EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Két úrnak szolgálnak: úttörő- és feketemunka

2011.11.11. 11:11 | Johnny Joker | 43 komment

Jehova Tanúi között nyílt titok, hogy a döntő többségük feketemunkából [nem bejelentett állás] vagy szürkemunkából [4 órára bejelentett, valójában 8-órás munkából] keresi kenyerét.

A magyar társadalom jelentős része is erre kényszerül, azonban ez jelen esetben nem tényező, hiszen ők mind 'világiak' azaz nem JT erkölcsi normái szerint élnek, de amint láthatjuk, a tanúk többsége sem tesz így a munkaügyi törvények betartása szempontjából. Hogyan lehetséges ez?


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy kis összefoglaló:

Fekete- és szürkemunka

Fekete munka: "teljesen" illegális munkavégzés. A "munkáltató" nem jelenti be a munkavállalót a szükséges helyekre, nincs így tb, adó, a fizetést levonások nélkül kapja az alkalmazott. A fekete munka kikerülését írásban rögzített munkaszerződés biztosítja, melyben a felek megállapodnak a fizetési feltételekről, munkaidőről, munkakörről, a munkavégzés helyéről és a kötelező levonásokról.

Hallgassa meg a fekete munkáról szóló beszélgetést!

Szürke munka: "félig" legális munka. Van munkaszerződés, ekörül minden jogszerűen van elintézve, de a munkáltató a munkaszerződésedtől eltérően foglalkoztat, pl.: napi 4 órás munkaidőre jelenti be az alkalmazottat, de valójában 8 órában foglalkozatja, ugyanannyi bérért, vagy megpótolja "zsebből" a munkaszerződésben megállapított bért.

forrás: http://munkatars.kvzoo.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=91&Itemid=1

"Adócsalást követünk el, ha nem fizetjük meg az illetéket, illeték módjára fizetendő díjat, közterhet, tb-járulékot, baleseti járulékot, egészségbiztosítási járulékot, nyugdíjjárulékot, magánnyugdíjpénztári tagdíjat, egészségügyi hozzájárulást, munkaadói, munkavállalói járulékot, vállalkozói járulékot, rehabilitációs és szakképzési hozzájárulást."

"30. Melyek a „fekete munka” következményei?
A bejelentés, illetve munkaszerződés kötése nélküli munkavégzés illegálisnak számít. Ha munkaügyi ellenőrzés során fény derül ilyen munkavégzésre, akkor a munkáltatóra pénzbüntetést szabnak ki, de a „feketén” munkát vállaló álláskeresőt is az alábbi hátrányok érik:
- megvonják tőle az álláskeresési járadékot, illetőleg azon egyéb álláskeresési ellátást, amelyben részesül,
- a bejelentés nélküli munkavégzéssel nem szerez álláskeresési járadékra, illetve nyugdíjra jogosító időt, továbbá nem jogosult egészségbiztosítási ellátásra."

Kinek jó és kinek rossz ez a helyzet?

  • állam számára:

A fekete-szürke gazdaság következtében be nem folyt ÁFA és munkabér utáni adók és járulékok összege 240-470 milliárdos veszteséget tehet ki.

  • vevők számára:

Számukra előnyös az alacsonyabb árszint, viszont a szavatossági igényt nehéz érvényesíteni a számla nélkül elvégzett munkák esetében.

  • alkalmazottak számára:

A feketemunka az alkalmazottak esetében hátrányos lehet a nyugdíjjogosultság megállapításakor, a nyugdíj összegének kiszámításakor vagy betegség esetén.

  • A vállalkozók számára:

Ebben a szférában komoly gondot jelent a körbetartozás, banki hiteleknél az „kényszerűségből” alacsonyabban kimutatott forgalom, vagy a fedezet hiány miatt elmaradt fejlesztések.

A felsorolt hátrányok társadalmi-gazdasági következménye: Sérti a versenysemlegesség elvét és korlátozza a befektetői bizalmat.Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy míg nemzetgazdasági szinten a külföldi tulajdonú vállalkozások jelentős szerepet töltenek be, az építőiparban lényegesen kisebb a szerepvállalásuk.

forrás: Kutas János



Legyetek szerények!

Be kell vallani, hogy a tanúk általában becsületes, megbízható munkavégzők és főként részmunkaidős fizikai munkából és maszekolásból tarják el magukat, családjukat: takarítók, újságkihordók, postások, mérőóra-leolvasók, közmunkások, eladók és persze akad néhány "vállalkozó" testvér is, rájuk később térünk vissza. [Az értelmiségi rétegből nagyon kevesen lesznek Jehova Tanúi.] Erre vannak szocializálva, a 'szerény életvitelre', szerény anyagi javakra, tanulás helyett a teljesidejű prédikálómunkára, a karrierépítés helyett egy "elégséges" munkahelyre. Elviekben a fő cél számukra a prédikálás után a minimum (lét)szükségletek biztosítása. [Emlékszem anno miért nem volt videónk, színes kijelzőjű telefonunk, stb. - "Mert nincs rá szükségünk!" határozta meg apám.] A tanúk ugyebár arról híresek, hogy "magas erkölcsi irányadó mértékek és a Bibliai parancsok szerint élik életüket". Ezen a ponton azonban úgy tűnik, hogy többségük kompromisszumra jut a hitével kapcsolatban. Miért? 

Most Jehova Tanúi két fontos tanítását vegyük nagyító alá:

A kompromisszum

- a Bibliában JÉZUS PARANCSA szerint be kell tartanunk a felsőbb hatalmak [emberi kormányzatok] törvényeit, amíg azok nem ütköznek bibliai alapelvekbe = a kötelező adót be kell fizetniük [1] 

[1]
"Az ókorban a pénzdarabokra vert kép nem puszta dísz vagy hitelesítő szimbólum volt, hanem az uralkodó méltóságának hirdetője is. Mi sem jellemzőbb, mint hogy Suetonius szerint Tiberius császár felségárulóként büntette azt, akiről kiderült, hogy a császár képével díszített pénzdarabot illemhelyre vagy bordélyba magával vitte. Jézus kérdése arra figyelmezteti a farizeusokat, hogy aki használja ezt a pénzt, valamiképpen már urának ismeri el a császárt; akkor jár el következetesen, ha az általa elrendelt adót is megfizeti.

Az igazi "tanítás" eztán következik: "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené." Ha a pénzérme a császár képét hordozza, az ember viszont Isten képére teremtette. 

