EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Gyülekezeti Bibliatanulmányozás 16.10.17-10.23.

2016.10.17. 06:00 | Jónás_ | 43 komment

Gyülekezeti "könyv"-tanulmányozás kr 2. fej., 23–34. bek.

A 2. fejezet idáig arról szólt, hogy Jehova ... azt akarta, a népe felkészülten várja majd, hogy létrejöjjön a messiási Királyság, ezért elküldte C.T. Russellt, hogy szellemi vezetést nyújtson Isten népének, és felkészítse őket az előttük álló eseményekre.
Az 5. bekezdés szerint mindezek az előkészületek utat  készítenek a Messiás-Királyig. Hogy ez valóban meg is történt, annak bizonyítását kísérlik meg az azt követő alcímek alatt, amiből hármat már megvizsgáltunk eddig:

1. A bibliai igazsággal összhangban imádják Istent (7-14)
2. Nagy Babilon elhagyása (15-18)
3. Összegyűlnek az imádatra (19-22)

4. Buzgón prédikálnak (23-26)

Ha már ilyen fontos tevékenységként definiálja a könyv a "prédikálást", érdemes megvizsgálni, hogy mi Isten véleménye róla. Az Őrtorony szervezet láthatólag nem, de Isten vagy Jézus biztosan figyelembe vette volna ezzel kapcsolatban azt a szempontot, hogy MIT prédikáltak! Feltéve, ha egyáltalán létezett volna ilyen "teokratikus alku". A  buzgalom, és szorgalom mellett a tartalom egészem biztos, hogy kulcsfontosságú lett volna.
Az nyilvánvaló, hogy ha csak a háromságról, lélekről és pokolról szól az üzenetük, ahogyan a 7-14 bekezdések leragadtak ezeknél a témáknál, az nem vezetett volna semmilyen királyhoz, vagy királysághoz és nem lettek volna különbek a 7. bekezdésben említett személyeknél sem, akik ugyanúgy vélekedtek az említett témákkal kapcsolatban, mint a Bibliakutatók. Ezek mellett még a királyság megjelenéséről és a királyról is tanítottak, amik viszont a saját bevallásuk szerint is hiányosak, tévesek voltak, és türelmetlenségből fakadtak. A hiányosságok mértékéről, a tévedések súlyáról már óvatos utalások eddig is elhangzottak, de az igazi jelentőségét később lehet majd látni, amikor még több tényt ismernek el a következő fejezetek ezekről. Mindezek "beismerése", noha korántsem teljesek, elegendőek annak megállapítására, hogy éppen a Királysággal kapcsolatban volt a legtöbb tévedés és félreértés, mégis az ezek melletti makacs kitartás évekkel az egyes tanítások nyilvános kudarca után is jellemző  és elképzelésük szerint így is el tudták nyerni Krisztus szimpátiáját az 1914-es kiválasztásukhoz.

Ha ennek fényében vizsgáljuk a királysághoz vezető 4. szempontot, a buzgó prédikálás eredményét, hatékonyságát, akkor egyszerűen nem lehet másképp összegezni, mint hogy tévedéseket, pontatlanságokat, meg nem értett dolgokat igazságként, Istentől jövő igazságokként hirdettek nagy buzgalommal. Ez biztosan nem olyasmi amiért dicséretet érdemelne a követ, még akkor sem, ha az indítékai egyébként jók voltak. Az Őrtornyok és a szervezet egyéb kiadványai sok helyen megerősítik ezt, természetesen kizárólag más vallásokra alkalmazva. (wh.11.11/1 8.o.; 03.02/1 32.o; 91.1/1 24.o.16.bek; 83.4/1 8.o.4.bek; Örökké élhetsz könyv 31.o.) A Szentírás tartalmaz legalább 2 olyan történetet is (Saul, Uzziás), amikor az Istennek végzett szolgálatra (áldozatra) illetéktelen királyok súlyos büntetéssel fizettek türelmetlenségükért. Úgy tűnik a 3.fej. 19. bekezdésből, hogy Isten valamiért egészen másképpen ítélkezett Russell és a kortársai esetében, mert ők egy ejnye-bejnyével megúszták. A szolgálatukra és tanításaikra egyáltalán nem óvatos latolgatás, vagy az apostolokéhoz hasonló szimpla kíváncsiság volt a jellemző, az 1914-et megelőző időkben. Nagyon is hangsúlyos, erőteljes, magabiztos tanítások voltak pl. Krisztus láthatatlan jelenlétének kezdetéről, 1874-ről szóló kampányok, előadások, vagy más kiadványok, 1-1 témában. Olyan erőteljes hatásuk volt a hallgatókra, családokra, hogy az egész életüket, életmódjukat megváltoztatták, alárendelték azoknak. Jézus eljövetelét, vagy jelenlétének kezdetét ennélfogva nem is várhatták 1914-re, mert azt már 1874-ben, vagyis 40 évvel korábban megtörténtnek hitték.

A buzgó prédikálás tartalma tehát egyáltalán nem ad okot büszkeségre, sokkal inkább szégyenkezésre. De mit mondhatunk a hozzáállásról, vagyis a buzgalomról. A Tanúk minden más felekezetű személy odaadását, elkötelezettségét szó szerint lenézik és nullának értékelik, azért mert úgy gondolják, hogy hamis tanításokban hiába buzgó bárki, az az energia pont a hamisságtól, vagy tévedéstől lesz értéktelen. Ugyanezt az analógiát viszont képtelenek alkalmazni a saját történelmükre, az elődeik tévedéseire. Ez azonban csak eggyel szaporítja az ellentmondások számát. A buzgalommal kapcsolatban nem tűnik fel nekik a 33. bekezdés paradoxonja sem. Egy pillanatra el is tekinthetnék attól a beismeréstől, hogy az aratás végét várták 1914 előtt is, nem csak 1918-ra. Igazán komikussá az itt használt fogalmak és az azóta eltelt idő teszi ezt a kijelentést, ami szó szerint így hangzik:

"1917 végén Az Őrtorony bejelentette, ... hogy az aratás ugyan befejeződött, de még hátravan a tallózás időszaka."

Egy elnagyolt számítás is láthatóvá teszi mekkora következetlenség ez, és milyen szánalmasan hangzik 100 évvel később ezt állítani a történelem legfontosabb munkájáról. Pontos adatokat nem ismerek a 20.sz. elejéről a Bibliakutatók létszámáról, de emlékeim szerint néhány tízezernél nem voltak többen világszerte. Jézus viszont már 1900 évvel korábban azt mondta, hogy az aratnivaló sok. Elképzelhető ennek a próféciának a beteljesedése úgy, hogy 1918-ban arattak néhány tízezer főt, majd tallóznak még hozzá 7,5 milliót a következő évtizedekben? A számadatokkal leírva, az aránytalanság feltűnő és egy nagyon rossz viccnek sem megy el. Semmiképpen nem menti fel az 1918-as téves értelmezést, inkább csak egy elkeseredett figyelemelterelésnek a példáját láthatjuk belőle, ami ezek szerint már abban az időben is a szervezet kelléktárában volt, a tévedések beismerése helyett, és úgy látszik valamiért nem kínos ezt felidézni 100 évvel később sem, továbbra is mellőzve a hiba beismerésének, vagy sajnálkozásnak bármilyen csekély megnyilvánulását.

Ezek után még inkább egy szánalmas és már-már ingerlő kijelentésnek tudom csak tekinteni a negyedszer is visszatérő kérdést a 26. bekezdésben:

Vajon az igaz keresztények felkészülten várták volna, hogy elkezdődjön Krisztus jelenlétének időszaka, ha nem tanítják meg nekik, hogy milyen fontos a prédikálómunka? Biztosan nem! Elvégre Krisztus jelenlétének az egyik legfőbb jellegzetessége ez a munka (Máté 24:14). Isten szolgáit fel kellett készíteni, hogy ez az életmentő feladat központi szerepet kapjon az életükben.

Miközben a jelzőket halmozzák (fontos, legfőbb, jellegzetes, életmentő, központi), hogy a szervezet múltbeli különlegességét hangsúlyozzák, egy egészen más képet és értéket mutatnak a tények. Olyan tények, amiket nem lehet elhallgatni, letagadni, kénytelen a szervezet maga is beismerni néhányat. A valóság ezekből az időkből nyilván sokkal sötétebb, ha ennyi minden bevallására kényszerülnek.

