Gyülekezeti "könyv"-tanulmányozás kr 2. fej., 23–34. bek.
A 2. fejezet idáig arról szólt, hogy Jehova ... azt akarta, a népe felkészülten várja majd, hogy létrejöjjön a messiási Királyság, ezért elküldte C.T. Russellt, hogy szellemi vezetést nyújtson Isten népének, és felkészítse őket az előttük álló eseményekre.
Az 5. bekezdés szerint mindezek az előkészületek utat készítenek a Messiás-Királyig. Hogy ez valóban meg is történt, annak bizonyítását kísérlik meg az azt követő alcímek alatt, amiből hármat már megvizsgáltunk eddig:
1. A bibliai igazsággal összhangban imádják Istent (7-14)
2. Nagy Babilon elhagyása (15-18)
3. Összegyűlnek az imádatra (19-22)
4. Buzgón prédikálnak (23-26)
Ha már ilyen fontos tevékenységként definiálja a könyv a "prédikálást", érdemes megvizsgálni, hogy mi Isten véleménye róla. Az Őrtorony szervezet láthatólag nem, de Isten vagy Jézus biztosan figyelembe vette volna ezzel kapcsolatban azt a szempontot, hogy MIT prédikáltak! Feltéve, ha egyáltalán létezett volna ilyen "teokratikus alku". A buzgalom, és szorgalom mellett a tartalom egészem biztos, hogy kulcsfontosságú lett volna.
Az nyilvánvaló, hogy ha csak a háromságról, lélekről és pokolról szól az üzenetük, ahogyan a 7-14 bekezdések leragadtak ezeknél a témáknál, az nem vezetett volna semmilyen királyhoz, vagy királysághoz és nem lettek volna különbek a 7. bekezdésben említett személyeknél sem, akik ugyanúgy vélekedtek az említett témákkal kapcsolatban, mint a Bibliakutatók. Ezek mellett még a királyság megjelenéséről és a királyról is tanítottak, amik viszont a saját bevallásuk szerint is hiányosak, tévesek voltak, és türelmetlenségből fakadtak. A hiányosságok mértékéről, a tévedések súlyáról már óvatos utalások eddig is elhangzottak, de az igazi jelentőségét később lehet majd látni, amikor még több tényt ismernek el a következő fejezetek ezekről. Mindezek "beismerése", noha korántsem teljesek, elegendőek annak megállapítására, hogy éppen a Királysággal kapcsolatban volt a legtöbb tévedés és félreértés, mégis az ezek melletti makacs kitartás évekkel az egyes tanítások nyilvános kudarca után is jellemző és elképzelésük szerint így is el tudták nyerni Krisztus szimpátiáját az 1914-es kiválasztásukhoz.
Ha ennek fényében vizsgáljuk a királysághoz vezető 4. szempontot, a buzgó prédikálás eredményét, hatékonyságát, akkor egyszerűen nem lehet másképp összegezni, mint hogy tévedéseket, pontatlanságokat, meg nem értett dolgokat igazságként, Istentől jövő igazságokként hirdettek nagy buzgalommal. Ez biztosan nem olyasmi amiért dicséretet érdemelne a követ, még akkor sem, ha az indítékai egyébként jók voltak. Az Őrtornyok és a szervezet egyéb kiadványai sok helyen megerősítik ezt, természetesen kizárólag más vallásokra alkalmazva. (wh.11.11/1 8.o.; 03.02/1 32.o; 91.1/1 24.o.16.bek; 83.4/1 8.o.4.bek; Örökké élhetsz könyv 31.o.) A Szentírás tartalmaz legalább 2 olyan történetet is (Saul, Uzziás), amikor az Istennek végzett szolgálatra (áldozatra) illetéktelen királyok súlyos büntetéssel fizettek türelmetlenségükért. Úgy tűnik a 3.fej. 19. bekezdésből, hogy Isten valamiért egészen másképpen ítélkezett Russell és a kortársai esetében, mert ők egy ejnye-bejnyével megúszták. A szolgálatukra és tanításaikra egyáltalán nem óvatos latolgatás, vagy az apostolokéhoz hasonló szimpla kíváncsiság volt a jellemző, az 1914-et megelőző időkben. Nagyon is hangsúlyos, erőteljes, magabiztos tanítások voltak pl. Krisztus láthatatlan jelenlétének kezdetéről, 1874-ről szóló kampányok, előadások, vagy más kiadványok, 1-1 témában. Olyan erőteljes hatásuk volt a hallgatókra, családokra, hogy az egész életüket, életmódjukat megváltoztatták, alárendelték azoknak. Jézus eljövetelét, vagy jelenlétének kezdetét ennélfogva nem is várhatták 1914-re, mert azt már 1874-ben, vagyis 40 évvel korábban megtörténtnek hitték.