Az és kötőszó Jézus mondatában mellérendelő szerkezetbe kapcsolja a császárt és az Istent, mégsem helyezi egy szintre őket. Máshol - épp Máténál, a hegyi beszédben - olvassuk Jézusnak egy emlékezetes kijelentését: "Senki két Úrnak nem szolgálhat. Mert vagy gyűlöli az egyiket, és a másikat szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig szereti" (Mt 6,24). Nem arról van tehát szó, hogy gazdasági, világi ügyeinkben kisebbik urunk, a császár adófizetői vagyunk, belső, vallási életünk Ura pedig az Isten. Egészen Istené vagyunk, mégis szabad adót fizetnünk a császárnak, mert nem Istentől vesszük el, amivel neki adózunk. Isten nem vetélytársa a császárnak. Szabaddá tesz minket arra, hogy jó állampolgárként megfizessük az adót, de arra tanít, hogy minden ügyünket annak az alapvető, teljes odaadásnak égboltja alatt rendezzük el, amellyel neki - Teremtő Atyánknak - tartozunk."

- a keresztény családfőknek ÍRÁS SZERINTI KÖTELESSÉGÜK a családjukról való gondoskodás, az eltartásuk 

A tanúk szerint, ha betartjuk Isten parancsolatait, amire szükségünk van azt "ráadásként kapjuk meg" [ráadásként megadatik nektek]. Ha az életük legtöbb területén szigorúan betartják a Társulat törvényeit, akkor miért pont itt nem? Talán azért nem kapják meg amire szükségük van mert Isten törvényei különböznek a Társulat törvényeitől?

Tudunk olyan testvérről, aki kisegítőszolga lehetett úgy, hogy miközben a gyermekei után járó családi pótlék, segélyek és a rokkantnyugdíja mellett feketén főállásban dolgozik. Az átlagtanúk között nyílt titok, hogy a legtöbben feketén dolgoznak, egyszerűen nem vesznek róla tudomást, nem kérdezik egymást erről, elnézik egymásnak.

Egy további dolog a kaláka. A tanúk általában egymást kérik fel egyéb szakértelmet igénylő építkezési, háztáji munkákra ezzel nincs is semmi gond, de rendszeresen teszik ezt térítés ellenében!! Persze olcsóbban mint egy világi vállalkozó, de pénzért, és ez is törvénybe ütközik:

http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20081024-nem-buntetik-a-kalakaban-dolgozokat.html

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kettős mérce

Napjainkban igen nehéz megélni, és ez a helyzet egyre csak rosszabodik. A tanúk nem tartják magukat a világ részének és a "Biblia szerinti életmód"-ra buzdítják az embereket amikor prédikálnak nekik. Mégis nagy részük a munkája révén adócsaló, ami útálatos dolog Isten előtt. Az egyik dolog nem írja felül a másikat, nem dolgozhatunk feketén csak azért mert a család eltartása előrébb való dolog mint az adófizetés, ezek ugyanolyan fontos Isteni törvények! Tanításuk szerint ha megtartják a parancsolatokat, amire szükségük van Isten ráadásként adja majd meg nekik. Miért dolgoznak akkor feketén?
Tudjuk, hogy a szükség nagy úr, de akkor ne prédikálják, hogy Jehova a legnagyobb uruk!

A belső zavartság egyik okozója

Mivel a tanúk tisztában vannak ezzel a törvényszegésükkel, megpróbálják ezt ellensúlyozni valamivel. Egyszerűen nem vesznek tudomást a róla és mondjuk többet prédikálnak vagy többet szólnak hozzá az összejöveteleken. Sokak állandó bűntudatban élnek emiatt és ezért sokkal jobban és makacsabbul ragaszkodnak a szervezet maradék törvényeihez amit be tudnak tartani. A kialakuló stressz és depresszió tönkreteszi az egyéneket és a családjaikat. Érdekes módon ezt a bűnt a Társulat nem üldözi kiközösítéssel, mint például a dohányzást. A Társulatnak édes mindegy, hogy valaki feketén vagy fehéren dolgozik amíg tanú... Mindenki tud a másik törvényszegéséről, mégis talán ez az a bűn, amit a legszélesebb körben megtűrnek maguk között, sőt mivel kikerülhetetlen dolog, inkább további motivációt faragnak belőle: "Tegyél többet a szántóföldi szolgálatban és Jehova meg fogja bocsájtani neked."

 


 

kis kitérő:

A vállalkozó-testvérek

Néhány testvért a gyülekezetközi szleng "vállalkozó testvér"-nek hív. Ismertetőjelük, hogy vének vagy kisegítőszolgák, drága ékszereket viselnek, karizmatikusak, jó előadásokat tartanak, drága autóik és házaik vannak, sokat adakoznak, illetve a gyülekezetben szokatlan módon mindig jó a kedvük. Ők azok, akik közvetlen üzleti haszonszerzés céljából különféle mlm rendszerek vagy a saját vállalkozásuk rabjaként a gyülekezetben tukmálják rá a termékeiket, szolgáltatásaikat a tagokra. Erről itt is olvashatsz keveset: AVON a gyülekezetben. Itt veresegyházon mindenki tud egy olyan házaspárról, akik miután kijöttek a bételből a gyülekezetünkbe jártak. Szinte rögtön mlm-ezni kezdtek a Forever Living termékeit sózták rá a testvérekre. A legdúrvább az volt amikor egy haldokló testvér feleségével többszáz ezer forintnyi terméket vetettek meg mivel "meggyőzték" arról, hogy ettől majd jobban lesz a férje... pár hét után meghalt. Ezt az esetet mindenki ismeri nálunk. A házaspár férfitagjának neve "kísértetiesen hasonlít" egy régebbi italmárkára: OLLÉ. Igaz Sándor?

A másik durva esetet talán már ismertettem, ez szintén egy mlm beszervezősdi volt, amibe helyi kedvencünk, B+ Misike többeket - köztük édesanyámat is - belerángatott. Anyum, akkor még tanúként megdöbbenve tapasztalta [és ez után szállt ki egyből], hogy az előadás után a jelenlévő és leendő értékesítő-testvérek is felállva tapsoltak a termékbemutató gurunak. Ez vajon mennyire keresztényi magatartás?

Egy másik vállalkozótestvér [nem nálunk] konkrétan abból gazdagodott meg, hogy mivel az egyes gyülekezetek nagy része, kb. 2/3 része 60-70 éven felüli idős ember. Ez folyamatos jövedelemforráshoz juttatta, mivel a gyülekezet vele temettette el - kedvezményesen - a halottait.

A tanúk közti feketézés, a "megoldjuk okosba, olcsóbban" maszekolások száma - főként építkezéseken, felújításokon - pedig megszámlálhatatlan.