Mégis, sajnos úgy gondolják, hogy minden beismert tévedést és tudatlanságot, hamis várakozást figyelmen kívül kell és lehet is hagyni, csak azért, hogy el lehessen jutni az emberi szemtanúk nélküli esemény, a Királyság megszületéséhez. A bevallott tények morzsái is mást mutatnak, de ha egymás mellé rakjuk őket, még világosabb, hogy megtévesztésre törekszenek. Mindezeket egyáltalán nem veszik figyelembe, mert kijelentik, hogy született Királyság és kész! Nem másért, hanem mert Végül elérkezett a nagy jelentőségű 1914-es év.
29. bekezdés állítása szerint

"várták, hogy ebben a jelentőségteljes évben egy nehézségekkel teli időszak fog kezdődni. De azt még ők sem tudták elképzelni, hogy ez pontosan hogyan fog teljesedni...
1914-ben kitört az I. világháború, és az egész földön nyilvánvalóvá lett, hogy Krisztus uralkodni kezdett.

De mennyire nyilvánvaló, hogy ha színre lép a béke fejedelme, akkor kitör egy világháború? Bár ez a hivatalos tanítás és léteznek bibliai utalások is a végidővel kapcsolatos megpróbáltatásokra, de ezek, a magyarázataikkal együtt nagyon hiányoznak innen! Ez a hiányérzet akármilyen csekélyke bibliai indoklásra, nem csillapodik a következő alcím tartalmának megismerésével sem. A valóság az, és ezt a szervezeti kiadványok el is ismerik, hogy 1914-ben inkább az volt nyilvánvaló, hogy tévedtek és kutatni kezdték az okát, majd pedig újabb időpontokat tűztek ki.

Vajon, ha mindennek a végét várták, pl. a pogány uralmaknak, vagy a földi életnek, vagy az aratás végét, akkor ehhez milyen nehézségeket képzeltek volna? Még a Vezető Testület levele is e könyv bevezetőjében egy örömteli hangulatot ír le arról az időről. Öröm, lelkes taps, felvillanyozó kijelentés, állítólag ezekkel a kifejezésekkel lehet jellemezni a bételhangulatot 1914. október 2-nak reggelén.

Nem hagyható figyelmen kívül, az az állítás sem, ami szerint már 1914-ben nyilvánvaló lett, hogy Krisztus uralkodni kezdett. Hogyan lehet akkor igaz, az 50.o.7. bekezdése is, ami viszont 1925-öt nevezi a mérföldkő és meggyőző bizonyítás évének a Királyság 1914-es megszületésével kapcsolatban. Akkor vajon 14-ben is értették már, vagy csak 11 évvel később?

Ezek önmagukban is súlyos elferdítései a tényeknek, vagy szimpla ellentmondások, de még érdekesebb, hogy mit művel a szervezet szerint Jézus a királyságában, amikor végre 1900 éves várakozás után nekiláthat uralkodni? Megtudjuk a következő alcímtől:

A próba időszaka

A 31-34. bekezdések összesen legalább 14 negatív következményt sorolnak fel a Királyság létrejöttének köszönhetően, ill. közvetlenül Krisztus tevékenységével kapcsolatban, pl. ilyeneket:

- súlyos próbák, nehézségek egész sorát zúdítja Isten népére
- üldözés
- megdöbbentő kegyetlenség
- bebörtönzés
- zűrzavar
- megrázkódtatás
- teremtményimádat
- megkeseredés
- elutasítás
- hitehagyás
- megosztottság
- beteljesületlen várakozás (csalódottság a hamis ígéretek miatt)
- ijesztő próba
- prédikálás leáll

Az egyetlen örömteli dolog a 34. bekezdésben a kereszténység papságának káröröme a munka leállása miatt. Habár a 29, 30. bekezdésekben említést tesznek Sátán földre vetéséről, még a Jelenések 12:12 és a 2Tim 3:1 is idézve van hozzá, mégis a szörnyűségek, mint pl. a háborús kegyetlenkedések és brutális üldözések felsorolásánál, már egy szóval sem utalnak rá, hanem következetesen Jehovának és Jézusnak tulajdonítanak mindent. A Mal 3:2 próféciájának ismétlődő említése csak fokozza azt a döbbenetet és értetlenséget, amit ezeknek a bekezdéseknek ki kellene váltaniuk egy jobb érzésű keresztényből, amikor a Teremtő és Fia tisztítóeszközeiként, és módszereiként ilyen szörnyűségeket olvasnak. Inkább úgy tűnik, hogy túl sok mindent akarnak ezek a bekezdések az említett bibliai kijelentéseknek tulajdonítani. Olyasmit is, amik egyértelműen ellentétben állnak az emberi józan ésszel való végiggondolásnak, de még inkább annak, amit az Írások tanítanak Istenről és Fiáról.

Semmiképpen sem kívánok olyasmit belemagyarázni a szövegbe, ami nem következik, vagy nem következtethető belőle egyértelműen. Ez a módszer és szóhasználat ami itt látható, egy átgondolt és kidolgozott félrevezetési technikának tűnik. Azt a célt szolgálja, hogy az olvasó, átlag Tanú, akkor se vegye észre a szervezet korai bűneit, ha helyenként nyíltan leírják azokat, és mindez olyan kijelentések árán valósul meg, amelyek közvetve gyalázatos dolgokkal vádolják a Teremtőt és Fiát. Ha fel is figyelne valaki és felkapná a fejét egyik-másik következetlenség miatt, hamar elbizonytalanodhat a nehezen követhető, látszólagos bibliai érvelések láttán és persze a gyülekezeti tanulmányozáson résztvevő többi hallgató és a tanulmányvezető, téma iránti feltétlen bizalma és lelkesedése láttán. Hogyan is lehetne az ilyenkor felmerülő kételyekhez megfelelő beszélgetőpartnert találni, ha látszólag mindenki beveszi amit beadnak neki. Félelmetes azt látni, hogy amikor egy emberként kellene felkiáltani némely bekezdés kijelentésének következtében, még sincs egyetlen személy sem a 80-100 fős gyülekezetekben, aki ki merne állni a Példabeszédek 27:11 szellemében. Azok kedvéért, akik már elfelejtették, hogy ez még mindig tetszik a Teremtőnek, így szól:

Légy bölcs, fiam, és örvendeztesd meg szívemet, hogy megfelelhessek annak, aki gúnyol engem

Hogy mindezt szándékosan, vagy valamilyen más, ismeretlen indítékból teszik az írók, azt persze nem lehet egyértelműen kijelenteni, de azt igen, hogy ha Jézus Krisztus munkához lát, ahhoz a munkához, ami a szívügye és állítólag évezredeket kellett várnia, hogy elkezdhesse, akkor annak nem lehet zűrzavar és megrázkódtatás a következménye, a földi szervezetében, ahogyan ezt a 32.bek. el akarja hitetni az olvasóval. És az is biztos, hogy nincsen olyan bizalmi kapcsolat egyetlen földi ember, vagy csoport és a Teremtő, valamint a Fia között, amelyiknek Ők ketten elnéznék, külön engedélyeznék a Péld. 27:11-gyel ellentétben, hogy gúnyolják Őket. Hogyan kellene értelmezni, hogy Krisztus megtisztítói munkájának következménye a hitehagyás, megosztottság, végül a történelem legfontosabb szolgálatának teljes leállása? Ez inkább egy ámokfutásra emlékeztet, de semmiképpen sem a béke Fejedelmére, vagy a rend Istenére.

A 33.bek. egyesek csalódottságáról beszél, de hogy lehetséges ez, ha igaznak kell tekinteni, amit a 2. fejezet idáig legalább 6x kijelentett, vagyis hogy felkészültek voltak. Hogyan érhette akkor, csalódás őket? Milyen felkészítésnek az eredménye csalódás? És még inkább kérdéses, ha mindez Isteni felügyelet mellett ment végbe!

A 34.bek. szerinti ijesztő próba miatt a munka teljesen leállt. Ha ez így volt, akkor ezen az "ijesztő próbán" ugye elbuktak? Vagy kiállták? Vagy, ha egy próba ijesztőakkor bocsánatos dolog elbukni rajta? Annyira bocsánatos lenne, hogy még jutalmat is kapnak a bukásukért? Ezekkel az állításokkal egy korrupt rendszert szokás leírni, de hogyan képes bárki is Krisztusi módszereknek beállítani az ilyesmit?