A buzgó prédikálás tartalma tehát egyáltalán nem ad okot büszkeségre, sokkal inkább szégyenkezésre. De mit mondhatunk a hozzáállásról, vagyis a buzgalomról. A Tanúk minden más felekezetű személy odaadását, elkötelezettségét szó szerint lenézik és nullának értékelik, azért mert úgy gondolják, hogy hamis tanításokban hiába buzgó bárki, az az energia pont a hamisságtól, vagy tévedéstől lesz értéktelen. Ugyanezt az analógiát viszont képtelenek alkalmazni a saját történelmükre, az elődeik tévedéseire. Ez azonban csak eggyel szaporítja az ellentmondások számát. A buzgalommal kapcsolatban nem tűnik fel nekik a 33. bekezdés paradoxonja sem. Egy pillanatra el is tekinthetnék attól a beismeréstől, hogy az aratás végét várták 1914 előtt is, nem csak 1918-ra. Igazán komikussá az itt használt fogalmak és az azóta eltelt idő teszi ezt a kijelentést, ami szó szerint így hangzik:
"1917 végén Az Őrtorony bejelentette, ... hogy az aratás ugyan befejeződött, de még hátravan a tallózás időszaka."
Egy elnagyolt számítás is láthatóvá teszi mekkora következetlenség ez, és milyen szánalmasan hangzik 100 évvel később ezt állítani a történelem legfontosabb munkájáról. Pontos adatokat nem ismerek a 20.sz. elejéről a Bibliakutatók létszámáról, de emlékeim szerint néhány tízezernél nem voltak többen világszerte. Jézus viszont már 1900 évvel korábban azt mondta, hogy az aratnivaló sok. Elképzelhető ennek a próféciának a beteljesedése úgy, hogy 1918-ban arattak néhány tízezer főt, majd tallóznak még hozzá 7,5 milliót a következő évtizedekben? A számadatokkal leírva, az aránytalanság feltűnő és egy nagyon rossz viccnek sem megy el. Semmiképpen nem menti fel az 1918-as téves értelmezést, inkább csak egy elkeseredett figyelemelterelésnek a példáját láthatjuk belőle, ami ezek szerint már abban az időben is a szervezet kelléktárában volt, a tévedések beismerése helyett, és úgy látszik valamiért nem kínos ezt felidézni 100 évvel később sem, továbbra is mellőzve a hiba beismerésének, vagy sajnálkozásnak bármilyen csekély megnyilvánulását.
Ezek után még inkább egy szánalmas és már-már ingerlő kijelentésnek tudom csak tekinteni a negyedszer is visszatérő kérdést a 26. bekezdésben:
Vajon az igaz keresztények felkészülten várták volna, hogy elkezdődjön Krisztus jelenlétének időszaka, ha nem tanítják meg nekik, hogy milyen fontos a prédikálómunka? Biztosan nem! Elvégre Krisztus jelenlétének az egyik legfőbb jellegzetessége ez a munka (Máté 24:14). Isten szolgáit fel kellett készíteni, hogy ez az életmentő feladat központi szerepet kapjon az életükben.
Miközben a jelzőket halmozzák (fontos, legfőbb, jellegzetes, életmentő, központi), hogy a szervezet múltbeli különlegességét hangsúlyozzák, egy egészen más képet és értéket mutatnak a tények. Olyan tények, amiket nem lehet elhallgatni, letagadni, kénytelen a szervezet maga is beismerni néhányat. A valóság ezekből az időkből nyilván sokkal sötétebb, ha ennyi minden bevallására kényszerülnek.
