A következő körzetfelvigyázói vallomást egy olvasó osztotta meg hozzászólásában JTinfo blogján a 'Számok és a gyülekezet' című bejegyzéshez: 

"Amikor írtam a javadalmazásokról, akkor kicsit elnagyoltam az "átlag Tanú" jövedelmi viszonyait és nagyon rosszul hasonlítottam össze a fizetéseket. Sajnos már nem emlékszem, hogy 1998-ban pontosan hány kg kenyeret lehetett venni 200 ezer forintból, de az összegek arra az időre vonatkoztak. Valahogy kiment a fejemből és ezt nagyon restellem, hogy 1998-ban a 200 ezer forint, nem olyan 200 ezer forint, mint ma. Az édestestvérem, aki 1991 óta családos ember, abban az évben vett lakást. Az ő nettó fizetése 12 órás napi munkáért 90 ezer forint volt. Kicsivel többért és a hétvégék feláldozásáért dupla annyit lehetett "keresni". A környezetemben élő Tanúk nagy része abban az időszakban havi 35 vagy 40 ezer forint között kerestek. Erre különösen jól emlékszem, mert állandóan a bérelt lakások ára volt napirenden a különleges úttörők miatt. Egy különleges úttörő házaspárnak adott albérleti térítés 29 ezer forint volt, de a legolcsóbb még lakásnak tekinthető ingatlan is 30 ezer forint volt. Ekkor jött szóba, hogy a Tanú-párok nem kevés részénél az egyik fizetés a bérleti díj, a másik a rezsi és alig maradt megélhetésre. Pont ebből született meg egy gyülekezetben az öltöny-kérdés is, hogy miből vegyen öltönyt egy ilyen családos ember, ha a gyülekezetbe jövetele előtt nem volt soha öltönye. Visszavonom, hogy nem "keres" jelentősen többet egy KÖF. Legalábbis 1998-ban ez kiugró volt.

Egy idézett Gyuritól bennem is új gondolatokat ébresztett:

> Ha valaki állást keres a szolgálatban, ha egy valamilyen Vállalat

> alkalmazottja, akkor teljesen érthető, ha az adok-kapok alapján úgy látja,

> hogy ennyiért nem érdemes ezt és ezt csinálni. Veszem a kalapom, és keresek

> egy kedvezőbbet.

Ezen elgondolkodtam, hogy miért éreztem állásnak a szolgálatot! Miért van az, hogy nem szolgálatként tekintek rá vissza? Miért érzem a szervezetet egy Cégnek és nem valami más összefüggésben hagyott nyomot a lelkivilágomban? És valaki írta azt is, hogy nem kényszerített senki, magam választottam. Most nem szeretném elhúzni a munkaidő elejét, ezért csak óvatosan szeretném ezt körbejárni.

Akkor más érzések dolgoztak bennem. Eltelt jó pár év, már túlléptem sok sérelmen, ma már tárgyilagosabb vagyok. Ilyen hideg fejjel visszanézve sem tudom azonban azt mondani, hogy teljesen önkéntes választás volt a teljes idejű szolgálat. Egy olyan légkörbe kerültem bele, amely hónapról-hónapra többet kívánt, állandóan hajtva voltam és mivel Istenként tekintettem a szervezetre, elhittem, hogy ez jó. Tudom, hogy mennyi volt benne a hazugság, ezért gondolom, hogy megtévesztett ember voltam. Ha visszanézek arra, hogy egy milyen szervezetnek építettem a hálózatát, akkor még jobban sajnálom. Ha ugyanezt egy olyan egyházi szervezetnek teszem, amelyik nem veri át az embereket, akkor biztosan Pál apostol szavaival tudnám jellemezni a feláldozott éveket. Így viszont képtelen vagyok rá. Legszívesebben újra körbejárnám azokat a gyülekezeteket ahol valaha megfordultam és bocsánatot kérnék a sok zöldségért amit elmondtam. Még abban sem vigasztalódhatom, hogy legalább emberséges voltam, mert egy szervezet kíméletlen droidja voltam, aki elment sok igazán fontos dolog mellett.

Egy gyülekezetben történt egy öngyilkosság. Amikor ott voltam a gyülekezetben, akkor a férfiak hatalmi harcával kellett foglalkozzak. Miközben az előadást tartottam, láttam az arcokat és többször felfigyeltem egy testvérnőre, akinek nagyon szomorú arca volt. A szemeiből mély keserűség ömlött ki. Vasárnap mentem oda hozzá. Néhány mondat után odalépett a titkár és semmi "elnézést", elkezdett beszélni. Mintha a gyülekezetének az a tagja semmi és senki lenne. Nagyon felháborodtam és tudjátok mit tettem???? Semmit!