Ugyanebben a bekezdésben van egy másik furcsaság is. Az ismerős szóhasználat most még inkább nélkülözi a meggyőzőerőt, mint amikor Russellről állították ugyanezt. Rutherford is állítólag vállalta a vezetést, ami ez esetben még inkább úgy tűnhet, mintha ehhez senkinek sem lett volna kedve, így aztán a jó Rutherford testvér vállalta? Pedig a vezetésről Russell végrendelettel gondoskodott, részletekbe menő utasítások és személyi ajánlások által. Nem kis vagyonról, munkáról és felelősségről volt szó. Miért van az, hogy ezt a végrendeletet soha nem mutatta be egyetlen kiadvány sem Isten népének, akiknek a szellemi jólétéről kívánt gondoskodni az örökhagyó? Itt sem! Miért nem ismerheti meg soha egyetlen "örökös" sem ennek az okiratnak a teljes tartalmát a szervezet szabályainak áthágása nélkül? Kizárólag külső forrásból! Russell nyilván olyanokat jelölt meg a végrendeletében, akik vállalták volna. Ez a fogalmazás viszont, ami említést sem tesz arról az 5 személyről, akik prioritást élveztek volna, azt sejteti, hogy egyetlen alkalmas személyként Rutherford szerencsére nem utasította el a vezetői széket, hanem vállalta.

Ha az akkori Bibliakutatók szellemi állapota indokolta volna ezeket a brutális tisztítási módszereket és következményeiket, ami sokkal inkább emlékeztet az inkvizícióra, mint a szeretet Istenére, akkor újra csak az a kérdés vetődik fel, hogyan lehetett kiválasztani őket, ha ennyire nem voltak tiszták? A felsorolt bántalmazásokat és félelmeket látva, jobban járt az, aki nem tartozott hozzájuk. Hogyan lehet, hogy még néhány bekezdéssel ezelőtt feltáruló igazságként, és a kiválasztás feltételeként említi a 8.bek. a gonoszoknak fenntartott pokol tanításának elvetését, itt a 31-34. bekezdések pedig arról szólnak, hogy a jók, akik Isten kiválasztott követének Russellnek a Bibliatanulmányozó csoportja, Krisztusnak pedig felkent követői, pokoli kínokat szenvednek nem mástól, hanem Uruktól, Jézus Krisztustól? Van különbség? Hogyan lehet az egyik Sátáni hazugság, a másik meg az igazság fokozatos feltárulása?

Valójában óriási különbség van a két állítás között. Sátánnak tulajdonítani a gonoszok halál utáni pokoli kínzását, vagy egy arra szolgáló hely fenntartását, lehet tévedés is, olyan tévedés, ami kijavítható, leleplezhető. De azt tanítani, hogy Jézus Krisztus, vagy a Teremtő Isten éppen a jóra törekvő, sőt kiválasztott szolgáit kínozná, mindezt azzal az igyekezettel, hogy bibliai érvekkel támasszák alá, ezt nem tudom hogyan lehetne minősíteni, ha a Sátáni hazugság kifejezés már foglalt.

MEKKORÁT TÉVEDTEK!

Na nem egy önkritika ez, még ennyi kínos magyarázkodás után is ez a kijelentés, a tévedés, szóba sem jöhet, sem a Bibliakutatókkal, sem a munkájukat vizsgáló modern kori szervezettel kapcsolatban. Ezek a szavak a tanulmányozás végén, ismét csak másokra vonatkoznak.

P.J.

<< | >>

Előző cikkek:
- Előzmény
- Gyülekezeti Bt. 160919-25; kr. 1.fej. 1-11.bek.
- Gyülekezeti Bt. 160926-10.02; kr. 1.fej. 12-20.bek.
- Gyülekezeti Bt. 161003-09; kr. 2.fej. 1-12.bek.
- Gyülekezeti Bt. 161010-16; kr. 2.fej. 13-22.bek.
- Gyülekezeti Bt. 161017-23; kr. 2.fej. 23-33.bek.
- Gyülekezeti Bt. 161024-31; kr. 2.fej. 35-40.bek.
- Gyülekezeti Bt. 161031-11.06; kr. 3.fej. 1-12.bek.
- Gyülekezeti Bt. 161107-13; kr. 3.fej. 13-22.bek.
- Gyülekezeti Bt. 161114-20; kr. 4.fej. 1-6.bek.
- Gyülekezeti Bt. 161121-27; kr. 4.fej., 7–15. bek.
- Gyülekezeti Bt. 161128-12.04. kr. 4.fej. 16-23. bek.
- Gyülekezeti Bt. 161205-11; kr. 5.fej. 1-9. bek.
- Gyülekezeti Bt. 161212-18; kr. 5.fej. 10–17. bek.
- Gyülekezeti Bt. 161219-25; kr. 5.fej. 18-25. bek.
- Gyülekezeti Bt. 161226-170101; kr. 6.fej. 1-7. bek.
- Gyülekezeti Bt. 170102-08; kr. 6.fej. 8-15. bek.
- Gyülekezeti Bt. 170109-15; kr. 6.fej. 16-24. bek. 
- Gyülekezeti Bt. 170116-23; kr. 7.fej. 1-9. bek.
- Gyülekezeti Bt. 170123-0205; kr. 7.fej. végig
- Gyülekezeti Bt. 170206-12; kr. 8.fej. 1-7. bek.
- Gyülekezeti Bt. 170213-19; kr. 8.fej. 8-13. bek.
- Gyülekezeti Bt. 170220-26; kr. 8.fej. 14-18. bek.
- Gyülekezeti Bt. 170227-0305. kr. 9.fej. 1-9. bek.
- Gyülekezeti Bt. 170306-12; kr. 9.fej. 10-15. bek.
- Gyülekezeti Bt. 170313-19; kr. 10.fej. 1-7. bek.
- Gyülekezeti Bt. 170320-26; kr. 10.fej. 8-11. bek.

Címkék: watchtower történelem Parti Jónás Gyülekezeti Bt.

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr9811813117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a századik juh 2016.10.17. 08:33:34

Egyre jobbak az írások!

Russell végrendelete szerintem többet érne a szervezetnek, mint a szövetségláda!

Ha azt kiteregetné valaki, lenne mit magyarázni... csak, mint írod, a tanúkhoz az ilyen nem nagyon jut el, hacsak nincs aki elmondja nekik.

Ehhez kell, hogy beszélőviszonyban maradjanak a tanúkkal azok, akik más forrásból utánna mertek nézni a szervezetnek.

JeremiaSiralmai 2016.10.18. 16:50:31

Kedves a századik juh, és jónás!

Nem vagyok, sem szellemmel felkent keresztény, sem felvigyázó, de még csak, gyülekezeti hirnök sem! És nem alapítottam semmilyen, vallást valláson belül!
Próbáltam kicsit más szemszögből megláttatni a dolgokat a szellembirodalomról, egy kicsit Jesua szemszögéből.
És nem is önökhöz jöttem, mint azt észrevehették utolsó hozzászólásaimból.
Gondoltam benézek, utoljára, mert az időm lejárt, másik úton haladok tovább, van sok teendőm mielőtt, elereszti "négy angyalát".

Kedves kiterjesztett valóság v. szekérrúd...!
Azért fejeztem be, mert elmondtam, amit szerettem volna, a háttérben hezitáló egy-két tiszta szívű hallgatónak, akiket itt próbálnak félrevezetni, olyan emberek, akik már-már betöltik Jesua egyetlen megbocsájthatatlan bűnre vonatkozó szavait.
"Jesua" , ahogyan Máté, János, Péter... szólíthatták szeretett barátjukat és királyukat és ahogy eredetileg a könyveikbe írták ( Nem Küriosz-t írtak, nem, hanem Jesua-t), a kívülállók csak így beszéltek róla: "Jesua ben Joszef"(József fia Jézus)."Jesua" : a Jehosua név rövidített formája, magyar nyelv szerint: Jézus, jelentése: JHVH- Jehova - Jahve megment. Amikor, JHVH, Jehovát gyalázzák, észre sem veszik, de Jesua-t (Jézus) is gyalázzák.
Így, kedves szekérrúd v. k.valóság, próbálj a hallgatósághoz szólni, és ne, e blog fenttartóival vitatkozni, ha mindenképp itt akarsz tanuskodni. Legyél Jesua hű követője!-(amennyire tökéletlenségeid engedik)- biztos lehetsz benne, hogy ő sem szállt vitába, a bukott angyalokkal.
Szólj a hallgatósághoz, a többieket hagyd had építsék, Góg és Magóg alapjait, szükség van rájuk.