Mégis, sajnos úgy gondolják, hogy minden beismert tévedést és tudatlanságot, hamis várakozást figyelmen kívül kell és lehet is hagyni, csak azért, hogy el lehessen jutni az emberi szemtanúk nélküli esemény, a Királyság megszületéséhez. A bevallott tények morzsái is mást mutatnak, de ha egymás mellé rakjuk őket, még világosabb, hogy megtévesztésre törekszenek. Mindezeket egyáltalán nem veszik figyelembe, mert kijelentik, hogy született Királyság és kész! Nem másért, hanem mert Végül elérkezett a nagy jelentőségű 1914-es év.
A 29. bekezdés állítása szerint
"várták, hogy ebben a jelentőségteljes évben egy nehézségekkel teli időszak fog kezdődni. De azt még ők sem tudták elképzelni, hogy ez pontosan hogyan fog teljesedni...
1914-ben kitört az I. világháború, és az egész földön nyilvánvalóvá lett, hogy Krisztus uralkodni kezdett.
De mennyire nyilvánvaló, hogy ha színre lép a béke fejedelme, akkor kitör egy világháború? Bár ez a hivatalos tanítás és léteznek bibliai utalások is a végidővel kapcsolatos megpróbáltatásokra, de ezek, a magyarázataikkal együtt nagyon hiányoznak innen! Ez a hiányérzet akármilyen csekélyke bibliai indoklásra, nem csillapodik a következő alcím tartalmának megismerésével sem. A valóság az, és ezt a szervezeti kiadványok el is ismerik, hogy 1914-ben inkább az volt nyilvánvaló, hogy tévedtek és kutatni kezdték az okát, majd pedig újabb időpontokat tűztek ki.
Vajon, ha mindennek a végét várták, pl. a pogány uralmaknak, vagy a földi életnek, vagy az aratás végét, akkor ehhez milyen nehézségeket képzeltek volna? Még a Vezető Testület levele is e könyv bevezetőjében egy örömteli hangulatot ír le arról az időről. Öröm, lelkes taps, felvillanyozó kijelentés, állítólag ezekkel a kifejezésekkel lehet jellemezni a bételhangulatot 1914. október 2-nak reggelén.
Nem hagyható figyelmen kívül, az az állítás sem, ami szerint már 1914-ben nyilvánvaló lett, hogy Krisztus uralkodni kezdett. Hogyan lehet akkor igaz, az 50.o.7. bekezdése is, ami viszont 1925-öt nevezi a mérföldkő és meggyőző bizonyítás évének a Királyság 1914-es megszületésével kapcsolatban. Akkor vajon 14-ben is értették már, vagy csak 11 évvel később?
Ezek önmagukban is súlyos elferdítései a tényeknek, vagy szimpla ellentmondások, de még érdekesebb, hogy mit művel a szervezet szerint Jézus a királyságában, amikor végre 1900 éves várakozás után nekiláthat uralkodni? Megtudjuk a következő alcímtől:
A 31-34. bekezdések összesen legalább 14 negatív következményt sorolnak fel a Királyság létrejöttének köszönhetően, ill. közvetlenül Krisztus tevékenységével kapcsolatban, pl. ilyeneket:
- súlyos próbák, nehézségek egész sorát zúdítja Isten népére
- üldözés
- megdöbbentő kegyetlenség
- bebörtönzés
- zűrzavar
- megrázkódtatás
- teremtményimádat
- megkeseredés
- elutasítás
- hitehagyás
- megosztottság
- beteljesületlen várakozás (csalódottság a hamis ígéretek miatt)
- ijesztő próba
- prédikálás leáll
Az egyetlen örömteli dolog a 34. bekezdésben a kereszténység papságának káröröme a munka leállása miatt. Habár a 29, 30. bekezdésekben említést tesznek Sátán földre vetéséről, még a Jelenések 12:12 és a 2Tim 3:1 is idézve van hozzá, mégis a szörnyűségek, mint pl. a háborús kegyetlenkedések és brutális üldözések felsorolásánál, már egy szóval sem utalnak rá, hanem következetesen Jehovának és Jézusnak tulajdonítanak mindent. A Mal 3:2 próféciájának ismétlődő említése csak fokozza azt a döbbenetet és értetlenséget, amit ezeknek a bekezdéseknek ki kellene váltaniuk egy jobb érzésű keresztényből, amikor a Teremtő és Fia tisztítóeszközeiként, és módszereiként ilyen szörnyűségeket olvasnak. Inkább úgy tűnik, hogy túl sok mindent akarnak ezek a bekezdések az említett bibliai kijelentéseknek tulajdonítani. Olyasmit is, amik egyértelműen ellentétben állnak az emberi józan ésszel való végiggondolásnak, de még inkább annak, amit az Írások tanítanak Istenről és Fiáról.