A másik héten a testvérnő leugrott az erkélyről. Úgy éreztem, hogy én voltam az utolsó reménysége. Ha nem vasárnap állok vele szóba, ha leütöm a titkárt, ha megértetem a férfiakkal, hogy a véneknek pásztorkodni kell, ha képes lettem volna elszakadni a vázlatoktól (a KÖF előadásai vázlatokból van, nem mi találjuk ki) és igenis: ott maradok és akár estig elbeszélgetek a testvérnővel, vagy reggelig, akkor tudnék egyetlen pillanatot felidézni, amikor értelmes dolgot tettem.

Helyette beszélgettem (szakkifejezéssel élve: buzdítottam) mintegy 500 férfit, hogyan legyen kisegítőszolga meg vén. Beszéltem körülbelül ugyanennyi testvérnővel az úttörőszolgálatról. Nem voltak viszont beszélgetéseim arról, hogy a szervezet ellenére maradjunk emberek, vegyük észre, hogy a gyülekezeti hírnökökért vagyunk (ez csak maximum eszembe jutott).

Pál apostol velem ellentétben legalább annyit elmondhat magáról, hogy amikor a ténykedése közben valaki kiesett az emeletről, akkor odalépett és feltámasztotta őt. Ő érezte, hogy valóban segít, igazi pásztor. Ha egyszer sem bővölködött volna a szolgálatban, akkor is megérte neki, mert igazi pásztori munkát végzett.

Ezzel szemben én egy szervezet középvezetője voltam. "Lentről" nagy elvárások, amit nem tudtam soha kezelni. Mindig ígéret nélküli esőfelhőnek éreztem magam, mivel nagy lendülettel a semmiről beszéltem. Egy szervezetet építettem. "Fentről" eléggé korlátozott lehetőségeket éreztem. Olyan igazi nagy kérdés, ami valóban rajtam múlott nem volt. Nem álltam ki semmilyen nemes célért. Ha láttam is dolgokat, ha láttam is változtatni valót, nem csináltam semmit. Nem csak azért, mert nem akartam, mert időnként akartam. Sokszor meg a hetet akartam túlélni. Kerestem, kutattam a lecsíphető időket, hogy a szép feleségemmel tölthessek időt.

Az egyik kedd este egy tanulóbeszédben figyeltem fel valamire, amit mai napig nem felejtek. Szerintem soha. A párbeszédes jelenet (szakzsargon szerint: demonstrálás) témája a szépség volt, amiről két testvérnő beszélt. Az egyik azt mondta, hogy a szépség olyan, mint egy virág. A legtöbb festő a szép virágot festi le, nem az elszáradt, fonnyadó virágot. Akkor ránéztem a feleségemre. Már három hete nem tudtunk rendesen beszélgetni, több hete nem együtt aludtunk, hanem együtt estünk össze az ágyban a fáradtságtól. Reggelente sírva ébredtünk. Felötlött bennem, hogy meddig tart ez? Amíg fiatal és szép.. meddig az? Láttam a gyülekezetbeli testvérnőket. Aznap este azt találgattam az előadásom alatt (magamban), hogy a jelenlévők közül hányan lettek úgy negyven évesek, hogy a fiatalságukat a szervezetnek adták és robotként élve, soha nem tudtak annak örülni, hogy kellemes egymásra nézni. Tudom, ilyet írni sem szabad, de tényleg ijedt voltam.

Akkor abba akartam hagyni. Szóltam is, hogy nincs erőm tovább. Pihenni akarok, átlagos Tanú-életre vágyom, heti 3-szori gyülekezetbe járással, havi max.12-15 órás szolgálatra, világi munkahelyre és normális életre. Ha más egyház szolgálója vagyok, legalább imádkoztak volna a gyötrő kétségeim felett. Helyette beszélgettek velem (a szervezet szerint ez a buzdítás), hogy milyen nagy munkát végzek és mennyire fontos a szolgálatom. Még azt is emlegették, hogy ez a Sátán kísértése, hogy Jézust is hasonló módon kísértette meg. Logikusnak tűnt, de nem fért a fejembe, hogy miért egy testvérnőtől, miért egy gyülekezeti programon át szólt hozzám az Ördög? A beszélgetés után egy antikváriumba rohantam Dante: Isteni színjátékáért. Elkezdtem olvasni az irodalom hasonló műveit, hogy megtaláljam az engem gyötrő kétségek okát. Rájöttem, hogy semmi értelme nincs annak, amit teszek. Embertelen, hideg gép és nem pásztor vagyok, hiszen a gyülekezetek egyszerű, jelentéktelennek tűnő tagjait soha nem ismerem meg. Voltak gyenge, esetlen próbálkozásaim, de feladtam őket. Amikor újra vissza akartam lépni, akkor sem fogadták el tőlem, így robotként kezdtem élni.