JeremiaSiralmai 2016.10.18. 17:12:37

Kedves Jónás! talán az utolsó hozzászólás...

A tanítás így szól: a próbák meg vannak engedve.
Jesua mondta, a JELENLÉTE jeléről: "nyomorúságra adnak","megölnek", "gyűlölet célpontjai lesztek" ; "sokan elbotlanak, és elárulják egymást" (MÁTÉ ev.24:9). " ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak" János ev. 15:20.
És mit is jelent a keresztény szó? Krisztus követő. Mit mondott Pál apostol?: "Sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten királyságába" ( Cselekedetek k. 14:22).
És mi lett Jézus hű követőivel, akikkel együtt járt- kelt, evett-ivott, nagyon szerette,-szereti őket??? Pálmafák, nyugágy, minden happy?
Már feltámadt, látta őket és beleszólt a próbáikba???? Látta szeretett barátait szenvedni, sokszor!

JeremiaSiralmai 2016.10.18. 18:48:23

Kedves olvasók, muszály volt visszanéznem.
"Az Uruktól Jézustól szenvednek kínokat"?
Ezt csak a PatriJónás tanítja.
Jézus a jelenléte jeleként említette a hűségeseinek, a későbbi hűségesei szenvedését.
A Bibliakutatók és maga a Szentírás, így Isten azt mondja, hogy megengedi a próbákat. Nem Ő okozza, és nem is a Fia!
Látok egy csoportot akik visszaferdítik a Szentírás igazságát, amit 2000 év alatt elferdítettek, fokozatosan feltárulni dolgokat, miként Jesua is, fokozatosan nyitotta meg, egy születésétől vak ember szemét, és látok olyanokat, akik a visszaferdített igazságokat próbálják kitekerni.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.10.18. 19:44:00

@JeremiaSiralmai: Érdekes megfigyelni, hogy az ide "tévedő" Tanúkkal szimpatizáló kommentelők milyen módon minősítik az e blogon olvasható cikkeket, általában mindössze néhány írás elolvasása után, de gyakorlatilag mindig komolyabb kutatás nélkül.

Mi tehát "megpróbálunk félrevezetni", "már-már betöltjük Jesua egyetlen megbocsájthatatlan bűnre vonatkozó szavait" (Szentlélek elleni bűn), "Jehovát gyalázzuk", "építjük, Góg és Magóg alapjait"...

Megkérdezhetem, hogy ennyi mindenre, ilyen nagy és súlyos dolgokra mégis hogyan lehetünk képesek? Másrészt, azt is megkérdezném, de nagyon komolyan, hogy hol olvasott a blog írásaiban, hangsúlyozom, a cikkekben, olyat, ahol "Jehovát gyalázzuk"?

Áldja meg Önt az Úr!

JeremiaSiralmai 2016.10.18. 23:20:25

@Columba:
Nem szeretném, e cikkeket olvasgatni, csak az utolsó előtti bekezdést kellene elolvasni, vajon nem a Fiu meghazudtolása történik épp, aki maga mondta, hogy : " "megölnek", "gyűlölnek", "üldöznek" majd a jelenlétemkor, titeket akik engem követtek?"MÁTÉ 24:9
Ő vajon, nem az Atya szavait adta át akkori követőinek? Így magát, az Atyát hazudtolja P.J.. Ezáltal, nem tökéletesen, a szent szellem irányításával szemben halad ez a blog?

Ezt kitekeri P.J. még egyszer azzal, hogy a Bibliakutatók azt tanították:"Jézus Krisztus és a Teremtő épp a jóra törekvő kiválasztott szolgáit kínozza"
A Szentírás a Bibliakutatók, és Jehova Tanui is azt, tanítják hogy, a próbákat és az ezzel járó szenvedéseket MEGENGEDI a Teremtő Isten, NEM Ő kínozza a hűségeseket!

JeremiaSiralmai 2016.10.18. 23:38:25

@Columba:
Nem Önre vonatkozik a már-már megbocsájthatatlan bűn, aki csak félre van vezetve.
Hanem, aki az erkölcstelen életmódjáért való megfegyelmezés miatti sértődöttségében, szánt-szándékkal a Szent szellemmel ellentétes irányban halad.
De nem probléma, mert be kell teljesedni a próféciáknak. Szükség van rá is, mert sok-sok gonosz ember tévedhet ide, akik már nem csak alapjai lesznek "annak a földnek".
Ön akar az "alapja" lenni?

a századik juh 2016.10.19. 05:30:05

@JeremiaSiralmai:

"( Nem Küriosz-t írtak, nem, hanem Jesua-t)"

"Jesua ben Joszef"(József fia Jézus)"

" a Jehosua név rövidített formája, magyar nyelv szerint: Jézus, jelentése: JHVH- Jehova - Jahve megment. Amikor, JHVH, Jehovát gyalázzák, észre sem veszik, de Jesua-t (Jézus) is gyalázzák."

Mindezekhez ennyit fűznék: :-D

"Szólj a hallgatósághoz, a többieket hagyd had építsék, Góg és Magóg alapjait, szükség van rájuk."

Egy következő cikkem pont erről a Góg Magógos dologról fog szólni,nevessünk majd együtt rajta!

De aki nem vágná, mit írt a kedves abaddon sáskája:

Aranyosanezt közölte velünk: elpusztultok, kutyák!

Természetesen a biblialapozó-izmai eléggé kifejletlenek a hozzászólónak, hogy csak egy hibát ragadjak ki 14-ből:

"Amikor, JHVH, Jehovát gyalázzák, észre sem veszik, de Jesua-t (Jézus) is gyalázzák."

V.S.:

"31 Ezért figyelmeztetlek benneteket: az emberek mindenféle bűnös tettükre és Istent gyalázó beszédükre kaphatnak bűnbocsánatot. De van egy kivétel: aki a Szent Szellemet gyalázza, az nem nyer bocsánatot soha."
máté 12:31

"10 Ha valaki az Emberfia ellen szól, az még kaphat erre bocsánatot. De ha valaki a Szent Szellemet gyalázza, az nem nyer bocsánatot soha!"
lukács 12:10

Úvfül:

"„Mindenfajta bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek – mondta Jézus Krisztus –, de a szellem elleni káromlás nem bocsáttatik meg”

Szóval azért, mert valaki nem hiszi, hogy jogos 237 helyre betenni az újszövetségbe a Jehova nevet,a biblia szerint nem fog elpusztulni.

Ha valaki nem hiszi, hogy Jehova tanúi ok nélkül 20 évig vizsgálgatták a fouad 266-ot, mielőtt bejelentették, hogy megvan az addig hiányzó bizonyítékuk a Jehovázáshoz, mindezt Fouad Khaparo professzorral együtt... nos, a biblia szerint az sem szent szellem elleni vétek.

Látod, látod, a Szeretet Istene nem öl meg csak úgy ukmukfuk bárkit, mint pl Jehova Tanúi transzplantációs és vérügyi szabályai.

a századik juh 2016.10.19. 05:35:36

@JeremiaSiralmai:

"Kedves Jónás! talán az utolsó hozzászólás...

A tanítás így szól: a próbák meg vannak engedve.
Jesua mondta, a JELENLÉTE jeléről: "nyomorúságra adnak","megölnek", "gyűlölet célpontjai lesztek" ; "sokan elbotlanak, és elárulják egymást" (MÁTÉ ev.24:9). " ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak" János ev. 15:20.
És mit is jelent a keresztény szó? Krisztus követő. Mit mondott Pál apostol?: "Sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten királyságába" ( Cselekedetek k. 14:22).
És mi lett Jézus hű követőivel, akikkel együtt járt- kelt, evett-ivott, nagyon szerette,-szereti őket??? Pálmafák, nyugágy, minden happy?
Már feltámadt, látta őket és beleszólt a próbáikba???? Látta szeretett barátait szenvedni, sokszor!"

Hopszika! Valamely oknál fogva rövidített idézet krült be az idézetbe, és valamilyen oknál fogva pont a lényeg maradt le:

"9 Akkor nyomorúságra adnak titeket,+ és megölnek+ benneteket, és gyűlölet célpontjai+ lesztek minden nemzet előtt az én nevem miatt.+"

Szóval Jehova Tanúit Jézus neve miatt üldözik??

Bruhaha! Hitler még csak meg sem említette, amikor közölte a problémáit Rutherforddal, és később sem!