 

Várjuk személyes tapasztalataitokat, történeteiteket, véleményeteket a JT közt általános feketézésről!

Címkék: titkok ébredjetek! élettapasztalatok

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr983277546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bigpast 2011.11.11. 22:17:50

És hozzá egy Napiszöveg:
November 14., hétfő
Szerezzetek magatoknak barátokat az igazságtalan gazdagság által, hogy amikor az elfogy, befogadjanak benneteket az örök lakóhelyekre (Luk 16:9).

A más juhok többek között úgy segíthetnek Krisztus testvéreinek, hogy anyagilag támogatják a prédikálómunkát. Jézus arra buzdította a követőit, hogy szerezzenek barátokat „az igazságtalan gazdagság” által. Ez nem jelenti azt, hogy pénzért elnyerhetjük Jézus vagy Jehova barátságát. Inkább arra utal, hogy ha az anyagi javainkat a Királyság-érdekek előmozdítására használjuk, akkor nemcsak szavakkal bizonyítjuk a barátságunkat és szeretetünket, hanem „tettel és igazsággal” is (1Ján 3:16–18). Ilyen anyagi támogatást nyújtunk, amikor részt veszünk a prédikálómunkában, vagy amikor pénzt adományozunk összejöveteli helyek építésére és karbantartására, valamint a világméretű munka támogatására. Függetlenül attól, hogy mennyit tudunk adni, Jehova és Jézus kétségkívül nagyra becsüli, ha örömmel adakozunk (2Kor 9:7). w09 10/15 3:17

metanoia 2011.11.11. 23:32:57

@bigpast:

Vajon a kedves tanúk kikeresik az ajánlott B. verseket?

1.Jn. 3:16-18
2.Kor. 9:7

Ezek a B.versek tényleg a prédikáló munka támogatásáról és a Királyság termek építéséről és karbantarátáról szólnak?

1 Ján. 3,16-18.
Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért.
17. Akinek pedig van miből élnie e világon és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete? Prot.ford.
17. Egyszerű ford.
Gondoljatok meg például, hogy van egy gazdag hivõ, akinek mindene megvan. Látja a testvérét, aki SZEGÉNY, mégsem segít rajta. Mit gondoltok, Isten szeretete megmaradhat abban a gazdag testvérben? Bizony, nem!
18. Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valóságosan.

2.Kor. 9:7-9.

Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert "a jókedvű adakozót szereti az Isten".
Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.
Amint meg van írva: "Bőkezűen osztott a SZEGÉNYEKNEK, igazsága megmarad örökké."

Megerősítésül:
Jak 1,27
Ellenben az Atya-Isten azt az istentiszteletet tekinti tisztának és tökéletesnek, ha gondoskodunk az árvákról és özvegyekrõl, és tisztán tartjuk magunkat a világ gonosz hatásától. Egyszerű ford.

Mt 25,34
"Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.
Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.

bigpast 2011.11.12. 08:10:51

@metanoia: WTB szerint igen. Elég gyenge!

@ndtomas 2011.11.12. 09:59:49

A foglalkoztatással kapcsolatos bejelentési- és adófizetési kötelezettsége a munkáltatónak van, nem a munkavállalónak. A feketén foglalkoztatott Tanú áldozat, nem a felelős a törvénytelen helyzetért. A tanúknak egymás számára kalákában, alkalmilag szívességi alapon, vagyis fizetség nélküli munkája része a magyar kultúrának és a hatóság által nem adóztatott tevékenység.

A gyülekezet tagságát üzleti ügyekbe bevonni személyes haszonszerzés érdekében az a jó ízlést mellőzi, de szintén nem ütközik törvénybe. A Tanúk kiadványai folyamatosan figyelmeztetnek ezek veszélyeire, de azok megfogadása, vagy figyelmen kívül hagyása magánügy.

CsernokLaci 2011.11.12. 21:10:57

@ndtomas:
Megbocsáss, de a fekete munkával az egyén adót csal, ugyanis nem fizet utána adót, ráadásul mellette még felveszi az államtól a segélyt is. Tehát ellenszegül a törvénynek.

"Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és a mely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek.
Azért, a ki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; a kik pedig ellene támadnak, önmagoknak ítéletet szereznek." Róma 13:1-2

Milyen érdekes, hogy a tanúk mindig azzal dicsekszenek, hogy ők a letisztességesebb állampolgárok.

Amúgy nem akarok itélkezni a fekete munkát vállalók felett, mert a szügség nagy úr tud ám lenni.
Viszont hol van ilyenkor szerinted az Istenbe vetett bizalom ? Mert aki igazán hisz az Istenbe, akkor az azt is elhiszi, hogy az Isten tud tóla gondoskodni akkor is, ha ő nem vállal fekete munkát.

A helyedben nem védeném a bűnt :

"Jaj azoknak, a kik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; a kik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, s az édest keserűvé!" Ésaiás 5:20

@ndtomas 2011.11.12. 21:48:53

@CserLaci: Ha a kapott segély olyan, ami mellett nem dolgozhat, és mégis megteszi, akkor ha Tanú, ha nem, csaló. Én ezt nem védtem, mert erről nem is nyilatkoztam.

A be nem jelentett, vagy nem az előírásoknak megfelelően bejelentett munkaviszony mellett foglalkoztatott esetében a munkáltató a csaló, a foglalkoztatott áldozat.

Nem ártana más szakértői munkát beszerezni, ha ebben a témában nyilatkozol a Tanúkról. A Bibliát meg nem illik dorongra használni, főleg, ha nem olyanra alkalmazni, akire nem is vonatkozik.

CsernokLaci 2011.11.13. 08:41:47

Felfuvalkodott barátom, mi pontosan azokról az esetekről beszélunk ahol a segélyt is szedik, viszont arról már mi tehetunk, hogy írásainkat rosszindulatból folyamatosan megpróbálod kiforgatni.

bigpast 2011.11.13. 08:47:29

@CserLaci: Úgy látszik, egyszerűsített formában kell majd írni...

@ndtomas 2011.11.13. 09:07:51

@CserLaci: Tehetsz feljelentést a hatóságnál, ha zavar, ez a gyakorlat, és az egyes esetekről lezárult vizsgálatokat közzéteheted. Addig ez rágalmazás, általánosítás. Ami felfuvalkodásból fakad..

