EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Jehova Tanúi

2011.08.11. 14:15 | Johnny Joker | 22 komment

Jehova Tanúi 

A Jehova Tanúi az a szekta, amely azt állítja magáról, hogy az ő vallásuk a leggyorsabban terjedő vallás a világon. Talán ők a legnagyobb missziunáriusok az összes többi vallási mozgalom között. Senkit nem fogadnak a soraikba, míg emberek látogatásával (otthonukban) nem folytat térítő tevékenységet.

Nevüket Ésaiás próféta könyveből (43,10: "Ti vagytok az én Tanúim, így szól az Úr") vették, ahol az Úr szót ősheberül JHVH jelölik, és ezt olvassák helytelenül Jehovának (Jahve helyett, ami annyit jelent létező).
A szektát Charles Taze Russell alapította Penszilvániában, 1879-ben. Már ifjú korában elfordult kálvinista neveltetésétől és a keleti vallásokat tanulmányozta. Már fel akart hagyni a vallásossággal, mikor Jonas Wendell tiszteletes meggyőzte őt arról az alapigazságról, hogy a Biblia Isten szava. Russell maga köré gyűjtötötte baráti köre egy részét, és a Biblia beható tanulmányozásába fogtak. Gondolataikat kezdetben az Eledel egy gondolkodó keresztény számára című lapban publikálták, melyet később az Őrtorony váltott fel. Ezek főleg a menny és pokol létének tagadását hirdették, mellyel egyetlen felekezet sem akart egyet érteni. Russell ezután, 1879-ben alapította a Sionista Őrtorony társaságot, melynek alap ideológiáját az ő írásai szolgáltatták. 1916-ban halt meg azután, hogy meg kellett élnie jövendölése bukását - 1914-ben világvége. A társaság irányítását jogi tanácsadója, Joseph Franklin Ruherford vette át, aki a szektát Jehova Tanúira keresztelte (1931), majd 1942-ig volt a vezetője. A következő vezető Nathan H. Knorr lett. Az ő ideje alatt növekedett a szekta tagjainak száma a leggyorsabban. Nagy fontosságot tulajdonított a tanulmányozásnak. New York államban egyetemet alapított a Biblia tanulmányozására és egy rádióállomást. Őt Frederick W. Franz követte, akinek elnöksége során negyed millió tag hagyta el a szektát. Ennek oka talán az újabb Armageddon jövendölése 1975-re.

Hitük alaptételei:
- ők az egyetlenek, akik Isten igazságát hirdetik; az embernek csak akkor van reménye, ha csatlakozik mindenki a mozgalomhoz,
- Isten (Jehova) valamikor a világegyetemben egyedül létezett,
- Isten alkotta Jézust is, aki egy arkangyal, de a Földön mint ember (nem istenség) élt; mikor Isten feltámasztotta, szellemként távozott a mennyekbe,
- Jézus kínhalála nem a kereszten, hanem oszlopon történt, és ez önnmagában nem biztosít senki számára örök életet; az ember számára megváltást és megbocsátást a mozgalomhoz való tartozás és kiadványainak szüntelen tanulmányozása, prédikálása jelenti,
- az összes többi egyházat és a világ vezetőit az ördög irányítja,
- a jelenlegi világrend az Armagedonnal fog véget érni, és az életben maradott kiválasztottak Jézussal fognak uralkodni ezer évig,
- Ez alatt az idő alatt nem lesz betegség, mindenhol béke honol, bőséges termés, "amit csak az ember kívánhat",
- az ezer év letelte után mindenki felkel poraiból; az a 144 000 személy, aki megüti a megkövetendő mércét a mennyekben folytathatja "életét", a többi hívő a Földön; a hitetlenek elpusztulnak,
- Isten királysága a földön 1914-ben alakult, mikor Krisztus visszatért a bárányaihoz és megkezdte azok megtisztítását; az Ördög kiűzetett a mennyekből és Isten királyságának földi tartományait megtisztítja az 1914-ben élők segítségével.
A Jehova Tanúinak legkedveltebb jelmondata, hogy aki most él a Földön talán soha nem találkozik a halállal.

 

Jehova Tanúi kultusz eredete

Míg Joseph Smith látomások segítségével fejtette meg a második visszajövetel kérdését, egy pennsylvaniai üzletember, Charles Russell keleti számmisztika felhasználásával jutott el a rejtély megoldására. Az Úr visszajövetelének célja és módja című füzetben Russell kiszámította, hogy az esemény 1874-ben következett be. Ebben az évben a "messiás" megjelenik Russellnek, és a kiválaszottak egy csoportjának. Az időpont elmúltával a szerző a dátumot negyven évvel megtoldva 1914-re módosította, hozzátéve, hogy Jézus Krisztus megjelenése "szellemi szinten", azaz láthatatlanul fog megtörténni. Russell eszkatologikus mozgalmából jött létre a száznegyvennégyezer kiválasztott szent megmenekülését hirdető Jehova Tanúi egyház, amely túlélte nemcsak az 1914-es, hanem az 1925-re és 1975-re előrejelzett világvégét is, a rengeteg egyéb hamisnak bizonyult jóslatukkal együtt. A kultusz ma több mint száz országban hirdeti rendületlenül apokaliptikus tanait, amelyeknek világszerte 6,5 millió követője van.


Jehova Tanúi tévtanításai


Sokan tanácstalanok a Jehova tanúival kapcsolatban. Arról kérdeztek minket, vajon ők is keresztények-e, vagy egy másik istent imádnak? Az alábbi cikk segít megválaszolni ezt a nagyon fontos kérdést.
A Jehova tanúi és a keresztények hite sok dologban hasonló. Azonosak az istentagadással kapcsolatos nézeteik, ugyanúgy tagadják az evolúciót és hiszik, hogy Krisztus vissza fog térni és a Sátán erőinek megsemmisítése után megalapítja királyságát a földön.

Ennek ellenére sok fontos kérdésben mégis eltérő a kereszténység és a Jehova tanúinak tanítása. Hogy elfogadható határokon belül tartsuk a cikk méretét, ne foglalkozzunk most minden eltéréssel. Inkább...


...VIZSGÁLJUK MEG A LEGFONTOSABB KÉRDÉST, JÉZUS KRISZTUS SZEMÉLYÉT.

[erről bővebb információt a személyes vizsgálathoz itt is találsz: Jehova tanúi az ajtódnál ]

A jehovisták szerint Jézus Krisztus egy tökéletes ember volt, és Ő az Atya Istentől különálló személy. Azt is tanítják, hogy földi élete előtt Jézus egy lelki lény volt, mégpedig Mihály arkangyal, akit Isten teremtett és bemerítésekor vált Megváltóvá. A jehovisták szerint Jézus hatalmas, de nem mindenható, ahogy Isten. Az ő Bibliájukban, az Új Világ (New World) fordításban a János 1,1 szerint Krisztus nem "az Ige", hanem "egy ige". Szerintük Jézus "mindig is Jehova alatt volt és marad" és "Krisztus és Isten nem egyenrangú".
Vajon megerősíti a Biblia a hiedelmeiket vagy inkább a hagyományos keresztény elképzelést tanítja, mely szerint Krisztus Isten volt? Ez egy rendkívül fontos kérdés. Vizsgáljuk meg a következőket:


Az Újszövetség Krisztusa az Ószövetség Jehovája.

Könyvének 6,1-10 verseiben Ézsaiás azt írja, hogy látta Jehovát.
A János 12,31-42-ben azt olvassuk, hogy Ézsaiás látta Jézus dicsőségét és beszélt Vele.

A 2Mózes 34,14 szerint nem szabad mást imádnunk, csak Jehovát.
A Zsidók 1,6-ban az angyalok imádják Krisztust.

Az Ézsaiás 44,6-ban Jehova az elsőnek és utolsónak neveztetik (amit a Jelenések 1,8 megerősít).
A Jelenések 22,13-ban viszont Krisztus az első és az utolsó.

Ezek a versek azt igazolják, hogy a Jehova név az Atya Istenre és a Fiú Istenre egyaránt használatos. Habár különálló személyek, ugyanúgy Jehovának neveztetnek, mert mindkettőjük isten.

Krisztus isteni mivoltát tanítja a Biblia.
Amikor a feltámadás után Tamás megérintette Jézus sebeit, felkiáltott: "Én Uram és én Istenem!" (János 20,28). Semmi okunk nincs azt hinni, hogy Tamás az "Én Uram"-at Krisztusra értette, de Istenre (Jehovára) gondolt, mikor azt mondta "Én Istenem", ahogy ezt néhány Jehova tanúja állítja. Tamás Krisztust Istenének és Urának hívta. Jézus pedig nem javította ki. A Kolossé 2,9 egyértelműen megerősíti Krisztus istenségét, amikor azt mondja: "Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg," (Károli fordítás) István "Urának" hívta Jézust (ApCsel 7,59-60) nekünk pedig Úrként kell megvallani Krisztust (Róma 10,9 · 1Kor 12,3). Ezekben a versekben az Úr szó a görög Kurios fordítása, ami a Septuagintában - az Ótestamentum görög változatában - Jehovát jelenti. Ebből látható, hogy az Úr Krisztus (Kurios) a Jehova Isten.