Nem éreztem magam Isten szolgájának. Nem volt gyülekezetem, amelyik az anyagyülekezetem vagy az otthonom lehetett volna. A szervezetből csak feladatlistákat és felém érkező igényeket láttam. Egy precíz szervezővé kellett válnom, néha mesteri csalóvá, hogy az ellentétes érdekeket szinkronizálni lehessen. Néha valami náci hivatalnoknak éreztem magam. Pálnak nem voltak ilyen érzései. Több időt volt egy adott gyülekezetnél. Tényleg az emberekért volt. Én meg csak egy KÖF voltam és egyetlen olyan KÖF-ként végrehajtott cselekedet sincs mögöttem, amire úgy tudok visszagondolni, hogy nemes volt, értékes volt. Maximum az, hogy abbahagytam és ez megmentette a házasságunkat. Ám ez nem dicsőség. Ez a "sikerült leállni vele" csak a gyilkosok, bűnözők, szenvedélybetegek érdeme!

Sorry, hogy beleszólok

> Továbbá, mennyit kap egy átlagönkéntes aki a fiókoknál vagy a termek építésénél dolgozik?

4 féle önkéntes van.

Az egyik aki abszolút ingyen dolgozik. Ő általában rendelkezik világi munkahellyel, azt leszámítva, hogy gyülekezeti hírnök, nincs jogviszonyban a szervezettel.

A másik, akinek van jogviszonya, ő megbízási szerződéssel dolgozik a Társulat egyik-másik jogi szervezetének, szerződésben rögzített összegekért. Nem építkezéseknél alkalmazzák, hanem bizonyos szakterületekre. Sokszor ezek családos emberek, gyerekkel, nem lehetnek Bételesek, de a szervezetnek szüksége van a munkájukra vagy kapcsolatrendszerükre. A szerződéses összeg alku tárgya, de általában a szervezet mondja az összeget és az illető elfogadja. A megállapodott összegen felül jogosult számla ellenében az indokolt költségei megtérítésére. Az összeg az esetek többségében nem nagy, a mindenkori minimálbérhez igazítják a munka függvényében. Pl. egyszer-egyszer a mindenkori minimálbér fele, de ismerek olyat, aki négyszeres összegért dolgozott.

A harmadik általában gyülekezeti vén és szervezési munkát végez, a saját szabaddá tett idejében, ingyen. Jogosult száma ellenében az indokolt költségei megtérítésére, amit bőszen ki is használnak. Jelzem, részben indokoltan, mert nem egyszer naponta 70-80 km-t kell autózniuk, saját kocsival. Az üzemanyagot fizetik, de az amortizáció NÁLUK nincsen benne. Ezért akiket ismerek, minden üzemanyagköltségüket megtérítik. Van, aki a család kocsijait felváltva használja, így minden kocsi teljes havi üzemenyagköltségét a szervezet fizeti. XY viszont volt 12 ft-os fénymásoló számlát is leadott. Természetesen ki lett fizetve.

A 4. a teljes idejű szolga, pl. a nemzetközi építőmunkás. Társulat által megszabott fizetése van, mint a különleges úttörőnek, Bételeseknek vagy az utazófelvigyázóknak.

Ezer bocsánat az alábbi korrekcióért, de ezt fontos megjegyeznem.

A Társulat amióta bejegyezték Magyarországon + X hónap (de X<18), mindig betartotta, hogy a törvényes előírásoknak megfelelően adja a "fizetést".

Ez a következőképpen néz ki Bételes, utazófelvigyázó, különleges úttörő és nemzetközi ilyen-olyan munkás (vagyis a nagyobb halmaz: teljes idejű szolga) esetén:

Van egy fix összeg, amelyet a minimálbér függvényében határoznak meg, nem tudom jelenleg mennyi. Ez a törvény szerint egyházi szolgálatért járó díjazás (valami hasonló), így nem adóköteles. Ellenben TB-t mindig is kellett fizetni az összegből. Legalábbis 1992-ben már fizettek, ma is fizetnek. Van egy fontos előírás, amit szerintem SENKI nem tart be:

- Mivel ők egyházi szolgák, ha máshonnan kapnak jövedelmet, azt 100% be kell fizessék a szervezet felé. Pl.: XY különleges úttörő. Csinál magának egy szabad hetet és szívességből lenyírja valakinek a füvet, vagy ezt-azt megjavít. Adnak neki a munkáért cserébe (!) pénzt, akkor azt 100% le kell adja. Kivéve akkor, ha nem a munkáért kapja, hanem adományként a szolgálata támogatására (a többség így tekinti).

