EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

További hozzászólás csokrok

2011.07.28. 03:54 | Ping-Pong | 8 komment

Az igaz, hogy a Biblia alapján nem lehet bizonyítani azt, hogy a "Hű és értelmes szolgát" 1914 után Jézus megbízta a földi keresztények igazgatásával. A Bibliából ezt valóban nem lehet bizonyítani. Igazam van?? Ha nincs igazam, akkor mutasd meg, hogy hol mondja azt a Biblia, hogy majd 2000 évvel Jézus halála után megjelenik egy ember (Russell), majd a követői, akik Istentől (vagy Jézustól) felhatalmazást nyertek erre.

- - - -

Ezt írod:

"Jehova Tanúi tudták a legpontosabban a Bibliát elmagyarázni."

 

Ez szerintem nem biztos, hogy igaz. Olvastad a "Jelenések nagyszerű csúcspontja közel" c. könyvet? Olvastad az a sok érzelmekre ható töltelékmondatot benne, hogy "óh, de boldogok lehetünk", meg "óh, milyen dicsőséges", "óh, de nagyszerű" - minek egy könyvet ilyen marhaságokkal rontani? És aztán már több mint egy éve, megint ez a könyv van tanulmányozva, holott ez a könyv az egyszerű hívőknek semmit sem mond - ugyanis az egész semmi másról nem szól, mint a szerző értelmezéséről, ami vagy igaz, vagy nem. Az egésznek olyan agymosás-íze van, ugyanis nem az a lényeg, ami a könyvben van kifejtve, hanem az, hogy megtanuljon a hívő úgy gondolkodni és csak olyan kérdéseket feltenni, amik a könyvben fel vannak téve.

 

Mondok egy példát. A Jelenések könyvében van egy mondat Jézusról, miszerint "minden szem meglátja őt, azok is, akik átszúrták". Ebben a könyvben (sok más példán keresztül is) az ember arra van tanítva, hogy egyáltalán ne higgyen annak, amit a Bibliában leírva lát. Ugyanis a magyarázat szerint ez Jézus 1914-es láthatatlan eljöveteléről szól. A "minden szem meglátja őt" kifejezés azt jelenti, hogy csak egy maroknyi csoport tudja meg az ő eljövetelét. Tehát a "minden" szó átfordul az ellenkezőjébe, a "maroknyi"-ba, a "szem" pedig a felfogóképességbe. Tehát pontosan fordított az értelme, mint ahogy az oda le van írva. Aztán pedig akik átszúrták, azok nem is láthatják meg (még szimbolikusan sem), ugyanis azok el sem ismerik az eljövetelét. Úgyhogy ez a magyarázat egy nagy marhaság. Amit olyan tudományos körettel van tálalva, és olyan fontosság-tudattal (ezt a szót én találtam mi a sürgősség-tudat mintájára - mert ez is egy abszurdum)

 

- - - -

 

Te azt mondod, hogy a "minden szem meglátja őt, azok is, akik átszúrták" állítás lényegében pont fordított értelmű, mint ahogy az oda le van írva? Akkor elemezzük:

 

A "minden szem" tehát nem jelent sem mindentsem szemet, hanem csak néhány ember azon szellemi képességét, mellyel képes volt felfogni Jézus 1914-es eljövetelét.

 

A "meglátja" szó pedig nem igazi látásról szól, hanem szellemi felfogásról.

 

Továbbá: Jézus szavai szerint azoknak is meg kéne Őt látniuk, akik "átszegezték". Vegyük ezen utóbbit szimbolikusnak. Tehát azoknak kellett volna Jézust meglátniuk 1914-ben, akik szimbolikusan átszegezték őt, tehát akik Jézus ellen voltak. De nem érted?? Hát ezek nem "láthatták" meg, ugyanis a "látás" itt szellemileg értendő, tehát a "látás" az azonos a megértéssel, az ismeret felfogásával. Tehát ezek szerint 1914-ben azoknak is tudatosítaniuk kellett volna Jézus eljövetelét, akik ellenezték Őt. Viszont akik ellenezték Jézust, azok azt sem ismerték el, hogy 1914-ben eljött, tehát szimbolikusan sem "láthatták" meg! Ez egy nagy ellentmondás. És erre nem ismerek feleletet.

 

De tegyük fel, hogy mégiscsak helyes ez a nyakatekert értelmezés. Ezek szerint ez valami titkosírás, vagy valami olyan beszéd, amivel a börtönlakók üzennek egymásnak, hogy senki se értse meg őket? Szerinted tehát az a helyes, hogy ennek a bibliai kijelentésnek az igazi jelentése szöges ellentétben van azzal a jelentéssel, amit minden épeszű ember kiolvas belőle? És 2000 évig így át voltak verve az emberek?