Krisztus tulajdonságai is azt mutatják, hogy Isten.
Jézus Krisztus mindent tud (János 1,48; 2,25; 6,64; 14,29; 21,17). Mindenható (Máté 28,18 · Zsidók 1,3), bűntelen (János 8,46), örök (Mikeás 5,3) és változatlan (Zsidók 13,8). Mivel csak Isten rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, Krisztusnak is Istennek kell lennie.

Krisztus bizonyos tettei megmutatják, hogy Isten.
Jézus Krisztusnak hatalma van megbocsátani a bűnöket (Márk 2,5-7 · Efézus 1,7), örök életet ad (János 10,28; 17,2), megítéli a világot (János 5,22; 5,27) és irányítja a természetet (Máté 8,26). Mivel ezeket csak Isten tudja megtenni, Jézusnak Istennek kell lennie.

Krisztust Istenként imádták.
Jézust imádják az angyalok (Zsidók 1,6) és emberek (Máté 14,33) pedig csak Istent szabad imádni (2Mózes 34,14). Krisztus maga is mondta, hogy csak Istent illeti az imádat (Máté 4,10) mégis elfogadta az imádatot. Ha Jézus Mihály arkangyal lett volna élete előtt, hogyan imádták volna, ha egyszer az angyalokat nem szabad imádni (Jelenések 19,10; 22,8-9)? Ha Krisztus nem lett volna Isten, imádata bálványimádás lett volna.

Az Ézsaiás 9,5 "erős Istennek" nevezi Krisztust.
A Jehova tanúinak kész válaszuk van erre. Szerintük Krisztus csak "erős Isten" de nem "a mindenható". Szerintük Krisztus az erős Isten és nem a mindenható, Jehova pedig a mindenható Isten, sohasem az erős Isten. Ennek ellenére a Jeremiás 32,18 szerint Jehova az erős. Ezért mivel Krisztus az erős (Ézsaiás 9,5) Jehova pedig a hatalmas Isten, mindkettőjük Isten. Teljes mértékben azok.

A Kolossé 1,15-17 szerint Krisztus Isten és minden teremtője.
A Jehova tanúi ezt az idézetet használják annak alátámasztására, hogy Krisztust Jehova teremtette. Ezt legfőképpen a 15. versben található "elsőszülött minden teremtmény közül" kifejezésre alapozzák. Ha azonban ez a vers azt tanítaná, hogy Krisztus Isten első teremtménye, akkor az "első teremtmény" kifejezést használták volna az "elsőszülött" helyett. Ez a két kifejezés két különböző szó a görögben. Az "első teremtmény" görög megfelelője protoktistos, az "elsőszülötté" pedig prototokos. A Kolossé 1,15 nem az előbbi, hanem az utóbbi szót használja, ami annyit jelent: örökös, elsőszülött, rangban az első. A Biblia ezzel azt akarja mondani, hogy Krisztus az első minden teremtmény fölött, ő minden örököse és ő minden teremtmény felett áll.
A Jehova tanúinak Új Világ bibliafordítása négy alkalommal hozzáteszi a "minden egyéb" kifejezést a Kolossé 1,15-17 versekhez, így az igeszakasz jelentése úgy módosul, hogy Krisztus teremtett minden egyéb dolgot, kivéve Önmagát. Ennek a hozzáadásnak azonban semmi alapja. Egészen biztos, hogy nem fordul elő a görög kéziratokban. Ezt az Új Világ fordítás készítői is elismerik azzal, hogy az "egyéb" szót zárójelbe teszik. Ez a "fordítás" megpróbál ahhoz a feltevéshez igazodni, hogy az elsőszülött elsőként teremtettet jelent. Azonban, ahogy láthattuk, az elsőszülött jelentése nem ez és ezért helytelen az "egyéb" szó hozzáadása. Az egész bibliában nem találunk olyan verset, amely azt állítaná, hogy Krisztust Jehova teremtette.


Jézus Istennel egyenlőnek vallotta magát a János 10,30-ban.
A jehovisták szerint az "Én és az Atya egy vagyunk" szöveg azt jelenti, hogy Krisztus céljában volt egy az Atya Istennel, de nem természetéből fakadóan. De ha Jézus csak ezt mondta volna, vajon miért akarták a zsidók megkövezni? Azzal a Zsidók is egyetértettek, hogy Jézus és Isten céljai azonosak. Nem ezért, hanem istenkáromlásért akarták megkövezni, mivel Istennek vallotta magát (János 10,33).

Krisztus istensége a Biblia központi mondanivalója. Világos, hogy azt tanítja: Krisztus Isten. A Jehova tanúi Jézus Krisztussal kapcsolatos tanítása pedig nyilvánvalóan ellentmond a Bibliának. A Filippi 2,5-11 és a hozzá hasonló igeversek elmondják, hogy Jézus Krisztus, aki Istenként létezett, testet öltött, mint alázatos szolga, hogy helyettünk meghaljon a kereszten. "Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd megahajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére."


„...ugyanaz az Úr, aki akkor világossággal látott el minket az igéből, még most is ugyanúgy gondoskodik erről. (...) Ha embert követnénk, kétségkívül más lenne a helyzetünk; az egyik emberi ötlet kétségkívül ellent mondana a másiknak, és azt, ami egy vagy két vagy hat évvel azelőtt világosság volt, most sötétségnek tekintenénk. Istennél azonban nincsen változás, még a visszafordulás árnyéka sem, és így van ez az igazsággal is; bármely ismeretnek vagy világosságnak, amely Istentől jön, olyannak kell lennie, mint a szerzője. Az igazság új szemlélete sohasem mondhat ellent egy korábbi igazságnak. Az „új világosság” soha nem oltja ki a korábbi „világosságot”, hanem növeli azt.”

Zion's Watch Tower, February, 1881 (p. 188)


Egy kis izelitö,hogy Jehova Tanúi miként változtattak idöpontokat,és milyen hamis joslataik voltak:


Életbe lépett-e már az új szövetség?
1880 - nem, az még a jövőre vár
1887 - igen, már életbe lépett
1909 - nem, az még a jövőre vár
1935 - igen, már életbe lépett, de csak a felkentek számára


Kire vonatkozik a Róm 10:12-16-ben az „Úr” kifejezés?
1903 - Jézusra
1940 - Jehovára
1978 - Jézusra
1980 - Jehovára


Mikor történik meg a Mt 25:31-46-ban említett „kecskék” és „juhok” szétválasztása?
1919 - a nagy nyomorúság és az Ezeréves Királyság után
1923 - már most, a nagy nyomorúság idején és a Királyság előtt folyik
1995 - majd a nagy nyomorúság után, de a Királyság előtt


Kicsoda „igaz” Isten előtt, és mennyire?
1899 - minden hívő igaz Isten előtt
1935 - a Jonadábok vagy más juhok nagy sokasága nem igaz
1966 - a más juhok nagy sokasága nem igaz, és soha nem is lesz az
1986 - a más juhok bizonyos fokig, viszonylag igazak (Jehova barátai)


Kik és hányan jutnak a mennybe, illetve kik Tanúk egyáltalán?
Russell - a 144000 a nagy nyomorúság előtt elragadtatik, a nem odaszánt felkentek nagy sokasága csak a nyomorúság után;
1935 - csak Jehova 144000 Tanúja jut a mennybe; a földi elhívású nem felkent Jonadábok nagy sokasága nem, ők nem is Tanúk;
1942 - csak Jehova 144000 Tanúja jut a mennybe, a földi elhívású nem felkent Jonadábok nagy sokasága nem, de már ők is Tanúk.


