúk vagyunk...Vagy mert nem Karácsonykor született Jézus. Egy gyereket az érdekli, ő miért nem kap ajándékot, az ők ablakukban az utcában nem látszik a Karácsonyfa fénye, és nincs sütemény. Ezen kívül persze megvoltak a programjaink, heti háromszor „Terembe” járás. Mindig rohatunk végig az utcán, nehogy elkéssünk, azelőtt kaptam egy jó veréssorozatot, ha játékot szerettem volna választani a Gyülekezet helyett. Sőt ha tanulnom kellett, sem lehetett az kifogás. Mindegy, hogy mindig osztályelső voltam kiváló teljesítménnyel, de kellett számolnom két hetköznapi összejövetellel is a szabadidőmből. Aktív gyerekként soha nem bírtam végigülni az előadásokat, folyton mozogtam, és az utolsó fél órát úgy ültem ki csendben, hogy már előre be volt ígérve az otthoni verés „jó magaviseletemért”, és reménykedtem hátha elfelejti édesanyám, ha lapulok, mint nyúl a fűben. Közben meg hálás voltam, hogy nem én vagyok az a gyerek, akit csattogtatva, disznóölés szerű hangot kiadva rángatnak ki az előtérbe, mert nem volt képes két rövidecske órát, gyerekeknek való témát hallgatva mozdulatlanul kiülni...Hogy most ne szóljak a Kongresszusok 40 fokos melegéről...Összegezve nem sok jó emlékem maradt ebből az időszakból. Korlátozások, pofozkodás a összejöveteleken elkövetett gonosz tetteimért, és állandó aggódások, hogy mit szólnak mások, ha én valamit csinálok, valamin részt veszek, mert az nem helyes. Pl. Teadélutánon való részvétel, mert nem jó társaságba megyek, vagy kártyázás magyar kártyával, mert nem biztos, hogy helyes, tévében ha valami zene megszólalt annak helyességének gyors megítélése, és más ilyen ördögtől való dolgok elkerülése.
Volt egy időszakom, amikor összejöveteleken szóltam hozzá, demonstrálásokon vettem részt, de hamar lecsengett, mert tizen egynéhány évesen megállapítottam, hogy én nem akarok kétszínű lenni, nekem nem megy a Tanú lét, mert vannak világi játszótársaim, szeretem őket, nem látom bűnösöknek, szégyenérzet tölt el a vallási neveltetésem miatt, és nincs késztetésem arra, hogy prédikáljak, inkább szeretnék tovább tanulni, és azzal tölteni időm nagyrészét. Azt az Istent, amit ott kínáltak nekem, nem tudtam elfogadni, nem hittem el, hogy olyan, és azt várja el tőlünk, amit csak nagyon kevés ember tud teljesíteni szőrszálhasogató üzemmódban. Még néhány évig a szüleim próbáltak beterelgetni a Királyságterem ajtaján, de előfordult, hogy útközben megléptem, nem értem el oda, és inkább nem vittek, minthogy szégyenkezzenek, idegeskedjenek miattam. Ezt kihasználva a nálam idősebb nővérem, aki hasonló élményeket élt meg mint én, mögöttem lapítva ő is lemaradozott. Soha nem beszéltünk nyíltan egymás között sem az élményeinkről, csak nem akartunk arra menni. A mi elkülönülésünkből soha nem lett gyülekezeti probléma, mert nem voltunk alámerítkezve, csendesen lekoptunk, pesze azután édesapámat megfosztották egy-két tisztségétől, hogy olyan jól sikerült a felnevelésünk, de Vén maradt a mai napig.