 

De tudod mi következik ebből? Az, hogy önállóan nem is lehet a Bibliát olvasni. Sőt még káros is lehet, mert esetleg teljesen félreértelmezzük. Ha ez így igaz, akkor nem is lehet a Bibliát olvasni, ugyanis bármely állításról feltételezhetem, hogy a valóságban a fordítottja igaz. Tehát szükségem van folyton mindenféle magyarázatokra, mert Isten szava nem érthető meg egy olyan csoport nélkül, aki hivatott nekem azt megmagyarázni. Tehát ha olvasom a Bibliában, hogy "kék az ég", akkor ebben nem lehetek addig biztos, amíg egy értelmező csoport meg nem erősít abban, hogy nem mást jelent, hanem azt, ami oda le van írva. Mert amúgy azt is gondolhatnám, hogy a "kék az ég" állítás azt jelenti, hogy "zöld a fű".

 

- - - -

 

"Ebben a Szervezetben nincs alulról jövő kezdeményezés, ha valaki jobbítani szeretne, látván a helytelenséget, tévedést, azt letiporják."

 

Ez igaz. De még kérdést sem lehet feltenni, mert nincs kinek. Úgy látszik, hogy a véneket sem érdeklik a kérdések, mert annyira le vannak terhelve, és már legszívesebben fütyülnének az egészre - de nem lehet, mert mint az MLM-nél sok "pénzük" fekszik benne.

 

- - - -

 

Csak egy egyszerű kérdést tennék fel. 1995-ig az Ébredjetek folyóirat első oldalán alul el volt írva: Ez a folyóirat megerősíti a Teremtő azon ígéretében való hitet, mely szerint egy békés és új világ jön el, még mielőtt elmúlna az 1914-es nemzedék.  Én azt megértem, hogy felismertétek, hogy pontosan nincs ez így. Hogy a "nemzedék" fogalmát máshogy kell érteni. De miért kellett azt mondani, hogy ez a Teremtő ígérete volt?? Ez egyértelmű hazugság. Ezt szerinted ki lehet magyarázni?

- - - -

Az OK, hogy a karácsony pogány eredetű ünnep. De ha ilyen sokáig fenn tudott maradni, akkor az embereknek szükségük van egy ilyen ünnepre. Mert ha kitalálsz önkényesen egy másik ünnepet, akkor az úgysem fog ennyi ideig fennmaradni. Úgyhogy a "hamis keresztények" csak alkalmazkodtak az északi félteke embereiben meglévő pszichológiai szükséglethez, ahhoz, hogy minden normális ember tényleg örül annak, hogy ha a fény folytonos csökkenése után fordulat áll be és a napok már hosszabbodni kezdenek. Mert akkor szerinted milyen ünnepet kéne ünnepelni? Csak évente egyszer az emlékestet?? - Hát én tudom, hogy miképpen zajlik ilyen "ünneplés".  Ez egész egy nagy nulla. Semmi ünnepélyesség nincs benne. Este a tanúk az egész napi munka után kiöltöznek, és ugyanolyan összejövetelre mennek, mint minden héten háromszor. Úgyhogy ez az un. egyetlen ünnep semmiben sem különbözik a többi összejöveteltől. Csak abban, hogy más beszédet mondanak, meg hogy végighordozzák az emlékjegyeket, amiből senki sem fogyaszt. Mert ha fogyasztana, akkor kisebb botrány lenne. És azok a családok, akik erre az "ünnepre" mennek, semmi ünneplést nem csinálnak. Mindenki hidegen, gépszerűen végzi a tevékenységét, és ugyanúgy amikor letelt, mindenki rohan haza. Még egy állami vállalatnál is több ünnepélyesség van, ahol a hivatalos ünneplés után egy közös vacsorát vagy egy műsort szerveznek, hogy az valóban eltérjen a szürke mindennapoktól, és valóban emlékezzenek erre az alkalomra. De ezek az „emlékestek” szerinted emlékezetesek? Hangulatukkal megfogják a gyerekeket? Vajon mire fognak emlékezni öregkorukban? Tudod mire fognak emlékezni? Semmire. És ha fognak valamire, akkor arra, hogy szüleik folyton sürgették őket, hogy járjanak prédikáló szolgálatba, mert hogy már kevés idő van hátra. Egyszer egy vén véletlenül keserűen elszólta magát, hogy ő gyerekkorában nem futballozhatott, mivel otthon azt mondták neki, hogy az új világban majd futballozhat. Ha ilyesmi van a vének tudatalattijában, akkor meg is lehet érteni, hogy nem tudnak ünnepélyessé tenni semmit. Egy rutinszerű gépszerűséggel megszervezik ugyanúgy, mint ahogy megszervezik a kongresszusokat és mindent. A cél az, hogy leteljen, hogy mindenki leülje azt, amit le kell, és mehet haza. Mellé még jól letolják, hogy nem teljesít eleget, nem jár „kivonulásokra”, meg hogy egy enyhe fejfájás miatt nem jön az összejövetelre. Hát ez így néz ki. Ezt cáfold meg, hogy nem igaz.