A válasz többek között itt is megtalálható:

aszazadikjuhblogja.blog.hu/2016/10/07/kinek_a_neve_miatt

a századik juh 2016.10.19. 05:41:29

@JeremiaSiralmai:

" szánt-szándékkal a Szent szellemmel ellentétes irányban halad."

Aha!

Szóval a Watchtowert támadni= a szentszellemmel szembemenni.

Érdekes, hogy Jézus nevét lehet káromolni, az megbocsájtható, de a Watchtowert támadni... na az már szent szellem elleni vétek.

Akkor hogy is van ez a hierarchia?

Parti Jónás
Századik Juh
elkülönültek
kiközösítettek
sátán
démonok
katolikusok
világiak
Jehova tanúi
Jézus
Jehova
Vezetőtestület
Szentszellem

???????????????????????????????????????????????????????
a démonai

a századik juh 2016.10.19. 06:34:15

@JeremiaSiralmai:

"Nem vagyok, sem szellemmel felkent keresztény, sem felvigyázó, de még csak, gyülekezeti hirnök sem!"

Szóval akkor honnan van ilyen TŰPONTOS ismerete?

Egyik reggel így ébredet?

Netán a külön osztályba sorolt úttörőket erősíti?

Nem jött a munkatárs, de kell az óra, mert esik az eső a troli mögött?

A 2016-os kongresszuson hallott tanáccsal szembemenve mégiscsak "hitehagyott-oldalak"-on kezdesz el prédikálni, kedves testvérnő?

Én is így kezdtem! :-)

JeremiaSiralmai 2016.10.19. 10:23:51

@a századik juh:
E cikk utolsó előtti bekezdése pontosan Jesua/Jézus jelenlétének a jeléről való próféciáját káromolja, amiket a Szent szellem által mondott, a Bibliakutatókat csak másodsorban hazudtolja meg, elsősorban Jézis szavait káromolja, amit az Atyjától kapott, Szent szellem által.

:) Ön teljesen kiforgatja amit írtam, talán ideges?
De mint írtam, csak benéztem utoljára, véletlenül tekintettem az utolsó előtti bekezdésre.

JeremiaSiralmai 2016.10.19. 10:46:44

@a századik juh:
A keresztény szó= Krisztus követő. Kicsoda Krisztus? Jesua/Jézus.
Mi volt Jesua fő tevékenysége? Hirdette Isten Királyságát.
Ki a királya Isten Királyságának, egy bizonyos időre? Jesua/Jézus.
Mit hirdetnek a hűségesek? : "Jesua-nak engedelmeskedünk aki megparancsolta, hogy hirdessük Isten Királyságát, és a mi Királyunk Jesua/Jézus uralkodását, aki megszünteti a betegséget, halált, szenvedést mindent, ami rossz, mert ő (Jesua/Jézus) kapott hatalmat egy "kis" időre mindezekfelett, az Atyától"
Jesua-t [Jézus] ismerik csak el Királyuknak és nem embereket, ezért van, az Ő nevéért való üldözés.
Valamint a Jesua név, YHWH Névből ered, a Jehosua rövidített változata...

JeremiaSiralmai 2016.10.19. 11:00:32

@a századik juh:
Tévedésben van kilétem felől, vajon ki lehetek, ha egyik sem vagyok?
Hamarosan lejár az időm, talán érdemes lenne figyelnie az előttem hozzászólóra : "Jézus az Atyját dicsőítette" .
Soha nem akart egyenlő lenni vele( Filippi 2:5,6 ), és elismerte " Az Atya nagyobb nálam" ( János ev.14:28 ).

a századik juh 2016.10.19. 11:29:54

@JeremiaSiralmai: Persze hogy nagyobb, hisz Jézus EMBERKÉNT volt a földön, megüresített állapotban.

Ön folyamatosan zárójelbe rakja a yhwh-t, amit nyílván azért tesz, mert az eredeti szövegben ezek nincsennek benne.

Én pont erről próbálom meggyőzni:

Nincs benne yhwh!

Jézus számtalan alkalommal használhatta volna a Jehova nevet... ha akarja!

De nem akarta!

Pedig mikor megfeszítették, Jehovázhatott volna, ott már úgysem árthattak neki.

De nem, Ő egyszer sem ejtette ki a Jehova nevet, még akkor sem, akikor imádkozni tanította a tanítványait.

Konokul Égi Atyánk-nak szólítótta a legfelségesebbet, pedig a Vezető Testület kiközösítéssel fenyegette meg a kisteremben... de nem, csak nem használta a Jehova nevet!

Úgyhogy Ön ne zárójelezzen be semmit egy ihletett szövegbe, mert úgy jár, mint a Watchtower: elöször jelölte a betoldást szögleteszárójelben, hogy Jézus teremtett mindent (minden mást) aztán a következő évben már nem volt zárójel, de maradt a betoldás, immár ihletetten.

De attól ez még ugyanúgy bibliahamisítás, mintha mondjuk 238 helyen átírnám a KÜRIOSZ jelzőt nőnemő Jehovára.

Ugye nem gondolja komolyan, hogy ott nem Küriosz volt?

":) Ön teljesen kiforgatja amit írtam, talán ideges?"

Jézus...

Ön watchtower-tanítást tálal úgy, mintha a bibliából merte volna frissen.

Csakhogy a cimkét 23 alkalommal átragasztották, a szellemi táplálékának 2034-es lejárati ideje valójában 1914-ben lejárt!

Azért, mert Ön szerint kiforgatás az, amit csináltam, az Ön dolga.

a századik juh 2016.10.19. 11:38:54

@JeremiaSiralmai:

"Soha nem akart egyenlő lenni vele( Filippi 2:5,6 ), és elismerte " Az Atya nagyobb nálam" ( János ev.14:28 )."

Mivel ismerem ezt az érvelést, a blogomon olvashatja, hogyan hamisították meg a keves Vezetői, hogy a filippi 2:5-6 úgy hangozzon, ahogyan ők azt akarják.

A Károli, amire hivatkoznak, hogy ők abból tanultak, az mást ír ám:

aszazadikjuhblogja.blog.hu/2016/08/08/miert_5786

"5 Őrizzétek meg magatokban ezt a gondolkodásmódot, amely már Krisztus Jézusban is megvolt,+ 6 aki, noha Isten formájában létezett,+ nem foglalkozott az elbitorlás gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen.+ 7 Nem, hanem megüresítette magát, rabszolgai formát öltött,+ és emberekhez lett hasonlóvá.+

úvf

Megnéztem, mit ír "minden (más)" biblia, íme pár:

"A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő.Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;"

Károli

"Ő ugyanis, minden tekintetben Istenhez volt hasonló, sőt, egyenrangú volt Istennel. Ehhez azonban nem ragaszkodott mindenáron, mint jogos tulajdonához, hanem mindenről önként lemondott, és beleegyezett abba, hogy szolga legyen. Amikor a Földön megszületett és emberré lett, valóban olyan is volt, mint egy szolga."

egyszerű fordítású biblia

"ki Isten alakjában nem tartotta azt rablott zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, hanem azzal, hogy rabszolgai alakját öltötte fel, s emberi hasonmásba öltözött, üressé tette magát"

Csia Lajos

A watchtower szereti egyedileg értelmezni a dolgokat, például szerintük egy generációnak 2 része van, de akár lehetne három is... vagy négy...

Ők valamiért az ELBITORLÁS fogalmát is egyedileg értelmezik. Szerintük ugyanis az lett volna az elbitorlás, ha Jézus egyenlőnek tekinti magát Istennel, és mindezt úgy teszik, hogy elismerik: Jézus Isten formájában létezett, és nagybetűsen ismerik el! Ez nem mindegy!

Ha megfigyeljük, minden más biblia egyértelműen kijelenti, hogy Jézus egyenlő Istennel, és ennek ellenére üresítette meg magát.

A watchtower azonban ragaszkodik hozzá, hogy Jézus nem egyenlő Istennel, már a gondolata is lázadás lenne, miként azt a 2016-os kongresszus második programjában elmagyarázta a testvér.

De mi is az az elbitorlás?

Tegyük fel, egy távolugró ugrik 10 métert az olimpián, világcsúcs.

Majd egy másik is ugrik pont ugyanannyit a következő olimpián.

Elbitorolja-e a trónt az, aki másodjára érte el ugyanazt az eredményt?

A watchtower zrt szerint igen!"

Érdekes, hogy Ön felhozza azt, hogy Jézus azt mondta, az Atya nagyobb nállam, de az nem érdekli, hogy azt mondta: Én és az Atya egyek vagyunk.