Tizenöt évesen szabad lettem, és haladtam a kijelölt pályámon, elvégeztem az egyetemet. Tudom, hogy a szüleim büszkék rám, még ha ki is mentem a „Világba”, de édesapám titkos gondolata, hogy hátha elkezdek megint összejövetelre járni, és nem fogok elpusztulni Armegeddonkor. Ha hazamegyek meglátogatni őket, mindig kiadványokat raknak le az asztalomra, amiket el is olvasok, de természetesen csak az Ébredjetek tudományosabb jellegű cikkeit. Néha elhívnak összejövetelekre, ezeket finoman elutasítom. Soha nem fogom megmondani nekik miért, régen voltak próbálkozásaim, hogy meggyőzzem őket, de rájöttem, ha tovább piszkálom a dolgot, erősebb bennük a ragaszkodás a Társulat, Jehova iránt, és elveszítem őket teljesen. Örülhetek így is, hogy engem, és páromat teljesen elfogadnak, és nem bűnösökként bánnak velünk.
De nektek leírnám, hogy melyek azok a tényezők, amelyek elhatározásomban segítettek, segítenek. Természetesen ezek nem abban az életkorban fogalmazódtak meg bennem, amikor kiváltam onnan, hanem évek alatt. Az elején még küzdöttem néha lelkiismeretfurdalással, hogy megbántottam Jehovát, de az interneten való szörfözgetések (legutolsó csepp a poharamban ti voltatok, és kiöntöm az egész régi folyadékot, hogy tiszta pohárral, megbékélve folytassam életemet), élettapasztalatok megszilárdították régi döntésemet. Nem igazságos egy példából általánosítani, de minden kellemetlen tapasztalatom nem jut eszembe, és nincs is kedvem könyvet írni terjedelemben. Adott kiemelt szavakhoz történeteket illesztek, de találnék mindegyikhez bőven több jellemzőt is.
-
Képmutatás: mindenki báránybőrt visel a hétköznapokban. Volt rá példa, hogy az aznapi szolgálati jelentése leadása után szaladtam össze egy „tevékeny” fiatallal éjszakai szórakozóhelyen. A kismalac kismalac engedj be, nem engedlek....ló...a s...-be akkori slágerdal hangos éneklésével, példátlan tombolásával volt képe odajönni hozzám, és kaján vigyorral kérdezni tőlem, hogy eljuttattam-e édesapámnak valamit.
-
Pletyka: a nővérem többször dolgozott testvérekkel, világiakkal egyaránt, és sokszor panaszolta, hogy rosszabb testvérnőkkel dolgozni, merthogy olyan mértékben pletykálják ki a Gyülekezet tagjait, hogy már ő szégyenli magát. De a saját szememben a szálkát meglelve, édesanyám is sajnos mindig naprakészen van a gyülekezetben mindennel. Többször rászóltam, hogy nem etikus másokat osztani, közben meg azon filóztam, hogy ennyi információhoz hozzájutni sok „beszédes száj” kell legyen a kedves Vének feleségei, és más tagok között.
-
Pszichés megbetegedések, pszichózisok: szakemberekkel elbeszélgetve rákérdezés nélkül, spontán felsorolásban Jehova Tanúi vallás rizikófaktorként szerepel a pszichiátriai megbetegedések kórelőzményében. Vallási téveszmék, paranoia, depresszió, szorongás stb. Édesapám fóbiás, depressziós, szorong. Édesanyám hasonlóan. Nővérem szintén. Nagynéném szintén, nem akarom sorolni tovább. Nekem is rengeteg problémám volt, de az évek alatt megpróbáltam rendbetenni a lelkivilágomat. Ha valaki azt mondaná, hogy nem elég hűségesek, akkor az egyik ellenérvem, hogy egy Bételben évekig szolgáló Testvérnő ismerősünket nemrég mentő szállította el, mert nagyon durva jellegű vallási témájú, visualis, acusticus hallucinációi voltak vulgaritással fűszerezve....(nem tudom a végdiagnózist, de akár skizofrénia is lehet)
-
Paráznaság: Kiközösített ismerőseim 95%-át paráznasággal vádolták. Voltak köztük olyan történetek, hogy napokig a megbotránkozás érzésével maradtam. Fogyatékos, házas hűséges harmincas nő hetvenéves tatával a Gyüliből, vagy megcsalt szőke férj, akinek igencsak fekete gyermeke született stb stb.