Vajon feltámadnak-e majd Sodoma és Gomora lakói?
1879 - fel fognak támadni
1952 - nem fognak feltámadni
1965 - fel fognak támadni
1982 - legalábbis néhányan fel fognak támadni
1988 - nem fognak feltámadni ~ fel fognak támadni


Kire vonatkozik a Róm 13:1-ben a „felsőbb hatalmak”?
1916 - a földi kormányok
1929 - Jehova Isten és Jézus Krisztus
1963 - a földi kormányok


Szabad egy Tanúnak elfogadni oltást?
1923 - előtt igen
1923 - nem
1952 - óta igen


Szabad egy Tanúnak elfogadni szervátültetést?
1967 - előtt igen
1967 - nem
1980 - óta igen


Vérátömlesztés:
1940 - hőstett
1945 - nem helyes, de nincs tiltva
1958 - elítélendő, de kiközösítés nem jár érte
1961 - tiltva van, és kiközösítés jár érte
1961 - a vér bármely elemének átvétele tiltott
1975 - vérszegények nem kaphatnak vérplazmafaktorokat
1978 - vérszegények kaphatnak bizonyos vérplazmafaktorokat
1982 - elfogadható vérelemek: immunglobulin, albumin, faktor VIII, IX
1984 - elfogadható a csontvelőátültetés


Vajon Isten által tervezett próféta a Nagy Piramis, és igazolja a bibliai kronológiát?
1891 - igen, Isten kőtanúja
1928 - nem, csak üres filozófia, sőt sátáni eredetű


-----------------------------------------------------------------------


Az 1Timóteus 4:1 ezt mondja:

"A lélek pedig nyilván mondja, hogy ez utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől,
hitető lelkekre és gonosz lelkek tanítására figyelmezvén."


A következőkben felsoroljuk azokat a kultuszokat és nem keresztény vallásokat,
amelyek ebbe a kategóriába tartoznak:

Jehova Tanúi (Őrtorony Szervezet, Dawn Bible Students), mormonok (Jézus Krisztus
Mai Szentjeinek Egyháza), Herbert W. Armstrong (Worldwide Church of God), Isten
Gyermekei (Children of God), Az Egység Egyháza (Moon tiszteletes hívei, One World
Crusade), Unitárius Egyház, Christadelphia Egyház, szabadkőművesség, spiritizmus,
scientológia, Keresztény Tudomány (Christian Science), antrozófia, teozófia,
rózsakeresztesek, Belső Békesség Mozgalom (Inner Peace Movement), Szellemi Határok
Közössége (Spiritual Frontiers Fellowship),

Keleti vallások: Hare Krisna, Transzcendentális Meditáció, guruk, Mennyei Fény
(Divine Light) Misszió, buddhizmus, hinduizmus, iszlám, sintoizmus, konfuciánizmus, japán
virágelrendezés (napimádás), Bahai (modern vallás, amely eredetileg Iránban jött létre a
„babizmus”-ból, általános testvériséget, szociális egyenlőséget és hasonló dolgokat
hirdetnek).


beküldő: Titok

A fenti, egyik olvasónk által beküldött cikk teológiai tartalma mellett, de ellen sem kívánok kiállni. A JT-t érintő valláskritikája néhol pontatlan volt (mivel régebbi a cikk), de javítottam, ahol tudtam, néhol kiegészítettem. Köszönjük a cikket!

Címkék: ébredjetek! olvasóim küldték erről kérdezd a véneket győződj meg személyesen

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr363138444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

deferi 2011.08.14. 10:55:15

Sajnos nagyon szánalmas, hogy olyan emberek, akik nem ismerik Jehova tanúit ilyen rossz cikkeket írnak rólunk. Aki esetleg még most ismerkedik az igazsággal rossz képet alakít ki a társulatról.

Az én személyes tapasztalataim merőben mások.
Az itt felsorolt hamis állítások könnyen cáfolhatók a Biblia által. Jehova Tanúi kedves, barátságos, szívélyes emeberek, akiket megismertem és örülök, hogy közéjük tartozhatom, mert ilyen emberek közé szerettem volna tartozni mindig is.

Nagyon szomorú, hogy a hamis, katolikus Biblia tanításait követitek. De mint ahogy a Biblia is tanítja, lesznek hamis próféták.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.08.14. 11:31:06

@deferi: Üdv!
A következő cikkeket ajánlanám a figyelmedbe:
jehovatanui.blog.hu/2011/06/30/huek_voltak_e_es_bolcsek
jehovatanui.blog.hu/2011/08/10/a_hu_es_ertelmes_rabszolga_kinevezese_1919_ben
Kérlek cáfold meg ezeket a cikkeket a Biblia alapján!

Igazad van: "Jehova Tanúi kedves, barátságos, szívélyes emberek" ez így van!
Sokadjára hangsúlyozom: nem követjük és nem hirdetjük semmilyen vallási felekezet tantételeit.
A hamis próféták jelen vannak, mi azonban nem esünk abba a hibába, hogy hamisan prófétálnánk, nem értem ezt mire írtad.
Az egész blogon bármit megcáfolhatsz a Biblia alapján, örömmel várjuk! Nem zárkózunk el, a vita építő tevékenység, nyitottak vagyunk bármire. Mindenki tanulhat belőle, és ha szeretnéd itt bebizonyíthatod másoknak, hogy tévedünk.
Szeretném megkérdezni: tanú vagy, és ha igen, mióta? Örömmel várjuk cáfolataid, gondolataid.
Minden jót!

bigpast 2011.08.14. 11:50:09

@deferi: Sajnos nagyon szánalmas, hogy olyan ember, aki Jehova tanúja ilyen rossz kommentet ír rólunk. Aki már évek óta az igazságban van, rossz képet alakít ki rólunk..

Az mi személyes tapasztalataim merőben mások.
Az itt felsorolt állítások könnyen igazolhatók a Biblia által. Jehova Tanúi kedves, barátságos, szívélyes emberek, mint amilyen te is vagy, és örülök, hogy közéjük tartozol, mert ilyen emberek közé szerettél volna tartozni mindig is.

Nagyon örömteli, hogy az UV-fordítás tanításait követitek. De mint ahogy a Biblia is tanítja, "győződjetek meg mindenről"!

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2011.08.14. 12:05:41

@deferi: Kedves deferi!
1. Ezek az emberek akit itt írnak, átlag 10-15 évet éltek Jehova Tanúiként, tehát ismerik őket, nem a sarki fűszeresnél tájékozódtak.
2. A cikkek vagy saját tapasztalatok, vagy tételesen bizonyítható tények, idézve a bibliai Őrtorony vagy egyéb hivatkozásokat.
3. Aki esetleg még most ismerkedik az "igazsággal" és becsületesen tájékozódik, az valamilyen képet ki fog alakítani a társulatról, az IGAZSÁGNAK nincs mitől félnie.
4. A személyes tapasztalataid lehetnek jók, tényleg sok őszinte, odaszánt, becsületes Jehova Tanúja van, de tedd a szívedre a kezedet, amikor tanulmányoztál, tételesen megvizsgáltad a szervezetet külső forrásokból is?
5. A hamis állítások könnyen cáfolhatók a Biblia által, ebben részben igazad van.(attól vonatkoztassunk most el, hogy a többezer bibliafordítás többszázezer értelmezésének melyik változatát fogadjuk el) A Biblia kiválóan alkalmas arra, hogy úgy rombolja le az Őrtornyot, mint Jehova Jerikó falait.
6. Ezt már megbeszéltük, érdemes utánanézned a pszichomókusok mit mondanak a valahova tartozás pszichológiájáról.
7. Mi nem követjük a gonoszhamis katolikus Bibliát. Az Őrtorony nagyon hamar fennakad a saját maga felállított mércén is, annyi önellentmondás és hazugság van a történelmében, hogy még a Biblia sem kell a leleplezéséhez.
8. Ebben igazad van!
Isten áldjon!

deferi 2011.08.14. 12:27:54

Kedves Johnny Joker

Még nem vagyok tanú, csak tanulmányozom.
Azelőtt, mikor még nem ismertem a Bibliát a kezembe sem lehetett adni, mert messzire eldobtam :)

Kutatásokat végeztem a vallásokkal kapcsolatban és hamar rájöttem, hogy a katolikus vallás hamis.
(Csak egy példa: A katolikus vallás mindenhobnan töröltette a tetragrammon jelentését a Bibliából)

Egyedül Jehova Tanúi vallása tanítja az igazságot.
A Bibliákat összahasonlítottam a Károli fordítással is.

A huek_voltak_e_es_bolcsek cikk cáfolatára
a következő bizonyítékokat találtam, szándékosan nem az újvilág fordításban, ha nem a Károli Bibliában:

A királyok könyve 25 fejeztének 1. verse leírja, hogy:

"És történt az ő uralkodásának kilenczedik esztendejében, a tizedik hónapban, és annak tiedik napján".
Vagyis Sedékiás Király 21 esztendős volt, amikor uralkodni kezdett a Királyok könyve 24 fejezet 18. verse szerint, tehát 30 éves volt, amikor Babilon elpusztítása bekövetkezett. i.e. 607-ben.