- - - -

Az rendben van, hogy nem tudjuk a vég idejét. Ha valaki ezt becsületesen bevallja, az OK. Csak pontosan az a probléma, hogy ez nincs bevallva. Mert amikor 1920-ban megjelentették a "Most élő milliók sohasem halnak meg" c. könyvet, akkor ezt isteni ihletésre tették? -- Nem tehették, ugyanis mára már bebizonyosodott, hogy ez nem volt igaz. Vagy pl. amikor 1973-1974-ben arra voltak a fiatal tanúk buzdítva (persze hivatalosan, azaz felülről), hogy ezt a "hátralévő rövid időt" ne használják családalapításra, hanem inkább szolgálattal töltsék? És ez a generáció már nagymama-nagypapasorba lépett. Szerinted ez nem szélhámosság?? És hol van a felelősége annak a személynek, aki akkor ezt mondta? Ugyanúgy van, mint a politikában - hogy soha sincs felelős ??

 

Szerintem ez a szavak értelmével való szélhámoskodás. Mert amikor valakinek (főleg egy új embernek) az van mondva, hogy a "vég közel van", akkor nincs neki megmagyarázva, hogy "Pista, azért ne edd olyan forrón a kását, mert ez a "közel"' csak Isten szemszögéből közel, a mi szemszögünkből lehet 50-100 év is". Ez nincs neki megmagyarázva, hanem hagyják Pistát, hogy hadd higgye, hogy a "közel" valóban közel, mert ha ezt hiszi, akkor legalább többet fog teljesíteni. Ez azért szélhámoskodás, mert ha egy alkalmazottamnak azt mondom, hogy "holnaptól gyere tizenkettezni, és ha egy hónapig fogod ezt tenni, akkor ezért dupla pénzt adok". Persze ezt elhiszi, elkezd tizenkettezni, és a hónap végén nem adok neki semmit. Majd ha megkérdezi, hogy miért nem kapott semmit, akkor szépen megmagyarázom neki, hogy a "hónap" szó alatt valami egészen más időegységet értettem, a "dupla pénz" alatt pedig 2 forintot, mivel megmutatok neki egy lexikont, ahol az lesz írva, hogy valamikor az 1 forintost "pénz"-nek nevezték.

 

- - - -

 

Mit mondasz? Hogy megértették, hogy nem lehet előre tudni az időpontot? Ilyen sokára értették meg? Hát speciel ebben a "hamis keresztények" évszázadokkal előbbre voltak, mivel ezt már régen mondták. Miért kellett ezt ilyen soká megérteni? Hiszen a Bibliában világosan le van írva!! És mit jelent az a kifejezés, hogy "megértették"? Azt, hogy Brooklynban az Őrtorony vezetői megértették? És addig, amíg nem értették, minden tanúnak miért volt kötelező azt a (nem megértett) nézetet képviselni, amit a vezetők mondtak? Tudom, azt is "megértették", hogy nem szabad valakit kiközösíteni, aki nő létére nadrágot vesz fel. Ma már ilyenért nem közösítenek ki senkit. De bizony az 1960-as években még simán. Még azért is kiközösítettek embereket, mert XY testvérnő vitt a lányának, aki táncmulatságon volt, kabátot, hogy meg ne fázzon. Persze azt mondod, hogy ez már régen volt. De valaki bocsánatot kért ezektől az emberektől? Elismerte, hogy "testvér mi téged kiközösítettünk, bocsásd meg, nem voltunk a teljes ismeret birtokában"? Tudtommal senki sem kapott ilyen bocsánatkérést. Azok sem kaptak, akik fölöslegesen vonultak be a börtönbe, pedig már mehettek volna polgári szolgálatra - de mivel a vezetőség ezt az igazságot "még nem ismerte fel", ezért a "báránykák" börtönbe mentek. És mikor kijöttek és priuszuk lett, majd amikor kijött az új Őrtorony, miszerint "már lehet polgári szolgálattal kiváltani a katonait", senki sem kért elnézést tőlük.