-
Életcélok: Tíz éves lehettem, amikor egy Vén faggatott életcéljaimról, hogy milyen terveim vannak a jövőre nézve. Mondtam, hogy ügyvéd szeretnék lenni. Kedves mosollyal kérdezte, hogy valami mást nem szeretnék még? Én meg ráérezve a lényegre, mondtam, dehogynem, orvos is szeretnék lenni. Erre már elkomolyodott arccal faképnél hagyott. Érvényes, hogy soha ne azt nézd, mit mondanak, hanem, hogy ki mondja. Egy olyan ember faggatott engem, aki külföldről kapott gyülekezeti segély jórészét ellopta, lefölezte kedves családja részére.-mindezért nem történt vele semmi-
-
Lopás, adócsalás: vannak nagyon extrém, konkrét történeteim, de egyből ráismernének a szereplőkre. Sokszor durvább dolgokat csinálnak, mint a világiak. A munkás évekig dolgozik, menne nyugdíjba, aztán nem volt bejelentve a munkaügynél, a tulajdonos testvér pedig teszi az ártatlant, hogy nem tudott róla, és a KÖF elhiszi. Templom udvaráról lopni, és rajtakapnak...
-
Otthoni cigizés, ivás: borvirágos arccal, cigiszagúan járni tanulni. Akkor vállajuk fel tetteinket, de nincs értelme bort inni, vizet prédikálni.
-
Mint munkaadók sokszor kihasználóak: édesapám dolgozott néhányszor testvérekkel, de sokszor kihasználták, és ő jóhiszemmel még lelkiismeretesebben, szorgalmasabban dolgozott, mert azt hitte, hogy együttműködés van a Tanúk között. De az üzleti dolgokban is volt rá példa, hogy világi kellett figyelmeztesse, hogy egy kedves Tanú áskálódik, sunyizik a hátamögött, hogy ne tudjunk valamit megvásárolni, amire mi voltunk az első vevők.
-
Családi tapasztalat: Születése óta J.T. családtagunkat Vén férje megcsalta. A testvérnő nagyon hűséges, intelligens, csak az igazságnak élő személy volt. Elment, elmondta a véneknek, férjét kiközösítették. Rendkívül szégyennek, lelki válságnak élte meg a történetet. Azt kezdte észrevenni, hogy az utcán a testvérnők, ismerősök, elfordítják a fejüket, mintha ő is hibás lenne. Mély depresszióba esett, nem volt lelkiereje elmenni az Összejövetelekre, mert zokogásba tört ki. Senki nem kereste meg, miért nem jár, méginkább leprásként néztek rá, az ártatlan személyre. Aztán hónapokig kimaradt a gyülekezetből, közben gyakran egészségi problémái is voltak. Egy hetet kórházban feküdt, kettőt ágyhoz kötve stb. Egyszer összeszaladt az utcán egy Vénnel, aki megkérdezte, miért nem jár. Elmondta, hogy beteg volt, nem tudott, de most már egészséges, és nem is akar. Az az ember, aki az életét leélte köztük, ott voltak barátai, azt a betegágyánál csak egy kiközösített személy látogatta meg, az vette észre, hogy hiányzik.
-
Fital lány meghúrcolása: Tizenéves rokonomat az első szerelem kapcsán csókolózás, ölelkezés miatt megalázóan meghúrcolták, a világi fiúval rámenősen közölték, hogy hagyja békén a J.T. lányt. Ekkor döntött úgy, hogy elkülönül, és kiközösítették.
-
Külföldi munkák: Mindig azzal példálóztak, hogy ne legyünk anyagiasak, ne menjünk külföldre munkát vállalni. Édesapám így is tett, volt amikor nehéz anyagi helyzetben voltunk, és egyszer megvilágosodva körülnéztünk, hogy rajta kívül minden vén a Gyülekezetből megjárta már külföldöt hosszabb-rövidebb munkaperiódusra.