CsernokLaci 2011.11.13. 16:31:38

@ndtomas: Nem általánosítottam, nem azt mondtam, hogy minden tanú feketén dolgozik, tessék figyelmesebben olvasni. Ha pedig ez gyakorlat, akkor nincs mit bizonyítanom. Meg hát először is nem vagyok besúgó, másodszor, mint ahogy azt tudnod illene, személyiségi jogok megsértése nélkül ilyen viszgálatot nem tehetek közzé ,de valószínűleg tisztában is vagy vele, csak provokálsz .
Nekem elég bizonyíték az, ha a fekete munka vállaló személyt a kivűlállók látják a postán a segélyt felvenni, majd később egy vállakozónál dolgozni. Nem kell ezt hivatalosan papíron bizonyítani.
Mégegyszer, hátha átjön, nem akarok pálcát törni azok fölött, akik a fekete munkából élnek, viszont Te és a Társulat is azt állítjátok, hogy a tanúk törvénytisztelő emberek, mindig azzal dicsekedtek, hogy mennyire különbek vagytok a többi embernél, holott ez messze nem igaz, s ezt példák ezrei bizonyítják. Mi más ez, ha nem képmutatás ?

Persze minden tapasztalat csak szubjektív lehet, csak saját tapasztalataimra támaszkodhatok, viszont tényleg nem találkoztam még olyan tanú vállakozóval, aki ne csalt volna valamilyen módon adót.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.11.13. 16:55:29

@CserLaci:

Ha bizonyítékokat Publikálsz, akkor besúgó Vagy,és személyiség-jogokat Sértesz, ha nem Publikálsz bizonyítékokat,akkor "Rágalmazol" ,-természetesen- "felfuvalkodásból".....
Ha van sapka a fejeden az a baj, ha nincs,-akkor azért.

www.youtube.com/watch?v=be2GN8L5clg

vakulencsuk matróz 2011.11.14. 20:48:28

Kedves barátom,itt valami óriási tévedés van.Akit feketén foglalkoztatnak csak abban az esetben áldozat,ha ö maga szabályos munkaszerzödést kötött,csak a munkaadója "elfelejtette"bejelenteni.Itt nem ilyen esetekről van szó,hanem a tanúk körében igencsak elterjedt tudatos adóelkerülésről.Ez egyébbként a társadalom minden szegmensében igen elterjedt gyakorlat,csak a többség nem hírdeti magáról fennhangon,hogy az ö vallása világszerte a becsületes adómoráljáról híres...@@ndtomas:

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.01.26. 18:05:23

ismerek egy felvigyázót, aki külföldre járt feketén dolgozni. Amikor az elnöklő felvigyázó felelősségre vonta, lett egy kis szóbeli adok kapok,és szóba került a feketéző vén törlése. egyik sem volt egy túl alázatos testvér. az elnőklő amúgy vállalkozó volt. A külföldön feketén dolgozó vén, szerencséjére tudott arról, hogy az elnöklő gyakran számla nélkül dolgozik, és a védekezésében ezt is megemlitette, amin nem volt mit tagadni. úgyhogy kiegyeztek egy döntetlenben, és"boldogan, békében" szolgáltak tovább felvigyázóként.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.04.01. 17:38:38

Elmondom a problémám...egy olyan területén szolgálok az országnak ahol effektív nincs munka lehetőség;a közelmúltban felszámolták azt a céget ahol éveken át dolgoztam.-Onnantól a munkám abból állt;hogy munkát kerestem állandóan;de szinte csak falakba ütköztem .
-Ha találtam is munka lehetőséget az mindig két tűz közé állított.
-Jellemző módon a munkahely úgynevezett "szürke munka" szerződést kínált ami ugye bár abból áll,hogy a vállalkozó bejelent egy fix fizetésre;ami általában.a minibálbér és Ő ebből fizeti ki a járulékokat...jó lehet a fizetés magasabb a bejelentett összegnél.
-A kérdésem ki a fő kolompos,hogy ily módon KÉNYSZERÜL az ember munkavégzésre?
-Elképzeltem én egy szebb egy jobb állást ami kifogástalan és teljesen beleilleszkedik a teokratikus képbe,DE NEM találtam!!!-Mondom ezt úgy hogy szinte depresszióba süllyedtem az állástalanságból származó agonizálásból gyermekem eltartása és a kifizetésre váró számláim miatt...kerestem,vártam,kerestem,-Miközben azzal kellet szembenéznem,hogy egyes testvérek;azzal akartak vádaskodni,hogy nem gondoskodom a háznépemről;és hogy válogatós vagyok a munkát illetően?!-Megpróbáltam segítséget kérni életemben először egy módosabb testvértől na mondanom sem kell milyen megalázottan távoztam(Ezen a területen herótjuk van az ilyesmitől a testvéreknek inkább szerencsétlen baleknak tartanak;ha mer valaki ilyet tenni,hogy kérni mer akár kölcsön is...pedig higgyétek el nagyon mélyponton voltam.Nos nagy nehezen találtam egy multinacionális céget ami mindenben korrekt volt,örültem én és feleségem,hogy végre találtunk egy korrekt munkahelyet az a semminél jobb és egyezik az irányelvekkel miszerint..."adjuk meg a császárnak ami a császáré"...a hátul ütő csak az volt,hogy nem a szakmámban helyezkedtem el ez egy betanított droid munka volt bruttó 450ft-os órabérért.-Örültem,hogy végre van állásom a semminél több és legális is;és ami legfontosabb teokratikus!-Gond csak az első fizetésnél jelentkezett...a munkabérem alig érte el a minibál bért;ami szinte csak arra volt elegendő,hogy a számláinkat fizessük ki;alig jutott ennivalóra és ruházatra semmi.-A magas fűtésszámlák miatt;nem tudtam fizetni azokat;így mivel felhalmozódtak;a villanyunkat kikapcsolták;a gázt is kiakarták;de sikerült időben védett státuszt igényelni mint rászorulók!!!!-Sokszor nem volt pénzünk változatos ennivalóra sem.-Csak az alap;kenyér Margarin...bár tudom sokaknak csak erre telik.
-Akaratlanul is eszembe jutottak a bételben szolgáló testvéreim akik változatosabbnál változatosabb ultra egészséges dolgokat esznek miközben én a lelkiismeretemmel tusakodom milyen munkát vállaljak el,hogy enni tudjak én és a gyermekeim ;(és nem az irigység beszél belőlem hanem az igazság érzet).
Ebben az időszakban volt az a kongresszus amit sohasem felejtek el valószínűleg...az előadó a bevezetőjében a kötelességekről kezdett beszélni és egyszer csak elővett egy sárga csekket és meglebegtette a levegőben.....és ezt mondta na és mi a helyzet a számlákkal eleget teszünk ennek a kötelességünknek??!!!-Na amilyen mélyponton voltam akkor sírni tudtam volna miatta...mégis honnan jött Ő..a Marsról???-Aki ott volt emlékezhet rá.
-Ebben a helyzetben gondolom TI is feltettétek volna magatoknak kérdésként...tényleg így kellene élnem a gyermekekkel...Isten ezt akarja?-Végül is én megtettem a magamét tiszteletben tartottam az elrendezését!-De mivel nem működött a fenn leírtak szerint a dolog;egyre inkább az fogalmazódott meg bennem,hogy Változtatnom kell állást !!!
-NEM...Isten nem lehet ilyen...mi van ha csak mi emberek fújuk fel ilyen ULTRA teokratikus eszmével ezt az adózás dolgot.-Nem ő biztos figyelembe veszi a körülményeket és a lehetőségeket is!!!!!!!!
-Tehát a családom érdekében a következőket tettem mivel mivel már NEM VOLT MÁS VÁLASZTÁSOM:-Elvállaltam,egy jövedelmező állást ami "szürke munka"DE...tudok enni adni a gyermekeimnek;visszakapcsoltak minden szolgáltatást a házunkban;kezdünk lassan kilábalni az adóssághalmazból;és az életérzésem is más lett bár Görögországra még így sem telik.-Bűnösnek tartotok ezért????? -Megköveznétek ezért???
Mert szürke munkát végzek?-Ám legyen ,de én már ezt másképpen gondolom.Az élet tanított meg rá és ,ISTEN!!!-Előttem van amikor egy vén a gy.-ben évekkel ezelőtt behívott minden szolgát és megkérdezte mindenkitől,hogy dolgozik-e feketén?-Természetesen akkor még nem volt ilyen problémám,és agóniám.-Mindenesetre elgondolkoztam;vajon a feleségétől megkérdezte-e;aki napi 11 órát dolgozott saját vállalkozású fodrász szalonjában Hétfőtól Szombatig és soha senkinek nem adott egy számlát sem a munkája után?!!!! -Mindenesetre éltek mint hal a vízben;csodás nyaralások;szupi autó;szép lakás mindemellett általános úttörők is voltak...most különleges úttörők és körzetben szolgálnak!!!-A tanulság?Istent nem is érdekli annyira ez az adózás dolog:-A világ színtere megváltozott;csodák nincsenek;tennünk kell azért,hogy fenn maradjunk a vízen.
-A képmutatás sok helyen a csillagos égig szökött;mindenki másnak akar látszani mint ami! -Szürke munkát végzek;mert nincs más választásom!!! -Nem kötöm senki órára ezt a tényt;különben is a csaló nem én vagyok hanem a vállalkozó;én megkapom a kialkudott béremet;engem csak ez érdekel.-Az adó csalás bűnét Ő követi el;hogy nem jelenti be a teljes keresetet!-Nekünk nincs választásunk..avagy igen a fentieket figyelembe véve...dolgozom így;... vagy éhen halunk magányunkban!-Szerintem Isten ésszerű és figyelembe veszi a körülményeket is.Szemléltetésül...:-mondhatják nekem,hogy építsek faházat az Antarktiszon;de mindenütt csak jég található fa alig.-Nos a választás rajtam áll építek abból ami van...jégből...vagy várok amíg fa nő a jégmezőn????...Ha sokat gondolkozom addigra megfagyok:)-Ragasszátok csak rám;hogy nem adom meg a császárnak ami a császáré;...őszintén mondom nem értek egyet a fekete sem a szürke munkával;de nincs más választásom most...