Semmiképpen sem kívánok olyasmit belemagyarázni a szövegbe, ami nem következik, vagy nem következtethető belőle egyértelműen. Ez a módszer és szóhasználat ami itt látható, egy átgondolt és kidolgozott félrevezetési technikának tűnik. Azt a célt szolgálja, hogy az olvasó, átlag Tanú, akkor se vegye észre a szervezet korai bűneit, ha helyenként nyíltan leírják azokat, és mindez olyan kijelentések árán valósul meg, amelyek közvetve gyalázatos dolgokkal vádolják a Teremtőt és Fiát. Ha fel is figyelne valaki és felkapná a fejét egyik-másik következetlenség miatt, hamar elbizonytalanodhat a nehezen követhető, látszólagos bibliai érvelések láttán és persze a gyülekezeti tanulmányozáson résztvevő többi hallgató és a tanulmányvezető, téma iránti feltétlen bizalma és lelkesedése láttán. Hogyan is lehetne az ilyenkor felmerülő kételyekhez megfelelő beszélgetőpartnert találni, ha látszólag mindenki beveszi amit beadnak neki. Félelmetes azt látni, hogy amikor egy emberként kellene felkiáltani némely bekezdés kijelentésének következtében, még sincs egyetlen személy sem a 80-100 fős gyülekezetekben, aki ki merne állni a Példabeszédek 27:11 szellemében. Azok kedvéért, akik már elfelejtették, hogy ez még mindig tetszik a Teremtőnek, így szól:
Légy bölcs, fiam, és örvendeztesd meg szívemet, hogy megfelelhessek annak, aki gúnyol engem
Hogy mindezt szándékosan, vagy valamilyen más, ismeretlen indítékból teszik az írók, azt persze nem lehet egyértelműen kijelenteni, de azt igen, hogy ha Jézus Krisztus munkához lát, ahhoz a munkához, ami a szívügye és állítólag évezredeket kellett várnia, hogy elkezdhesse, akkor annak nem lehet zűrzavar és megrázkódtatás a következménye, a földi szervezetében, ahogyan ezt a 32.bek. el akarja hitetni az olvasóval. És az is biztos, hogy nincsen olyan bizalmi kapcsolat egyetlen földi ember, vagy csoport és a Teremtő, valamint a Fia között, amelyiknek Ők ketten elnéznék, külön engedélyeznék a Péld. 27:11-gyel ellentétben, hogy gúnyolják Őket. Hogyan kellene értelmezni, hogy Krisztus megtisztítói munkájának következménye a hitehagyás, megosztottság, végül a történelem legfontosabb szolgálatának teljes leállása? Ez inkább egy ámokfutásra emlékeztet, de semmiképpen sem a béke Fejedelmére, vagy a rend Istenére.
A 33.bek. egyesek csalódottságáról beszél, de hogy lehetséges ez, ha igaznak kell tekinteni, amit a 2. fejezet idáig legalább 6x kijelentett, vagyis hogy felkészültek voltak. Hogyan érhette akkor, csalódás őket? Milyen felkészítésnek az eredménye csalódás? És még inkább kérdéses, ha mindez Isteni felügyelet mellett ment végbe!