A János jelenései 12:6, 14 alapján tudjuk, hogy három és fél idő egyenlő 1260 nappal, vagyis hét idő 2520, napig tart. Ezt könnyen kiszámolva a 1914-et, kapunk, vagyis akkor kezdődött Jézus királysága az égben.

Armageddon időpontját valóban nem ismerjük, mint ahogy a cikk is említi az Ap. Csel. 1:7 alapján "Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyeztetett"

Abban igaza van a cikknek, hogy Jehova Tanúi társulatának fennállása óta, volt pontosítás a tanítással kapcsolatban.

metanoia 2011.08.14. 12:39:37

@deferi:

"Sajnos nagyon szánalmas, hogy olyan emberek, akik nem ismerik Jehova tanúit "

Többen is vannak, akik 20-30-35 évig voltak a Szervezetben, mégpedig nem is akármilyen minőségben, pl. Köf.-ók, Kef.-ók, úttörők.
Sőt, a legfelsőbb vezetésben is részt vett tv-ek írásai olvashatók. Róluk igazán nem lehet elmondani, h nem ismerik/ismerték a szervezet felépítését/módszereit/gyakorlatait.

"ilyen rossz cikkeket írnak rólunk"

Ezek a cikkek tényeken alapulnak, a tanúk könyveiből, ŐT-ból vett idézetek.
Nem kell mást csinálni, mint összehasonlítani az egymásnak ellentmondó tanításokat.
És akkor még hol van az összehasonlítás a Bibliával?

"Aki esetleg még most ismerkedik az igazsággal rossz képet alakít ki a társulatról."

Az igazság nem egy szervezet állandóan változó tanrendszere!
Az igazság örök, nem mond ellent önmagának!
Az igazság pedig egy személy, Jézus Krisztus.
Ez a Biblia definiciója.
Aki/akik leminősítik Krisztust, és szóba se állnak Vele, milyen "igazsággal" találkoznak???

"Az itt felsorolt hamis állítások könnyen cáfolhatók a Biblia által"

A hamis állításokat mire érted? Az ŐT idézetekre?
Eddig még egyetlen érdemi cáfolat sem történt ezen a blogon.

"Jehova Tanúi kedves, barátságos, szívélyes emeberek, akiket megismertem"

Egészen biztos, h vannak ott ilyen emberek.
Sajnos ez a kedvesség és barátságosság abban a pillanatban megszűnik, ha vki akár csak kényes kérdéseket tesz fel a szervezettel kapcsolatban.

"Nagyon szomorú, hogy a hamis, katolikus Biblia tanításait követitek."

Rengeteg Bibliafordítás van hála Istennek. A jobb megértés végett hasznos összevetni a különböző fordításokat.
Nem szeretnénk hamis próféták tanításait, állandóan változó tanrendszereiket követni.
Az élő Jézus Krisztust követjük, legalábbis:
"én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk." Józsué 24:15/b. Károli G. fordítás

bigpast 2011.08.14. 12:47:23

@deferi: Semmi esetre sem szeretném lebeszélni ennek az életútnak a követéséről. Örülök, hogy Önt meggyőzték a TÁRSULAT érvei. Azonban javasolnám, hogy a BIBLIA érveit is meg kellene vizsgálnia egy-egy témában; továbbá kutatásokat kellene végezni az egyetemes történelemben, és Jehova Tanúi történelmében is.
Arra nem nehéz hamar rájönni, hogy melyik vallás hamis. Arra viszont, hogy melyik igaz sokkal nehezebb.
Bátran kérdezzen a tanítóitól az ebben a blog-ban található információk felől. Ha válaszolnak a felmerült kérdésekre, és nem bagatellizálják el annyival, hogy ez hitehagyott oldal, akkor valóban nyitott szemű, meggyőződéses Tanúk tanítják. Viszont a gyakorlat azt mutatja, hogy a Tanúk nem a Bibliát fogadják el vezetésként, hanem egy központi, emberekből álló testület irányítását teszik első helyre...

Toronyőrbácsi 2011.08.14. 13:16:12

@deferi: TÖRTÉNELEM!!! 607????2520??? 1914??? Miről beszélsz? Legalább arra vennéd a fáradságot, hogy ezzel kapcsolatban a blogból néhány postot elolvasol, mielőtt idejössz kiborulni.
Kérdezz konkrétan, ás bizonyítékokkal alátámasztott választ kapsz. Ha ez így lesz, onnantól már a te dolgod mennyire leszel becsületes magadhoz.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.08.14. 13:41:12

Érdemes utánanézni a történelmi adatoknak,évszámoknak. Ez _IS_ cáfolja az Őrtorony Társulat elméletét,hogy i.sz. 607-ben történt Jeruzsálem meghódítása a babiloniak által. Hittől,világnézettől függetlenül a tudósok,történészek nem támasztják alá az i.sz. 607-es dátumot. Sajnos, az egész "hét idő elmélet" egy "homokra épült" teológiai hipotézis.
www.viszki.sulinet.hu/tananyagtar/tortenelem/vallog/9_evfolyam/tm-9-2-4.htm , www.bibliaexaminer.org.uk/1914tanulmany.html , www.bibliaexaminer.org.uk/liptak2.html

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.08.14. 13:46:39

Beteljesedhet-e előbb egy prófécia, mint ahogy kihirdetik? exjt.hu/kerdes.html

Ping-Pong 2011.08.14. 15:00:53

Kedves ’deferi’ !

Úgy nézem nem tűnt fel, hogy e blog nem a Tanú emberek milyenségéről szól, hanem a szervezet, vagyis az Őrtorony Társulatról. Azt vizsgáljuk a megismerhető tények és a Biblia alapján, hogy megfelel-e a valóságnak az az állítás, miszerint ők lennének Isten szervezete, és hogy mint ilyen joguk legyen az üdvösség terhének elvesztésével fenyegetve parancsokat osztogatni a keresztényeknek. És mivel ez a téma, így mit sem ér az a kifogásod, hogy az egyszerű hírnökök „kedves, barátságos, szívélyes emberek” – hiszen ezt nem is kívántuk tagadni. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez a pozitív magatartás elérése nem a biblikus modell alapján történik, ahol a kegyelmi átalakulásnak kell ezt véghezvinnie, nem pedig a szervezet talmudi-stílusú törvényeskedő fegyelmi rendje útján. És bizony ezért van az, hogy nagyon sok esetben ez csak a szépen megfestett külső, a teokratikus mosolygás, és az előre megírt válaszok szó szerinti felmondása. Javaslom olvasd végig a következőket:
* jehovatanui.blog.hu/2011/07/26/feladvany_38
* jehovatanui.blog.hu/2011/07/27/otcsillagos_hozzaszolasok
* jehovatanui.blog.hu/2011/07/28/tovabbi_hozzaszolas_csokrok

A blog valóban rossz képet alakít ki a Társulatról, méghozzá azért, mert a Társulat valójában éppen olyan, mint amilyennek az általunk feltárt tények lefestik. Nem a tükör a hibás, ha nem tetszik, amit benne látsz. Az csak a Te naiv világképedből fakad, hogy mást se tudsz benne látni, csak azt, hogy a Társulat valami misztikus, jóságos távoli öreg bácsik, akikben az emberi gyarlóság egy szemerkényit sincs jelen.

Mi nem követünk egyetlen bibliafordítást sem. Éppen úgy, mint az Őrtorony kiadványai, mi is felhasználunk több bibliafordítást is. Ha az ŐT-kiadványok is idéznek katolikus fordítást, akkor nem gondolod, hogy a fordítás maga nem teljesen hiteltelen? Egyébként meg ez a tipikus módszer a felekezetüket megvédeni képtelen tanúk részéről, hogy a katolikusokat afféle madárijesztőnek használja fel: ha valaki rámutat bármiféle hibára a Társulat szisztémáján belül, egyből elkezd a katolikusokra tudálékosan mutogatni, hogy „de ők” így meg úgy. Nos, el kell, hogy keserítselek: ez nem válasz.
Ez körülbelül épp annyit ér, mint amikor George Orwell – Állatfarm c. művében a disznók mindent azzal igazolnak, hogy belengetik: „Ugye nem akarjátok, hogy Jones visszajöjjön?”