Azon is gondolkozhatna, ki szólt Jézus megkeresztelkedésekkor az égből, hisz Istent soha senki nem látta, és nem is hallotta!

Biza, az úvf-ből ez sem derül ki, tudom!

Azért szólok!

a századik juh 2016.10.19. 11:47:48

@szekérrúd:

"Akkor miért üldözhetik JT-t Jézus neve miatt?
Mert ők abban a valóságos Jézusban hisznek, aki az Atyja nevében jött, aki az Atyját dicsőítette mindvégig, az Atyát és a szándékát igyekezet megismertetni az emberekkel a tanításai révén, és végül az Atyja nevében fog ítélni.

Aki hisz Jézusban, annak hinnie kell Istenben is.
Aki nem hisz Istenben, az nem hisz Jézusban sem (bármivel is áltassa magát).
Ez a kettő elválaszthatatlan egymástól!"

Blabla!

Hitler azon nyilatkozatában, amit alá akart íratni a tanúkkal, nincs említve Jézus!

Valami nemzetközi bibliakutatókat emlegetnek az írásban és persze Jehovát!

Hazudj még, hogy például Hitler Jézus miatt üldözte a tanúkat!

Te csak így akarod ezt látni, láttatni.

Én azonban tudom, hogy karcolgatja a körmével az elmédben lévő négyzetrácsos táblát már ez a dolog!

Van itt olyan volt vagy jelenlegi tanú, aki azt tapasztalta, hogy Jézus neve miatt üldözik?

És olyan, aki azt tapasztalta, hogy a Watchtower tanításainak betartása miatt üldözik?

"- Jézust miért is üldözték?
Az Atyja, JHVH neve miatt."

Hazudj még!

Vagy támaszd alá a bibliából!

Tekintve, hogy a görög iratokban nincs tetragram, ez elég nehéz lesz, de hajrá!

Én meggyőzhető vagyok, meghajlok a bizonyítékok súlya alatt.

JeremiaSiralmai 2016.10.19. 12:37:46

Jesua/Jézus neve miatt: mert JESUA-tekintik egyedüli kinevezett királyuknak, és nem emberi uralkodókat, mint pl. Hitler, Jesua azt mondta:" Isten Királyságát hirdessétek", nem ezt :Hitler a király.
Ki Isten Királyságának a Királya? Ki nevezte ki Őt Királynak? S mit mondott?: "Kövessétek a Fiam"

Katinkáról folytatott beszélgetésünk során, már említettem " nem vettem részt az eseményen" ( 2016 kongresszus ), nem vagyok Ég és Föld Urának a szolgája, ahogy Ön gondolja, valamint, ismét Önnel beszélek aki, saját bevallása szerint a Legfelségesebb szolgája, aki lehet hogy nevet tévesztett: " második bárány" így kellene, mert Ön saját magának akar követőket, de sokkal több " gonosz" ember fogja írásait követni, mint hűségest le tud téríteni a " keskeny ösvényről " , inkább a " széles és tágas útról " ( Máté 7:13,14 ) fogják Önt követni hamarosan, ha így folytatja. Többen, mint azt gondolná.
Ön szerint, ki is tudná inni, azt a " poharat"?
De, hogy megtudja ki a Király, Jesua/Jézus nemsokára eltávolítja a nép közül, amely nép minden nemzetből hűen követi Királyát, talán ez lesz, az utolsó esély kedves "juh" , hogy észhez térjen. Már nem sokáig fogja piszkálgatni a hangosítást.
Amikor ez bekövetkezik két választása lesz, vagy folytatja itt, vagy leborulva az Atya előtt, hűen követi a Fiát és hirdeti az Isten Királyságát. Mert ki a Király egy "kis" időre? Kit követ egy minden nemzetből való nép, amely hirdeti Isten Királyságát?

De nem fogok a kérdéseikre válaszolgatni mint emlìtettem időm lejárt namostakkokivagyok)nemszámít hallanak még rólam tőlem talán csak nem tudják majd de mennem kell mert Valaki az égnek kicsiny felhőcskéin érkezik hamarosan... akarja őt szolgálni vagy nem
erre kellene választ adnia kedves 'juh' nemsokára.
A döntés az öné, ez lesz talán az Ön utolsó nagyobb próbája, amit szíve mélyén eddig is tudott, hogy egyszer bekövetkezik.
A széles útról akar követőket gyűjteni , vagy a Kinevezett Királynak a keskeny ösvényre embereket terelgetni?

Ne most válaszoljon, mert most még mintegy megvadult 'bjuh' rugdossa Pásztorát és Királyát, garantáltan észre fogja venni, amikor eljött az ideje, a válaszadásnak. Jesua/Jézus eltávolítja hamarosan, egy kis időre vagy örökre? ez csak Önön múlik.

Jónás_ 2016.10.19. 13:21:15

@JeremiaSiralmai: "...Már feltámadt, látta őket és beleszólt a próbáikba???? Látta szeretett barátait szenvedni, sokszor!..."

Kedves Jeremiás! Egyetértek azzal amit írsz! Jézus nem szólt bele a tanítványok próbáiba! Gondolom, akkor te is úgy véled, még elképzelhetetlenebb, hogy Ő okozta volna azokat a próbákat. A barátainak, azoknak akikért az életét adta.

a századik juh 2016.10.19. 16:00:40

@JeremiaSiralmai: Tehát Jézus neve miatt üldözni az azt jelenti, hogy Jehova neve miatt üldözni, aha.

Mondjon már még ilyen bölcs dolgokat nekem, légyszi.

Ha nem haragszik, én elhiszem, amit a biblia ír.

Azt vettem észre, sokan erre képtelenek emberi magyarázatok nélkül.

Semmiképp sem hihető számukra úgy, ahogy le van írva.

Ismét fenyeget?

Jézus sohasem fenyegetett.

Ön se tegye, mert egy prófécia szerint az ilyen viselkedés könnyen visszafelé sülhet el.

Ön meglopja a jó hírt, kilopja belölle Jézust, pedig nem adatott más név amelyben üdvözülhetünk.

Tudja, hogy ezt írja a biblia?

Ön mégis más névben akar üdvözülni, amely név még csak nem is a Jehova.

Ön a Watchtower névben szeretne üdvözülni.

Ám legyen, szíve joga, látja, én nem fenyegetem, hogy Góg mg Magóg, meg kutyafattya, meg eljönarmageddonjehovamegölmindenkit 600 hektáron fog 180 cm magasán állnia vérük, meg ilyenek.

Mindenki a saját hite miatt áll.

Csak azt ne gondolja, hogy Jézust követi, amikor 7 brooklyni tv-evangelizátor adott esetben rolex-bemutatóval, kenyérsárbamártogatós-kukábadobós-feketeöves-pincéres adjatokpénztmertéhenhalunk-önreklámait viszhangozza nekem.

Köszönöm, ismerem, Önnel ellentétben én aktív tanúéletet éltem idáig, egy ideje meg nem.

Nem tartóztatom az útján, ... bocsánat, Önnek akkor Jézus az út, vagy az is Jehova?

JeremiaSiralmai 2016.10.19. 17:46:50

@Jónás_:
Így van elképzelhetetlen. Nem is állít ilyet senki, sem a Szentírás, sem a Bibliakutatók sem a Tanúk nem állítják, hogy az Atya és A Fia kínozna valakit is.
De, ezt ön is tudja kedves Jónás, csak e cikk utolsó előtti bekezdése próbálja elhitetni az olvasókkal, miközben meghazudtolja Isten Fia, a jelenlétének jeléről szóló próféciáját.

JeremiaSiralmai 2016.10.19. 18:20:31

@a századik juh:
Maga Jézus Krisztus beszélt a nem termő szőlőtövek eltávolításáról. János ev. 15 fej. Ezzel összhangban folyamatosan tisztítja a népét. Mindenkinek eljön az ideje .
A követői is egyek vele : JÁNOS 17:11,21 miként Ő egy az Atyával, egységes a gondolkodásuk, de "az Atya nagyobb nálam" Ő maga mondta:Jesua/ magyarul: Jézus.
A követői sem ugyanazok a személyek, attól, hogy 'egyek'.