answers 2012.04.01. 18:20:18

@kingdome: Kedves kingdome, szerintem az vesse rád az első követ, aki nem bűnös!
Mi évekig egyéni vállalkozók voltunk, és az adóbevallásunkat becsületesen, teljesen szabályosan készítettük el, viszont sosem volt elég pénzünk, hogy be is fizessük a bevallott adót. Ez néhány év alatt akkora adóssághoz vezetett az APEH felé, hogy végül már kijöttek, hogy foglaljanak. Megszüntettük a vállalkozást, és sikerült megegyezni részletfizetésben, de a mai napig nyögjük a következményeit anyagilag. A magyar adórendszer (szerintem) nem teszi lehetővé a becsületes adózást, legalábbis egy kisvállalkozónak.
A lelkiismerettel kapcsolatban én néhány hónapja jöttem rá, hogy Jehova Tanúi nem a saját lelkiismeretük alapján döntenek az életüket érintő dolgokban, hanem a vezető testület lelkiismerete alapján. Minden döntést az alapján hoz meg egy hűséges tanú, amit megtanult a kiadványokból, amik azonban nem a Biblia tiszta tanítását közvetítik, hanem egy maroknyi emberből álló csoport farizeusi szabályait. Amióta felnyílt a szemem, nekem ez a Biblia vers jut róluk az eszembe: " Mert õk nehéz és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállaira vetik; de õk az ujjokkal sem akarják azokat illetni." (Máté23:4)

reboot (törölt) 2012.04.01. 19:38:58

@answers:

>> Jehova Tanúi nem a saját lelkiismeretük alapján döntenek az életüket érintő dolgokban, hanem a vezető testület lelkiismerete alapján <<

milyen jó lenne, ha ezt minél több jt felismerné !!

az életük jó irányba változna szinte minden területen

az meg a legnagyobb szembeköpés, hogy a vt által felállított mércét maga a szervezet sem tudja megugrani, a vezetői meg főleg nem

reboot (törölt) 2012.04.01. 19:41:39

@kingdome:

szabad szombat napon gyógyítani?

mi a fontosabb? az ember élete, vagy a törvény? hm?

:)

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.04.01. 22:37:57

@kingdome:

Együtt érzek Veled!
A tavalyi évem az álláskeresésről szólt.
Senkinek sem kívánom.

Valamikor nem tudunk jót választani,-csak jól: a rossz,és a még rosszabb között.
Én hiszem,hogy jól Döntöttél.
Kérlek, ne Haragudj azokra,akik bírálgattak Téged.
Ők egy olyan Istent ,és kereszténységet ismernek,akit-amit az Őrtorony Társulat tanításaiból lehet megismerni. Sok sok szabály, kőkemény fegyelem, "együtt menetelés Jehova égi szekerével",és aki nem lép egyszerre,vagy megbotlik,arra lesújt
a Watchtower- törvény szigora.

A Biblia Istene,és az evangéliumi kereszténység merőben más.