Tökéletes bibliafordítás természetesen nem létezik, hiszen a sugalmazottság mindig csak eredeti nyelvű szövegekre terjed ki. De egészen más dolog, hogyha egy fordításba az emberi szerző vétlen hibája folytán baki kerül, és megint más az, hogy ha valaki szándékosan átírja a Bibliát, hogy megfeleljen a tanrendszerének. Merthogy a Társulat éppen ezt tette, érdemes az ő sokat reklámozott ÚVF-jükről elolvasni:
* jehovatanui.blog.hu/2011/07/31/jehova_tanui_bibliaja_az_uj_vilag_forditas
* forum.index.hu/Article/viewArticle?a=90797787&t=9003631
* sites.google.com/site/gondolatkincstar/ajehovatan%C3%BAiferd%C3%ADt%C3%A9se
* leporollak.hu/romkat/magyvita/UJVILAG.HTM

Ezt írod:
„Kutatásokat végeztem a vallásokkal kapcsolatban…” – Hehe, hehe. Ne haragudj, de ezen nevetnem kell. És ezek a bizonyos kutatások gondolom nem sok órát jelentettek a könyvtárban, hanem néhány Őrtorony mű elolvasását, jelesen itt alighanem ’ Az emberiség Isten keresése’ című művet kell érteni, amely még Őrtornyos viszonylatban is durván erőszakos, és gyűlöletkeltő fröcsögés a történelmi kereszténység ellen.
Írod, hogy még csak „tanulmányozol”. És nem zavar, hogy az a bizonyos tanulmányozás ilyen agymosó jellegű, mint ahogy azt itt jehovatanui.blog.hu/2011/06/29/tanulmanyozas_1 feltártuk?

Írod: „A katolikus vallás mindenhonnan töröltette a tetragrammon jelentését a Bibliából” – Valóban mindenhonnan? Ehhez képest az ’Érveljünk az Írásokból’ című Őrtorony kiadványban a Jehova címszó alatt nem átállottak a következőt írni:

„Katolikus fordítás: A Jahve formát használja a következő versekben: 2Mózes 3:15, 16, 18; 5:1, 2, 3, 17; 6:2, 3, 6, 29; 7:5, 16, 17; 8:6; 10:7, 8; 12:31; 14:25; 15:3; 18:11; 29:46; 33:19; 34:6; Jeremiás 33:2. Lásd még: 2Mózes 17:15.”

Nocsak, akkor mégsem mindenhonnan? Hogy van ez? A jelentése meg csak egy helyen van benne, a 2Mózes 3:14-ben, ahol az van, hogy VAGYOK AKI VAGYOK. Az ÚVF ezt is átírta, hogy egy tetszőlegesen ezzé-azzá-amazzá kedve szerint változtatgató Isten faragjon abból az Istenből, akiben – a Biblia szerint – „nincs változás, még árnyéka sem a változásnak” (Jakab 1:17). A JHVH-istennév szerepeltetéséről a Bibliában, arról olvasd ezt el: jehovatanui.blog.hu/2011/07/12/ha_valaki_ezekhez_hozza_tesz

Az 1914 kiszámítása a Bibliából több, mint problémás. Idézem Lothar Gassmant:

„1914: Az aratási idő vége vagy kezdete?