XY 1992 és 1998 között volt teljes idejű szolga, több minőségben. 2007-ben rokkantnyugdíjazták és a szervezetnél töltött idő szolgálati időként elismerésre került, mert fizette a szervezet a járulékokat.

A havi fix összegen túl jár egy havi másik fix összeg, a rendkívüli vagy nagyobb kiadásokra. Amikor 14 000 forint volt a havi fix., akkor ez az összeg havi 1200 ft volt. Ez gyűlik-gyűlik egy jelképes SOS számlán, amit akkor hívnak le, amikor akarnak.

Harmadik juttatás a költségtérítés, amelynek központilag meghatározott mértéke van. Ez okozza a legnagyobb gondot, mert a Bételeseknek kedvez, utazófelvigyázóknak kedvez, de szimpla különleges úttörőnek nem annyira.

3 csoportba lehet osztani:

1. rendkívüli költségek megtérítése - számla ellenében és indokoltan felmerülő költségekre vonatkozik, mértéke 100%

2. albérleti támogatás - központilag meghatározott fejenkénti összeg, a havi fix arányában meghatározva, általában = a havi fix összeggel

3. a legtöbb gondot okozó gépkocsi-támogatás. Egyik része egy havonkénti összeg, erre jön rá egy km-kénti összeg. Természetesen nyomtatványokon dokumentálni kell, hogy mennyi megtett km áll a gépkocsi mögött, ehhez képest kapja a költségtérítést az üzemanyaghoz.

tudni kell az eddigiekhez, hogy a szervezeten belül sokan kérhetnek utazási költségekhez térítést, pl.: egyszerű vendégszónok is.



Akkor most jöjjön az utazófelvigyázó valós, elméletektől mentes jövedelmének alkotói:

1. Társulat havi fix összege, amit minden teljes idejű szolga kap

2. SOS számlára gyűlik a pénz, bármikor lehívhatja (nem sok, de 1 közepes tesco gazdaságos öltönyre/év elég)

3. Utazási költségtérítés (ezt felemészti a kocsi, ha van)

4. Rendkívüli költségek központi megtérítése (számla ellenében, nem jövedelem, mert kiadott pénzt kap vissza)

+ dolgok:

1. gyülekezetektől kapott költségtérítés (bemondás alapján is, ritka vele a visszaélés)

2. gyülekezettől kapott adományok

Ez utóbbi a legfontosabb. Az utolsó nélkül valóban kis összeg gyűlik össze, mely kevés.

A gyülekezettől kapott adomány minden esetben meghaladja a hetenkénti 50 ezret. Nem ismerik be, illetve nem mindenki. Ha utolsó kört futják, akkor a gyülekezet tagjai által csak úgy adott pénz ennek a duplája, egyes helyeken háromszorosa is lehet. XY (szegedi emberről van szó) élete első utolsó körében gyülekezetenként minimum 150 ezret kapott. Ő akkor nem is kapott sokat!

2005-ig úgy gondoltam, hogy ez önmagában jó pénz. Ma is ezt gondolom, de egy érintett véleménye erről (fontoljátok meg):



Ez nagyobb összeg, mint amennyit egy átlag Tanú megkeres, de mit kell érte tenni?

- napi 24 órában rendelkezésre állni a gyülekezeti tagok kénye-kedve szerint, nem egyszer olyan problémákkal felemészteni az időt, amihez nem kellene KÖF

- meghallgatni olyan problémákat, ami mögött sokszor az van, hogy egyes férfiak hatalmi harcot vívnak és a meghallgatott, kezelni szükséges probléma csak álca, de képesek úgy felfújni, hogy igazán fontos dolgokra nem marad idő

- keddtől egészen vasárnap estig 1 perc szabadság sincsen; ha van házastárs nincs rá idő, mert a gyülekezeti tagok folyamatosan panaszáradattal halmoznak el

- nincsen intimitásra idő, mert valaki mosolyogva vagy sírva mindig ott ül előttem, hiába mondom, hogy sorry, álmos vagyok, holnap is lesz nap; neki CSAK AKKOR van KÖF és szeretné kihasználni, ha már nála lakik a KÖF

- nem tudok úgy enni, hogy az evésre figyeljek, mert mindig beszélnek hozzám és válaszolni kell

- nem azt eszem, amit kedvelek, naponta más-más módszerrel készített étel, idővel kikészül a gyomor (hiába kérem, hogy mit és hogyan csináljanak, inkább örülök, ha kapok valami meleget)

- nincs SAJÁT ágyam esténként

- nem tudok elvonulni kedd délutántól egészen vasárnap estig!!!!!