Csak a tényeket közöltem, ha már benéztem; és látom, Önt és ezt a blogot nem a " keskeny ösvényről" fogják követni, hanem a " széles és tágas útról", amely hova is visz? és ki beszélt róla? MÁTÉ 7:13,14 ezt itt ki mondja? - hamarosan onnan fognak, Ön után özönleni a követők; na jó elsősorban a világhatalomszerű országokból blogolókra lesz ez jellemző, nem ilyen kicsiny az " égnek csak a felhőcskèje" országra, mint ez az ország.
De ha nem érzi a súlyát hát legyen, tudja Ön dönt.

a századik juh 2016.10.19. 18:36:50

@JeremiaSiralmai: Ez az én döntésem.
Sajnos Ön a másik mocskosabb módszerrel tud csak támadni, és a fenyegetést nem ismeri el, sőt, tudja,hogy a pusztulásba vezető úton járok én, és a blogom olvasói.

Ne higgyen nekem!

Csak olvassa vissza az örömhíreit!

Nézze meg, milyen gyümölcsöt termett ez Önben.

Miközben nem is a szervezet tagja, remekül visszaadja az állatorvosi ló esetét.

Tudja, azok, akiki ismerik a Jó Pásztort, nem mennek idegen emberek után.

Az Ön aranygyűrűs, főhelyet szerető Vezetői, akik nem mellesleg 22 hamis világvégepróféciánál tartanak, DE NEM HAMIS PRÓFÉTÁK, egész más Krisztust prédikáltatnak a hűséges tablethordozó testvérekkel, akik digitális postásokká avanzsálnak az Abaddon kezében levő hét csillag által... ó, pardon, nem tudom helyes-e Ön szerint ilyen indirekt módon behelyettesíteni a Jézus-Abaddon alteregót ez esteben?

Jónás_ 2016.10.19. 18:51:11

@JeremiaSiralmai: "Így van elképzelhetetlen. Nem is állít ilyet senki...a Tanúk nem állítják, hogy az Atya és A Fia kínozna valakit is."

Én úgy látom ezt, hogy a Malakiás 3:1-re hivatkozva bizony azt állítják, hogy Jézustól és Jehovától jött a próba.
Ezen a linken olvasható bekezdés felteszi a kérdést,
wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/1102014241#h=40

hogy "mit tett először Jézus?"

a válasz:
"megtisztította Isten földi szolgáit."

újabb kérdés a bekezdés végén:
"mit jelent ez?"

a válasz pedig a következő alcím alatt van kifejtve. Az alcím így szól
"A próba időszaka"

Ezek után van leírva amit Jeremiás és én sem tudunk Jézusnak tulajdonítani, de a könyv mégis ezt teszi. azok a mondatok azt jelentik. Hiába végezték a kínzás ténylegesen a katonák, papok, csőcselék, meg ki tudja még kik, a bekezdések Malakiásra hivatkozva Jézust állítják mindezek mögé.
Örülök, hogy ezt Ön is felháborítónak tartja!

pöckölő 2016.10.19. 21:02:27

@JeremiaSiralmai: Siratós bácsi, vagy inkább Betsabé néni! Azt javaslom, hogy tényleg legyen már ez az utolsó kommented, mert olyan setét vagy, mint Lajos.Ne akarjál már itt jehovázni, mikor közöd sincs hozzájuk, csak rángatod magad a témában. Válaszolni sem vagy képes a centenáriumi juhocskának, csak fenyegetsz és lököd a túrót.Nyugodtan húzzál az indexre, vagy a saját oldaladra, ahol nem kell érvelni a valóságból.Jehova nincs,nem volt és nem is lesz.Ez csak a jehovista őrület szüleménye,amit egybe akarnak mosni Jézussal.Bizonyíts,vagy kussoljál.Ez nem hazai pálya neked,mert itt az emberek mernek gondolkozni.Menj gyülekezetbe és ott mesélj meséket, meséseket.Könyörgöm,mesélj arról is,milyen volt a legutóbbi világvége,amit a jehovaáltalvezetett gyökerek jósoltak meg.Te itt egy igazi provokátor troll vagy, de rosszul csinálod.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.10.19. 21:19:23

@pöckölő: Én azt nem tudom elfogadni, hogy ilyen rendkívül súlyos vádakkal, jelzőkkel illeti egy blog szerkesztőit, miközben bevallottan nem is olvassa a blogot.

@JeremiaSiralmai: Ön szerint ez helyénvaló eljárásmód? Vagy Ön olvasás nélkül is el tudja dönteni egy blog írásainak valóságtartalmát, és még az írók szándékait is?

picket9 2016.10.19. 23:21:50

@JeremiaSiralmai:

[Jesua/Jézus neve miatt: mert JESUA-tekintik egyedüli kinevezett királyuknak, uralkodókat,...
Ki Isten Királyságának a Királya? Ki nevezte ki Őt Királynak? S mit mondott?: "Kövessétek a Fiam"]

Jelenések 22/20.
Ezt mondja, a ki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, bizony jövel Uram Jézus!
21.
A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen mindnyájan ti veletek. Ámen.]

Írva van ugyanis: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" (Mt 4,10)

A versek szerint Jézust, az Úrat kell imádni,
aki az Isten, vagy más szóval Jézus személyében az Isten volt itt a Földön.
Az, hogy neki van egy Atyja, az is igaz, akit cimkézhetünk jhvh-val is.

De, itt van valahol az értelmezés beli különbség JT-ék és más egyházak között.

a századik juh 2016.10.20. 03:04:20

@szekérrúd: Blabala... Hitler nem Jézus miatt üldözte a tanúkat, így van?

Putyin ma nem Jézus miatt próbál keresztbe tenni a tanúknak, így van?

Az emberek nem Jézus neve miatt gyűlölik a tanúkat, így van?

Szóval egyértelmű, ki pukizott a liftben.

Ami gáz.

Mert tudjuk, honnan fúj a halott szél: :-)

a századik juh 2016.10.20. 03:07:35

@szekérrúd: Ellenben te miért is támadsz itt is?

Jézus neve miatt, hisz szerinted helytelen az Jehova helyett használni, holott az úvf névtelenségbe burkolózó fordítói pont fordítva jártak el, 238 helyen átírták a Jézusra utaló Körioszt Jehovára.

Te támadsz Jézus neve miatt, észrevetted?

Jézus neve miatt műveled ezt, mert irritál, hogy nem Jehovázunk.

Érdekes...

a századik juh 2016.10.20. 17:16:45

@szekérrúd: De ne a te akaratod legyen meg?

picket9 2016.10.20. 23:23:44

@szekérrúd: @a századik juh:

[Elkezdtem választ írni, de hirtelen rám tört az érzés, hogy "Most lett elegem!"]

Egyszer már ne torpanj meg, hanem érvelj
a bibliából.
Amikre hivatkozol, az nem csak ellenünk megfogalmazott kritika, hanem az egész keresztény
tanítás ellen, az összes történelmi egyházi
tanítással szemben egy kritika.

Nyomos érveket kéne felsorolni, hogy
legyen min elgondolkodni, akár itt is.

Bár ez a blog nem az egyedüli "igazmegmondóegyházitanítás".
Remélem ez tiszta.
Csak kérdezünk és gondolkodunk.

Úgy támadsz, mintha mi azt mondanánk, hogy nálunk
van az örök élet.
Ezt csak az Örtorony mondja.
Tőlük kérj tanácsot és ne látogass ilyen
oldalakat, amit ők maguk kifejezetten tíltják.

Tudom én, hogy ez látszólagos ellentét,
de kinek hiszel? Magad gondolatainak, vagy
az Örtorony igazságainak.
Le kell lépned, nincs más választásod.
Nem érzed az erkölcsi és etikai válságod?
Hidd el, mi nagyon tisztán látjuk.
Mit keresel még itt?

Hahó, ébredj!

JeremiaSiralmai 2016.10.21. 03:24:09

@Jónás_:
Drága Jónás, látom az ön problémáját, figyelmen kívül hagyja az előtte lévő bekezdéseket, ki jött le a földre miután az égből kiűzték?
Jézus itt már mint a föld kinevezett Királya hagyta, hogy ez a személy tegye a dolgá. Ő a Király. a bukott angyal, aki csak azért tud itt bármit is tenni, mert a Király MEGENGEDI. Miként Jób esetében is, nem Isten kínzott, csak megengedte, az Ellenszegülő is ìgy mondta: "nyújtsd csak ki a kezed, majd megátkoz téged".
De ez a "kéz maga az Ellenszegülő volt. Nem Ő nyújtotta ki, csak jelképesen, hagyta, megengedte a próbát, és most is olvassuk , akikhez a "világrendszerek végei elérkeztek". Miért is olvassuk még mindig?