Az 1914-es évnek továbbra is központi szerepe van Jehova Tanúinak számításaiban. A Russell által megjósolt események elmaradása miatt radikálisan átértelmezték. Míg Russell évtizedeken át a földi kormányzatok végét és Krisztus királyságának földi felállítását várta 1914-re, 1914 után ő is majd követői is a mennybe helyezték Krisztus trónralépését, és az első világháborút annak jeleként értelmezték, hogy a Sátán ekkor hullott le az égből. 1914 tehát többé nem az aratási idő vége, hanem a kezdete, amelyre az ítélet fájdalma és az „utolsó nemzedék" jelenléte jellemző. Azt, hogy 1914 után milyen kimagyárazásra és átértelmezésre volt szükség a „komoly bibliakutatók" részéről, Franz Stuhlhofer történész „Charles Taze Russell - der unbelehrebare Prophet" (=Ch. T. Russell - a javíthatatlan próféta) című könyvében részletesen dokumentálta (90kk). Különböző „kerülőutakat" ír le a „be nem teljesedett próféciákkal" kapcsolatban, például a „próféciák" relativizálása vagy átértelmezése elmaradásuk után annak állítása, hogy az „Őrtorony" olvasói túl sokat vártak és félreértették a „próféciákat", a prófécia láthatatlan beteljesülésének állítása, sőt néha még a tévedés beismerése is. Stuhlhofer így summázza „1914"-gyel kapcsolatban: „Russell... egy sor konkrét előrejelzést tett 1914 előtt. Ezek az előrejelzések mindenestül félresiklottak; egyes esetekben semmi sem történt, máskor meg éppen az ellenkezője. Russell úgy gondolta, hogy az armageddoni csata már el is kezdődött, és 1914-től világszerte béke fog uralkodni. Ehelyett olyan heves háború tört ki 1914-ben a nemzetek között, amely boldog békeidővé tette a megelőző évtizedeket" (90. o.). Az 1986-ban kiadott, revideált „Igazi béke és biztonság - hogyan találhatod meg?" című Őrtorony-irat kitér erre a paradox helyzetre és annak értelmezésére: „Első pillanatra talán szokatlannak tűnik, hogy éppen egy példa nélküli háború jellemezte a földön Krisztus trónra emelését. De ne feledjük, hogy 'a világ uralkodója' Sátán, az Ördög (János 14:30). Ő nem szerette volna azt látni, hogy Isten Királysága irányítja a föld ügyeit. Hogy elterelje a figyelmet a Királyságról [sic! L. G.], olyan háborúba vezette az embereket, amelyben a szuverenitásra irányuló saját igényeiket kívánták támogatni. ... 'Háború tört ki az égben...a nagy sárkányt, az Őskígyót, akit Ördögnek és Sátánnak neveznek, aki az egész lakott földet félrevezeti; levetették őt a földre és az angyalait vele együtt levetették.'... (Jel 12:3-12)." (74. o.) Hogyan magyarázta 1995-ig az 1914-ben történteket az Őrtorony Társulat? Először is az 1968-ban kiadott „Az igazság, mely örök élethez vezet" című iratból idézek: „Arról az időről, amelyben most élünk, a Biblia mint az 'utolsó napokról 1, vagy a 'vég idejéről' beszél. (2Tim 3:1; Dán 11:40) A tények azt mutatják, hogy ez egy meghatározott ideig tartó időszak, amelynek kezdete és vége pontosan meg van határozva. Elkezdődött 1914-ben, amikor Isten Jézus Krisztust a mennyben királyként trónra emelte. S véget ér akkor, amikor Isten a dolgok e jelen gonosz rendszerét megsemmisíti. ... Mikor fogunk már ott tartani? Isten Fia, Jézus Krisztus adja meg a választ. Miután felhívta a figyelmet arra a sok dologra, melyek mutatják, hogy 1914 óta 'a vég idején' élünk, ezt mondta: 'Semmiképpen nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek a dolgok meg nem történnek. 1 (Máté 24:34, ÚV) Melyik nemzedékre gondolt? ..."Ezek a dolgok' azok az események, amelyek 1914 óta már megtörténtek, s amelyek még megtörténnek egészen e gonosz rendszer végéig (Mt 24:33)... Ez azt jelenti, hogy már csak rövid idő van hátra, mielőtt eljön a vég!" (94k). 1968-ban írták le ezeket a mondatokat, amikor azok, akik 1914-ben fiatalok voltak, már a hetedik évtizedüket taposták. Időközben (25-30 évvel később) az Őrtorony Társulat az „1914-es" tétele miatt egyre inkább lépéskényszerbe került, mivel ma már alig él valaki az akkori nemzedékből. Egy ideig azzal segítették ki magukat, hogy egyre lejjebb szállították az akkor élők korát, és így nyertek néhány évet. így az 1984 május 1-jei Őrtoronyban elhagyták a tudatos érzékelést, mint feltételt, és az 1914-es határidőt az akkor született csecsemőkre vonatkoztatták: „Ha Jézus ilyen értelemben használta a 'nemzedéket', mi pedig 1914-re alkalmazzuk, akkor e nemzedék csecsemői most 70 évesek vagy idősebbek." Találóan jegyzi meg Raymond Franz az ilyen (át) értelmezésről: „Minden évvel persze egyre nehezebb ezt a tant és minden hozzá kapcsolódó igényt fenntartani. 1984-ben 70 év telt el 1914 óta. Egyszer majd az 1914-es 'nemzedékre' vonatkozó tanítást már nem lehet anélkül fenntartani, hogy el ne veszítse minden hitelét" (Franz 1991, 330. o.). 1995 óta az Őrtorony Társulat valóban ejtette az 1914-es nemzedékről szóló tant, ami persze nem jelenti azt, hogy maga az 1914-es év is elveszítette volna jelentőségét az Őrtorony Társulat számára (ld. alább). Ezért most egy kicsit részletesebben foglalkozunk ezzel az évszámmal. Jehova Tanúinak „1914-tételével" kapcsolatban a következő kérdéseket kell feltennünk: Valóban fenntarthatók-e azok aszámítások, amelyek az „1914-es" dátumhoz vezettek? Továbbá: Mi a „genea" fogalom jelentése Mt 24,34-ben, amelyet az Őrtorony Társulat „generáció"- nak fordít, és - többféleképpen - az „1914-es nemzedékre" vonatkoztat? Hogyan jut az „1914-es" dátumhoz az Őrtorony Társulat? Abból indul ki, hogy Kr. e. 6071606-ban Jeruzsálem Nebukadneccar általi lerombolásával véget ért Izrael teokratikus mintauralma, és elkezdődött „a nemzetek ideje". A Kr. e. 607/606 tehát a kiindulási pont, ezzel kezdik számításaikat. Utána azt kérdezik, hogy meddig tart „a nemzetek ideje". A válasz Dán 4-ben található, ahol Dániel Nebukadneccar álmát magyarázza. Itt olvasható: „Száműznek téged az emberek közül, a mezei vadak közt tanyázol, füvet eszel, mint az ökrök, és az ég harmatja áztat. Hét időszak telik így el fölötted, amíg el nem ismered, hogy a Felséges uralkodik az emberek királysága fölött, és annak adja azt, akinek akarja" (Dán 4,22). A „hét időt" tehát „a nemzetek idejével" magyarázzák. Hogyan törhető meg azonban évszámokkal ez a „hét idő"? Ennek megválaszolásához a Jelenések könyvéhez „ugranak", ahol „három és fél időről" van szó. Az eljárás folytatását az „Igazi béke és biztonság - Hogyan találhatod meg?" című Őrtorony-iratból vett alábbi idézet világítja meg: „A Jelenések 11,2.3 azt mutatja, hogy 1260 nap egyenlő 42 hónappal, vagy három és fél évvel. A Jelenések 12,6.14. verse ugyanannyi napot (1260 napot) említ, de úgy utal rájuk, mint 'időre [1], időkre [2] és fél időre1 vagyis három és fél 'időre1. Ezen idők mindegyike 360 napból áll (3 1/2 x 360 = 1260). Ezen prófétai 'idők' minden napja egy egész évet tesz ki, annak az elvnek alapján, amely szerint: 'egy napot egy esztendőért' (4Móz 14,34; Ez 4,6). A 'hét idő' tehát 2520 évnek (7 x 360) felel meg. I. e. 607 őszétől számítva, amikor Isten előképes királyságát Júdában Babilon leigázta, a 2520 év i. sz. 1914 őszéhez vezet el bennünket (606 1/4. + 1913 3/4 = 2520). Ez volt az az év, amikor 'a világ királysága' Jézus Krisztus kezébe adatott (72k). Bármennyire is következetesnek tűnik első pillantásra ez a számolóművészet, a vele szemben felhozható kifogások igen súlyosak. Csak a leglényegesebb négyre szorítkozom:
a) Nebukadneccar nem Kr. e. 607/606-ban, hanem 587-ben rombolta le Jeruzsálemet (ld. feljebb). így hamis a kiindulópont -, vele együtt az eredmény is.
b) A Dán 4-ben szereplő „hét idő" Őrtorony Társulat szerinti magyarázata puszta allegorizálás.Semmi más nem derül ki a szövegből azon kívül, hogy Nebukadneccart „hét időn" át gyötri valamilyen elmebetegség, és mindaddig elveszik tőle a királyságot, amíg fel nem ismeri, hogy egyedül „a Felséges uralkodik az emberek királysága fölött, és annak adja azt, akinek akarja" (vö. Dán 4,13.22). Dán 4 nem magyarázza meg közelebbről a „hét időt", de a Septuaginta és Josephus (Antiquitates [=A zsidók története] X 216) alapján elfogadható, hogy „hét évről" van szó. Feltűnő, hogy a „hét idő" mennyire Nebukadneccar sorsához kapcsolódik, így az ezen túlmenő magyarázat rendkívül ingatag talajon áll: „... hét időszak teljék el így fölötte ..." (13. v.); „A Felségesnek az ítélete ér utol téged, uram, király! (21. 187 v.); „Hét időszak telik el így fölötted..." (22. v.); „Mindez megtörtént Nebukadneccar királlyaV (25. o.).
c) A Jel 12,14-ben szereplő összesen „három és fél idő" (szó szerint: „ideig, időkig és idő feléig" - a kiadó) is minden valószínűség szerint szórói-szóra „három és fél évnek" értendő, amit a párhuzamos jelölések: „42 hónap" és „1260 nap" (Jel 11,2k; 12,6) még hangsúlyoznak is. Mint feljebb már bemutattam, feltehetően a nyomorúságnak az Antikrisztus uralma miatti idejére vonatkozik, amely hét ( 2 x 3 1/2) évig tart. Az, hogy az Őrtorony Társulat Nebukadneccar közelebbről nem jellemzett „hét idejét" kapcsolatba hozza a Jelenések könyvének „három és fél idejével", a „lóugrásos" módszer tipikus példája, amely összefüggésükből kiragadja és önkényesen kombinálja az igéket.
d) Ugyanez vonatkozik a Jel 11,3-ban és 12,6-ban szereplő „1260 nap" „1260 évként" való magyarázatára. A „napok" „évekkel" való magyarázata teljesen nyilvánvalóan ellentmond az „1260 nap" és a Jel ll,2k-ben szereplő „42 hónap" párhuzamának, továbbá az ott leírt és időben szűkre szabott eseményeknek (mégha az egész Jelenések könyvét allegorikusán is értelmezzük, ahogyan Jehova Tanúi teszik; erről majd később részletesebben). Mindenekelőtt azonban a Bibliában semmiféle ilyen általános érvényű alapelv nincsen, miszerint „egy nap egy év' hanem csak bizonyos helyzetekben alkalmazza ezt az eljárást, ilyenkor - éppen 4Móz 14,34-ben és Ez 4,5k-ben - világosan jelzi is. Ezzel szemben Jel 11-12-ben sehol semmi utalás nincsen erre az „alapelvre", tehát nincs rá ok, hogy a „napokból" „éveket" csináljunk. A 2Pt 3,8-ban szereplő kijelentés is: „... az Úr előtt egy nap anynyi mint ezer esztendő..." a közvetlen szövegösszefüggés része. Türelemre kell intenie és vigasztalnia a Krisztus visszajövetelére váró gyülekezetet. Hamis lenne absztrakt szabályt csinálva belőle Jel 11- 12-re alkalmazni. Az elmondottak alapján az 1914-es év nem tartható. Ezzel a „generáció" kérdése is magától feleslegessé válik, vagyis hogy azok-e, akik tudatosan érték meg 1914-et (korábbi változat), vagy pedig azok-e, akik akkor születtek (későbbi változat, a legújabbat ld. alább). Mégis, a teljesség kedvéért szeretnék kitérni a Mt 24,34-ben szereplő „genea" kifejezésre, amely e tan alapjául szolgál. Az „Újszövetségi Teológiai Szótár" a „genea" következő jelentéseit nevezi meg az általános görög szóhasználatban: ,Születés, származás ... utódok... nemzetség, közös származással kapcsolatban ... nemzedék, mint időmeghatározás, emberi életkor ... korszak is. Az Újszövetségben a „genea" „időszak, szakasz ... fajta értelmében fordul elő, de a „legtöbbször a kortársakat" jelenti. Az „ez a nemzetség" („hé genea auté") fordulat „mindenekelőtt időben értendő". „Azonban mindig elítélő mellékjelentése" van, így a „gonosz nemzedék", a „házasságtörő nemzedék" vagy a „hitetlen nemzedék" (ThWNT 1/1933, 660k). Jézus ebben az értelemben gyakran zsidó kortársaira vonatkoztatja, akikhez először küldetett (Mt 15,24), akik jelt kívánnak tőle (vö. lKor 1,22), és akik elvetik mint a megmentőt (vö. Mt 12,38kk; 16,4; 17,17; Mk 9,19.stb.). E sokféle jelentési lehetőség mutatja, milyen nehéz Mt 24,34-ben pontosan meghatározni a „genea" fogalmát. Az emberi nem (emberi faj) általában? „A zsidók nemzetsége" általában? Vagy kifejezetten Jézus zsidó kortársai! Az utolsó nemzedék Jézus visszajövetele előtt? A fentiek alapján arra a magyarázatra hajlok, hogy az „ez a nemzedék" Mt 24,34-ben a Jézus korabeli zsidó népre vonatkozik. Ezt még az is aláhúzza, hogy Jézus előtte a „fügefáról" beszél, amely a Szentírásban mindig Izraelt szimbolizálja (Mt 24,32k; vö. lKir 5,5; Mt 21,19k; Lk 13,6kk; Jn l,48kk). Gerhard Maierrel és más egzegétákkal együtt az .a véleményem, hogy Mt 24par-ben egy távoli és egy közeli prófécia van egymás mellett. A két szál, ill. perspektíva egymásba fonódik. „Az egyik szál a még meglévő templomtól a templom lerombolásáig fut, a templom meggyalázásán és Júdának a rombolás okozta nyomorúságán át. A második szál a templom lerombolásával indul, és Jézus visszajöveteléig fut. Ekkorra világszerte ínség, üldözés, hamis próféták, a népek missziója, végső nyomorúság, kozmikus változások és a gyülekezet egyesülése a visszatérő Jézussal lesz meghirdetve. Az elsőt Izrael, a másodikat a népek távlatának nevezhetjük" (Maier II/1980,267. o.). Jézus tulajdonképpen a tanítványok két (vagy három) különböző kérdésére válaszol. Első válasza a jeruzsálemi templom lerombolására vonatkozik, hiszen az Olajfák hegyéről ezt láthatta maga előtt tanítványaival együtt. ,Amikor Jézus kijött a templomból, és tovább akart menni, odaléptek hozzá tanítványai, hogy megmutassák neki a templom épületeit. Ő azonban így szólt hozzájuk: 'Hát nem látjátok mindezt? Bizony mondom nektek: nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.' Amikor Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá tanítványai külön, és ezt kérdezték: "Mondd meg nekünk: mikor lesz ez, (első kérdés) és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?" (második és harmadik kérdés). Az első kérdésrevéleményem szerint Jézus világos választ adott: „...nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem történik." A közeli beteljesedés Jeruzsálem és a templom lerombolásával a római seregek által Kr. u. 70-ben megtörtént -, ezt a betelj esedést érte meg „ez a nemzedék", amely megmentőjét, Jézus Krisztust keresztre feszítette. R. Franz „A lelkiismereti konfliktus" című könyvében egy régóta szolgáló Őrtorony-misszionárius kérdését idézi, aki erről a lehetőségről szólt: „Franz testvér, nem lehet, hogy Jézus az 'ez a nemzedék'-kel csak az akkori emberekre gondolt, akik megérték Jeruzsálem pusztulását? Ebben az esetben minden összeillene" (Franz 1991,210. o.). Némileg bizonytalanná teszi ezt az értelmezést az „addig, amíg mindez meg nem történik". Ha a „mindez" minden Mt 24-ben ábrázolt eseményre vonatkozik (ami egyáltalán nem biztos), „ez a nemzedék" mégiscsak megérné a végidők fejleményeit Jézus visszajöveteléig és a világ végéig. Ekkor ugyan az „ez a nemzedék/nemzetség" az egyéb nyelvhasználat alapján a zsidókra vonatkozna, de általábana zsidókra, nem csak Jézus kortársaira. Gerhard Maier erre a magyarázatra hajlik: „'...ez a nemzedék/nemzetség' általában a zsidók nemzetsége. A föld egyetlen hatalma sem irthatja ki őket. Sem a középkori zsidóüldözések, sem a XIX. századi oroszországi pogromok, sem a náci koncentrációs táborok megsemmisítő gépezete nem volt képes rá. A 'fügefa' Jézus visszajöveteléig létezik" (Maier E/1980,297. o.). Akár a közeli, akár a távoli várakozás a helyes -, itt mindenesetre megint megmutatkozik, hogyan próbálnak Jehova Tanúi Izraelnek, mint az üdvösség népének helyére lépni. Azt, hogy milyen abszurd spekulációkhoz vezet ez a kísérlet, már láttuk.”