>>" Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten. "<< (Jakab 2:13)

>>" Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam,
hanem a bűnösöket."<< (Máté 9:13)

>>" Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. "<< (Zsidók 4:15)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.04.02. 07:58:00

@kingdome: Nekem soha nem voltak ilyen gondjaim.17 éves korom óta egy állami cégnél dolgozom, most már 21 éve, és a keresetem olyan amiért sokan össze tennék a kezüket, pedig nincs semmi komolyabb végzettségem. Felvigyázóként rengetegszer hívtam fel a figyelmet arra, hogy Jehova Tanúinak becsületes állampolgárokként tisztességesen kell dolgozniuk, és adót fizetniük. Mind a mai napig úgy érzem, hogy ez így helyes. Azóta másodállásban vállalkozó lettem kb 5 éve, és az adózás tekintetében tiszta a lelkiismeretem. Minden esetben amikor erről beszéltem az emelvényről úgy kolompolt az agyamban mint a notre dame harangjai, hogy hány meg hány felvigyázóról tudom hogy feketén, vagy számla nélkül dolgozik. De nem azért írtam ezt le, hogy lelkiismeret furdalást keltsek benned. Reboot barátom, akit nagyon tisztelek, jól megfogalmazta a lényeget, és elhiheted hogy ő is és én is ismerjük annyira a szentírást mint a te véned, akinek a felesége fodrász volt. (egyébként nem P.V. a monogramja?) szeretnék neked néhány bibliaverset mondani azontúl amit reboot írt neked.
"szabad szombat napon gyógyítani?
mi a fontosabb? az ember élete, vagy a törvény? hm?"
lukács 18:9-14, máté 11:28-30, márk 5:25:34, lukács 6:1-11,

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.04.02. 08:17:06

@sefatias:
Azt a munkát, amit te végzel, mindig is jól megfizették, mert nagyon kemény körülmények között kell dolgozni. Ezt azért nem mindenki egészségi állapota teszi ezt lehetővé.
Ha van rendes fő állásod, akkor a másodállásban végzett vállalkozás már egyszerűbb (az adózás szempontjából).
A te példád is mutatja, hogy elméletileg 'meg lehet oldani' a becsületes munkát és adózást Mo-on, ami még korántsem jelenti, hogy ezt mindenki minden körülmények között meg is tudja tenni. Pl sokan kerültek bajba, amikor a rendszerváltáskor bezárták a bányákat és egyéb nagyvállalatokat.
Bizony előfordulhatnak olyan helyzetek bárki életében, amikor bajba kerül anyagilag és egy önmagát kereszténynek valló gyülekezetben az ítélkezés helyett inkább segíteni kellene a rászorulókon.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.04.02. 08:22:49

@kingdome: jaa és amit zsotza írt:
Én hiszem,hogy jól Döntöttél.
Kérlek, ne Haragudj azokra,akik bírálgattak Téged.
Ők egy olyan Istent ,és kereszténységet ismernek,akit-amit az Őrtorony Társulat tanításaiból lehet megismerni. Sok sok szabály, kőkemény fegyelem, "együtt menetelés Jehova égi szekerével",és aki nem lép egyszerre,vagy megbotlik,arra lesújt
Ez is megállja a helyét. az aki nem volt még a helyzetedben, az könnyen bírálgat. Az előbb a saját helyzetemet is azért irtam le, mert egem még sosem csapott meg ilyesminek a szele sem. Tehát nem tudhatom, csak sejthetem, hogy mekkora kín ez. Azok, akik ezeket a szabályokat erőltetik, mind olyanok, akiknek a lehető legkényelmesebb az életük. se gyerek, se munkahely, se prédikálás. ráérnek egész nap azon gondolkodni, hogy milyennek is kell lennie egy igaz kereszténynek aki a világban él, miközben a legtöbbjüknek már fogalma sincs arról, hogy ez micsoda megterhelésekkel jár. Hallgass a lelkiismeretedre és gondoskodj a családodról, és tanitsd meg nekik, hogy Jehova a szeretet, és nem a szabályok istene, aki átlát minden érzelmet, fájdalmat, kínt, és pontosan tudja ki, mit, miért tesz

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.04.02. 08:25:35

@karalabe4: tökéletesen igazad van!!! mondjuk a pénzemet elcserélném egy egészséges testért. két rák, egy sztrók, és egy nyolcvan éves ember csontozata. ez vagyok én. és akkor a mentális problémáimról nem is beszéltem

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.04.02. 08:34:10

@sefatias:
Na látod! Valamit valamiért. Ha az egészségre törekszik valaki először, mert úgy gondolja, hogy anélkül nem tud dolgozni, akkor nem túl sok lehetőség marad.
Ha azt a munkát végzed, ami TE vagy, akkor az egészséged sem megy tönkre és meg is tudsz élni belőle. Ehhez azonban mélyen magunkba kell nézni, hogy mit is szeretnénk elérni az életben. A JT szervezetnek nem célja segítenie ebben tagjait, mert egy ilyen ember nem használható ki rabszolgaként az ingyen-marketinghez.
Ezért inkább lecserélik őket, ha 'megkoptak', hiszen 'van még elég hal a vízben...'.

szehenza 2012.04.02. 09:45:20

én is vállalkozó (is) vagyok, és van két alkalmazottam, az egyik történetesen egy tesó. Az a furcsa az egészben, hogy mióta én kértem a kiközösítésemet azóta ugye nem köszön.(jó így dolgozni:) ) viszont simán dolgozott előtte a másik vállalkozónak, a kollegámnak feketén. Aki meg a lakásunkat festette, szintén tesó (akkor még jártam gyülekezetbe) ma persze ő sem köszön, de az eszébe sem jutott, hogy számlát kéne adnia a munkáról. Ami tetszik betartjuk, ami meg nem azt nem....

reboot (törölt) 2012.04.02. 09:49:14

@karalabe4:

az oktatáshoz való hozzáállás mögött is ez rejlik szerintem

hány és hány személyt ismerek, aki az úttörőzés kedvéért (közel a vég) szinte mindent félre dobott (nem élünk a világgal "teljesen" félreértelmezése), 'csoki és zsömle' úttörőként tengette 'boldog' életét

minek a továbbtanulás, úgyis itt a vég, minek kíméljem magam, jó lesz nekem ez az alantas munka is (én legalább alázatos vagyok), mellette tudok úttörőzni

aztán elszaladtak az évek, leromlott az egészségük, ízületi problémák, idegi kimerültség, megélhetési gondok, de furcsa mód nem nagyon látom azt, hogy boldogan mondanák, MEGÉRTE, inkább az látszik, hogy húzzák még az igát, de belefáradtak

korábban ők voltak a favoritok, kongresszusi szereplések, nagy tapsvihar.... aztán szépen elmúlt mindez

ma, ha kiraknák őket az emelvényre, hogy mond már el, mi történt veled az elmúlt 10 évben, amióta nem te vagy a favorit... ha őszinték lennének, és jó kérdéseket tennének fel nekik, akkor nyilvánvalóvá válna, hogy így élni sok keserűséggel jár, elrettentő példák lennének az emelvényen - nem is kérik őket meg erre

pedig sokan mondanák, ha még egyszer tehetném, másképp tenném

és nem azért mert az isten iránti odaadással volt a gond

így sokan közülük - bocsánat a kifejezésért - roncsok, még egy nőt, vagy egy férfit sem tudtak összeszedni, aki mellett legalább megpihenhetnének..., de sajnos pont ez kedvez a szervezetnek!!