-
Butítás: archeológiai leletektől eltekintve az őslényekről, 6000 évnél idősebb előemberekről nem szeretnek beszélni, mindezek tabuk, elvetik mindenféle magyarázat nélkül. A társulat írta nekik a történelmet. A kulturáltságra pedig jó példa egy rádióbejátszás, utcán megállítanak embereket, hogy szoktak-e színházba járni, mire az egyikük tömör válasza: nem, mi J:T:-k vagyunk.
-
Pedofilia: kíváncsiságból megkérdeztem édesapámat, ha lenne ilyen a Gyülekezeten belül, mit tenne. Hebegett-habogott, érvelt össze-vissza, Bibliából idézgetett, egyszerűen idegesítően kitért a téma elől. Mondtam neki igencsak ingerülten, hogy engem egy kérdés érdekel csak, elmenne a rendőrségre, vagy nem. Bírói bízottság, blablabla-még mindig ott tartott. Kiszálltam a párbeszédből, mert igencsak elveszítettem az önuralmamat, és veszekedni nem szeretek. Min. 30 perc után úgy tűnt, hogy nem menne el a Rendőrségre feljelentést tenni, mert tudatalatt nem szeretne szégyent hozni a testvérekre. Persze ezt nem fogalmazta meg, csak zavartan csapongott a gondolatai között értelem nélkül.
-
Világiak kigúnyolása, mérhetetlen gőg a saját tudásukkal szemben: ezt nem kell részleteznem, gyakran halljuk a beszélgetések során, milyen lekicsinylően beszélgetnek másokról. Semmit sem tartanak tiszteletben. Volt rá példa, hogy egy buzgó testvérnő Istentiszteletre rontott be, és hangosan arra intette a teplomi tömeget, hogy el fognakpusztulni.
-
Családi kapcsolataim: ha valaki azt kérdezné milyen ember vagyok, nem tudom, legjobb ha a környezetem tart elém tükröt. Önfeláldozó, humanitárius munkát végzek, több tíz tagot számláló munkaközösségem, emberek, akikkel dolgozom vasszajelzések alapján szeretnek. Nekem ezt jelenti az Istennel való kapcsolat. Szeretni, segíteni embertársaimat, egészséges életet élni, óvni a természetet, és nem fontossági sorrendben írva, utolsó helyen, de legnagyobb hangsúlyt adva a családnak élni. (egyelőre csak párom van). Ez otthon nálunk nem valósult meg. Naponta „vesszővel” fenyítettek, korlátoztak, nem értettek meg, lelkileg sivárak voltak. A mai napig nem tudok velük felszabadultan beszélgetni, annyi korlát, fal van köztünk. Nincs anyák napi felköszöntés, szülinapi, pedig gondolok rájuk Alig tudom őket elcipelni valahová, vagy éppen fényképet készíteni, mert mit szólnak mások, ha a képen nyáron a nagy kánikulában sört isznak egy vendéglő teraszán. Testvérem egy szorongó alkat lett, nem nyílt meg soha nekem, még erről a J. T. Témáról sem tudok vele beszélni, hogy elmondjam bánatomat. Tele van bűntudattal, depresszióval. Megpróbálok élni, elfogadni, ha ritkán elszabadulok a munkahelyről haza egy hétvégére, a szombat prédikálás, és csak utána jövök én. Már elfogadtam így az életemet, és próbálom feldolgozni, legyűrni benne a vádolást, ha nem kerül bele családunk ebbe a vallási hálóba, nem itt tartanánk.(Sem mamám, sem nagynéném, sem a szüleim, sem az unokatestvérem, sem testvérem, sem ÉN)
Köszönöm, hogy lehetőségem volt elmondani azt, amit évek óta magamban kellett tartanom.
Isten veletek!
Sheylla
Utolsó kommentek