 

De még egy lényeges kérdésem volna. Az Ébredjetekbe 1995-ig az volt írva, hogy Armageddon addig eljön, amíg el nem múlik az 1914-es nemzedék. Pontosan úgy volt megfogalmazva, hogy ez a "Teremtő ígérete". Könyörgök, miért kellett ezt írni, hogy a "Teremtő ígérete" ? Miért nem lehetett alázatosan így írni: "Amiről mi az egyre előrehaladó ismeret alapján úgy gondoljuk, hogy a Bibliával összhangban van" Hát nem lett volna ez becsületesebb??

 

- - - -

 

Az akkori aktuális Őrtorony tévtanítás szerint a védőoltás elfogadása egyenlő volt a vérevéssel. Aki elfogadta a védőoltást, azt kiközösítették keményen.
A következő hatalomra kerülő Őrtorony vallásvezérek azután törölték ezt a hülyeséget, de akik akkor és ott, aktuálisan átélték, azok között voltak sokan, akik belehaltak a tévtanításba, a Biblia versidézeteinek hamis értelmezésébe.

Ha ez így volt, 1./ ki volt ezért felelőségre vonva, és 2./ ki kért elnézést?

- - - -

 

Ezt írod:

"A társulatnak száz évvel ezelőtt sokkal gyérebb volt a tudása, de mára már nézd meg milyen sokat kiigazítottak."

 

Az rendben van, de milyen jogon kényszerítik a nézetüket a tagságra?? Milyen jogon közösítik ki azt, aki nem úgy gondolja?? Mert ez a felháborító! EZ pontosan ugyanaz az eset, mint amiről már beszéltem. A Társulat vezetői elérnek egy bizonyos szintet (ez a szint 1930-ban az volt, hogy nem szabad védőoltást elfogadni, 1995-ig viszont az, hogy az 1914-es nemzedék nem múlik el) és akkor azt állítják, hogy ez a szint Isten törvénye. Mert aki hagyta magát beoltani, azt kiközösítették. De ugyanúgy 1995-ig az volt írva az Ébredjetekre, hogy a Teremtőnek volt egy olyan ígérete, hogy nem múlik el a 1914-es nemzedék. Ha egyszer bibliakutatók, akkor kutassanak, de ne mondják azt, hogy egy adott szint az abszolút plafon. Főleg akkor nem, ha ez emberek halálához vezethet. Mert bizony ez vérbűn.

 

No, és ezért sem felelős senki? Mert az biztos, hogy sem nem a mucsai Juliska testvérnő, sem nem a Zala megyei utazó felvigyázó a felelős.

 

Az a benyomásom, hogy modern világunkban mindenről lehet szó (persze nemcsak a vallásokban, hanem a politikában is), csak a felelősök konkrét megnevezéséről nem. Mindenki szervezet, bizottság, csoport, részvénytársaság, stb. mögé bújik. Bizony becsületesebb volt a középkorban, amikor valaki nézetéért, véleményéért, szerelméért párbajra hívhatta ki az ellenfelét. Akkor legalább volt hitele a szónak.

 

- - - -

 

Szerintem is a Bibliában sok a jelkép. De itt másról van szó:

 

"Ímé eljő a felhőkkel,  és minden szem meglátja őt, még akik őt általszegezték is és siratja Őt a földnek minden nemzetsége." - Elfogadom, hogy ez is jelképes.

De nem nagyon meredek ezt a verset pont fordítva értelmezni? A fordítottságon azt értem, hogy 180 fokosan ellentétesen. Ezek szerint a "meglátja őt" kijelentés azt jelenti, hogy csak néhány ember fogja Őt szellemileg felfogni? A "szemmel való meglátás" pedig értelemmel való felfogás? És akkor hiába van annyira érzékletesen leírva Jézus eljövetele, hogy "mind a villám" lesz meglátható? Ez is fordítva igaz? Ez is csak 'szellemileg' igaz? Úgy látszik mindenki vak volt, csak a Bibliakutatók láttak. Ha az ez így volt, akkor igaz lehetett a villámszerű eljövetel is, mivel a többi emberek mint vakok voltak. A Bibliakutatók tehát láttak. Ha láttak, akkor miért írta még Rutherford is, hogy Jézus láthatatlan eljövetele 1874-ben volt? Nem látták, hogy 1914-ben?