maradt egy elszalasztott élet, a kétségek, a bánkódás, súlyos napi gondok, és az utolsó fűszál, amibe kapaszkodnak, most már biztos itt a vég..., remélem nem hiába 'szenvedtem istenért'...

biztos, hogy nem hiába szenvedtek :) de a következtetéseket le kell vonni

természetesen akinek nem inge, ne vegye magára...

szehenza 2012.04.02. 09:50:19

olvastam, a különleges előadás vázlatát. Ez érdekes számomra:
Ma Jehova a felkent szolgái által emlékezteti még az igazságosakat is, hogy elórébb
járunk az idóben, mint azt
sokan gondolnák (Ez 3:21)
Ezek a szolgák rendíthetetlenek,akárcsak egy megerósített város vasoszlopai(Jr 1:17-19)
A felkentek felovezték derekukat; engedik, hogy Isten Szava megerósítse óket arra' hogy teljesíteni tudják
a megbÍzatásukat
Hány felkent is van a vezető testületben?
én szerintem a felkentek nem igazán csinálnak semmit. nem tudom, hogy emlékeztet álltaluk Jehova...

bornagain 2012.04.02. 09:54:14

@szehenza:
Máté ev. 23
23 Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, hogy tizedet adtok a mentából, a kaporból és köménybol, de elhagyjátok azt, ami a törvényben súlyosabb: Az ítéletet, a könyörületet és a huséget. Ezeket tennetek kellene, azokat el nem hagynotok.
24 Vak vezetok! Megszuritek a szúnyogot, a tevét meg elnyelitek.
25 Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, hogy a pohár és tál külsejét megtisztítjátok, a belseje ellenben hemzseg a ragadozástól és mértéktelenségtol.
26 Vak farizeus, tisztítsd meg elobb a pohár belsejét, hogy így a külseje is tiszta legyen.

bornagain 2012.04.02. 09:55:20

@szehenza:
Nagyon hasonlítanak a leírt tények Jézus szavaiban mondottakhoz...

reboot (törölt) 2012.04.02. 10:07:42

témába vág...

mi a véleményetek a KÜLFÖLDI RENDSZÁMOS testvérekről? :)

remélem a kérdés megüti az inger küszöböt :)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.04.02. 10:14:33

@szehenza:
„Vajon az összes felkent személy kapcsolatban áll egymással szerte a világon, és így valamilyen módon részt vesz az új szellemi igazságok kinyilatkoztatásában? Nem. … egy felkentekből álló, korlátozott számú csoportnak a felelőssége, hogy képviselje a rabszolga osztályt. Ők alkotják Jehova Tanúi Vezető Testületét.” – Őrtorony 6/15/2009 p.24

[jelenleg csupán hét férfi!]

bornagain 2012.04.02. 10:22:36

@Johnny Joker: Mi a csoda! Errol meg hol írnak a Héber vagy Gorog Iratok-ban ?? :DDD

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.04.02. 15:18:32

@reboot:

Sok mindenben igazad van, bár az egyes esetek közelről különbséget mutatnak. Nem mindegy ugyanis, kinek mi volt az indítéka a teljes idejű szolgálatban. Ha valaki helyes indítékból, teljes szívvel csinált valamit, akkor azon nincs mit megbánni. Azt nem mondanám, hogy nem érintett rosszul a dolog, hogy 'elpazaroltam' az életemből annyi értékes évet, viszont akkor az volt a legjobb, amit tehettem. Mivel fizikailag rengeteg akkoriban gyógyíthatatlannak számító gonddal küszködtem, ezért számomra az úttörőzés egy olyan lehetőség volt, ami nem engedte, hogy a fájdalmaimba süppedjek. Ez az energia pont elég volt ahhoz, hogy 'kihúzzam' addig, amíg sikerrel kezeltem a betegségemet. Ezért most inkább abból a szempontból tekintek arra az időre, aminek egyébként imádtam minden percét, hogy NEKEM az úttörőzésre volt szükségem, hogy 'megőrizzem szívemet és gondolataimat a Krisztusban' (Fil4:7).
Amikor felismertem a csalást, akkor már tudtam lépni a saját érdekemben.

Ez természetesen nem igazolja a Társulat bánásmódját azokkal szemben, akiket kizsigerelnek, aztán eldobnak. De ez olyan valami, amiért nekik kell majd elszámolniuk.

Bármit csinálunk az életben, annak mindig vannak jó és rossz oldalai és a tanulságokat is le kell vonni belőlük. Ebben nem kívételek azok sem, akik a Jehova Tanúi közül kerülnek ki, csak ezt kívülállók nehezebben értik meg, mert ezek az életek nem a 'megszokott' mederbe folynak.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.04.02. 15:34:07

@sefatias:
Köszönöm megtisztelő válaszod és (válaszotok) megerősítésed...ide illő valóban az idézett írásszöveg látom érzem,hogy már helyesen döntöttem.

reboot (törölt) 2012.04.02. 17:13:16

@karalabe4:

jó, hogy így állsz hozzá, van aki a jt létet egy zarándoklatként fogja fel, ami jó volt bizonyos dolgokra egy ideig - én is ezt vallom

ha jól emlékszem itt a blogon tőled olvastam először azt, hogy látni kell a történtek 'jó oldalát' is, olyan értelemben, hogy hasznára válhat az embernek, sok mindenre rádöbbentheti, ha jól közelíti meg a dolgot önmaga megértése szempontjából

engem fiatalon etettek meg az 'igazsággal', nem voltam felkészülve sem világnézetileg, sem semmilyen szempontból arra, hogy kezelni tudjam azt a helyzetet, amikor valaki egy számodra addig teljesen ismeretlen terepre visz, és lenyűgöz a tudásával, és átnyújt egy merőben más, komplex életfelfogást

vonzó volt

aztán jöttek a feladatok, 'kiváltságok', és a végén már semmit nem láttam az egészből, csak azt, hogy az utolsó bőrt is már rég lehúzták rólam...

amelyik ló jól húz, azt kell ütni..., nem mondják..., teszik...