Lásd még: bikbak.uw.hu/142.htm

„Armageddon időpontját valóban nem ismerjük” – No, igen, csakhogy Brooklynban ennek időpontját korábban nem egyszer tudni véltek a múltban. Erre nem válasz, hogy régen volt – hiszen ez a tény bizonyítja azt, hogy egyrészt hamis próféták, másrészt azt, hogy ők nem is Isten szervezete, és nem is vezeti őket semmilyen formában sem Jehova. Az a kifejezés amit használtál („pontosítás”) meglehetősen eufemizált tálalása az Őrtorony történelmének: bizony azt a „pontosítást” általában csúfos pofáraesés előzte meg, amely miatt ki tudja hány hozzád hasonlóan naiv és lelkes hívő élete, karrierje, családja stb. tört bele.

Jehova Tanúi "hű és bölcs szolga osztálya" nem bizonyult sem hűnek, sem bölcsnek a Bibliai próféciák értelmezésében. (A Következőkben néhány jövendölés, melyet Jehova Tanúi "hű és bölcs szolga osztálya" tett az évek során: Az 1799-es év határozottan jelzi a vég idejének kezdetét [Creation, pp. 294,298], Krisztus 1000 éves királysága 1873-ban kezdődött [The Time is at Hand, foreword p. 2], Szentírási bizonyítéka van, hogy a második jelenléte az Úr Jézus Krisztusnak isz. 1874-ben kezdődött [Prophecy, p. 65], Az Úr második eljövetele 1874-ben kezdődött [Creation, pp. 289,298, Prophecy, p. 76], Ama nagy nap csatájának kezdete 1874 októberében lesz [WT 1/15/1892, p. 1355], Isten királysága el fogja kezdeni hatalmának gyakorlását 1878-ban [The Time is at Hand p. 101], A formális beitatása Krisztus királyi hivatalának 1878 áprilisára datálható [The Day of Vengeance, p. 621], Krisztus láthatatlanul jelen van 1884 október óta 1884 [The Day of Vengeance, p. 621], A Mindenható Isten háborújának ama nagy napja 1886-ban kezdetét veszi [WT 1/1886, vol. VII, pp. 816,817], A Mindenható Isten nagy napjának háborúja már elkezdődött [The Time is at Hand (1908), p. 101], A zűrzavar nyomása valamikor 1910 és 1912 közt fog eljönni [The New Creation, p. 579], Az I. világháború elvezet Armageddon csatájához [WT 4/1/15, p. 102], 1914 végére a természetes Izrael vaksága kezd elvétetni tőlük [The Time is at Hand, p. 77], Az egyház utolsó tagja is megdicsőül valamikor 1914 vége előtt [The Time is at Hand, p. 77], A kereszténység teljesen el lesz pusztítva 1914 októberében [WT 1/15/1892, p. 1355], Az 1914-es év lesz a legtávolabbi hatás a tökéletlen ember uralkodásában [The Time is at Hand, pp. 76,77], A nagy nap háborújának lezárásának napja határozottan megjelölt a Szentírásban mint 1914 október [WT 1/15/1892, p. 1355], Armageddon valószínűleg megkezdődik 1915 tavaszán [WT 9/1/14], A Mindenható Isten Nagy Napjának csatája elkezdődik 1916-ban [WT 9/1/16, pp. 265,266], Az 1918-as évben Isten általánosan el fogja pusztítani az egyháztagok millióit, Bárki megmenekülése Russell Pásztor munkáihoz jöve lesz, megtanulni a jelentését a kereszténység bukásának [The Finished Mystery, p. 485], Az 1925-ös dátum még inkább határozottan jelölt az írásokban, mint 1914 és 1925 előtt a nagy válság bekövetkezik és valószínűleg véget ér [WT 9/1/22], 1925-ben a királyság földi része fel lesz állítva [Millions Now Living will Never Die, p. 89], Ábrahám, Izsák, Jákob és a hithű régi próféták feltámadnak és teljesen helyre leszek állítva tökéletes emberségre 1925 őszén [Millions Now Living will Never Die, pp. 88-90], Ezért mi várjuk nem sokkal 1925 utánra, hogy meglátjuk Ábel, Énok, Noé,Abraham, Izsák, Jákob, Melkisédek, Jób, Mózes, Sámuel, Dávid, Ésaiás, Jeremiás, Ezékiel, DÁniel, Alámerítő János és más a Hébereknek írt levél tizenegyedik fejezetében említett személyek feltámadását. [The Way to Paradise, p. 224], ... a hátralévő hónapok Armageddon előtt [WT 9/15/41, p. 288], Ezek a hithű régi férfiak várhatóan feltámadnak a halálból nem sok nap múlva [The New World (1942), p. 104, A teremtés hatezer éve véget fog érni 1975-ben. Lehet Isten szándéka, hogy Krisztus uralma párhuzamosan fusson a hetedik millenniumával az ember létezésének [Life Everlasting in the Freedom of the Sons of God, pp. 29,30, WT 8/15/68, pp. 497-501]).