Itt pedig Jesua - ahogy az első tanítványai szólították, és írták NOT KÜRIOSZ, az eredeti könyveikben NOT Küriosz, ők JESUA-t írtak, csak később lett Küriosz- 1914-ben Ő már a föld kinevezett Királya és uralkodója, ami történik az az Ő beleegyezésével történik, mintha csak ő tenné.

Megengedte, mert tudta, így maradnak meg azok, akik igazán csak Őérte élnek, nem emberekért.
Hagyta hogy távozzanak, akik embereket bálványoznak.

De ennek a cikknek a vége, amit egy P.J. írt, az Emberfia, a jelenlétének a jeléről szóló próféciáját hazudtolja meg, azt a személyt akit szeretek, meghazudtolja.

JeremiaSiralmai 2016.10.21. 03:34:32

@JeremiaSiralmai:
"Ő a kinevezett Király. A bukott angyal, csak azért tud itt bármit is tenni, mert a király megengedi".

JeremiaSiralmai 2016.10.21. 04:11:31

@a századik juh:
Észre sem veszi, mekkora vallási ellentétek várhatók 5,10,15 éven belül Európában, egy újkori keresztesháburú is lehet belőle, tudja mi lesz a vége.
Egy igen jelentőségteljes Milleniumi évforduló is várható, egy 2000-ik "14." Nem elhanyagolható. Vajon a paradicsomban lesz már? ez a szép, hogy nem tudhatjuk.

Nem írhatok holnaptól ide, én nem szekérrúd a híres névváltó vagyok :), én itt mától nem írok, s nem is olvasok.

További jó tanulmányozást ehhez a könyvhöz, mindenkinek, de Jézust azért ne hazudtoljak már meg, ha egyszer azt mondta: " A jelenlétem jele,hogy megölnek stb.stb."!

Kedves 'juh', azért várd csak nyugodtan azt a megtisztítás, hiszen van benned buzgalom Isten iránt és szeretet a Fia iránt. Kényszeríteni nem fog, csak rajtad múlik, hogyan fogadod és mit teszel azután.
Itt is "jó" szolgálatot fogsz végezni, bár ne így legyen.

Szia szekérrúd!
További szép napokat, ebben a ronda világban mindenkinek!

Ja, kinek adja, majd vissza, az ezer év végén a királyságot? Saját magának?

Jónás_ 2016.10.21. 05:11:30

@JeremiaSiralmai: Rendes dolog Öntől, hogy megpróbálja megmagyarázni a "Királyság" könyv írójának bizonyítványát. Sajnos nem tudunk úgy építően beszélni a témáról, ha nem olvassa végig azt amire reagál.
Az egy szervezeti kiadvány amire a fenti cikk hivatkozik és a korábbi válaszom linkje ( @Jónás_: )is oda mutat. Azokon a helyeken sehol nem úgy írják mint Ön, hogy Jézus "megengedi". Ezekről az idézetekről nem érdemes azt állítani, hogy helyesen kellene értelmezni. A bírálat annak szól, amit a szöveg magyarul jelent, ami oda van írva. Ha nem azt "gondolta" a könyv írója, amit leírt, akkor miért nem azt írta amit gondolt? Vagy miért nincs korrigálva, ha nem úgy fordították magyarra, ahogy eredeti nyelven gondolták? Idő lett volna rá, több mint 3 éve adták ki. Egy "magyarázó" könyv szerzője, aki egyszerre magyaráz Bibliai anyagot és történelmet is, nem várhatja el az olvasótól, hogy gondolatban folyamatosan átfordítsa az olvasottakat más értelmezésre, olyanra amit az nyelvtanilag, vagy mondattanilag nem is jelent. Kivéve persze a vicclapokat, ott ugye kötelező is az irónia és szarkazmus okán. De ott eleve erre számít az olvasó, mert az más műfaj. Egy humoristát, vagy írását nem fogom komolyan venni hit kérdésekben, de aki azt állítja magáról, hogy Jézus Krisztus földi képviselője, attól többet lehet elvárni annál, hogy keresztény embereknek szóló kiadványokban, közvetve háborús bűnökkel vádolja a Királyt. Ez semmilyen mércével nem tolerálható.

Ha az írásom bármelyik bekezdése sérti Jézus Krisztust, azért felelős vagyok. De ebből a szempontból nézve egészen más súlycsoporba fogok esni az ítélőszék előtt, mint a nemzetközi szervezet, aki nagyobb volumenben és nagyobb nyilvánosság előtt botladozik.

a századik juh 2016.10.21. 06:47:09

@JeremiaSiralmai:

" Vajon a paradicsomban lesz már?"

Jajaj! Ez a 2014-es éviszöveg genya kérdése:

"Vajon ez lesz az utolsó emlékünnepünk?"

"Ja, kinek adja, majd vissza, az ezer év végén a királyságot? Saját magának?"

:-)

Sajna nem nyert, nem vagyok szentháromsághívő.

Ön bele akar erőltetni egy skatulyába.
Ez azért van, mert azt hiszi, minden beskatulyázható, ráadásul Önnek az, aki szerint Jézus Isten, az szentháromsághívő.

Úgyhogy majd szívesen válaszolok a kérdésére bővebben is, ha nem úgy teszi fel a kérdést, hogy soha többet nem jövök ide, de mellesleg...?

JeremiaSiralmai 2016.10.21. 12:27:35

@a századik juh:

Keveset szóltam a Lukács 23:43-al kezdve, azt írtam eddig "rövid időm van" ; most először "holnaptól nem írhatok".
Valamiért egy napom maradt. Rájöhettél volna ki vagyok, de nem figyeltél.

Akikhez jöttem 'hallották'. Többet is mondtam, mint akartam.

JeremiaSiralmai 2016.10.21. 12:30:16

@a századik juh:
A kérdés nem azért szólt, hogy nekem válaszolj.

JeremiaSiralmai 2016.10.21. 12:39:00

@a századik juh:
"A paradicsomban lesz már" ?
Nem te, embernek fia.
A 2000-ik "14". segítek: niszan hó.

JeremiaSiralmai 2016.10.21. 13:03:45

@szekérrúd:
Tudod embernek fia, itt neked nem kellene semmit sem szólni.
A Király hagyja, hogy itt tegyék a dolgukat, te pedig próbálod lebeszélni őket, én "egy két személyhez jöttem " hozzá alig szóltam ehhez az egészhez, egy két kérdésük mellett nem mentem el, te 4 éve ostorozod őket?
Mennél inkább hirdetni akikhez elküldettél.
E blog, azért működhet, mert a Király megengedi, akivel te ellenkezel, azzal, hogy 4. éve alámerítettként próbálod lebeszélni őket, olyasmiről amit a Király engedélyez.
Én négy napon szóltam összessen. Akkor is néhány olvasóhoz attól, hogy a válaszokat nekik címeztem.
Néhány olvasóhoz.
Kicsit többre sikeredett, a sok kérdés miatt, amivel csak kiforgatni akarnak.

pöckölő 2016.10.21. 19:29:04

A siralmas ember egy igazi szarházi troll,aki olyan,mint az,aki bemegy egy tömegbe,fingik párat,aztán odébb áll.Jó lenne,ha maga is szipákolná a saját termékét,de arra már nincs gerince.Ez a vándor poloska csak ide piszkít,semmi értelem nincs benne,ezért könyörgöm,akasszuk fel,de legalább legyen innen likvidálva!

picket9 2016.10.21. 21:50:24

@szekérrúd:
[Akik a hazugságokban hisznek, azoknak nincs közösségük az igazsággal.
Táptalaj...]

Erről beszélek, hogy magadnak ellentmondasz.
Mi hazugságot beszélünk szerinted, és az Ef. 5/7 szerint azt mondja: "Tehát ne vállaljatok velük közösséget. "

Persze ezt is lehet magyarázgatni , hogy mi az a "közösség", de az Örtorony azt mondja, hogy nulla kommunikáció! Egyértelműen fogalmaz és megbélyegez minket.
De ez nem gond.
Az a gond, hogy te miért vagy itt 4 éve, ha olyan nagy az erkölcsöd, etikai szinted, ismereted van Jézus tanítása szerint?
Most persze magunk is ellen beszélek, de az érdekedben.

Aztán persze dühös leszel, és belőlünk is kihozod a parasztot.
Nem lenne egyszerűbb, ha lépnél?
Az isten szerelmére, mit akarsz még itt?
süti beállítások módosítása