egy idő után az a nemes gondolat, hogy 'jó indítékból megtenni valamit' értelmét veszíti a vének és a felettük levők esetében

feladat van, amit el kell végezni, úgy ahogy meg van határozva, és határidőre!! nincs apelláta... ha mégis, akkor megzsarolnak, hogy a gyülekezet, meg a körzet, meg az egyház, meg a mittudomén kinek az érdeke, meg jehova is így meg úgy, az örök életet, meg armageddont már nem is említem...

egyszer megkérdeztem, "ez hol volt leírva? a kisbetűs részben??" elég hülyén néztek rám...

kizsákmányolhatóvá válik az, aki komolyan hisz istenben... >>hiszen érte teszed, nem?? teljes szívvel szereted, nem??<< persze ezt így nem mondják ki, csak éreztetik...

na mindegy, kicsit elkalandoztam, de az általad említett 'jó indíték' eszembe juttatott néhány dolgot

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.04.02. 17:26:34

@reboot:
Teljesen igazad van, megértem a kiábrándultságodat.
Sokféle oldalról lehet megközelíteni ezt a kérdést és nem vagyunk egyformák, ízlés (és sok egyéb) válogatja, kinek mi a 'jó'.
Azt hiszem az emberi érzéseket nem lehet és nem is kell kihagyni, letagadni ezekből a megközelítésekből...

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.04.09. 15:41:08

@bornagain:
(Lukács 12:42) . . .Az Úr pedig ezt mondta: „Ki valójában a hű sáfár, az értelmes, akit az ura kinevez majd a szolgaszemélyzete fölé, hogy mindig megadja nekik részüket az eledelből a kellő időben?
-A "szolga személyzete fölé" megfogalmazás mutatja ,hogy kettő csoportról van szó,abban az értelemben,hogy van aki kiszolgál az-az felszolgálja az eledelt a kellő időben....ugyan az a csoport azonban két kis halmaz figyelhető meg a fenti írásszövegből.-Lefordítva a földön lévő felkent maradék tagja akik közé nők is tartozhatnak;nincs lehetősége mindannyiuknak részt venni a szellemi táplálék felszolgálásában és elkészítésében.-Az első században is megfigyelhető volt ez a fajta szolgálati elválasztódás ...Ugye voltak az apostolok;akik Jeruzsálemben hoztak komoly a felkentek egész gyülekezetét érintő döntéseket.(szóval nem minden felkent)-Míg a többiek együttműködhettek;elfogadták ezeket a döntéseket melyeket a szentírás alapján hoztak.(Jó lehet ők is felkentek voltak).
-Ezt a modellt követi a mai hű és értelmes rabszolga is.
Remélem segítettem.

Nεω 2012.04.09. 16:08:50

@kingdome:

Hát... enyhén fogalmazok, amennyire csak tudok. Kérlek, ezt alaposan (mondatról mondatra) gondold szépen újra. Ha nem megy, kérj segítséget.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.04.09. 16:32:18

@Τιμόθεος:
Hát segíts mondjuk te...mond el te hogyan gondolod?

reboot (törölt) 2012.04.09. 16:58:01

@kingdome:

szerinted mi bizonyítja azt, hogy a te általad ismert csoport valóban a "hű és értelmes rabszolga"?

mit mérlegeltél, amikor elfogadtad ezt a tanítást?

te hogyan győződtél meg erről személyesen?

érdekelne a véleményed :)

Nεω 2012.04.09. 17:05:30

@kingdome:

Olvasd el a saját JW könyvedből a 142 oldal lapaljától a 143. oldal 1. bekezdésig (Vö Ésaiás 43: 10) a vége.

Ha ezt értelmezve olvasod rájöhetsz, hogy Ők maguk sem hiszik el, hogy Jézus kinevezte volna Őket 1919-ben, mert a húszas évek végéig Russel Károlyt tartották a rabszolgának.

Az is csak a 40-es években nyert végső 'letisztázást', hogy Krisztus 1914-től van jelen, ugyanis jóval 1919 után is abban hittek, hogy a királyság már korábban létrejött (lásd JW 133.oldal lábjegyzet).

Ha tudsz angolul ajánlom a következőt:

jehovatanui.blog.hu/2012/03/18/letezett_egy_elso_szazadi_vezeto_testulet

És végül, nem tudom olvastad e már R. Franz Lelkiismereti válság című könyvét, ő egy egész fejezetet szentel a témának (Vezető Testület). ha nem olvastad még (feltételezem, hogy nem), elküldöm emailben.

További olvasmány, a Vezető testület legitimitását közvetlenül érintendő:

jehovatanui.blog.hu/2012/03/10/hu_es_ertelmes_szolga_az_ortorony_tarsulat_1919_es_kinevezesenek_vizsgalata

jehovatanui.blog.hu/2011/07/04/egy_elgondolas_rabjai

jehovatanui.blog.hu/2011/11/29/ortorony_felrevezetesek_a_korai_1914_es_profeciakrol

Ha mindezek után is kétségeid vannak, hogy vajon az első századi mintára épül e fel a VT, akkor ajánlom a Gentile Times Reconsidered című könyvet.

Jó olvasást

Nεω 2012.04.09. 17:15:00

@kingdome:

jehovatanui.blog.hu/2011/07/23/3_fejezet_a_vezeto_testulet

Egy egész ide vágó sorozat Franz bácsi művéből. Isten nyugosztalja. Az egyetlen normális ember volt köztük.

Ping-Pong 2012.04.11. 21:21:36

@kingdome:
"A "szolga személyzete fölé" megfogalmazás mutatja ,hogy kettő csoportról van szó,abban az értelemben,hogy van aki kiszolgál az-az felszolgálja az eledelt a kellő időben...."

Majd egy másik posztban meg a "Nagy Babilon" bűnéül rovod fel a "papi osztályok bevezetését", és nem esik le, hogy mekkora öngólt lőttél.

Ugyanis ezzel a beidézett szöveggel lényegében a papi-laikus osztály klasszikus megkülönböztetését mondtad ki Őrtorony nyelven.

Sőt, az Őrtorony féle rabszolgaosztály-jonadábosztály megkülönböztetése sokkalta élesebb, mint a klérus és a hívek megkülönböztetése pl. a katolikusoknál. Hiszen azoknál ez az "osztály"-megkülönböztetése csak az evilági funkciók ellátására vonatkozik, a pápa is csak ugyanabba a mennybe mehet, mint egy egy egyszerű koldus; addig Őrtoronyéknál a vezető kaszt mehet csak a mennybe, a köztagság pedig egy másodosztályú pót-megváltásban reménykedhet, amennyiben lélekszakadva szolgálja a belső pártot.
süti beállítások módosítása