"a nemzetek látni fogják, hogy ezek a dolgok beteljesednek, amit a tanúk mondanak, ahogyan a mennyből irányítják" The Watchtower, 4/1/72 p. 200
"Hacsak nem vagyunk az Isteni csatornával összeköttetésben, nem fogunk az élet útján haladni, függetlenül attól, hogy mennyi Bibliát olvasunk" The Watchtower, 12/1/81 p. 27
"Nincs semmi okunk, hogy megváltoztassuk ezeket az elképzeléseket, ezek Isten dátumai, nem a miénk" Watchtower, 7/15/1894, p. 1677
"A Jehova Tanúi figyelmeztetnek... az ő kijelentésük angyali irányítású és támogatású" The Watchtower, 4/1/72 p.197

Pöpi6 2011.08.15. 23:56:14

Idézet Jehova Tanúi évkönyvéből /2011/ :

" Mindennek pontosan utánajárnak"

"Jézus azt mondta, hogy a hű rabszolga értelmes módon megadja majd a háziszolgáknak az "eledelüket a kellő időben". Ezzel arra utalt, hogy akik gondoskodnak a "szellemi eledelről", azok lelkiismeretesen és körültekintően látják majd el a hit házi népét ( Máté 24:25-47).
Krisztus felkent testvérei napjainkban az írói osztályt használják fel Brooklynban, hogy szellemi eledelről gondoskodjanak folyóiratok, füzetek, könyvek és egyéb nyomtatott és elektronikus kiadványok által. ..............................
....................................................................................
Még a szent szellem által irányított bibliaírók is odafigyeltek rá, hogy mindennek gondosan utánajárjanak, hogy pontos felvilágosítást közöljenek. Lukács például sok-sok szemtanúval beszélt, és " mindennek pontosan utánajárt az elejétől kezdve" ( Luk 1:1-4).
Az írói osztály is "mindennek pontosan utánajár". De hol találnak megbízható információt? Igaz, az interneten könnyen és gyorsan lehet rengeteg információhoz jutni, ám azok, akik kutatást végeznek a főhivatalban, nem vesznek alapul blogokat vagy olyan weboldalakat, amelyeket név vagy megfelelő képesítés nélkül állítottak össze, illetve amelyek nincsenek kellően alátámasztva adatokkal.
.....................................................................................
......................................................................................
Ennélfogva az írói osztály inkább mértékadó forrásművekre, elismert szakemberek cikkeire és jó nevű kiadók könyveire hagyatkozik. "

( Az írás magáért beszél...)

ezsdrás 2011.10.12. 16:44:43

Én is kutatom a bibliát és sajnos arra a következtetésre jutottam hogy a wacstover és az egész Jehova tanui teljesen vallásossá vált mivel nem a szent irást követik hanem az embereket , a választott vének betanitott parancsait,a hagyományokat,csak szájukkal valják de szivük távolvan Istenöl, mert mondják de nem cselekszik és csak azon törvénynek engedelmeskednek ami javukra válik ahogy az Ésaiás 29:13,14 mondja.Én nem vagyok a szivek vizsgáloja de rengeteg ugy nevezett Jehova tanuival beszélgettem és bebizonyosodott hogy sok bibliai idézetett kiforgatnak és hamis értemezést adnak neki,sokat nemvesznek figyelemben mert nincs javukra,és ha az igazsággal ami a szentiráson alapszik rámutaunk téves értelmezésükre,felfuvalkodnak ami nem Isten szellemét árulja el, én ezel nem vádolom öket,sem nem vetem el öket,csak a sok beszélgetésekböl ami velük történt ez a tapasztalatom és véleményem.

ezsdrás 2011.10.12. 16:50:41

@Johnny Joker: Csak azt szeretném megkérdezni persze ha nem titok ,hogy milyen vallásban vagy,vagy mi az amit ti megjövendöltetek és beteljesült?És mivel tudnád bizonyitani ,hogy ti helyesen értelmezitek a szent irást?

bigpast 2011.10.12. 18:13:58

@ezsdrás: Bocsi, hogy beleszólok, de amint látod, itt nem vallási hovatartozásról szól a dolog... Nem a Szentírás helyes vagy helytelen értelmezése miatt íródik a blog, hanem "Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk". Általános kérdésekkel foglalkozik a blog, amit a Tanúk hisznek, vagy hinni szeretnének, vagy hinniük kellene...

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.10.13. 20:20:49

@deferi:
"Sajnos nagyon szánalmas, hogy olyan emberek, akik nem ismerik Jehova tanúit"

Itt a legtöbben nagyon is jól ismerik JT-t.

"Az én személyes tapasztalataim merőben mások."

Kezdetben a mieink is mások voltak....

"Az itt felsorolt hamis állítások könnyen cáfolhatók a Biblia által. Jehova Tanúi kedves, barátságos, szívélyes emeberek, akiket megismertem és örülök, hogy közéjük tartozhatom, mert ilyen emberek közé szerettem volna tartozni mindig is."

Váljon egészségére!

"Nagyon szomorú, hogy a hamis, katolikus Biblia tanításait követitek. De mint ahogy a Biblia is tanítja, lesznek hamis próféták."

A hamis próféták kritériumait valóban mindenkire előítélet nélkül alkalmazta, vagy ebből a "vizsgálódásból" kizárta az Őrtorony Társulatot?

Nem akarom az előttem kommentelőket ismételni, de ha úgy gondolja, kövesse a JT tanácsait és bibliaértelnezéset. Itt senki sem fogja lebeszélni Önt erről!
Ha a saját bőrén akarja mindenképpen megtapasztalni a következményeket, az az Ön dolga. A Biblia arra figyelmeztet: "az ostoba a saját kárából tanul, a bölcs a másokéból".

ezsdrás 2011.10.14. 16:13:50

@bigpast: Bocsi de én sem azért kérdeztem hogy milyen vallásban vagy ,vagy vagytok hogy anyira érdekelne csak gondolta ha tudom hogy akival beszélgetek az, az egyén milyen vallásban van könyebb a beszélgetés,nos én elárulom neked az enyémet nem titok ,nem vagyok semilyen vallásban ,mert a vallás az üzlet és a politika az ördög eszköze,a biblia szerint igy hát én inkább hitet próbálok gyakorolni.mert Jézus hitet hagyott és nem vallást.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.10.14. 16:43:07

@ezsdrás:
Ha jól tudom, itt nem folyik semmiféle hitvita, így mindegy ki milyen vallásban van, vagy éppen nincs. A Jehova Tanui és hittételeik azért vannak megemlítve, mert a kommentelők nagytöbbsége valamilyen kapcsolatban voltak/vannak/lszándékoznak lenni ezzel a vallásszervezettel.
Néhányan talán pont a JT-val való kapcsolatunk nem éppen pozitiv alakulása miatt is nem szeretnénk vallásszervezetekhez tartozni.

ezsdrás 2011.10.14. 21:27:06

@karalabe4:Üdvözlet. Én nem szeretnék semmiféle hitvitába belekeveredni, de ugy tudom ezen az oldalon kinyilvánithatja mindenki a véleményét,kérdezhet, érvelhet, segitséget kérhet,de ha nem igy van akkor szolj és már itt sem vagyok, azért mert válaszoltam egy nekem cimzett levélre, szerintem az nem hitt vita,külömben én is kapcsolatban voltam JT.ival,de nekem nem jött be,és nem is fog soha,mert......

magyarázó 2011.12.13. 19:24:36

"A királyok könyve 25 fejeztének 1. verse leírja, hogy:

És történt az ő uralkodásának kilenczedik esztendejében, a tizedik hónapban, és annak tiedik napján".
Vagyis Sedékiás Király 21 esztendős volt, amikor uralkodni kezdett a Királyok könyve 24 fejezet 18. verse szerint, tehát 30 éves volt, amikor Babilon elpusztítása bekövetkezett. i.e. 607-ben."

Keresgéltem mert már függő lettem, és találtam korábbról ezt az érdekes kis beszélgetést.
Utána néztem a bibliában, és jó a logikai következtetés!
A válaszok között nem találtam erre cáfolatot.
Foglalkoztatok a kérdéssel?
Érdekelne!

Ping-Pong 2011.12.13. 20:38:00

@magyarázó: Ebben semmi bizonyíték nincs, hiszen az Őrtorony-féle kronológia nyilván 607-től számol visszafelé.
Az oké, hogy Sedékiás/Cidkija harminc éves korában volt az (utolsó) ostrom. Ellenben ha kinyitsz bármilyen lexikont, vagy megnézed a Wikipediát, az mind azt írja, hogy צִדְקִיָּהוּ i. e. 618-ban született, és tizennyolc éves korában, 597-ben lett Júda királya.

Az októberi-novemberi Őrtorony cikkekkel ne fáradj, azt már rég szétszedték a szakértők, ha tudnál angolul, el is olvashatnád.
süti beállítások módosítása