A 34.bek. szerinti ijesztő próba miatt a munka teljesen leállt. Ha ez így volt, akkor ezen az "ijesztő próbán" ugye elbuktak? Vagy kiállták? Vagy, ha egy próba ijesztő, akkor bocsánatos dolog elbukni rajta? Annyira bocsánatos lenne, hogy még jutalmat is kapnak a bukásukért? Ezekkel az állításokkal egy korrupt rendszert szokás leírni, de hogyan képes bárki is Krisztusi módszereknek beállítani az ilyesmit?
Ugyanebben a bekezdésben van egy másik furcsaság is. Az ismerős szóhasználat most még inkább nélkülözi a meggyőzőerőt, mint amikor Russellről állították ugyanezt. Rutherford is állítólag vállalta a vezetést, ami ez esetben még inkább úgy tűnhet, mintha ehhez senkinek sem lett volna kedve, így aztán a jó Rutherford testvér vállalta? Pedig a vezetésről Russell végrendelettel gondoskodott, részletekbe menő utasítások és személyi ajánlások által. Nem kis vagyonról, munkáról és felelősségről volt szó. Miért van az, hogy ezt a végrendeletet soha nem mutatta be egyetlen kiadvány sem Isten népének, akiknek a szellemi jólétéről kívánt gondoskodni az örökhagyó? Itt sem! Miért nem ismerheti meg soha egyetlen "örökös" sem ennek az okiratnak a teljes tartalmát a szervezet szabályainak áthágása nélkül? Kizárólag külső forrásból! Russell nyilván olyanokat jelölt meg a végrendeletében, akik vállalták volna. Ez a fogalmazás viszont, ami említést sem tesz arról az 5 személyről, akik prioritást élveztek volna, azt sejteti, hogy egyetlen alkalmas személyként Rutherford szerencsére nem utasította el a vezetői széket, hanem vállalta.
Ha az akkori Bibliakutatók szellemi állapota indokolta volna ezeket a brutális tisztítási módszereket és következményeiket, ami sokkal inkább emlékeztet az inkvizícióra, mint a szeretet Istenére, akkor újra csak az a kérdés vetődik fel, hogyan lehetett kiválasztani őket, ha ennyire nem voltak tiszták? A felsorolt bántalmazásokat és félelmeket látva, jobban járt az, aki nem tartozott hozzájuk. Hogyan lehet, hogy még néhány bekezdéssel ezelőtt feltáruló igazságként, és a kiválasztás feltételeként említi a 8.bek. a gonoszoknak fenntartott pokol tanításának elvetését, itt a 31-34. bekezdések pedig arról szólnak, hogy a jók, akik Isten kiválasztott követének Russellnek a Bibliatanulmányozó csoportja, Krisztusnak pedig felkent követői, pokoli kínokat szenvednek nem mástól, hanem Uruktól, Jézus Krisztustól? Van különbség? Hogyan lehet az egyik Sátáni hazugság, a másik meg az igazság fokozatos feltárulása?
Valójában óriási különbség van a két állítás között. Sátánnak tulajdonítani a gonoszok halál utáni pokoli kínzását, vagy egy arra szolgáló hely fenntartását, lehet tévedés is, olyan tévedés, ami kijavítható, leleplezhető. De azt tanítani, hogy Jézus Krisztus, vagy a Teremtő Isten éppen a jóra törekvő, sőt kiválasztott szolgáit kínozná, mindezt azzal az igyekezettel, hogy bibliai érvekkel támasszák alá, ezt nem tudom hogyan lehetne minősíteni, ha a Sátáni hazugság kifejezés már foglalt.
MEKKORÁT TÉVEDTEK!
Na nem egy önkritika ez, még ennyi kínos magyarázkodás után is ez a kijelentés, a tévedés, szóba sem jöhet, sem a Bibliakutatókkal, sem a munkájukat vizsgáló modern kori szervezettel kapcsolatban. Ezek a szavak a tanulmányozás végén, ismét csak másokra vonatkoznak.
P.J.
Utolsó kommentek