- ha feleségem van, csak a hétfőm az övé; esténként SEM tudunk semmit csinálni, mivel vendégségben vagyunk... tudjátok ez mit jelent? külön levelet érdemelne!

- nem tudok egy világi könyvet a kezembe venni; pl.: Az öreg halász és a tengert február 1.-én vettem a kezembe és május végére tudtam elolvasni!!!!



Ezért cserébe kapott + havi 200 ezer adomány nem annyira sok. Ha valaki egy világi munkahelyen dolgozik napi 16 órában, heti 5,5 napot, akkor is minimum 380-at keres. Hasonló jellegű munkáért (emberekkel, szervezeti dolgokkal való foglalkozás) ez a 900-1000 ft/óra nettó bér még nem is sok. Nos, a KÖF egy átlagos (nem utolsó) időszakban még ennyit sem kap, "csupán" 200-at. Utolsó körben a havi 600 nem ritka, de kérlek gondoljátok meg, hogy mit ad az életéből. Mindegy, hogy van-e értelme vagy nincs (mert amúgy nincs és ez rettenetesen nyomasztó utólag, az ember úgy érzi, hogy kiestek a legszebb évei az életéből, minden értelem nélkül!!! á, nincs pénz amit ez megérne), de azért áll mögötte munka.

Említeni kell azt is, hogy a KÖF megszerzett javait egy átlagos ember javaival kellene összevetni és azt, hogy ki mennyit adott az életéből, önmagából azért a dologért. Nagyon-nagyon rosszul működik ez, mert egy KÖF szó szerint feláldozza mindenét egy gyülekezetnek.

90%-ban semmi értelmesre nem jut idő, nincsenek megmaradó értékek, amire azt lehet mondani, "legalább látszik, hogy tettem valamit". Sőt, mindenki azt hiszi, hogy hülye vagyok. Mintha nem minden gyülekezetben ugyanaz lenne, mintha nem ezredszerre hallanám ás látnám ugyanazt. Mintha nem arról lenne szó, hogy A, B, C és D vén és rajtuk kívül még 7-en azok akarnak lenni. Ezen 7 személy közül A, B C és D csak 1-2-re tekint lehetséges vénként, de csak majd a távoli jövőben, most nem. Persze 1-2 és a többi is sérelmezi, meg akarja mutatni, hogy alkalmas és ideje lenne kinevezni. Ezt így senki nem tálalja, hanem becsomagolják egy-egy problémába, amit KÖF-ként kezelni kell és nem lehet az igaziig eljutni. Mindenki színészkedik, de mondom: ugyanezt ezerszer látom.

A hatalmi harcokon kívül ott vannak a valós problémák, amiket a helyi vének szinte észre sem vesznek. Szervezeti terminológia szerint: a hitehagyásra forduló testvérek, a depressziós testvérek, a szegények, a működési nehézségek. Mind-mind hatalmas gondok, de hülyeségekkel kell foglalkozni, mert A, B, C, D, 1-2 és a többi 5 ezzel támad le. Ja, a családjuk is! Erről is tudnék ám hosszú leveleket írni. külön stratégia születik családonként. Persze hétről-hétre és családról-családra ugyanaz. Mégis úgy kell meghallgatni, mintha nem tudnék semmit.

Nem tudom sikerült-e érzékeltetni, hogy a kapott díjazás nem ér fel azzal a munkával ás áldozattal, amit egy KÖF meghoz.

  40 perce már tart a munkaidőm, átadom magam a munkának, nettó 1200 ft-os órabérért. Napi 16 órát dolgozom most is. Viszont hiába kevesebb a pénz, hiába vagyok ugyanúgy fáradt, vannak értékek, amik a kezem alól, a közreműködésemmel teremtődne. Úgy érzem van értelme. Ha hülyének néznek megmondhatom, normálisan lehet beszélni. Most sem vagyok szabad, mert a munkám és feletteseim, megbízóim rabszolgája vagyok, DE ahhoz képest már van értelme. Jól esett, hogy hosszú idő óta először mindezt kiírhattam magamból. Köszönöm a lehetőséget! Ha nem gond, szeretnék továbbra is csendes szemlélőként a háttérben maradni és csak olvasgatni."