 

- - - -

 

1995-ig az összes Ébredjetekben az volt írva, hogy a Teremtőnek van egy olyan ígérete, miszerint nem múlik el az 1914-es nemzedék addig, amíg el nem jön Isten új világaPontosan így volt írva: "Ami a legfontosabb: ez a folyóirat megerősíti a bizalmat a Teremtő azon ígérete iránt, amely szerint egy békés és biztonságos új világ jön létre, mielőtt elmúlna az a nemzedék, amely tanúja volt az 1914-es eseményeknek." Szerintem ez mindenképpen bizonyítja, hogy 1995-ig Isten szájába egy olyan állítást adtak, amit Isten nem mondott. Más szavakkal: hazugságot terjesztettek. Nem azzal terjesztették a hazugságot, amit az 1914-es nemzedékről mondtak, hanem azzal, hogy több milliós példányban azt terjesztették, miszerint ezt a Teremtő ígérte. Szerintem ennél egyértelműbb bizonyíték nem lehet.

- - - -

"No meg a sok hazugság, amit köszönetként eléd tárnak, mint szellemi eledelt, azt gondolva rólad, hogy gyengeelméjű vagy, ezért úgyis beveszed."

Nem a gyengeelméjűségről van szó, hanem a fáradtságról. Ahogy elnézem a gyülekezetet, már lényegében senki sem lepődik meg semmin. Ha holnaptól a HBR azt kezdené mondogatni, hogy a Háromság nem is annyira sátáni, akkor is mindenki szó nélkül bevenné. Az emberek (nemcsak JT-i, hanem úgy általában) már agyilag ennyire le vannak tompítva. Van, akiket a monoton gyülekezeti "műsorok" tompítottak le, van akiket a TV meg a Győzike show. Tulajdonképpen már senki sem kutatja az írásokat, mert rájött, hogy fölösleges. Jobb butának lenni, mint okosnak, mert akkor az embernek nem lesz senkivel konfliktusa. Én is csak egy ilyen megalkuvó JT vagyok. Mert az vagyok, persze formailag. De most az április 15-ei magyarázat után röhögőgörcsöt kaptam. Ez már tényleg vicces. De továbbra sem fogom hangosan mondogatni, hogy hülyeség. Minek? Hogy kidobjanak? Mert már minden ismerősöm bent van. Ez az egy, ami visszatart - mert ha ez nem lenne, akkor komolyan mondom, hogy egy kongresszuson, nyilvánosan több tízezer ember előtt pofoznám fel azt a szélhámost, aki Brooklynból jön az észt osztani. Ez aztán látványosság volna! Felengednének a pódiumra, mert azt hinnék, hogy valami szerepem van, aztán meg piff paff. Az emberek meg bámulnának, mint a moziban. Szerintem hirtelen fel sem fognák, mert agyilag annyira félre vannak, hogy nyugodtan elmenekülhetnék. De nem baj. Az álmodozás az élet megrontója. Ha más is jó pofát tud vágni hozzá, akkor én sem vagyok kisebb színész.

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr193106286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

glezmen 2012.08.22. 21:34:02

"április 15-ei magyarázat" - valaki meg tudna mondani hogy mirol is van szo?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.22. 21:53:53

Appám!!! Hogy ez mekkora Írás!!! köszi @glezmen: hogy felhívtad rá a figyelmemet. lopom.

picket9 2012.08.22. 22:26:54

@glezmen:
Ez tényleg nagyon jó, eddig vak voltam, most már látok,( persze átvitt értelemben ,csak óvatosan a szavakkal:)
köszi én is ,hogy átolvasod az egész weboldalt, és igy minket is erre késztetsz.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.22. 22:46:54

@picket9: tehát ha eddig vak voltál, akkor ez átvitt értelemben azt jelenti:
Vak = mindent élesen látsz
Voltál = leszel
Tehát az hogy vak voltál, az a fenti logika alapján azt jelenti, hogy minden világosan látni fogsz.

glezmen 2012.08.22. 22:52:01

@sefatias: latom egesz jol megy a WT-logika :D
errol jut eszembe, van egy (jo regi) al-cikk arrol, hogy mennyire nem keresztenyi a macskatartas, ami kifigurazza a WT-logikat, az fent van itt a blogon? ha esetleg nincs (bar gyanitom hogy mar megtalaltatok), akkor erdemes felrakni :)
süti beállítások módosítása